Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-02 / 157. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. július 2., szombat Megkérdeztük: Kié jegyen a sárospataki gimnázium? 11 izni filmismeret ír • ■ ■ Jó néhány hónapja ter­jednek a hírek megyénk­ben, hogy a Református Egyház vissza kívánja igé­nyelni az államtól az általa; alapított, nagy hírű sárospa­taki gimnáziumot; mondják, hogy a református magya­rok nyugati diaszpórája az iskola működtetéséhez szük­séges összeget konvertibilis valutában összegyűjtötte. Erről nyilatkozott a Kos­suth rádióban június 26-i, Vasárnapi Újság című adá­sában Bertalan Imre, az amerikai magyar reformá­tus egyházközösség elnöke. A gimnázium közelmúltban tartott érettségi találkozóján felszólaló öregdiákok szin­tén azt kérték, (egyesek kö­vetelték), hogy a gimnázium kerüljön egyházi kezelésbe. Mindez foglalkoztatja, rész­ben pedig irritálja a sáros­pataki közvéleményt, de az egész megye lakosságát is. Kérdésünkkel Kun László­hoz, a megyei pártbizottság ideológiai titkárához fordul­tunk: Kié legyen a sáros­pataki gimnázium? — Személy szerint min­denkit megértek, akit bár­milyen vonatkozásban fog­lalkoztat a sárospataki gim­názium körül kialakult, pon­tosabban kialakított helyzet. Szeretnék azonban — a leg­teljesebb tisztelet és meg­becsülés hangsúlyozása, va­lamint fenntartása mellett — két dolgot 'kijelenteni. Az egyik, hogy az ilyen és ha­sonló ügyeket nem az Egye­sült Államokban, vagy ép­pen az öregdiákok találko­zóin döntik el, hanem a magyarországi Református Egyház és a magyar állam erre kijelölt szerveinek tár­gyalásain. A másik pedig, hogy vannak kérdések szép számmal, melyekben elvi megfontolásaink vezérelnek bennünket — bármilyen csá­bítóak is a dollárok tízmil­liói. Önök azt kérdezték tőlem, kié legyen a pataki gimná­zium. Erre én azt válaszo­lom, hogy a pataki gimná­zium az egész magyar nem­zeté. Szerves része az egye­temes magyarországi kultú­rának, nem utolsósorban pedig formálója mindannak, amivel az európai kultúra járult hozzá az emberi civi­lizációhoz. A magyarság hálásan tisz­teleg a pataki iskola alapí­tásában és fenntartásában jeleskedő elődök emléke előtt. Minden becsületes em­ber őszinte, múltba tekintő elismeréssel és jövőbe vetett bizalommal szemléli azt a korrekt kapcsolatot is, mely államunk és a magyarorszá­gi Református Egyház kö­zött fennáll, mert ez a kap­csolat a magyar nemzetért érzett közös felelősségünket tükrözi. Személy szerint ezért tekinteném rendkívül sajnálatosnak, ha ezt a köl­csönösen hasznos gyümöl­csöző kapcsolatot bármi is megzavarná. A pataki isko­la „ügye” azonban vélemé­nyem szerint ilyen kérdés. Bolgár táncosok Vasárnap Miskolcon, hét­főn pedig Sárospatakon sze­repel a magyarországi tur­nén részt vevő bolgár Dob- ruzsa Táncegyüttes. A je­lenleg százhúsz tagú „csa­patot” 1956-ban alapították a Szilisztrai Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulói, s jó szereplésüket több díj és kitüntetés jelzi. Többek kö­zött megkapták az amatőr művészeknek járó legmaga­sabb bolgár kitüntetést, a Predsztávitelen-t. Miskolcon vasárnap, 18 órától a Rónai Sándor Mű­velődési Központban, míg Sárospatakon hétfőn, 18 órától a Művelődés Házában tekinthetik meg műsorukat. A gimnázium beiskolázási körzete kiterjed az egész megyére, sőt angol (kétnyel­vű) tagozata az egész or­szágra. Patakon és környé­kén élnek reformátusok, evangélikusok, katolikusok, zsidók, felekezet nélküliek — végül, de nem utolsósor­ban szép számmal ateisták is. A gimnáziumot, mely egyetlen a városban, majd negyven éve államosították. A jelenlegi gimnázium — miközben őrzi az elődök emlékét és mindazt, ami életművükből, munkálkodá­sukból, az iskola szellemé­ből manapság is hasznosít­ható — nem ugyanaz, ami volt, fél évszázaddal ezelőtt. Sem tanulóit, sem tanárait illetően. Mindannyian tiszteljük a magyarországi Református Egyház múltját, jelenét, s mindazt, amivel hozzájárult népünk, nemzetünk fennma­radásához és felemelkedésé­hez. A megye politikai és állami vezető sérveinek vá- * lasztott tisztségviselői ennek ellenére sem támogatják azt a kezdeményezést, hogy a sárospataki gimnázium újra egyházi iskola legyen. Min­denekelőtt abból a megfon­tolásból kiindulva, hogy az a kultúra, amely Sárospata­kon — a magyarországi Re­formátus Egyház közremű­ködésével is — felhalmozó­dott a századok folyamán, világnézeti hovatartozástól függetlenül, az egész ma­gyar nép kincse maradhas­son a továbbiakban is. Ugyanezek az emberek természetesnek tekintik vi­szont, ha a magyarországi Református Egyház vezetése úgy dönt, hogy új iskolái akar építeni a megye bár­melyik városában, ahhoz minden segítséget megad­nak, ami egy hozzánk ha­sonlóan szegény megyétől kitelik. Tesszük pedig mindezt abbain a reményben, hogy ■ továbbra is együtt dolgoz­hatunk népünk felemelke­déséért és boldogulásáért. Köszönöm, hogy módot adtak véleményünk kifejté­sére. Egykori, máig szeretett testnevelő tanárom (aki, mint nyugdíjas, nevelőta­nárként tovább dolgozik), nos volt tanárom arra a szóra, hogy az igazmondás fele­lőssége, bizony minap csak legyintett egyet. Az indula­tok befolyásolta legyintést, amelyet egy bizonyos eset hírül adása váltott ki belő­le, meg tudom érteni. S ott, akkor, arra gondoltam, hogy lám, olyan ez — a valami­kor magam is gyakorolta — jócskán alábecsült pedagó­guspálya, akár a kristály­pohár. Mennyi vesződség, mennyi precízség, mennyi szakmai tudás, mennyi türe­lem szükségeltetik hozzá, míg elkészül a mű! Egy év, sőt évek kitartó munkája! S lám, elég egy rossz mozdu­lat, netán egy szándékos tett, egy meg nem gondolt cse­lekedet, s a pohár, a kris­tály, a remek a földre ke­rül, ezer üvegcseréppé — szilánkká széthullva — tör­ve, egy pillanat alatt oda­vész. Igen, a hírnév nagyon tö­rékeny, akár egy szép kris­tálypohár! De nemcsak a pedagógu­sé! Az a rendőré, az az or­vosé ... s az például a mi­énk, újságíróké is. * Ezek után pedig beval­lom: jobb volt iskolásnak lenni a mi gyerekkorunk­ban. Egykori tanárom is felemlegette minap, hogy hányszor kifociztuk — néha bizony szándékosan is — a telepi iskola ablakát, ám az ügyet nem fújta fel senki, mint a vandalizmus neto­vábbját! — hanem „leren­Az elmúlt napokban az ország tíznél több megyéjé­ből összesereglett filmbará­tok találkoztak Sárospata­kon. Öt napot töltöttek el itt — sokan most ismerked­tek először e nagyhírű vá­roskával —, tegnap vettek búcsút, hogy a kirándulás és barátokkal való együtt- lét emlékeinek jó ízein túl filmismereteket is vigyenek magukkal haza. A Magyar Filmklubok Szövetsége és a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Moziüzemi Vállalat kö­zös szervezésében rendezték meg a filmklubvezetők má­sodik regionális továbbkép­ző tanfolyamát. Amikor Sárospatakon jár­tam, éppen a cseh új hul­lám volt a napi foglalkozá­sok és vetítések témája. Ka­rel Kachyna Éljen a köz­társaság (1965) és Különös úr (1969), valamint J. Jires A tréfa (1968) című filmjeit vetítették, Veress József filmtörténész, a Magyar Filmintézet tudományos igazgatója pedig • két elő­adást is tartott a nap folya­mán az érdeklődőknek. Egyet Rendezői változatok a cseh új hullámban, egyet meg A cseh új hullám te­tején címmel. — Közel szá­zan jelentkeztek erre az öt­napos regionális továbbkép­zésre, s igen sokan az észak-magyarországi régión kívülről. Csak a csongrádi mozisok öten jöttek el. A magyar filmklubmoz­galom több mint három év­tizedes múltra tekint visz- sza, ám a Magyar Film­klubok Szövetsége csak 1986. februárjában alakult meg. Azaz két esztendeje. Ezért második most ez a tanfo­lyam is. A továbbképző tanfolyam vezetője Pintér István, a Magyar Filmklubok Szövet­sége elnökségének a tagja. Vele tekintettük át a tovább­képzés célját, a filmklub­vezetők felkészítésének szükségességét. — A több mint hanminc- esztendc*3 filmkluhmozga- lomban a klubvezetők után­pótlása jelentette korábban is és még ma is a problé­mát, — mondta. — Akik hajdan elkezdtük ennek a dezödött” házon belül. Igaz, a szülőknek akkor is ki kellett fizetniük a kárt, kö­vetkezésképp elcsattant né­ha egy-egy atyai pofon is, de egyetlen szülő fejében sem fordult meg annak még a gondolata sem, hogy el­szaladjon valamelyik fó­rumhoz, szervhez, hogy így, meg úgy az iskola ... Iskoláskoromban — jól emlékszem — bármikor is próbáltam panaszkodni erre vagy arra a pedagógusra, jó anyám mindig szavamba vágott, s újólag figyelmez­tetett: vedd tudomásul, a tanítódnak mindig igaza van. Most, felnőtt fejjel, meggyőződéssel vallom: jól tette, hogy akkor ezt mond­ta. De ma már e téren is na­gyot változott a világ. A lusta csemete unja a tanu­lást, vagy éppen elkövet egy csínyt, s még ö panaszkodik, hogy így, meg úgy. Megte­heti, mert az apuka, anyuka még lovat is ad alá, hogy igazad van drága gyerme­kem, majd én, aki a peda­gógiai tudományokban épp oly jártas vagyok (lásd ott­honi nevelés), mint bármi­ben, majd én megmutatom. Például, hogy kikürtöltetem a világba, ezt vagy azt a pél­dátlan esetet. * Mielőtt a gondolataimat kiváltó konkrét ügyről szól­nék, előhozakodom egy ne­mozgalomnak az épitését- szervezését, lassan fogyunk, a hivatásos filmesek mind kevesebben tudnak ebben részt venni. Ezért kellett a hatvanas évek első felében létrehozni egy olyan magot, amely alkalmas a mozgalom továbbéltetésére, a klubve­zetők nevelésére, a íilmis- meretek továbbadására. A gondolatot az akkori Film­tudományi Intézet karolta fel, ám akik akkor képzést kaptak, lassan szintén ki­öregedtek, csakúgy mint a filmesek. Ugyanakkor azóta igen sok filmklub született az országban, megnőttek a feladatok, a filmklubok ve­zetőinek mind több film­esztétikai és filmelméle­ti ismerettel, felkészült­séggel kell rendelkezni­ük. Igen sokan autodidak­ta módon kezdték e mun­kát, nem kevesen csak a filmbarátok alapfokú isme­reteivel rendelkeztek. Az 1986-ban létrejött szövetség­ben született aztán a dön­tés a filmklubvezetők mód­szeres továbbképzéséről, il­letve arról, hogy a nagy or­szágos tanfolyamok helyett az országot öt régióra oszt­va történjék ez a felkészí­tés. Az első tanfolyam 1987- ben Salgótarjánban volt az északi területen. Ott hatá­roztak arról, hogy a három északi megyében követik egymást a nyári továbbkép­zések. így került sor most Borsodra, s azon belül — a helyiek ajánlására — a nagyhírű és nagy vonzerejű Sárospatakra, ahol a megyei vállalat jó szervezésében megfelelő körülmények kö­zött folyhat a munka. A to­vábbképzés alapvető célja tulajdonképpen káderkép­zés, alapvető információk nyújtásával alkalmassá ten­ni embereket a filmklubok vezetésére, illetve a már régóta működőket újabb ismeretekkel ellátni. A to­vábbképzés ugyan adott ré­gióra szól, de mert az öt helyen eltérő a tematika, akit á téma érdekel, más­felől, az ország más részei­ből is jöhet, mint ahogyan jött is. — Amíg mi beszélgetünk, a Rákóczi moziban a cseh új hullámmal ismerkednek gyedszázados példával. Má­sodikos gimnazista korunk­ban ahelyett, hogy a meg­hívott testvérosztály leánya­it táncoltattuk volna meg, jó néhányan át-átosontunk a közeli. Muskátli névre hallgató kisvendéglőbe, ahol az akkor divat cseresznye- pálinkától igyekeztünk bá­torságot nyerni, próbálva ezzel félszegségünket és botlábúságunkat ellensúlyoz­ni. Ez ugyan nem sikerült, legfeljebb nótás kedvünk támadt, s bizony a testvér­osztály lányai azon az es­tén jobbára petrezselymet árultak. Papa, az osztály­főnök nem dicsért meg ben­nünket, a Muskátli miatt pedig egészen szigorú lett a tekintete, mint ahogy az volt a szülőké is, amikor látták 16 éves reménységü­ket éjféltájban cseresznye lehelettel, kissé sápadtan hazaérni. — Így vigyáznak az én csemetémre, testvér­osztály-találkozó ürügyén! — törhetett volna fel belőlük az indulat, s másnap kap­hatták fel ők is a telefont, írhattak volna leveleket, személyesen rohanhattak volna illetékesekhez, hogy márpedig mégiscsak felhá­borító az ilyen iskola, az ilyen pedagógusok. Azok a szülök másképpen reagál­tak. Tudták, hogy Papa nem foghatta egész este 43 ti­zenhat éves csemetéje ke­zét, következésképp felhábo­rodásuk másnak, s emí­a tanfolyam résztvevői. Mi­ként került a tematikába ez a húsz évvel korábbi film- művészeti vonulat? — Először azt szeretném elmondani, hogy nemcsak a cseh új hullám a témánk, hanem például a magyar avantgarde is. A tanfolya­mok tematikáját részben az igények alapján, a Magyar Filmintézettel közösen hatá­roztuk meg. A cseh új hul­lám a hatvanas években 1960-tól 1969-ig meghatározó törekvés, művészeti irányu­lás volt. Ennek terméséből viszonylag keveset ismernek nálunk az emberek, főleg a fiatalabbak. Menzel, Forman néhány művét, de a legtöb­ben semmit. Ugyanakkor gyakran emlegetik, szinte glorifikálják. Ezért kellett ezt ismertetnünk. E hullám sok műve nemcsak alig-alig ismert, hanem itthon a kó­piái is szinte elérhetetlenek. A Magyar Filmintézet anya­gából válogattunk, azokat láthatják az érdeklődők itt, Sárospatakon. A magyar avantgarde azért került programba, mert az elmúlt évben Salgótarjánban az amerikai avantgarde volt a téma, s kitűnt, a hazait még kevéssé ismerik. Itt most a Balázs Béla Stúdió filmjei és László Sándor 1937-ben ké­szült A magyar triangulum című kisfilmje kerül vá­szonra, illetve ezek köré épül a gondolatcsere. Nézegetem a programot. A már bevezetőben említett Veress Józsefen kívül a cseh új hullám előzményeiről Pataky Iván tartott elő­adást, meg a tanfolyamve­zető, Pintér István is, s ve­títésre került még három cseh és egy szlovák film a hatvanas évekből. Ez utób­bi rendezőjével, Jakubiskó- val való személyes találko­zás és egy újabb, de ná­lunk be nem mutatott film­je szerepelt az utolsó nap programjában. A szlovák film új hullámáról Szilágyi Erzsébet, a magyar avant- garde-ről Antal István tar­tott előadást. Esténként ke­rekasztal-beszélgetéseken kötetlen, de filmes témájú gondolatcserék folytak. Arra törekedtek, hogy lehetőleg kevesebb legyen a film és a nagyelőadás, helyette inkább gyen szólt: édes fiam! Ha még egyszer meglátlak ilyen állapotban, akkor ... szóval nem karácsonyfa alá állított biciklivel kecsegtettek. * Történt, hogy Miskolcon az egyik általános iskolában négy nyolcadikos fiú, akik (akárcsak egykori magunkat látnám) nem szeretnek (még nem szeretnek) táncolni, s még a lányoktól is „félnek” (tanúsíthatom, ezt is kinövi az ember), de most még ezen a „nemszerelésükön” a ballagási bankett sem vál­toztat, szóval, ez a négy gye­rek ott, a banketten, pót- cselekvésbe kezdett. Belo- pódzva egy üres osztályte­rembe, közülük kettő, egy jó ég tudja honnan előkerült labdával, tudják mit csinál­tak? Elkezdtek fejelgetni. Képzeljék, Magyarországon még akadnak gyerekek, akik nem utálták meg a focit! Ballagási banketten fejelget- nek! De mert ezek a gyere­kek sem tudnak többet, mint a magyar futballisták — ér­tem alatta, csak szeretik a futballt, de nem nagyon tudják (szereplőinknél ez még nem is olyan nagy hiba) — szóval nekik is „sikerült” a labda ívét „elmérniük", s ezzel a tanterem két neon­égőjének (amin bura sem volt) a műanyag lapocskáit (elnézést a szakszerűtlen ki­fejezésekért) találták el, amelyek leestek. Jött a har­madik táncolni nem szerető fiú — aki lehet, hogy egy­szer színházi rendező lesz, mert a helyzetkomikumból még jobbat csinált —, s az több, kötetlen gondolatcse­re. Néhány olyan filmet, amelyek eddig nem szere­peltek a hazai moziprogra­mokban, videón is bemutat­tak. Nem ünneprontási szán­dékkal, inkább tisztázás vé­gett megkérdeztem, vajon a filmklubok hétköznapi mű­ködését is figyelemmel kí­séri-e a szövetség, van-e tu­domása esetleges kisiklások­ról, amikor a klub mint­egy „fedőszervként” szolgál és sok kommerszet is be­mutatnak, vagy éppen csak a „nagypapák moziját” játsszák. A válaszból az tűnt ki, hogy a filmklub nagyon heterogén formula, amely­ben kivédhetetlenek a ki­siklások, s nem lehet min­den klub esetében még iga­zi közösségről beszélni. Ez azonban olyan összetett és nagy témakör, hogy külön beszélgetést érdemelne. (Egyszer érdemes lenne!) Borsodban a megyei válla­lat irányításával huszonhat klub létezik, s azok műkö­dése nagyon-nagyon eltérő, sokszor kénytelenek enged­ni az igényeknek a minő­ségi munka rovására is. Örömmel fedeztem fel a tanfolyam résztvevői között Petróczy Sándort, a Csong- rád Megyei Moziüzemi Vál­lalat igazgatóját. Nem min­dennapos dolog, hogy válla­lati igazgató is részt vegyen hasonló továbbképzésen. (Egyébként ő olyan mozivál­lalati igazgató, aki az évti­zedek során a filmforgalma­zás minden lépcsőfokát megjárta.) Miért jött Sze­gedről Sárospatakra? — Röviden azt válaszol­hatom; azért, mert érdekelt a téma, a cseh új hullám. A csongrádi mozikban töb­bet bemutattunk e hullám darabjaiból. Mintegy húsz klubot irányítunk a nyugdí­jasok nosztalgiamozijain, múzeumszerű vetítésein kí­vül. Érdekelt a téma, is­métlem, s ezért öten is jöt­tünk Csongrádból. Ismertük az előadókat, nem zsákba­macskát vettünk. S ahová csak lehet, elmegyünk és elküldjük munkatársainkat filmismereteket szerezni. Mozizni filmismeretek nél­kül nem lehet. A résztvevők egyébként a filmklubmozgalom helyze­tével is megismerkedhettek: Korill Ferenc, az MM film- főigazgató-helyettese erre vonatkozó, átfogó előadása is szerepelt a programban. Benedek Miklós armatúrából lelógó, még le nem esett lapocskákat, s fémrudakat madzaggal a lei- felé nyíló osztályajtóhoz kö­tötte. Érkezett a negyedik pótcselekvő, ő is kíváncsi volt, milyen a ruhatárnak használt, egyébként üres tan­terem. Rántotta az ajtót, a madzag feszült, az armatúra három tartóvasa, nem svéd­acél, elhajlott, s leesett. Nem történt itt semmi vandalizmus, bár egyesek annak akarták feltüntetni. Két neonégötestben kelet­kezett kár. Természetesen kis kár is kár, ia felelőssé­get vállalniuk kell az elkö­vetőknek. Kiskorúakról lé­vén szó, következésképp a szülőknek is. Hasonló esetek tucatszám előfordulnak, szinte minden iskolában, hisz az oktatásban, nevelés­ben a „munka tárgya” nem engedelmeskedő acél, vagy műanyag, hanem sokszor bizony nehezen kiszámítható élőlény, aki tendenciajellegét tekintve természetesen for­málható, alakítható, de aki időnként bizony-bizony ké­pes csínyekre, amelyeknek hatását előre nem gondolja végig. .Ha ezt a folyamatot így elfogadjuk, márpedig el kell fogadnunk, akkor a pe­dagógiai szaktudást, a lelki- ismeretes munkát, fáradtsá­got egy-egy ilyen epizód kapcsán nem kérdőjelezheti meg senki. Se egyes szülők, se más. Illetve megtehetik. Természetesen, akkor szá­molhatnak azzal, hogy má­sok — talán nem is jogtala­nul — az ő „kristálypoha­rukat” törik össze. Hajdú Imre Legy(intés)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom