Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1988. július 23., szombat UPS íMma im n llliv rím 'llllltlüüraHMfnHWffl Július 15-től 31-ig 1934. július 15-ig (jún. 30- tól) az állam beváltja a bo- lettákat (gabonajegyeket.) A boletta a válságévek alatt a hazai gabonatermelés és -export támogatását szolgálta. Aki ugyanis a válságévek alatt gabonát akart vásárolni. annak előbb bolettát, azaz vásárlási engedélyt kellett váltania. Az engedélyek összegéből támogatta az állam a termelőket azzal, hogy az összegyűjtött bolettákkal a termelő az adóját is kifizethette. 1822. július 16-i közgyűlési határozat szerint „Aki Városunkból kimegyen és k un ds oh af to t (ván d or levele t) vált, tartozik 1 fertály esztendeig kívül lenni.. ” Ez a rendelkezés arra utal, hogy a legalább féléves „falzo- lás'’ még a privilegizált mesterek fiai számára is kötelező volt. (A céhlegények alkalmasint már „rühellték” az áldozatos „tanulmányutat”.) 1918. július 18-i újsághír szerint a diósgyőri vasgyárat Magyar Ágyúgyár Rt. név alatt a pilseni Skoda Művek Rt. és az esseni Krupp Rt. akarta megújítani. (Csak a hazai háborús megrendelések mentették meg a gyárat az eladástól.) 1923. július 19-én alakult újjá Lévay József neve alatt a Borsod-Miskolci Közművelődési Egyesület. 1828. július 25-én (is) Miskolcon tartózkodott Kazinczy Ferenc. Az 1789,/ június 14— 19. közötti ötnapos miskolci élmények után („El sem képzelheted, milyen nehezen jöttem ki Miskolcról!... — minekutána benne öt napot a legérdemesebb emberek között töltöttem el.”) majd 4 évtizeddel, városunkon átutazva, baleset érte. Miskolc- nak akkor még csak 12 ezer lakója volt, és két-három utcája. A széphalmi remete Pesten járt, a tudós társaságok szervezésének megbeszélésén. Júl. 22-én még Fáy Andrásnál búcsúestélyen vett részt, 23-án pedig 150 pengőért egy ekvipázst (fedeles kocsit) vásárolt, hozzá 180- ért 2 lovat, s ezzel a fedeles hintóval indult neki a hepehupás miskolci útnak. A kocsit a költő 17 éves fia, Emil vezette. 25-én értek Miskolcra. A források szerint a Csaba felől érkező sárga kocsit a lovak elragadták, s a kocsi felborult. Kazinczy megsebesült (tán a lába rándult?), a Három ró- zsá-ba vitték, ott egy felcser bekötözte, és másnap tovább mentek Széphalomra. 1800. július 25-én Csokonai Miskolcon és Zsolcán írja A szépség ereje a bajnoki szíven című epitalamiu- mát (lakodalmi költeményét). 1561. július 28-án kelt végrendeletében Fáncsy (Fánchy) Borbála, Balassa Zsigmond borsodi főispán (Balassi Bálint nagybátyja) özvegye Ferdinánd királyra hagyományozza a diósgyőri várat és uradalmát. Amikor 1563-ban meghal, a királyi biztosok át is veszik az uradalmat. APROPÓ: FÁNCSY BORBÁLA! Forrásaink szerint Mohács után Borsod főispánja az a Balassa Zsigmond, akinek testvérei is potentátok: VI. János (a költő apja) királyi ajtónálló, Menyhárt pedig (a feltehetően Bornemisza Péter által írt Balassi Menyhárt áruitatása című komédia „főhőse”) a rablásairól és árulásairól hírhedt honti főispán. A diósgyőri várat II. Lajos özvegye Pemfliger Sebestyénre bízta, akitől (1530 táján) Zápolya foglalta el, s kedvenc emberének, Balassa Zsigmondnak adta zálogba. (1533-ban már az uradalom birtokosa.) 1540-ben a királyi ügyek igazgatója hűtlenségi perbe fogja Balassát, aki — hogy birtokában maradhasson — hitet és pártot vált, ezért I. Ferdinánd 20 000 arany forintért Diósgyőr urává teszi, vele adva a bozóki prépost- ság kegyúri kiváltságait is. Feleségével, a bozóki vár kapitányának lányával, Fáncsy Borbálával és annak 2 fivérével (Jánossal és Gergellyel) a vidék rémei lesznek. Elűzik a tapolcai pálosokat, vagyonukat elkobozzák, a szentléleki kolostorukat lerombolják (mert panaszt tettek önkényeskedéseik ellen), s a miskoléi polgárokat is jobbágysorba süllyesztik (robotszolgáltatás, szőlőkapálás, fakitermelés, szónagyűjtés, éjjel-nappali őrszolgálat slb.).A miskolciak főbírója (Iszkara Márton) három társával panaszra ment a királyhoz. Ezalatt Fáncsy Borbála hadnagyával otthonukat feldúlta. A bírót bebörtönözte, s csak a miskolci polgárok erőszakos fellépésére engedte szabadon. (A bábonyi úton a Kassára kocsizó nagyasszonyt megfutamították, hazáig kergetve az oligarchát, s bírójukat követelve tüzeket gyújtottak a vár alá.) Balassa halála után (1553) Fáncsy Borbála nagyasszony még rajta is túltett. Azzal a feltétellel, hogy a király (már II. Miksa) megbosz- szulja a rajta esett „jogtalanságokat”, kész volt a zálogdíj feléért a királynak visszaadni az uradalmat. Az ő halála (1563) után rövid ideig királyi birtok volt az uradalom, majd Fáncsy János, Török Bálint és Vass István kapták zálogbirtokul. 1564-ben pedig Perényi Gábor, Patak ura kapja 63 000 magyar forintért. A beteg és féltékeny pataki főúr hamar elhal, s örökét neje, Guthi Országh Ilona (ki 2 év múlva a férje után hal), így annak nővére, Borbála, s ennek férje, enyingi Török Ferenc veszik birtokukba az uradalmat. 1866. július 30-án, élete utolsó szerepében, a színpadon halt meg Egressy Gábor. A fia (Déryné keresztfia), E. Ákos színtársulatának előadásában lépett fel utoljára. A Brankovics György címszerepe szerint — hogy fiait megvakítva hozzák elébe — össze kellett roskadnia. Egressy a végszóra lerogyott, s már nem kelt fel többé.^ Dr. Kárpáti Béla Segítséget vár az Otthonteremtők Országos Egyesülete Az Otthonteremtők Országos Egyesülete az állami gondozásból kikerültek, va-> lamint a 30 év alatti, hátrányos helyzetű fiatalok lakáshoz jutását oly módon kívánja segíteni, hogy számukra átmenetiotthon-há- lózatot épít ki. A szervezet jelenleg nem rendelkezik alaptőkével, ezért az MNB 536—4178 számú csekken, illetve a Budapest 100., Pf. 205, 1476 címen szívesen fogad pénzadományokat, valamint az átmeneti otthonok kialakítására alkalmas lakásokra, beépíthető telkekre vonatkozó felajánlásokat. Keresnek olyan helyiséget is, amelyben kialakíthatják az egyesület központi irodáját. Várják azoknak a jelentkezését, akik egyetértenek az egyesület céljaival, s részt kívánnak venni munkájában. (MTI) Tömbrehabilitáció Miskolc belvárosában Csak a főfal marad? Miskolc belvárosában, közvetlenül a Szabadság tér szomszédságában sárga hullámlemez keríti cl a járdát. „Gyalogos közlekedés a túloldalon!” figyelmeztetnek a táblák. Akinek alkalma van a palánk mögötti világ életébe tekinteni, végigjárni a lezárt területet, meggyőződhet róla, mit foglal magába a városépítészeti fogalom: tömbrehabilitáció. Az épületek a háborús filmekben látott képekre emlékeztetnek. A vakolat hiányzik, mészporos téglafalak határolják a belső tereket. Az ablakok, ajtók többségét kibontották, a csupasz lépcsőházakban csak kettőzött óvatossággal járhatjuk az emeleteket. A bontás után feltárulnak a múlt század végi, század eleji építkezés titkai. Láthatóvá válnak a téglából rakott boltozatok, az íves átjárók, a vastag falak, a masszív, ácstokos ajtók, a panelházhoz szokott ember számára szinte elhihe- tetlenül tágas, most még romos állapotú lakások. Vajon kinek lesz elég pénze, vagy főnyereményhez hasonlítható szerencséje, hogy itt rendezze be otthonát? A kérdésre ma még nincs válasz. Csak annyi biztos, a város tanácsa dönt róla, eladják, vagy kiutalják a három-, négyszobás lakásokat. AZ IDŐ IGAZOLTA Kalauzom a „tömbjárásban” Saliga József, a Miskolci Építőipari Vállalat termelési főmérnöke. Ö az épület udvari szárnyának Szinvára és az Avasra néző lakásaiba költözne be szívesen. A panoráma fenséges, a zaj nem akkora, mint a Széchenyi utcai fronton. A költözésre persze nem sok reménye van, beszéljünk inkább a rehabilitációról, amely napról napra újabb, hol nehezen megoldható, hol örömteli munkát jelent számára. — Több, mint három évtizede — mondja — dolgozom az építőiparban. A Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalatnál 1955-ben helyezkedtem el. Az évek során a szakipartól a generál- vállalkozásig, megismertem az építés szinte valamennyi területét. Emlékszem rá, volt olyan idő, amikor egyetlen évben 3000 lakást adtunk át Miskolcon. Jelenlegi munkahelyemen, a miskolci építőknél több mint két esztendeje vagyok, s jórészt a tömbrehabilitációval foglalkozom. Van tehát alapom az ösz- szehasonlításra: milyen feladatokat jelent egy elöregedett épület korszerűsítése a házgyári panelok összeszerelésével szemben. Tapasztalataim egyetlen mondatban összefoglalhatók. A panelszerelés kiszámíthatóbb, monoton munka, a rehabilitáció jobban igénybe veszi az idegeinket, de érdekesebb. A vállalat 1986 őszén kezdte meg a Széchenyi utcai tömbrehabilitációt. A 4—6—8. szám alatt három elaggott ház várta az építőket. A korszerűsítés tervei a rendelkezésükre álltak, ám napról napra újabb és újabb kellemetlen meglepetéssel találták magukat szemben. Alig kezdték meg a bontást, máris kiderült, hogy csak a statikus tervező állandó jelenléte és közreműködése mellett dolgozhatnak. Az épületeket előzőleg lakottan mérték föl, nem szerezhettek tudomást valameny- nyi rejtett hibájáról. Mai ésszel például istenkísértés volna 60—80 centiméteres alapokra többszintes házat húzni. A vártnál kevésbé teherbíróak a födémszerkezetek, megerősítésre szorulnak a- falak, átépítésre a kémények. — Az eredeti tervektől eltérően, a Széchenyi 6-os tömb belső udvarában lebontottunk egy kisebb épületet, mert annak alapja és falai már végképp nem bírták a terhelést. Csákány alá került, pedig szerettük volna megmenteni. Csúcsíves boltozatával, árkádjaival ez a kis épület történelmi korok levegőjét őrizte meg. Ezek a házak hosszú évtizedeken keresztül álltak. Szolgálták a lakók generációit, annak ellenére, hogy nem óvták kellőképpen őket. Az idő tehát igazolta a század eleji mesterek szaktudását. Mi a jelenleg érvényes szabványok, előírások szerint dolgozunk. Azt akarjuk elérni, hogy a rehabilitált tömbök újabb évtizedekre időállóak legyenek. TÉGLABOLTOZAT - VASBETON LEMEZEN Az építők rendhagyó műszaki megoldásokat kerestek és találtak a tömbök megóvására. A Széchenyi u. 6. sz. alatt, az egykori édességbolt téglafödémében például sok száz acélpálcát helyeztek el. A pálcákat a pillérekre helyezett vasbeton lemezbe ágyazták, s alulról tenyérnyi vasalapokat erősítettek rájuk, ezek tartják a téglaboltozatot. A munka koncentrált figyelmet és türelmet, szakértelmet igényelt. Hasonlóan különleges műszaki megoldásokat alkalmaztak a toldaléképületek födém- szerkezetének megerősítésén is. A múlt és a jelen építőanyagait illesztik egymáshoz. Keveredik a tégla és a vasbetonszerkezet, a műanyag és a mívesen, gonddal felújított gipszszobor, díszítőelem. Az utcáról jól látható; a rehabilitáció során átépítenek egy olyan tömböt is, ahol lényegében csak a főfal marad változatlanul. A kéregépület — ismét a Széchenyi u. 6-ról van szó — megőrizte a formáját, ám ma már több benne a beton- és a vasbetonszerkezet, mint a tégla és a habarcs. A történelmi belvárosok megőrzésének, konzerválásának elfogadott, s a fejlettebb orszákokban már régen alkalmazott módszere ez. A németországi Hanza-városokban például egész negyedeket korszerűsítettek, amelynek során szinte csak a térre, vagy az utcára néző főfalakat őrizték meg. A mögöttük elhelyezkedő lakásokat, üzleteket korszerű anyagokkal és technológiával, az alaptól a födémszerkezetig újjáépítették. — A versenytárgyalást — halljuk Saliga Józsefet — 1986 októberében zárták le. A vállalat a Széchenyi u. 4—6 —3. számú épületeinek teljes korszerűsítését 90 millió forintért vállalta el, az akkor érvényes árakon. Az összeg emelkedhet, vagy csökkenhet, attól függően, hol válik szükségessé előre nem tervezett beavatkozás, megerősítés. A területre 1987 márciusában vonultunk fel. A rehabilitáció nemcsak a régi épületek megőrzését, hanem emeletráépítést, a foghíjak beépítését is magába foglalja. A munka befejezése, az átadás több részletben történik. A korszerűsített, felújított épületrészek átadását az ősszel megkezdjük, jövőre folytatjuk, s várhatóan 1989 utolsó hónapjaiban fejezzük be. Az üzleteken kívül 44 lakást felújítunk, 19-et pedig újonnan építünk. Az utóbbiakra a MIÉP önállóan vállalkozott, s a piacon kívánjuk azokat értékesíteni. A rehabilitáció igényesebb, elmélyültebb munkát követel az építőktől, mint a panelszerelés. A kőműves lassabban halad, többet gondolkodik, s egy-egy váratlan feladat megoldása nemcsak izmait, hanem képzelőerejét, fantáziáját is próbára teszi. — Kezdetben arra számítottunk, hogy embereink húzódozni fognak ettől a munkától. Magam is meglepődtem, amikor tapasztaltam: a kőművesek és a többi munkás milyen örömmel lát hozzá, s mennyire lelkesebbek, mint más építkezésen. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg az, hogy kiélhetik „művészi” ambícióikat, bizonyíthatják ügyességüket, rátermettségüket. A szakértelem sem hiányozhat. 1986 tavaszán a Pécsi Tanácsi Építőipari Vállalatnál — a dunántúli városban korábban kezdtek a rehabilitációhoz, mint mi — 11 emberünk sajátította el az úgynevezett fehérkőműves szakmát. Ök foglalkoznak a gipszszobrok, a különböző díszítőelemek újraformálásával. Tudásukat igyekeznek átvenni a többiek is. TÁRSAK KERESTETNEK A pécsi tanulmányút költségeit annak idején Miskolc Város Tanácsa finanszírozta. A belváros rehabilitációja akkor már eldöntött tény volt, ha a részleteket még nem is dolgozták ki teljes mélységben. Maga a gesztus jelezte: a megyei városnak szüksége van a képzett szakemberekre, olyan kőművesekre, akik képesek eredeti állapotukban helyreállítani, újraformázni a díszítőelemeket. — A rehabilitáció — állítja Kelemen István főépítész — valamennyi miskolci érdeke. A település szerkezetéből következően, az Ady-hídtól a Tanácsház térig a városlakók, az ingázók naponta megfordulnak, s a turisták első útja szintén a központba vezet. Az évszázadok során jelentős kereskedelmi centrum alakult ki ezen a területen. Tehát kereskedelmi, kulturális és városépítészeti szempontból egyaránt nagy jelentőséggel bír. Hibás várospolitika, s több más, ál nem gondolt döntés, illetve folyamat eredményeként ez az értékes városközpont a nyolcvanas évek elejére leromlott. Az épületeket elhanyagolták. Sem a karbantartásra, sem a felújításra nem fordítottak kellő gondot. A rehabilitációs elképzeléseket 1983-ban hagyta jóvá a tanács. Terveink szerint a történelmi városmag fizikai és erkölcsi rehabilitációját kell megoldanunk, s ennek része a Széchenyi utcai építkezés. A lapok már nemegyszer írtak róla, hogy a miskolci belvárost egy hangulatos, emberléptékű városrésszé kívánják átépíteni, ahol a sétálók, a városlakók egyaránt jól érzik magukat. Az előkészítés, a konkrét munka 1984-ben kezdődött meg, az eredmények már most láthatók. A teljes befejezés határidejét lehetetlen meghatározni. Említettem, évtizedek mulasztását kell pótolnunk. Most azon töprengünk,- milyen eszközökkel gyorsíthatnánk meg a rehabilitációt. Arra gondoltunk, megpróbáljuk bevonni az idegen tőkét. Társakat keresünk, akik a későbbi jó üzletek reményében most hajlandók befektetni pénzüket. Létre kell hoznunk a rehabilitációs csoportot. Ennek tagjai operatív szervező és irányító feladatokat hajtanak végre, az önálló döntések jogával. A vállalkozók számára biztosítanánk a rehabilitáció után még értékesebbé váló belvárosi területeket a közreműködés, a tőke fejében. Nem elképzelhetetlen, hogy a bankokat, hitel- intézeteket sikerül bevonnunk elképzeléseink megvalósításába. Udvardy József
