Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-18 / 15. szám

1989. január 18., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A sebek nyalogatása helyett Kilábalnak a cipőgyáriak? 1987 őszén a Minő Cipőgyár tiszakeszi gyáregységében még erről beszélgettünk Bencsik Mihály főmérnökkel, hogy önállóság hiján ugyan nem tudják, mennyire eredménye­sen dolgoznak, de számolgatnak, készülnek. Szeretnének önállóak lenni - mondta a fiatal mérnök —, megszaba­dulni a vidéki gyáregységekre jellemző gyarmati sorból. A múlt év közepe táján aztán keringeni kezdett a hír, bajban van a Minő,, kérdéses, mi lesz a Borsod megyei gyárral. Sok-sok ál­matlan éjszaka, szaladgálás után december 10-i szá­munkban jelent meg az az írás, amelyben a gyár igaz­gatója, Lükő Gyula végre kiborította azt a bizonyos edényt. Emlékeztetőül any- nyit: kiderült, hogy a bu­dapesti, szegedi és tiszake­szi gyárával együtt a válla­lat adóssága meghaladta a négymilliárd (!) forintot, s a vállalati tanács ülésén isz.óba került a veszteségek szét­osztása, netán a csőd beje­lentése. Akkor még teljes volt a tiszakesziek bizonyta­lansága saját jövőjüket ille­tően, s ez nyugtalanságot, rossz közérzetet szült a hét­száz dolgozóban. Nem cso­da, hiszen akad a község­ben olyan család, amelynek egész jövedelme a gyártól származik ... Hozzátartozik az ügy kró­nikájához, hogy a rende­zetlenség ellen szintén la­punkban tiltakozott a válla­lati szakszervezeti bizottság, igyekezett segíteni a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa, tárgyalta a tiszakesziek sor­sát országgyűlési bizottság. Legutóbb január 11-én pe­dig Sebe Istvánné ország- gyűlési képviselő interpellá­ciójára válaszolt ez ügyben Berecz Frigyes ipari minisz­ter. A hír ezért talán már nem friss, de érdemes meg­ismételni: január 1-jétől ön­álló a Tiszakeszi Cipőipari Vállalat — mert immár ezen a néven szerepelnek. MEGVESZIK MAGUKAT — Hogy történt? — kér­dem Liikö Gyulát, aki egye­lőre mint megbízott igazga­tó látja el a vezetői teen­dőket. — Nagyon nehezen, és meglepő fordulatok után — mondja, majd részletezi. Eszerint a január 2-i, még funkcionáló vállalati tanács ülésén szándékoztak dönte­ni a két vidéki, a szegedi és a tiszakeszi gyár sorsá­ról. (A budapesti időközben kft-vé alakult.) Ott az az álláspont alakult ki, hogy az Ipari Minisztéi'ium átenge­di a két gyárat a Csongrád, illetve a Borsod Megyei Ta­nácsnak. A megyei vezetés nem élt vállalatalapítási jo­gával, s ezért a minisztéri­um — 180 fokos fordulatot véve — mégis magára vet­te az alapító szerepét. Meg­szűnt tehát a felszámolás réme, persze nem ingyen. — Nyolcvanmillió forintért megvesszük magunkat, ez volt a feltétele az önállósu­lásnak. Az első évre hala­dékot kapunk, csak jövőre kell kezdeni a hitel vissza­fizetését. Aki tisztában van a mai kamatokkal, és azok kamatjaival, az tudja, hogy lényegesen nagyobb összeg­ről van szó. Hatalmas teherrel kezd tehát az új vállalat, amely még alapítólevél, hitelek nélkül, de — s ez a legfon­tosabb —r dolgozik. — Mit vesztettek a köz­ponttal való csatározásban? — Bizony, nagyon sokat. Az NSZK-beli partnerünk, a Gabor cég hátat fordított nekünk. Bizonytalan jövőjű gyárral nem lehetnek üzleti kapcsolatban — mondták — s ezt meg kellett értenünk. A veszteséglistát gyarapítja, hogy 130 dolgozónk hátat fordított a gyárnak, sajnos, többnyire a termelést hagy­ták ott, sokan közülük jó munkások — sóhajt az igaz­gató. PANGÓ PIAC Ez az utóbbi tény azért is figyelmeztető, mert magá­ban hordja a dolgozók ösz- szetételének furcsa arányel­tolódását.. A 670 emberből 240 az úgynevezett „impro­duktív”, nem termelő. — Fájdalmas átszervezé­sekre kényszerülünk — folytatja az igazgató —, 100 embertől meg kell válnunk, másik százat a vállalaton belül csoportosítunk át. Olyan lépések ezek, ame­lyeket jobb minél hama­rabb meglépni, mert a piac is ezt diktálja. Akár örül­hetnénk is ennek, hiszen az új vállalat léte egy lépés az olyannyira áhított piacgaz­dálkodás felé. Csepp a ten­gerben, de csepp. Mert mi is a helyzet a cipővel? — Sajnos, a szegényedés egyik jele, hogy az emberek kevesebb cipőt vesznek. A szokásos 800—900 ezer pár helyett csak a felét ítéljük értékesíthetőnek. Az immár önálló tiszake­szi gyárnak egyébként a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalat sietett segítségére. Megrendelésükre bérmunká­ban készítenek cipőket a szovjet piacra. Ez a munka várhatóan megmarad az el­ső fél évben — jobb híján, mert pénz , nem sok van benne — ezt tudják a vál­lalat dolgozói is. Közben a vezetés kutatja a belföldi megrendelőket, és jól fize­tő tőkés partnerek után jár. Továbbá átalakítja saját vállalati szervezetét úgy, hogy valami hasznot sze­rezzen a korábbi áldatlan helyzetből: a kis rezsivel is sikeres működés feltételei­ből. — Nagyon nehéz helyzet­ből startolunk, mert amel­lett, .hogy át kell alakul­nunk hatékonyabb formá­vá, fizetnünk az adósságain­kat, azzal is számolni kell, hogy 8—10 évig a szinten tartáson kívül nem igen jut fejlesztésre. De bízunk ma­gunkban, optimisták va­gyunk — fejezte be Lükő Gyula. VÁLSÁG UTÁN ÉS ELŐTT Nagy Lajosné kikészítő hasonlóképpen nyilatkozik. Rossz volt a bizonytalanság, tudtak a gyár gondjairól, vele együtt saját jövőjüket is féltették. Most jó, mert van munka. — Tavaly úgy havi 1500 forinttal kevesebbet vittem haza. Megérezte az egész család, mert a férjem és a lányom is itt dolgozik, van még egy iskolás kisfiam. Nekünk aztán tényleg nem mindegy, hogy van-e mun­kánk, vagy nincs. De nagyon bíztunk, hogy minden jóra fordul. Nagy Gyuláné meós ellen- véleményt mond: — Nem prülök ennek a sok leépítésnek, ami várha­tó. Sok ember kikerül majd az utcára, s biztos lesznek köztük jó munkások is. Ez a szovjet munka sem jó, kevés pénzt hoz. Nem hiszem, hogy a Gabor ide vissza­jönne ... Amikor arról győzködöm, hogy1 az elbocsátandókat olyan helyekről engedik el. ahol semmi szükség rájuk, kicsit elgondolkodik: — Hát, igaz, ami ,igaz. A bőrraktárban nyolcán van­nak, régen hárman jobban kézben tartották. A félkész­raktárban, a kellékraktárban is sokan varinak. Tulajdon­képpen igaza van a vezetés­nek, szükség van a leépíté­sekre — látja be. Kökény József előkészítő csoportvezető 'megállapítja, hogy a sorsuk eldőlóse előt­ti idegességet egy megnyug­vás követte, de most — mert a dolgozók .tájékozot­tak — az okoz fejtörést, ki­nek kell mennie, ki marad. Majd csak túl lesznek ezen is“— véli a fiatalember. RAJTUK ÁLL A községi pártbizottság titkára, és maga Lükő Gyu­la is említette Szűcs Erikát, a megyei pártbizottság tit­kárát, a kevesek közül az egyiket, aki sokat tett a gyár helyzetének rendezé­séért. Milyennek ítéli ő a cipőgyár jövőjét? — Nagyon nehéznek. A tartozás, a nulláról indulás és a szerkezetátalakítás miatt. Engem egyébként ta­valy novemberben keresett meg Lükő Gyula, csak any- nyit tehettem, hogy össze­hívtam a bőrös szakszerve­zet főtitkárát, ia tanács, az SZMT illetékeseit, tárgyal­tunk a megbízott vezérigaz­gatóval. Én egyébként a fel­számolásnak sem lettem vol­na ellene, inert hiszen — rossz hangzása ellenére — a csődeljárás Is megoldás. Ezt érzelmek nélkül tudomásul kell venni. Pénzük akkor is lett volna a dolgozóknak, akikről úgy éi'zem sokan, és főként a fővárosi központ­ban megfeledkeztek. Mert az egész ügyben én a fon­tosnak azt tartottam, hogy az embereknek legyen mun­kájuk, megélhetésük. Mint az igazgató mondta, a sebeket már nem kell nyalogatni, de azért tanul­ságot kínál a tiszakesziek ügye. Hogy hasonló esetben a gyorsaság az, ami, sem­mivel nem fizethető meg, hiánya azonban tetemes er­kölcsi és anyagi károkat okoz. Hogy mást ne mond­junk, elterjedt, nem lesz szükség a most szakmunkás- iskolákban tanulókra. Szó sincs erről — győzködik az igazgató, hiszen még jobban akarnak dolgozni, s ehhez képzett emberek kellenek. — Mi szurkolunk a tisza- keszieknek, hogy ebben a nehéz helyzetben is találja­nak magukra — folytatja Szűcs Erika — többet nem­igen tehetünk. Talán csak annyit, hogy elbeszélgettünk a partnereikkel, segítsenek megkapaszkodniuk. Most minden a vezetésen múlik, hogyan találnak piacot, mi­ként; újulnak meg. M. Szabó Zsuzsanna Hogy kilábalnak-e a nehézségekből, az jórészt az új vállalat vezetőitől, no és a piac értékítéletétől függ. Maii mm ás csípős 9 Naponta 75-80 mázsa készárut gyártanak sertéshúsból az Állatforgalmi és Húsipari Vál­lalat Sátoraljaújhelyi Húsüzemében. A 30-35- féle hentesáruból a fő termékük a turista sza­lámi, de készítenek tokaji csemegét és csípős szalámit is. Ezek a termékek 10-15 nap alatt érlelődnek. Zemplén húsüzemében az elmúlt évben 1950 tonna hentesárut készítettek. Fotó: Laczó József Vinum Civium Fidelissimorum Borrend 9. Parányi gobelint nézegetek: rajta Sopron városának neve­zetességei. A kiszínezett temp­lomtorony, a hangulatos utca­részlet már szinte arra viszi a szemet, hogy látatlanul is to­vább kísérje az utacskát, ami bizonyára tovább kanyarodik, és alig kitaposott ösvényben folytatódik a hegyoldalban, s két oldalán pincék kuksolnak szépen egymás mellett. Mind­ez persze a képzelet szülötte, csupán azt érzékelteti, hogy ha nem ismerünk valamit, akkor hajlamosak vagyunk fantáziál- ni. Még mindig jobb. mintha rosszul tudunk valamit. Mint ahogy a Kékfrankost — a soproni borrend repre­zentánsát sok helyen még a felszolgáló is, „két-frankos”- nak titulálja, mert azt hiszi, hogy annyiba került. Ezért sem haszontalan megismer­kedni a nyugati határ mel­letti borvidékkel, és bor­rendjével. A Soproni Történelmi Borvidék egyedi termesztési adottságait már időszámítá­sunk előtt 300 évvel az itt élő kelták felismerték, és az itt termett bort nagyra ér­tékelték. A római hódítás után Probus császár (I. sz. IV. század) felkarolta a szőlőtermesztést, a borásza­tot. éis a borostyán út ke­reskedelmi forgalmába be­kapcsolta a már akkor híres soproni bort. A minőségi borászat töretlen fejlődés­nek indult, így a középkor­ban Közép-Európa borke­reskedelmi központjává vált Szentlászloi László tiszteletbeli nagymester, borrendjéről be­szél. Fotó: V. Kerekes Ferenc Sopron. A történelmi viha­rok, változások egy dolgot hagytak Sopronban válto­zatlanul, a soproni bor egyedi, kiváló minőségét. Á Soproni Állami Gazda­ság a borvidék legnagyobb „boros” gazdasága, mintegy 500 hektár szőlőterületen termel és termeltet szőlőt, összesen ezer hektár szőlő termését dolgozza fel. A Soproni Történelmi Borvi­dék jellegzetes borai: a Zöld Veltelini, a Piros Vel- telini, a Nagyburgundi és a Kékfrankos. S hogy milyen ételhez milyen fajta bor dukál? Egy kis ízelítő: libamájhoz tökéletes a Soproni Kék­frankos, Nagyburgundi; „belsőségekhez” friss, köny- nyű Kékfrankos fogyasztása ajánlott; zsírosabb halakhoz (harcsa, ponty) nehéz Sop­roni Kékfrankos, Nagybur­gundi (a mártással felszol­gált halakhoz csak a Sopro­ni Zöld Veltelini!) A ma­gyaros ételek közül a pap­rikás csirkéhez, marhapör­költhöz illik kiválóan a Soproni Kékfrankos. A vad­ételek közül a nvúlpörkölt- höz, vaddisznó pecsenyéhez, fácánsülthöz, vadkacsához az „Ó”-ízű Soproni Kék­frankos, vágj’ Nagyburgun­di tökéletes. Az ementáli és trappista sajtokhoz a Zöld és Piros Veltelini, a pál- pusztaihoz a Soproni Kék­frankos a legjobb. Az esti baráti beszélgetésekhez, va­lamint a protokolláris foga­dásokhoz az „Ó”-izű Sopro­ni Kékfrankos és a Nagy­burgundi ajánlott. E vidék borrendje: a Sop­roni Vinum Civium Fidelis­simorum Borrend 1985-ben alakult meg Sopronban, a Kékfrankos bor mind széle­sebb hódolatáért. A Rend védelmezőjének választotta a Bacchusi Istenkörből a szőlőfürtöt tartó „Sylenust", utalva a római kori helyi kultúrára. Mára a borrend egyesü­letté alakult, tagjai között tudhatja a Szovjetuniótól az Amerikai Egyesült Államo­kig sok nemzet tagját, aki­ket a bor tisztelete, szerete­tő fűz össze. A borrend a Magyarországi Borrendi Egyesületek Szövetségének tagja. A borrend bora — természetesen — a leghíre­sebb soproni bor, a Soproni Kékfrankos. (Bekccsi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom