Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 1988. augusztus 27., szombat 6 már pápa Szent István király halálának 950. évfordulója alkalmából rendezett augusztus 20-i ünnepségek, megemlékezések egyikén, a budapesti Szent István téri szabadtéri szentmisén — amelyet a Magyar Televízió is közvetített — Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek bejelentette: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a magyar katolikus egyház magyarországi látogatásra hívta meg II. János Pál pápát. A hír kapcsán nyilván sokunkban felvetődött a kérdés: járt-e már pápa Magyarországon? Illetve volt-e már itt olyan egyházi személyiség, aki ha ittjártakor még nem is volt pápa, de akit később azzá választott a vatikáni konklávé? Hisz' a hivatalos egyházi katalógus szerint II. János Pál már a 264. pápája a katolikus egyháznak. Nos, utánajárva a dolognak, a budapesti Szent István Bazilikától, dr. Kovács Endre miskolci segédpüspöktől, Kozma János nyírbátori református lelkésztől és Varga Béla hajdúszoboszlói plébánostól kapott információk alapján, valamint Gergely Jenő kiváló egyháztörténész publikációinak segítségével összeállt a lista. Eszerint: Magyarországon ez ideig egy pápa, s öt olyan bíboros, püspök illetve más egyházi méltóság járt, akit később pápává választottak. Kezdjük a sort a pápával, s ekkor még időrendben is haladunk. Az Ür 1048. esztendejét írták. Ekkor választották az egyház fejévé Eggisheim Bruno német püspököt, annak a III. Henrik német császárnak a rokonát, aki 1050- ben háborúba keveredett I. András magyar királlyal. Bruno, akkor már IX. Leó pápa — mint azt A magyar nemzet története című munkájában Pauler Gyula írja: „már mikor a háború 1050-ben kitört, összeköttetésben volt a magyarokkal. György kalocsai érsek, a magyar érsek, mint polgártársainak követe, vágyva apostoli áldására, hozzájött és 1050 őszén vele járt Franciaországban, Burgundiában és Lotaringiában.” III. Henrik 1052-ben újabb támadást indított Magyarország ellen. I. András ekkor újólag IX. Leó pápához fordult, ki az előző összecsapáskor is a békét igyekezett előmozdítani. A királyunk kérésére Leó pápa „ott hagyván Dél-Olaszországot ... Németországba utazott”. Ám mire hazaért, Henrik hadai már magyar földön jártak. Hajón jöttek le a Dunán és Pozsonyt vették ostrom alá. „De Pozsony most ellenállott. III. Henrik császár keményen ostromolta, de benne vitézek voltak... minden támadást meghiúsítottak, és valami Zottmund nevű híres úszó által a császár hajóit éjnek idején megfúratták, úgy hogy vízzel megteltek. E vívás közben, mely egész augusztusban, szeptemberben tartott, érkezett a táborba (tehát Pozsony alá, magyar földre — szerk. megj.) IX, Leó pápa.” Nos, hogy az ő rábeszélésére-e vagy u 8 heti sikertelen ostrom miatt, netán mindkettő hatására — ezt pontosan nem tudjuk — Henrik felhagyott az ostrommal, és kivonult az országból. Korábban épp Leó követe volt az, aki rávette a magyarokat, hogy a béke érdekében fizessenek a császárnak adót. Erre akkor I. András hajlandó is lett volna, ám ezután a támadás után ezt kerek perec megtagadta. A pápa erre, állítólag, megharagudott rá: exkommunikálni — kiátkozni — akarta a királyt — írja Pauler szűkszavúan — de ezt végül mégsem tette meg. * Ha a pápák uralkodásának kronológiáját követjük, akkor „nyomozásunk” következő dátuma: 1891 júniusa. Budapesten, a Szent István Bazilika Szent Jobb kápolnájában emléktábla hirdeti, hogy ekkor misézett ott Achille Ratti, akkor még varsói nuncius (a Vatikán lengyelországi követe), aki 1922. február 6án XI. Pius néven került a pápai trónra. Magyarországi látogatásáról egyébként XL Plus maga is megemlékezett, méghozzá 1938. május 29-én. Ekkor volt a budapesti eucharisztikus világkongresszus negyedik napja. A Hősök terén megtartott misén (melyen a rendezők szerint félmillió ember vett részt) a vatikáni rádió közvetítette XI. Pius szózatát. „Felhangzott a pápa gyenge és remegő hangja: latin nyelvű beszédét jelerősítették a hangszórók” — írja Gergely Jenő. „Achille Ratti, aki a XI. Pius nevet viselte a pápai trónon, visz- szaemlékezett egykori budapesti látogatására még varsói nuncius korában, és ennek felidézése kapcsán megidézte a történelmet is. Szent István, Szent Imre, Szent Erzsébet és Szent László emlékét.. * Az imént említett 34. eucharisztikus világkongresszus leghíresebb jelenlevő egyházi tekintélye Eugenio Pacelli bíboros államtitkár-, pápai legátus volt. 1938. május 23-án érkezett Magyarországra (ahol 9 napot töltött), s nem telt el 10 hónap sem, XII. Pius néven ő lett a pápa. Elődje 17 évig, ő 19 évig, 1958. október 9-ig töltötte be e magas egyházi méltóságot. Pacellit a Keleti pályaudvaron, ahová vonata befutott, uralkodónak kijáró állami és egyházi pompával fogadták. Pacelli világkongresszusi programja nagyon zsúfolt volt, ám azt még megemlítjük, hogy annak befejezése után, május 30-án, Szent István jobbja megtalálásának ünnepén az ő orációja nyitotta meg a Szent István jubileumi évet. * Most az időben ugorjunk vissza 8 évet. 1930-at írunk. Ez év április 5-től november 16-ig tartották a Szent Imre évet. Ez a későbbi eucharisztikus kongresszus főpróbájának is tekinthető. A központi rendezvények 1930. augusztus 16-án kezdődtek, amikor is hazánkba érkezett Aloisio Sincero kuriális bíboros, XI. Pius pápa legátusa, s itt volt hat bíboros és több mint 100 külföldi püspök. Az utóbbiak közül az egyiket úgy hívták: Giuseppe Roncalli. Ö akkor mint címzetes püspök, Bulgária apostoli vizitátora volt jelen. Ám később, 77 éves korában más néven ismeri a világ: ő lett XXIII. János pápa. * Üjólag térjünk vissza az eucharisztikus világkongresszushoz. 1938-ban Budapesten volt a katolikus világ vezetőinek java, kereken 160 külföldi főpap, közülük 14 bíboros. Pacelli mellett ott volt a varsói, philadelphiai, torinói, west- minsteri, párizsi, lyoni érsek, Lengyelország, Csehország, Spanyolország, Belgium prímása. S Pacelli kíséretében a vatikáni előkelőségek között találjuk az államtitkárság protokollfőnökét, Giovanni Battista Montinit. Ki gondolná még ekkor, hogy negyedszázad múlva nevét megismeri az egész világ?! Igaz, nem úgy mint Giovanni Battista Montini, hanem mint VI. Pál pápa. * Két évvel ezelőtt edelé- nyi kertbarátok vendégeként Szabolcs-Szatmárban jártam. Utunk során el vetődtünk Nyírbátorba, ahol egyebek között felkerestük hazánk egyik legszebb teremtemplomát, a Báthoryak által építtetett, késő gótikus, ma református templomot. Ott mesélte el a templom lelkésze, Kozma János (aki egyben Nyírbátor díszpolgára is) a következő történetet: — Látják a templom falán a lengyel emléktáblákat, a koszorúkat? Templomunkat rendszeresen, nagy számban keresik fel lengyel turisták, hogy a Báthoryak ősi fészkében leróják tiszteletüket egykori nagy királyuk, Báthory István emléke előtt. 1978 nyarán, az egyik délután egy civilruhás, szimpatikus megjelenésű úr keresett a lakásomon, s német nyelven arra kért, hogy mutassam be neki templomunkat. Én természetesen készséggel a rendelkezésére álltam. Beszélgetésünk során az idegen elmondta, hogy lengyel, s Krakkóból érkezett. Aztán belemelegedve a beszélgetésbe, azt is elárulta nekem, hogy — s most fo- gódzanak meg —j ő nem más, mint Krakkó érseke, Karol Wojtyla bíboros. Igen, a mostani II. János Pál pápa. Itt-tartózkodúsa után alig három hónappal választották meg a katolikus egyház fejévé. Természetesen megkérdeztem tőle, milyen apropóból jár Magyarországon. Ö elmondta, hogy ez tulajdonképpen magánlátogatás, melynek keretében a Kábái Cukorgyárat építő, több mint 2 ezer lengyel honfitársát látogatta meg... Minap a II. János Pál pápának szóló magyarországi meghívás kapcsán jutott eszembe, amit Kozma János lelkésztől hallottam Nyírbátorban. Kíváncsi voltam, ezért felhívtam a Kábái Cukorgyárat, ott mit tudnak Karol Wojtyla egykori látogatásáról. Kiderült, tőlem hallanak erről először. Cserébe viszont azt az eligazítást kaptam tőlük, hogy annak idején a lengyel építők zöme Hajdúszoboszlón lakott, s templomba is ott jártak, ahol számukra külön lengyel nyelvű misét tartottak. Ennek az információnak a nyomán jutottam el Varga Bélához, a hajdúszoboszlói Szent László templom plébánosához, aki megerősítette a Kozma János által mondottakat: Karol Wojtyla már valóban járt nálunk. — Itt, Hajdúszoboszlón is, méghozzá a templomunkban. Ezt mi, pontosabban az elődöm csak később a lengyel munkásoktól tudta meg. Ugyanis a templom akkori plébánosát személyesen nem kereste fel. Természetesen 1978-as ittjártának legkézzelfoghatóbb, hiteles bizonyítéka az a vatikáni távirat, amelyet ez év nyarán templomunk felszentelésének 200. évfordulójára Agostino Ca- saroli bíboros, vatikáni államtitkár küldött nekem. A latin nyelvű szöveg fordítása a következő: „Tisztelendő Varga Béla plébánosnak. Egri Főegyházmegye, Hajdúszoboszló. A Szentatya örömmel értesült arról az ünnepségről, amelyet plébániai templomotok felszentelésének 200. évfordulóján rendeztek. Örömét még teljesebbé teszi az az emlék, hogy ö személyesen is volt ebben a templomban éppen tíz évvel ezelőtt, amelyben értetek is imádkozott. Ezen a szép jubileumon szívből jövő jó kívánságait fejezi ki neked s mindazoknak, akik e hálaadó ünnepségen jelen lesznek, szívesen küldi apostoli áldását. Vatikánvárosban, az Ür 1988. évében Agostino Ca- saroli bíboros államtitkár s. k..” — A 200. évfordulóra templomunkat renováltat- tuk — folytatta a tájékoztatást Varga Béla — s ennek, során helyeztük azt az emléktáblát, amelyen ez áll: „Ebben a templomban imádkozott Karol Wojtyla, krakkói bíboros, érsek 1978-ban, akit ugyanabban az évben pápává választottak és mint II. János Pál kormányozza Isten országát.” Nos, ennyit sikerült megtudnunk, „kinyomoznunk" a pápák magyarországi látogatásairól. Hogy teljes-e a lista, nem tudjuk. Ha olvasóink között akadnak olyanok, akik újabb adatokkal is tudnak szolgálni, esetleg más pápák magyarországi látogatásáról is tudnak, kérjük, írják meg. Információikat a Regélő legközelebbi jelentkezésekor szívesen ismertetjük ... Hajdú Imre A tanyai élet múzeuma Számos hazai és külföldi turista keresi fel Békéscsaba mellett a tanyai életforma és gazdálkodás emlékét őrző Gajdács-tanyát és Kiss féle szélmalmot. Az 1860-as évekből származó malom vonzáskörzetébe 100 tanya tartozott, s fénykorában évente 15- 16 vagon gabonát őröltek malomkövei. Villamosról lelépve indulunk a magunk útján. Az egyik, elöl haladó, középkorú férfi elbizonytalanodik, tétován visszafordul és nekiütközik az utána jövőnek. Ez utóbbi legyőzve a forróságot sugárzó beton bágyasztóságát, kiegyenesedik, hogy a megfordulónak és nekiütköző- nek mondjon egy-két keresetlen szót. „Pardon.” Előzi meg teljesen váratlan húzással a nekiütköző a szóáradatot, még egyszer elnézést kér, erre is telik az erejéből és továbbmegy. A „sértett” kissé eltátott szájjal fordul utána, majd felocsúdva bambulásából, megszólal. „Kérem, kérem. Semmi sem történt.” És indul a maga irányába. Meleg van bizony, olyannyira, hogy még az igazi öregek sem mondhatják, miszerint „Bezzeg a mi időnkben! Akkor volt ám igazi nyár a nyár!” Lehetséges persze, hogy mire ezek a sorok megjelennek, mérséklődik a hőség, talán meg is szűnik, hiszen túl vagyunk már Nagyboldogasszonyon is, de akár így, akár úgy, ez az augusztus kitesz magáért. Régen mérhettek Miskolcon ebben a hónapban majd 35 fokot! De, hogy az indító jelenetnél maradjunk: nem ez a jellemző. Mármint: nem kér bocsánatot, aki véletlenül nekimegy a másiknak, következésképpen a másik sem mondja, hogy nem történt semmi. Más a jellemző. Hogy mi, azt mindahányan napról napra tapasztalhatjuk. És nemcsak itt, a betonrengetegben, hanem megyénk más tájékán is. Hiszen a hosz- szan tartó. erőt. idegeket próbára tevő melegben még azok is elveszítik türelmüket, akiknek egyébként, mint mondani szokás, fát lehet vágni a hátukon. Sok az ingerült szó, a minden apróság miatti összecsapás, ráförmedés a másikra. Boltban, hivatalban, utcán, villamoson, buszon. Évtizedek óta dolgozó, hivatásos kocsivezetők panaszolják: félnek kimenni az útra, mivel mindennap egyszer vagy többször is rákényszerülnek a legdurvább szabálysértés kivédésére: leszaladnak a padkára, néha az árokba is, hogy ne ütközzenek frontálisan a szembe jövő, otromba módon előzőbe. De bárki láthatja, hallhatja: egymásra ordítanak a volán mögött ülők, emlegetve a másik rokonságát a legkisebb vétség vagy vélt vétség, szabálytalanság miatt is. Nem sok híja, hogy ki- ugorjanak, egymásnak essenek. Miskolcon — és nyilván másutt is — soha nem lehetett hallani annyi tülkölést, dudálást, mint napjainkban. Soha nem lehetett látni annyi tolatást, mint most. Nyilvánvaló, hogy a fáradtság miatt, a nagy meleg okozta eltu- nyulás miatt sokan túlszaladnak a célon, az útkereszteződésen, hol kanyarodniuk kellett volna, és türelmetlenül, dudálva tolatnak. Tülkölnek a gyereket toló kocsikra, az annak elsőbbséget adó (ritka jelenség!) gépjárműre. Sok vendég is jár mostanában Miskolcon, nekik még nehezebb elkecmeregni bárhová, mint a helybélieknek. Téblábolnak, szeren- csétlenkednek, sajnos kevés segítő pilótatársat látni, dudálóst, hangos megjegyzést tevőt annál inkább. Nyilván nem véletlen, hogy rekord közlekedési baleset történik, a halálos balesetek száma minden eddigit meghaladt, a sérülteké is. A munkahelyek történései még nem összegződtek. Azt viszont tudjuk, hogy a mi megyénkben különösen sok nehéz munkahely van, ahol ezekben a rendkívüli napokban sem szüneteltethetik a műszakokat. Tűz mellett kell dolgozniuk a pékeknek, a kohászoknak, de nem könnyebb a helyzetük az útépítőknek, a falat rákoknak, akárcsak a mezőgazdaságban dolgozóknak sem. Próbálkozzon csak valaki^ bármily erős em-. bér, ezekben a hőgutás időkben kapálni, szénát gyűjteni vagy bármi más földművelést végezni! De ugyanígy szólhatnak a buszsofőrök, a terményt éjjel-nappal szállító kocsivezetők és még ki tudja kik, hiszen ez az erős nyár mindenkit megvisel, örülünk neki, hogyne örülnénk, hiszen nyáron nyárnak kell lennie, de azért szép lassan ki is készülünk a régi igazsághoz híven, miszerint jóból is megárt a sok. De azért az idegesség, a botrány is kivédhető. Most is. Ilyen melegben. Meg később is, amikor ugyanezeket a fokokat majd mínuszban mérjük. (Miért? Nem lehet?) Valahogy olyképpen, mint eme fejtegetés elején említett ember, ki a villamosról lelépve, kissé elbambulva visszafordult, ütközött és azt mondta: Pardon. Hátha nem is olyan nehéz! Meg kéne próbálni! Priska Tibor
