Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-01 / 156. szám
1988. július 1., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Válasz cikkünkre Több esetben is foglalkoztunk lapunkban az április 9-én elmaradt Borsodi Építők Volán—'Kanizsa Bútor asztalitenisz bajnoki mérkőzéssel és az újrajátszás körüli vitával. A másodfokú elnökségi döntést1 megelőzően (!) Juhos József, a MOATSZ szakfelügyelője mondta el véleményét. Álláspontját erősen vitathatónak ítéltük meg,' kétségeinknek, fenntartásainknak hangot is adtunk. Az Újrajátszás, néhány kérdőjellel című írásunkra válasz érkezett a szakfelügyelőtől, amelyet az alábbiakban adunk közre, mivel így kívánja ezt a sportszerűség. A levélben sok ismétlődő részlet felelevenítése szerepel, ezeket terjedelmi okok miatt elhagytuk. Íme a cikkünkre érkezett válasz! „Kötelességemnek érzem, hogy a döntéssel kapcsolatos teljes igazságot ismer- téssem a lap olvasóival. Teszem ezt azért is, mert 'Borsod megye hosszú évek óta fellegvára volt sportágunknak. Fontosnak tartom elmondani, hogy az elmaradt mérkőzést követően beérkezett játékvezetői jelentést elolvasva nyilatkoztam a Magyar Hírlapnak: a Borsodi Építők Volánt illeti meg a 2 pont 25-0-ás eredménnyel, mivel a Kai nizsa Bútor egyértelműen felelős a mérkőzés elmaradásáért. A cikkben az is megjelent, hogy az ügyben április 19-én vizsgálatra kerül sor. Ennek során aztán kiderült, hogy nemcsak . a kanizsaiak okolhatók. Idézek a vizsgálati jegyzőkönyvből : 1. A Kanizsa Bútor képviselői azt hitték, hogy a mérkőzést nem lehet lejátszani, mert a Bo. Ép. Volán kötelező ifjúsági játékosának beírt Kertész Erika nem rendelkezett igazolással. A kiküldött játékvezetők sem ismerték a szabályt, mert olyan mérkőzéslapot küldtek be, amelyen a végeredmény: Kanizsa Bútor győz BÉV SC ellen játék nélkül. Ezt a lapot Sáth Sándor is aláírta (nyilván ő is rosszul tudta a szabályt). Állítólag a játék nélkül helyett más volt odaírva, de kitörölték. Mi lehetett, amikor úgy kezdődik a végeredmény, hogy Kanizsa Bútor győz ... ? és nem fordítva. 2. A brigádvezetői jelentés is helytelen, nem lehetett rá építeni. 3. A játékvezetők nagy hibát követtek.el határozatlanságukkal, ez műhiba. 4. A szabály nem ismeretét mindenki saját előnyére akarta fordítani... 5. Nem derül ki egyik csapat ártatlansága sem ... 6. A versenybíróság a csapatok közül a Kanizsát marasztalta el, de a játékvezetői gyengeséget említette a legnagyobb vétekként. 7. A játékvezetőknek fel kellett volna szólítaniuk a csapatokat a játékra. 8. Engel Mónika, a borsodiak játékosa szerint sem hangzott el a játékvezetők részéről, hogy játsszanak ... Elkezdődhetett volna akkor is a játék, ha a borsodiak ismerik a szabályokat, vagy van valakinél egy szabálykönyv, vagy versenykiírás. Nyilván nem ismerték, mert ellenkező esetben nem írtak volna alá olyan jegyzőkönyvet, amely szerint vesztettek. Bejelentés érkezett, hogy Sáth Sándor a mérkőzés előtt néhány héttel ajánlatot tett Jurik G.vulánénak a találkozó megvételére (á vizsgálat folyik). A bejelentő szerint ez még akkor történt, ‘amikor nem állt kiesésre Kanizsa. Ilyen zavaros helyzetben az elnökség megváltoztatta az elsőfokú határozatot és kétharmados többséggel a mérkőzés lejátszását tartotta a legigazságosabbnak. A játékvezetőkre hosszú eltiltás vár. A bútorgyáriaktól egy büntetőpontot is levontak, amelynek következtében nem indulhatnak az ETTU Kupában. A döntés biztosítja azt. hogy a jobb csapat maradjon az NB I. A-csoportjában és a mérkőzés elmaradásáért felelősök megfelelő büntetést kapjanak.” Juhos József a MOATSZ szakfelügyelője * ^ * Nincs szándékunkban vitatkozni a szakemberrel, meg egyébként sem akarjuk az immár tengeri kígyóvá növekedett ügyet újra bolygatni. Mindössze néhány megjegyzésünket vetjük papírra.- Juhos rosszul emlékszik, mert a cikk szerzőjének nem a másodfokú elnökségi döntés után adott tájékoztatást, hanem előtte (!) informálta. És ez nagy különbségi Akkor a levélben leadott, vagy telefonon beérkezett vok- sok összesítése nem állt (nem is állhatott) a rendelkezésére, mégis magabiztosan nyilatkozta, hogy valószínűleg újrajátszás lesz. Honnan tudta, miből következtetett erre? Csak feltételezzük, hogy a MOATSZ vezetésén belül működésbe léptek bizonyos erők, összecsaptak az érdekek, s ebben a csatában a kanizsaiak szilárdabban álltak a lábukon.- A szakfelügyelő levele bevezető részében arról ír, hogy a teljes igazságot akarja is*- mertetni lapunk olvasóival. Később ez úgy módosul: az elnökség kétharmados többséggel a mérkőzés újrajátszását szavazta meg, mivel ezt tartotta a legigazságosabbnak. A fogalmazás árnyalatnyi különbséget fpjmű de ezt illene tudnia a válaszlevél szerzőjének is.- Indoklásában érvként említi, hogy a Kanizsa Bútor képviselői ,,.. .azt hitték.” Ezt a kitételt fölösleges lenne kommentálni, talán Juhos sem gondolta komolyan. Ha mégis, ám lelke rajta . ..- Nem vitatjuk, hogy a játékvezetők hibáztak, de ezt műhibaként feltüntetni, nos, talán túlzás és helytelen a minősítés is.- A Sáth Sándor elleni bejelentés ténye meglehetősen rejtélyes előttünk. Megnyugtató mindenesetre, hogy a vizsgálat folyik, reméljük, ha ez lezárul, értesülhet a közvélemény az eredményről. Ha ugyanis igazolódik a gyanú, akkor súlyos büntetést kell hozni, ellenkező esetben viszont ez az érv sem állja meg a helyét. És még valami: miért nem azonnal jelezte Sáth lépését a kanizsaiak képviselője? Miért várt vele sokáig? Összességében nem nyugtatott meg bennünket Juhos József levele, s bizonyára fenntartásokkal fogadják a sportág borsodi barátai is. A találkozót időközben lejátszották, Miskolcon a Kanizsa Bútor nyert 18-7-re. így a BÉV SC az ősszel csak az NB l/B csoportjában szerepelhet, az ominózus ügy tehát lezárult, s a magunk részéről is befejezettnek tekintjük a vitát. Frappáns csattanó helyett még valami: szerdán ligaülésre került sor a szövetségben. A szakosztályok képviselői az egyéni és csapatbajnoki-rendszer módosításával kapcsolatos edzöbizottsági javaslatokat beszélték meg. Döntés július közepén várható. Minden elképzelhető. Még az is, hogy eltörlik a kétcsoportos rendszert. (?) De ez már egy másik fejezetét jelenti a sportágnak. Doros László Sportműsor PÉNTEK Vitorlázás. Mályi-tavi ca- dett hét. Mályi-tó. 15 óra. SZOMBAT Vitorlázás. Mályi-tavi ca- dett hét. Mályi-tó, 10 óra. Vízilabda. OB II/B. Miskolci EAFC—Siketek SC. Miskolc-Tapolca, 12 óra. Miskolci Vízművek—Külker SC. Miskolc-Tapolca. 11 óra. Spartakiád. Körzeti kispályást labdarúgótorna, döntő. Encs, 1-es számú iskola, 9 óra. VASÁRNAP Vitorlázás. Mályi-tavi ca- dett hét. Mályi-tó, 10 óra. Salakmotor. Béke és Barátság Kupa egyéni verseny. Miskolc, népkerti pálya, 17 óra. A görömbölyi lovasiskolában rendezték meg a területi bajnokság II. fordulóját, 3 megye 15 csapatának részvételével. Az esős idő — a sáros, csúszós talaj okozta nehezebb körülmények miatt — nagy erőfeszítést, figyelmet kívánt lótól, lovastól egyaránt. Ezúttal egy új számban is nevezhettek a résztvevők, az úgynevezett stílusvér- senyben, melynek külföldön már hagyományai vannak, s az idén nálunk is bevezették. Kezdő lovaknak, illetve kezdő lovasoknak az első versenyévükben kell a „stíluspályát” teljesíteni. — 1 méternél nem magasabb akadályokkal. Amennyiben leverik, a bírók akkor sem ítélnek szigorúan, hisz’ a lovasnál elsősorban például arra figyelnek, hogy menynyire, s hogyan alkalmazza a segítségeket, vagy milyen az ülése. (Kezdő lovas természetesen lovagolhat gyakorlott, jó lóval, és a kezdő lovakat is lovagolhatja régi lovas.) De mivel még a zsűri is csák tanulja a számot, — nagyobb a szubjektivitás lehetősége, így a legmegfelelőbb, legcélravezetőbb megoldás szinte mindenki szerint az lenne, ha a versenyt videón rögzítenék, s közösen értékelnék a versenyző teljesítményét, hívnák fel figyelmét a hibákra. D. K. Túrák DVTK: A diósgyőri természetbarátok vasárnap reggel 9 órakor találkoznak Lillafüreden, az 5-ös számú autóbusz végállomásánál, majd a Volán-busszal utaznak. Hollóstetőre. A gyalogtúra útvonala: Njagv Dél — Kurta-hegy — Borókás teher — Vesszős-völgy — Lillafüred. Túravezető: Fe- renczyné Lendeczky Katalin. KVSE: A barcikai természetbarátok szombaton és vasárnap egyaránt munkatúrát vezetnek a csondró- völgyi Ámor-forráshoz, ahol a környéket akarják megszépíteni, rendezni. A résztvevők mindkét napon reggel negyed 7-kor gyülekeznek a BVK előtt lévő autóbusz-megállóban. Túravezető : Gurcsó Sándor. MISKOLCI HELY IIP AR: A szakosztály vasárnap gyermekek és szülők túráját szervez. A résztvevők reggel fél 9-kor találkoznak a Majális-parkban, majd 10 kilométeres útvonalon haladnak. A főbb állomások: Mahóca — Varbó — Fü- löpkő — Erenyői-völgy — Pereces. Túravezető: Csontos Sándor. Spartakiád Mezőkövesden is megrendezték a falusi dolgozók nyári spartakiádjának körzeti döntőjét. Az eseményen 9 község képviseletében 174-en indultak a különböző számokban. A győztesek. Atlétika, nők. 100 m: Jakab (Egerlö- vő). 400 m: Varga (Mező- nagvmihály). Spartakiád váltó: Egerlövő. Távolugrás: Jakab. Súly lökés: Benéné (Szomolya). Gránátdobás: Dvornyiik (Tiszabábolna). Férfiak. 100 m: Bari (Mező- keresztes). 400 m: Juhász (Szentistván). 800 m: Nagy (Mezőnagymihály). 1500 m: Sárosi (Mezőnyárád). Spartakiád váltó: Szentistván. Gránátdobás: Zubik (Szentistván). Távolugrás: Lakatos (Tiszabábolna). Súlylökés: Vaszilkó (Tiszabábolna). Kispályás labdarúgás: Bükkzsérc. Férfi kézilabda: Szentistván. Női kézilabda: Egerlövő. Az összesített pontverseny végeredménye: 1. Mezőnagymihály 151, 2. Tiszabábolna 101, 3. Egerlövő 85 ponttal. APROHIRDETESEK ingatlan A Chlcpkó Ede utcában 58 négyzetméteres, 1 -f 2 fél szobás, tehermentes, loggias, gardróbos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni a 75-925-ös telefonon. ____________ F elsőzsolca, Tizenki- lencesek útja 2. szám alatti családi ház eladó. Cserelakást nem számítunk be.________ E lcserélem, vagy eladom 2 szobás, gázos, OTP-öröklakásomat, garzon, vagy 1,5 szobásra, értékkülönbözettel. Tanácsi kizárva. Érdeklődni: 17 óra után; 71-669. Eladó 1 szoba-összkomfortos, földszinti, szövetkezeti lakás haszonélvezettel Miskolcon, a Kiss tábornok úton. Érdeklődni: Miskolc, Major u. 96., délután 5-től._______ E lcserélném miskolci I. emeleti, összkomfortos tanácsi garzonomat nagyobb alapterületű kazincbarcikai, összkomfortos tanácsi lakásra. Üj típusú, erkélyes lakás érdekel. ,,Nyári költözés 233351” jeligére a kiadóba. Eladó Miskolc-Kom- lóstetőn 3 szintes, kétlakásos (120 4- 40 m2), központi fütéscs. telefonos. garázsos, 90%- os készültségei családi ház. 430 négyszög-. öl telekkel. Érdeklődni a megjelenés napián a 76-434-cs, egyébként a 134-746-os telefonom_____________• M iskolcon, az Avaskeleten lévő Tampere városrészben, a Kós Károly utca 2. szám alatti három- szintes, három önálló lakrészre elkülöníthető, 260 négyzetméter alapterületű, összkomfortos ház, 70 százalékos készültségi fokon megépítve eladó. Telefon: 16-640. Eladó a Győri kapu elején 2 szobás. 51 négyzetméteres, összkomfortos OTP-lakás 700 etier Ft kp. 4- OTP, ugyanott nagyméretű jugoszláv szekrénysor eladó. Érdeklődni: (06)-(1)575-288/185, kizárólag hét végén, Győri ka- pu 39. VII/3._______ T óparti telek Kistó- Killián-délcn 1,5 szo- kajban eladó. Érdek- bás szövetkezeti lakás lődni: Kovács Pál, eladó. Cím: Gagarin KistokaJ, Béke u. 2. 40. IV/l., 18 óra után. 8500 Ft/m2, eladó 2 Eladnám 2 szobaszobás. komfortos tár- konyhás, kertes laká- sasház. Edclény, No- sómat Ónodon, a Ká- vember 7. út 23. kóczi út 136. sz. alatt. Elcserélném szoba, konyha. előszobából álló családi házrészemet 2 szobás, tanácsira. Miskolc. Somo- gyi B. 71. __________^ K azincbarcikán jól bevezetett üzlet eladó. Ajánlatokat: ..Fagyi ’88. 390636” jeligére a hirdetőbe.___________ E ladó négylakásos társasházban 2 db kétszobás öröklakás, külön bejáratúnk, együtt vagy külön-külön is. Az ingatlanhoz 140 m3 belső udvar is tartozik. Miskolc. Somogyi Béla u. 32. sz.. Bog- danovics. Miskolc-Tapolca egyik legszebb helyén, 205 négyszögöl zártkert bekerítve, 2 szoba-konyha, mosdó, terasz, pince (téglaépület) eladó. Villany bevezetve, víz megoldható. 2-es busztól 3—4 perc. Irányár: 800 ezer Ft. Megtekinthető: előzetes értesítéssel a 37-448, vagy a 15-319-es telefonon, 16—20 óráig. Eladó Miskolc-Tapolca. Brassói u. 26 A sz. alatti üdülőingatlan. sürgősen. Érdeklődni : Miszti Lászlóimnál. Debrecen. Hajdú u. 10. I. em. 15. sz. alatt, vagy a 06- 52-18-944 4 melléktcle- fonon, 7—15 óra között. _______________ A lsózsolcán nagyméretű, összkomfortos családi ház eladó, üzlet kialakításának is megfelel. Érdeklődni r Alsózsolca. Kassai 5/1. sz._____________________ E ladó a Zemplénihegységben (Ilejcén) 500 négyszögöl építésre alkalmas telek, gyümölcsfákkal. Érdeklődni: 89-846, Bod- nárné.______________ E dclényben, kisebb méretű ház eladó. Érdeklődni az. esti órákban és hét végén. Edelény, Bors vezér út ll’a._______________ R égi típusú. 100 nv. 230 négyszögöl telken lévő. kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Miskolc. Közdomb 5l-gyel szemben. Áron alul eladó összkomfortos. központi fűtéses. családi ház, 200 négyszögöl telken, termő gyümölcsfákkal. Cím: Arnót. Móricz Zsigmond 12. Ér_ deklődni egész nap. Eladó 99 m* alapterületű, központi füléses ikerház fele, kerttel és garázzsal, 18 800 Ft m2. Érdeklődni: 17 óra után, Előhegy út 124 2. Elcserélném Avasdéli. 3 szobás, tanácsi lakásom miskolci családi házra. Telefon: 61-901. ________________ A zonnali beköltözéssel eladó Edelény, Petőfi út 19. sz. alatti. kertes, kis családi ház. Érdeklődni:'Vis_ nylczki Ist,vánné. Edclény, Szamuely út 19. sz. alatt.______________ N yékládházán, közművesített parasztház, áron alul, sürgősen eladó. _Telef02K_51-74,5. A varbói halastónál telek eladó építési engedéllyel. Telefon: 51-745._____________ T iszacscgén, a gyógyfürdőhöz közel. Í50 négyszögöl beépíthető telek eladó. Érdeklődni: Tiszacsege, Fő út 91. Telefon: Tiszacsege 95.___ E ladó Miskolc, öz- ugró út 34. szám alatt 600 négyszögöl zártkerti ingatlan, szőlővel, gyümölcsössel. pincével. mellékhelyiséggel. Érdeklődni lehet: Csörsz Sándor Hejoszalonta. Dózsa Gy. 5.. egész nap. ___________ B eépíthető telek a Napfürdő utcán eladó. vagy víkendte- lekre cserélhető. Érd.: Kondor Béla 8. I 3. Eladó 350 négyszögöl házhely. Mezőkeresztes. Sallai út 1. sz. alatt. Érdeklődni: Miskolc. Favári Sándor 11. sz. Telefon: 46-51-744 lehet. Putnokon családi ház. nagy területtel eladó. Cím: Somogyi út 73. Családi ház eladó. Érdeklődni az esti órákban. 65-102.______ E ladó a Martintele- pen építési telek, alappal és építési engedéllyel. Érdeklődni; 71-205 telefonon, vagy személyesen. Martin- telep. Bcnkö S. út 7. szám. ___________________ K isgyőrbcn. 300 négyszögül szőlő eladó. Érdeklődni: mindennap, Győri Lajos Kisgyőr. Rákóczi u. 49. ____________________ E ladó a mezőesáti gyógyfürdőhöz 4 kivire két szoba, fürdőszobás. családi ház, gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni: Dol- lár_tanya 31._______ E ladó Miskolcon, a Landler Jenő 17. alatt 1 szoba, konyha, előszoba, spájzos családi ház telekkel, saját kűttal, pincével. Tetőtérbeépítés lehetséges. Érdeklődni: szombaton 2—6-ig, Miskolc. Bokányi Dezső 13. II 2. Fónyi Ernőnél.________________ E lcserélném 1 4- 2 fél szobás tanácsi lakásomat 2 kisebb tanácsi lakásra. Minden megoldás érdekel. Miskolc III., Hegyalja út 13. IX 1. Garbacz József. Pince, borházzal. Harsányban eladó. Tel.: 67-772. Elcserélném Jókai 'lakótelepi, első emeleti. telefonos. 1 4- 2 fél szobás, 61 nv-es, OTP-lakásomat. kertes házra. Leveleket: „Kényelem 390 655” jeligére a hirdetőbe. Garázs kiadó jutányosán júliustól. a Huszár utcán] Érdeklődni lehet este 6 órától. 38-873-as tclefonoru______________ Mályiban. 860 négyszögöl szőlő-gyümölcsös megosztva is eladó. Érd. 17 óra után: 46 32-422.___________ E lcserélném a csabai bérházaknál lévő 3 12 szobás, telefonos, tanácsi lakásomat 2. vagy nagyméretű 1 1 2 szobásra. Érdeklődni lehet: péntek du. 6 órától. szombat-vasárnap egész nap, a 60-804cs telefonon._________ Hejökcresztúr. Deák F. út 43. sz. alatt eladó 3 szobás, összkomfortos. családi ház. Érdeklődni: Kazincbarcika. Jószere ncsét_út_8._1/21._ 2 ,5 szobás, szövetkezeti lakás igényesnek eladó. Engels u. 1. 2 4. Érdeklődni 18— 20 h-ig.________________ A MIK V. INKÖZ Irodája elcseréli Győri kapu 2. sz.. komfortos. Nagy I. utcai 2,5 sz. komfortos. Park u. 1. sz. komfortos tanácsi bérlakásait tanácsi lakásokra. Érdeklődni: ÍNKÖZ Iroda. adás-vétel 1 A 867. sz. BVK-mintaboltba (Miskolc, Hoffmann O. úti szolRáltafóház) MOST ÉRKEZETT padlófűtéshez szükséges CSŐVEZETÉK. Várjuk kedves vásárlóinkat: Telefon: 36-41S. 600-as szalagfűrész, betonkeverő gép, a60 literes eladó. Miskolc, II.. Jegenyés u. 63. Veszek 2000-től 6000 Ft-ig konyhai porcelánszámlapú, láncos parasztórát, 2 db vassúly van rajta! Tele- fon: 73-985. ___________ H ölgyek, figyelmébe! 2000-től 10 000 Ft- ig veszek porcelán- fejű babát. fejet, vagy testet. Telefon: 73-985._____________ T ollat, dunnát veszek, hívásra házhoz megyek. Telefon: 38-239. Szakács. Vásárolnék 1000 Ft- tól 6000 Ft-ig nyakba- való tűzzománc Má- ria-medálokal. Tele- fon: 73-985.___________ E ladó 500-as szalag- fűrész. abrichter. levegőkompresszor. kávéfőzőgép. 100 literes gázfőzőüst. . Miskolc. 69-813, 17 órától. Eladó 2 db 30 literes zománctál, 20. 10 és 5 literes műanyag kannák, 1 db ..Csilla” sátpr — előtérrel —. 2 lapos 3 kg-os kemping gázfőzö. edények. 2 személyes gumimatrac, fali könyvespolc, 2 db toll- paplan. Érdeklődni: Stadion u. 71. IV 1. Telefon: 75-354. egész nap.____________________ Kovács Margit-szobrokat veszek. Parti, Szentendre. Telefon: 06‘26-10-325. ____________ H ozzáértő gyűjtő vásárolna régiséget (porcelántárgyakat. bútort, órát), reális áron. Címeket: „Régiség 390640” jeligére a MAHIR Miskolc. Uitz Béla 1—3. alá kérem. ____________ Chinon márkájú hangos filmfelvevő vetítővel, filmlámpával eladó. Firtkó. Sátoraljaújhely, Illyés u. 31. sz.________________ F ákanálgyártó gépsor. félautomata, újszerűén éladó. Bérezi, 6763 Szatymaz. Kossuth u. 4. Telefon: 62-73-191.