Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-31 / 208. szám
1988. augusztus 31., szerda CSZAK MAGYAROtSZAG 7 Asztalitenisz Orosházán rendezték meg az asztalitenisz Gyopáros Kupa küzdelmeit. Az eseményen asztalhoz álltak a Borsodi Kinizsi sportolói is. akik derekasan helytálltak. A női DC-t a Széles, Tóth duó nyerte, a harmadik helyen a Czirják, László kettős végzett. Érdekesség, hogy Czirjákék jelentősen belejátszottak Szélesék elsőségébe, ugyanis körbeverés történt, s a második helyezett szombathelyi leányokat ők legyőzték, míg a későbbi elsők kikaptak tőlük. Juventus-tanfolyamok A . Juventus Sportiskola az ősszel az idén is megrendezi tanfolyamait a következő csoportokban: zenés kondíciótorna nőknek, ifjúsági korú leányoknak; jazzbalett ifjúsági és serdülő korú leányoknak; gyer- méktoma kezdő és haladó csoportban (5-től 14 évig); tenisz kezdőik és haladók részére. Beiratkozás szeptember 1-jén, 17 órától a Fáy Közgazdasági Szakközépiskola tornatermében (Miskolc, Jászi O. u. 1.) A foglalkozásokat Pap János- né, Robinson Gyula és Gyülvészi István testnevelő tanárok tartják keddi és csütörtöki napokon 17—19 óra között. Linzben: Ausztria—Magyarország Régiek Mezey új csapatában Ma este fél nyolckor kezdődik Linzben a 129, osztrák—magyar válogatott labdarúgó-mérkőzés. Az idén másodszor csapnak össze az együttesek. Májusban, a Népstadionban, a barátságos találkozón a vendégek örülhettek: Marko (3) és Ha- senhüttel góljaival Ausztria 4:0 (1:0) arányú győzelmet adatott. A súlyos hazai vereség vezetett később Bálint László, majd Somogyi Jenő lemondásához. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, most már Mezey György ül a mieink kispad- ján. A szövetségi kapitány keretének érdekessége, hogy sok, Mexikóban leszerepelt labdarúgót hívott vissza, a jelek szerint csak bennük bízik, s velük tudja elképzelni az új magyar válogatottat. Igaz, senki nem fiatalodott, tudása sem igen csiszolódott, kíváncsian várjuk, mire lesznek képesek az itthoni bajnokságban szereplőkkel ötvözve. Egyelőre nem érdemes vitatni a légiósok beválogatásának jogosságát, majd a 90 perc után többet tudunk. Détári sérülése miatt nem állhat a kapitány rendelkezésére, Mészáros és Gyimesi pedig nem érkeztek meg Belgiumból. Jószerével csak Nagy Antal szerepeltetése támaszt kételyeket a szurkolókban, mert a játékos megnyilvánulásaival, cselekedeteivel ellenérzéseket váltott ki maga iránt, ráadásul játékával sem tudta soha lenyűgözni a publikumot. Mezey ragaszkodik hozzá, hamarosan kiderül, jó „lóra tett-e” a szakvezető?... A mai összecsapás barátságos, de mindkét kapitány már az őszi világbajnoki selejtezőkre keresi legütőképesebb csapatát. A két együttes erőpróbái hosszú évtizedekre nyúlnak vissza, s örömteli módon, a mérleg a magyaroknak kedvez. Eddig 128 találkozón vannak túl (83 magyar, 38 osztrák győzelem, 27 döntetlen), ma 129. alkalommal néznek farkasszemet egymással a futballisták. Mezey György már hétfőn délután megadta kezdőcsapatát, amely így fest: Disztl P. — Sallai, Nagy, Róth, Sass — Kozma, Bognár, Ga- raba, Vincze I. — Kiprich, Dajka. Az összecsapásról a Magyar Televízió a 2-es programon ad közvetítést, 19 óra 20 perctől. * Az Országos Ifjúsági Kupa Borsod megyei mérkőzéseit augusztus 31-ére, a mai napra sorsolták ki. A szövetség vezetőitől azt az értesítést kaptuk, hogy a találkozókra technikai okok miatt) nem kerülhet sor a jelzett időpontban, elhalasztják a mérkőzéseket. Az új játéknapról értesítik majd az érintett együtteseket. Ai új létesítmény, kívülről és belülről. Lacié József felvételei Tornatermet avattak tegnap; Hejőkeresztúr gazdagodott egy nagyon szép létesítménnyel. Megoldódott tehát mintegy 250 általános iskolás elsősorban téli „mozgatása”. — A hetedik ötéves tervre ütemeztük be a csarnokot — kezdte Bakonyi Andrásáé, a Hejőkeresztúri Községi Közös Tanács elnöke — és nagy örömünkre a megyei tanács áldását adta az elképzelésre. Hárommilliónyolcszázezret ígértek, nekünk 2,2-et kellett vállalnunk, előteremtenünk. Ma sem mondhatunk mást, mint akkor; kockázatot vettünk a nyakunkba, de úgy éreztük, hogy bátraké a szerencse. Nagy fába vágták fejszéjüket a nemes cél érdekében. Nem nézhették tétlenül azt, hogy a keresztúri, szakáid! és hejőszalontai gyerekek a kedvezőtlen időjárás beköszöntővel egy szűk aulába szorulták. Sok mindenről — fejlesztésekről, felújításokról — mondtak le, a kicsikért, a jövő nemzedékért. Körbejártuk a csarnokot. A tanácselnök csillogó szemekkel, s otthonosan kalauzolt, látszott: sokszor megfordult már arrafelé. — A versenytárgyalás 1986-ban kezdődött, az első kapavágást tavaly augusztusban végezték — folytatta. — Egy év kellett az átadásig és ezt bravúrként könyvelem el. — Ne feledkezzünk meg arról, hogy a közművesítést, tereprendezést társadalmi munkában csinálták meg a község lakói — vette át a szót Bodnár Józsefné vb- titkár. — Nagyon sokan segítettek, „bedobta” magát a Hejőmenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, a szülői munkaközösség, néhány kisiparos, szakmabeli, sőt még a helyi egyesület labdarúgói is. A kivitelező a Nyékládhá- zi Költségvetési Üzem volt, a terveket az Agrober készítette. Az utóbbi csinálta a „lebonyolítást”, a beruházást, a műszaki felügyeletet. — Az említett cégekkel nagyon jól jártunk — jegyezte meg a tanácselnök. — Árban is kedvező volt az ajánlatuk, és úgy figyelték erre a csarnokra, mintha csak maguknak építették volna. Hetente itt jártak, nézelődtek, döntöttek. A létesítmény 12X24 méteres, műanyaggal borított küzdőterű. Tágasak az öltözők, fürdők. Az első emeleten galériát alakítottak ki, de nevezhetjük lelátónak is. Onnan szurkolhatnak a leendő versenyek látogatói. Természetesen csináltak testnevelői szobát, szertárat és ugyancsak magától értetődik, hogy az egészet hozzákapcsolták az iskolához, az általános művelődési központhoz. — Már csak a csinosítás, szépítés van hátra — mondta nem kis elégedettséggel a vb-titkár. — Kétségtelen, hogy a művelődési központ üzemeltetési költségei ugrásszerűen emelkednék majd, de ha eddig sikerült mindent előteremtenünk, megoldanunk, miért lenne ezután másként? Az új „tulajdonos” Báli István igazgató, elsősorban ő lesz a felelős a terem falai között történő dolgokért. — A csarnok csak a kézilabdára nem alkalmas — foglalta össze a lényeget. — Lehet majd itt kosár- és röplabdázni, tollasozni, hogy a tornáról, asztaliteniszről, kispályás fociról ne is beszéljek. Igaz, hogy kosár- palánkunk nincs, de beszerzését már kezdeményeztük. Kellene még néhány bordásfal és pad is. Az alapvető felszerelésekkel egyébként rendelkezünk, csak a nyújtó hiányzik, emiatt persze nem idegeskedünk, hiszen nem tananyag ... A hejőkeresztúri iskolában eddig nem alakítottak sem diáksport egyesületet, sem diáksportkört. Ügy is fogalmazhatunk, hogy várták, mégpedig a tegnapi avatóig. A napokban mondják ki a Hejőmenti DSK megszületését, s döntenek majd arról is, hogy milyen szakosztályokat, sportcsoportokat szerveznek. Nem feledkeznek meg arról sem, hogy szeptember 15-ig pályázhatnak a csoportvezetői bérkiegészítésre, a megyei tanács vb. ifjúsági és sportosztályához jelentik majd be igényüket. A keresztúri csarnok — a tervek szerint — nem csupán iskolai, hanem egyesületi, községi és esetleg körzeti sport- és közművelődési célokat is szolgál majd. Remélhetőleg szombat-vasárnaponként sem lesz zárva, bizonyára magukévá teszik a nyitott pályák akciójának „elveit” és szövetségi versenyek rendezésére is vállalkozni fognak. Már búcsúzkodtunk, amikor az udvaron szorgos kezek munkájára figyeltünk fel. Bakonyi Andrásné kapcsolt: — Kardos Zoltán, az ÁMK intézménytanácsának elnöke sok szabadidejét feláldozta már, az első perctől szívügyének tekintette ezt a beruházást. Amikor tehette, itt dolgozott. Egymás után érkeztek a gyerekek, akik csütörtöktől saját bőrükön érzik majd, hogy milyen jól időzített ajándékot kaptak. Kolodzey Tamás Tájfutó Világ Kupa Olimpiai egyveleg Légibemutató keretében az égen is látható lesz az olimpiai öt karika a szöuli megnyitó- ünnepségen. Mint a szervezőbizottság beszámolt róla. tíz repülőgép fogja felrajzolni a játékok jelképét. * Jelen lesz a játékok megnyitásán a dél-koreai nemzeti himnusz zeneszerzőjének özvegye. A 70 éves spanyol Lolita Ann hallhatja. amint tízezrek éneklik maid férje. Ann Eak Tay dalát. * A szervezők minden, a játékokra érkező sportolónak lehetővé teszik a részvételt a megnyitóünnepélyen nem korlátozzák a stadionban felvonulók számát. A ceremónia próbáit augusztus 30. és szeptember 8. között tartják, a főpróbára 14- én és 16-án kerül sor. A televíziós közvetítés háromórás lesz az eseményről, amelyen több ezer iskolás gyerek is fellép. A tájfutóik idei Világ Kupa sorozata szeptember 10-én Gamlebyben (Svédország) zárul. A magyar tájfutók azonban — összesen nyolcán — már most csütörtökön útra kelnek az észak-európai ország felé, amely jövőre a világbajnokságnak ad otthont. A VB-re való tekintettel idén először nyílt versenyként rendezik meg az úgynevezett Nord-bajnokságot, amelyen várhatóan közel 20 ország képviselői állnak rajthoz. Az elő-világbajnok- ságnak tekintett eseményt Halmstad térségében rendezik meg, szombaton az egyéni, vasárnap pedig a váltó- versenyt bonyolítják le. A magyar versenyzők ezután Falköpingben edzőtáboroznak. A Svédországba utazók névsora: Oláh Katalin, Kalo Marianna, Lantos Zoltán, Benedek 'István, Kelemen János, Nagy Róbert, Vini- czai Ferenc, Pavlavics Gábor. APRÓHIRDETÉSEK ingatlan Bőcsön, a Hősök utca 2. szám alatti lakóház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Bő- esön. a református lelkésznél ______________ C saládi ház eladó. Érdeklődni az esti órákban: 65-102. Eladó családi ház Hejőcsabán, a Balassi B. 22. sz. alatt. Két külön bejáratú lakrésszel. Irányár: 1 millió 200 ezer Ft.__ Z öldövezetben, a Népkert közelében, kertes, 3 szoba, összkomfortos, 3 erké- lyes, telefonos, Des- sewffy u. 6. 1/1-es OTP-öröklakásomat 1989-es kiköltözéssel a mostani áron eladom. Érdeklődni naponta 16 órától. Készpénzért vásárolnék a Szentpéterl kapui új lakótelepen 3 szobás lakást. Ajánlatokat kérek „Ciklámen 302 766” jeligére a hirdetőbe. Eladó egy új kétszintes családi ház. Miskolc II.. Göröm- böly, Sebes Gy. 2/b. Érdeklődni: az esti órákban. _______________ ö sszkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni lehet: mindennap, Putnok, Csokonai u. 19. szám alatt.________________ 2 szoba, összkom-- fortos. nagy erkélyes. első emeleti, OTP-la- kás eladó. kp. + OTP-ájtvállalással. Komlóstetö. Szeder u. 20. sz. 1/5. Koroknai László, du. 5 órától. 1-1-2 fél szobás. 64 in-'-cs szövetkezeti lakásomat eladnám vagy 1 + fél szobásra cserélném. Miskolc. Elek T. 28. 9/1. Érdeklődni 17 óra után. __________ S ajószentpctcrcn, a 26-os főút mellett társasházban levő lakrész -f üzlethelyiség eladó. Érdeklődni: 48/ 31-628.________________ M lskolc-Martin telepen új, 3 szoba-hallos családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: a 06-48-31- 816-os telefonon. 18 óra után. 3 szobás. 73 négyzetméteres OTP-lakás eladó. kp. + OTP-át- vállalással. Miskolc. Arany János u. 31. X/3. Miskolc, Szentpéterl kapunál 1 + 2 fél szobás. komfortos, telefonos. tanácsi lakást cserélek kisebb szövetkezeti vagy öröklakásra. „Ráfizetés nélkül 234893” jeligére a kiadóba, vagy telefon: Bp. 889-282. ___________ A Bábonyibérccn eladó 440 négyszögöl szőlő-gyümölcsös. Érdeklődni : Testvérvárosok 30. 6/6.. 10—19 óráig. Kakukné. ________ M ásfél szobás szövetkezeti lakás eladó, kevés OTP-vel. Érdeklődni* Miskolc. Dankó P. 21. 1/2.. 17—19 óráig. Nyéki-hegyen 240 négyszögöl jól termő szőlő-gyümölcsös terméssel együtt eladó. Érdeklődni: 66-153. este,_____________________ E lcserélném 74 m*es. OTP-s lakásomat egy vagy két. tehermentes. kisméretűre, esetleg eladnám. Érdeklődni: 71-368. este. ill. Szeder u. 4. sz. fszt. 3. Déli fekvésű, IV. emeleti. 70 m-'-cs. nagyerkélyes, szövetkezeti lakás az Avasdélen, 17 000 Ft/m2 + OTP, eladó azonnali beköltözéssel. Érd.: Engels u. 69. IV/2., este 7—8-ig vagy a 65-123-as telefonon az esti órákban. ________ B érbe adom közművesített parasztházamat Miskolctól 19 km-rc, csendes üdü- lökürnyezetben, folyópart mellett, buszmegállóhoz közel, 1200 m- területen kerttel, szőlővel, gyümölcsfákkal több évre. Kertészkedés, kisállattartás. horgászat lehetséges. Leveleket: „Gazdálkodó 392 747” jeligére a hirdetőbe kérem. (Tel,: 36-426) Eladó Sárospatakon, Hollay János utca 24. szám alatti. 2 család részére alkalmas családi ház 105 négyszögöl telken. Az ingatlan többszintes, központi fütéses, melléképületekkel és 2 garázzsal rendelkezik. Irányár: 3,5 millió Ft. Érdeklődni bármikor n helyszínen. ________ 2 szoba, összkomfortos. központi fütéses. kertes családi ház. közös portán éladó. Érdeklődni: Miskolc, Bartók Béla 105. alatt. Miskolc-Tapolcán jól bevezetett. Grill-pecse- nye üzlet, teljes felszereléssel, új állapotban eladó. Érd.: 89-477._________________ L yukóban déli fekvésű 414 négyszögöl telek kis faházzal áron alul eladó. Érdeklődni: Miskolc, Szeder u. 14. III/9. Miskolcon, r, kilátónál 1 + 2 fél szobás lakás eladó. Telefon: 06-46-64-610, __________ E lcserélnénk 3 szobás. központi fütéses. családi házunkat 2 db kisebb méretű OTP-, ill. szövetkezeti lakásra, vagy 1 lakás esetén + kp. Cím: Miskolc. Szántó Kovács 1L___________________ E ladó Mezönagymt- hály. Petőfi út 15. sz. alatti 2 szobás, kertes családi ház. Érdeklődni lehet: Holló Istvánná. Mezönagymi- liály, Petőfi u. 13. sz. Elcserélném belvárosi. 73 m—es. tanácsi lakásomat másfél szobás OTP-, vagy szövetkezeti lakásra. Telefon: du. 5 órától. 36-769.__________ Avas III. ütemben 1,5 szobás, II. eme- leti OTP-lakás + 130 ezer Ft OTP-tartozás eladó. Leveleket ..Szeptember 392 713” jeligére a hirdetőbe. 1989. júliusi beköltözéssel, tehermentes, 61 m—es, szövetkezeti lakás eladó Diósgyőrben, a Kuruc utcában. Irányár: 17 500 Ft/m-. Érdeklődni 18 óra után: 78-552. __ E ladó Miskolctól 10 km-re lévő horgásztanya. Víz, villany van. Érdeklődni: a 60-615- ös telefonon, 17 óra után. Tanyát vennék közel Miskolchoz. Telefon: 31-443.___________ E ladók Miskolc. Op- rendek S. u. 106. sz. alatt irodabútorok, írógépek, gépszerszámok, faipari anyagok, és gépek, egyéb, apró cikkek. Érdeklődni 51-224 telefonon, hétfőtől csütörtökig 7—16 óra között.___________ M iskolcon kétlakásos, külön bejáratú. 2X3 szobás, összkomfortos családi ház, műhellyel, garázzsal ellátva eladó. Közü- telnek, vállalatnak Is megfelel. „Győri kapu 236508" jeligére a kiadóba. ____________ 2 szobás. II. emeleti, szövetkezeti, telefonos lakás a Chlep- kó Ede utcában kp- érl eladó. Érdeklődni: 12-279. az esti órákban. Terméssel együtt eladó Mádon, a Betsek- dúlöben 800 négyszögöl. jó állapotban lévő kordonos szőlő. Várható termés 30—35 hl. Irányár: 140 ezer Ft. Érdeklődni lehet: Leskó István, Mád, Gárdonyi 9., vagy Egri János, Miskolc, Chlepkó E. u. 19. ki. Tel.: 46/32-363. ________ M ezőkeresztes, Szentistváni u. 96. sz. alatti két szoba, — konyhás, gazdasági épületekkel, pincével, 400 négyszögöl telekkel, parasztház, 250 000 Ft-ért. családi okok miatt, azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. Érdeklődni: Rózsa u. l/b.___________ 5 00 000 Ft készpénz -! némi OTP-átválla- lással eladó Miskolcon, a Kun Béla utca elején, egy szobakonyha, fürdőszobás gázfűtéses házrész. Leveleket „őszi költözés 407171." jeligére a hirdetőbe kérek. Eladó 2 szobás OTP- lakás garázzsal, vagy anélkül. Miskolc, Gyóni Géza út 3. tV/13. ________________ O rvosi rendelőnek belvárosi lakás kiadó. Érdeklődni: Arany János u. 33. I. cm. t. ajtó. vegyes NÍVÓ Épületgépész és Építő Kisszövetkezet 3527. Miskolc, József A. u. 38. MHB 270-71117 3. bélyegzője. A bélyegző 1988. augusztus 26-tól érvénytelen! Csinosnak mondott. 168/38 éves nő. egy gyermekkel, megismerkedne független, középvégzettségű férfival, 45 éves korig. „Egy gyermek nem akadály 235 964” jeligére a kiadóba. _____ B érelnék két darab 10 000 férőhelyes csirkeólat. lehetőleg egymáshoz közel. Ajánlatokat : Leninváros, Pajtás köz 1. V/l. Papp. Építőanyag-szállítás billenős gépkocsikkal. Fuvarvállalás éjjelnappal, a Buda Taxi- nál. Telefon: 89-000. Szőnyeg-, padiósző- nyeg- és bútorkárpit- tisztítás. Telefon: 64- 480.__________________ V ízumok ügyintézése. rövid határidővel. Ügyfélfogadás: 8—12 óráig és 15.30—18 óráig. szombaton 8—12 óráig. Telefon: 51-086. Miskolc. Dorottya utca 1.________________ K ÖLTSÉGVETÉSEK készítése, OTP-hitel- felvétel céljából, családi házak, . lakások felújítására. Telefon: 73-047.________________ Bőrkabátok festése minden színben, béléscseréje és szakszerű javítása. Papszer u. 3. sz„ az MSZB térnél. Nyitva: kedd- től szombatig. Gumijavítás. gépi szerelés. kiegyensúlyozás 8—17-ig, szombaton 8—12-ig, „Négy- kerék Gmk". Tel.: 51- 010 ; ____________________ K arateoktatás kezdődik gyermekek és felnőttek részére, a Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában (a Tüdőkórház mellett). Szigethy M. 8. sz. Minden hétfő. szerda. péntek, délután 5—7 óráig.