Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
1988. augusztus 6., szombat Észak-Magyarország 10 EM Magazin Jöttünk a világ négy tájáról— és itt barátok várnak minket... Krisztina, Anikó, László Fel nem foghatom, mitől olyan varázsosak a pataki Kossuth Kollégium lépcsői. De tény, hogy mágnesként vonzzák ezeket a gyerekeket. Az órák szünetében, s a délutánok végtelen óráiban mint fecskék a villanydróton ülnek bent, a márvány hűvösén, s kint a naptól felforrósodott kőfokokon. Ülnek és fecsegnek. Vagy hallgatnak nagyokat és mélyeket, s osa'k szemük pásztázza a gondosan nyírt park bokrait, tűzpiros virágait, s a dúslombú, messzibb fákat, ahol —' innen rejtve — valahol az út zugában Lórantffy Zsuzsanna nagyasszony vigyázza talán őket is, elnézve térdén nyitott bibliája fölött. Ha Sárospatak, kollégiumkert, Kossuth Kollégium és nyár, akkor anyanyelvi tábor. Idén már tizenhetedszer. Hogy az ősi iskola soha el nem múló varázsa te- szi-e, vagy a szülők, nagyszülők álmaiban fel-felbuk- kanó régi hazába kapaszkodás léleknyugtató békéje — megfejthetetlen. De tény: nyárról nyárra megérkeznek a tizenévesek. Óceánokat repülnek át, országokon robognak keresztül. Leginkább persze innen, az öreg Európa kontinens nyugati feléről érkeznek, meg Észak-Ame- rika kontinensnyi országaiból, az USA-ból és Kanadából, ahol vannak városok, városrészek, még ma is, hol a bicikliző .kisgyerek úgy kiált fel anyjához, akárcsak Budapesten vagy Miskolc valamelyik lakótelepén: magyarul. Ha egyszer összeszámlálják majd, hogy hány ország ifjú polgára tanulta a magyar szót itt a Bodrog partján, hányán ismerkedtek Kinizsi nagy erejével, Mátyás igazságosságával, Árpád honfoglalásával, itt, az iskolakertben megbúvó kollégiumban, alighanem hosszú-hosszú lenne a lista. „Jöttünk a világ négy tájáról”, mondta egyszer a brazil Paulo, s akcentusa alig volt észrevehető. S tulajdonképpen ezt mondja most Krisztina is Clevelandből, aki tavaly már járt itt. „Olyan jó találkozni a barátokkal! Annyi mindenről lehet beszélgetni.” Mert Patak varázsa az is számára — fejtegeti —, hogy annyiféléi jönnék össze. Krisztina gyönyörűen beszél, hibátlanul, ügyelve az árnyalatokra is (tapintatos finoman ki is igazítja barátnőjét, akivel egyébként egy cserkészcsapat és egy népi- tánccsoport tagjai a talán legnagyobb amerikai magyar városban). Talán öröksége is ez — Féja Géza írónk nevét nem névazonosságból viseli, bár mint mondja, még csak fontolgatja magában, hogy a híres rokon műveit is olvasni kellene egy- szer —. meg ez a természetes is számára. Angolul csak az otthonon kívül beszélnek. Otthon soha. Krisztina, Anikó, és László, a svéd—magyar fiú — az utóbbit éri is feddés, hogy cserbenhagyta a tá- boros népitánccsoportot a sportok kedvéért — különleges oktatást kap. Tavaly is a legmagasabb szintű csoportban voltak tudásuk alapján, ismételni nem sok értelme volna. Így hát külön programot kaptak, külön könyveket. A két lány Jókait olvas majd — A kőszívű ember fiait —, László pedig a Magyarország történetét bújja, bele-belekap- va egy-egy fejezetbe. Tavaly a háromkötetes Erdély történetét vitte haza magával — „A^ könyvesboltban kértem történelmi tárgyú könyvet, ez tetszett meg a legjobban, bár fogalmam sem volt róla, hogy mit veszek. Aztán nagyon megtetszett, bár nehéz olvasni, és sokszor a szüléimét kell megkérdeznem, ők magyaráznak — idén is könyveken töri a fejét. Abból kint kevesebb van, és általában régiek. A lányok mondják, talán azért is, mert a kint élők a maiakat nem nagyon ismerik, mint ahogyan sokszor a mai életet sem. Tavaly a magyar iskolában egyszer szabályos csetepatéba keveredtek, bizonyítva igazukat: „Mi most jártunk otthon!" S hogy László a könyvet említi, elmondják: Erdély dolga ugyanúgy beszédtéma ott az óceánon túl, ahogyan itt. Még Washingtonba is sokan felmentek — mondják a lányok, akik egyébként házi feladatot is kaptak ottani kis közösségüktől; gyerektáncokat gyűjteni! Ősszel nekik kell megrendezni egy kis műsort. S délutánonként az ottani • tánccsoportnak készül a kötény — igaz, még csak a minta s a piros cérna van meg — a nagyrédei lakodalmashoz. Tavaly egyébként fafaragó szakkör is működött — a lányok apró bizsukat készítettek maguknak —, idén, a néptáncra, népdalra, a hímzésre és a főzőtanfolyamra volt jelentkező. Meg a sportfoglalkozásokra persze, hiszen a változatlanul népszerű palancsintákat le kell dolgozni valahogy. Dörnyei Lászlóval, az anyanyelvi tábor vezetőjével még arról beszélgettünk, hogy két generáció keveredik itt most. A háború után kimentek unokái jönnek, a harmadik generáció, amely itt ízlelgeti a magyar szavakat. S az ötvenhat után eltávozottak gyerekei — akik jól beszélnek. Ami tény: a Magyarok Világszövetsége táborának már nem kell nagy hírverés. Szájhagyomány útján szervezi önmagát. Idén már nem is küldtek felhívásokat a kinti magyar egyesületeknek. Jöttek a jelentkezések maguktól is. Igaz, néhány kétségbeesett levél is, hogy mi lesz, merthogy visszajönnének megint, de nincs jelentkezési lap. Visszavágynak és Patak visszavárja őket. Mi is erősödünk, ha megmarad bennük — és bennük marad meg! — a ragaszkodás. Csutorás Annamária Jobb örvendezni, mint panaszkodni. Eme korszakalkotó felfedezést azért szükséges közzétenni, mert sok felebarátunk, föltehetően a kissé meleg napok hatására amiatt is panaszkodik, ami pedig egyértelműen örvendezésre ad okot. Fölöttébb nagy kár pedig az ilyen, aprócska jelenségeket elkótyavetyélnünk és negatívumot látnunk ott, ahol pozitívum létezik. Például: A mester ránéz a mütyürre, hitetlenkedve megcsóválja a fejét, kissé el is húzódik. Mintegy jelezve: sok minden kitelhet az olyan egyéntől, aki ilyesmiket hurcolászik a zsebében, sőt meg is mutatja. A hitetlenkedő fejcsóválás pedig annak szól, hogy valaki egyáltalán képes ilyen mütyürrel ideállítani és ugyanilyet kérni. Az aprócska izé egyébként szűrővel ellátott, kicsiny betét, mely kézi erővel, mechanikusan fölcsavarozható a konyhai, vagy fürdőszobai vízcsapra, idő elteltével lecsavarozható és ilyenkor ki lehet belőle tisztogatni azt a sok mindent, amiről el nem hinnénk, hogy a vezetékes, egészséges, tiszta ivóvízben található. Elmés szerkezet, magyar vállalat rendszeresíti magyar lakásokban. Magyarországon maga ilyen szűrőt nem kap — mondja a mester, majd hozzáteszi vigaszul. — Legföljebb vízcsappal együtt. Vagy csapteleppel együtt. Ily módon ugye a filléres cikkből máris sok ezer forint lesz, lenne. Nagyon is hihető, helyénvaló a mester fejtegetése. Valaki nemrég panaszolta, hogy elveszett a kocsijából egy műanyag akármi, amibe a hevedert akasztaná a kocsiból kilépve. Ez is filléres áru, de csak a hevederrel együtt adnák. A hevedert meg leginkább párban árusítják. Másik egyén meg zárbetét miatt méltatlankodott. Mondván, hogy a betétet külön nem adják, csak zárral egyetemben, szintén jóval drágábban, mint lenne a betét. Ugyancsak más amiatt panaszkodott, hogy a sokat reklámozott telepen vécékagylót akart venni, de csak egyéb fürdőszobai berendezéssel együtt adták volna, és amikor emiatt szót emelt, örülhetett, hogy nem kapott egy nagy pofont. Furcsa az is, hogy sokan, főként azok, akik üres ablakkeretekkel a hátukon járkálnak egyik műhelytől a másikig szintén panaszkodnak az üveghiány miatt. Ahelyett, hogy örülnének! Adjatok egy szilárd pontot és kimozdítom a földet sarkaiból — mondta egy ókori bölcs ember, végiggondolván a fölfedezett csigarendszer elképesztő erejét, távlatát. De nem tudtak neki egy szilárd pontot mutatni. Egyetlenegyet sem ebben a világmindenségben. Mert minden mozog, forog, kering, ide megy, oda megy. Akkortájt jöttek rá ugye arra is, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, pedig az ember azt gondolhatná, hogy igenis abba lép bele. Nem biz a! Hiányzott a fix pont a világot kimozdítani akaró csigás embernek is, meg másoknak is. Pedig szilárd, fix pontok mégiscsak kellenek, hogy biztonságot adjanak. Szép hazánkban adottak eme szilárd pontok! Nagy szerencse ez bizony, mely igenis örvendezésre szolgáltat okot. A fentebb említett jelenségek, melyeket némely, meggondolatlan egyén panaszként tart nyilván, éppen a szilárd pontokat jelzik. Biztosak lehetünk benne, hogy ha keresünk valamely apróságot, azt nem kapjuk meg, vagy csak úgy, miként a mester és a többiek elmondták. Azzal a nagy logikával. Mégiscsak megnyugtató, hogy az ember biztosra mehet valamiben. Az ékszíj! A legszilárdabb pontról nehogy megfeledkezzünk! Tetszettek már hallani aratásról, melyről ne hiányzott volna az ékszíj? Mert ilyen aratás a kombájnok léte óta még nem fordult elő. Bízhatunk benne, szilárdan, hogy nem is fordul elő a jövőben sem. Az ékszíj vagy nincs, vagy rossz, de mindenképpen az aratás központi problémája. Egy apróság miatt állhat a mégoly nagy böhöm masina is, a kombájnos meg mindenféléket mond. Újabb pontunk is egyre inkább szilárdul. Talán észre tetszettek már venni, hogy a rádió vasárnap esti híradásában szerényen mind többször — tehát mind szilárdabban — elhangzik: hétfőtől kezdve a következő cikkek árai... Ugye már nem is szükséges folytatni! Mert már tetszenek tudni, mi lesz hétfőtől kezdve az árakkal! Tehát kialakulóban, vagy már ki is alakult még egy szilárd, fix pontunk, melyre bizton számíthatunk. Ráadásul már nem is olyan filléres dolgokról van szó, mint a fejtegetés elején említett szűröcske. De hátha kendeknek eny- nyi szilárdság sem ok az örömre ... Priska Tibor Egy cikk dinnye Ott hagytuk abba a diny- nyetermesztést — igaz, még tavasszal —, hogy fagyosszentek után kiültetik megyénk déli csücskében Sebők Béláék, akik a jó hírű horti dinnyések titkait belopták a csíkos és zöld kobakok belsejébe. Persze történt egy, s más, amíg a mézédes termést két teherkocsival folyamatosan szállíthatják a Bosnyák téri piacra. Öt éve termesztik az édes csemegét Négyes és Borsod(Dinnyecikk) ivánka között. A jó minőség sajnos nem párosult a mennyiséggel, így öntözés hiányában csak 200 mázsa mutatkozik hektáronként, pedig itt folyik a Rima, húsz méterre a kókadó levelektől. A kesergés mégis inkább az öt-hat forintos átvételi, és a kereskedő 10—(15 forintos eladási árának szól. Ami megtermett, azt viszont éjjel-nappal szállítani kell, de még szedni is kora hajnaltól késő estig. Ilyenkor az egyetlen munkaeszköz a hosszúnyelű kés, akár a Kvinson, akár a szigetcsépi fajtán a sor. A szedést éjjal a hívatlan vendégek és a n.yulak folytatják, váltakozó sikerrel, ha már nem tudta „elvinni” se gomba, se atka, a gyakori permetezések miatt. így gömbölyödött a diny- nye, és gazdája minden egyes termést megsimogal, mint kedves terhét a várandós asszony. Talán még becézgeti is őket, attól ilyen szépek ... (bckccsi) Nekem a szörny kell! Ismerik ugye, a gyermekmondókát? Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte ... Hát olyasvalamiképpen, ahogy a kisbaba pufók ujjacskáit hajtogatjuk, számolgatom-méricské- lem az ujjaimon a nyár híreit. Mármint azokat a híradásokat, amelyeket önök bizton olvashatnak évről évre, akarom mondani nyárról nyárra. Mert még hagy- ján, ha csak arról tudósítunk teljes gőzzel, hogy vízhiány nem lesz, hogy vízhiány van, vagy hogy egy teljesen újdonatúj formával álljak elő, miszerint megszűnt a vízhiány, Ki-ki akár azonnal is verifikálhatja igazmondásunkat, teszem azt annyival, hogy megnyitja otthon a vízcsapot. Ha hörög és prüszköl, miközben azt olvassák, hogy a vízművek a helyzet magaslatán áll, akkor tévedtünk. De előfordulhat, hogy Önök zárták el a főcsapot. Más — persze kevésbé ellenőrizhető — hírekkel is szoktunk szolgálni ilyenkor, uborkaszezon tájékán, főként, ha a hosszantartó szárazságban, az évszaktól teljesen szokatlan forróságban kisülnek a kiskertekben az uborkatövek és a piacon meredeken a magasba szökik, no, nem a valuta árfolyama, hanem a berakni, a kovászolni vagy a salátának való uborka ára. írhatnánk persze az árakról is, de személyes tapasztalatom, hogy attól a piacon a vérnyomásunk magasra szökik. A vérnyomásmérés meg újabban pénzbe kerül, ha csak nem sikerül elfogadtatni az egészségügyi kormányzattal, hogy az árakat, mint az egészségre ártalmas valamiket törzskönyvezzék. Addig is, míg e javaslatom elfogadásra talál, tanácsolom, vegyük elő Nessit. Ha erplékezetem nem csal, idén még úgysem bukkant fel a távoli Loch Ness titokzatos tavában. Nekem ez a szörny kell! És meg nem erősített híreim szerint Nessi is újítani szeretne. Fülébe kellene súgni valahogy, hogy nálunk most szabad a vállalkozás. (csutorás)
