Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-04 / 237. szám
1988. október 4., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A szikszói csata, 15SS Október 8-án lesz 400 éve annak, hogy Rákóczi Zsigmond egri főkapitány seregei országraszóló győzelmet arattak, Szikszó mezővárosát többévi adótartozás miatt hatalmas erővel támadó törökök felett. A XVI. század közepétől a török hódoltság területe északon már Fülekig terjedt. A környék nagyobb mezővárosaival együtt Szikszó is abban a kedvezőbbnek mondható helyzetben volt, hogy megállapított, egyösszegű adót fizetett. A török basák a bevételek fokozása érdekében az általuk gazdagnak ítélt mezővárosokat rabló portyázásokkal zaklatták, sarcolták. Különösen gyakran ütöttek rá a szürete- lőkre, a vásározókra: így volt ez Szikszón is, amikor 1577-ben a Már- ton-napi vásárra ütött Fer- hát füleki bég. Rákóczi Zsigmond, akkor még szendrői és Prépostvári Bálint kassai kapitányok futamították meg a zsákmányoló törököket, és visszaszereztek 200 szekér árut, kiszabadítottak 800 magyar foglyot és maguk is fogtak 600 törököt. A sikeres rajtaütés hírére Rudolf király Rákóczi Zsigmondot az egri vár kapitányává nevezte ki. A szikszóiak számára jó lecke volt a törökök váratlan támadása, tanultak belőle. Megszervezték a figyelőszolgálatot, megerősítették a védelmet, és 1585- ben a XIV—XV. században épült háromhajós, gótikus csarnoktemplom köré magas, lőréses kőfalat építettek, köréje vizesárkot ástak, amelyet a Vadászpatak vizével feltöltöttek. Az 1580-as években egyre súlyosabb terhet jelentett a rendszeres adófizetés. Török . források szerint 2000 forintót követelt a budai basa a szikszóiaktól. Tudták, hogy behajtják az adót, számolniuk kellett a támadással. Szikszó felkészült, de akkora veszedelemre nem számítottak. „Megindula az pogány az végekből, Túl a Dunán, egész ozmán az földről, Följüvének hírős neves alföldről, Indulónak innét reánk Filekből.” — olvashatjuk Tardi György liszkai (Olaszliszka) prédikátor: „História Szik- szoiensis” verses művében. Kara Ali fehérvári bég kapott megbízást a támadásra, amely szabályos büntető expedíció volt elit csapatokkal és ágyúkkal. A csapatok létszámát a korabeli források tízezer főre teszik. A török csapatok először Putnokot ostromolták, majd Sajószent- péteren keresztül Szikszóra vonultak. Putnok nem hódolt be, a csatlakozásra rendelt szolnoki béget Rákóczi Zsigmond útközben megverte. Ennek ellenére nagy kedvvel és magabiztosan készültek a támadásra. „Ezek után az dandár megindula, Az több nép is az Sajón általjuta, Szikszót látá: pogány igön vigada Ezör lovag hamar , száguda.” A törökök készülő támadásáról Rákóczi időben értesült. Mozgósította a környékbeli végvárak katonaságát és a segítség nem késett. Rákóczi parancsnoksága alatt végül két-, két és fél ezer ember gyűlt össze, akik közül 400—500 volt vasas német katona. A szikszóiaknak az volt a tervük, hogy á felmentő sereg megérkezéséig feltartóztatják az ellenséget. A lakosság nagy része — főleg gyermekek, nők, és öregek — elmenekültek, • a fegyverfogható férfiak a fallal és árokkal körülvett templom udvarában védekeztek. Kara Ali bég ágyúkkal megerősített gyalogos és lovas csapatai 1588. október 8-án délután három órakor érkeztek Szikszó alá és azonnal megkezdték a támadást. öt óráig sikertelenül próbálkoztak a falak megmászásával. Éppen egy újabb rohamra készültek, amikor megpillantották a Felsővadász felől érkező keresztény csapatok aranyos zászlóit. Rákóczi Zsigmond azonnal támadást rendelt el, hogy ezzel is akadályozza a törökök kedvezőbb felfejlődését. Kara Alinak csak arra maradt ideje, hogy felgyújthatta a templomot, a varos házait, és sietősen hátrálva a Vadász-patak és a Bársonyos összefolyásánál hadrendet állított, felvette a harcot a felmentő sereggel. Az két fél közt röttenetös kiáltás: Jézus! - Álla! Jézus! — Álla! az mondás, Erősképpen háromszor sivalkodás — Lön azután dob-, trombitaharsogás.” A csata kezdetben váltakozó szerencsével folyt. A törökök harci kedvét az sem befolyásolta, hogy Kara Ali már az első ösz- szecsapásnál megsebesült, sőt a parancsnokságot átvevő Musztafa bég holtan esett le lováról. Az ágyúk tüzelése némi zavart okozott a magyarok között, és a pillanatnyi megtorpanást kihasználó janicsárok támadása elől a sereg egy része kénytelen volt Alsóvadász felé hátrálni. Teljes volt a zűrzavar, amikor Balázsdeák István újrarendezett 800 lovasával megtámadta a törököket, akiket amúgy is nagyon megzavart Rákóczi trombitásának német rohamjele, mert azt hitték, újabb segítség érkezett. A magyar és német csapatok támadásba lendültek. „Magyar hajdúk egyet kettőt ugranak, Hozzá! hozzá! erősen kiáltanak, Az puskákkal törököket hullatják, Fut az török, egymást azzal biztatják.” Az éjszakába nyúló ütközet Rákóczi Zsigmond seregeinek fényes győzelmével ért véget. A lovasság egészen a Sajóig üldözte a menekülő törököket. „De bizonnyal azt mindön bár elhigyje: Hogy felföldön az Szikszónak mezeje És Szikszón túl az Sajónak környéke Rakva török testűkkel Sajó völgye.” Nagy volt az öröm a keresztény táborban, és óriási a zsákmány. A hátrahagyott török tábor, ágyúk, zászlók, lovak sokasága került a győztesek birtokába. A törökök felett aratott győzelem az egész birodalomban ismertté tette Szikszó nevét. Rákóczi Zsigmond magas kitüntetést kapott. A mezővárosba lassan visszatért az élet. Az emberek tették dolgaikat: temettek, építettek, sírtak, örültek és reménykedtek, mert megmenekültek. Most a nevezetes csata 400. évfordulójának méltó megünneplésére készül a nagyközség lakossága. Ádám István * Szepesben, Sárosban A kisdiák Krúdy aligha láthatta a nyári Podolint, a harsogó gesztenyefákkal, a húsos szárú tenyeres levelű muskátlikkal, a karmazsinpiros petúniákkal. Otthon Vakációzott a Nyírségben, s csak akkor tért vissza Sze- pesbe, mikor a Poprád fölött már őszi ködök párállottak, üresek voltak a fecskefészkek, a templomtornyokat meg ellepte a csókák, varjak serege. Tán a varjakra hasonlítottak leginkább a paptanárok, amint felleghajtóikban gesztikulálva tárgyaltak a téren, vagy térdepelve imádkoztak a rendház templomában. Ámbár nem lehettek nagyon imádságos, nagyon jámbor lelkek. Ha azok lettek volna Prágában, Rómában, Barcelonában, de legalább Szegeden kapnak tanári állást. A podolini algimnázium a száműzetés helye vala. Ide parancsoltat- tak azok a kegyesrendi atyák, akik gyengéknek mutatkoztak bizonyos kísértésekkel szemben; nem vetették meg az érzéki örömöket, a világ hívságait. Nagyon rosszra azért nem kell gondolni. Éppen elég volt, ha valaki jobban szerette a bort a kelleténél, vagy nem tudott ellenállni a színház csábításának. Azaz maga is beállt bonviván- nak... Rómában persze jól tudták, hogy Podolinban nincs színház. Bor az itt is volt, de hát bor az mindenütt van — legalább misebor. És asz- szonyok is vannak mindenütt, merthogy két nemből áll az emberiség. Ezt maga az Üristen rendelte így. Éppen ezért nem ítéltetett meg az a tanár úr, aki nemcsak a fiúkat oktatta a klasszikus tudományokra, hanem a leányokat is. Az utóbbiak a régről ismert paripatetikus módszer szerint sajátították el az ismereteket (nem a tengerparton sétálva, mert Podolinban tenger sincs), hanem a szűk utcákon együtt lépegetve mentorukkal. A kisasszonyok csiklandós kacagása felhallott az emeleti szobákba. Krúdy még öregedő író korában sem felejti el — egy titokzatos, vonzó nagylány — bizonyos Anna estisétás kacagását, ö kisdiákként magolt fönn — vagy inkább az Ezeregy éjszaka meséit bújta — miközben Anna lenn kacagott egy paptanár karján. Esetleg a felleghajtó oltalmáIII. Podolini ban, hisz Podolinban hűvösek az őszi esték, de tavasz- szal sincs éppen meleg. A gavallér Krúdy persze soha nem hozta volna semmiféle kapcsolatba Annát a felleghajtóval. Ez már az én művem. Mentségemre szolgáljon, hogy Podolinban hajlamossá válik az ember a fantáziálásra. Mindazonáltal a gyermek Krúdyt nem azért hozta ide a nagyanyja (volt annak képzelőereje több a kelleténél), hanem tán éppen azért került Szatmárról a kegyesrendi atyák oltalmába, nehogy rosszra ragadja a fantáziája. Ezek már az ő — betűhív — szavai: „Vallásos, katolikus családból származtam és még egészen kis fiú voltam, amikor a papok neveltek, hajnalban a hideg misemondáshoz felköltöttek. Megvallom, féltem a templomtól ... Sehol sem találtam egy barátságos arcot, amely megnyugtatott volna. Másvilágiasan hideg szemű arcok nézegettek alá a l'aÜgy érezzük, az ember által létrehozott alkotások mellett, a természeti értékeinkkel kapcsolatos írásokkal Is gyakran találkozhatnak olvasóink c lap hasábjain, hiszen az 1972-es természetvédelmi törvény meghozatala előtt is bőséggel foglalkoztunk a témával, két nemzeti parkunkról, tájvédelmi körzeteinkről azóta sok cikk jelent meg, a kisebb jelentőségű értékekről kevesebb. Napjainkban, amikor az ökológusok, a tudományos szakemberek a természet és az emberi élet egymásra utaltságára hívják fel a figyelmet, talán nem árt megismerni szükebb pátriánknak ezeket az értékeit. A szelektálást helyettünk szakemberek végezték el, s a Holocón Természetvédelmi Egyesület által, a megyei tanács kérésére, 1987-ben készített felmérés nyújt segítséget számunkra. Az összegzésben a megyénkben található, 43, helyi jelentőségű természetvédelmi terület és természet-védelmi érték névsora szerepel. (Ami tudomásunk szerint, már ez évben gyarapodik újabb kettővel.) Ez szolgál alapjául sorozatunknak, mellyel a közeljövőben rendszeresen kívánunk jelentkezni, Zöld sarok címmel. Fokozottan védett növényekkel, különleges növényfajokkal betelepült parkokkal, kertekkel, történelmi, vagy egyéb, szájhagyományban megőrzött mondák alapjául szolgáló, több évszázados fákkal ismerkedhetnek meg például. Igyekszünk képben és írásban hírt adni jelenlegi állapotukról, helyi megbecsültségükről, vagy éppen annak hiányáról. S szeretnénk, ha invitálásként is hatna e sorozat. Hiszen autóval utazva, kis kitérőkkel megtalálhatók ezek a helyek. Az útbaigazításban a védettséget jelölő kócsagos tábla segíthet, de ezekről az értékekről a helybeliek is szívesen adnak útbaigazítást, tapasztaltuk eddigi bejárásainkon. Nagy Zsuzsanna, Dobos Klára Tanácsi, vállalati összefogással Új ASO-áruház Falugyűlések ®ven.te visszatérő felvetései között is valahányszor a legelső helyen szerepelt a kérés a bocsiéit kérő-követelő megfogalmazásában: bővíteni kellene az élelmiszerboltot, vagy építeni egy újat a meglevő mellé. Ami miatt aztán évről évre mégis elmaradt az üzlet bővítése, a rávaló hiánya volt. Pedig a helyi tanács legutóbb már hárommillió forintot is felajánlott, nehezen megtakarított, összegyűjtött pénzéből. Még ez a felajánlás sem mutatkozott eléggé vonzónak egy új áruház felépítéséhez, ám a helyi vezetés nem nyugodott bele az elégtelen ellátás konzerválásába. Megkeresték a Borsodi Élelmiszer Kereskedelmi Vállalatot, kivitelezőt is kerítettek és az egyeztetett tervek alapján már 1987-ben hozzákezdtek az előkészítéshez. Minderre már szívesen emlékezett vissza ABC- áruház avató beszédében az elmúlt hét végén tartott boltátadás alkalmával Lovász Lászlóné, a bocsi községi tanács elnöke. Bemutatta a jelenlevőknek az 520 négyzetméter alapterületű korszerű áruházat, a tágas eladóteret, a korszerű raktárakat, a fedett áruátadót, az áruház modern berendezéseit. Mint elmondta, a község hárommilliójához még igencsak szükség volt némi pótlásra, hogy a magas adókkal együtt több mint 11 millió forintra emelkedett számlát rendezhessék, hogy a megrendelő, az üzemeltető is megtalálja számítását. Mindez azonban a helyi lakosság jobb ellátását szolgálja. Aki ismeri a hasonló nagyságú községek élelmiszerboltjainak kínálatát, a hétvégi átadáson megelégedetten nyugtázhatta: nincs különb áru és áruválaszték a városi, belvárosi üzletekben sem. Legfeljebb a gyanakvók tehetik hozzá: mindez nemcsak a megnyitás, az avatás ünnepéhez tartozó bemutató és kiállítás, hoépült Bőcsön gyan lesz majd ezután? Az ünnepségen részt vevő élelmiszergyártók, -szállítók, a tej és tejtermékek, a pékáruk, az üdítők, borok, sörök szállítói, a húsipar, a Prügyhús képviselői ígéretet tettek, később sem lész ennél rosszabb a kínálat, sőt a bocsi boltban a városi üzletekkel egy időben jelennek meg majd a legújabb termékek is. A fejlődő, iparosodó városközeli Bocs lakóinak első napi vásárlásai is jelzik, hálásak a tanács, az építők, az üzemeltetők igyekezetéért, hiszen naponta nem két-három, hanem tíz-tizenötféle felvágott közül válogathatnak, .mindig van tőkehús, friss pékáru, többféle kenyér, nem kell messziről hozni azt munka után a családnak. A szállítók szerint: ma a bocsi ABC-ben minden kapható, ami a miskolci boltokban. Maradjon így! — nagy j — csodák lakról, századok óta elfásult Krisztusok, a földi élet asz- szonypanaszaitól egykedvű- vé vált Máriák.” A képek egyike, másika megvan még talán? Lehet, hogy őrzik valahol Lubo- mirszky herceg portréját is. O volt a város, a rendház kegyura, lévén Podolin Lu- bomirszky-domínium. Azaz szinte Lengyelország. Tudjuk ugyebár miként zálogosította el Zsigmond a szepességi városokat — köztük Podolint is — de az már kevésbé ismert, hogy az itteni kolostorban talált menedéket II. Rákóczi Ferenc, miután megszökött a bécsújhelyi börtönből. A kolostortól egy lépés a lengyel határ... A piaristák egykori kolostora, iskolája most valami üzem — a falán munkára biztató feliratokkal. A templom elzárva, elkerítve — legfeljebb a tornyai fényképezhető^ De a volt iskola falán ott a kétnyelvű márvány emléktábla. Ha jól emlékszem. még Krúdy arcvonásait is megörökítették rajta. Mindenki láthatja, aki Lublóra tart. „Mert az atyák a Lubló felé vezető út mentén éltek rendházukban" — írja Krúdy Mária. Hát erről magam is meggyőződtem. De Krúdy világát fürkészve nem is az ilyen kézzelfogható dolgok a legizgalmasabbak. Régóta gondolkodom a kor- és írótárs Kosztolányi alábbi sorain: „Krúdy Gyula végül már olyan dolgokra emlékezett, amelyek sosem történtek meg, és olyan emberekről írt, akikhez még hasonlók sem éltek.” Nem tudom, nem tudom. Itt sétálok Podolinban, ahol a várfal maradvány okhoz ragasztott kicsi házak egyike előtt — vak embernek — újságot olvas egy asz- szonyka. Van most szenzáció? • A serdülő Krúdy a trónörökös meyerlingi öngyilkosságának hírét olvasta fel a podolini kisasszonyoknak. Micsoda eset, micsoda szenzáció! Vagy még több annál. Egy szerelmes királyfi, aki eldobta fiatal életét. Éppen úgy, mint az a kegyesrendi tudós tanár, áldozópap (talán rendházfőnök is), aki Podolinban lett öngyilkos. Vajon ő is szerelmes volt? S lehetett-e az a sír az övé. amit; a podolini temetőben láttam? öngyilkos pap sírja a kereszt alatt? Lehetetlen. De nem az írónak! Podolinban nem kell a világ költői szintjére emelni a dolgokat. Itt most is gólya fészkel a tűztorony tetején, a híres „sárga házból” olyan gyönyörű lány lép elém, hogy Ancsurkára kell gondolnom — akit „A podolini kísérteiből” ismerünk. És még el sem tűnik a káprázat, máris megszólalnak a harangok; Podolinban szűz menyasszonyt visznek a templomba. Égöszemű cigánylány mirtuszkoszorúval. Egy Krúdy-regény csodavilágában hunyorgok. Az író nem hunyorgott; volt szeme a csodákhoz. Az esküvői képben most bizonyára a vőlegényre közelítene. Egy Bihari, egy Dankó Pista ... Szepes vármegye első prímása, lengyel hercegek muzsikusa ... S most már csak be kell fejezni a regényt. Valahogy ilyen formán: Vigadnak a a lakodalmi hegedűk, s valahol egy régi udvarházban, a kőcímeres kapu mögött, sír egy lány. De ezt nem láthatják csak a jegenyék, akik sok mást is láttak már, hisz száz esztendeje hintáz-. nak a szélben. (Vége) (gyarmati)
