Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
REGÉLŐ 1988. augusztus 20., szombat Észak-Magyarország 10 A XIII. század utolsó negyedében. vagy kettőszázötven évvel István király halála után, Kézai Simon mester, ,,a győzhetetlen és hatalmas harmadik László úrnak, Magyarország legdicsőbb királyának hű papja” azt írja magyar krónikájában Szent István dicséreteként, hogy a pápa ezekre az elismerő szavakra fakadt, a magyarok szent királyáról szólván: „Én az apostol utóda vagyok, ö azonban igazi apostol. Ezért rábízom, hogy országának egyházait belátása szerint irányítsa.” Az Árpád-házi királyok családjának kihalása előtt, a magyar középkor derekán tehát nemhogy halványult; volna az államalapító emléke, hanem legendává terebélyesedett. Olyan legendává, mely a magyar állami függetlenség eszményét vetítette vissza az 1000—1001 körüli évekbe. Olyan legendává, mely már nem egyszerűen a szokásos jámbor hítbuzgalmi díszítésekkel látta el a kor szokása szerint a szentté avatott és ezért az egész keresztény világ által kötelezően tisztelt férfiú emlékét, hanem, mint államférfit méltatja, akinek a pápa is messzemenő önállóságot biztosít. Ugyanezt a világi, uralkodói erényt méltatja Mohács évtizedében a Karthauzi Névtelen is: „(A királynéval együtt) minden esztendőben eljárják ivala ez országot, meglátogatván, nézö- getvén minden szentegyházakat, kikben kívül-belül ha mi fogyatkozást láttának, addég ónnal el nem mentenek, míg szerével meg nem épöjtötték... ha kit látotthallott restnek, tunyának lenni, megfeddötle, corrigál- ta . . .” Ha jól belegondolunk, nem is olyan magától értetődő jelenség, hogy egy ország közvéleménye a szent életű államalapítót ilyen fokú tudatossággal tekinti tényleges jelentőségéhez méltóan államalapítónak, és hogy kései király-utódai mindig változatlanul érvényesnek és követendőnek tartották közigazgatási politikáját. JEz azt jelenti, hogy egyfelől István valóban ezer évre érvényes államszervezetet hozott létre, biztosítva ily módon a magyar nemzet fennmaradását, másfelől pedig az ország lakossága egyértelműen magáévá tette eszméit, politikai végrendeletét (az ,,Intelmek”-et), tehát ezerszáz éven át fenntartotta a jogfolytonosság tudatát, még akkor is, amikor a középkori magyar állam gyakorlatilag megszűnt, és Magyarország területe három részre szakadt, majd akarata ellenére betagolódott a Habsburg-birodalom- ba. Némi túlzással tehát azt mondhatjuk: István király emlékének tudatos ápolása, jelentőségének bármily politikai helyzetben és korszakban folyamatos, vita nélküli elismerése legalább annyira érdeme magának a királynak, mint utódainak, a magyar népnek. Szent István körültekintőn határozott, de sikeres politikájának volt egy csaknem végzetesen téves mozzanata: amikor (a valószínűleg királlyá, utóddá koronázott) trónörökös, Imre herceg vadászbalesete és halála után megvakíttatta, vagyis uralkodásra alkalmatlanná tette a jogos trónörökösnek tekintett Vazul nyitrai herceget, nagybátyjának, Mihálynak fiát. Gondoljuk meg: István szorosan vett családja kihalt, vér szerinti örököse nem maradt. Az Árpád-házat kihalásáig a megvakíttatott Vazul leszármazottai tartották fenn. Érthető, szinte logikus lett volna tehát, ha a jobb híján utóddá kijelölt Péter (aki a királynak tett esküje ellenére kisemmizte Gizella özvegy .királynét, aki pedig Péter ügyének legszenvedélyesebb támogatója volt!), majd a királlyá lett nádor, Aba Sámuel után a külföldi emigrációból hazatért Vazul-fiak (András, Béla és Levente) gyökeresen szakítanak apjuk tönkretevőjének politikájával. Gondoljuk meg: nem lett volna nehéz Istvánnak még az emlékét is kiirtaniok, hiszen szentté sem volt avatva. Ez tehát András érdeme, őt tekinthetjük a máig eleven Szent István-kultusz első folytatójának. Igaz, hogy András, Béla, Géza, Salamon nem tisztelték szentként, legendáját nem íratták meg; személyes tiszteletére nem törekedtek; feltűnő, hogy gyermekeiknek, a trón várományosainak sem adták az István nevet! (Majd csak Könyves Kálmán, a második Szent István-legenda megfogalmaztatója kereszteli fiát tudatosan Istvánnak!) Szentként pedig két felvidéki remetét tiszteltek, az ő legendájukat íratták meg az első (általunk ma ismert) magyar születésű püspökkel, Mórral, és a két szent (András és Benedek) vezeklőövével övezte fel magát az asakétahajlamú Géza király, Béla fia. Minden jel arra mutat tehát, hogy mint említettük, István államszervezési érdemeit utódai. Vazul fiai nem vonták kétségbe, de a nagy király vallásos tiszteletét nem tekintették feladatuknak. Kis híján András és .Benedek lettek a példamutató magyar szentek, akiket tehát egy király (Géza) is tisztelt, és akikről az első magyar földön keletkezett, magyar szerző által írt legenda szól. Géza öccse, Béla fia, Szent László (Vazul unokája) ismerte fel annak fontosságát és jelképiségén messzemenően túli jelentőségét, hogy az akkor már kis híján fél évszázada halott István köré egyházi kultuszt kell teremteni ahhoz, hogy István állameszménye tartósan fennmaradhasson. László indította meg (Imre herceggel és Gellérttel együtt) a szentté avatási eljárást, és végeredményben ő teremtette meg a Szent István-i kultuszt, úgy, ahogyan mi azt ma ismerjük. Ö íratta meg István király első legendáját is, mely azonban nem hiteles életrajz, hanem a középkori eszmények vissza- vetítése egy követendő példának tekintendő szent uralkodó egyéniségébe. Szent Lászlótól kezdve minden uralkodó a maga hangsúlyai szerint értelmezte a szent király változva változatlan érdemeit; nem hamisították meg életrajzát, de mindig más és más hangsúlyokat emeltek ki, érdekeik és az akkori politikai viszonyok szerint. Csupán a Vazul megvakíttatósa körüli eseményeket ködösítették el, lélektanilag érthető módon, a királynéra, Gizellára hárítva a felelősséget. Viszont egyik „hangsúlyeltoló'' életrajz vagy legenda sem kerüli meg a legfontosabb államszervezési gondolatokat, lásd Kézai Simon iménti idézetét. Mert igaz, hogy Kálmán, aki maga is megvakíttatta ellenfelét, egy Vazult vakíttató erélyes uralkodót állíttat elénk a második legendában, sőt Hart- vig győri püspök István életrajzában is, szemben a László-kori legenda alamizs- nás, imádkozgató királyával —, de az is igaz, hogy államférfiúi érdemeit másítás nélkül méltatják valameny- nyien. Melyek ezek az érdemek? Kétségkívül az Intelmekben fogalmazódnak meg legtömörebben. Milyen jellemző, hogy az Intelmek (De institutione morum) Anjoukon kódexekben maradtak ránk, jeléül, hogy az Árpádház kihalása után is a jogrend alapjául ismerték el István törvényeit és intelmeit. A királlyá koronázott Imre trónörökös számára írt Intelmek eszmei indíttatója kétségkívül István maga, megfogalmazója pedig nagy valószínűség szerint Asztrik (Anasztáz) érsek, aki oly nagy hírű irodalmár volt, hogy a regensburgi apát hozzá hajóztatott le a Dunán Esztergomba, egy német szerzetes-legendaírót, aki hat héten át javítgatta a regensburgi szöveget... István törvényei is kiemelkednek a maga korának átlagából. Mint Szent István életének tudós ismerője, Győrffy György írja: „Az a körülmény, hogy István király törvényhozása a szomszédos államokhoz viszonyítva humánusabb vojt, és a szigorú, de igazságos törvények megtartását a király hatalma országszerte biztosítani tudta, messzemenő következményekkel járt. Magyarország jogbiztonság tekintetében az élvonalba került Európában. Ez eredményezte, hogy Európa minden részéből megindult a bevándorlás Magyarországra, és itt a legkülönbözőbb nemzetiségűek, vallásúak és foglalkozásúak megtalálták boldogulásuk helyét.” (István király és müve. Bp„ 1977. 275.) Amikor tehát a régi egyházi énekben „a magyarok tündöklő csillagát” sóhajtja vissza a magyar nép, költői általánosítássá emel egy tényeknek megfelelő történeti igazságot, akárcsak a Szent Jobb tiszteletével, mely az igazságosan kormányzó kéz jelképe. Nemeskürty István . .. Az ásatások során kialakított székesfehérvári romkert kőtára őrzi I. István antik szarkofágból kifaragott kökoporsóját is. szolotok én a harang véres misére szólítom megölöm Őket Talpamra föld térdemre kő kínokkal átízzó bazalt mellemre virradatnyi pajzs madárfáklyás vérsugaras zuhogj lejemre homlokomra te négy függőleges folyó megtartó istentől való víz ha az élet vize vagy zuhogj állok a szent viz harangjában zengek mert nyelve én vagyok megindul a föld bujdókolnak sámándobok varázsdobok jaj már a madártollas ruháknak a madárkarmos táncoló lábnak a bacsóknak a harsányaknak riváfkodóknak regölőknek ért testem ez a felnégyelt szörnyű például vegyétek én korom ez a lóvágott eliszonyodva lássátok én sebem ez a behegedt vessétek rám a keresztet templomutálók magyarok sámánok bacsók dallacsok fonódj fejemre homlokomra te négy függőleges folyó fehér vörös zöld kék folyó te istentől való zuhogj zengek a szent víz harangjában Vajk meghalt István élni fog István király életének egyik - képzőművészeti alkotásokon leggyakrabban ábrázolt - pillanata: felajánlja a koronát Máriának. Ez a freskórészlet Miskolcon, a selyemréti Szent István templomban található. Kontuly Béla festőművész alkotása viszonylag nem régi alkotás, 1955-ben készült. A magyar történelmet a honfoglalástól az ötvenes évekig megelevenítő hatalmas freskón található latin nyelvű felirat, fordítása a következő: készült 1955- ben nagyon nehéz időkben, amikor Czapik Gyula kormányozta az egyházmegyét, és Fü- lop Sándor volt a plébános. Fotó: Laczó József Szomszédolás Székesfehérváron ,,Szalad a Duna tik-tak csillogása, viszi gúny-fénnyel a »honszerző« Árpád lovasrohamát, Szent István palástját, Koppányt, a székely Gyulát, vitte Erdélyt, vitte az elvért-ölteket s az elvért ölöket, végül az elvet magát — Állítsátok meg e sodró Dunát!” (Illyés Gyula) Székesfehérvár már jó tíz éve betöltötte 1000. „életévét". Történelmi gyökerei tehát nagyon mélyre nyúlnak, s ebből a mélységből tükröznek valamit a mába műemlékei, hangulata. Az „Országalma” (Ohmann Béla alkotása) az egykori koronázó székváros jelleget szimbolizálja. Simái Mihály: Vaik megkeresztelése
