Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-01 / 235. szám
Észak-Magyarország 9 1988. október 1., szombat A versszínházról Két esztendővel ezelőtt a Kelet tagjai azzal a kéréssel fordultak a Miskolci Nemzeti Színház művészeihez, hogy műveikből állítsanak össze egy műsort. A kérés meghallgatásra talált, a feladatot Csabai János színművész-vállalta el. Kézhez kapta a műveket, s miután valamennyit áttanulmányozta, azon kezdett el gondolkodni, hogy miként tudna elszakadni a hagyományosnak tekinthető előadóestektől, pódiumműsoroktól. Vers és színház, ez a kettő lebegett előtte. Próbálta őket összekapcsolni, s hónapok teltek el, míg fejében megszületett az új forma, a versszínház. A jelenleg még egyedülálló vállalkozás lényege, hogy az irodalmi műveket a színház valamennyi eszközét felhasználva (zene, fény, mozgás . . .) juttatják el a közönséghez. Nem játsszák el a verseket, hiszen azok önmagukért beszélnek, hanem felerősítik mondanivalójukat, megpróbálva érthetőbbé, egyértelműbbé tenni őket. Ennek ellenére a versek mozaikkockáiból egy kép, egy tör- 'ténct alakul ki. A felkérést követően lassan összeállt a csapat: színházi tagok és amatőrök, miskolciak és vidékiek . . . Egy viszont közös volt bennük, a megszállottságuk. (Megesett, hogy az esti próbát csak hajnalban fejezték be.) Az első előadást (Kristálygömbök a ködtoronyban) tavaly decemberben tartották - bemutatónak szánták, később nyilvános főpróbának minősítették, hiszen még nem voltak jelen azok, akiknek készült: a miskolci diákok. Ezt azóta három előadás követte, s várják a további lehetőségeket, hogy a Kelet költészetét átnyújthassák a fiataloknak. (czoborczy) Cseh Károly versei s Úgy veszti . ■ T: Két lábnyomod a porban összecsukódott bilincs Rab vagy és újszülött az otthon köldökzsinórján Küszöbről nézed az eget Fényét, tüzét úgy veszti sorsod íve mint szeretkezés után a kihűlő gerinc Visszfényben Mosónők állnak a szombat délutánok hamujában ujjaik aecol-hárfa húrjaivá vékonyultak Játszik rajtuk a szél Majd teknő fölé hajolnak mosni a múltat s elnémulni Kezük súlya lehúzza őket belesüppednek az időbe Emlékük tétova hangfoszlány kerüngél tétován az ülepedő hamuban Tapos a gyerek az idő rétegein Felnő Egy fejjel magasabb már mint a múltja- a kifeszített száritókötelek csak a melléig érnek Kinövi a földet Lebeg arca az űrben mosolyog éteri magányban mint ágak felett a telihold Fényét a vastag hamu alá teremtett anyák álma adja. Vertig István Csak Neked! Nem írhat Rólad az verseket aki a szépek között nem veszi észre szépségedet " Nem mondhat Rólad az szépeket aki a versek közül nem tudja kiválasztani melyik a Tied Csak az tudhatja mi a szeretet aki a szépek mellett nem mondott szépet Csak Neked! Répássy Tamás Hívogató ahol a házam a házad is ahol a fekhelyem nyugodalmad is ahol a poklom vesztőhelyed is házam poklom menhelyem a sorsod is ahol a sírom kegyhelyed is teknőd bölcsőd mind a tiéd vagyok ahol a só ahol a kenyér az élet is szerelmed vereséged poklod temetőd koporsód én várlak itt Láng Csaba Bánáti Zsuzsa Vacsora egy utolsó előtti faluban (Áíomtőredékek) Jácintok tövétől édes-sejtés; Földanya sóhaja párolog el. Kertalján kiskapu fojtja el sikolyát nem tréfásak most a kezek a rácson. Arcra borul az arc; vasárnapi virágesőben fürdetik egymást. Lábnyomok írnak a porba; Én vagyok az Út... s a végén kápolnavirágot tükröz a gyermeki szem. Térdeken terjed a bodros, tejmeleg este. Házak fehérlő háta mögött csalánok sorfalán vacogó holnapok vesszőfutása. Ha elmegyünk, ha elmegyünk fényudvarok tömkelegébe szembogaraink szédült-céltalanul betonfalakhoz ütődnek. Elhív a fényes mennyegzői terem, de fuldokló sokaság hullámaiban tán ez a táncunk lesz az utolsó. ,,Mert sokan vannak a hivatalosok ...” - tartja az írás. Ásunk magunkba új kutakat, mélyben rejtező folyam vizében összekötődünk. Szemeken az ég térképe ívre feszült, várakozásunk hajlásúnk felétek ünnepi ing. Szorosra vonjuk köpenyünket - az estét - ne szökjön szét melegünk, s ha nekünk két hold meri az égen felfedni magát,- Bújj be hát - kiáltunk, asztalra teszünk még egy tányért s vendégül látjuk a csodát. alvó asszonyom. alvó asszonyom gyöngédség befejezett gondolata alvó asszonyom kialudt érintések medermélyi csillogása alvó asszonyom csillag-száj pórusok éji virágzása sugaraival áttör homályos sejtéseimen Laboda Kálmán Egy nőre Kis, ravasz feje - távirányított. Azt hiszi*, szabadon élhet. Pedig ott lenn dolgozik és mindent eldönt a petefészek. Hajdú Gábor: Gazsi, a furfangos Másnap sem csökkent a gyerek láza, és Gazsi nem bírta nézni az asszony tehetetlen motoszkálását.- Ha olcsón megtenné, talán elhívhatnánk.- Megteszi, persze, hogy megteszi. Kinek tenné meg, ha nekünk nem - hadarta az asszony. Gazsi idegesen készülődött. Bálint, a sógor nem messze lakott, a falu felső végére kellett felkaptatnia. Útközben egyre arra gondolt, mit mondjon sógorának, miért nem hívták előbb. De hát mivel fizessenek? A sógor nem olyan ember, aki valamit is megcsinál ingyen, bizonyítja ezt a nagy porta, amely körülöleli a szép házat. De a gyereket se nézheti tovább. Egyszem gyerek, az asszony valami bajt szedett fel szülés után. Bárhogy szerették volna, nem leltet több. Aztán ez is lány. De legalább van. Mit ér az ember élete, ha még gyereke sincs. A láztól már egészen kiszáradt a gyerek, pedig mindent megpróbáltak vele. A szomszédasszonya még főzetet is ajánlott neki, de amikor kijött belőle, az öregasszony is bezárkózott, mint a gubó.- Bálint sógort híjjátok, az talán segíthet rajta - Gazsi nem tudta, gúnyolódik-e az öregasszony, vagy tényleg úgy hiszi. Bálint sógor csudára értette a ráolvasást. Akire ő ráolvasott, az csakugyan meggyógyult, ha volt élet benne. Ha meg nem, azt mondták, nem erre a világra való. Csak drága volt a sógor ráolvasása, igqn drága, mert Bálint nagyon szerette a pénzt. Jött is hamarosan, és igen komoran nézte a gyereket.- Mit adtatok neki, húgom? - kérdezte.- Amit mi eszünk - mondta az asszony. Csak petróleumot kért, meg libatollat, és kiküldte őket a szobából. Amikor kijött, körüljárta a házat, széttekintgetett az udvaron, megnézte a sovány malacot is az ólban, majd bement az istállóba is. Közben járt a keze, és négy egy forma kis tekercset font szénából. Lerakta őket a ház négy sarkához és meggyújtotta.- No, sógor - mondta, amikor meglobbant a láng. - Reméljük meggyógyul a kend lánya. - Én már mindent megtettem.- És a fizetség? - kérdezte remegő hangon Gáspár.- Nem volt könnyű dolgom, sógor! - mondta Bálint fontoskodva. - Nem volt könnyű, es ezért talán arra gondoltam, hogy azt az előhasi üszőt. . . Gazsi fancsali képpel bámult rá.- Ha többet ér az neked, mint az egyetlen élő gyereked, akkor semmit se mondtam.-Nem. Azt nem. . . Talán valami mást . . .-Amit mondtam: megmondtam.- Hát akkor vigye kend!- Nem addig van a. Én az üszőtelnem kötöm. Elviszed a vásárba, én csak az árát kérem. Nekem ahhoz nem lehet hozzányúlnom, mert akkor nem fog a medicina. Hiszen érted?! Dehogy értette Gáspár. És a gondolattól sem tudott szabadulni. Eladni az üszőt, és oda a pénz is. Szemrehányóan nézte a gyereket, meg az asszonyt is. A gyerek napról napra jobban lett, kivirult, mint a jó földbe ültetett virág. Gáspárnak viszont egyre fogyott a kedve, de hát az egyezség, ugye, egyezség. A vásár napján kora hajnalban vezette ki az üszőt az udvarra, úgy, hogy vissza se tekintett. Ahogy kiballagtak a kapun, ott kukorékolt a nagy kakas a kerítésen. Gazsi gondolt egyet, felnyúlt a kakasért és leemelte. Az öreg jószág nem is nagyon tiltakozott, amikor a nagy tarisznyába került. Amikor a vásárban végigmustrálták az üszőt, egy kupec kinézetű ember odasomfordált a gazdához.- Aztán mennyiért adná, ha venném?- Négy pengő - mondta Gáspár komolyan. Az meg, mint aki nem jól hallott, meresztette rá a szemét.- Úgy a' - mondta Gáspár, most már jobb kedvvel. - Négy pengő a telién, és nyolcszáz pengő a kakas, mert a kettő csak együtt eladó. Ha hülve. hát hülye - mormogta a kereskedő, de kifizette a pénzt, mert neki úgyis megérte. Gazsi aztán zsebébe gyűrte a pénzt, meg a papírt is, amely ország-világ előtt igazolta, hogy a jóféle üszőt négy pengőért adta el a vásáron.- No, Rózái, öltözz! - mondta az asszonynak. Itt van a pénz. meg a: írás is, egy napig sem szeretnék tovább tartozni a bátyádnak. Amikor az asszony visszajött. Gazsi a szekér kerekével babrált, csak fél szemmel sandított rá. ahogy megállt előtte.- Üzent valamit? Nem. Azt nem. Csak elolvasta az írást, a pénzt meg bclccsúsz- tatta a zsebébe. A rosseb a sógorba, túljárt a: eszemen, mondta, és olyat kacagott, hogy a könnye is folyt bele.
