Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-19 / 250. szám
1988. október 19., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Szőlők és emberek II, A kistermelőktől a monopóliumokig Bajainkat igen sok tényező okozta, de ebből úgy kell kilábalnunk, hogy a következő két-három évtized alatt javuljon a szőlővel-bonral foglalkozó emberek, szövetkezetek, gazdaságok élete. A lehetőségekről a Borsod- Abaúj-Zempléif Megyei Tanács V. B. mezőgazdasági osztályának munkatársa, Kólók Péterné, megyei főkertész adott tájékoztatót az említett tanácskozáson. A szakember így foglalta össze a megye lehetőségeit: — Az utóbbi időszakban az ágazat válságba került, melyben több tényező játszott szerepet. Ezek közül kiemelkedő a termelési költségek duplázódása (anyag, energia, gép, élömunkater- hek), a fagykárok miatti hozam kiesése, illetve a jelentős költségnövekedés, a kamatterhek nagyarányú emelkedése, a nyomott felvásárlási árak, a készletszabályozás hátrányai a borászatban, a pénzügyi finanszírozás bizonytalanságai és korlátozásai, a kül- és belföldi piac kritikus visszaesése, valamint a szocialista exporttámogatás megváltozása. Mindezek a szőlő-bor vertikumszerke- zeténe'k átalakítására késztette az ágazatot irányító szerveket. Országosan mintegy százezer tonnával több termésre képes a jelenlegi 145 ezer hektáros szőlőterület, mint a várható értékesítési léhetőTele van a kád és a piac is ... Fotó: F. L. .ség. Ezért 4—5 év alatt mintegy 20—25 ezer hektáros területi csökkenés indokolt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy közel egymillió hektoliter értékesítésre váró bonkészlet van az országban. Az országos program részeként került sor a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei szőlő-bor ágazata szerkezet- átalakító célkitűzéseinek meghatározására és megvitatására a MÉM irányelvei alapján. A mezőgazdasági területünk három százalékát hasznosítjuk szőlőtermeléssel, azonban a növénytermesztés bruttó termelési értékéből a területi arányt jóval meghaladóan 10—21 százalékkal részesedik az ágazat. Az ország termő szőlő- területének tíz százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van. A betakarított termés mennyisége — az időjárás függvényében — 30 —77 ezer tonna körül alakul évente, amely az ország termelésének hét-lkilenc százaléka. Különleges minőségi borokat ad Tökaj-Hegyalja, és itt van az ország egyik legfiatalabb borvidéke, a bükkaljai. Három község (Szikszó, Aszaló, Hejce)4 jó bortermőhely minősítésű. A megye több tájegységében foglalkoznak még szőlő- termesztéssel zárfkertekben, szórvány területeken, és házi kertekben. A borászati tevékenység a tókaj-hegyaljai borvidéken .a Tokaj-hegyal- jai Állami Gazdasági Bőr- kombinátnál koncentrálódik. A megye bortermelésének több mint 2/3-át állítja elő. Ennek 88 százalékát palackozva értékesíti, a termelés 65—70 százalékát exportálja. A Bükkalján a szőlőtermelő nagyüzemeknél borászati tevékenység, önálló palackozás, forgalmazás eddig még nem alakult ki. E tevékenységet szinte kizárólag az Eger-mátravidéki Borkombinát végzi. Az említett borgazdaságokon kívül 1986-tól a Hungarovin Vállalat is megjelent mindkét borvidéken, és három nagyüzem (Bodrogkeresztúr, Hercegkút, Bogács) termelésére tart igényt. A szőlő-bor vertikum bevezetőben vázolt általános feszültségei mellett két borvidékünk sajátos ellentmondásai is megoldást igényelnek. A tókaj-hegyaljai zárt borvidék szőlőtermesztése és borászata évszázados történelmi múltra tekint vissza. Területe 28 települést foglal magába, ahöl 11 termelőszövetkezet, 5 szakszövetkezet, és egy állami gazdasági borkombinát gazdálkodik. Jelentős azoknak a kistermelőknek a száma, akik kötődnek a szőlőtermesztéshez, mintegy 18 ezer fő. A korábbi évtizedek termelésére a mennyiség-cent- rikusság volt a jellemző, ami megváltoztatta a borvidék hagyományos képét. A nagyüzemi művelésmód terjedésével betelepültek az úgynevezett „szoknyaterületek”, majd fokozatosan kiszorultak a termelésből és váltak parlaggá a jobb minőségű szőlőt termelő hegyoldalak. Sajnos, a tokaj- hegyaljai rekonstrukció — elismerve annak előnyeit — részben konzerválta ezt az állapotot. Kiváló minőségű területek maradtak telepítetlenül, elsősorban a magas telepítési, meliorációs költségek miatt. A több éven keresztül jelentkező súlyos fagykárok, a minőségi szőlő- és bortermelés irányában ható ’(változó) piaci igény azonban ismét felhívja a figyelmet az optimális termőhelyek kiválasztására. Az új ültetvények létesítésénél ez a szempont meghatározóvá vált. 1987. évben Tokaj-Hegyalján 793 hektár ültetvényt vágtak ki. Tokaj- Hegyalja szőlőtermelése sajátossá vált. A nagyüzemi mezőgazdasági termelés szerves, integrált részeként fejlődött a háztáji és kisegítő gazdaságok tevékenysége amely szinte teljes egészében az alapanyag előállítására szakosodott. E térségben a szőlő mintegy 50 százaléka kistermelők, 25 százaléka a Tokaj-hegyaljai Borkombinát, 25 százaléka szövetkezeti és szakszövetkezeti közös tulajdonban van. A kistermelők és a szövetkezetek biztosítják az összes szőlő mintegy 80 százalékát, de a feldolgozást, értékesítést nagyrészt a kombinát végzi. így nincs érdekazonosság. A bükkaljai borvidék 19 települést foglal magába. Szőlőművelés kizárólag szakcsoporti formában valósult meg, 2683 hektáron. A borvidék fehérbort adó jellege ellenére — az Egervin igénye alapján — megjelentek a kékszőlő-faj ták. A borokat az Egervin forgalmazza. Nincs többcsatornás értékesítés, mindkét borvidéken a monopolhelyzetben lévő két fő felvásárló (TÁG, Egervin) tartja kézben az alapanyag-felvásárlást és végtermék-értékesítést. 1992- ig megyénkben 890 hektárral csökken a szőlőterület, új telepítést kell biztosítani évente 260 hektáron. Tudnunk kell, hogy a piac most már a természetes borokat keresi. Külföldön csak a jó minőségű, gondosan érlelt, szakszerűen kezelt borok keresették. Ezt az igényt kell kielégítenünk. A szőlő- és bor vertikum minden fázisában érdekelt legyen a termelő is. Mindent egy helyre! A piac ebből nem kér a jövőben B. Szabó László V Jövőnket alakítjuk Környezeti elveken nyugvó fejlesztési elképzelések megyénkben (Folytatás az 1. oldalról) vagy, ami majd a legtöbbe kerül, helyrehozni megfogyatkozott egészségünk, elszennyezett környezetünk kihatásait. Ez nem vádirat a múlttal szemben, hanem annak a beláttatása, hogy a jelenlegi állapot tarthatatlan. Újféle tudatosságra és szemléletre van szükség, amely nem kizárólag az anyagiasságot, a termelési mennyiségek mindenhatóságát állítja egy társadalom elé célként, hanem törődik jövőjével, hogy forrásokat, megélhetési lehetőséget hagyjon a holnap számára. Üj értékrendre van szükség! — Mivel érhető el, hogy értékeink megfelelő figyelmet kapjanak a jövő fejlesztéseiben? — Ki kell békítenünk azokat az ellentéteket, amelyek a termelési érdekek és más egyéb érdekeink között fennálnak. Ennek szemléleteként a fenntartható fejlődés eszmerendszerét kínáljuk, amely egy olyan ésszerű gazdasági struktúrát alakít ki, olyan ésszerű erőforrás-használati módokkal, amely egy időben teszi lehetővé környezetünk elemeinek használatát és megőrzését. A fenntartható fejlődés eszmerendszere nemcsak új értékrendet, de az erőforrások használatának és felosztásának újragondolását is igényli. A természet, ember mellett erőforrás a társadalom közös akarata, a tudomány, a szemlélet, az oktatás-nevelés, az információ, stb is. Korunk legnagyobb kihívása, hogy az egyes gondokat nem lehet külön- külön megoldani, hanem csak rendszerbe foglalva, hiszen azok kölcsönösen összefüggenek. Ezen összefüggések objektív világa nem fog megváltozni, nekünk kell megváltozni, alkalmazkodni. Nagy hatósugarú politikára Van szükség, amely feloldja a zárt döntési pályákat és hagyja érvényesülni a társadalom, gazdaság és környezet alapsejtjeinek együttműködését, belső szabályozását. — A kissé eldeformálódott gazdasági struktúra, átalakítása tehát elsődleges feladat. Például az erőforrások alkalmazására heterogén szemlélettel kellene törekednünk — hívják fel a figyelmet tervezetükben. Mit értenek ez alatt? — Tervezetünk új, úgynevezett' ökológiai szemléletű gazdaságpolitikát kínál a megye számára. Az ökológiai szempont azt jelenti, hogy mi, emberek lássuk át és fogadjuk el a természet gazdagságának törvényszerűségét és alkalmazzuk ezeket a mi gazdaságszerkezetünk kialakításánál is. Rendkívül egyszerű elvekről van szó. Valósítsuk meg a teljes feldolgozottságot! Ne nyersanyagokat vagy félig kész termékeket és hulladékokat termeljünk a gyors haszon reményében, hanem kapcsoljuk össze a termelés minden ciklusát, s kevésből sokat termeljünk nagy hatékonysággal. A természet egyszerű alaptörvénye,1 hogy gazdaságában mindent felhasznál, ami rendelkezésre áll. Mi rendkívül szűk skálán dolgozunk, néhány növény, állat vagy nyersanyag feldolgozásában vagy termesztésében túlspecializálódtunk, másokról semmit nem tudunk. Egy sok lábon álló gazdaság stabilan, megingathatatlanul áll a lábán. Ha néhány termékére nincs is piaca, de akad sok más eladnivaló. A sokszínűségre kell tehát törekedni, ellentétben az eddigi központosítással, egyszínűséggel. A termelésnek igazodnia kell a környezete adta lehetőségekhez. Akár a megye iparát, akár a mezőgazdaságát elemezzük, mindenütt ellentmondást találunk a természet alkotta törvényszerűségekkel. Ami előny lenne adottságainkban, az a gyakorlatban hátránnyá válik. Miért? Mert a központi szabályozás által kedvezményezett, dotált termékszerkezetet követjük és nem azt, ami ésszerű lenne. így termesztünk otf búzát, ahol állatot kellene tartani, még akkor is, ha tudjuk, hatékonysága alacsony. Az agrár kedvezményezettség azonban a gabonának és nem az állattartásnak kedvez. Így lesz kevés, egyre kevesebb szervestrágyánk, földjeink értékének, termőképességének megőrzésére, s mert nincsenek megfelelő gépeink a domboldalak megművelésére, alkalmazzuk hát a síkvidéki művelési eszközöket és módozatokat. Az érdekeltségek, a szabályozók uralkodtak el az ésszerűség felett. — Ésszerűség. Az eddigiekben is ez vezérelte a különböző területek fejlesztésével foglalkozó szakembereket. Csakhogy, ami egy részterület ésszerűsége, az még nem bizonyos, hogy a szerves egész számára is annak bizonyul. Talán ezért legfontosabb a központi szinten való szabályozás ... — Tervezetünk az ésszerűségre alapozva mutatja be azokat' a változtatási szükségeket, amelyeket a szerkezetváltás során központi szinten, a szabályozás szintjén és itt a megyénkben végre kell hajtani. Javaslatokat teszünk az elveken kívül a megyében megtalálható helyi erőforrások használatba vonására és használatának mikéntjére is. Hangsúlyozzuk az embernek, mint szellemi és fizikai erőforrásnak a fontosságát, akit végső erőforrásként tekintünk, s aki csak egy egészséges környezetben és társadalomban képes hivatását betölteni. Kevés volt a nyereség Nem mondhatjuk, hogy megyénk híján van a sódernak, pontosabban: az' osztályozott, mosott homoknak. Ezért egy évi 100-120 ezer köbméternyit kitermelő kis üzem - amilyen a Hernádvécsei Búzakalász Tsz-é - bezárása nem rendíti meg a piacot. Mégis megéri utánajárni, miért döntött igy 0 szövetkezet vezetése-, annál is inkább, mert mint kiderül, az eset szolgálhat némi tanulsággal. Nevezetesen arról, hogy egy kis tsz kis üzemét miként befolyásolja a népgazdaság egésze, hogyan érezni gazdálkodásában a megye rezdüléseit,,. TÍZMILLIÓS GÉPPARK - PIHENŐBEN Az említett sóderbánya egy amolyan tipp-topp kis üzem. Vannak mederkotrói, rakodó-, osztályozó-, mosóberendezései. Képes rá, hogy két frakcióra választva küldjön termékéből a megrendelőknek, mégpedig nem is akármilyen formában: államközi- megegyezés keretében a szomszédos Csehszlovákia építő cégeinek. Csúcsidőben — bányanyitáskor — har- mincegynehány embernek ad biztos keresetet. Azaz: csak adott, mert szeptember végén elzárták a gépeket árammal ellátó főkapcsolót, a bánya pihenőre tért, a dolgozók nagy részét szélnek eresztették. — Mi vitte rá a téeszt erre a döntésre? — kérdezzük Tálas György elnököt. — Régóta vívódott a dolog, az idei év aztán arra kényszerített minket, hogy ezt a megoldást válasz- szűk. Egyszerűen nem érte meg annyiért szállítani, amit a szlovák partner fizetett. Mint mondja, nem egészen 114 forintot kaptakegy köbméter kitűnő minőségű mosott homokért. A vevő nyilván elégedett volt vele, mert kérné, azaz kéri most is. A tsz-ben azonban úgy vélik, hogy legalább 180 forintot kell kapniuk érte, hogy nyereséges legyen a szállítás. — Mi lesz a csaknem tízmillió forintot érő gépparkkal? — Mindenki tudja, hogy egy ilyen berendezésnek iparszerűen kell termelnie ahhoz, hogy nyereséges legyen. Világos, hogyha állnak a gépek, akkor is van költségvonzatuk. Tulajdonképpen más hasznosításból ennél magasabb jövedelemre számíthatunk. Hogy pontosan miiből, arról hadd ne beszéljek, mert még nem tisztázott, de tény. hogy törjük rajta a fejünket. Az ígért népgazdasági összefüggés: az állam nem dotálja a -szocialista exportot, a kivitel így veszteségessé váliiik, a magyar fél inkább beszünteti az exportot célzó termelést. HA KÉPESÍTÉSÜK LENNE ... Megyénk munkaerőhelyzetével kapcsolatos a másik kérdés, tudniillik, hogy mi lesz a munka nélkül maradt emberekkel? — Hát nem szívesen mondók ilyet, de kimondom: képzett dolgozóknak tudnánk helyet, munkát adni. Sajnos azok, akik a bányában dolgoztak, nemigen alkalmasak igényes feladatok megoldására. Szomorú — értünk egyet az elnökkel —. hogy a ta- nulatlanság, sőt, az erre való akarat híján ezek az emberek nehezen boldogulnak. Perifériára szorulnak, szorítják önmagukat azzal, •hogy mélyen igénytelenek. Sajnos, nemcsak a tudás megszerzésében. Már a munka során is kijön, hogy nemigen törekszenek többre. A bányában 15—20 ezer forintot is megkereshettek volna havonta. De a legtöbben „belőtték magukat” egy alacsonyabb szintre, és ha ezt elérték, nem dolgoztak tovább. Ez utóbbi tények megerősítik, hogy nem csupán a munkanélküliség maga az, ami gondot okoz megyénkben, nem egyedül a leépülő gyárak tehetnek arról, hogy munkásaik nehéz helyzetbe, bajba jutnak. Egyre inkább megerősítik azt a feltevést, hogy bizony, az egyén nagyon ás felelős magáért. Ez •látszik a leállt hernádvécsei bánya dolgozóinak sorsáról hallva. M. Sz. Zs.
