Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-03 / 211. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1988. szeptember 3., szombat Aktív nyugállományban „Nem lesz kiesésem ebben az évadban sem” Látogatóban Csapó Dánosnál A délutáni órákra kellett tennünk találkozónkat, mert délelőtt nem ér rá mostanában. Próbáról jött haza akkor is, amikor felkerestük. A Miskolci Nemzeti Színház évadnyitó darabjában, a Szabaccság Mucsán című zenés szatírabohózatban kapott jelentős szerepet. Nem először járok a lakásán, de legutóbbi látogatásom óta más lett a kilátás a déli fekvésű erkélyről. Korábban el lehetett látni az Avas zöld oldalára, meg a Népkert felé, most új betonházaik zárják el a kilátást és szegélyezik a távoli, avasi panorámát is. Csapó János színművész — noha nem városunk szülötte — tör- zsökös miskolcinak számít, a miskolci színház egyik legértékesebb tagja. Készülő szerepéről keveset beszélgettünk, előbb kicsit visszatekintettünk pályájára. — Első fellépésem Budapesten az Ifjúsági Színházban volt 1951-ben. Még főiskolásként az Egri csillagok egyik színpadi változatában léptem fel, egy jobbágygye- réket játszottam, — emlékezik pályakezdésére. — 1953-ban végeztem, akkor Kecskemétre szerződtem. Érdekesség, hogy fiatalon ott egy öregember-szerepet kaptam egyik Móricz-darab- ban. Azóta sóik öreget játszottam. Két év után Szegedre kerültem, majd 1957- ben jöttem először Miskolcra, ahol egy évadot töltöttem. Családi okok miatt mentem át az akkor önálló egri színházhoz, s a két színház összevonása során 1965-től jöttem vissza újra Miskolcra. Azóta itt vagyok, itt játszom. S itt élek Miskolc polgáraként. Itt élnek fiaim, unokáim is. — Megpróbáltam összeszámolni, kitűnt, hogy valami nyolcvan szerepet játszott el a miskolci színpadon. — Körülbelül. Volt olyan évad, amikor három, vagy négy bemutatóm is akadt. Nem érdektelen talán, hogy szerepet soha nem adtam vissza, s nem is kértem. Amit rámosztottak, igyekeztem becsülettel, legjobb tudásom szerint eljátszani. Még akkor is, ha megalázónak éreztem. Fogcsikorgatva, de eljátszottam. Most lenne módom válogatni a szerepekben, de nem élek ezzel a lehetőséggel. — Ez a lehetőség a státuszából adódik? — Igen. 1984. január 3-tól nyugdíjas vágyóik, ami a státuszomat illeti, de egyébként éppen olyan tagja a színházi társulatnak, mint korábban. A nyugdíjas állapot nem jelent számomra elvonulást, a kollégák is úgy kezelnek, mint aktív koromban, s a közönség is. Színésznél a nyugállomány nem jelenthet érdemi változást. Igaz, ma már nincsenek olyan terheink, mint amikor Egerbe is jártunk, s akadt nap, hogy délután Miskolcon játszottam, estére Egerbe autóztam át, délelőtt tíztől meg újra Miskolcon próbáltam. Ezt talán már nem szívesen csinálnám. — Ismerve szerepeit, úgy tűnik, igen széles azok skálája, hiszen volt Miska főpincér a Csárdáskirálynőben, borbély a Szecsuáni jólétekben, bíró A vád tanújában, fedélzetmester az Optimista tragédiában, Tiborc a Bánk bánban, hogy néhány messze eltérőt említsek. — így van. Nem éreztem magam beskatulyázva sosem, a legkülönbözőbb szerepekben játszhattam. Tudom, hogy 162 centiméteres, termetem nem a legideálisabb a világ drámairodalma nagy-nagy szerepeihez, azok alkati okok miatt is elérhetetlenek számomra. Mégsem érzem magam semmiféle hátrányban. Amióta nyugdíjban vagyok is, igen szép feladatokat kaptam. Játszottam például a Peer Gynt- ben, a Galileiben, az Oszlopos Simeonban, az említett A vád tanújában, a Ne- báncsvirágban és sok egyébben és ha hozzáveszem tényleges korom szerepeit, elégedett lehetek. S távolról ismerve például a pesti színészvilág ellentmondásosságát, úgy érzem, az én helyem, világom itt van és ez így van jól. — Jó néhány film- és tévészerepben is láthattuk az utóbbi években. Ügy tűnik, nem kell ahhoz pestinek lenni, hogy figyeljenek a színészre. — Kisebb-nagyobb szerepekre többször is meghívtak, s az elmúlt hetekben is forDarvas József egyetlen vígja tékában, a Pitypangban Aktív színésznek érzem magam gattam a televíziónál egy nagyobb szerepet. Majdnem minden nyáron volt egy-két ilyen feladatom az elmúlt években. —i Csapó János országosan is számontartott színész. Ismeri a szakma, a kritika, s a közönségből is sokan, talán többen is, mint hiszi. Mi várja ebben az évadban? — Most próbálok az új főrendezővel, Galgóczy Judittal, a nyitó darabban. Még nagyon a kezdetén vagyunk, noha az olvasópróba már a múlt évad végén megvolt. Igen szimpatikus, határozott Galgóczy munkakezdése; bizalommal és érdeklődéssel várom a folytatást. Ügy tudom, még egy szerep vár az évadban, de közelebbit nem ismerek. Az igazgató korábban említette, hogy két-három rendező is szeretne velem próbálni. Ebből arra következtethetek, hogy nem lesz kiesésem ebben az évadban sem. — Most minden délelőtt keményen próbál, sok a színpadi jelenléte ebben a darabban. Nem fárasztó már ez? — A színészet fizikailag fárasztó, idegölő munka, a sokórás próbák, egyebek kimerítőek. Inkább mint az előadások. Ez a mostani próbám is a nehezek közé tartozik, de én mindent fegyelmezetten csinálok. A színész az színész, akár aktív, akár nem; változatlanul szerepelek, nem „mint vendég”, s ha ezt vállaltam, ha ezzel megbíznak, el kell látnom a feladatomat. Évi két szerepre vállalkoztam, többre már nem. Mert van nekem nagyapai szerepem is, négy kisunokám, meg pere- cesi kiskertem. Erre is kell idő és energia. — Több magas kitüntetése van, a Magyar Népköz- társaság érdemes művésze is; korábban többféle közéleti funkciót töltött be, a színház pártszervezetének titkára volt sokáig. S most? — Most már inkább visz- szavonultan élek a családommal. Ügy érzem, a társulaton belül is jelentkezik valami bezárkózás, ami a társasági életet illeti. Mindez persze, a nyugállományomtól teljesen függetlenül van így. Engem — mint már mondtam — aktív színésznek tart a környezetem, meg a néző is, s én is annak érzem magam. És ez ki' is tölti mindennapjaimat... Benedek Miklós Fotó: Laczó József Az erkélyen, ahonnan már elzárták a kilátást a házak Egy nagyon emlékezetes szerep: Ruzante a Csapodár madárká ban Vashulladék darabolása a helyszínen Avargyüjtés Fölfelé a lejtőn Erdő a bánya helyén A Hámori-tavon méltóság- teljesen halad a kis kotróhajó. Hatalmas pénzekért most megpróbálják rendbe- tenni Lillafüred gyöngyszemét, s ha lassacskán is, de megy a munka ... Néhány méterrel a tó végétől az LKM felhagyott meddőhányói rontják a tájképet. S itt most talán ez, (mármint a tájképrontás) a kisebb gond. A nagyobb az, hogy tavaszi olvadáskor, vagy amikor eső áztatja a környéket, tetemes mennyiségű dolomit mosódik a Ga- radna-pata'kba, ezen keresztül a Hámori-tóba. Ezzel nagymértékű eliszaposodást okoz. íme, együtt tehát ok és okozat. Mármint a dolomitbánya, s az eliszaposodott tó. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetvédelmi Egyesület négy éve hozzálátott a Garadna-völgyi dolomitbánya rekultiválásá- hoz. A munka néhány napot, kemény munkát és igazán nem sok pénzt igényelt. Az eredmény — most már látszik — szinte tökéletes. A felület zöld, a fák élnek, fűz, rezgőnyár akadályozzák a dolomit lemosódását. Lám, lám. Ha ez hamarabb eszünkbe jut, a Hámori-tavon nem folyna el annyi pénz! Ez azonban természetesen csak egy meddő a sok közül. Ám ezzel már nincs baj. S most megszűnik egy másik terület gondja is. Az úgynevezett 10-es számű törő alatti meddőhányó rekulti- válását vállalták el az LKM Környezetvédelmi Klub tagjai, az LKM KISZ-esei és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem néhány hallgatója. Faragó Lajos, a tábor szervezője és egyik vezetője tájékoztat a munkáról: — Feladatunk összetettebb, mint a négy évvel ezelőtti. Mi ugyanis nemcsak a meddőt tesszük termővé, hanem elegyengetjük a meddők közti buckás területet, ösz- szegyűjtjük a környéken található nagy mennyiségű vas- és acélhulladékot. A nagyobbakat a helyszínen daraboljuk, majd beszállítjuk a gyár ócskavas-telepé- re. Megjegyzem, hogy a MÉH-ből vásárolt hulladék tonnája több ezer forint. Ügyhogy valamit ezen is nyer a vállalat. Rendbe tesz- szük, kitakarítjuk a vasúti árkot és a Garadna-patak medrét is. Felfelé indulunk — no nem a meddőn —, hogy onnan, 45 méter magasból is szétnézhessünk a környéken. Kísérőm hirtelen megáll. — Szibériai harangvirág. Az eszmei értéke 3000 forint — mondja, s rámutat egy nekem teljesen „normális” harangvirágnak tűnő kedves növényre. Ez a környék (még) nem túl szép. Kicsit talán furcsa, hogy ilyen „elit” növények élnek itt. Persze ők előbb voltak, mint a bánya ... Útközben találkozunk az avargyűjtő csapattal is. Nincs könnyű dolguk. Hisz’ szerszámot nem használhatnak, mert „összeszednék” a termőtalajt. Ja, hogy minek az avar? Arról majd később ... Fent a meddőhányó tetején egy munkás lángvágóval darabolja a hulladékvasat. Kellemetlen lenézni. Mintegy 70 fokos lejtő szédíti, húzza lefelé az embert. Hát igen. Itt köny- nyen le(meg)csúszi/k a meddő, s meg sem áll a patakig. A fiatalok éppen tízórai szünetet tartanak. Innen csak apró pontok mindannyian. Milyen messze is lehetnek? Talán a sinus függvényével lehetne kiszámítani. Annyira azért nem fontos. Lefelé menet Faragó Lajos az előzményeket meséli: — Az LKM Környezetvédelmi Klubja elnyert eg.y KISZ-pályázatot, s ebből lett az alaptőke. További támogatásra inkább „természetben” volt szükségünk, ezt főleg az LKM-től vártuk és kaptuk. Munkagépek, kézi- szerszámok, rabicháló (amit a gyár vásárolt mintegy 50 ezer forintért), rögzítőszögek. Mindezzel — és persze a debreceniek ellátásával, (szállás, étkezés) — együtt 80—100 ezer forintból kijött ez az egy hét. Míg ha a gyár hivatalosan végezteti mondjuk egy másik céggel, biztos kétmillió fölött lett volna a végösszeg. A papírmunka kicsit sok volt, de írtunk, leveleztünk, amíg kellett. Még az avargyűjtéshez is külön engedélyt kértünk ... Egyébként a klub tagjain és a debrecenieken kívül mindennap más gyáregység KISZ-esei jöttek ki dolgozni, társadalmi munkában. Mire leérünk, már folyik a rabicháló felterítése. Sorban, egymás mellett (felett) állnak a rekultiváció résztvevői. A meredek lejtőn adogatják kézről kézre az avarral teli zsákokat, majd fent kiszórják, s eg.y kicsit előbbre gurulhat a háló. (Ami egyébként néhány éven belül elbomlik.) Nagy Dezső, a KLTE negyedéves biológus hallgatója irányítja a munkát: — Én már kint voltam az első meddő munkálatainál is. Most annyit változtattunk a technológián, hogy nem fedjük le szalmával, hanem rögtön avarral borítjuk. Ennek különleges mikroflórája van, sok mag is található benne. Továbbgondolkodva a leeideálisabb megoldás az lenne, ha martilapu termésével és gyök- törzsével borítanánk be. Talán majd legközelebb. A jó öreg természet egyébként előbb-utóbb úgyis elvégzi ezt az egészet, ám ha már tönkretettük, jó ha segítünk neki. Dobos Klára Fölfelé a lejtőn
