Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-30 / 181. szám

1988. július 30., szombat A föld kertmozgalomnak, hivatkoz­ván arra az alapvető parasz­ti alapállásra, mentalitásra, miszerint: a föld azért van, hogy megműveljék, a földet művelni kell! Nézegetve ezeket a kisker­teket motoszkál bennem a kérdés, illetve kérdések: Lé­tezhet-e egyáltalán semmire nem alkalmas föld? Miként alakulhatott ki az a hely­zet, hogy az a föld, amely századokon át eltartotta a falvak népességét, manap­ság nem képes erre, holott a föld megmívelésének tu­dományában, technikájában oly nagyot fejlődtünk . . . A piacon a csillagokat ve­ri a zöldség és a gyümölcs ára, ugyanakkor veszteséges gazdaságokat szanálunk; Abaúj, hegyközi falvaink, elöregednek, a fiatalság a városba költözik, a földeket felveri a gaz, a gyomnövény. És akik a szülőföldhöz ra­gaszkodva maradnának, azo­kat az apa, az anya, az öregszülő arra ösztökéli: „Menj a városba, az iparba, tanulj szakmát!”. Gyakorta használjuk a manapság oly divatos kife­jezést: megtartóképesség, mármint, hogy ennek és en­Lengyel András: „Lement a bor ára, de kíváncsi vagyok, meny nyiért veszik ót szüretkor a mustot?" Gyakorta megállók néze­lődni Miskolcon a Varga­hegyen keresztül vezető úton, Gyermekkeromra gon­dolok, amikor télen nagyo­kat ródliztunk a dombolda­lon, nyáron pedig indiánok­ká varázsolt minket a fü­ves-bozótos, a hajdani tég­lagyár homokbányája. Ezt az utat itt, ha jól emlékszem az ötvenes évek elején vágták a hegy oldalába, ettől elte­kintve a terep azóta sem­mit nem változott. Azaz­hogy, nagyon is sokat vál­tozott. Mert vessünk csak egy pillantást a hegytetőre, mily szembeötlő a változás. A hajdani bozótos helyén manapság gyönyörű kerteket látunk, melyekben bőségben terem a paradicsom, a pap­rika, a zöldség, elegendő a család asztalára, s mint hír­lik egyik-másik kertecskéből némi kelendő áru a piacra is. kerül; s nemsokára ter­mőre fordulnak a fiatal gyü­mölcsfák is. Egyszóval, cso­dás ez a látvány, szívet-lel- ket melengető a változás. Ám, azért hogy eme válto­zás bekövetkezzen igencsak meg kellett dolgozni. Hét­köznapi, megkopott bölcses­ség: a föld sehol nem adja ingyen a kincsét, de itt a Varga-hegyen különösen sok munkát, verejtéket követel. Néhány helyen, az alig száz, vagy valamivel több négy­szögölnyi parcella tulajdono­sára. több mázsa, vagy in­kább több tonna kő kiter­melése várt, mert az ásó minduntalan kőbe ütközött; a másik pedig, • hogy a ker­tészkedést egyáltalán elkezd­hesse emberfeletti munká­val, szabályos teraszt, tera­szokat alakított ki. Víz csak annyi, amennyit az ég ád, illetve van több is, de fel kell hordani kannákban, mű­anyag hordókban, kézikocsin, vagy autóval, ki hogy tudja. És felhordják. A féltve őr­zött növénykék megkapják amire szükségük van, és a föld terem. És meghálálja a gondoskodást, máshol is, Miskolc környékén, a Lyu- kóvölgyben, a Perecesi út mentén, a Pingyomon, vagy a Nyékládháza Ernőd közötti sok kilométer hosszú domb­oldalon, amely úgyszintén elhagyott, értéktelennek mi­nősített kopár föld volt évekkel ezelőtt. Egyszóval élnek, virágoznak a. város- környéki kertszövetkezetek, nagy örömére Dózsa Molnár Dániel immár nyugdíjas re­formátus lelkész barátunk­nak, aki a kezdet kezdetén lelkes kezdeményezője, len- dítője, patrónusa volt a kis­nek a falunak, földnek gyenge a megtartóképessé­ge. Ez természetesen azt je­lenti, hogy a földből, vagy másféle foglalatosságból eb­ben és ebben a faluban nem lehet megélni. De igaz- e ez így? Tényleg nem le­het szorgalmas • munkával, tisztes jövedelemhez jutni mondjuk két-három hold földből, vágj’ egy nagyobb háztájiból, kertből Abaúj- ban, vagy bárhol másutt, ahol működésképtelen a té- esz? Lengyel Andrástól kér­dezzük ezt, aki született abaújszántói, eléggé ismeri c vidék népét, lehetőségeit. Azonban mielőtt leírnánk válaszát, előzetesül róla csak annyit: nem a mezőgazda­ságból kereste kenyerét, ne­velte, taníttatta diplomás emberré fiát és lányát. -Ti­zenkilenc éves koráig szőlő­munkás, majd vasesztergá­lyos, gépkocsivezető, nevelő­tanár, majd a járási tanács kereskedelmi osztályának vezetője volt. öt évvel ez­előtt-került a teljesen lerob­bant alig-alig működő, fel­számolás előtt álló abaúj­szántói Tüzép-telep élére. Az évi alig 10 milliós forgalmat 40 millióra lendítette, becsü­letes, szorgalmas munkájá­ért a Tüzépnél három alka­lommal tüntették ki, Kiváló Dolgozó címmel. Már nyug­díjas. Mint mondja: „Sok talpalással járó, de értelmes, szép munka volt”. Most viszont mint hivata­li kötöttségektől mentes, sza­bad ember,.minden energiá­jával azzal foglalkozhat, amivel mindig is akart: a földdel. Ez a föld pedig amolyan szabályos abaúji dombhát. Szép, enyhe ívben fut a tetőre a gyönyörű kor- donos szőlő, s amott fenn laposon kezdődik a barac­kos. Kajszi, összesen 150 fa. Az idén először terem. A mintegy kétholdnyi birtokon található a szép, tágas lakó­ház, illetve a gazdasági épü­letek. Az eléggé tekintélyes, mintegy 200 négyszögölnyi konyhakertnek mondott te­rületen gyönyörű paprika, paradicsom, uborka, bab, sokféle fajta növénykultúra terem, gyanítom jócskán több annál, amennyit a csa­ládi asztal megkíván. A kérdés tehát: meg lehet-e élni ebből a földből? Mielőtt válaszolna^ hosz- szasan gondolkodik Lengyel András. — Ha keményen, átgon­doltan, sok mindenre odafi­gyelve dolgozik az ember, akkor meg lehet belőle él­ni — mondja. — A háztáji Szép termés ígérkezik, de... a földművelésben most is nagy a kockázat. Észak-Magyarország 10 es kisegítő gazdaságok sze­repe soha nem volt elhanya­golható. Tudomásom szerint a megye bruttó mezőgazda- sági termeléséből több, mint 40 százalékkal részesedik, s figyelemre méltó mennyisé­gű termék, áru kerül a gazdaságokból exportra is. Ebből az eléggé tekintélyes részesedésből is kiderül, van lehetőség, van pénz ezekben a gazdaságokban. Lehet, eretnek gondolat, de ott, azokon a településeken, ahol tartósan működésképtelen a téesz, ott, a föld nemsokára visszanyeri hajdani értékét, rangját, s előbb-utóbb napi­rendre kerül a szövetkezés­nek egy másfajta formája, lehetősége, amit pedig tá­mogatni, segíteni kell, még­hozzá intézményesen. — Mire gondol? — A kedvezményes, jó hitelekre például. Mert a föld önrnagában nem ele­gendő, kisgépek kellenek, ahhoz pedig pénz, induló tőke, ami átsegíthet a kez­deti nehézségeken, biztonsá­got ad, mert ki vitatná,’ hogy a földművelésben most is nagy a kockázat. És per­sze kell a befektetett mun­kát elismerő piac, a korrekt felvásárlás. — A jelenlegi nem az? — Nézze. Szerintem Monoki és legyesbényei szakácsnők a simái úttörőtábor konyhá­ján termelő dolga az, hogy ter­meljen. De garancia kell rá, hogy amit megtermelt, át is veszik tőle, el tudja ad­ni. És nem nevetséges, a munkát, a verejtéket már- már cinikusan lebecsülő, semmibe vevő felvásárlási áron. Nézzen csak utána, évekre visszamenően a fel- vásárlási áraknak, és jusson eszébe, mit, mennyiért ka­pott meg a boltokban, vagy a piacon. Tavaly például itt, Abaújszántón és kör­nyékén a szilvát kilónként 6 forintért vettek át, de ugyanezt a szilvát a piacon már 35—40 forintért kínál­ták. Vagy például: az Északban olvastam, évekkel ezelőtt, de most is emlék­szem rá, mert az eset akkor igencsak felháborított. Egy kistermelő Szabolcsból egy teherautónyi rakomány szerződéses karfiolt vitt Miskolcra a Zöldért felvá­sárló helyére, ahol a kiváló minőségű, első osztályú árut másod- sőt harmadosztá­lyúra „minősítették”, azért, mert" az átvevőnek úgy- tet­szett. A karfiolt aztán önök, az újság segített el­adni a kórháznak, ahol örömmel átvették jó áron, mert akkor a piacon ara­nyért sem lehetett karfiolt kapni. Sorolhatnék még példákat, mert van belőle bőven ... Szerintem, a ter­melő manapság túl sok em­bert tart el a vízfejjé duz­zadt közvetítő kereskede­lemben, mely kereskedelem hasznot vág zsebre tisztes­ségtelenül. Nehezen leplezi indulatát Lengyel András, s szó se róla, ez az indulat érthető, ha a piaci és a felvásárlá­si ár közötti különbségre gondolunk. — Az új adórendszer, vagy a földhasználatban be­következett jogszabályi vál­tozások szerintem fellendí­tik majd a termelési ked­vet, a föld visszahozza a fa­luba az embert. Egyszer láttam egy gyönyörű filmet. A Kopár sziget volt a címe. Egy japán parasztcsalád emberfeletti küzdelmét mu­tatta be egy darabka föl­dön, a megélhetésért.' Kér-, désére, hogy megélhet-e két-három hold földből az ember, elsőként ez a film jutott eszembe. Ha ott, ahol az éltető vizet vödörben hordják fel a hegytetőn fekvő darabka földre, meg­él, megmarad az ember, ak­kor mi itt nem engedhet­jük meg magunknak, nincs jogunk rá, hogy akár egy négyszögölnyi termőföldet is parlagon hagyjunk ... Kép ós szöveg: Szarvas Dezső Sokszáz gyerek üdül nya­ranta a Szerencsi Városi Tanács simái úttörőtáborá­ban. A turnusok hetente váltják egymást. Ottjártunk- kor a monoki és legyesbé­nyei kisdobosok, úttörők lakták a tábort. Mi ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen manapság a tábori konyha. Élnek-e még a ré­gi idők mákos tésztás hagyo­mányai? Az étlapról azonban ki­derült, jó irányba mozdul­tak a szokások. Egyszer süt­nek mindössze tésztát, fán­kot, mert azt a gyerek na­gyon kedvelik. A hét töb­bi napján hús, főzelék, gyümölcs. A szakácsnők monoki és legyesbényei asszonyok, ott­hon is ők főznek egész tan­évben a gyerekeknek. Mondják, itt könnyebb főz­ni, személyenként 56 fo­rint a nyersanyagnorma, igaz ebből az összegből öt­szöri étkezést kell biztosí­tani. Év közben a napi há­romszori étkezésre 23 fo­rint 50 fillér jut. Abból már nehezebb tartalmasán főzni. Az iskolában válogatósab- bak a gyerekek, mondják a szakácsnők. Sok étel marad a tányérokon. Itt, a tábor­ban szinte minden elfogy; hiába, a mozgás, a jó leve­gő! Mai fagyi... .. . nap, mint nap ilyen feliratú táblákon hirdetik, reklámozzák Miskolc cuk­rászai és fagylaltozói vá­lasztékukat. Léteznek köz­kedvelt, és kisebb forgalmú fagylaltozók városunkban. A konkurenciaharc csak pár éve fejlődött ki e té­ren, de manapság már ko­moly verseny folyik az áh lami-, a szerződéses- és a magánvállalkozások között. Néhány éve az Ady-hid- nál lévő olasz fagyizó meg­nyíltával, az akkor még újdonságnak számító olasz Carpigiani fagylaltgéppel felszerelt kisbódé körül mindennap hosszú sorok tekeregtek fagylaltra vár­va. Később egy Széchenyi úti belső udvarban elké­szült a Lufi-bár, elhódítva az ínyenc közönség nagy részét, az előbbitől. Re­mek, szemre is tetszetős termékeivel, fagylaltújdon­ságaival méltán vált köz­kedveltté, még akkor is, ha az utcán át árult fa­gyiért többet kértek és kérnek, mint más helye­ken. A közelmúltban a Rácz kávéház, majd a Pannónia szállóhoz tartozó Rorárius cukrászda is újra kitátta kapuit. A Miskolci 'Ven­déglátóipari Vállalathoz tartozó Rácz kávéház és a vállalat összes többi egy­sége, — beleértve a szerző­déseseket is — a 909, szá­mú cukrászüzemtől kapja a fagylaltpor alapanyagot. Itt huszonötféle fagylalt­por készül, köztük a há­rom úgynevezett alapfagy­lalt: csokoládé, vanília, puncs. Gyártanak újdonsá­gokat is; a tutti-fruttit, amely narancs és eper ke­veréke, valamint a pisztá­ciát és a zöld mandulát — mindhárom nagy sikert ho­zott. Naponta egyébként tizenhatféle port tudnak előállítani. A HungarHotels láncba tartozó, újonnan elkészüli Pannónia szálló épületében kapott helyet az új cuk­rászüzem, ahol kizárólag saját alapanyagból készül a fagylalt. A nyitást köve­tő első két hónapban csak süteménnyel foglalkoztak, majd megérkezett Olaszor­szágból a modern, három­fázisú fagylaltkészítö gép. lehetővé téve, hogy hely­ben készülhessen a fagyi. Víz helyett tejből és tej-. színből készítik, különböző adalékanyagok hozzáadásá­val. A fagyikban található gyümölcsvelő, a kelyhek tartalmát képező gyümölcs is mind házi jellegű, a cukrászüzem dolgozói fő­zik be. Nyíri Judit, a cuk­rászdarészleg vezetőhelyet­tese elmondja, ők szeret­nék ellátni a miskolci ínyenceket olyan finomsá­gokkal, amelyek máshol nem kaphatók, specialitá­sok. Ilyenek például a már kapható rizsfagyi és rétes­fagyi. Ezek árusítása a Ro- ri privilégiuma. Papp Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom