Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-28 / 308. szám

1988. december 28., szerda

ESZAK-MAGYARORSZAG 3

Kami generációs műanyaggyár a BVK-ban

Betanulás Japánban

A gazdasági struktúra átalakításában igen jelentős folyamatok zajlanak ma a vegyiparban. E szervezett és tudatos folyamat során a BVK-ban az elmúlt években hozzáfogtak az egyik legsokoldalúbb műanyagféleség, a poliuretánok alapanyagául szolgáló MDI-üzem létesítéséhez. E harmadik generációs mű- anyagféleségböl olyan új szerkezeti anyagok készíthetők, amelyek a járműgyártásban, az építőiparban, a gépiparban, a hűtőgépgyártásban, a könnyűiparban például cipőgyártásra, továbbá a lakk- és festékiparban is felhasználhatók. A poliuretá- nokról azt tartják a szakemberek, hogy a belőlük készült eszközök rendkívül jó fizikai tulajdonságúak, valamint jól ellenállnak a különböző hatásoknak.

A poliuretón-alapanyagok, elsősorban az MDI készítése bonyolult szakmai feladat, mindössze öt gyártó foglalkozik vele a világban. A Borsodi Vegyi Kombinátnak az öt gyártó közül a japánokat sikerült megnyerni, hogy a termék licencét átadják és ez alapján Kazincbarcikán egy évente 25 ezer tonna teljesítményű alap- anyaggyártó üzem épüljön. Az MDI-gyár építésére világbanki kölcsönnel 4 milliárd forintot költenek és a tervek szerint abban a gyártás, a próbaüzem körülbelül egy év múlva kezdődik meg. Az építéshez szükséges berendezések nagyobb hányadát a japán cég szállítja, a licencadó japán cég vállalta a magyar dolgozók betanítását is.

A, Borsodi Vegyi Kombinát MDI-üzemi dolgozóinak első csoportja, összesen 19-en a háromhetes tanfolyam befejezése után nemrég érkeztek vissza Japánból. Az utazó csoport vezetőjével, dr. Varga Péter vezérigazgató-helyettessel, Gondos József karbantartási üzemvezetővel, valamint Szoják István MDI- gyár művezetővel beszélgettünk el az út tapasztalatairól.

— Rendkívül bonyolult szakmai ismereteket kellett elsajátítani. — kezdte a vezérigazgató-helyettes —, ezért már a dolgozók kiválasztásánál is pályázat alapján döntöttünk, hogy az új Ü7.Qm vezetői posztjait kik töltik majd be. A 25 munkaposztra összesen 85-en pályáztak és természetesen a legrátermettebbeket választottuk ki. A kiutazók a tapasztalat- szerzés előtt idehaza alapos elméleti felkészítésben vettek részt és azért utaztunk jó fél évvel az egyedi géppróbák megkezdése előtt, hogy a leendő üzemelők már a beruházás-építés során is hasznosíthassák a megszerzett tapasztalataikat. A gépészeti beruházás zöme ezt követően történik meg, így a sokoldalú felkészítés előrehozása mindenképpen indokolt.

— A japán cég gyára egy Omuta nevű, körülbelül Miskolc nagyságú városban van, — mondja Szoják István, — és engem meglepett, hogy ez már egy rég üzemelő gyár. Az MDI készítésében nekik már 18 éves gyakorlatuk van és mondhatni tökélyre vitték a szervezettséget. Mindenki pontosan tudja a munkáját és az ön- ellenőrzésnek egészen különleges módszereit is láttuk.

— Az MDI-gyár valamennyi műszaki vezetője két csoportban tanul be Japánban. — a második csoport jelenleg még kint van. Tehát a művezetőktől a gyárvezetőkig mindenkinek a helyszínen volt és van módja, hogy a legfontosabb ismereteket elsajátítsa.

— Egy hosszú kérdéslistával utaztunk ki, — mondja Gondos József —, ebben az elméleti ismereteink alapján minden olyan kérdést megfogalmaztunk, amit fontosnak véltünk. Erre az alaposságra a japánok nem voltak felkészülve, mert ők a magyarázatukat az alapoknál akarták elkezdeni, mondjuk úgy, mi is az az MDI. Mi azt mondtuk, elméletileg sok mindent tudunk, ezért ez nem kell, használjuk ki jól az időt. vágjunk bele a közepébe. Néhány kérdés .alapján elfogadtak bennünket és nem volt gond olyan szakmai kérdések felvetésével, amire csak ott a helyszínen kaphattunk választ, akár karbantartásról, akár üzemelésről volt szó. Utána végigvittek bennünket minden helyszínen, gyakorlaton és volt módunk arra is, hogy

hibaelhárítási munkát is végezzünk.

— Az első néhány napos ismerkedés után az üzemelők és a karbantartók különváltak, — mondja Szoják István. — Mi például a techno'lógia valamennyi elemét végignéztük, nagyon figyelve a biztonságra. Ez a japánoknál is elsőrendű fontosságú. Az emberek olyan természetességgel viselik a védőfelszereléseket, ahogy az elő van írva. Mindazok a biztonsági rendszerek, amelyeket ott láttunk, itt is meglesznek és azok természetes használatát is éppúgy meg kell tanítanunk és megkövetelnünk a mi embereinktől, ahogy azt a japánok teszik.

— Mi lesz most a következő munkájuk idehaza?

— Most elkészítjük az útijelentést, összegezzük a tapasztalatokat. Azután ki-ki részt vesz a munkahelyén a szerelés ellenőrzésében. Néhány gép már a helyén van, az egyedi géppróbák a jövő év közepén, a próbaüzem pedig októberben kezdődik.

— Ez egy igen bonyolult rendszer —. magyarázza a vezérigazgató-helyettes. — A gyártás közben nagyon pontos arányokat kell tartani, mert tágabb határértékek között nem a szükséges reakció játszódik le. Itt pedig nagyon drága anyagokról van szó. Egy tonna MDI ára például 3000 dollár. A PVC háromszor, a műtrágya 20- szor olcsóbb. Fontos tehát, hogy jól kézben tartva menjenek majd a dolgok.

— Nem véletlen, hogy olyan kevesen csinálják a világon. — mondja Gondos József. — Nem egyszer mondták odakint a japánok egy-egy berendezés előtt megállva, ez csúcstechnika, csúcstechnológia.

— És mi jellemzi ezt a háromgenerációs műanyagot?

— Az, hogy meg lehet tervezni a molekulák felépítését, mint ahogy egy bonyolult játékkal megteszi az ember. És ha sikerül, amit megtervez, akkor olyan különleges anyagok birtokába jut, amit jól megfizetnek ma a világon. Hiszen a poliure- tán, mint termék az életgörbéje szempontjából egyelőre még felfutó ágban van.

Hajdú Gábor

Vitákról gondolkodva

Az egyesülésről és a gyülekezésiről szóló törvények tervezeteinek vitáin -lényegesen többen vették részt, mint a választójogról szólón. Felületesen azt mond- h'atnánlk, hogy a két szabadságjog törvényi szabályozásált fontosabbnak ítélte a közvélemény, mint a választójogot. Pedig — sajnois — nem erről van szó. Az egyesülési és gyülekezési törvény tervezete magán viselte á sietség, a bürokratizmus, és nem utolsósorban a régi beidegződések minden visszahúzó, káros jegyét. A jegyzőkönyvek, a népfront továbbított álláísfogílalálsai, ha a hangulatot nem is, de a lényeget jól rögzítették, s az eredmény? Gyökeresen átdolgozott tervezetek kerültek a Minisztertanács elé. Érdemes tehát társadalmi vitát rendezni. S ezt követően az érdeklődés nem nőtt, hanem csökkent. Holott a „siker” nyomán fokozódó aktivitásra lehetett számítani.

Fel -kell figyelni a megelőző és a mostani vitáikon elhangzottakra, amelyek nem a tervezetek koncepcióját vagy szövegezését bíráltaik, hanem általános érvényű észrevételeket tartalmazták.

Sietősen — de nem elsietne! — lehet dolgozni, tenni sok minden mást, de a társadalom egészét ériintő törvényeket aíkoitmi nem. Általában nem kellenek évek egy jó törvény 'kidolgozásához, de az is illúzió, hogy hetek alatt hosszú távra szóló jogszabályt lehet alkotni. Nem az Országgyűlés üléséndk időpontjától kell visszaszámolni egy törvénytervezet életútját, hanem ákkor kell az ülésszák elé tűzni, aráikor a tudomány. a társadalmi vita kiérlelte, a Minisztertanács magáénak vallotta.

A társadalmi vitákra tehát szükség van, és jó, hogy ez rendszeressé válik. Jogos az aggodalom, hogy amikor a legnagyobb szükség lesz a társadalom legszélesebb körének őszinte véleményére

— nevezetesen az új_ alkotmány tervezeténeik társadalmi vitája idején —, arra az időre fogy el a társadalom

— és nem egyes csoportok vagy szervezeteik — aktivitása és érdeklődése. Tehát, bármilyen különösen is hangzik, de az államhatalomnak a véleménykérésben is önmérsékletet Kel 1 tanúsítania.

A társadalmi vitáikban gyakran elhangzott, hogy a nehézkes jogi szöveg, a meg nem magyarázott jogi terminológiák nemesük nehezítik a megértést, hanem visszahúzódóvá teszik a „nem jogászokat”, akiket egyébként a téma érdekel. Félő, hogy részvételük mind passzívabb lesz, azután távol is maradnák. Ügy tűnik, hasznosabb lenne a leendő törvény megmagyarázott és megindokolt koncepcióját, vagy jogászi megfogalmazással tűzdelt tervezetét a célók mindenkori világos megfogalmazásával széles körű vitára bocsátani.

A vitákon ma a hozzászólásokat, javaslatokat köti, leszűkíti és bizonytalanná teszi, hogy a jelenlegi alkotmányra — se pro, se kontra — nem érdemes hivatkozni, mert új megfogalmazásban nyilván máéként hangzik. Ezt különösen a választójogi törvény vitái során lehetett jól érzékelni. Az alkotmány előkészítése során a tudományos műhelyeknek — közérthető formában — nyilvánosságra kellene hozniuk munkálkodásuk eddigi eredményeit, hogy az állampolgárok legalább a gondolkodás irányát, a javasolt tartalom és forma főbb jellemzőit megismerhessék. (MTI)

Üzletek, lakások, parkolók

Megszépül Miskolc belvárosa

(Folytatás az 1. oldalról)

Ilyen igényű felújítást végeznek a Szabadság tér szomszédságában, a Széchenyi út 4—6—8. számú épületeknél is. A homlokzat kialakításával, színezésével már érzékelhető, hogy új, friss köntösbe öltözik a városnak ez a része is. A felújítás egyúttal átalakítást is lehetővé tett. A földszinti traktusokban ugyanis a korszerűtlen lakások helyett üzlethelyiségeket alakítanak ki. A főutca gyalogosforgalmát ezzel a tömbbelsőkben széthúzzák. A 4-es és a 6-os számú épületeknél az udvari részben a kibontott területen foghíj-beépítést terveznek, s ezzel a belvárosi értékes építészeti részen új lakásokat tudnak kialakítani — viszonylag olcsón, mert a meglévő közművek erre lehetőséget adnak.

Munkához láttak a főutca egyik jellegzetes épületénél, amely az Állami Biztosítónak adott otthont. A felújítás során most a szükséges bontásokat végzik, hogy aztán a terveknek megfelelően fogjanak hozzá az átépítéshez. A tűzfalakat homlokzatosítják, s az udvarbelsőben parkolót alakítanak ki.

A főutca rekonstrukciója a 12—14—16. számú épületekkel folytatódik. Ez a három épületet magába foglaló együttes a TIT-nek ad majd otthont. Az átalakítás után a korábbinál lényegesen jobb körülmények között végezhetik itt ismeretterjesztő tevékenységüket. A tervek szerint ezeket az épületeket 1990-ben adják majd át rendeltetésüknek.

Szovjetunió

Zöld út a fogyasztási cikkeknek

Végéhez közeledik az idei esztendő. S mór akkor képet alkothatunk arról, hogy mire számíthatunk 1989-ben, amikor a Legfelsőbb Tanács ülésszaka gondosan és részletekbe menően megtárgyalja, majd jóváhagyja a jövő évi tervet.

A korábbi időkben a felső szinteken nagyra tartották a „ceruzával a kézben” való előrelátási képességet, ahogy a különleges pontosság szovjet hívei szokták mondogatni abban az időszakban, amikor már az elektronikus számítógépek több külföldi országot elárasztottak. Kiszámították, hogy miből mivel rendelkezünk és mit mennyire kell növelnünk tonnában, köbméterben, kilométerben és így tovább. Az extenzíven fejlődő szovjet gazdaság a világrekordot ostromolta a kőolaj és a szén kitermelésében, a nyersvas és a cement gyártásában.

Ami viszont a szociális szférát illeti, a soronkövet- kező tervek vonatkozó fejezeteiben a népjólét emelését hangsúlyozó patetikus frázisok mögé bújva az úgynevezett „maradékelv” alapján számoltak. Az óriás minisztériumok a milliárdjai- kat a termelésbe fektették, és csak bizonyos „maradék” milliókat biztosítottak kelletlenül a dolgozó kollektívák szociális kiadásaira,

A dolgok a gazdasági életben lassan javulnak, a -helyzet továbbra is bonyolult, nehéz és nem eléggé stabil. Természetesen, csak üdvözölni lehet a fejlődés intenzív tényezőinek erősödését. Például a következőket: az idén a nemzeti jövedelem teljes növekménye a munkatermelékenység emelkedéséből származik, miközben csökken a foglalkoztatottak száma.

Ebből az tűnik ki, hogy az emberek szeretnének jobban dolgozni és a vállalatok többségében már jobban is dolgoznak. Ez jó dolog. Viszont semmi jó sincs abban, hogy ugyanabban a szovjet iparban a munkabérek növekedése meghaladja a munkatermelékenység emelkedését. Természetesen ez a torzulás „kiigazításra” fog kerülni. Viszont mi legyen a következő problémával: idén október elsején a szovjet lakosság takarékbetéteinek összege elérte a 283 milliárd rubelt és tovább növekszik. Hol van az az. árutömeg, amelyet fel lehet kínálni az ilyen kolosszális megtakarításokkal rendelkező fogyasztóknak? Íme a közgazdászok előtt álló sokismeretlenes feladván}': hol, mikor és minek a révén lelhet növelni a kelendő áruk termelését, hogy minél hamarabb enyhíteni lehessen a pénztömegnek a szegényes belső piacra nehezedő nyomását.

Mindez és még több más körülmény is meghatározta azt a gyökeres fordulatot, amelyet az I989-es terv prioritásaiban hajtottak végre. Ez lesz az első olyan év a Szovjetunió történetében, amikor a fogyasztási cikkek termelésének növekedése (a B csoporté) sokkalta nagyobb lesz, mint a termelési eszközök termelésének (az A csoportnak) az emelkedése, a tervek szerint ez a különbség 2,3-szeres lesz. Az első helyre kerül a lakosság élelmiszer-ellátásának javítása, a közszükségleti cikkek előállításának fokozása és a minőség javítása, a szolgáltatások volumenének bővítése, a lakások, a kórházak, az iskolák, az óvodák, a klubok és az üzletek építésének növelése.

A mondás szerint ott szakad el valami, ahol gyenge. Az élelmiszerkérdés megoldásában, amelyet az SZKP napjainkban a belpolitika legfőbb kérdésének tekint, van egy különösen sebezhető pont, A mezőgazdasági termények feldolgozásával, tárolásával és szállításával foglalkozó ipar annyira elmarad mind a kapacitása, mind pedig a műszaki színvonala vonatkozásában a korszerű követelményektől, hogy az úton keletkező veszteségek. meghaladnak minden elfogadható mértéket.

A feldolgozóipar rekonstrukciója és korszerűsítése az egyik legfontosabb feladat. Ebbe bevonják a védelmi ipar kapacitásait is. Ezenkívül felhasználják hozzá a nyugati valutapiacok hiteleit is. Ezzel összefüggésben a szovjet állami agráripari központ októberben megállapodást kötött az NSZK élelmiszeripari, mező- és erdőgazdasági szövetségi minisztériumával.

Ahogy én látom, egyelőre nem számíthatunk könnyű életre. Reménnyel tölt el azonban az, hogy a dolgozók nem tartják a peresztrojkát a „felső vezetők” forradalmának, és nagyfokú érdekeltséget mutatnak a megvalósításával kapcsolatban.

Fjodor Breusz az APN szemleirója