Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-14 / 297. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. december 14., szerda Egy „kőbaltás” tanácskozás kapcsán „Napjainkra eljutottunk oda, hogy a költségvetés a legnagyobb pénzelköltő faktor. Igaz, túlfogyasztás Van, de a laikus közvélemény számára nagyon világossá kell tenni azít, hogy itt nem arról a fogyasztásról van szó, amit általában fogyasztásiként szöktünk emlegetni (lakossági fogyasztás), hanem az állami költségvetés túlfogyasztásáról. Ám akkor, miért kell a társadalmat bűntudatban tartani?” — Ezek a gondolatok több, mint egy évvel ezelőtt, 1987 augusztusában a Munkakultúra és művelődés elnevezésű országos tanácskozáson hangzottak el Lenin városban. Bogár László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa munkatársának szavai akkor még szentségtörésként hatottak volna egy politikái napilap hasábjain. Azóta viszont sok minden megváltozott. Többek között be mertük vallani azt is, hogy a fenti gondolatok (sajnos) valóban helytállóak. Eközben eltelt egy év, s a kultúra és a gazdaság szakemberei — idén augusztusban — másodízben is összejöttek Leninvárosban, hogy a megváltozott gazdasági-társadalmi helyzetben közösen folytassák a gondolkodást. Igazából most ez utóbbi tanácskozás anyagát (is) kellene kezünkben tartani. Mindezek ellenére a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Közművelődési Módszertani Központ vállalkozása tiszteletet érdemel, hogy könyv alakjában megörökítették eme rangos, első konferenciát. S talán az eltelt, nem sokkal több, mint egy esztendő jelentős változásai teszik igazán érdekessé az akikor elhangzottakat? „Azzal szeretném kezdeni, hogy ez a cím rossz (A közművelődés esélyei a reformfolyamatban — a szerk. megjegyzése): valójában fordítva kell kérdeznünk. Hibás alapállás, ha mindig úgy kérdezünk, mi az esélye a közművelődésnek, a kultúrának. Ebből nem lehet kiindulni. Azt kell inkább kérdezni, hogy mii az esélye a reformnak, a kultúra nélkül?” Viiitányii Iván, az Országos Közművelődési Központ főigazgatójának gondolatai a három nap vezérfonalát adták, miszerint a mai válságidőben hibás alapállás abból 'kiindulni, hogy a gazdaság majdani fellendülése hozza meg a kultúra felvirágzását. Azon kell inkább elgondolkodnunk, hogy rendelkezünk-e kellő kultúrával egy sikeres gazdasági reform véghezviteléhez. — Vitányi Iván beszédét teljes egészében olvashatjuk a könyvben; sajnos, Bogár László előadását nem. A gazdasági szerveretek változásai, s ennek tudati követelményeinek sajnos csak rövidített változatát olvashatjuk. Ez azért is érthetetlen, mert a tanácskozás egyik legértékesebb, legsikeresebb előadását jelentette. Említést érdemel még Kádár Béla, a Világgazdasági Kutató Intézet munkatársának Világ- gazdasági korszakváltás és a magyar reform című anyaga, melyet szerkesztett változatban, de szerencsére tartalmát megőrizve olvashatunk. A szerkesztők megpróbálták a konferenciával kapcsolatos összes anyagot, kiadványt összegyűjteni. Részletesen ismertetik az egykori programot, az előadók neveit. Megismerkedhetünk a szekdióvezetők beszámolóival, s a munkát a tanácskozással kapcsolatban megjelent sajtóreagálások gyűjteménye teszi teljessé. Értékes, országos rangot kivívó rendezvény anyagát öntötte egységes, maradandó formába a kiadó, mely nemcsak a résztvevők érdeklődésére tarthat számot. Reméljük, folytatásaként rövidesen olvashatjuk az idén augusztusban megrendezett Művelődés és gazdaság című szabadegyetem előadásait is. Az utóbbi négy évtizedben intézmények, vállalatok, gazdálkodó egységek, objektumok, utcák és településrészek egész sora -kapott nevet, vagy a régi elnevezést cserélték fel újjal. A névadás módja és típusai ugyanolyan pontos-jel- .zői a társadalom fejlettségének, mint -a gazdasági és a politikai élet alapvető jelenségei. Azok a nevek, amelyek erőteljesen aktuálpolitifcai színezetűek, viszonylag gyorsan változnak a politikai változásokkal együtt. Így tűntek el 1945 után egy csapásra a fasiszta jellegű elnevezések, de így tűnt el a sztálinizmussal együtt a Sztálin személyére utaló soksok elnevezés is. A szocialista névadás mechanizmusa az elmúlt évtizedekben egészében véve nem sokat változott. Ma is vannak olyan névtípusok, amelyek előnyt élveznek. A haladónak tekintett hagyományok előtérbe helyezése még mindig sok olyan értéket kirekeszt a névadás köréből, ami sem politikai, sem egyéb érvekkel valójában nem magyarázható. Legszembetűnőbb az uniformizáló névdömping: azaz ugyanazzal a névvel lépten- nyomon találkozunk. Holott a név szerepe éppen a megkülönböztetés lenne. Vajon csak úgy lehet egy-egy személy iránti megbecsülésünket kifejezni, hogy hasonló vagy azonos jellegű intézmények egész sorát róla nevezzük el? Például hány Kossuthról vagy Petőfiről elnevezett iskola van az országban? Hány róluk elnevezett utca és -tér? Gondoljuk csak meg, ha feltesszük valakinek a találós kérdést, hogy mondja meg, melyik az a település, amelynek főtere a Kossuth tér vagy a Béke tér, s a térre befutó utcákat is felsoroljuk, azt hiszem, ritka kivételtől eltekintve még arra sem vállalkozhat a válaszadó, hogy legalább az országrészre tippeljen, nemhogy a településre, Ugyanis településeink nemcsak építészetileg, hanem névadás szempontjából is uniformizáltak. Alig maradt sajátos, csak adott településre jellemző név, az is legfeljebb jelentéktelen mellékutcáknál. A névadásra jellemző, hogy van néhány tucat személynév, amely univerzálisan használatos, akár utcát, akár iskolát, akár üzemet, akár termelőszövetkezetet,, mozit, vagy egyéb létesítményt neveznek el. A kevésbé ismert, viszont adott településre, vagy objektum- típusra illő nevek viszont mindmáig háttérbe szorulnak. Utcaneveknél a névkörnyezet sem közömbös. Az azonos típusú nevek egy településrészen jól segítik az eligazodást. 1945 előtt például tudatosan adták új telepek utcáinak a hét vezér nevét, egyes városok nevét, az aradi vértanúk nevét stb. A névadási kultúra mintái lehetnének az iskolák. Sajnos, azonban — kevés kivételtől eltekintve — nem azok. Az sem jó, ha az iskolának nincs neve, csak száma, ha azonban automatikusan arról nevezik el az iskolát, aki az utca névadója, nem feltétlenül sikeres a választás, mert lehet, hogy az adott személyhez semmi kötődése nincs az adott településnek, viszont kiszorulnak a névadásból azok, akik megérdemelnék, hogy adott városban vagy faluban iskolát nevezzenek el róluk. Miskolcon például a középiskolák közül jól választott nevet a Herman Ottó Gimnázium, ezzel szemben a város oktatásának semmi kötődése nincs Kíllián Györgyhöz vagy Földes Ferenchez, még kevésbé Zrínyi Ilonához. Az is rejtély számomra, mi kapcsolta 'Zalka Mátét Miskolcihoz és még inkább a gépiparhoz? A megye zenei múltja sem olyan sivár, hogy ne lehetett volna zeneiskolánknak más nevet választani, mint Bartókét Vagy Erkelét, akikről több tucatnyi hasonló intézményt neveztek el az ország más tájain. A diákoknak ápolni kellene a névadó kultuszát, gyűjteni a hozzájuk kapcsolódó emlékeket, de hogyan, mikor a névadóknak semmi kötődésük nincs a városhoz, a megyéhez, olykor adott oktatási intéz- mónyformához. A zenészek közül Reményi Ede, a költő Lévay József, a tudós Ben- kő Sámuel, Nagyváthy János, Vályi András, a történetíró Szendrei János is megérdemelné — sok régi nagy miskolci tanáregyéniséggel együtt —, hogy iskolát nevezzenek el róluk. A miskolci művelődési házak elnevezései többsége is a várostól és a megyétől idegen. Ráadásul Budai Nagy Antalnak, az 1437-es erdélyi parasztfelkelés vezetőjének művelődési kapcsolódása erősen kérdéses; feltehetően analfabéta volt... A könyvtár- és könyvesbolt-elnevezések gyengéi is hasonlók, -mint a többi művelődési intézményé. A mozineveknek meg ugyan miért legyen köze a filmhez? Tucatnevek, amelyek minden megyében megtalálhatók: Béke, Kossuth ‘ Ady, Fáklya, Szikra, Táncsics. Csak találgathatom, miért éppen Júnóról .nevezték el a tapolcai szállodát, miért „édeni” az Éden kemping, a lagúnát elzáró keskeny törmelékgát nevét miért viseli éppen Miskolcón szálloda (Lídó), miért éppen náOperagála Keresve sem állíthattak volna össze jobb programot a műsorszerkesztők, mint laminőt december 5-én este -a Népszerű zenei esték sorozatiban nézhetett végig a színház közönsége. A két főszereplő Pátti Katalin és Molnár András volt, operai énéklkultúránlk elismert csillagai. Vezényelt Kovács László, közreműködött a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A koncertet Mozar-t-zene indította: a Varázsfuvol'a nyitánya szólalt meg kiváló tolmácsolásban. Világos rajzolatú szólammozgások és nagyon biztos intonáció jellemezte zenékarun'k játékát. Tartalmas és színgazdag előadás volt. Kovács László takarékos, de a zenét tökéletesen közvetítő karmesteri munkát yégzett. A jól sikerült nyitányt két ária: P-amina áriája és az igen kényes Képánia követte. Pitti Katalin rendkívül muzikálisan és — enyhe meghűlése ellenére — biztonságosan énekelt. Molnár erőteljes és fényes tenorja pedig csak „bebiztosította” a jó kezdést. Gounod: Faustjából a bálettzene következett. Legelső helyen meg kell dicsérnünk a rézfúvósokat, akik végre kellően diszponálva ültek a koncertközönség elé. Jó arányokban és tisztaságban az egyébként szokásosan jó formában fújó fák sem múlták •őket ez alkalommal felül. Verdi: Traviata című operájából Violetta áriáját énekelte Pitti Katalin. Pitti olyan fantasztikus technikával rendelkezik, hogy ezt a közismerten félelmetes nehézségű áriát még ebben a hangi állapotában is — egy élcsuklástól eltekintve — gyönyörűen énekelte. Wagner: Tavaszi dala Molnár előadásában sajnos, egysíkúra sikerült. A hangverseny első részét a Lohengrin III. felvonásának előjátéka zárta. Kovács László, aki mint köztudott, operadirigens is, elsősorban a fúvósokra és az ütőkre koncentrált. Pedig a vonósokra irányuló nagyabb figyelem még „valódi” wagneri szólamará- nyok mellett is szükségszerű lett volna. Szünet után Verdi: A végzet hatalma című operájának nyitánya következett. Nagyon jók voltak a fúvósok, a fák és a rezek egyaránt (!) Majd Puccinii:Bohéméletéből a két, talán legnépszerűbb ária, sorrendben Rodolph és Mimi nagyáriája szólalt meg. Ez volt megítélésem szerint a hangverseny csúcspontja. Azt a drá- maiságot, amit Puccini zenéje magába rejt, itt sikerült úgy kifejezni, hogy a szenvedélyes érzelmek mellett a lágy, lírai kontrasztok is tökéletesen érvényesültek. A Manón Lescau-t .közzenéje zaklatottabbra sikerült a szükségesnél. A Pillangó- kisasszony nagyáriája lett végül a koncert utolsó felejthetetlen mozzanata, Pitti Katalin előadásában. A hangverseny nagy sikere immár sokadszor bizonyítja, mekkora igény van Miskolcon a zenés drámára. Még „természetes környezetétől” megfosztva is élményt és értékes szórakozást nyújt e műfaj a közönségnek. G. P. Ezek a gyerekek mindenre képesek Honnan az ötlet, hogy egy ipari, szakmunkásképző intézet- diákszínpada Shakespeare-művet adjon elő az islunk utal az ókori római provincia (Pannónia) nevére szálloda — van ilyen Pécsett is (ott joggal). — A pátria (latinul: haza) fogalma hogy kapcsolódhat egy élelmiszer-áruházhoz, mitől „palotás” a Palotás étterem, s mitől „platán” a Platán? Az utóbbi évtizedek jellegzetes „vívmánya” a dátumnév: Augusztus 20. strand, December 4. Drótművek. Bizony groteszk és nem nagy fantáziára valló elnevezések. No, de nem jobb a VII. Pártkongresszus Tsz neve sem (Szentistván- ban). S ha már a tsz-eknél tartunk: sok az Aranykalász, a Béke, a Rákóczi, az Üj Élet, az Új Erő, az Űj Barázda. Vannak groteszk és humoros nevek is. Nagy önbizalomra vall, ha egy tsz „virágzó” nevet választ (Felső- gagy). S vajon Dózsának, Bartóknak, Hunyadi Jánosnak mi köze volt a mező- gazdasághoz? Vannak újabban kifejező, a tájra utaló nevek is: Bódvavölgye, Heiv nádvölgye, Sajómente, Büfek- alja, Hórvölgye stb. •Ne feledjük, a név feladata nemcsak a megkülönböztetés, hanem az is, hogy a névvel megjelölt objektumot a név jó kiválasztásával is vonzóvá tegyük a tömegek szemében. A rosszul megválasztott név elidegeníti a tömegeket. Változik, alakul a társadalom, a reformok korát éljük. Itt az ideje a neveik, a névadás reformjának is. Jó példa erre, hogy Egerben . a helytől idegen nevet kapott főiskola most illő nevet választ, Gárdonyi Géza nevét. No, itt is van egy kis bökkenő: igaz, Gárdonyi az intézmény egyik legjelesebb eddigi diákja volt, csak meggondolkodtató, hogy mennyi más intézmény is viseli már a nevét Egerben! Alternatív megoldás lehetett volna a líceum alapítójának nevét felvenni, csakhogy az főpap és főúr is volt egyszemélyben, s' egyéb érdemei — egyelőre — nem feledtethetik származását... Dr. Csorba Csaba kola tanulóinak? (Ez történt ugyanis nemrég a miskolci Rónai Sándor Művelődési Központban, ahol a 101. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói Rómeó és Júlia tragikus történetét adták elő.) A színházterem zsúfolásig megtelt, s az iskolatársaik végig nagy érdeklődéssel figyelték a közel egyórás darab eseményeit. A bemutató végén vastaps köszöntötte a szereplőket, akik érzelmeiket nem titkolva fogadták az elismerést. Színi'kritikát írni a látottakról balgaság lenne. A darab születésének gondolata, megvalósítóinak bátorsága, bizakodása foglalkoztat leginkább. A válasz egyértelmű : Shakespeare alkotása kötelező olvasmány irodalomból, ennek ellenére kevesen veszik a fáradságot, hogy elolvassák. Az ötlet-, gazda, Deres László magyartanár a történet „ismertetésén” túl élményszerűvé szerette volna tenni a befogadást. A bizakodásra Jónás Bélától kaptunk feleletet, aki műszaki tanár létére önként vállalta el a rendezéssel járó munkát. „Ezek a gyerekek, úgy érzem, háttérbe vannak szorítva. Meggyőződésem, hogy semmilyen tekintetben nem maradnak el a gimnazistáktól. iHa valaki felkarolja őket, komoly, értékes alkotásokra képesek. Ezt szerettük volna bebizonyítani”. Akik látták a produkciót, ■tanúsíthatják: Jónás tanár úr szavai valóra váltak. Igaz, emögött komoly munka rejlett. Már nyáron elkezdték a felkészülést, amikor is a szereplők kézhez kapták a. szövegkönyvet. Szeptemberben próbákkal indítottak, s a bemutató közeledtével egyre több időt áldoztak a gyakorlásra. A többiek számára az irodalomórák nyújtották a felkészülést, ahol a művet alapos elemzés tárgyává tették. Talán jobban is, mint másokat. A nagy találkozás (szereplők és nézők között) végül is sikerrel zárult, amit a mögöttem ülő diáklány röviden így summázott: „Istenem, de szép volt!”Valóban. Nagyon szép volt — elsősorban az az akarás, az az összefogás, amely a vállalkozást jellemezte. A szándék, a bizonyítási vágy. És szép volt az előadás is, melyben életre . keltek Shakespeare drámájának hősei. Vétek lenne egy-két alkalom után az előadásokat beszüntetni. Gondolom, más középiskolák is igényt tartanának az élményszerzésre. S nem hiszem, hogy a 101-es szakmunkásképző színpadosai — ha lesz ilyen — visszautasítanák a meghívást. (czoborczy) I A Gyapjú- és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat ezúton is tájékoztatja a termelőket, hogy az 1988. április 1—december 31. között átvett GYAPJÚÉRT utanfizetések alkalmazAsAvae az 1987. évivel azonos feeväsärläsi Arat fizeti ki Gyapjűforgalmi vállalat miskolci kirendeltsége
