Észak-Magyarország, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-11 / 269. szám

1988. november 11., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Biztos Bányász-győzelem A miskolci városi sportcsarnokban 1200 néző előtt első osztályú ökölvívó csapatbajnoki összecsapásra került sor (szerdán este, lapunk zárta után). Borsodi Bányász—Bp. Honvéd 18-10. Vezette: Majláth, Bada. Pontoztak: Lettner. Gál, Bárány, Sárközi. A győztesek, ifjúságiak: Tulkán, Szabó A., Farkas G. (ellenfél nélkül). La­katos. Felnőttek: Isaszegi, Szűcs, Orosz, Hranek, Sztancs, illetve a fővárosiak közül Horváth T. (mérkőzés nélkül), Ákos, Szabó, Bácskái, Petrányi. — A csapat teljesítményével elégedett vagyok — jegyez­te meg Takács Gábor vezető edző. — Azt még nem mond­hatom, hogy valamennyi sportolónk csúcsformában van, de lesz ez még jobb is. Most a győzelem volt a cél. A Bányász legközelebb december 11-én a kecskemétie­ket fogadja a sportcsarnokban. Nem esett le a Borsod Távhó' órája az Élvonalbeli sakk csapatbajnokság értékelését akár egy rövid megállapí­tással is kezdhetem. A Bor­sod Távhő SC teljesítette az alapvető elvárást, kiharcolta a bennmaradást, 83 . pontot gyűjtve a tizedik helyet sze­rezte meg. Igaz, ha kicsit szerencsésebbek, vagy az utolsó fordulókban jobban összpontosítanak, akár sok­kal jobban is végezhették volna, hiszen az eléjük „fu- rakodó” Csuti SE 83,5, a Vasas 84,5, a Statisztika 85 pontot ért el. Így egyszerre örülhetnek, ugyanakkor si­ránkozhatnak. Persze csak az előbbit teszik, hiszen újoncok voltak a mezőny­ben, s egy „zöldfülű” csa­pattól pedig nagyon is szép az, amit nyújtottak. Amikor arra kerestem a választ, hogy a miskolciak szemszö­géből miért alakult ilyen simán minden, Bárczay László nemzetközi nagymes- ter-éltáblástól és Zavatkai László szakosztályvezetőtől többféle magyarázatot is kaptam. Azt érthetően nem könnyen ismerték el, hogy férfi sakkozásunk enyhe hanyatlásnak indult, helyet­te inkább azt a „verziót” ismertették, mely szerint legjobbjaink álltak meg, a közép- és alsóház tagjai pe­dig felzárkóztak. Egy szó mint száz: egyetlen pillana­tig sem kellett a távhősö- kért aggódnunk, kiesés réme nem fenyegette a gárdát. A BAJNOKI RAJT előtt neves játékosokkal tárgyal­tak. És itt le kell szögezni: bázisszervük, a Borsod Me­gyei Távhőszolgáltató Válla­lat hathatós támogatása nél­kül aligha jutottak volna valamire. Olyan jól csengő nevek öltötték magukra a miskolciak „mezét”, mint Bárczay László, Szabolcsi János, dr. Perecz László, Bokor István, és bajnokság közbeni érkezéssel Halász Tamás, Vanczák Attila, Adok János. Még mielőtt valaki azzal vádolná a Táv­hőt, hogy csupán vásárlásai­val prolongálta élvonalbeli tagságát, gyorsan leszöge­zem: törekvésük az első pil­lanattól kezdve az egykori miskolciak újbóli megnyeré­sére irányult. Vagyis csak­nem kizárólag azokat keres­ték, akik ilyen-olyan okok miatt „elszármaztak”, s tár­gyalásaik közben találtak néhány idegenre. Tisztában vannak vele, hogy idegen- légiósokkal sokra — hosszú távon — nem haladhatnak. Most kerülnek igazán elő­térbe a menedzseléssel kap­csolatos dolgok, meg az utánpótlás-nevelés. Nem azért, mert ezek tartoznak korunk divatjához, a felso­roltakat az élet diktálja- követeli. A sakkot csak játszva-tanulva-versenyezve lehet magas szinten elsajátí­tani, és ha valamelyik ki­hull a sorból, a fogaskerék rögtön leáll. Ezzel a játék­kal tehát —1 az elmélet szintjén is — naponta több órát kell(ene) foglalatoskod­ni, kiváltképp azoknak, akik az élvonalban tologatják a figurákat. A Távhőben hú­szán szerepeltek, s bizony az imént említetteket közü­lük csak kevesen vették megsér.thetetlen szentírásnak. A TANULÖEV letelt, az egyéni statisztikák árulkod­nak. Az OB I-ben az ötven­százalékos teljesítmény szá­mít jónak. Ebből a szem­pontból a miskolciak erő­sorrendje így alakult: 1. Varga (ifjúsági táblás) 67 százalék, 2. Dobos 62, 3. Ha­vasi 58, 4. Halász 56, 5—9. Adok, Kral, Vanczák, Szabó, Lóbermayer 50—50. A kép csupán azért csalóka, mert néhányan (például Vanczák, Szabó, Lóbermayer) csak ritkán ültek asztalhoz. Akad­tak még elfogadható átlagot produkálók (Bárczay, Sza­bolcsi, Bokor, Kovács L., lsépy, Petykó) és a várttól halványabban teljesítők (dr. Perecz, Mufics, Márton, Já­noska, Gulybán). Tudom, hogy a statisztikák „csalnak”, azokból végkövetkeztetéseket levonni nem szabad (hiszen az éltáblákon játszók dolga nehezebb, mert nagyobb tu­dású, képzettebb ellenfelek­kel találják szembe magu­kat), de iránymutatóként mindenképpen elfogadhatók, láthatóvá teszik, hol szorít a cipő, kiknek kell táblát cserélniük. A távhősök el is végzik a belső átcsoportosí­tást. néhányan magasabbra, egyesek alacsonyabbra ke­rülnek. Fontosnak tűnik, hogy a leendő átszervezések egy csapatértekezlet alkotó vitájában szülessenek meg, éspedig azért, mert a sak­kozók érzékeny emberek, s általában presztízskérdést csinálnak a táblabeosztásból. Azt hallottam, hogy az ed­digiektől nagyobb szerepet, adnak a fiataloknak, többet törődnek majd nevelésükkel, gyakrabban küldik őket az egyéni versenyekre, szerve­zettebbé, tartalmasabbá ala­kítják edzésmunkájukat. Mi­vel a holnap mellett a mára is gondolniuk kell, megint szétnéznek az átigazolási fronton azért, hogy kitérje­nek a váratlan, tervezhetet­len események elől. Szóba került dr. Hazai nemzetközi mester és Lörincz mester, de — többféle megfontolás­ból — még a Polgár család (!) is. A Távhőnél felvetőd­het továbbá az OB II-be most bekerült Gyár- és Gép­szerelő Vállalat SK kazinc­barcikai csapatával való egyezség, melyből itt is, ott is hasznot húzhatnak. A SZEZON KÖZBEN ke­veset írtam a távhősök női „szakágáról”. Keresztúri Sá­ra tizenhárom meccsen küz­dött, veretlen maradt és 77 százalékos teljesítménye több, mint bravúr. Nagy Judit 30 százalékos mutatót ért el. Az egyesületnél rájuk is gondolnak, mozgásterüket szintén bővíteni akarják. :Egy esztendővel ezelőtt azt kérdeztem ezeken a ha­sábokon, hogy „Gyökeret ver-e a sakkélet Miskolcon és a Távhőnél?” A válasz ki­derült, stílusosan, a sportág nyelvén mondva nem esett le az órájuk, nem lépték túl a gondolkodási időt. Ha pedig ezután is úgy (vagy még jobban) összpontosíta­nak mint eddig, jobb helye­zésük nem félpontokon mú­lik majd! Kolodzcy Tamás PÉNTEK Röplabda. NB I., női: Miskolci VSC—Szeged SC. Miskolc, M VSC-tornacsar­nok, 15 óra, NB 1„ férfi: Kazincbarcikai Vegyész— Ganz-MAVAG. Kazincbarci­ka, Vegyész-csarnok, 16 óra. Jégmotorozás. Országos egyéni verseny'. Kazincbar­cika, műjégpálya, 18.30 óra. Súlyemelés. Tisza Kupa, Leninváros, Olefin-csarnok, 17 óra. SZOMBAT Kosárlabda. NB II., fér­fi: Miskolci EAFC—Bajai TK, Miskolc, egyetemi csar­nok, 16.30 óra. Teke. NB II., férfi: Ózdi Kohász—Tiszakécske, Ózdi Spartacus—Egri Spartacus, Űzd, Kohász-sporttelep, 11 óra. Labdarúgás. Megyei I. osztály: Mákvölgyi Bányász —Szuhavölgyi Bányász, Al- berttelep, 13 óra. Heves m. Miskolci VSC—Gönc, Mis­kolc, Vasutas-sporttelep, 13 óra. Szabolcs m. Abaújszántó —Hejőcsaba, Abaújszántó, 13 óra. Vitányi. Sajóbábony —Honvéd Papp József SE, Sajóbábony, 13 óra. Paksi. Borsodi Építők Volán—Bor- sodnádasd, Miskolc, népker­ti sporttelep, 13 óra. Put- nok—Mezőkövesd. Putnok, 13 óra. Tóth F. Súlyemelés. Tisza Kupa, Leninváros, Olefin-csarnok, 10 és 14 óra.’ Sportműsor VASÁRNAP Röplabda. NB II., férfi: Miskolci EAFC—Sátoralja­újhelyi TK, Miskolc, egye­temi csarn'''- 14 óra. Kosárlabda. NB II., férfi: Miskolci Postás—Baja. Mis­kolc, Ságvári utcai Általá­nos Iskola, 10.30 óra. Labdarúgás. NB II.: DV- TK—Debreceni Universitas. Miskolc, DVTK-sporttelep, 13 óra. Ózdi Kohász—Ka­zincbarcikai Vegyész, Ózd, Kohász-sporttelep, 13 óra. NB III.: Mádi Bányász— Edelény, Mád. 13 óra. Bé­kési. Olefin SC—Honvéd Szabó Lajos SE, Leninváros, Olefin-sporttelep, 13 óra. Megyei I. osztály: Bükkáb- rány—Miskolci Üveggyár, Bükkábrány, 13 óra. Kovács S. Miskolci EAFC—SÜMSE, Miskolc, egyetemi sportte­lep, 13 óra. Kalas. Megyei II. osztály: Tiszatarján—. Hídvégardó, Tiszatarján, 13 óra. Alsóvadász—Lak, Alsó­vadász, 13 óra. Ónod—Bor- sodivánka. Ónod, 13 óra. Ti- szapalkonya—Sajólád, Ti- szapalkonya, 13 óra. Alsó- zsolca—Rudabánya, Alsó- zsolca, 13 óra. Arló—Som- sály, Arló, 13 óra. Borsod- szentgyörgy — Szirmabese- nyő, Borsodszentgyörgy, 13 óra. Erdőbénye—Forró, Er- dőbénye, 13 óra. Novajid­rány—Rátka. Novajidrány, 13 óra. BAG Végardó—Hol­lóháza, Végardó, 13 óra. Tokaj—Sátoraljaújhely, To­kaj, 13 óra. Szalaszend— Sárospatak, Szalaszend, 13 óra. Hernádnémeti—Felső- zsolca, Hernádnémeti, 13 óra. Karcsa—Encs, Karcsa, 13 óra. A Magyar Népköztársasá­gi Kupa megyei selejtező sorozata 1. fordulójának pá­rosítása: Dédestapolcsány— Sáta, Kovácsvágás—Bekecs, Cserépfalu—Ernőd. Szentist- ván—Tiszakeszi, Hejőbába— Mezőnagymihály, Hejősza- lonta—Vatta, Tárd—Hejőke- resztúr, Bodrogszegi—Pálhá- za, Vilyvitány—Tolcsva, Léh —Miskolci Postás, Olaszlisz- ka—Tiszakarád, Abaújkér— Taktaharkány, Ináncs—Bocs, Halmaj—Nyékládháza, Ra­gály—Felsőtelekes, Prügy— Bodroghalom, Riese—Tállya, Boldogkőváralja—Vilmány, Nagybarca—Sajókeresztúr, Vajdácska—Tiszaladány, Ig­rici—Bogács, Szirma—Nagy- csécs, Gesztely—Tiszalúc, Rásonysápberencs—Méra, Büttös—Krasznokvajda. Her- nádkércs—Megyaszó, Má- lyinka—Borsodbóta, Szögli­get—Perkupa, Mályi—Bükk- zsérc, Nagyrozvágy—Mező- zombor. Az elöl álló együt­tesek a pályaválasztók. Kez­dés valamennyi pályán 13 órakor. Tájfutás. DVTK Kupa, Bükkszentlászló, 10 óra. Európai kupaforduló Szerdán az európai lab­darúgó kupákban a máso­dik forduló visszavágóira került sor. A BEK-ben és a KEK-ben idén már nem rendeznek újabb találkozó­kat, az UEFA Kupában in­dulók viszont még teljesí­tenek egy kört, hogy tavasz- szal a legjobb nyolc foly­tathassa a versengést. A bajnokok vetélkedésé­ben jelentős bravúrt vitt véghez’ a Monaco együttese, amely 0-1-röl indult hazai környezetben az FC Bruges ellen. A miniállam csapata fergeteges 4b percet produ­kált, s 5-0-ás előnnyel tér­hetett pihenőre. A gólgyár­tásban különösen Főtana járt az élen (háromszor ta­lált be), de Toure is két gólt szerzett. A vége 6-1 lett. A Steaua Moszkvában is nyert a Szpartak ellen, hiába győ­zött viszont 2-0-ra a Porto, az Eindhoven 5-0-ás előnye elegendőnek bizonyult. A KEK-ben a belga házi­rangadót a Mechelen 2-0-ra nyente E. Koeman és Ohana góljaival, így az Anderlecht búcsúzott. Poznanban 1-1- re végződött a Lech és a Barcelona csatája, a 11-es párbajt a spanyolok nyer­ték. Az UEFA Kupában volt érdekelt az egyetlen magyar együttes, ám az Újpesti Dó­zsa Bordeaux-ban is l-0-äs vereséget szenvedett, és a folytatást már szemlélőként kísérheti figyelemmel. A Báyern München Thon két góljával Dunaszerdahelyen már a 28. percben eldöntöt­te az esetleg felmerülő vi­tás kérdéseket, s az FC Köln továbbjutása sem for­gott veszélyben a hazai 2-0 után Glasgow-ban, a Ran­gers (1-1) ellen. Kiesett a Benfica, amely 1-1-re vég­zett a belga FC Liége gár­dájával, s hazai környezet­ben mondott búcsút a továb­bi küzdelmeknek az Austria Wien, amely a skót Heart- tól kapott ki egy góllal. A VfB Stuttgart a zágrábi 3-1 után csak a biztonságra ügyelt a Dinamo ellen, 1-1 lett a vége. holnap bajnoki vár a Haan-legénységre Kaiserslauieniben. A Ju­ventus a torinói 5-1-et kö­vetően 3-2-ps vereséget szenvedett Bilbaóban, mind­ez nem veszélyeztette Laud- rupék továbbjutását, A Na­poli 2-0-ra verte, Francini góljaival a Lokomotiv Leip­zig gárdáját, az Internazio- nale 1-1-re végzett a Mal- mővel, s mindkét olasz együttes továbbjutott, akár­csak a Sampdoria. KVSE; a barcilcai természet- barátok szombaton gyalogtúrán vesznek részt. Találkozás: reg­gel negyed 7-kor a BVK- előtti autóbusz-megállóban. A távol­ság 17 kilométer, a főbb állo­mások: Mályinka — Tardona — Billatáró — Terv iá ró. Túrave- zető: Balogh íjászló. DVTK: A diósgyőriek vasár­nap vezetik soron következő programjukat. Találkozás reg­gel 8 órakor a Majális-parkban levő autóbusz-megállóban, a 15- ös számú busznál. A, főbb állo­mások: Omassa — Száraz-völgy Túrák — Bánkút — Keskeny rét —. Háromkő — Nagymező — Va­dászvölgy — Omassa. Túrave­zető: Lukács Gyuláné. MVSC: A vasutasok szomba­ton reggel 0 órakor találkoznak a Miarx téri autóbusz-megálló­ban. Az útvonal: Lyukó-völgy —- Bábonyibérc — Petőfi tér. Túra vezető: Csarnai Béláné. MISKOLCI VÖRÖS METEOR: A szakosztály tagjai szombaton reggel 9 órakor találkoznak a Tüncsics téren. Útvonaluk: Diós­győr. református templom — Vár — Bagoly-hegy — Vaskapu — AJsó-Hámor. A távolság 9 kilométer. MISKOLCI HELYIIPAR: A szakosztály vasárnap vezeti so­ron következő túráját. Találko­zás reggel fél 9-kor a Majális­parkban. A távolság 15 kilomé­ter. az útvonal főbb állomásai: Lillafüred — Farakodó — Orosz- k.út — Fchérkőlápa — Bagoly­hegy — Vasgyár. Túravezctö: Matyi Lászlóné. APRÓHIRDETÉSEK ingatlan 2,5 szobás, szövetke­zeti lakás eladó a di­ósgyőri városközpont­ban. Érd.: a helyszí­nen. Miskolc III.. Ar- Dád u. 7B. fszt. 1.. 18- tól 20 óráig. _________ E ladó a Hoffmann O. utcában, a Domus közelében 2,5 szobás, II. emeleti, újszerű állapotú összkomfor­tos öröklakás. Érdek­lődni lehet a 77-904-cs telefonon. Kazincbarcikai 2 s>obás, telefonos, táv­fűtéses tanácsi laká­som kisebbre cserél­ném. Válaszokat: „Csak telefonos lakás erdekel 238589” jeligé­re. a miskolci kiadó­ba. * * Sajószcntpéteren, a Kőporos-hegyen szőlő eladó. Érdeklődni du. *1 órától: Kossuth u. 91. ___________________ E ladó kétszobás, ebédlös. 57 négyzetmé­teres lakás, a sáros­pataki. Petőfi S. úti társasházban, földszint 3. sz. lakás. Érdek­lődni : este, a helyszí­nen. napközben a Tán­csics úti italboltban. Tallároméknál. 3 szobás családi ház a III. kerületben el­adó. Érdeklődni a 76- 979-es telefonon. 55 négyzetméteres, tehermentes. 2 szobás OTP-lakás eladó, il­letve garzont a vétel­árba beszámítok. Mis­kolc. Halős I. út 50. III/L _________________ L akható falusi házat vennék Miskolc köze­lében. Leveleket: ..30 ezerig 407830” jeligére n hirdetőbe._________ E delényben családi ház. tetőtér-beépítés­sel. külön kamrával és garázzsal eladó, a fő közlekedési út men­tén. a Borsodi út 160. sz. alatt. Érdeklődni lehet: minden este 5 órától a 4l-852-es te­lefonom_______________ C serére adok Mis­kolc belvárosában. I. emeleten 3 szobás, reprezentatív tanácsi bérlakást. Kérek Mis­kolcon vagy környé­kén (Leninváros, Ka­zincbarcika stb.) ala­csonyabb értékű taná­csit, garzon is lehet, az értékkülönbözei ki­fizetésével. Érdeklőd­ni: 46 69-947. este. Tícl városi 73 hv’-cs, OTP-öröklakás teher­mentesen eladó. Cím: Arany János út 31. VT 3. Érdeklődni: 17— i9 óra között. Győri kapui 38 m-- es. most felújított ta­nácsi lakásomat Avas­déli szövetkezeti gar­zonra cserélném. ..Napfény 240025” jel­igére a kiadóba. Hajdúszoboszlón. a gyógyfürdőhöz közel. 95 négyzetméteres. 4 szobás, összkomfortos, minden igényt kielé­gítő, új családi ház, bármilyen tevékeny­ségre alkalmas mel­léképülettel eladó. Üdültetésre, üzletnek, műhelynek kiválóan alkalmas. Érdeklődni: Hajdúszoboszló, Kos­suth u. 47. 4200. Tel.: 61-867. Kertes családi ház, összkomfortos, eme­letes, külön bejáratú, miskolci, kiemelt he­lyen eladó. Tapolcán, az Éden kemping fe­lett 500 négyszögöl szántó sürgősen, ju­tányos áron eladó. Ér­deklődni: G3-264 tele­fonon. 73 nv’-es. földszinti, szövetkezeti lakás a Vörösmarty utcán el­adó. Tel.: 86-705. Eladó 3 szobás OTP- lakás. kevés OTP-vel. ’89 nyári költözéssel. Érdeklődni este 87- 911. Bokányi D. 9. II/2. (Ifjúság étterem mel­lett.) Eladó l 4- 2 fél szo­bás, telefonom OTP- öröklakás garázsai. Avas HL ütem. Hajós István 19. 1/3. alatt. Érdeklődni hétközben 19 óra után a 61-712. hétvégén a 67-292 te­lefonon. illetve a fen­ti címen.______________ _ G arázs eladó a Győ­ri kapuban, a Rácz Adám utca cicién. Ér­deklődni a 73-986-os telefonon._________ P ingyomon, a bolt közelében 200 négy­szögöl telek, termő gyümölcsfákkal és a rajta lévő ingatlannal eladó. Víz, villany van. személygépkocsit be­számítok. Válaszokat: ,.500 ezer 238845” jc 1— igére a kiadóba.______ 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni Mis­kolc III.. Hóvirág út 5.. 9-től 18 óráig, szom­baton és vasárnap egész nap.____________ E ladó a Martintelep. Sió út 9. sz. alatt lé­vő családi ház. A vé­telárba kazincbarcikai tanácsi garzont bcszá­mítok.________________ E ladó főútvonalon 4 szoba 4- étkezős, gáz­fűtéses családi ház. jelenleg is működő szikvízüzcmmcl. vagy más ipari tevékeny­ségre alkalmas mű­hellyel. Érdeklődni: Miskolc (Martintelep). Kisfaludy 63.. egész nap. _________________,_ V arból víztárolónál 1190 nv’-es telek 'eladó. Érdeklődni: 38-881. Eladó 2 szobás, gá­zos. telefonos. föld­szinti szövetkezeti la­kás. Megtekinthető a hirdetési követő 3 nap. egész nap vagy ér­deklődni 19 óra után a ll-520-as telefonon. Tapolca — Benede- ki pincesor felett 221 négyszögöl zártkert fa­házzal eladó. Vezeté­kes víz, villany van. Irányár 250 ezer fo­rint. 1155 Budapest. Alkotmány út 23. sz.. Swctz Mihály. ________ E lcserélnénk mis­kolci. egy szoba, kom­fortos 4 kazincbarci­kai. egy szoba, étke­zős. összkomfortos, ta­nácsi lakásainkat mis­kolci 2.5—3 szobásra. Leveleket: ..OTP-t is átvállalunk 407780” jel­igére a hirdetőbe kér­jük. ______________ E ladó a Vasgyárban, a Gorkij-télepen 4 szo­bás. fürdőszobás, konvhás. kertes csa­ládi ház. Cserébe egy szoba-konvhés lakást beszámítunk. Érdek­lődni: Miskolc I.. Sze- merc 20.. Pankóné. Eladó 670 négyszög­öl szölö-gyümölcsös Lyukóban. tégla bor­házzal. buszmegállótól 5 percnyire. Villany van. Megosztva is. Ér­deklődni: Váradi Ist­vánná. Miskolc. Ár­pád vi. 55.« di ára után. Bérház alatti ga­rázst vásárolnék az I. kerületben. Leveleket: ..Főút mellett 407879” jeligére a hirdetőbe. Eladó másfél szobás szövetkezeti lakás, ha­szonélvezeti joggal. Érdeklődni: Miskolc. Ságvári E. 2. sz. X/6. Tel.: 11-033. ___________ E lcserélnem 2 szo­bás. összkomfortos, kazincbarcikai. taná­csi lakásomat szoba- konvhás tanácsira, bárhol. megegyezés­sel. Tel.: Kazincbar­cika 06-48-14-602. este 6 u tán._______________ Nyékládházán elad­nám most épült. 90" li­bán kész. tetőteres családi házam. 2 szo­bás miskolci tanácsi bérlakást vagy kisebb családi házat beszá­mítok. Minden meg­oldás érdekel. Érdek­lődni : Nyékládháza. Bartók Béla út 16. Miskolc-Perecescn, piactól 3 Kilométerre, kék busz vonalán gaz­dálkodásra alkalmas 2 hold terület, gyümöl­csössel. melléképüle­tekkel. 2 4 fél szo­bás lakható házzal el­adó. Víz. villany van. Irányár: 800 ooo fo­rint. Esetleg Balaton környéki házra cse­rélhető. Levélcím: Sárközi. Budapest XIV.. Kassai tér 19. XV/l. Garázs eladó a Se- lyemréten. I. kér.. Kö­rösi Cs. Sándor úti gará7.ssoron. Érdek­lődni hétközben du. 4-től. hétvégén egész nap a 87-499-es telefo­non. Parasznya, Táncsics út 17. sz.. Miskolchoz 15 km-re új. össz­komfortos. kétgenerá- ciós. két fürdőszobás, garázsos családi ház. 335 négyszögöl tclek- kel ciadó, _____________ S ürgősen, olcsón el­adó Csobajon. Mis- kolctól 50 km-re. 1200 négyszögöl telken két­szobás. családi pa­rasztház. gazdasági épületekkel. Víz. vil­lany van. Gazdálko­dásra. üdülésre alkal­mas. (Tisza 2 ki le mé­terre.) Irányár: 180 C03 forint. Levélcím: Csa­ba Erzsébet. 6000 Kccs- kemét. Avar u. 8. Eladom vagy elcse­rélem 2 szobás, össz­komfortos. telefonos lakásomat. Miskolci viszonylatban minden megoldás érdekel. Ér­deklődni a 72-568-as telefonom____________ M ezőkeresztes, Szent- istváni út 48. sz. ház eladó. Irányár: 350 000 forint. Érdeklődni a helyszínen.___________ F őútvonalon lévő zöldség-gyümölcs bolt kiadó vagy eladó, be­tegség miatt. Érdek­lődni: AlsÓ7SGlca. De- ák F, 32.. este 7 után. Eladó kordonos sző­lő Mádon, a Nyulá- szó-dülőben. I. o.. 1900 négyszögöl zártkert. Présház, teljes felsze­reléssel. T—50-cs lánc­talpas traktor. Érdek­lődni: Miskolc. Almos 0. 23. Hál omszoba-hallos. összkomfortos lakás — 95 m- — eladó. Mis­kolci szövetkezeti vagy OTP-s csere is ér­dekel. 1 4 2x1 2 vagy kétszobás lakás. Ér­deklődni a délutáni Érákban. Nyékládhá­za. Mikszáth K. u. 5. (3433) __________________ E ladó a belvárosi la­kótelepen 1 4 2x112 szobás. 64 ncgyzetmé- teTcs, telefonos, szö­vetkezeti lakás — ga­rázs megoldható. Ér­deklődni : este a 37- 078-as telefonon. * III. Elcserélném bolgár­földi. tanácsi, gázfű­téses, másfél szobás, összkomfortos. 111. emeleti lakásomat, rá­fizetéssel. bolRárföldi. kétszobás, gázfűtéses, tanácsira, I. vagy II. emeletire. Érdeklődni: a 75-836-os telefonon. este 6 óra után. _____ D ebreceni úi családi ház, beállt forgalmú. III. o. eszpresszóval reális áron. sürgősen eladó. Cím: Debrecen. Cseresznye u. 41. ____ E ladó vagy elcserél­ném 3 szobás, családi há7.am kisebb családi házra. vagy másfél szobás. szövetkezeti lakást beszámítok. Miskolc II.. Nádas út 26. sz. ________________ Ó zdon eladó zárt telek víkendházj:al. be­állt gyümölcsössel. La­tinka felett. Érdek­lődni: Kiss Tibomé. Miskolc. Széchenyi út 15. 112. Tel.; 89-923. Családi ház eladó Oprendck S. 86. szám alatt._________________ É rtékkülönbözet nél­kül elcserélem Újti­kos. Dózsa Gy. 12. sz. alatti 2 szobás 4 mel­léképületek. 600 négy­szögöl területű ingat­lant. miskolci 2 szobás lakásra. Érdeklődni bétközben; Nyeksc László. Miskolc. Nap- fürdő 40.. hétvégén a fenti címen. ________ E ladó 1 -f- 2x1/2 szo­bás. 55 rn -es. telefo­nos OTP-lakás. kp. vagy kp. 4 OTP-át- vállalással. Telefon: 64-865, este 6—9 óra. Arnóton, a Turulnál 400 négyszögöles te­lek. fele gyümölcsfá­val betelepítve eladó. Érd.: Arnót. Gárdo­nyi 27._______________ A baújváron lévő 1574 m- területű telek, gyü­mölcsössel. épület­rommal. alatta pincé­vel eladó. Érdeklődni lehet: Takács Jánosné Kéked, Kovács út 10. Kétszobás, killiáni. tanácsi, telefonos la­kásomat lehetőleg te­lefonos OTP-, illetve szövetkezeti garzonra cserélném. ráfizetés nélkül. Címeket a 74- 377-es telefonra kérek. 17 óra után.___________ E lcserélném 2 szo­bás, tanácsi lakáso­mat 1 4 2x12 szobás megvásárolható taná­csi lakásra. Érdeklőd­ni: Miskolc. Árpád u. 18. 8l. alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom