Észak-Magyarország, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-04 / 105. szám
1988. május 4., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Írország és Izland ellen a Népstadionban Búcsú az olimpiától? Ma ismét kettős válogatott labdarúgó-találkozóra kerül sor a Népstadionban. Az előmérkőzésen 16 órakor (játékvezető a lengyel Liszt- Iciewicz) Magyarország és Írország olimpiai csapatai lépnek pályára, majd 18 órától Magyarország—Izland barátságos összecsapást (az izraeli Itzaak bíráskodik) kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők. Aligha szükséges nagy jóstehetség annak megállapításához: nem lesz zsúfolt a nézőtér. S talán jobban is teszik a sportág hívei, ha nem váltanak belépőt, mert az idei tavaszi válogatott fellépések vajmi kevés örömre adtak okot. ötletes, színes játékot egyszer sem láthattak a mieink részéről, ráadásul erővel is csak egy félidőt bírtak. A barátságos találkozókra —rajtunk kívül — már senki nem fordít gondot, a nyugatnémetek és az angolok is poroszkálással töltötték a 90 perc jelentős részét, kizárólag arra ügyeltek, ne kapjanak ki. Az ilyen mérkőzéseken valóban lehet kísérletezni, próbálkozMiskolcon, a DVTK műanyagpályáján rendezték meg a megyei középiskolás atlétikai bajnokságot. A győztesek, leányok, 100 m., IV. kcs.: Kovács Zs. (Killián G.) 12,5. V. kcs.: Tóth (Kossuth G„ S.-újhely) 12.7. 400 m., IV. kcs,: Kovács (Killián G.) 60,0. V. kcs.: Tóth (Kossuth G., S.-újhely) 61,2. 1500 m, V. kcs: Hegedűs (Zrínyi G.) 5:14,5. IV. kcs: Bartha (Zrínyi G.) 5:04.4. 100 m gát, V. kcs: Tóth 15,2 (Kossuth G., Sátoraljaújhely). 4x400 m: Killián G. (Sebe, Balázs, Kovács Zs., Kovács J.) 4:04,5. Magas, IV. kcs.: Szilva (Közg. Szakközép, S.-újhely) 161. V. kcs.: Pipoly (Zrínyi G.) 150. Diszkosz, IV. kcs.: Bartkó (Kossuth G., Miskolc) 31,44. V. kcs.: Novak (Szepsi Cs. G.) 28,82. 200 m., IV. kcs.: Kovács (Killián G.) 27,6. V. kcs.: Cserépi (Irinyi Szakközép.) 26,7. 800 m., IV. kcs.: Bartha (Zrínyi G.) 2:25,5. V. kcs.: Gál (Zrínyi G.) 2:47,0. 3000 m., V. kcs.: Sebe (Killián G.) 11:37,0. 4x100 m. váltó: Killián G. (Kovács ni, csak éppen nincs sok értelme. Meg egyébként is: miről akar meggyőződni a technikai igazgató? Arról, hogy ki(k) nem alkalmas(ak) a címeres mez viselésére? Ehhez nem szükséges unos-untalan bosszantani a szurkolókat a futószalagon lejátszott találkozókkal ... Izland ellen egyébként első alkalommal szerepel a magyar együttes. Bálint ezúttal nem számíthat a külföldön szereplőkre, a Belgiumban játszó Mészárost sem engedte el klubja, a Loke- ren. Csak az osztrák második ligában futballozó Esterházy áll a technikai igazgató rendelkezésére. Öt bizonyára még „térképezni” kell, keveset tud róla a szakvezető. — Tisztelem az izlandiakat — mondta Tajti József, a válogatott edzője. —Biztosan sportszerű játékot mutatnak ellenünk. * Száger György, az olimpiai válogatott edzője a tatai edzőtáborban készült jelöltjeivel a mai fellépésre. Zs., Kovács J„ Prágay, Balázs) 50,5. 4x800 m: Zrínyi G. (Sándor, Barta, Hegedűs, Vágó) 10:26,3. 100 m gát, IV. kcs.: Kovács (Killián G.) 14,6. Távol, IV. kcs.: Hu- bicska (101-es Szakm.) 525. V. kcs.: Kiss (Földes G.) 560. Súly, IV. kcs.: Szilva (Köz- gazd. Szakk., S.-újhely) 9,61. V. kcs.: Bartkó (Kossuth G., Miskolc) 9,72. Gerely, IV. kcs.: Doma (Keresk. Szakm.) 29,02. V. kcs.: Prókátor (Killián G.) 34,32. Fiúk, 100 m., IV. kcs.: Siti (105-ös Szakm. és Szakk.) Kiss (Földes G.) 11,8. V. kcs.: Tóth (Killián G.) 11,2. 400 m., IV. kcs.: Tóth (Killián G.) 52,7. V. kcs,: Broz- man (105-ös Szakm. és Szakk.) 52,2. 1500 m„ IV. kcs.: Stubnyán (105-ös Szakm. és Szakk.) 4:32,8. V. kcs.: Perjési (Gépipari Szakk.) 4:38,2. 110 m gát, V. kcs.: Antal (Killián G.) 15,8. 4x400 m: 105-ös Szakm. és Szakk. (Deme, Lőkös, Broz- man, Bodnár) 3:36,4. Távol, IV. kcs.: Deményi (Földes G.) 616. V. kcs.: Horváth (Zrínyi G.) 674. Súlylökés, Lényegében formaság a 90 perc, mert aligha alakulhatnak számunkra kedvezően az eredmények. — Híres belázasodott, nem jöhetett a táborba — mondta a szakvezető. — Helyette Disztl Lászlót hívtam meg. Herédi szalagsérülést szenvedett, rá sem számíthatok, Plotár bokafájdalmak miatt dőlt ki a sorból. A hangulat sokat változott egy hét alatt. A franciák elleni selejtezőt megelőzően magabiztosak voltak a mieink, most kevésbé azok. A múlt szerdai 2-2 hidegzuhanyként hatott. A remény nagyon halovány az olimpiai döntőbe kerülésre, a sikernek két feltétele van: biztosan győzni az írek ellen, majd május 26-án azért szurkolni, hogy a csoportban élen álló svédek kapjanak ki a franciáktól idegenben. Száger egyébként támadó taktikát ígért, elképzelhetően három csatárt küld pályára. Mindkét találkozót közvetíti a televízió, kezdés 16 és 18 órakor. IV. kcs.: Ujj (Gépipari Szakk.) 13,18. V. kcs.: Fehér (Szepsi Cs. G.) 14,65. Gerely, IV. kcs.: Takács (Kossuth G., S.-újhely) 47,70. V. kcs.: Sáfrány (105-ös Szakm. és Szakk.) 53,84. 200 m„ IV. kcs.: Tóth (Killián G.) 23,9. V. -kcs.: Kövér (Killián G.) 22,7. 800 m., IV. kcs.: Takács (Kossuth G., S.-újhely) 2:07,6. V. kcs.: Török (Bláthy Szakk.) 2:07,7. 3000 m., IV. kcs.: Juhász (105-ös Szakm. és Szakk.) 9:57,1. V. kcs.: Lisztóczki (100-as Szakm.) 9:36,3. 4x100 m: Killián G. (Kövér, Tóth, Madarász, Antal) 44,5. 4x150.0 m: Földes G. (Tósz, Nagy, Zámborszki, Leskó) 18:42,2. 110 m gát, IV. kcs.: Deményi (Földes G.) 16,0. Magas, IV. kcs.: Drotár’ (Ságvári G.) 180. V. kcs.: Nagy (Zrínyi G.) 190. Hármas, V. kcs.: Dolák (Killián G.) 13,39. Diszkosz, IV. kcs.: Soós (105-ös Szakm. és Szakk.) 38,12. V. kcs.: Tatár (2-es Szakk.) 44,96. Kalapács, IV. kcs.: Dobák (105-ös Szakm. és Szakk.) 28,50. V. kcs.: Sáfrány (105-ös) 25,70. I spo Csak röviden... TEKE. Ifjúsági és serdülő OB. Özd. Eredmények, leány serdülő: 2. Bodnár (Ózdi Kohász) 817. Ifjúsági leány páros: 3. Nagyfalusi. Szabó (Parádsasvár. Ózdi Kohász) 815. VÍZILABDA. Kecskeméti Vízművek-Miskolci Vízmüvek 7-6 (2-2, 2-2, 1-1, 2-1). Kecskemét, OB II,B. G.: Éder (2), Jakab, Imolya, Lénárt, Varga. VÍVÁS. Országos vidékbajnokság, úttörő egyéni és csapatverseny — Veszprém. Női tör: 1. DVTK (Csellár, Patócs, Regdon, Ceglédi). Kard: 1. DVTK (Szabó. Szűcs, Kosztolányi. Pirkó). Kard egyéni: 1. Szabó R. TORNA. Debrecenben rendezték meg az utánpótlás korú tornászok területi versenyét. Az eseményen jól szerepeltek a MEAFC fiataljai. A lányok mezőnyében a gyermek I. és a serdülő II. osztályban egyaránt elsők lettek, míg a serdülő fiúk II. korcsoportjában a MEAFC mindössze 3 tizeddel maradt el a győztestől és lett harmadik. CSELGÁNCS. Szegeden a serdülő leány cselgáncsozók részvételével országos rangsorversenyt rendeztek. Lugosi (MVSC) a +61 kilós súlycsoportban a 2. helyet szerezte meg. SAKK. Május l. villámtorna, Miskolc. A végeredmény: 1. Kovács L. (Borsodtávhő), 2—3. dr. Hcrczeg (M. Közúti Igazgatóság) és Borbély (Borsodtávhő). Országos belügyi aktív sakk- ■bajnokság, Debrecen. A Miskolci FRiZ (Kubinka. Burinda, Kardos, Rózák) 3. lett. Borsod megyei ifjúsági és serdülő bajnokság, Miskolc. Ifjúságiak: l. Petykó (Borsodtávhő), 2. Danes (Sátoraljaújhelyi TK), 3. Gulybán (Borsodtávhő). Serdülök: 1. Maczó (Sátoraljaújhelyi TK). 2. Varga (Borsodtávhő), 3. Sütő (Sátoraljaújhelyi TK). KOSÁRLABDA: Ma NB II-CS férfi kosárlabda-mérkőzésre kerül sor Miskolcon. A MEAFC — az egyetemi csarnokban — 17 órától a TFSE-vel méri össze tudását. lén yjaiili ellenfele Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága, az USOC washingtoni ülésén úgy döntött, hogy Atlanta pályázatát támogatja — Minneapolis St. Paul városával szemben az 1996. évi nyári olimpiai játékok rendezését illetően. Az esemény színhelyéről 1990-ben dönt a NOB. Athén ellenfeleinek tábora tehát tovább bővült, eddig Görögország, Kanada, Jugoszlávia jelentkezett, s várható még Nagy-Britannia, Ausztrália és az NSZK jelentkezése. Atlétika Középiskolás bajnokság Közép-magyarországi területi díjugrató lovasbajnokság, Kisújszállás. Az eseményen Borsod megyét három egyesület (a miskolci lovasiskola, a nagybarcai lovasiskola és a putnoki Egyetértés Tsz lovasiskolája) képviselte. Eredmények, könnyű kategória: 1. Dénes. Közép- és nehéz kategória: 1. Menyhárt (mindkettő Putnok). Képünkön: Menyhárt Brigitta Havas nevű lován. Tájfutás Két rangos verseny - népes mezőnyök Az 1986. évi bükki egyetemi és főiskolai világbajnokság óta nem indultak külföldi tájfutók borsodi versenyen. A mostani hét végén sorra kerülő két országos rangsoroló viadalt, a DVjTK Bükk-fennsík Kupáját és a Miskolc városi szövetség Herman Ottó-em- lékversenyét viszont finn, osztrák és csehszlovák sportolók tisztelik meg jelenlétükkel. Velük együtt 40 sportegyesület közel 600 versenyzője küldte el nevezését. A nagy érdeklődés egyik oka, hogy Monspart Sarolta szövetségi kapitány a Bükk- fennsík Kupát válogatónak jelölte a nyári norvégiai egyetemi és főiskolai VB- re. A másik ok feltehetően az, hogy ugyanezen a versenyen a két legmagasabb kategória helyezettjei pénzdíjazásban részesülnek, ami tájfutásban még nem általános. Így hát mindenki itt lesz, aki számít. A férfiaknál a legnagyobb esélyesek egyike kétségkívül Jozef Pollák (TJ Slavia Kosice), a tavalyi franciaországi VB tizedik helyezettje. De sokan pályázhatnak eséllyel a magyarok közül is. Így a Bokros-fivérek, a MEAFC futói, Benedek István (Honvéd Schönherz SE), az idei hosszú távú bajnok, Molnár Géza (BEAC), a tavalyi magyar bajnok és Dosek Ágoston (OSC), a hosszú éveken át diósgyőri színekben versenyző tájfutó is. A nőknél az egyetlen nemzetközi minősítésű magyar tájfutónőt, Oláh Katalint (OSC) nemigen érheti meglepetés, de a további helyezésekért nagy csata várható elsősorban a DVTK- s Kalo-lányok, Mátyás Ildikó (Kaposvári Gazdász) és Üveges Gabriella (BEAC) között. A szombati Bükk-fennsík Kupa célja a Bánkút—Szilvásvárad közötti országút mentén, az Olasz-kapunál lesz, a küzdelmek fél 12- kor kezdődnek. A vasárnapi Herman Ottó-emlékver- seny célját a Digép és a BEFAG Barbai Ferenc sporttelepén építik fel, de a rajt innen elég messze, Bükkszentlászló közelében 9 órakor lesz. Labdarúgás, 1 III. A MATRA-CSOPORT ALLASA, IFJÜSAGIAK 1. BVSC 22 17 2 3 64-29 36 2. Gyöngyös 21 17 — 4 83-20 34 3. Edelény 21 12 3 6 44-28 «7 i. DVTK II.* 21 11 5 5 45-28 25 5. Romhány 21 12 3 6 47-32 25 6. B.-falva 21 11 3 7 63-63 25 7. Mád 21 10 4 7 54-39 24 8. N.-bátony 33 10 3 9 49-39 23 9. Rccsk 22 10 2 10 32-49 22 10. Heves 22 6 5 11 35-57 17 11. B. Bányász 22 6 3 13 27-52 15 12. S.-bábony 22 4 5 13 35-59 13 13. Hatvan 22 5 2 15 38-55 12 14. B.-gyarmat 21 4 4 13 34-65 12 15. S. Síküveggyár 21 3 2 16 25-60 8 * = Z büntetőpont levonva. APRÓHIRDETÉSEK —»I . »* —« M — —■ , —« ingatlan Arnóti 40 százalékos készültségi! családi házamat anyaggal együtt eladnám, vagy miskolci garzonra cserélném. Érdeklődni: Haskóné, Mályi, Vörös Hadsereg u. 8. Eladó Szcntistvánon, a mezőkövesdi Zsóri- fürdőhöz közel, 230 négyzetméteren fekvő, gázfűtéses, nádtetős lakóház. Érdeklődni: mindennap 17 óra után a Széchenyi út 63. szám alatt lehet. Telefon: 34, _________ E ladó 4 lakásos társasháziban 2 db 2 szobás öröklakás, külön bejáratúak és kü- lön-külün is eladók. Ha van 1,5 szobás tanácsit beszámítok. Miskolc, Somogyi B. u. 32. sz. Bogdanovics. Másfél szobás bérházi lakás üresen hosz- szabb időre kiadó. ..Sürgős 226989” jeligére a kiadóba.______ E ladó Hajdúszoboszlói összkomfortos üdülő, teljes berendezéssel. Érdeklődni: Debrecen, 52-23-167-es telefon. Elcserélném bármilyen kisebbre, vagy családi házra, vagy eladnám 3 szobás, szövetkezeti lakásom, mindenhez közel. Kü- lönbözetbe építési telek jó. Elek Tamás u. 7. V/3._______________ Eladó l szoba, összkomfortos. földszinti szövetkezeti lakás lakottan Miskolcon, a Kiss tábornok utcán. Érdeklődni: Miskolc, Major u. 96. alatt. du. 5 órától. ____________ N agyszentbenede- kcn. megosztva is, 620 négyszögöl szőlő (kordonos) és gyümölcsös eladó. Kocsival a telekre be lehet állni. Víz, villany megoldható. Érdeklődni* Miskolc, Patak u. 6. sz. III/3.. 14—17 óráig. ____ I tuzsinszőlöben, autóbusz-megállónál közművesített. 802 négyzetméter gyümölcsös igényesnek eladó. Telefon: 89-138. Szerencsen, egy 300 négyszögöles. saját tulajdonú közművesített házhely, a Kinizsi úton (a Digép mögött) eladó. Érdeklődni lehet: Bekecs. Honvéd u. 109. sz. alatt, vagy a 49l-es telefonszámon. Eladó Miskolc, Szarkahegy u. 68. sz. alatt családi ház. 4 szoba, garázs, pince. Miskolci. budapesti szövetkezeti lakást beszámítunk. Érdeklődni lehet: 40-12-201, vagy hétvégén a helyszínen. _ Avas III. ütemben 2,5 szobás, OTP-örök- lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni : mindennap, a 64-117-es telefonon, 18—20 óra között. Eladó betegség miatt 1ó forgalmi! eszpresz- szó. Érdeklődni: Ároktő. Petőfi u. 14, Sátoraljaújhely legszebb részén 250 négyszögöles zártkerti ingatlanok jutányosán eladók. Érdeklődni: esténként, Garai 06- 46-65-991, vagy Mecseki Ferenc Budapest XV.. Zsókavár u. 54. Tel.: 647-568. _____ H cjőkercsztúron 2 szobás lakás, kb. 500 négyszögöl telken eladó. Érdeklődni: Le- ninváros, Sallai u. 7. II, 2.__________________ E lcserélnénk 2.5 szobás plusz étkezős. 74 négyzetméteres OTP- lakásunkat két kisebbre. Más megolás is érdekel. Telefon: 71-368. esténként. Miskolc belvárosában hatszobás, összkomfortos sorházi ingatlan sürgősen eladó. Saját kert, pince. garázs, stb. van. Jelige: ,, Ciklámen 228262” a kiadóba. Nagyszentbencdc- ken 363 négyszögöl szőlő és gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Miskolc, Lékai J. u. 4. Telefon; 37-491. Garzon eladó a Kil- lián-dél központjában, II. emeleten. Beköltözhető. „Készpénz 229 280” jeligére a kiadóba kérek ajánlatod ________________ K iadó 2 szoba-hallos. I. emeleti, gázfűtéses lakás hosszabb időre, a Kiilliánban. „Május 229 004” jeligére a kiadóba. Fclsőzsolca, Dózsa Gy. u. 73. sz. alatti családi ház eladó. Érdeklődni: Kistokaj, Táncsics M. u. ló. alatt lehet állandóan, Turcsányinál._________ H ernádnémetiben 4 szobás lakás eladó. Érdeklődni: Rákóczi u. 73._________________ M artintclcp. Gyöngyösi István út 20. szám alatti magas- szintű ház eladó. Érdeklődni : szombat, vasárnap.____________ E ladó a Kakas-dűlőben 250 négyszögöl szántóföld. Kis pince, villany van. Árok út 58. sz. 3 szoba, konyhás, komfort nélküli családi ház a belvárosban eladó. Építési tilalom alatt áll, Mis- kolc. Pallos u. 13. Jókai lakótelepen 1 -f 2 fél szobás, 61 m--es. H. emeleti lakás eladó, 16 500 Ft m- 4- OTP. Érdeklődni: 17—19 óra között a 31-307-es telefonon. Eladó a Pingyomon, közvetlenül az út mellett, buszmegállótól 100 m-re. panorámás, 760 négyszögöl telek, kb. 90 m’-es házzal 4- 30 m2-es pincével, beállt gyümölcsössel és szőlővel, 550 ezer Ft-ért. Érd.: Bokányi D. u. 3. fszt. 2.. Lacz- kóéknál. _____ __ V ennék Borsod vagy Heves megyei vonattal megközelíthető helyen. 250 ezer Ft-ig lakható kis házat. Leveleket: „Sürgős 363756” jeligére a hirdetőbe kérek. Eladó Bükkábrány. Sályi út 24. alatti lakás. Két család részére is megfelel. Miskolc belvárosában több generációnak alkalmas sorházi ingatlan eladó. Hat szoba, összkomfort, összközmű, pince, kert. garázs van. Érdeklődni a 129-070 11, Bokor, budapesti telefonszámon. hétköznap munkaidőben. Családi ház eladó. Miskolc III.. Wesselényi út 13.__________ K IADÓ lakásokat— szobákat keresünk, kínálunk. „MAGVETŐ”. Hétfő, szerda, csütörtök. 13—18. Széchenyi 33. Eladom Miskolc-Tapolcán, a kemping táborhoz vezető müút melletti zártkertemet, 350 négyszögöl, gyümölcsfákkal. a vége erdőbe nyúlik. Déli fekvésű terület. Telefon: 65-869. __ __ K uruc, utcai. 2,5 szobás szövetkezeti lakás eladó, azonnali beköltözéssel. Telefon: 06 1 378-528.___________ Á roktőn kis családi ház a Tiszához közel, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: a 66-209-es telefonon, az esti órákban, vagy a helyszínen vasárnaponként Ároktőn. Deák Ferenc út 65. sz. alatt. _______________ 2,5 szoba-konyhas családi ház eladó, mellékhelyiségekkel. Érdeklődni: Miskolc, Avas alja _i5 a.______ E lcserélném 35 m-- es tanácsi bérlakásomat 1 4- 2x0,5 szobás. vagy 2,5 szobás tanácsira a Győri kapu. Vologda. Vörösmarty lakótelepen. Érdeklődni: hétköznap 5—8-ig Miskolc. Vászonfehérítő u. 1. IV 8.. Domusnál. özv. Katonáné. Kazincbarcikai 1 szoba. étkezős, gázos, balkonos tanácsi lakást cserélek ugyanilyen miskolcira. „Júliusi beköltözés 228006” jeligére a kiadóba kérem. _______________ E lcserélnénk Győri kapui 48 m2-es, 1,5 szobás, nagykonyhás lakásunkat garzonra, értékkülönbözettel. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni lehet telefonon. 84-715, ^ra_után. Eladó Varbó, Rákóczi út 32. sz. alatti családi ház. Érdeklődni a helyszínen, vagy a 38. sz. alatt. Garázst vennék a Győri kapu 124. környékén. Kapcsolatfelvétel munkaidőben, a 15-676-os telefonon. Belvárosi 3 szobás, szövetkezeti, földszinti lakás eladó. Tclefon: 86-705.__________ P anorámás környezetben. autóval köny- nyen megközelíthető. 750 négyszögöl telek eladó. Víz. villany és lakható épület van. Érdeklődni: MiskolcPcreces. Csajkovszkij u. 65.___ L akáscserék bonyolítása Miskolc és Debrecen között. Cserepartner-ajánlás, szerződéskötés. Költöztetés kedvezménynyel. „Sugár” Szakcsoport. 4024 Debrecen. Burgundia u. 10. Telefon: 14-130(52). Bekecsen eladó egy 500 négyszögöles telek. kicsi házzal és kőpincévcl, szép helyen. Érdeklődni: Virág Lajosné. Bekecs, Bem J. út 15. szám alatt.__________________ T apolca és Komlós- tető között, Tapolcára néző panorámás, 208 négyszögöles zártkerti ingatlan, 70 m2 lakóterületű, emeletes kő hétvégi házzal eladó. Villany van. víz megoldható. Irányár: 650 ezer Ft. Telefon: 17-998. Mályi-tónál, a Teleki Sámuel u. 17. sz. alatti hétvégi ház eladó. Érdeklődni hétvégeken a helyszínen, vagy a budapesti 278- 838-as telefonon lehet. Miskolci lakáslehetőség! Avas-déli 73 m?- es 3 szobás tanácsi lakásomat elcserélném bárhová kisebbre, megegyezéssel. Csak írásbeli ajánlatot fogadok. Cím: Hotel Polimer. Kazincbarcika. A Pingyomon 225 négyszögöl telek, beépített. gyümölcsfákkal. szőlővel eladó. Érdeklődni: Fodor Lajosné, Miskolc. Sályi I. u. 5. 3/2. Telefon: 69-177.180. ______ 3 szobás, belvárosi, tehermentes, földszinti lakásom elcserélem 1.5 szobás belvárosira. Tel.: 36-278. es MAGÁNTERVEZŐ vállalja költségvetések készítését családi házak és lakások felújítására OTP-hitel- felvétel céljából. Tel.: 73-047. ___________ T akarítás, szőnyeg-, padlószőnyeg- és bútorkárpit-tisztí- tás. Telefon: 64-480. Vízumok ügyintézése rövid határidővel. Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig 15.30-18- ig, szombaton 8—12-ig. Tel.: 51-086. Miskolc, Dorottya u. 1. (A LA- EV észak-killiáni végállomás-épületében.) Mikrovár—Európa Tours._______________ N yári idényre balatoni nyaralómba keresek független, nyugdíjas nőt, takarítás, mosás, kert rendben tartására. ..Megbízható 227833” jeligére a kiadóba.____________ B illenős gépkocsival homok-sóder szállítása. Telefon: 35-222. Autómentés éjjelnappal. 2 tonnás gépkocsiig. vállalatok ré- szére is. Tel.: 75-645. TARSTALAN? Mi segítünk! Kérje tájékoztatónkat. DISZKRÉT Társkereső. 4401 Nyíregyháza. Pf. 4. Lovassikerek Kisújszálláson