Észak-Magyarország, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-16 / 273. szám

nnau muprol urna»««« napról napra huprol . NAPRÓL NAPRA MAPRÚL HAPRA NAPRÓL NAPRA ■ Kéked és Fáj Hegújuló műemlékek Ha kisebb anyagi lehetősé­gekkel is, de a megyei ta­nács továbbra is segíti anya­gilag is megyénk értékes és hasznosítható műemléki épü­leteinek helyreállítását. Az Országos Műemléki Fel­ügyelőséggel közösen most fogtak hozzá az aba- úji részek egyik jellegzetes műemléki épületének, a Fáj községben lévő egykori Fáy- kastélynak helyreállításához. A 18. század közepén épült kastélyt a múlt szá­zadban átalakították. Az utóbbi években több minden célra használták — ám ál­lagmegóvásáról kevésbé gondoskodtak. Most a mű­emlékesek fogtak helyreállí­tásához. Már dolgoznak a szerkezet megerősítésén, s a pincében a kazánház kiala­kításán. Nagyobb arányú falkutatásra is szükség lesz, mert egyre több helyen ke­rülnek elő a ráfestések alól az eredeti freskók, falfest­mények. A díszterem falán továbbra is ott díszük M. Cassagrande 3 stukkó dom­borművé, az 1840-es évek­ből. A kastélyban, helyreállítás után és az új épület megé­pítését követően, idősek ott­hona lesz-. A tervek szerint még az idén megtörténik a műszaki átadása a Kékeden lévő egyemeletes egykori Melczer- kastélynak. A 15. századi, gótikus eredetű, később re­neszánsz stílusban átalakí­tott saroktomyos kastély épületén a béfejező mun­kálatokat végzik. Hozzáfog­ták a kastélypark kialakítá­sához is, ahol sétálóutak mentén a kandelábereket is felállították. A park végle­ges kialakítása, növényzettel történő ' beültetése a jövő évre marad — ez azonban már kisebb munka. Az épü­letben a megyei tanács to­vábbképző központját ala­kítják ki — de idegenfor- galmilag is hasznosítják majd. t mm. Autósorszámok 1988. NOVEMBER 15-én Trabant Limousin Hycomat Lada 1300 S Budapest 1 071 Budapest 24 442 Trabant Combi Hycomat Debrecen 17 870 Budapest 150 Lada Szamara Trabant Limousin Speciál Budapest 3 112 Budapest 16 465 Debrecen 2 626 Debrecen 12 880 Lada 1500 Trabant Combi Budapest 16 284 Budapest 5 473 Debrecen 12 147 Debrecen 4 125 Lada Combi Wartburg Standard Budapest 1 355 Budapest 4 271 Debrecen' 421 Debrecen 2 763 Lada Niva 851 Wartburg Speciál Polski Fiat 126 P Budapest 5 622 Budapest 4 855 Debrecen 4 425 Debrecen 3 440 Wartburg Special tolótetős Dacia Limousin Budapest 17 381 Budapest 17 592 Wartburg Tourist Debrecen 12 822 Budapest 4 842 Dacia Combi Debrecen 2 512 Budapest 4 745 Skoda 105 S .Debrecen 3 625 Budapest 12 889 Dacia TLX Debrecen 9 632 Budapest 9 195 Skoda 120 L Debrecen 5 263 Budapest 29 430 Zastava Debrecen 17 169 Budapest 20 492 Lada 1200 Opel Kadett Budapest 47 958 Budapest 450 Debrecen 34 438 (MTI) Telelottó-nyerőszámok A Sportfogadási es Lottó Igazgatóság közlése szerint a novemberi Telelottó-sorsoláson a következő számokat húz­ták ki: 13 15 36 44 80 Halálos baleset Királdon egy személygép­kocsi november 14-én, kora délután elütötte a kerékpá­rozó Lukács* Károly 87 éves'' helyi lakost. Az idős férfit a mentők kórházba szállítot­ták, ahol 18 órakor belehalt sérüléseibe. A vizsgálat ed­digi adatai szerint Lukács Károly megsértette az el- sobbségadási szabályt. KÖZLEMÉNYEK Tök,és exportra szánt terméke­it, szolgáltatásait hirdesse a Hungarian Offer News-ban. Felvilágosítás, megrendelés a Magyar Média Kereskedelmi Iro­dáján: 1076 Budapest, Garay u. 5. Telefon: 415-583, vagy 215-440. Az Émász Vállalat Kazincbar­cikai Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Ragály, Dó­zsa Gy. úton megépített új 20 kV-os kikerülő hálózat 1988. no­vember 15-én feszültség alá ke­rült. A tartószerkezetek, a hálózat megközelítése tilos és életveszé­lyes! Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527. - Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941 Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. - 3532. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapclőfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900.. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. ÜGYELET tavasz nyár? Ügyeletes riporter: M. Kiss Csaba Telefonszámunk: 13 órától 19 óráig 89-872, 17-807 A KISZ-tagok véleményét kérik A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség november 18—19-i országos értekezle­tén megválasztják a Köz­ponti Bizottság új első tit­kárát is. Az országos KISZ- értekezlet személyi kérdése­ket előkészítő bizottsága kéri az Ifjúsági Szövetség tagjait, mondják el vélemé­nyüket, javaslataikat • a 403-742 telefonszámon egész nap, illetve a KISZ megyei bizottságain — személyesen vagy telefonon — 8 és 17 óra között november 17-ig. Az országos értekezlet résztvevőivel folytatott elő­zetes konzultációik során Nagy Imrének, a KISZ KB titkárának jelölését támo­gatták a legtöbben. Nagy Imre 31 éves, matematikus, 1984 óta dolgozik a KISZ KB apparátusában. (MTI) Palánk-totó Tizennégyezer-nyolcszázki- lencvenöt szelvény érkezett a Vasvill Kereskedelmi Vál­lalat által a 28. miskolci té­véfesztivál alkalmából meg­hirdetett Palánk-fotó pályá­zatra. Tegnap délután 3 órakor közjegyző jelenlétében sor­solták ki a, főnyereményt, egy színes televíziót, vala­mint a tíz darab 5 ezer fo­rintos Vasvill ajándékcsoma­got. A nyerteseket postán értesítik. Olcsóbb, mint a taxi A miskolci detoxikáló-ál- lomásnak szombat óta 22 vendége volt. Tegnap lap­zártáig két hölgyet szállítot­tak be kijózanításra. Ezek az emberek nem kí­mélték pénztárcájukat az italmérő helyeken, s itt is mélyen a bukszájukba kell nyúlniuk. A legkisebb té­tel minden bizonnyal a szál­lítás lesz. Az elavult gép- kocsiparkkal és anyagi ne­hézségekkel küzdő Országos Mentőszolgálat ugyanis 8 Ft/km-es áron fuvarozza az ittas honpolgárokat. Olcsóbb, mint a taxi ... Minié Nehéz eldönteni. Ha visszagondolunk a hét végére: tél. A tegna­pi hőmérséklet tava­szi volt. A szikrázó napsütés a nyarat idézte. A fagyievö és a fürdöruhás lányok szintén a nyárra em­lékeztetnek. Csak a sátortető és a prém­gallér, meg a naptár jelzi bizonyító erővel: ősz van. November 15-töl a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban vál­toznak a nem kereskedelmi áruk kiviteléről és behozataláról szóló rendelkezések. A külföldiek ál­tal kivihető áruk értékhatára 1060 koronáról 500 koronára vál­tozik. Csak a vámhivatal engedélyé­vel és 100 százalékos illeték megfizetésével vihetők ki Cseh­szlovákiából az alábbi áruféle­ségek: élelmiszerek, melyek ki­vitele konkrétan nem tiltott; kö­tött felsőruházati cikkek fel­nőttek számára; műselyem bé­lésanyagok; ágyneműpehely és pehelyáru; bőrkesztyű és divat­áru bőrből; sátrak; matrac és felfújható csónak gumírozott szövetből; mindenfajta sport- és horgászfelszerelés; vont­csövű vadászpuska, beleértve a sport légfegyvert, sörétes va­dászfegyvert, speciális expan­zív készülékek^ lőszer; színes tévé; rádiókészülékek és ezek kombinációi; magnetofonok, le­mezjátszók; egyajtós elektro­mos hűtőgépek; elektromos ké­szülékek fűtéshez és vízmele­gítéshez; rotációs és hőtermelö kisméretű elektromos készülé­kek, kivéve a szovjet gyártmá­nyú villanyboratvákat (kávéfő­zők, turmixgépek, robotok stb.); világítótestek (lámpák), beleért­ve a kristálycsillárt; gázkészü­lékek: szilárd fűtőanyaggal mű­ködő sütők és főzőlapok; zo­máncozott kádak, üstök, magas- nyomású edények és vödrök; kisipari és háztartási szerszá­mok, beleértve az elektromoso­kat: zománcozott és alumínium edény; egészségügyi kerámia (WC-csésze, mosdókagyló és bi- dé stb.); automata mosógépek; porszívók; fahordók. lakkok, festékek és hígítók; orvosi hő­mérő ; méhészeti felszerelés; fokmérők; ajtózárak és laka­tok; szifon és habszifon; kötő­gépek. Tilos Csehszlovákiából kivinni az alábbi árukat: húskészítmé­nyek és fartósltott specialitások: cukrozott és cukor nélküli sűrí­tett tej, beleértve a tubusos sű­rített tejet: ételízesítők; kávé és tea; száraz gyümölcsök (man­dula. dió, mogyoró, kókuszre­szelék. mazsola); kakaó és ka­kaós italok; befőttek déligyü- mölcsből. citromfélék koncentrá- tum és lé alakjában; nem szo­cialista országokból importált halkonzervek; mesterséges éde­sítőszerek; személyi higiéniai áruk — egészségügyi betét és vatta, fogkefe és fogkrém, WC- papír, papírszalvéta, papírzseb- kendö, licenc alapján gyártott és import kozmetikumok, min­informált, az autósok zöme enyhébb,' koccanásos sérülés­sel jelentkezett. Gyakori volt 3—4 autó összecsúszása. Mindkét biztosítónál akad­tak totálkáros járművek is. Mint elmondták, folyamato­san .tudták fogadni az ügy­feleket, fennakadás a kár­rendezésben a meg növeke­dett forgalom ellenére sem volt. denféle -csecsemő- és gyermek- ruházati cikk; kötött fehérne­mű; fchérn'cmű kelméből: ru­házati cikkek kikészített bőr­ből és szőrmeáru • természetes anyagokból; mindenféle lábbeli; fonal; harisnyafélék, beleértve a harisnyanadrágot; pelenka; arany- és ezüsttárgyak; abron­csok, kerékpárköpenyek, tömlő nélküli abroncs és gumibelső; gépkocsi, motorkerékpár, moped és pótalkatrészeik; kerékpárok és pótalkatrészeik; varrógép és pótalkatrészei: anyagok gáz-, villamos és vízvezetékhez; ar­matúra, beleértve a pótalkatré­szeket; fagyasztógépek és kom­binált hűtőgépek (kétajtós); elektromos főzőlapok; fűtőtes­tek központi fűtéshez (elemes és sima); írógépek; elektromos és benzinnel működő fűnyirógé- pek; háztartási porcelán (ki­véve a Bohemia üzlet választé­kát) és tűzálló üveg; személyi számítógépek, beleértve a peri- fériaegységeket;. vldeomagneto- fonok; Equicolor és Fomacolor negatív filmek; tetőfedő anya­gok; fűrészáru; csatornázási csövek; kerámia burkolóanya­gok és csempék; ajtók és ab­lakok; cement és mész; asz­faltozott szigetelőszalagok; ko­hászati anyagok; húsdarálók; mosószerek; régiségek; nem szo­cialista országból és Jugoszlá­viából importált áruk. A biztosítók sem örültek a jégnek A hét eleji köd és jege- sedés mennyire növelte meg a biztosító forgalmát? Az ÁB miskolci,' Selyem­rét utcai kárfelvevő helyén Nemes Judit csoportvezető tájékoztatása szerint az át­lagos forgalom négyszeresét bonyolították le. Ám ez sem jelent 'különösebben nagy számot, hiszen a megszokott napi 5—6 autó helyett, most 21-et kellett megnézniük. A HB Egri úti fiókjához a szokásos 70—80 kárbejelen­tés helyett közel száz érke­zett. Erdősné Salamon Mag­dolna pénzügyi vezető arról Gvümöleskóstolás, szerelem, sport Ezek az egymástól látha­tólag messze eső tények jól megférnek egymás mellett a szerencsi egészségmegőrzési héten. A péntekig tartó ren­dezvénysorozat változatos programot kínál. A legkiseb­bek 18-án délelőtt „gyü­mölcsnapon” vehetnek részt, amelyen fogmosási bemuta­tó is szerepel. Az általános iskolásoknak testápolási ve­télkedőt rendeznek 17-én, 14 órától a 3. Számú Általá­nos Iskolában. A középisko­lások Szeress .félelem nélkül címmel felvilágosító filmet nézhetnek az AIDS-ről pén­teken délután a szakmun­kásképző intézetben. A vetí­téssé! egy időben közalkalma­zottak^ és egészségügyi dol­gozók * mérhetik össze tudá­sukat több sportágban. Petö János kiállítása Pető János festőművész munkáit állítják ki a sátor­aljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ kiállí­tótermében. A tárlatot Kis- honthy Zsolt művészettörté­nész nyitja meg november 17-én, csütörtökön, délután 5 órakor. Naptár _______ 1 988. NOVEMBER 16/, SZERDA A nap kelte G.50 — nyugta 16.08 órakor A hold kelte 12.48 — nyugta 22.43 órakor. Névnap: Ödön m Száz éve tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Testgyakorlók Köre, a ma is ismert és népszerű MTK őse. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Jobbára napos, száraz idő várható. A viharos észak­nyugati szél mérséklődik, de erős széllökésekre továbbra is számítani lehet. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 4 és 8 fok között alakul. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom