Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-03 / 288. szám

1988. december 3., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Azonosságtudat a pártban Az elmúlt hét, az el­múlt hónapok politikai életéneik kiemelkedő ese­ménye volt a Budapest Sportcsarnokban tartott kommunistaaktíva. Min­den nagygyűlés sóit tanul­sággal szolgál: gondolato­kat ad és ébreszt az elő­adás, de az összejövetel légköre, egyáltalán — ha cs>ák rövid időire is — a közösséggé formálódó együttlét. Merthogy erőt, magabiztosságot kölcsönöz, már maga az a tény, hogy több mint tízezer ember gondolkodik együtt és érez hasonlóan. Grósz Károly előadását többször szakí­totta meg a taps. Nem vastaps, de határozott volt a nagygyűlés érzelmi meg­nyilvánulása. Akikor tap­soltak a résztvevők, ami­kor a párt régi, maradan­dó értékeiről szólt a párt- főtitkár, és amikor új tö­rekvéseink kerülték szóba. Nemigen kell túlzottan csodálkozni a jelenségen, sőt, természetesnek vehet­jük, hogy a forradalmi mé­retekben felpergetett ese­mények, megújulás köze­pette egyfajta azonosság- tudatzavar jelentkezik sok élvtársunknál. Az új előretörekvéselc velejárója, hogy felbillen a folyto­nosság, a változás, az .igen­lés és a tagadás megszo­kott egyensúlya. Több az új, mint a megszokott. Márpedig a régi beidegző­dés nagy úr! Kapkodjuk a fejünket': hol is tartunik?, mit vallottunk eddig?, mit csináltunk jól, és mit rosz- szul? Mit jelent számunk­ra a párt az új körülmé­nyek között? A válasz azért sem könnyű, mert a gyors változás okozta bi­zonytalanság kedvez a végleteiknek; megjelenik, sőt felerősödik a mindent tagadó egészségtelen ké­telkedés, és' szembetűnőb­bé válik a megújulás kész­ségének hiánya, más szó­val, a konzervativizmus. Ezért is volt sokatmondó a taps, amikor a párt régi és az új értékeiről szólt az előadó. Fordulat idején különö­sen fontos igazság: a múl­tat be kell vallani. Csak­hogy a jó Igyekezetek so­rán e vonatkozásban is sokak fejében bizonytalan­ság lett úrrá. Vannak, akik — mint mondani szokás — a fürdővízzel kiöntik a gyereket is, tagadván min­dent, ami régi, és nemcsak elavult. Mások meg kép­telenek lépést váltani, és őszintén elkeserednek a megszokott ideák válságát tapasztalván. A nagyiramú változások tehát még in­kább kényszerítenek ben­nünket, hogy rendezzük gondolatainkat múltunk­ról, j övünkről, nehogy iránytű nélkül, vakon, bi­zonytalankodjunk a gyor­suló időben és világban. Ezért fontos ezzel össze­függésben a főtitkár gon­dolatmenete : a Magyar Szocialista Munkáspárt ma­gáénak vallja a magyar kommunis-ta és munkás- mozgalom valamennyi ha­ladó hagyományát. Elha­tároljuk magunkat a sztá­linista, rákosista orikény- urialomtói, de a múlt — szerencsére — több ennél. Most .is, a. jövőben is to­vább építkezünk, mind a felszabadulás előtti kom­munista és szociáldemok­rata mozgalom tanulságai­ból, mind az elmúlt négy évtized értékeiből. Valljuk azt is — és meghatározza gyakorlati politikánkat —, hogy ez a mozgalom szer­ves része és folytatása ha­ladó nemzeti tradícióin,k- na!k. Az MSZMP-nek ép­pen .az az egyik nagy ér­téke, hogy ökulva a múlt hibáiból, igyekezett ötvöz­ni internacionalizmusát nemzeti sajátosságainkkal, hagyományainkkal. Egy kis ország kivált­képpen nem lehet külön sziget a világban. Sorsun­kat meghatározza: hogyan reagálunk a .külső hatá­sokra, kihívásokra. A párt sem függetlenítheti magát a körülöttünk, ezen belül élsősorban a kommunista mozgalomban, a testvér­pártokban zajló fejlemé­nyektől, és maga is visz- szahat arra. Ebben a fo­lyamatban á változások milyensége és különböző­sége szintén jócskán okoz zavart mind a pártban, mind a széles közvéle­ményben. Ezért érdemes figyelmeztetni rá: jóllehet, tagja a kommunista pártok nagy családjának, és sok a hasonlóság múltban, je­lenben — az MSZMP csak önmaga múltjával, előzmé­nyeivel és jelenével azo­nos, ez határozza meg jö­vőjét, miiközben természe­tesen okul a külső tapasz­talatokból. Napjainkban gyakori vi­tatéma jövőképünk. Sokak­nak úgy tűnik, többet fog­lalkozunk — már-már váj- kálunk — a múlt negatí­vumaiban, leragadunk na­pi gondjainkban, és nem látjuk, merre tartunk, avagy kevés szó esik róla. Jövőképünk tudományos igényű újragondolására kétségtelen, szükség van. Az országos pártértekezle­tet követően ,a Központi Bizottság többek között egy munkabizottságot bí­zott meg ezzel a feladat­tal, és a tudományos mű­helyekben is zajlik ilyen munka. Biztos kapaszko­dónk azonban több van, mint amennyi a köznapi gondolkodásban tudatosul. Szó esett erről a budapesti aktíván is. Sankasan fogal­mazva: a szocializmus ke­rült-e válságba? A válasz egyértelmű volt: nem a szocializmus, hanem egy gyakorlat, amit meghala­dott az élet. Nem az esz­merendszer jutott csődbe, hanem az, ahogyan az esz­mét a valósággá átalakít­juk. Az eszmerendszer nem tehet arról, ha alapelveit korszerűtlenül alkalmaz­zuk. Ez elég kritikus és önkritikus szembenézés ön­magunkkal. És természe­tesen az eszmerendszer korszerűsítése is feltétele­zi a vitát, a különböző megközelítések tükrözieté- sét. Az elmúlt egy-.két év fejleményei között valljuk: sokat fejlődött vitakultú­ránk, de annak színvona­la — ahogy mondani szo­kás — még .sok kívánni­valót hagy maga után. Mert miihez képest fejlődött? Egy erősen hierarchikus, túlzottan te'kintélyti'sztelő közélethez viszonyítva. Eh­hez .képest dinamikus q fejlődés. Ma az érdeklődés, a véleménynyilvánítás nyíltsága a jellemző, és a társadalom rétegeiben visz- szaszorulóban van a kö­zömbösség. Csakhogy a vé­leménynyilvánítás egymagá­ban még nem vita. Saj­nos, még gyakran- tapasz­talható, hogy vélemények párhuzamosan mennek el egymás mellett, ritkán üt­köznék, és ritkán eredmé­nyez új gondolatokat, ér­tékeket. Ez nem isténcsa- pása, inkább a szokás ha­talma. Sokaknak még szo­katlan, de tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy äz egyoldalú kinyi'latkozások, monoló­gok ideje lejárt, és több dialógusra van szükség. Mégpedig: etikus, gondo­lat-, program-, koncepció­központú véleményütközte­tésekre, a provinciális ízű személyeskedés, kötekedés, netán rágalmazás helyett. Kardoskodunk a viták mellett, ugyanakkor vall­juk az egység fontosságát is. Figyelemre méltó tünet, hogy a párttagság köré­ben erősödik az egység jó értelemben vett féltése. Meg is mondják: sok a be­széd, a vita és kevés a cselekvés. Igaz, ezekben a megnyilvánulásokban, bár egyfajta, a gondolkodást, a szellemi teljesítményt le­becsülő demagógia, meg türelmetlenség is megbú­jik, * jogosságát mégse oi iehet megkérdőjelezni. Ed­dig politikái iskolázottsá­gunkból és a gyakorlatból következően, sokan nehe­zen tudják összeegyeztetni a vélemények sokféleségét és az egységet. Sajnos, ezt olykor megzavarja a part- talanság, még pontosab­ban; a reagálás hiánya is. A kép tar'kla, a pluraliz­mushoz való viszonyunkat tekintve is. Van, aki ezt csak a többpártrendszerre szűkíti le, van, aki hiá­nyolja a kérdéskörben a párt határozott álláspont­ját. Pedig csak jó fél éve ülésezett az országos párt­értekezlet, amelynek egy­értelmű az álláspontja: egypártrendszer a pluraliz­mus viszonyai között. Mit jelent ez a gyakorlatiban? Jelenti a párt munkamód­szerének, műnk asitíl u s ána’k újragondolását, amely na­pirenden van, mind a Köz­ponti Bizottság, mind a megyei pártbizottság szint­jén. Jelenti — Grósz Ká­roly szavaival —, hogy a pártnak korlátoznia kell önmagát. Azaz: nem kell részt vennie minden rész­letkérdés eldöntésében, nem kell lemásolni a kor­mányzati, a vállalati te­vékenységet. Politizálnia kell, állástfoglalni a tár­sadalom fejlődésének meg­határozó 'kérdéseiben, és megnyerni az aktív több­séget, mai fordulattal élve: újra és ismét közmegegye­zést teremteni. Az eszköz- rendszerben pedig az ad­minisztratív megoldásokat elfelejtve, az érvelésnek, a meggyőzésnek kell elő­térbe kerülnie. Ezzel pár­huzamosan napirenden van az_ egész politikái Intéz­ményrendszer korszerűsíté­se, az önállóság kibonta­kozása, az alulról jövő építkezés lehetőségeinek biztosítása, széles értelem­ben, az állampolgári sza­badságjogok kiteljesítése a szocializmus építésének vi­szonyai között. A politikai életre a moz­gás,. a változás a jellem­ző. Ez nemcsak politikai fórumokon érhető tetten, hanem például a nagy horderejű törvények alko­tásában is, amelyek anpák érdekében születnek, hogy folytatódjanak és felgyor­suljanak a reformfolyama­tok a gazdaságban és a politikai szférában egy­aránt. Azt azonban az ak­tíván elhangzottakkal egye­zően el kelt fogadnunk: ehhez időre van szükség. Miiközben barátkozunk a társadalom életének új elemeivel, fontos, hogy az alapok tekintetében meg­maradjon a bizonyosság: alapvető szocialista > eélki- ki tűzéséinek nem változ­nak, a módszerek, az esz­közök változatlansága vi­szont éppen ezt veszélyez­tetné. Nagy Zoltán 80 éves lenne Barbay Ferenc Jó lenne most elmenni hozzá egy szál vörös szegfüvei. S köszönteni: Isten éltesse, Feri bácsi, névnapja, születésnap­ja, s annak alkalmából, hogy negyvennégy éve szabadult fel Miskolc! De a holtakkal már csak a temetőkben, a síroknál diskurálhatunk. Pereskedve ve­lük, hogy miért oly korán hagy­tak itt bennünket, s eltűnőd­ve sorsukon. Barbay Ferenc­cel is már csak ilyen találko­zót beszélhetünk meg, hiszen régen halott. Pontosan negy­vennégy évvel ezelőtt, Miskolc felszabadulásának alig deren­gő reggelén ment el hazulról - örökre. * . Ki volt ő tulajdonkép­pen? Miért kell emlékez­nünk rá? Ilyentájt ezt kutatják a nevét viselő úttörőőrsök, szo­cialista brigádok is, egy­másnak adva a kilincset a könyvtárakban, olvasóter­mekben. A magyar és ezen belül a borsodi munkás- mozgalmi múlt kutatói, kró­nikásai, Beránné Nemes Éva, dr. Lehoczky Alfréd és mások forrásmunkái segíte­nek e korabeli események és Barbay Ferenc megisme-, résében. A magyar antifa­siszta ellenállás- és parti­zánmozgalom kislexikona ezt közli róla: „Barbay Ferenc (Nagy- becskerek, 1908. dec. 6. — Miskolc, 1944. december 3.): géplakatos, a MOKAN-ko- mité egyik vezetője, az el­lenállási mozgalom hősi ha­lottja. 1927 óta szervezett munkás. 1930-tól kapcsolat­ban áll a KMP debreceni csoportjával. 1935-ben nagy mozgalmi tapasztalatokkal és képzett marxistaként került a Diósgyőri Vas-, Acél- és Gépgyár Üjgyárába. A vi­lágháború éveiben Fekete Mihállyal együtt kommunis­ta csoportot alakít, amely a miskolci-diósgyőri an­tifasiszta ellenállási moz­galom kezdeményezője és vezető' ereje lesz. Részt vesz a diósgyőri béketüntetések előkészítésében, szervezésé­ben. A MOKAN-komi­ténak alakulásától kezd­ve egyik vezetője. A MOKAN-komité keretében fiatal munkásokból és diá­kokból önálló csoportot is szervez. A nyilas hatalom- átvétél idején letartóztatják, november 10-én engedik sza­badon. 1944. december 3-án, Miskolc felszabadulásának napján hősi halált halt.” Mondjuk még el azt is, hogy az Újgyár megmun­kálóüzemében, az ágyúgyár­ban dolgozó Barbay Ferenc­nek alapvető érdemei vol­tak abban, hogy a baloldal5 szakszervezeti mozgalom, a helyi, s az Erdélyből és Kassáról Diósgyőrbe került kommunisták, mozgalmi em­berek közeledjenek egymás­hoz, s végül 1943. szeptem­ber 9-re megszervezzék azt a béketüntetést, amelyen kétezer diósgyőri munkás állt ki a béke mellett, a fasiz­mus és a háború ellen. Ér­demes ezzel kapcsolatban idézni Beránné Nemes Évát, aki ezt írja: „Szeptember 9. a háborúellenes harc orszá­gosan is jelentős, tömegere­jében egyik legnagyobb megmozdulása.” * Amikor 1944. március 19- én, 23 órakor a németek bevonultak Miskolcra, új helyzet állt elő. Német pa­rancsnokság jelent meg a D.igépben is. Következett a fegyveres ellenállás meg­szervezése, a MOKAN-ko­mité színre lépése. S Miskolc és Diósgyőr már túl volt az 1944. szep­tember 21 -i újabb gépgyári béketüntetésen is, amikor akcióba léptek a nyilasok. Több miskolci és diósgyőri munkásmozgalmi vezető­vel együtt letartóztatták Bar- bay Ferencet is, akit az egyik, gépgyári nyilas je­lentett fel. Innen kezdve a munkásmozgalommal foglal­kozó irodalom már csak szűkszavúan szól róla. meg­említve, hogy végül is no­vember 10-én kiszabadult, majd alig három hét múlva hősi halált halt. De hol és hogyan?! Ma már nem ne­héz megérteni, hogy a Barbay Ferenc életével foglalkozók miért nem írták meg, miért hallgatták el haláláról az igazságot. Hiszen élete utolsó napjának feltárása valószí­nűleg sokáig tabu volt. 1988- ban azonban a tények, ame­lyek a kegyetlen véletlen folytán alakultak olyképpen, ahogy most beszélnünk kell róluk, már nem szennyezik be sem az ő, sem a halálát okozók emlékét. * Barbay Ferenc özvegye és lánya ma is itt él közöttünk Miskolcon. A 76. évében já­ró beteg özvegy azt akarja, ne kérdezzék. De abba bele­egyezett, hogy helyette is beszéljen lánya, Beély Mik- lósné, az MTESZ Borsod Megyei Szervezetének ügyve­zető titkára. — Mit tud édesapjáról, s egyáltalán emlékszik-e rá? — Anyám révén úgyszól­ván mindent. Tudom, hogy szép és csodálatos ember volt. Élt-halt a mozgalomért, az ügyért. S emellett okos is volt. Talán nagyapámtól örökölte az eszét. Apám, a négy fiútestvér legidősebb­je, huszonhét évesen került Diósgyőrbe. Anyámat is itt ismerte, szerette -meg, majd vette el feleségül. Anyám mesélte, hogy nagyon sze­retett bennünket: nővéremet, aki most rokkantnyugdíjas tanítónő Debrecenben, öcsé­met, akiből világhírű balett­művész és koreográfus lett, aki Münchenben él, s ter­mészetesen engem is. Öcsém egyébként apámtól örököl­hette a hajlamot, hiszen apám nagyszerű sportember, ■kitűnő- tornász is volt, amel­lett, hogy értett a matemti­kéhoz, s magas fokú, de ■nem csupán marxista filozó­fiai felkészültséggel bírt. A gyárban még ellenfelei is tisztelték. A MOKAN-ban pedig afféle szellemi vezér szerepet töltött be. Ismer­tem-e? Kegyetlenül bánt a sors velem. Legrégibb em­lékem, ami megmaradt ben­nem a gyerekkorból, az, hogy apám Herman Ottó utcai la­kásunk sezlonján fekszik, fehér lepedővel letakarva, holtan. Négyéves voltam ak­kor. — Hogyan halt meg Bar­bay Ferenc? — Előző nap este ment dolgozni. Alighogy hazajött reggel az ágyúgyárból, máris újra elment a biciklijével egy illegális találkozóra. Nem jutott -messzire. Akkor már cirkáltak a városban az első szovjet járőrök, akikre az itt maradt nyilasok rá-rá- lőttek, nem egyet megöltek közülük. Ezért aztán szigorú­an igazoltatta!?: és megmo­toztak mindenkit, akibe csak beleütköztek az utcán. így járl apám is. A MOKAN- igazolványa már nem volt meg, mert amikor a nyila­sok novemberben bevitték, megette, nehogy kínvallatás­sal szedjék ki belőle harcos­társai nevét. Igazolványa te­hát nem volt, viszont ott volt nála a pisztolya. Ráadá­sul, noha németül kitűnően beszélt, oroszul semmit nem tudott. A járőr azonnal az akkori Fáskertbe vitte, s egy percen belül agyonlőtték. Az LKM-ben még ma is dol­gozik egy szemtanú, aki egy fáskerti lakás ajtaja mögül, akkor még fiatalemberként nézte végig a történteket. A sors szörnyű tragédiája, hogy azok lőtték agyon, akiket annyira várt. — Mi történt ezután? — Az esetnek híre ment. A MOKAN-tól a szovjet pa­rancsnokság hamar megtud­ta, milyen nagy tévedés ál­dozata lett apánk. A szov­jet parancsnokságra vitték az egész családot, s átmene­tileg gondoskodtak rólunk. Úgy tudom, apám hősi ha­lálának hírét a TASZSZ is bemondta, a járőrt megbün­tették, talán ki is végezték. — Édesanyjuk hogyan bír­ta elviselni mindezt? — Nagyon nehezen. Sze­rette apánkat, a mozgalmi munkában is hű társa volt. Nehéz évek vártak ránk, hi­szen apánk helyett is min­dent meg alkart adni ne­künk, a három kisgyerek­nek. Igen sokat kellett dol­goznia, de soha nem hátrált meg, mindig volt tartása. Apánk életet adott nekünk, édesanyánk pedig felnevelt bennünket, nem hagyta, hogy elkallódjunk. * Barbay Ferenc emlékét őr­zi az utókor. Az utca, ahol élt, most róla elnevezett. Ne­vét viseli a miskolci 3-as Számú Általános Iskola, több gyári szocialista brigád,, több úttörőőirs, a Digép KISZ-fiataljainak sporttele­pe... Mégis, nem lehet nem gondolni arra, hogy mi tör­tént volna, ha nem hal meg? Ha például ott lehetett vol­na a 18 miskolci képviselő között, Fekete Mihállyal, Oszip Istvánnal, Rónai Sán­dorral és a többiekkel az Ideiglenes Nemzetgyűlésben. Ha élete legteljesebb erejé­ben ott maradhatott volna az újjászülető Magyarország politikai küzdőterén. Ha ... * Odakint süvít a hideg de­cemberi szél. A holtakat si­ratja — mondta ilyenkor gyermekkoromban nagy­anyám a meleg kályha mel­lett. Talán Barbay Ferencet is. Aki sokat tett, de még többet tehetett volna egy végül is csak ábrándjaiban maradt új hazáért. Nyikes Imre A felvétel 1942-ben készült. A kép bal oldalán Barbay Ferenc feleségével és az akkor kétéves Irénkével, Beély Miklósnéval, jobb oldalon a munka- és harcostárs, Orosz Kálmán és felesége.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom