Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-15 / 89. szám

1988. április 15., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Műszaki vizsgától a hitellevélig Csaknem harmincezer autóklubtag Borsodban Beszámoló az országos elnökség előtt A közelmúltban a Ma­gyar Autóklub Országos El­nöksége beszámoltatta a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei szervezet vezetőségét tevékenységéről. A meg­mérettetés sikeres volt. For­gács Jánostól, a klub me­gyei titkárától kérdeztük: miről tájékoztatták az or­szágos elnökséget, s milyen további feladatokat kap­tak? — A beszámoltatás az 1983-tól 1987 végéig terjedő időszakot ölelte fel. Ez egy igen gazdag periódust je­lent megyei szervezetünk életében, különösen az utób­bi egy-két esztendő. Ebben a néhány évben kezdődött meg megyénkben a gépjár­művezető-képzés a klub égisze alatt is; minden munkanapra kiterjesztettük a műszaki vizsgáztatást;sa­ját kivitelezésben elkészült az oktatási tanterem; Mis­kolc és Ózd fúziójával lét­rejött a megyei szervezet; Ózdon és Sátoraljaújhelyen megvalósult a műszaki ál­lomás, majd ezeken a mű­szaki vizsgáztatás, hogy csupán néhány példát em­lítsek. Mindezeknek is kö­szönhető, hogy megyénkben országosan is feltűnést kel­tő a létszámnövekedés di­namikája. Amíg például a beszámoltatási időszak első évében, vagyis 1983-ban 17 508, addig tavaly, év vé­gén már 27 180 tagot szám­láltunk. — Miért, illetve mitől kapnak kedvet az autósok a klubtagságra? — Nehéz erre röviden vá­laszolni, hiszen a klubtag­sággal járó igen sok előnyt kellene felsorolnom. Min­denképpen szólnom kell azonban olyan tényezőkről, mint az ózdi és sátoralja­újhelyi műszaki állomások belépése a klubélet vérke­ringésébe. Gondoljuk csak el, mennyi előnnyel jár az, hogy e két városból és tér­ségéből a klubtagoknak nem kell már Miskolcra bejárniuk műszaki vizsgá­ra, a műszaki létesítmé­nyek 30—40 km-es autó­zással bárki számára elér­hetők. Sókat számított és számít az is, hogy Ózdon, Kazincbarcikán, Ongán vagy a Borsodi Szénbá­nyáknál jól működnek cso­portjaink, Kazincbarcikán és Szerencsen a kétfős, For­rón, Vadnán, Bekecsen, Sa- jóládon, Leninvárosban, Mezőcsáton, Mezőkövesden, Ernődön és Miskolcon pe­dig az egyfős miniállomá­sok. — Ha már a szolgálta­tásokat említette, hallhat­nánk erről konkrétabban is? — Annál is inkább öröm­mel beszélek róluk, mert van miről számot adni. Műszaki állomásainkon ta­valy csaknem 49 ezer szol­gáltatási műveletet végez­tünk klubtagjaink gépjár­művein. Ezek közül mint­egy 16 ezer volt a közle­kedésbiztonsági felülvizsgá­lat, majdnem 10 ezer a vizsgáztatás, vagy például közel 2 ezer a fékhatás-el- lenőrzés. Lehet, hogy nem is eggyel végzetes balesete­ket előztünk meg, de az sem közömbös, hogy bizton­ságérzetet adtunk klubtag­jainknak az autózáshoz! Ugyanígy szóba hozhatom a nyékládházi és miskolci állandó segélyszolgálatot, a sárga angyalok hétvégi me­zőkövesdi és forrói tevé­kenységét, vagy a téli in­dítószolgálatot Miskolcon, Ózdon és Sátoraljaújhe­lyen. Ma már szerencsére ott tartunk, hogy segély­szolgálati gépkocsijaink és a műszaki állomás ügyele­tes diszpécsere CB-rádión tart kapcsolatot egymással. Igénybe vehetik klubtagja­ink havi két alkalommal a jogsegélyszolgálatot is, a személygépjárművezető­képzéssel pedig már hat fő­állású gyakorlati oktatónk foglalkozik. Tavaly például a szervezetünknél KRESZ- és műszaki elméletből 440- en, illetve 506-an, gyakor­lati vezetésből pedig 464- en vizsgáztak. Mindezeket a beszámoltatáskor jóleső érzéssel vette tudomásul az országos elnökség is. — Hoz-e újat 1988 a szervezet életében? — Minden szempontból igyekszünk a klubot még vonzóbbá tenni, hogy még több, nem klubtag autós ta­lálja meg az utat a sok­sok előnnyel járó klubtag­sághoz. Számtalan megva­lósításra váró elképzelé­sünk van, már a közeljö­vőt illetően is. Hamarosan ismét levisszük négy lakó­kocsinkat Balatonszárszóra, ahol azokat egy-egy család egy-egy hétre alig három­ezer forint körüli összegért bérelheti. Ózdon és Sátor­aljaújhelyen máris beindí­tottuk a dízel-gépjármű­vek, például a Mercedesek fogyasztásmérésének vizs­gálatát. Mindhárom mű­szaki állomáson április 1-jétől a klubtagok díjtala­nul használhatják az autó­mosókat. Ezzel azt szeret­nénk elérni, hogy a bérhá­zak között minél kevesebb klubtag kényszerüljön autó­mosásra. Tárgyalunk arról, hogy kölcsönzünk öt XX- es kocsit. Hamarosan itt a nyár. Az idén is igyek­szünk minden segítséget megadni az autós turisták­nak. Egész Európában fog­lalunk olcsó szállásokat (Salzburg tartományban pél­dául napi 120 schiilíngért!), térképeket, prospektusokat adunk, vagy például a Szovjetunióba utazóknak li­terenként 7,20 forintért szuperbenzinkupont! Egyik új, még alig ismert szol­gáltatásunk a belföldi hi­tellevél. Aki kiváltja, egy évig 5 ezer forintot hasz­nálhat fel határainkon be­lül étkezésre és szállásra, 700 Ft-ot üzemanyag-vásárlásra, s még sok más előnnyel is jár, kiváltképpen, ha a külföldre szóló szuper hi­tellevelet is kiváltják hoz­zá. — Azt tűztük magunk elé célul, hogy megyénk­ben az autóklubtagok szá­ma 1990-ig érje el a 30 ezret. Bízunk abban, hogy ez sikerül. Nylkcs Imre Az elnök elkeseredetten csapott ök­lével a levegőbe; — Ez nem lehet igaz — sziszegte —, ez egyszerűen elké­pesztő! A tsz vezetőjét körülálló műszaki em­berek szintén tanácstalanul bámultak ki az ablakon. Az úton már csak a por­felhő látszott; a kocsi, amely a ható­ság ellenőreit vitte, már egy másik tsz felé robogott. — Ezek szerint úgy, ahogy van, bontsuk le az egészet? - sistergett az elnök, széttárva karjait. A mozdulat irányában, körben a régi szo­ciális épület új toldalékrészének falai látszottak. Meghúzódtak a félhomály­ban, mintha maguk is éreznék: valami miatt röstelkedniük kell. Termelőszövetkezeti önállóság ­ellenőrökkel? Kétségtelen, miattuk gyűlt meg a tsz ba­ja a hatósággal. Mert hogy gyári faeleme­ket vettek, leértékelve, olcsón a Tüzép- telepen, amiből aztán otthon új étkezdét csináltak. S most az egészet megkérdője­lezte az átvevő bizottság. — De miért ná­lunk, és miért nem a gyártónál és a for­galmazónál? — fújt nagyot a főmérnök, aki tudta már, hogy nehéz időnek néz elé­be maga is, írhatja majd sorra a feljegy­zéseket. Mert jó lenne, ha mégis megma­radhatna az új étkezőrész, akkor is, ha tör­ténetesen faelemekből vannak a falai. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, a törvény- és törvénymódosítási javaslatok vitájában több képviselő is szólott a hazai vállalat- és szövetkezet-ellenőrzési gyakor­latról. Ám ezúttal nemcsak a vele kapcso­latos bürokráciáról — amely hazai földje­inkben úgy látszik, túlságosan is mély gyö­kereket eresztett —, hanem magukról a vizsgálatok alapját adó normatívákról. Ar­ról, hogy jóllehet nincs bennük semmi ki­vetnivaló, s nagyon is üdvözlendő követel­ményeket támasztanak, csak hát az egyes rendelkezések megfogalmazói olykor mint­ha teljesen eltávolodtak volna a mai itt­honi gyakorlattól. Az előírt anyaghoz nem lehet hozzájutni, tartós hiánycikk. Netán egy éven belül harmadszor emelték az árakat, s emiatt elérhetetlen a felhaszná­lóknak, akiknek jószándékához nem férhet kétség, folytatni szeretnék beruházásaikat, felhasználva hozzá mindazt, ami kapható, viszonylag olcsó és a célnak — szerintük — tökéletesen megfelelő. Végtére is olyan ter­mékekről van szó, amelyeket a gyártónál, vagy a forgalmazónál — lehet, mindkét helyen — egyszer már valaki, vagy vala­kik ellenőriztek. S ilyenformán a felhasználó okkal-joggal bízhatna is a megvásároltakban, s abban, hogy azok használhatóságát, a szabvány előírásait nem a lánc végén, a vásárlónál találják majd nem megfelelőnek. Vagy ha csak egyszerűen túlzott szigorról van szó, hát ezt végképpen nem tartják indokoltnak manapság a vállalati, szövetkezeti körök­ben. Ott ugyanis a fejlesztésekhez kapott nagyobb önállóságot szeretnék úgy értel­mezni, hogy az kiterjedjen a műszaki dön­tésekre is. Kiváltképpen akkor — és csak­is akkor! —, ha azok nem ellenkeznek a szakma alapvető követelményeivel, a józan megfontolásokkal, az egyébként valóban mindenkor kötelező igényességgel. Igen, a képviselők arról is szóltak: nap­jainkban minden eddiginél jobban kell számolni a realitásokkal! Ha az üzemi konyhán háromfázisú he­lyett történetesen kétfázisú villanytűzhe­lyet használnak azért, hogy felmelegíthes­sék az állattelepek személyzetének ebédjét, hát nem okvetlenül szükséges emiatt jegy- zőkönyvezgetni. S bírságolni akkor, ha a műemlék irodaház tetején, alkalmi megol­dásként, másfajta cserepet használtak föl, az előírásoshoz ugyanis az egész országban nem jutottak hozzá, a padlástér viszont már beázott. A parlamenti vitában az ellenőrzés mai gyakorlata talán azért is vetődött fel szo­katlanul éles hangnemben, mert a terme­lőszövetkezeti törvény immár valóban nagy önállóságot kínál a termelőknek a gazdál­kodás csaknem minden területén, miköz­ben nem kevesebb, mint harmincöt szerv folytat nálunk vizsgálatokat. Az ellenőrzé­sek tételes jogai terén a parlamenti vita változást nem hozott. Ám az ott elhang­zottak is nagyon világosan tükrözték: a normatívákat rugalmasabban kellene kezel­ni, alakítani. A Parlament által is jóváha­gyott nagyobb önállóság, teljesebb mozgás­tér kétségkívül társadalmi igényt is tükröz, ennélfogva a túlméretezett bürokrácia, a hatóságosdi nem kötheti gúzsba a rende­leteket végül is jószándékkal végrehajtani igyekvőket. Takarmányvizsgálat A MÉM Mezőgazdasági Fő­osztálya közzétette a mű­ködési engedéllyel rendelke­ző takarmányvizsgáló labo­ratóriumok jegyzékét. Esze­rint 32 ilyen intézmény, ál­lomás tevékenykedik, eleget téve az alapító okiratban foglaltaknak. Ezek a labora­tóriumok a takarmányok adásvételénél töltenek be fon­tos szerepet: a vitás ügyek­ben véleményt adnak a ter­mékről a nagy pontosságú elemzések után. Az elmúlt években gyak­ran különböztek a vélemé­nyek a takarmánygyárak termékeinek minőségéről. A felhasználók — mezőgazda­sági nagyüzemek és kister­melők — egyaránt panaszol­ták, hogy a takarmányok esetenként nem tartalmaz­zák kellő mennyiségben, arányban azokat az anyago­kat, amelyek a hivatalos re- ceptúrákban szerepelnek. Emiatt az állattenyésztés eredményessége elmaradt a várakozástól. A rohamosan fejlődő ipar szinte elárasztotta környezet­idegen termékeivel a mező- gazdaságot. A mezőgazdasá­gi üzemek olcsó áron jutot­tak hozzá a műtrágyákhoz, és növényvédő szerekhez. A tápanyag-visszapótlás szinte egyetlen módja a műtrágyá­zás volt. Káros hatását köz­vetlenül a vetemények tava­szi megdőlése, késői érése mutatta a szakszerűtlen (és sokszor mértéktelen) műtrá­gyázás következményeként. Közvetett hatása csak évek, sőt évtizedek után mutatko­zott, illetve napjainkban is mutatkozik. Elég, ha a tala­jok elsavanyodására gondo­lunk, ami már napjaink fel­adatát is meghatározza e ká­ros folyamat megállításában. Növényvédő szereink fel- használásával hatásosan pusz­títjuk a kártevőket és a kórokozókat. Azonban a nö­vényvédő szerek által oko­zott mérgezések, megbetege­dések az állandó potenciális veszélyre figyelmeztetnek. 1974-ben Űjvárosi Miklós professzor Bábolnán tartott előadásában — utalva az éhező világrészekre és a nö­vényvédő szer veszélyeire — azt mondta: „Vagy nem vegyszerezünk, és azért ha­lunk meg, vagy vegyszere­zünk és azért!” Ma már azonban igen sok országban felteszik a kérdést: vajon szükségszerű-e állandóan együttélnünk ezzel a veszély- lyel? Akik a vegyszerfel­használásokat ellenzik, azok divatos áramlatok csoporto­sulásaiba tömörülnek (példá­ul az NSZK-ban a zöldek). Ma már nagyobb a környe­zetünket napról napra érő káros hatás attól, hogy csu­pán megvétózzuk egy-egy hulladékégető létesítmény fel­építését, vagy elvessük a nö­vényvédő szerek, műtrágyák használatát. Ugyanis ma még lehetetlen ez utóbbi kettőt kiváltani, bármennyire is tiszteletre méltóak a bioló­giai növényvédelem eredmé­nyei, azokat hatékonyan al­kalmazni csak kiegészítő vé­delemként lehet országrész­nyi területeken. Ma még meg kell tűrnünk, sőt használ­nunk kell a kemikáliákat, és el kell fogadnunk, hogy ész­szerű alkalmazásukkal nem törvényszerű a kedvezőtlen tendenciák kialakulása (pél­dául savas eső). A környe­zetbarát technológiák kere­sése pedig még termelőüze­mi szinten is kötelességünk. Egyes kutatók szerint a földünket védő ózonréteg az északi és a déli pólus felett megsérült, azon lyuk kelet­kezett, ezzel magyarázzák a sarkokon a jég olvadását. A folyamatot még vissza lehet fordítani, amit egyes tudó­sok a világ vegyi gyárainak radikális csökkentésével, a növényvédő szerek, műtrá­gyák és általában a kőolaj- származékok felhasználásá­nak mérséklésével (egyesek a megszüntetésével) kívánnak elérni. Hazánkban is egyre több olyan rendelet foglalko­zik a környezetvédelemmel, amelyek hozzájárulhatnak az egészséges környezet vissza­állításához. A környezetet óvó intézkedések nemcsak népgazdasági ágazatokra, ha­nem intézményekre, gyárak­ra, mezőgazdasági üzemekre konkrét, feladatokat határoz­nak meg, melyek végrehaj­tásáért az üzemekben az ilyen munkával foglalkozók tehetnek a legtöbbet. Természetesnek tűnt, hogy a műtrágyás zsákokat, az ég­hető növényvédőszeres cso­magolóanyagokat elégettük. Ma már ezt büntetlenül nem lehet megtenni; egyrészt a már említett ózoncsökkenés, a széndioxid- és a szénmo- noxid-szint káros emelkedése miatt, másrészt a törvény ál­tal kikényszeríthető, milliós nagyságrendű bírságok miatt sem. Mechanikai, agrotechnikai és biológiai módszerek is hatnak a környezetre. Két­ségtelen azonban, hogy a ké­miai növényvédelem került előtérbe, így e módszernek van döntő hatása a környe­zetre. A napjainkban előtérbeke­rülő kisvállalkozások, me­lyek elsősorban a kézi mun­kaerőre alapozzák a mező- gazdasági munkákat, segítik a környezetkímélő technoló­giák elterjedését. így csök­kenthető a herbicidek alkal­mazása, hiszen mesterséges anyag felhasználása révén a természetes ökoszisztéma — ha kismértékben is — fel­borul, és helyén az agro- ökoszisztéma alakul ki, amelyben egyes mikroszer­vezetek elpusztulnak, mások átalakulnak, és ismét mások változatlanok maradnak. Mindezekre legyünk tekin­tettel, gondosan ügyeljünk a növényvédő szerek szakszerű alkalmazására, a védekezés lelkiismeretes elvégzésére. Bekccsi Szabó László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom