Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
1988. április 2., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Ui tájékezlalás - konstruktív fogadtatás Beszélgetés dr. Ladányi Józseffel a megyénkkel foglalkozó kormányülésről Mint hírül adtuk, március 25-én a Minisztertanács napirendjén szerepelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának beszámolója megyénk helyzetéről, különös tekintettel a településpolitika irányítására és Miskolc város fejlesztésére. Erről beszélgettünk dr. Ladányi Józseffel, a megyei tanács elnökével. — A kormány munkamódszeréhez tartozik, hogy időszakonként ülésén is áttekinti egy-egy megye életét, annak meghatározó vonulatait, illetve a tanácsok munkáját. Mi korábban, 1978. október 19-én adtunk számot munkánkról, legutóbb pedig a múlt héten. A beszámolóban igyekeztünk minél élet- hűbb képet adni a megyéről, munkánkról. Előterjesztésünket véleményezte a megyei párt-végrehajtóbizottság, konzultáltunk az illetékes minisztériumokkal, számos országos főhatósággal. Dicsekvés nélkül mondhatom: munkánk eredményes volt. A kormány nagyra értékelte végrehajtó bizottságunk beszámolójának tárgyilagosságát; azt a törekvésünket, hogy mindenekelőtt mi magunk, helyi és megyei erővel igyekszünk megoldani problémáinkat, nem hallgatva el, hogy a megye erejét meghaladó gondok csökkentéséhez ugyanakkor a kormány anyagi segítségét is igényeljük. — Kérjük, mutassa be a közvéleménynek: milyen volt a Minisztertanács ülésének menetrendje? — A mi feladatunk az volt, hogy a vb beszámolóját írásban a megadott időre a 'kormány rendelkezésére bocsássuk. Az ülésen magam egy rövid szóbeli kiegészítőt tettem. Örömünkre nagy aktivitás volt. Két és fél órát vett igénybe napirendünk megtárgyalása és tizenöten szóltak hozzá. iRészt vett az ülésein és felszólalt Dudla József, a megyei pártbizottság első titkára is. A’ hozzászólások megerősítették a beszámoló főbb megállapításait, és minősítették munkánkat. A vitát Grósz Károly miniszterelnök foglalta ösz- sze. Javasolta, hogy a kormány fogadja el jelentésünket, valamint feladattervünket és ajánlásainkat. Megállapította, hogy megyénkben eredményesen és hatékonyan dolgoztak és dolgoznak a tanácsok. A kormány elismerését nyilvánította a sok helyi erőfeszítésért. Megköszönte a párt- és társadalmi szerveknek, a tanácsoknak nyújtott segítséget és ezt kérte a jövőben is. További és még nagyobb aktivitásra ösztönzött a helyi gondok feltárását és megoldását illetően. A miniszterelnök kitért foglalkoztatási gondjainkra, elemezte azok okait. Véleménye szerint a megyében elég tarka képet mutat a káderállomány rátermettsége mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Körülményeink nagyobb igényességre szorítanak bennünket e téren is. A kormány úgy döntött, hogy 1989 első felében készüljön egy program az érzékelt gondok megoldására. Miskolc fejlesztési kérdéseit érintve olyan javaslat is elhangzott, hogy célszerű lenne külön kezelni azt a többi nagyvárossal együtt. — A beszámoló címében a településpolitikát és Miskolc fejlesztését emelték ki. Ezeket sem lehet azonban elvonatkoztatni a megye társadalmi-gazdasági életének egészétől. Erről milyen képet kapott a Minisztertanács? — Előterjesztésünket ennek érzékeltetésével kezdtük. Eszerint Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye társadalmi-gazdasági életében a VII. ötéves terv éveiben gyökeres változás ment végbe. Befejeződött a ’70-es évek végéig jellemző nagyfokú központi erőforrás-koncentráció, megállt a korábbi gyors ütemű gazdasági növekedés, és napjainkra a megye gazdasága nehéz helyzetbe került. Ennek fő vonulatait jól ismeri a megye lakossága, a kormány ülésén is erről esett a legtöbb szó. Ezeknek tudható be, hogy a megye az ország depressziós térségévé változott, nehezebbé váltak az életfeltételek, a szociális biztonság. Évente 6—7 ezer — közöttük sok kvalifikált — ember hagyja el falvainkat, városainkat. A lakosság* létszáma 1987. január 1-jére 784 ezerre csökkent, az időskorúak és a cigányok aránya pedig növekedett. — Mint említette, korábban 1978 októberében adott számot munkájárói a megyei tanács ub a Minisztertanácsnak. Az akkor hozott határozatokat hogyan sikerült végrehajtani? — Megítélésünk szerint a ’78-as minisztertanácsi határozatot lényegében a nehezedő feltételek ellenére is végrehajtottuk. Irányító munkája során érvényesült a megyei tanács meghatározó szerepe, növekedett a helyi tanácsok önállósága, a közigazgatás demokratizmusa. A tanácsi döntések előkészítésében fokozódott a társadalmi szervek és a lakosság részvétele, valamint a hosszú távú stratégiai célokat megfogalmazó koncepciók szerepe. A tanácsi szervezet egyszerűsödött és korszerűsödött. A lakosság döntő többsége ismeri és elismeri a tanácsok munkáját. Az esetenként fellelhető elmarasztalások a hozott döntések következetlen, késedelmes, illetve eredménytelen végrehajtásából, a meglévő bürokratizmusból, egyesek visszaéléseiből táplálkoznak. A városi és községi tanácsi testületek törvényesen működnek, javultak a lakossággal való kapcsolatai. A| 188 elöljáróság működésének kezdeti tapasztalatai kedvezőek, összességében jól szervezik a társközségek közösségi életét. Munkájuk hiányosságainak viszont része van abban, hogy néhány településen megnövekedett az önálló tanács megalakítása iránti igény. 1984 januárja óta a megye és a községek kapcsolatai közvetlenebbé váltak, társadalmi, gazdasági és államigazgatási együttműködésük fokozódott. A 22 nagyközséget megyei irányítás alá vontuk. A kétszintű közigazgatás megvalósítását azonban á helyi tanácsok magas száma, a megye nagysága és a rossz telefonellátás egyaránt nehezíti. A tanácsi személyzeti munkában érvényesültek a káderpolitika elvei. A tisztségviselők személyi ösz- szetétele kedvezően1, változott a szakmai-politikai végzettség és fel- készültség szempontjából, nőtt a fiatalok és a nők aránya. Egyes funkciók betöltése viszont az utóbbi időben egyre nagyobb gondot okoz. Jelenleg 14 községi tanácsnak tartósan nincs vb-titkára. A hatósági munkában érvényesülnek a szocialista törvényesség követelményei, a jogalkalmazás, jogpolitikai irányelvek. A 34 építési és 9 árhatósági igazgatási társulás létrehozásával kedvezőbbé váltak a hatósági tevékenység feltételei. A társulási formát — aprófalvak és a tanácsok nagy száma miatt — kétszintű igazgatás döntő eszközének tekintjük. A végrehajtó bizottság széles körű együttműködést alakított ki a Hazafias Népfront, a KISZ és a szakszervezetek megyei és helyi szerveivel. A minisztériumokkal és az országos hatáskörű szervekkel folytatott feladategyeztetések a megye sajátos viszonyait ismertté tették a főhatóságok előtt, és megalapozták indokolt igényeinket. Mindezekkel együtt az állampolgárok közhangulata erősen polarizált: ma egyidejűleg van jelen a feszültség és aggodalom, a várakozás, a közömbösség, a bizakodás és cselekvőkészség. Az utóbbi időben romlott a lakosság közérzete, amelyhez a gazdasági és a foglalkoztatási gondok mellett a bűncselekmények számának és a cigánylakosság arányának növekedése miatti aggodalom is hozzájárul. — A tanácsi gazdaság egyes területein a VI. ötéves tervben, valamint a VII. eddigi éveiben jelentős eredmények születtek, más területeken a feszültségek továbbra is megmaradtak. — Ezzel kapcsolatban arról számoltunk be, hogy a kiemelt ágazatok dinamikusan fejlődtek, a lakossági ellátás színvonala azonban a tervezettől szerényebb mértékben javult. Az előirányzottnál kevesebb lakás épült, de a hatékonyabb lakásgazdálkodás és a felgyorsult lakásmobilitás eredményeként nem csökkent a tanácsok által elosztható lakások mennyisége. Az egészségügyi szolgáltatás mutatói a számottevő fejlődés ellenére is szerények. Az orvoshiány mind az alap-, mind a szakorvosi járóbetegellátás területén jelentős. A szociális otthonok fejlesztése a kórházakat tehermentesítette, de a zsúfoltság még mindig jelentős. 'Ezzel együtt a szociális ellátás jobban igazodott az igényekhez. Az országos átlagot meghaladó mértékben javultak az óvodai és az általános iskolai ellátottság mutatói, de a meglévő hátrányokat csak csökkenteni tudtuk. A közoktatásban a tartalmi munka gondjait is mutatja, hogy 14 éves korig a tanulók 80,9 százaléka szerez általános iskolai végzettséget. Ebben meghatározó szerepet játszik, hogy a tanulók 12,9 százaléka cigányszármazású. A szakemberképzésben jelentős fejlődést eredményezett a régióban a jogász, az üzemgazdász és az egészségügyi felsőfokú képzés megindítása. Bővült a kereskedelmi hálózat. A kistelepüléseken működő üzletek azonban sokszor csak veszteségekkel üzemeltethetők. Ezért 1987/88- ban II üzlet szüntette meg működését, s ez nehezíti az ellátás javítását. A VII. ötéves tanácsi tervben a megyei tanács a korábbinál területileg és ágazatilag egyaránt kiegyensúlyozottabb fejlesztéspolitika megvalósítását tűzte célul. Az újabb forráselvonások azonban szükségessé tették a tervek felülvizsgálatát, módosítását, a prioritások csökkentését. Főbb vonalaiban ezekről esett szó beszámolónkban, emellett külön vettük Miskolcot, utalva a lakásgondokra, az infrastrukturális, a lakosság létszámának gyors növekedéséből adódó feszültségekre. — A helyzetelemzést követő feladatmeghatározás esetünkben nem kevesebbet jelent, mint a megye társadalmi-gazdasági leszakadásának megállítása, ebből adódóan a térség sajátos kezelése a kialakult feszültségek mérséklése érdekében. A koncepciók mind teljesebbé válnak, hiszen a problémák feltérképezése nem mai keletű. A kormány ülése adott-e újabb impulzusokat, nyitott-e biztatóbb távlatokat problémáink megoldására? — Azt kell mondanom, hogy a feszültségek természetéből adódóan illúzió lenne gyors megoldásokkal számolni. Folyamatokban kell gondolkodnunk, és e folyamatok helyes irányítása a legfontosabb tennivalónk. Közismert az alaptétel: hosz- szabb távon összehangolt kormányzati és vállalati erőfeszítésekkel arányosabbá kell tenni a megye iparszerkezetét; az országos fejlesztési programokkal összhangban növelni kell a feldolgozóipar arányát, oldani az üzemi szervezet túlzott koncentráltságát, javítani térbeli elhelyezkedését. Beszámolónkból egyértelműen kikövetkeztethető az is, hogy a szerkezetátalakítás tennivalóihoz meg kell gyorsítani a termelő és a lakossági infrastruktúra fejlesztését, külön figyelve a megye elmaradott térségeinek felzárkóztatására, Miskolc lakásállományának növelésére és rehabilitációjára, valamint az elavult közműhálózat és tömegközlekedés felújítására. Tudatosan fejlesztenünk kell a szerkezet- átalakítás szellemi infrastruktúráját, jobban kell építenünk a szélesebb értelemben vett emberi tényezőkre, a megye tudományos, szellemi potenciáljára, a kezdeményezőkészségre. A szerkezetátalakítás stratégiai céljaihoz rendelten sokszínűbbé váló és bővülő anyagi forrásokkal rendelkező központi és helyi eszközökkel kell kezelni a foglalkoztatás gondjait. Mindebben tudjuk és tovább keressük a megyei és a helyi tanácsok, vállalatok, szervek lehetőségeit, tennivalóit. Ezt számos tanácsi dokumentumban megfogalmaztuk, a Minisztertanács előtt is summáztuk. Ezzel együtt, mint az előbbiekben utaltam rá, a térségben halmozottan jelentkező feszültségek megkívánják a kormányzati szervek megkülönböztetett figyelmét, segítőkészségét. A Minisztertanács ülésének egész szelleme érről a segítőkészségről tanúskodott, és ezt hivatott biztosítani az a határozat, mely szerint az Országos Tervhivatal elnöke az ipari, a mezőgazdasági és a pénzügy- miniszter, valamint! a megyei tanács elnökének bevonásával 1989. I. felében köteles a kormány elé terjeszteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari, mezőgazdasági és infrastrukturális fejlesztésének kérdéseit tartalmazó javaslatot a megyében felhalmozódó gondok megoldására, a kibontakozás elősegítésére. Köszönjük a beszélgetést! Nagy Zoltán Elméletünket gazdagító viták M apjainkban kiváltképpen igazolódik annak a megállapításnak az érvényessége, amely szerint a marxizmus elmélete nem lezárt rendszer, hanem szüntelenül változik, gazdagodik. Oka ennek egyrészt a valóság, a társadalmi élet fejlődése — mely állandóan új, megválaszolásra és elemzésre váró kérdéseket vet fel —, másrészt pedig ismereteink, a világról szerzett tudásunk folytonos gyarapodása. Elméletünk fejlesztése, a túlhaladott vagy tévesnek bizonyuló tételek kiiktatása, és új gondolatok beépítése vitákban történik. Természetes — az ellenkezője lenne természetellenes —, hogy azonos elvi alapállásból is lehet eltérő következtetésekhez jutni. A különféle, nemegyszer ellentétes vélemények vitákban ütköznek, csiszolódnak, s ennek eredményeként alakul ki azután az a közös álláspont, amely — ha a gyakorlat próbáján igazolódik — tartósan beépül az elmélet szövedékébe. A polémia lehet éles is — ha betartják a vitakultúra szabályait, ha az érvelést nem a „címkék" osztogatása helyettesíti, akkor ebben semmi rendellenes nincs. Rendellenes az volt, amikor, „felsőbb hely” megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatása lépett az érvek és ellenérvek összecsapásának helyébe, s aki nem hajtott fejet, az kiiktatódott az elmélet művelőinek sorából. Számos probléma vetődik fel — és számos, részben egymással ellentétes válasz formálódik — a szocialista demokrácia, a politikai rendszer kérdéskörében. Az egyik ilyen a pluralizmus értelmezése. Korábban kategorikusan elvetettük a pluralizmus lehetőségét politikai rendszerünkben. Újabban viszont kezd polgárjogot, nyerni egy olyan álláspont, amely szerint az érdekek és ideológiák sokrétűsége mellett a politikai intézményrendszerben, a hatalom gyakorlásában is érvényesül — érvényesülhet, érvényesítendő — egyfajta szocialista pluralizmus. A politikatudomány művelői körében vita tárgya, hogy miként érinti mindez a bárt vezető szerepének érvényesítési módját, milyen intézményi-szervezeti feltételek szükségesek az érdekek pontos kifejeződéséhez, hogy jelenhet meg a politikai tagoltság az intézmény- rendszerben, a nyilvánosságban. Aligha kell hosszabban bizonygatni, hogy mindezek tisztázása nemcsak a teória számára fontos, hanem politikai gyakorlatunkat is közvetlenül érinti. Mint ahogy szorosan összefügg a gyakorlattal az az elvi kérdés is, hogy milyen az önkormányzati-önigazgatási elemek kibontakozásának tendenciája, s miként érinti ez az állam, a központosított hatalmi struktúra működését. A mostanában divatossá vált kérdésfeltevésben — felülről vagy alulról „építkezzen”-e társadalmunk, illetve a kettő egyidejű érvényesülése-e a célszerű — voltaképpen nagyon lényeges eszmei-politikai tartalmú probléma rejlik. Meglehetősen szembenálló, olykor végletes vélemények fogalmazódnak meg ebben a vitában, de- felsejlenek egy — a gyakorlat által hasznosítható — szilárd és előremutató elvi megközelítés körvonalai is. Nem választható el ettől a témakörtől a politika szerepének, a társadalom más szféráihoz való viszonyának — úgyszintén hevesen vitatott — kérdése. Milyen mélységig és milyen módon vegyen részt a politika a különböző szférák folyamatainak alakításában, melyek a tényleges lehetőségei, indokolt-e korábban kialakult „túlsúlyos” jelenlétének mérséklése? — ilyen és hasonló kérdések körül folyik a vita. Része ennek a témakörnek az arról folyó eszmecsere, hogy miként értékelhető az állam társadalmi szerepvállalása. Egyes vélemények szerint szükséges ennek a mérséklése, mások viszont változatlanul nélkülözhetetlennek ítélik a spontán tendenciák negatív hatásainak kivédéséhez. Kapcsolódik ez a gazdaság kardinális kérdéseinek elemzéséhez, amelyek ma érthetően a figyelem előterében állnak. A közgazdaságtan művelői körében vitát kiváltó témák sokasága mögött továbbra is meghúzódik az a — több mint három évtizede újra és újra előbukkanó — teoretikus, s egyben praktikus kérdés, hogy mi a szocializmusban az árutermelés helye, s mi jellemzi a tervszerűség és a piac viszonyát. Az áru- és pénzviszonyok fontosságát ma nálunk jóformán senki sem kérdőjelezi meg, de ezek súlya, meghatározó volta, az egyes társadalmi szférákban betöltött szerepének mértéke körül sok még a tisztázandó. Társadalmunk szerkezete sem marad ki az elmélet művelőinek érdeklődéséből. Abban általános az egyetértés, hogy a — „hivatalos” politikai okmányainkban még mindig szereplő — hagyományos osztály- és rétegstruktúra mind kevésbé jellemző tényleges viszonyainkra. De nem csekély a nézetkülönbség a valóságos tagozódás, rétegződés jellemzőinek, és kiváltképp ezek meghatározó tényezőinek az értékelésében, az egyenlőtlenségi viszonyok okainak, további alakulásának, mérséklési lehetőségeinek a megítélésében. Az említett és a nagyszámú egyéb kérdés némelyikében már formálódik a konszenzus, kirajzolódnak az elméletileg megalapozottnak tekinthető álláspont körvonalai. Másokban a közeledés jelei nemigen tapasztalhatók, egyes témákban pedig várhatóan még csak ezután csap majd magasba a vita lángja. Ugyanakkor mind jobbak a lehetőségek a más országokban dolgozó marxista ideológusokkal, kutatókkal folytatott eszmecserére, tudományos eredményeik hasznosítására. A gyakorlati élet — a legfőbb „döntőbíró” — segítségével ily módon remélhetően kiformálódnak azok a szilárd gondolati pillérek, amelyekre ideológiánkat, s ennek révén politikai gyakorlatunkat építhetjük. Gy. L.
