Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-14 / 246. szám

1988. október 14., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Valamennyi megyére kiterjesztik az újrakezdési kölcsönt December elsejétől vala­mennyi megyére kiterjesztik az újrakezdési kölcsönt, ame­lyet a munka nélkül mara­dók vehetnek igénybe — bi­zonyos feltételekkel — kis­vállalkozások indításához, a már meglevő vállalkozások­ba való bekapcsolódáshoz. Ezt a kamatmentes kölcsönt július eleje óta három, fog­lalkoztatási gondokkal leg­inkább küzdő megyében — Baranyában, Borsodban és Komáromban — folyósítják. Az eddigi tapasztalatokról, a kölcsön kiterjesztésének okairól, körülményeiről az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban tájékoztatták az MTI munkatársát. Elmondták, hogy eredeti­leg a jövő év elejére ter­vezték az újrakezdési köl­csön kiterjesztését az ország egészére, ám mivel eddig azt a számítottnál jóval ke­vesebben vették igénybe, a megmaradó pénzek lehetővé tették az intézkedés előbbre hozatalát. A megyei és a fő­városi munkaügyi szervek­hez az év elején még olyan jelzések érkeztek a vállala­toktól, hogy felgyorsul a szerkezetváltás, s ezzel együtt a munkaerő átcsopor­tosítása. Ezt figyelembe vé­ve különítették el az újra­kezdési kölcsönhöz kapcsoló­dó állami hozzájárulás for­rását. A tényleges munka­hely-, munkaerő-átrendező­dések azonban elmaradnak a várttól. így azután az ere­detileg számított 800—1000 igénylő helyett a három me­gyében eddig csak mintegy 150-en jelezték kölcsönfel­vételi szándékukat, s közü- lük is csak körülbelül 20— 25-en jutottak el már odáig, hogy megkössék a hitelszer­Az újrakezdési ' kölcsön igénylésének, felhasználásá­nak feltételei változatlanok. A maximum 300 ezer forin­tos, legfeljebb tízéves lejá­ratú kamatmentes hitelt az veheti igénybe, akinek mun­kahelye átszervezés, felszá­molás miatt szűnt meg, s mivel újraelhelyezkedése rö­vid időn belül nem valószí­nű, jogosult felmondási ide­jének meghosszabbítására, s azt követően az újraelhe- lyezkedési támogatásra. A jogosultságról a tanácsok munkaügyi szakigazgatási szervei adnak igazolást, s ennek birtokában lehet kér­ni az újrakezdési kölcsönt az OTP-tői. A kölcsönszer­ződés megkötéséhez egyéb iratokra is szükség van, pél­dául, ha valaki kisiparos­ként kíván tovább dolgozni, akkor az iparengedélyre. A szükséges okmányokról a ta­nácsok munkaügyi szervei és a munkaerő-szolgálati irodák tájékoztatják az ér­deklődőket. A kamatmentes újrakezdé­si kölcsönből csak főfoglal­kozásban végzett vállalkozás finanszírozható. Megalapozható belőle kis­iparosi, kiskereskedői, va­lamint mezőgazdasági kister­melői tevékenység, s főállá­sú tagként olyan társas vál­lalkozásokba való belépés­hez is felhasználható, mint amilyenek a gazdasági mun­kaközösségek, a kis- és szak- szövetkezetek, valamint a polgárjogi társaságok. Arról, hogy a gazdasági társaságok­ról szóló törvény jövő évi hatályba lépésével milyen más gazdálkodási formák­hoz lesz még felhasználható az újrakezdési kölcsön, ez­után döntenek. (MTI) A világ megváltozott # a szénbányák körül. Változtak-c vele együtt a bányák is? A kérdés most is aktuális — mint már két- szer-háromszor az volt a felszabadulást követően —, hiszen ismét bányabezárási „mizéria” tört rá az ország­ra. Egyebek mellett ezért is kell nagyon megbecsülni a jubileumokat, mert nem tud­ni, megéri-e a következőt az éppen ünneplő bánya­üzem. A lyukúi bánya a szá­zadikat már nem, de a het- venötödiket még megünne­pelheti. Bár ki tudja? A most 50 éves jubileumára készülő üzemet ugyanis 1945 óta háromszor akarták becsukni, legutóbb 1975-ben, a bányatűz után. Ma pedig az ország legsikeresebb mély- művelésű üzemei közé tarto­zik. Eredményeihez a Borsodi Szénbányák Vállalatnál egy­általán nem, de az ország­ban is alig akad hasonló. Lehet, hogy a bezárás híré­től ijedt meg a lyukói kol­lektíva? Nem tudni, de tény, hogy az utóbbi 11 év alatt 12 és fél millió tonna sze­net termeltek, tehát minden esztendőben egymillió ton­nán felül, s ami szinte hi­hetetlen: munkájukból 2,4 milliárd forint nyereség származott! Lyukóhoz már nem lehet a „hős bányász” pátoszával közeledni, mert megváltozott a kollektíva magatartása és észjárása. Együtt változnak a világgal. A racionalitás, a nyereségesség, a gazdaságos­ság a legtöbbet emlegetett fogalom. Lóránt Miklós igazgató sem tonnákat és folyómétereket sorol, amikor az eredményekről kérdezem. Teljesen értelmetlennek tart­ja a számok kivonását és összeadását, ha a matemati­kai műveleteket nem a nép- gazdasági haszont kereső szemlélet jellemzi. Az igaz­gató tizenkettedik éve ve­zeti a Miskolci Bányaüze­met. Szerencsés embernek mondja magát, mert csak sikereket élt meg a munka­helyén. Ö 1977 tavaszát tart­ja az új korszak kezdeté­nek, amikor két komplexen gépesített frontfejtés kezdte meg a munkát a bányában. Érdemes lenne elemezni a lyukói siker okait, hiszen csak tréfás megjegyzés volt, hogy a bezárástól való fé­lelem ösztökélte jobb telje­sítményekre a miskolci bá­nyászokat. Lényegesebb volt ennél a személyi váltás, a kettős front, a meglevő szel­lemi kapacitás „munkába állítása”, de szerepet játsz­hatott az is, hogy az üzem bátran vállalt úttörő szere­pet az új eljárások megho­nosításában. Ök próbálták ki a vágathajtó F-gépekel, majd bevezették a gyorsvá- gathajtási rendszert. Első­ként alkalmazták a dolgo­zók ösztönzésére az egyösz- szegű bérutalványozási rend­szőr széntörőt, s a nevük­höz fűződik az egytárcsás szénfejtő kéttárcsássá alakí­tása is. Nem a saját talál­mányaik voltak ezek, de mindenképpen kockázatvál­lalás kellett a bevezetésük­höz, hiszen a kudarcot csak tízezer tonnákban lehetett volna mérni. Most három frontjuk van. A Il-es ereszkei bányame­zőbe megyünk, ahol komp­lexen gépesített frontfejtés üzemel. Három-négj’’ hónap múlva elfogy a gépek elől a szén, s ezzel együtt eb­ben a mezőben is megszű­nik a bányászkodás. A szállítóvágaton küszköd­jük magunkat a front felé. Szó szerint küszködés ez, mert a természet nincs te­kintettel a jubileumokra, a nyomás annyira összeszűkí­tette a vágatot, hogy külön prémiumot kellene elszámol­ni annak, aki átjut ezen a húsz-harminc méteres sza­kaszon. Lehet, hogy csak ne­kem tűnik ilyen hosszúnak és szűknek, no meg — nem szégyen ezt bevallani — ijesztőnek ez a vágat? Szőcs Elemér főmérnöknek ugyan­is a legalacsonyabb részen jut eszébe elmagyarázni a „vágatösszemenés” okait. Részletesen kifejti, hogy ez mennyi többletmunkát je­lent a dolgozóknak, mert fo­lyamatosan át kell építeni, meg kell erősíteni a vágat­részeket. Közben ide-oda vi­lágít a lámpájával, mustrál- gatja a feje búbjától alig néhány centire levő főtét (a vágat tetejét), amit nor­mális körülmények között ágaskodva sem lehet elérni. Hallgatom a főmérnököt, s közben az jár az eszemben, hogy miért éppen errefelé hozott. Azért, mert ahogyan mondta, valóban megbeszél­nivalója van ezen a mun­kahelyen, vagy pedig azért, hogy bemutassa: Lyukón sem adják olcsón a sikert, a kenyérrevalót. A frontfejtés bányászszem­mel valóban szép. Két, két és fél méter magasságig tiszta szénben jár a tárcsa, s olyan masszív a száz mé­ter hosszú szénfal, hogy időnként robbantással segí­tik a gép előrehaladását. Minket is egy fojtott lövés fogad, amire még a főmér­nök is összerándul. — Ne ijesztgessenek, La­ci bácsi! — szól oda Nagy László lőmesternek. — Muszáj lőni, főmérnök elvtárs, mert nagy darabok és igen kemény — mutat az idős szakember egy konyhaszekrénnyi nagyságú széndarabra. — Szépen haladnak — mondja elismerően Szőcs Elemér. — Engem nagyon idegesít, amikor meg-meg kell állni. Haladhatnánk jobban is. — A napi három méter legyen meg, Laci bácsi, és akkor nem veszünk össze még a fizetésnapon se. — Annyi meglesz — nyugtázza a lőmester. Jól felszerelt ez a front­fejtés. A pajzsok és a szál­lítóberendezések lengyel gyártmányúak, a jövesztő- gépet pedig az NSZK-ból vásárolták. Nem könnyű a közlekedés a biztonságot nyújtó pajzsok alatt, mert ez a három méter széles és száz méter hosszú „élettér” több mint háromszáz méter mélyen van a föld alatt. Hidraulikus „lábakat” és tömlőket kerülgetünk, kezet rázunk az utunkból kitérni akaró bányászokkal, de itt kevés a hely és a lehetőség az udvariaskodásra. Sok fia­tal arc is feltűnik a félho­mályban, egyikük éppen a homlokot fogatja meg, hogy még biztonságosabb lehes­sen az utunk. Megvárjuk, amíg a széles vaslemez ne­kitámaszkodik a széntömeg­nek, s indulunk tovább a végtag felé. Átbukdácsolni is izzasztó volt a száz méter hosszú fejtésen, nap mint nap ott dolgozni pedig igen becsü­lendő teljesítmény. Amíg egy deszkára lehuppanva fújtatok, a fejem fölött a főmérnök, Virág István fron­ti körletvezető és Kozák Fe­renc csapatvezető rögtönzött bérvitát folytat. Pontosab­ban arról egyezkednék, hogy mennyi prémiumot kapjon a csapat, ha a tervezettnél több szenet termel. Szőcs és Kozák végül kezet fog, te­hát megállapodtak. — Lehet egyezkedni a fő­nökséggel? — Nem egyezkedésről van itt szó — igazít ki a csa­patvezető. Ők is elmondják, mit akarnak, mi is mondjuk a magunkét, aztán megegye­zünk, mert egyet akar itt mindenki. — Ügy tudom, már alig másfél hónapja van a nyug­díjig. Nem fáj a szíve itt­hagyni ezt a jó bányát? — Ahol megy a munka, ott öröm dolgozni. A pénz is megvan. De én már har­minckét évet töltöttem el a szén fal mellett. Már nagyon fáj a lábam, nem bírja a strapát. Ha kezdetben is ilyen gépekkel dolgozhattunk volna, akkor nem használó­dik el annyira az ember. A kézi munka, meg a vasak cipelése nem múlik el nyom­talanul. — Nem volt nehéz átáll­ni a gépi munkára? — A könnyebbséget gyor­san megszokja az ember. Azért ne higgye, hogy most nem kell fizikai munkát végezni. Most is kell, csak kevesebbet, de így is több szenet tudunk termelni. A szemléletnek kellett nagyot változnia, ami egyikünknek sem volt könnyű. Azt már megtanultuk és el is hisz- szük, hogy nemcsak a tonna számít, hanem a gazdasá­gosság is. De azt a sok cif­raságot, ami az adó körül van, azt nem tudják meg­magyarázni nekünk. Virág István körletvezető csak somolyog a bajusza alatt. Ahogy a frontfejtés­től haladunk a kas felé, a csapatvezető utolsó meg­jegyzéséről beszélgetünk. — Az öregek már nem nagyon akarják megérteni, hogy a fizetésük elég tete­mes hányadát miért vonják el tőlük. — A fiatal szakemberek erről hogyan gondolkodnak? — kérdem a harminchárom éves mérnököt. — Néhány dologgal mi sem értünk egyet, de bí­zunk abban, hogy ezeken változtatnak majd. Külön­ben meg, bár kevesen hiszik el nekem, sokszor nem a borítékot nézi az ember. A pénz is fontos, de ennél is lényegesebb, hogy jól érezd magad egy munkahelyen. Lyukón egyébként megfize­tik a műszaki gárdát, de a fiatalok nemcsak ezért ra­gaszkodnak ehhez a munka­helyhez. Itt olyan a légkör, amelyben lehet dolgozni, szabad teljesíteni, kell vé­leményt mondani és vitat­kozni is engednek. Ezt nem lehet mással pótolni. Lyukó nemcsak a gépesítettsége és a jó bányája miatt sikeres. Mérnökember létemre azt mondom, hogy mindezek mellett legalább ennyire fontosak a kiváló emberi kapcsolatok is. A fiatal szakembert hall­gatva Szőcs Elemér szavai jutnak az eszembe, aki szó szerint a következőket mond­ta: „a legfontosabb alapel­vünk, hogy nem hagyjuk ve­szekedni az embereket. Lyu­kón egyik szakma sem szid­hatja a másikat." Ez is a lyukói sikerek egyik titka? Fónagy István Fotó: Balogh Imre Virág István fronti körletvezető ződésüket. Kiszolgáltatva a szolgáltatóknak... A minap egy számla került a kezembe, melyet a lenin- városi Videoton Elektronikai Vállalat szerelője állított ki. A számla, egy televízió javításáról tanúskodik, mely sze­rint az anyagköltség 34 forint, áfával, és a munkadíj 423 forint, • plusz 60 forint áfa. A megrendelő szerint a munka alig néhány percig tartott, ehhez képest viszont a számla meglehetősen borsos. Természetesen ez csak egy példa a sok közül, amely a fogyasztó kiszolgáltatottságát jelzi a szolgáltatókkal szemben, hiszen ha a kedves vevőnek nem tetszik, mehet maszekhoz vagy kontárhoz, és abban is biz­tos lehet, hogy a hasonlóan magas árért még számlat sem kap, így nem is reklamálhat. , . Azt mondják, hogy az új adó- és jövedelemszabályozási rendszer, teljesítmény-visszafogó hatása mellett, a kisipa­rosok számának csökkenésével is járt. Bonyolultabbá vált az adminisztráció, ezért aztán megnövekedett az engedély nélküli (így adózatlan) munkavégzés aránya. Az elmúlt fél évben megyénkben 40-nel csökkent a munkaviszonyban álló kisiparosok száma, és 433-an adták vissza olyanok az ipart, akik másodállásban, vagy nyugdíjasként dolgoztak. Igaz, a hitelesség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy 400-an kértek új iparengedélyt, de ezek nem éppen a hiányszakmákban szeretnének dolgozni, s nem is a kistelepüléseken, ahol ége- tőek a szolgáltatási gondok.. Az áremelkedések miatt is hátrányba kerültek a fogyasztók, hiszen a gépkocsijavítás­nál 30, a háztartási gépeknél 60, a mosásnál 100, a fodrá­szatban 20,5 százalékos volt az áremelkedés mértéke. Az igény ezzel együtt csökken a megrendelők részéről, az élet- színvonal mérséklődése pedig újabb visszalépést jelent. A személygépkocsi-javítást a nagyvárosokban még mindig annyian veszik igénybe, mint eddig, de a kistelepüléseken csak a legszükségesebb munkákat végeztetik szakemberrel. A házilagos kivitelezés viszont előreláthatóan csökkenti majd az egyébként sem megfelelő műszaki állapotot, növe­li az elöregedett gépkocsiparkot. A fodrászatot, a kozmetikát tekintve sem sokkal jobb a helyzet, hiszen a forgalom 20 százalékkal csökkent, de fő­ként a kozmetikusok veszik észre, hogy még a rendszere­sen járó vendégek is kevesebbszer kérik az ápolást. Ért­hető, hogy a cipőárak növekedése miatt, egyre nagyobb az igény a javítás iránt, de kevés az igazán csak javítással foglalkozó iparos, s még kevesebb a szakember-utánpótlás. Ugyanez jellemző a ruhakészítőkre is, csökkent a kereslet u mérték utáni szolgáltatások iránt, és növekedett az ala­kítások iránt. Az a gond, hogy kevés az olyan szabó, aki bevarr egy cipzárt, vagy felhajt egy nadrágot, szoknyát. Az új adózási rendszerben megkövetelt könyvelést, szám­lázást tehernek érzik a kisiparosok. Az érdekvédelmi szer­veknek ezen kellene még inkább segíteniük. Egy tanácsko­záson, melyen a kisiparosok helyzetéi vitatták; az is szóba került, hogy azoknak, akik hiányszakmában dolgoznak, kis­településeken is vállalják a szerényebb megélhetést, bizo­nyos adókedvezményt kellene biztosítani. Ugyancsak ezen a tanácskozáson hallottam: olyan embereknek is kellene engedélyt adni a kisipar gyakorlására, akik nem végeztek ugyan szakmunkásképzőt, de ügyes kezűek, s bizony a fal­vak lakóinak segítenének az apró-cseprő javítások elvég­zésében; mert mint többen mondják: „nem az a kontár, aki engedély nélkül, hanem az, aki rosszul végzi munkáját”. (obc) A csapatgazda és a főmérnök. LY U K Ó szert, de ők használtak elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom