Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-03 / 236. szám
1988. október 3., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Bardijov Szepesben, Sárosban A címben felsorolt három változat egyike sem felel meg a valóságnak. A település mostani neve: Bar- dejov. Mikor „a Pallas Nagy Lexikona” készült, akkor azonban — ebben biztosak lehetünk — még honos volt mindhárom nyelvi forma. A Szent István koronája alatt élő szlovákok Bardi- jovnak írták, a németek (szászok) Bartfeldnek — egyébként ők a városka névadói — a magyarok Bártfának. Kár lenne tagadni, hogy „Bártfát” mondtak, írtak a legkevesebben, miután 1891- ben az 5069 lakosból csak 358 a magyar, viszont 3294 a szlovák és 1188 a német. Hogy aztán az itt élő ruténok, románok, horvátok, szerbek s egyebek hogyan vezették városukat, azt nem tudhatom. De bárki, bárhogyan nevezte, ezen nem vesztek össze. Mert ez a Sáros vármegyei kisváros Szent István koronája alatt élt ugyan, de a német meg a szlovák nyelvű lapokban (a helységben három nyelven szedett a nyomda) azért nem kellett Bártfának írni. Annak viszont minden náció örült — lévén a fürdő a városé — ha minél többen keresték fel Európából a híres gyógyhelyet, mely 1787-től vált különösen népszerűvé. A Pallas szócikkének szerzője szinte költővé válik, mikor a fürdőről ír: „Bártfa várostól egy órányira ... északi szelek ellen teljesen védett völgykatlanban, páratlan szépségű fenyvesek között 310 méter magasságban fekszik, s ízléses villáival, pompás sétányaival, s kitűnő berendezéseivel a modern igényeknek megfelel” — olvashatjuk a többi között. Mindez-ma is igaz. ,De a fürdőre még visszatérünk. Egyelőre Bártfán vagyunk — a városban. Középkori falvak, bástyák — reneszánsz tér. Polgárházak. Emeletesek, módosak. 'Ezek alatt a tetők alatt az aranymíyesek védőszentjét, Szt. Egidiust tisztelték. Bizonyság rá a gyönyörű gótikus templom, hogy áldásos volt a viszony a szent meg a polgárok között. (Az útikönyv nemcsak Bártfa, hanem Szlovákia egyik legszebb gótikus templomának nevezi a 13— 14. század folyamán épült katedrális méretű műemléket.) Sajnos éppen nincs nyitva, mint ahogyan — restaurálás miatt — nem mehetünk fel a régi városháza faragott reneszánsz lépcsőfeljáróján sem (Bártfa fénykorában római köntösben jártak ezen a tanácsurak), hogy belülről lássuk az ékszerdobozt. Egyik útitársunk kicsit berzenkedik is emiatt1 Építkezés, mindenütt építkezés. Állványok Késmárkon, Bártfán, állványok Podolinban. — Talán azért, hogy unokáik (meg a mi unokáink) is lássák majd a régi kultúrák tárgyi émlékeit — mondom. S nem irigykedem. hiszen egyetemes értékekről van szó, csak szomorú vagyok kicsit. Nekünk most nincs) ennyi pénzünk műemlékvédelemre. De az uralkodó érzés bennem mégiscsak az öröm. Egy állam, amelynek fontos, hogy megőrizze múltjának, népeinek kövekből, vagy ércből formált emlékeit, az vigyázza az elődök szellemét is — ott a patrióták szava dönt. Annak az országnak a közösségében nem lehet rossz élni — bármelyik is az anyanyelv az államban élő népek, nemzetek, nemzetiségek nyelve közül. De van közös nyelv is, mégpedig olyan, mely nem a szavaival beszél. Hát persze, a zene. Abban az országban, ahol Bartók élt — és ahol most már nyugszik is — ezt mindenki tudja. (Talán még azon a tájon is tudják, ahol született, s ahol 1913-ban a Román Tudományos Akadémia kiadásában jelent meg bihari gyűjtése.) Mindazonáltal én most nem a zenéről — muzsikát majd csak Bártfafürdőn hallunk —, hanem egy tárlatról akarok szólni. A Sárosi Múzeum földszintjén találkoztunk a képekkel. Katalógus nem volt, a művész nevét nem jegyeztem meg (lehet szlovák, német, szerb, vagy rutén) de az biztos, hogy Sáros megyei. Vagy legalábbis — ahogyan mi itt mondtuk régen — felvidéki. Egy piktor Mikszáth! Aki nem betűírással, hanem képírással mesél — pipa- füstben, mosolygósán, szelíd iróniával — a tót atyafiakról, a szepesi szászokról, a lublói magyarokról. Ahogyan ők szeretnek, születnek, dolgoznak, vigadnak, élnek. Sőt még azt is megtudjuk, milyennek képzelik az első emberpárt, a templomi szenteket, meg a túlvilágot. Persze csak akkor, ha már vége a családi örömöknek; a disznótoroknak, a lakodalmaknak, ha már láttunk vásárt medvetán- coltatással és láttunk cirkuszt. Mikor Mikszáth meghalt, ennek a festőnek talán még az apja sem született meg. Tíz évvel később kijelölték a trianoni határokat. De hát a határok mindig a felszínen húzódnak; lenn a gyökerek találkoznak, ölelik egymást, vagy éppen közösek; ugyanazok több fát is éltethetnek. Hogy melyik fának melyik a gyökere az erdőben, azt csak akkor tudjuk meg, ha kiássuk, kivágjuk a fát... Megyünk Bártfafürdőre! (Bardejovské kúpele.) A Pallas szerinti órányi járás gyalogosan értendő. Az öt kilométeres távolság autóval semmi. Mátyás király idején (1474-ben), épült itt az első vendégfogadó. A századfordulón már 52 épülete volt a 15 forrás táplálta fürdőnek, 416 lakószobával, 69 fürdőszobával. Sok új szálló épült azóta, de megmaradtak — teljes épségükben, szépségükben maradtak meg — a régiek is. Promenád, tarka tömeg. A Monarchia, akarom mondani, Középkelet-Európa minden nációja. Kioszk (köralakú, nyitott, oszlopos szabadtéri építmény zenekarok számára) fúvósok csillogó hangszerekkel és Lehár. (Ha behunyjuk a szemünket, akár láthatjuk is a fiatal katonakarmestert jól szabott waffenrockjában). A kecses nőalak, aki karszékéből szqgjléli mindezt (Erzsébet királyné bronzszobra — Donáth Gyula müve) azt hiheti, hogy megállt az idő. De nem! Az idő halad, s szüli a változásokat. Hogy mit szül, mit őriz meg, s mit pusztít el — rajtunk múlik. Tudni kell ezt Bártfán, Bécsben, Budapesten, Bukarestben. (Folytatjuk) (gyarmati) Hától téli menetrend Fűtött kocsikkal a Bükkbe A nyár múltával, október 3-tól, hétfőtől a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság közkedvelt lillafüred— garadnai erdei kisvasútján életbe lép az őszi—téli menetrend. Kiss Attila, a LÁEV üzemvezetőjének tájékoztatása szerint naponta 3 vonatpár közlekedik majd a lillafüred—garadnai vonalon. Ez a hétvégeken négy vonatpárra bővül — különös tekintettel a bánkúti sípályák megnövekvő téli forgalmára. De számítanak arra is, hogy a turisták a szabadnapokon is nagy számban keresik majd fel az őszi színekbe öltözött bükki kirándulóhelyeket. Ami a nyári forgalmat illeti, valamivel nagyobb volt a múlt évinél. Az április végén életbe lépett nyári menetrendben közlekedő szerelvényeket csaknem negyed- millióan vették igénybe a lillafüred—ómassai, valamint a farkasgödöri kisvasúton. Mind az egyéni, mind pedig a csoportos kirándulók száma emelkedett. Nemegyszer külön szerelvényeket igényeltek iskolák, csoportos kirándulók. Még szeptemberben is sokszor „csúcs- forgalom” volt, mert az országjáráson lévő iskolák igényeltek különjáratot. Izgalmas, mindannyiunkat foglalkoztató témát tűzött napirendre a Fogyasztók Megyei Tanácsa minapi ülésén, amikor az űj adó- és jövedelemszabályozási rendszer bevezetésének hatását tárgyalta, a lakossági szolgáltatást végző szervezetek és kisiparosok tevékenységének tükrében. A Borsod Megyei Tanács V. B. ipari osztálya vizsgálta az év eddig eltelt időszakában ezt a kérdést, és az elkészített anyagot a tanács rendelkezésére bocsátotta, amelyből kitűnt, hogy ezen a téren is szükség volna módosításokra, hiszen Az idő hűvösre fordulásával a reggeli és a késő délutáni órákban már zárt személykocsikkal bonyolítják le a forgalmat, de napközben járatják a nyitott, úgynevezett panoráma-kocsikat is, amelyekből nagyszerű kilátás többnyire a fogyasztó, a lakosság sínyli meg a kisiparosokat, kisvállalkozókat érintő szigorításokat, adótörvényeket. A hozzászólásokban főként azt hangsúlyozták a tanács tagjai, hogy nehezedő gazdasági helyzetünkben, egyre inkább szeretnénk kímélni, javíttatni már meglevő tartós fogyasztási cikkeinket, már a ruhát és a cipőt is. Sajnos lassan elfogynak a valóban csak szolgáltatást végző suszterok, szabók, asztalosok és szaporodnak az új terméket előállító kisiparosok, mert ez a tevékenynyílik az őszi pompába öltöző bükki tájakra. A téli hónapokban ugyancsak a zárt, fűthető személy- kocsikkal bonyolítják majd le a forgalmat. Ezekből a vagonokból négy van, amely kielégíti az igényt. ség sokkal inkább kifizetődő. A falvakban, kistelepüléseken pedig még ennél is rosszabb a helyzet. Azt kérték az ipari osztály képviselőjétől, hogy teremtsenek lehetőséget olyan ezermesterek iparengedélyének megadására, akiknek lehet, bár nincs hivatalos papírja, de nyugdíjasként, másodállásban szívesen végezne javításokat, mivel ért hozzá. . Természetesen megfelelő kontroll mellett. A Fogyasztók Megyei Tanácsa azt a javaslatot továbbította, hogy módosítsák az ipartörvényt, adjanak ki iparengedélyeket azoknak is, akik valóban csak a szolgáltatásban szeretnének segíteni a lakosságnak, de enyhítsék az adminisztrációt az olyan kisiparosoknál is, akik megmaradtak a javításnál, az alaptevékenységnél. (obe) Ezermester kerestetik! Szolgáltatási gondok II kvártély és a gazdálkodás Miskolcon a 17. és a 18. században ffpBpi ................. A 12. század végéig az Árpád-házi királyaink vármegyéről (akkor még ispán- ságoknak nevezték) vármegyére mentek kíséretükkel, udvartartásukkal, ahol gyűlést tartottak, törvényt hoztak, igazságot szolgáltattak. A vármegye terményadóját ilyen alkalommal élték fel. A kialakult megyeszékhelyen központi épül élt nem állt rendelkezésre, így egy- egy nemzetségi székhely volt a megszállás színhelye. Kálmán király 1100 körül az ugyancsak nemzetségi székhelyen, Tarcalon tartott királyi tanácskozást, zsinatot. Itt kelt az’l. sz. törvénykönyve, mely a király utazásáról, a határőrök feladatairól, a kurírok, futókövetek lóigénybevételéről, a boszorkányüldözés megszüntetéséről rendelkezett. A zsinat emlékét a hagyomány szerint a „királyudvar” elnevezésű épület őrzi. LOVÁSZOK, PECÉREK, SOLYMÁROK A királynak, kíséretének, udvari népének, futóköveteinek azt a szokáson kialakult jogát, melynek alapján ingyenes szállásra és ellátásra, az akkori szóhasználattal ; „gazdálkodásra” nyújtott lehetőséget jus descen- susnak, beszállásolási jognak neveztek. Mivel ez az ingyenes szolgáltatás terhes volt a lakosságnak, az új társadalmi renddé, a nemességgé szerveződő szervi- ensek (királyi szabadosok) II. Endre király által 1222- ben kiadott Aranybullában mentesít'tették magukat a jus descensus alól, ugyanígy jártak el a papok is. A törvény 3. cikke kimondta: ...... sem az ő házai kra, vagy f alvaikra nem széliünk, ha csak nem hívnak bennünket”. A 15. cikkely: „... Lovászok, pecérek és solymárok (mármint az udvartartás K. M.) ne merészeljenek megszállni a szervi- ensek falvaiban”. A papok és a nemesek mentesültek a hivatalos személyek beszállásolása, idegen szóval kvártély és élelemmel való ellátása alól, ezt a terhet egyszerűen az adózó népre hárították. KURUCOK, TÖRÖKÖK, NÉMETEK Miskolc város pénztárosai, akkori elnevezéssel kincstartói 1678—mi között vezetett számadáskönyvükben feljegyezték azokat a kiadásokat, melyek ellátás címén terhelték a várost. Ez az időszak a kuruc szam badságmozgalom kialakulása. Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc fejedelemségének ideje. Ez időben a város olyan volt, mint egy átjáróház, hol a német zsoldos, az „alsópárton” levő kuruc, hol a szövetséges török fordult meg itt és kért élelmet, fekhelyet. 1678-ban a város kapuiban őrségi szolgálatot ellátó salva guardia (köznyelven salvagvardia) katonai őrszemélyzet, gyakran jelentette, hogy a városkapuhoz katonaság érkezett és szállást kér. „1678. november 30. Zákány István uramnak 16-od magával való gazdálkodásra leadtam Pap György uram házához — írja a kincstartó e napról — kenyér 18, székhus nem lévén, bort 11 itcét 18 krajcár (X)-jával, (1 itce=0,8 1 volt) zab 3 mérő, kitesz 2 frt 16 X-t. Ugyanaznap Bálint Deák uramnak 12-ed magával való gazdálkodásra Kecskeméti István uram házához kiadtam; kenyér 9. székhus 6 font (1 font=56 dkg) á 18. bort 6 itcét 18 X-al. zab, kitesz 1 frt 35 X-t.” December elsején Thököly Imre, Petróczy és Szűcs János kuruc kapitányokkal szállt meg a városban „feles számú” magukkal Dőri András házához, kiadtak részére négy kenyeret á 9, 390 mérő székhúst á 3 X, négy tyúkot á 48 X, bort a felsőkocsmából 112 itcét á 18, az alsókocsmából 132 itcét ugyancsak itcénként 18 X-al, is mérő zab, mérőként 15 X-al összesen 56 frt 49 X értékben, ami már komoly kiadást jelentett. Ugyanazon a napon a Mindszenti, most Csabai kapuhoz Szolnokról érkező néhány töröknek, akik nem jöttek be a városba, hanem a salvagvardiával jelentették be érkezésüket, két kenyeret küldtek ki 17 X értékben, valamint egy mérő zabot, ennek értékét azonban nem számította fel a kincstartó. Aznap még a salvagvar- diák részesültek ellátásban, kaptak a kapuhoz 24 X értékű székhúst, 10 itce bort ä 18 X és zabot 2 frt 04 X értékben. Megkapták „egy- rendbeli” fizetésüket is 7 forintot. így ment ez napról napra, bort a város két pincéjéből adták, kenyeret pedig a városban szedték össze,' amit aztán a lakos adójába beszámítottak. ADÓ, ADÓ, ADÓ I. Lipót király Buda felszabadításában részt vevő szövetséges hadait téli szállásra az országra árasztotta, eltartásukat a vármegyék kötelességévé tette. Borsod vármegye vezetői az élelmiszerszükségletet adó formájában a helységekre osztotta ki, ez volt a porció-adózás, mely csakhamar elviselhetetlen terhet jelentett a lakosságnak, miatta egész vidékek néptelenedtek el. A császári katonaság, ha a kivetett porciót a falutól nem kapta meg, egzekúciót vezetett a lakosság és vezetőik ellen. A zaklatásuk miatt évenként 40—50 lakos hagyta el Miskolcot. II. Rákóczi Ferenc fejedelem szabadságmozgalma alatt a beszállásolás jogával nem engedett visszaélni. A zászlaja alá állt hadinép részére a domahídi táborban 1703 szeptemberében Edicta Militaria-t (Katonai Rendtartást) adott ki, melyben megparancsolta: „4. Senki az otthon lakó szegénységet ne nyomorgassa, marháját el ne hajcsa, faluját ne puszticsa, malmokat házokat ne égesse, más rendelt quartélját fel ne verje, gazdáját meg na ká- rosicsa... 5„ Közöttünk szenvedő becsületes atyánkfiainak házok népét ne háborgassák sem külső javaikat ne prédálják, jószágokat, marháikat ne báncsák, embereiket ne sarcoltassálk, másként valaki azt cselek- szi, meghal érte.” A 18. század elején III. Károly (1711—1740) új kereskedelmi politikája enyhített a lakosság terhein, de a beszállásolási kötelezettségen nem könnyített. A beszállásolás télen okozott gondot a városnak. A zaklatás megakadályozása érdekében a tanács elrendelte, hogy téli időben a tanács tagjainak a városházán kell aludnioik, hogy a sürgős intézkedést a kvártélymester útján megtehessék. (1738) A legénység elszállásolására 1739-ben a város piacán az egyik vendéglőből kvártélyházat létesítettek. Ezt az épületét 1755. augusztus 24-én a Grassalkovics-féle bérleti szerződés is katonai beszállásolás céljára jelölte ki, fűtéséről évi 120 öl fa kiutalásával gondoskodott. 1793-ban a Széchenyi út 26. számú Szíjártó-féle házban volt a város Kis Kvártélyháza, 1817-ben Katonai Nagy Kvártélyházként jelölték a mai Déryné utca 1. sz. alatti épületet, 1847-ben ennek helyén tették le az újraépülő miskolci Nemzeti Színház alapkövét. Kamody Miklós
