Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-01 / 286. szám
1988. december 1., csütörtök 8SZAK-MAGYARORSZAG 3 A változó Parlament A Parlament folyosóján hangzott el az alábbi kijelentés: „meg kell szoknunk és tanulnunk, hogy nem évszakok szerint ülésezik az Országgyűlés". Egyszerű kijelentő mondat, mégis sok,at jelent, jelzi: egy-két évvel ezelőtt még e furcsa naptár szerint, azaz télen, tavasszal, nyáron és ősszel ülésezett legfőbb törvényhozó testületünk, vállalva döntések elodázását, vagy éppen alkalmazkodva korábbi gyakorlatunkhoz, az Elnöki Tanácsra, illetve a kormányra bízva egyes döntések meghozatalát. Megváltozott az Országgyűlés. Nem, nem kormányzó Országgyűlés akar lenni, de igenis, a létünket, társadalmi és gazdasági fejlődésünket alapjaiban meghatározó ügyekben — megfelelő előkészítés után — maga akar dönteni. Nem bizalmatlanság ez a kormánnyal szemben, sokkal inkább felelősség- és feladatvállalás hazánk sorskérdéseiben. Az utóbbi időben a parlamenti tudósítások szótárában talán a leggyakoribb két kifejezés a demokrácia és a reform volt. Teljes joggal. Csakhogy, amíg a demokrácia létfeltétele és alapja minden döntésnek, addig a reform már mindig az aktuális tartalomra utal. Bár a különbség nyilvánvaló, napjainkban mindkét fogalom rangos és hangsúlyos jelentőséggel bír. Demokrácia a nyílt és nyilvános vita jegyében, az érvek ütköztetése — a lehető legjobb döntés érdekében — és reform a társadalmi és gazdasági megújulásért. Igaz, nem szükségszerű, hiszen az élet, a mindennapok valósága diktálja mindenkor az Országgyűlés tennivalóit, mégis jelkép- értékű volt a legutóbbi parlamenti ülésszak két és fél napja. Már az ülés napirendje tartalmazta azt a politikai evidenciát, hogy nincs társadalmi megújulás gazdasági megújulás nélkül, és fordítva. Politikai intézményrendszerünk változása, átalakulása feltétele a gazdasági stabilizációnak és fejlődésnek, mini ahogy a gazdasággal kapcsolatos, most hozott döntések visszahatnak társadalmi és politikai életünkre. Nem keveset vállalt magára a novemberi Országgyűlés: két évre programot készített magának a törvényalkotásra, foglalkozott alaptörvényünk, az új alkotmány alapelveivel, állást foglalt a politikai pluralizmus ügyében, nagy lépéseket tett a jogállamiság útján. Üj törvényekre van szükség, olyanokra, amelyek a társadalmi kibontakozás minden alkotmányos lehetőségét biztosítják — érződött a miniszteri expozéból, s a vitából, hozzászólásokból egyaránt. A megpezsdült belpolitikai élet, a társadalom demokratizálódása s nem utolsósorban az életünket meghatározó gazdasági körülmények alakulása a korábbinál lényegesen nagyobb figyelmet vonzott a Parlament gazdasági kérdésekkel kapcsolatos vitáira. Joggal. A stabilizációs program eddigi végrehajtása, a program jövő évi feladatai, gazdaságpolitikánk irányelveinek elfogadása — a döntés — hazánk elkövetkező esztendejének társadalmi és gazdasági alakítását jelentette. A képviselők által elfogadott „A" változat úgy jelenti hát az elkövetkező év munkaprogramját, hogy az hosz- szú távra vállalja a kibontakozást. A felelős Parlament felelősséggel döntött az ország jövőjéről. S természetesen születtek más döntések is, éppen az elfogadott irányelvek és koncepció jegyében. A vállalkozói nyereségadó, s annak elfogadott mértéke csakúgy, mint a Központi Műszaki Fejlesztési Alap elfogadása már e gazdasági kibontakozást segítő döntések. Felelős Parlament — irtuk. Ez a felelősség érződött az ülésszak mindhárom napján, s ebben talán nemcsak a megvitatott kérdések súlya játszott szerepet, hanem az alakító szándék és a képviselői megbízatás jelentőségének növekedése is. Talán nem kell hangsúlyozni: a rádió és a televízió által egyenes adásban sugárzott ülésszak egyértelműen bizonyította, hogy képviselőink többsége felkészülten, választóiktól kapott munícióval érkezett az ülésszakra, Egyre kevesebb a korábban oly sokszor elmarasztalt üresjárat, célra- és lé- nyegretörőek a hozzászólások, markáns vélemények ütköztek a demokratikus döntések megszületéséig. A társadalommal együtt demokratizálódik a Parlament, s ahogy a társadalom tanulja, úgy tűnik, minden szinten hozzá kell szoknunk, meg kell ismerkednünk a játék- szabályokkal. A szavazás szabályaival csakúgy, mint a hirtelen bekiabáló, soron kívül szól kérő felszólalásokkal is. A lehetőség adott — éppen a novemberi ülésszak igazolta a lehetőséget, s a tanulnivalókat egyaránt. Társadalmi és gazdasági kibontakozás nem képzelhető el egymás nélkül, külön- külön. Éppen ezért volt imponáló, ahogy a képviselők hozzászólásaikban nemcsak a koncepciók pozitív tartalmáról szóltak, hanem azokról a konzekvenciákról is, amelyek az árát jelentik a reformok megvalósításának. Az ország jelenlegi helyzetében a Parlament, a képviselők s a kormány nem ígérhettek gyors változásokat, rózsaszín jövőt. Decemberben ismét összeül az Ország- gyűlés. Nem naptár szerinti ülésterv alapján — sokkal inkább a társadalom és gazdaság diktálta ritmus szerint. (MTI-Press) A tőzsde címszó alatt ezt írja az 1967-ben, egy évvel a reform bevezetése előtt a Közgazdasági Lexikon: „A tőzsde, a helyettesíthető tömegáruk, értékpapírok koncentrált piaca. A tőkés spekuláció intézménye. A szocialista gazdaságban nincs tőzsde.” Ez év április 15-én egy akadémiai székfoglaló előadáson hangzott el: „Ha nem teremtünk rendet a lakossági kamatpolitikában, akkor az egész monetáris alapú szabályozás homokra épül. A pénznek áramolnia kell a lakosság és a vállalati szféra között. A lakosság pénze részvényekbe, kötvényekbe fektethető be, ezek osztaléka, kamata pedig növeli a lakosság jövedelmeit. Ha az ilyen áramlás akadályokba ütközik, jelentős erőforrások maradnak kihasználatlanul ... Döntő jelentőségű a fejlett tőke- és értékpapírpiac létezése.” Az idézeteket bevezetőnek szántam annak a ténynek az újbóli felemlegetéséhez, hogy november 23-án a tőzsdéről, a tőke befektetési lehetőségeiről országos szakmai konferenciát rendeztek Miskolcon, a MAB székházában. Szakértők előtt neves emberek tartották előadást. Egy ilyen szakmai program jegyzőkönyvszerű leírása aligha tarthat igényt az olvasó érdeklődésére. De nincs okunk, jogunk szégyenkezni azért, mert többségünk nem tud tőzsdézni, s nem ismeri a börze szabályait. Ám az bizonyos, s az , elhangzottak szolgáljanak bizonyságul, hogy a közgazdászok, pénzügyesek, piacszakértők is tanulják, újra tanulják ezt a szakmát, ezt a fogalmat, e gazdasági transzfúziós mechanizmus fortélyait. A konkrétumoknál talán érdekesebb az a kérdés, mely szerint nem szentségtörés-e tőzsdéről beszélni 1988-ban a szocializmust építő Magyarországon? A válasz lehet rövid is, de a közérthetőség miatt legyen inkább hosszú és meszsziről induló. Volt idő, amikor a Coca-Cotta a rothadó fourzsoá társadalom máko- nyos italának számított. Sztálin kijelentette, hogy a szocialista gazdaságokban a termék elvesztette árujellegét, s ennek nyomán a teoretikusok tagadták a kereslet— kínálat szabályozó, ármeghatározó közgazdasági axiómát, az értéktörvényt. Egyetlen tankönyvet nem írtak át annyiszor az utóbbi húsz évben, mint azt, amelyik a szocialista politikai gazdaságtan címet viseli. Közben ugyanis rájöttünk néhány dologra. Legfőképpen arra, hogy a valóságot nem lehet megkerülni, s fejünket a homokba dugni. A törvények működnek, s elvileg léteznek akkor is, ha azt az ember nem ismeri, nem fogalmazza meg és nem deklarálja. A madár kiválóan repül, de fogalma sincs az aviatika szabályairól. A hal, a kutya, a ló úszik, s nem is sejti, hogy Archimedes/, szerint minden vízbe mártott test annyit, veszít a súlyából, mint amennyi az általa kiszorított víz súlya. Mi a szocializmus hőskorában sok olyan szabályt, törvényt nem ismertünk el, vagy tagadtunk, amelyek igenis ott munkáltak a mélyben, amelyek gyakorlata utólag átírta az elméletet. Mi esküdtünk arra, hogy a világgazdasági koiszakváltás érintetlenül hagyja a magyar népgazdaságot, hogy az árrobbanás hatása nem gyűrűzik be ... Tévedtünk. Nagy árat fizettünk és fizetünk ezért. At kellett értékelni fogalmainkat, össze kellett törni a régi kötáblákat. Nem jelenti ez az eredendő céljainkról való lemondást, de a reális helyzettel számolva, a jövő érdekében, a ma emberének boldogulásáért — Rejtő Jenő szavai szerint — tiszta vizet kellett önteni a nyílt kártyák közé... A minap hallottam a rádióban egy közgazdász dobogását: jó lenne leszokni a „szociahsta” jelzővel illetett, vagy védett piac, gazdálkodás kifejezésekről, azon egyszerű oknál fogva, hogy a pillanatnyi szituációban, s talán még sok évig, „csak" „piac” és „csak” „gazdaság” van és lesz egy ilyen nyitott, közepesen fejlett, és sok gonddal küszködő országban. Mert nem lehetünk nem reálisak. A tőzsde működésének közeli léte, az értékpapírpiac meglódulása nem valami előzmény nélküli terv, vagy vállalkozás. Mór vagy öt esztendeje lehet vásárolni részvényt és kötvényt, sorra alakulnak az új gazdálkodási szervezetek, s szorítóan szükséges gyorsabb, dinamikusabb pályára terelni a magyar gazdaságot úgy. hogy kedvező befektetési lehetőséget kínáljon a külföldi tőkének is. A tőzsde csak következménye lehet, lesz, az előzetes programnak. Olyan ez, mint a kóla, a rágógumi, a számítógép. Szökni, használni és kihasználni kell. Ettől még nem esik le a csillag a sapkánkról. Idézettel kezdtem, azzal is fejezem be. Egy, a témáról íródott, lí)37-es kiadványban olvastam: „A tőzsdén a spekulációnak nagy szerepe van, a tözsdés a jövő alakulását kémleli, és ebből igyekszik nyereséget húzni.” Nem igaz-e ez. a tétel most is? Hiszen így, vagy úgy mindnyájan „részvényesek” vagyunk, kémleljük, bízzuk a jövőt, s nem titkolt szándékunk, hogy ebből haszonra tegyünk szert. Brackó István Szépen felújított házak Lekerült az állványerdő Miskolc egy szép régi épületéről, az Ady hídnál levő hajdani Zinger-ház homlokzatáról. Az új köntösbe öltöztetett épület ablak- és erkélydiszei nemcsak nappal, de az est fényeiben is jól érvényesülnek. A belváros másik hangulatos utcája a Kossuth utca. Itt többnyire egyszintes lakóházak sorakoznak, melyek közül egynéhányat, a Mini Galériával szemben levő oldalon némi átalakítással ízlésesen helyrehoznak. Fojtán László felvételei A hét végén: országos szakszervezeti tanácskozás Országos értekezletre készülődik a SZOT. A pénteken kezdődő, háromnaposra tervezett tanácskozáson újólag, országos áttekintésben vitatják meg a mozgalom munkájának és életének kérdéseit. A küldöttek sorában természetesen megtaláljuk a dolgozók borsodi képviselőit. Közülük hárommal beszélgettünk. Marton György, a MÁV miskolci főnökségének szb- titkára. — Körülbelül másfél évtizede dolgozom a mozgalomban. Voltam már bizalmi, főbizalmi, szb-titkár. Arra is volt példa, hogy lemondtam, s nem vállaltam funkciót több esztendeig. 1980-ban ugyanis — éppen a kollektív szerződés módosítása kapcsán — komoly összetűzésbe kerültem a vezetőséggel. 1984-ben beszéltek rá ismét, hogy vállaljam el a főbizal- miságot. Az szb-titkár feladatait most társadalmi munkában látom el. Lehetnék függetlenített is, de úgy érzem, ha dolgozom, mindenképpen közelebb vagyok a munkatársaimhoz, az élő, mindennapi valósághoz. Hogy ez a valóság pontosan milyen, arról órákat lehelne beszélni. De Moldova György vasúti könyvét valószínűleg sokan ismerik. Milyen alapállásból indulok az országos értekezletre? Sok gondolat kavarog a fejemben. Eddig már annyi információ zúdult az emberekre az ország állapotáról, helyzetéről, hogy aki úgy kívánta, valóban pontos képet alkothatott magának a valóságról. A közömbös, érdektelen emberek persze másként éreznek, de rájuk valószínűleg a cselekvés idején sem számíthatunk. Annyi értekezlet és megbeszélés, vita, tanácskozás után már hozzá kell látnunk a konkrét munkához. Tartsuk meg a SZOT tanácskozását, határozzuk meg néhány legfontosabb gondolatban, mi a teendő, aztán lássunk hozzá a végrehajtáshoz és vessünk véget az értekezlet sorának. Az emberek — közöttük az én munkatársaim — is úgy vélik, nem eshetünk ismét a szó. szó, szó, a sok beszéd csapdájába. Tehát: akikre ez tartozik, felelősen határozzák meg, milyen sors várjon a magyarországi vasutakra. A koncepció kidolgozását másfél-két esztendőn belül ígérik. Ami abból majd ránk tartozik, fegyelmezetten elvégezzük, azzal a mentalitással, munkaerkölccsel, amelyet a vasút egyébként megkövetel tőlünk. Tisztában vagyunk vele, hogy a bajok okára nem találhatjuk meg egyszerre és azonnal a gyógyírt, hiszen mai helyzetünk évtizedek során alakult ki. Döntsék el tehát a sorrendet. aztán lássunk neki. hogy visszaszerezzük a vasút hitelét. * Zavodnyikné Fenyvesi Edit óvodapedagógus az Avason, a Leszih Andor utcai intézményben: — Helyesnek tartom a SZOT törekvését az érdek- védelmi, érdekképviseleti feladatok, mint elsődlegessé váló tennivaló hangsúlyozásával. A létrejött új tagozatok, szervezetek szintén az előbbi célt szolgálják. Nem tartom viszont előnyösnek a szakszervezeten kívüli szervezkedéseket, mert a megosztottság mérsékli fellépésünk eredményességét. Mit várok a holnaptól? Legelőször szeretném végre az infláció csökkentését. Ebben az intézményben harmincegyen dolgozunk, mindannyian nők vagyunk. Ma már nem sirám, panasz, hogy a fizetésekből lehetetlen megélni. A második: a költségvetési tervezéskor mindenképpen nagyobb hányadot kell biztosítani végre a kulturális ágazatoknak. Azzal már tisztában vagyunk, hogy nincs és nem lesz több elosztható forrás. Ezért az elosztás szerkezetén kell módosítani, mert mint nálunk tapasztalható, a maradékelvpolitika megbosszulja magát, a kulturális és egészségügyi intézményekben néhol már katasztrofális a helyzet. * Szatmári Zoltán, a BÁÉV szb-titkára: — Az országos értekezleten az ÉFÉDOSZ 360 ezer fős tagságát 79-en képviseljük. Az összes küldött száma 1100 lesz. Augusztusban és szeptemberben a tagsági viták során megfogalmazták dolgozóink, milyen konkrét intézkedéseket várnak az országos' értekezlettől. Tartalmi megújulásra van szükség. A válaszra váró kérdésekből felsorolok néhányat. Ma már a múlt és a jelen ösz- szefüggéseinek feszegetése mellett, mind több szó esik a holnap dolgairól. Mit akar a szakszervezeti mozgalom, hogyan kíván a politikai intézményrendszeren belül elhelyezkedni, tud-e önálló arculattal dolgozni ez a mozgalom, fenntartja-e tömegerejét, és így tovább. Engem természetesen a vállalati dolgozók problémái foglalkoztatnak elsősorban. Hogyan maradunk talpon, milyen eszközökkel oldható meg a házgyáriak gondja? Kikerülhetnek egyik napról a másikra az utcára? A hatvanas, hetvenes években a vállalati nyereség jelentős részét ők termelték meg. Most fordítsuk el a fejünket? Nem, erről természetesen szó sem lehet. Nem hagyjuk cserben őket. Vállalati átirányítással, külső kivitelezésekre helyezzük el őket, segítséget nyújtunk tanulásukhoz, de hátat semmiképpen sem fordítunk nekik. U. J.
