Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
1988. december 24., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Kapitány: még az idén A Magyar Labdarúgó Szövetség keddi elnökségi ülésén több határozatot is hoztak. Ezek egyike: a vesztegetési ügyben érintett válogatott labdarúgókhoz levelet küldenek külföldre, és kérik őket, jöjjenek haza, itthon tisztázzák magukat a vádak alól. — Elmentek-e már a levelek? -— kérdezte Czékus Lajostól, az MLSZ főtitkárhelyettesétől az MTI. — Igen, egészen pontosan hét játékosnak küldtünk cl ilyet — hangzott a válasz. — Détári Lajos, Fitos József, Garaba Imre, Bodonyi Béla, Dajka László és Nagy Antal, továbbá Róth Antal lakására címeztük azokat. — Egy másik kellemetlen téma : Mezey György lemondása után nincs a válogatott élén szövetségi kapitány. Mikor lesz? — Még ebben az évben. Török Péter főtitkár, elnöki triumvirátusunk tagjai, s az MLSZ edzőbizottsága javában tárgyal már a jelöltekkel. A honi sportélet legapróbb rezdüléseire is érzékenyen reagáló szurkolók igazán nem panaszkodhattak 1988-ban... Mozgalmasnak bizonyult az esztendő, nagyszerű magyar sikerek születtek, versenyzőink öregbítették nemzetünk hírnevét a világban. Akadt persze árnyékos oldal is, erről a világszerte legtöbbre tartott csapatsportág képviselői, funkcionáriusai gondoskodtak. Ügy gondolom, az év slágerét az olimpia jelentette. Tizenkét esztendő után találkozott egymással újra a teljes mezőny, s akik figyelemmel kísérik a fejlődést, tisztáiban léhették azzal: Szöulban egyetlen apró helyezést sem adnak ingyen. Így is töntén.t. A felgyorsult ritmus, az eltérő, korszerűbbnél korszerűbb felkészülési módszerek következtében a sportbaráitok egyik ámulatból a .másikba estek. Fantasztikus teljesítményeik követték egymást, káprázatos párharcokat kísérhettünk figyelemmel. Vallóban, az olimpia semmi mással össze nem 'hasonlítható, az egész világot lenyűgöző esemény, amelynek időtartama alatt elhallgattak a fegyverek, nem követték egymást terrorcselekmények. A magyar sportolók csillagos ötösre vizsgáztak, minden várakozást felülmúlóan szerepeltek. Aligha gondolták sokan, hogy 11 aranyéremmel a tarsolyukban térnek haza szeretteik körébe. A hivatalos álláspontot képviselők 4—5 aranyérem megszerzésében bizakodtak. Alulbecsülték sportolóink lehetőségeit? Netán azt gondolták, az esélyesekből ennyien érhetnék célba? Azt hiszem, minden olimpiát megelőzően túlzottan óvatossá váltunk. Azt sem nagyon merjük kimondani, ami teljesen magától értetődő. Általában uralkodóvá válilk a jobb félni, mint megijedni hangulat. Igaz, tanulhattunk néhány esetből ... Zsebkendőnyi országunk legjobbjai emelt fővél járhattak az olimpiai faluban, büszkén utazhattak szülőföldjükre, derűsen eleveníthetik fel a szöuli napokat, történéseket. Jómagam igyekeztem kutatni a sikerék titkát, kíváncsi voltam, hogy az ismert háttérrel miiképpen sikerülhetett összegyűjteni a 11 aranyérmet? Az köztudott, hogy mifelénk a készülődés feltételei korántsem nevezhetők ideálisnak. A táborok olyanok, amilyenek, s bizony, anyagi eszközök híján, nem mindenki juthatott el oda, ahol gyakorolni szeretett volna. Mégis talpon tudtak maradni a borzasztóan kiélezett vetélkedésben! Megítélésem szerint az igazi kisközösségekben, műhelyekben folyó, .magas színvonalú szakmai munkálkodás alapvetően esett latba. Üszők és öttusázók, tornászok, kajakosok és vívók vitték diadalra színeinket. Olyan sportágaik képviselői, amelyekben nincs helye a mel'lébeszélésnék, kizárólag az elvégzett munka jelentheti az alapot, amlire később lendületes mozdulatokkal építhető a fal, rakható a tetőszer- kezet. összehangolt, jól működő „team”-ek precíz, személyekre lebontott tevékenysége szükségeltetett a sikerhez. Gondoljunk csalt például Széchy Tamásra, és az őt körülvevő együttesre! Széchy az idén harmadik alkalommal lett az év legjobb edzője, jelöléséhez kétség sem férhetett, óriási, mondhatni, elsöprő fölénnyel végzett az élen. A mestert már évekkel ezelőtt csalogatták külföldre, egyik-másik amerikai egyetem sztárgázsíiit ígért, mindhiába. Maradt, mert ő itthon, a saját gyerekeivel alkart produkálni. Keíl-e vajon bizonygatni, hogy maximálisan eleget tett vállalásának, a saját maga és versenyzői olé állított feladatnak?! Csaknem minden év végén helyezett valamit a magyar sport karácsonyfája alá, s „ajándékait” leginkább aranyérmekben lehet mérni. Amíg mások erejük teljes latba vetésével külföldi szerződés után kosiattak, Széchy egymás után mondta le a jobbnál jobb ajánlatokat. Solcan nem értették, abszolút üzileti érzéketlenséggel vádolták. Talán nem időszerűtlen a felvetés: ha meginog, örülhettünk volna-c Szöulban úszóink által szerzett aranyérmeknek? ... Most mégis fontolgatja a külföldre távozást. Az Egyesült Államokból keresték meg, évi 200 ezer (!!) dolláros ajánlattal. Ennek értelmében nemcsak Széchyt fogadnák, hanem legtehetségesebb tanítványait is, Okik tavasszal és ősszel jó néhány héten keresztül készülhetnének az itthoninál lényegesen kedvezőbb körülméyek között, természetesen az ősz mester irányítása mellett. Az edző tud valamit, ami kizárólagosan a tulajdonát képezi. Megvenni nem lehetett tőle, hát most megkísérlik testközelből tanulmányozni — feltéve, ha végül vállalkozik a feladatra. Bizonyára alapos számvetést készít, mielőtt dönt, az viszont számomra kétségtelennek tűnik: úgy határoz, hogy nem a saját érddkait tartja szem előtt, hanem úszóiét, és túl ezen, a magyar sportét veszi figyelembe. Elmélkedhetnék dr. Török Ferenc, Bordán Dezső, Kovács Tamás, vagy az időközben lemondott dr. Parti János erényeiről, túlfűtöttségükről, elkötelezettségükről, az általuk képviselt ügy iránti alázatról. A sor persze korántsem teljes, hiszen a „névtelenék” között is akadnak, akik életűiket tették fel a versenyzők oktatására, nevelésére. Nélkülük aligha következhettek volna be a szöuli sikerek, s amikor megállunk a számvetés elkészítésére, óhatatlanul is meg kél! hajtani előttük az elismerés zászlaját. Hazai sportmozgalmunkban nem lelhetők fel számdlaitlanul az értékek. Talán olykor azt sem becsüljük kellően, ami valóban az. Pedig sokaiknak elegendő egy jó szó, egy elismerő pillantás. Mostanság nehezebbé válik a sportegyesületek helyzete, szakosztályok léte forog kockán, mások gazda nélkül maradnak. Különösen nagy szükség mutatkozik a megszállottakra, akik képesék hitet, elszántságot csepegtetni a lanka- dókba, újra és újra harcba tudják őket vinni. Ma este szerte a világon csillag- szórók gyúlnalk, ajándékok cserélnek gazdát. A magyar sport idei karácsonyfája valóban roskadozik a sikerék jutalmát jelentő érmék súlya alatt. Ha képzeletben köré gyűlünk, gondoljunk egy kicsit a jövőre is. Mert az idő könyörtelen tényező, s hamarosan ismét vi'lágversenyéken találkoznak a sportolók. Igazából ismét a szöuli napok alatt ébredhettünk rá: milyen remek dolog átélni, érezni a diadalt, osztozni mások boldogságában. Doros László U Az Elv legjobbjai A MUOSZ sportújságíró szakosztályának vezetősége az idén is megrendezte az Év legjobbja szavazást. A sportújságírók latolgatásai során érthetően az olimpiai helytállás esett döntően latba. Különösebb meglepetés nem született, amint azt várni lehetett, Darnyi Tamás, Egerszcgi Krisztina, az öttusa- válogatott, valamint Széchy Tamás végzett az első helyen saját kategóriájában. A szavazás eredménye. Férfiak: 1. Darnyi Tamás úszó, 885; 2. Martinék János öttusázó 655; 3. Gyulai Zsolt kajakos 500 ponttal. Nők: Egerszcgi Krisztina úszó 971; 2. Polgár Judit sakkozó 492; 3. Jánosi Zsuzsa vívó 365. Csapatban: 1. Öttusa-válogatott (Martinék, Mizsér, Fábián) 839; 2. Kardválogatott (Bujdosó, Csongrádi, Gedővári, Né- bald Gy., Szabó) 606; 3. Női sakkválogatott (Polgár Zs., Polgár J., Polgár Zs., Mádl) 450. Edzők: 1. Széchy Tamás úszás 865; 2. dr. Török Ferenc öttusa 464 ; 3. Kiss László úszás 262. A díjakat a sportkiválóságoknak és a szakembereknek szilveszterkor adják át. Az esemény színhelye a Budapest Sportcsarnok, ahol egy, már délután elkezdődő, és az éjszakába nyúló show keretében várhatóan 18 és 19 óra között lépnek pódiumra a kitüntetettek. A Magyar Televízió sportosztálya 1988-ban is odaítélte díjait az év legjobb ifjúsági sportolóinak. A szakszövetségektől 24 sportágban 17 leány- és 24 fiúversenyzőre érkezett jelölés. Férfiak: l. Bagyula István atléta; 2. Repka Attila birkózó és Katona Ferenc öttusázó; 3. Debnár Tamás úszó és Kovács István ökölvívó. Leányok: 1. Egerszcgi Krisztina úszó; 2. Polgár Judit sakkozó; 3. Joó Éva sportlövő és Éllő Vivien asztaliteniszező. A győztesek és helyezettek, valamint edzőik, a hagyományoknak megfelelően, az ország nyilvánossága előtt vehetik át díjaikat. Ha nyer a csapat, akkor minden rendben Karácsonyi látogatás a Schreiber családnál Miskolc, Szentpéteri 'kapu 38. Itt lakik a Schreiber család. Sportberkekben jól cseng ez a név. A családfő a DVTK NB I-es női kosárlabdacsapatának vezető edzője. A randevút este nyolcra beszéltük meg. Így kérték, azt mondták, ebben az időben már igazán ráérnek, senki nem fog minket zavarni. Pontosan érkeztünk, a csengetésre a gyerekek is kiszaladtak. Hellyel kínáltak. A „műsor” pedig rögtön megkezdődött. A csemeték bemutatták, hogy mit tudnak. Bukfenc, fejenállás, futás, bújócska ... — Két esztendeje költöztünk ide — szögezte le Schreiber József. — A Győri kapuból „szaladtunk” át ebbe a háromszobás, minden igényt kielégítő tanácsi otthonba. — Hány évesek a kicsik? — tudakoltuk. — Én kilenc vagyok — súgta Ágnes, a legidősebb. — A 6-os Számú, Fazekas utcai Általános Iskola III c osztályába járok. Most kezdtem a kosárlabdázást Szemes Tóni bácsinál. — ... és megy a játék? — Addig nagyon élveztem, amíg a kispadon ültem. De megijedtem, amikor beküldött. A kistestvérek alig várták, hogy közbeszólhassanak ! — Engem Annamáriának hívnak, ötesztendős vagyok, és óvodás. A legapróbb mutogatott. Tízet! — Kinga miért lódítsz? — kérdezte tőle édesanyja, Gabriella asszony. Válasz helyett kacagott. Mint kiderült, még csak négyet számlál. Kérdezősködtünk. — Hogyan tudják idejüket beosztani? Ki foglalkozik a gyerekekkel? Ki takarít, vásárol? — Hááát..., ritkán van lehetőségünk a pihenésre! — mesélte a családfő. — A „kisemberek” este nem akarnak lefeküdni, 9—10 óra is eljön, míg ágyba kerülnek. Felkelni bezzeg nem akarnak. A reggelit általában közösen készítjük. Ági már egyedül megy iskolába. Annamáriát és Kingát pedig felváltva visszük az óvodába. Ha ezeken a - foglalatosságokon túljutunk, felülök a 18-as buszra és irány a Nagyváthy utcai iskola! Az edzés... Ha vége a A családfő, Schreiber József, a DVTK NB l-es női kosárlabdacsapatának vezető edzője. napnak, általában rohanok az óvodába és kezdődik minden elölről. — A férjem most nagyon sokat vállal és segít! — emelte hangját Schrei- berné. — Én ugyanis tanulok, a Debreceni Tanítóképzőbe járok, másodéves vagyok. Jóska nem csupán a tanulásiban támogat, hanem kiveszi a részét a házimunkából is. Szeret főzni, piacra járni, beszerezni, porszívózni. Szóval rosszat véletlenül sem mondhatok. — Gabi szerénykedik! — vette át a szót ismét József. — A feleségem igazán szorgalmas és nagyon jól tudom, hogy hatalmas teher nehezedik a váliaira. Hogy besegítek? Ez csak természetes! Néha még a szomszédokat is igénybe vesszük ... Szóba került a karácsony. — Nagyon, várjuk! — kiabálták a gyerekek. — A fát közösen fogjuk feldíszíteni. — Mit 'szeretnétek kapni? — fordultunk feléjük. Kinga: — Kabalababát. Annamária: — Fodrászjátékot. Ágnes: — Zsebkönyveket. — Ti mit adtok anyucinak és apucinak? — Azt nem árulhatjuk el! — tiltakozott Ágnes. — Meglepetés lesz. Kinga a napokban .kísértésbe esett, meg akarta mutatni anyunak, de gyorsan közbeléptünk. — Hol töltik az ünnepeket? — A karácsonyt családi körben, de várjuk a barátokat is — mondta Gabriella asszony. — Nagyokat fogunk beszélgetni, játszani. Ránk fér a kikapcsolódás. Szilveszterre Űjfehértóra, édesanyámhoz készülünk. — Itthon mindig ilyen kitűnő a hangulat? — kockáztattuk meg a nem éppen tapintatos kérdést. Kis szünet után József felelt: — Hát ezt azért nem mondhatnám! Ha nyer a csapat, akkor minden rendben. Da ha veszít!... Még hajnalban is „ölöm” magam. Értékelek, elemzek. Hol hibáztam, mit rontottunk el? Gabi ilyenkor vigasztal. — A gyerekek járnak a meccsekre? — Ha jó hangulatban vannak, akkor nem. Itthon maradnak, Ági veszi át a parancsnokságot és a szomszédok vigyázó szeme is rajtuk van. Ha nyűgösek, akkor magunkkal visszük őket és a csarnokban játszanak, elfoglalják magukat. Persze nem tudunk rájuk nagyon figyelni. — Milyen gondolatok kavarognak a fejében, ha a férje kiabál, vagy felugrik a kispadról? — néztünk a feleség szemébe. — Nem szoktam Jóskát figyelni, persze ha korholja a lányokat, szinte remegek. Egyébként is izgulok, nagyon szorítok a sikerükért. A jövőről is diskurál- tunk. Gabriella — miután végez — tanítani akar, József pedig véletlenül sem kíván elszakadni szeretett sportágától. Az edzői poszt persze nem nyugdíjas állás ... Ezt nagyon jól tudja a családfő, aki mindenre felkészült. Diplomás ember, taníthat általános és középiskolában is. A szívügye azonban a kosárlabda. Erről tanúskodnak feljegyzései, vázlatai, edzéstervei. — Keresem az újat, igyekszem lépést tartani a korral. Nem szeretem a sablonokat, ki nem állhatom az egyhangúságot. Mindenem a kosárlabda és a családom! Végszóra érkezett a vacsora, finom illatok terjengtek. A disznótorosból minket is megkínáltak és koccintottunk. — Kellemes ünnepeket, békés, családi és sportsikerekben gazdag új esztendőt! Kolodzey Tamás Együtt a hölgyek csapata. Balról: Annamária, Kinga és Ágnes. Középen az édesanya, Gabriella asszony. Juhász Emese felvételei
