Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-17 / 65. szám

1988 március 17., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Válaszol az illetékes „Postánkból" összeállítá­sunk február 4-i számában a „Mindezt 48 forintért!” cí­mű írásban D. J. miskolci olvasónk a Béke filmszín­házban tapasztaltakat tette szóvá. Észrevételeire Bíró Tibor üzemvezető-helyettes válaszolt: A panaszos január 31-én este, a fél hétkor kezdődő előadáson tekintette meg a Beverly Hills-i zsaru című filmet. Kifogásolta, hogy a film előtt híradó, kisfilm és előzetes sem szerepelt. Saj­nos, tényként kell közöl­nöm, hogy január 1-jétől, or­szágos döntés alapján a híradók igen korlátozott példányszámban jelennek meg (a korábbinak kb. a fele), igaz, most már szí­nesben. Filmszínházunk az­óta nem tartozik a híradót vetítő mozik. közé. A kis­film (az ún. kapcsolt film) pedig a mindenkori játék­film tartozéka, és csak azokkal a filmekkel érkezik, amelyek rövidebb időtarta­múak; ugyanis ekkor tartja indokoltnak vetítésüket a forgalmazó cég, a MOKÉP. A Beverly Hills-i zsaru cí­mű filmet országszerte e nélkül forgalmazzák. Igaza van a panaszosnak abban, hogy a vetítés előtti perceket jó lenne valamivel kitölteni. Erre gyakran fel is használjuk az előzetese­ket. Amikor azonban az elő­ző előadás hosszabb időt vesz igénybe, vetítésükre nincs lehetőség. Az emlí­tett napon a mozilátogatók a Vissza a jövőbe című fil­met tekintették meg, ami 1 óra 50 percig tartott. Az es­ti előadás közönségének be­engedésére minimális idő állt rendelkezésre, s a szel­lőztetés vélt. hiánya is erre vezethető vissza. A szűkös időkeret mellett, sajnos elő­fordul, hogy dolgozóink siet­ve, „lámpáikat villogtatva" végzik munkájukat. Felhív­tam figyelmüket a pontos, és udvarias magatartást ta­núsító viselkedésre. A film elején valóban rövid hang­hiba volt, amit észlelésekor azonnal megpróbáltunk el­hárítani. Várhatóan április 1-jétől kedvezőbben alakul a hely­zet, mivel filmszínházunk visszaáll a régi előadáskez­detekre; így délután csak három előadás lesz, s az azokra fordított idő lénye­gesen megnőhet. A kényelmetlenségekért elnézést kérünk a levélíró­tól, és reméljük, a továb­biakban is látogatója lesz filmszínházunknak. Veszélyes „játékszer” A miskolci Ncpkcrt játszóterén még csak elvétve bukkan fel cgy-egy gyerek. A melegebb idő közeledtével bizonyára be­népesül, s játszóalkalmatosságait birtokukba veszik a sza­badtéri mozgásra éhes gyerekek, örömmel függeszkednek, hintáznak, forognak, egyensúlyoznak majd, kipróbálják, ami csak útjukba kerül, s nem gondolnak a veszélyre. Pedig, ha a képen látható betonkockákat is „meghódítják”, könnyen baj lehet belőle. Sérülést, balesetet szenvedhetnek. Elszállí­tásukra, mielőbb szükség lenne. Fotó: F. L. Jobban meg kellene becsülni... Idestova egy éve joglalkoz- tatnak közhasznú munka ke­retében olyan embereket, akiket egyelőre — elsősorban szakképzettség hiánya miatt — nem tudnak alkalmazni a népgazdaság egyéb területén. Eleinte sokunk idegenkedését váltotta ki a közmunka be­vezetése. A megtisztított Szinva-medret, utakat, par­kokat látva bizonyára jó né­hányunk véleménye megvál­tozott. Valljuk azonban azt is be lelkiismeretesen, hogy ez a munka hiábavaló is le­het. A szépen rendbe hozott meder lassan újra megtelik háztartási limlomokkal, és a járdákon, parkokban ismét ott pörgeti az eldobott papí­rokat, csikkeket és egyéb szemetet a tavaszi szél. Ügy tűnik, két táborra ősziünk. Az egyikbe tartozók örülnek az elvégzett szép munkának, vigyáznak is rá, ha úgy adó­dik, le is hajlanak egy pa­pirosért (s hiszem, hogy mi vagyunk többen); a másikba tartozók viszont fittyet hány­nak környezetük milyenségé­re, a szépítésért tett erőfeszí­tésekre. A közelmúltban környeze­tünk megóvására pályázati felhívást tettek közre, a diá­kok részére pedig már ne­gyedik alkalommal rendezik meg az országos környezet- védelmi vetélkedőt. Mind­annyian tisztában vagyunk azzal, hogy olyan nagy hord­erejű feladatok mellett, mint a levegő és a vizeink tiszta­sága, a veszélyes hulladékok kezelése, eltörpülni látszanak az iménti problémák. Mégis meggyőződésem, hogy az ilyen cselekedetekre késztető felhívások, vetélkedők csak növelhetik a környezetükért aggódók és tenni akarók tá­borát, s talán nem is olyan sokára már nem tűnik szi­szifuszi tevékenységnek a közhasznú munka sem. Pásztor György Hozzászólás A reklámról A közelmúltban az olvasók rovatában megjelent „Ellen­reklám” című írásban olva­sottakat szeretném megerősí­teni. Jómagam olyan munkahe­lyen dolgoztam, ahol a rek­lám fontos és nélkülözhetet­len kellék volt. Annak ide­jén a szakma elismert mes­tereitől úgy tanultam, hogy a reklám lélektani ráhatás, befolyásolás, melyben felhív­juk a figyelmet ajánlataink­ra. Van jó és rossz reklám. De még a jónak tartott is le­het unalmas, ellenérzést ki­váltó, ha mértéktelenül ada­golják. Sikeres megoldás, amikor a reklám figuráit az ajánlott áru viselői közül választják ki. (pl. Liberó). Sokszor nem várt eredmény születhet. Egyik ismerősöm mesélte, hogy unokája nem akart mosakodni, minden­áron bőrradírt követelt a tisz­tálkodáshoz. Tönkreteheti azonban a sikert valame­lyik reklámozott áru minő­ségromlása, hirdetés utáni burkolt vagy nyílt áremelése. Visszatérő ajánlás esetében a néző, a hallgató azt várja, hogy új ötletekkel frissítsék fel a régit. Végül hadd em­lítsem meg a vevő igényét; a reklám ne az eladhatatlan áruk, a nem keresett cikkek eladásának a mentőöve le­gyen, hanem hirdesse az újat, a tökéletesebbet, s vá­lasztásban a tanácstalan fo­gyasztó segítőtársa legyen. H. Sándor Ózd A választók segítenek Vívják ki maguknak a megbecsülést, a képviselői funkcióval járó tekintélyt! Mi, választók segíteni fo­gunk. — így kezdi levelét Czimma János miskolci olva­só, nyugdíjas MÁV-osztály- vezető, a II. sz. lakóterületi körzeti pártvezetőség tagja. Baroíkai busz-bajok Kazincbarcikáról 113 alá­írással érkezeit panaszos levél. BVK-s dolgozók te­szik szóvá, hogy a Borsod Volán kazincbarcikai üzem­egységének néhány helyi és távolsági járata pontatlanul közlekedik. Előfordul, hogy nem állnak meg egyik-má­sik megállóhelyen, s azt is tapasztalták, nem fűtik az autóbuszokat. Különösen a 23-as és a 42-es jelzésű já­ratok nem menetrend sze­rinti közlekedése okoz szá­mukra sok bosszúságot, sé­relmezik, hogy váltóműszak­ból hazafelé igyekezve, 30— 40 percet is kell várakoz­niuk. * A BVK-s dolgozók észre­vételeire Almási Zoltán, a Borsod Volán kazincbarci­kai üzemegységének igazga­tója válaszolt: Üzemegységünk komoly erőfeszítéseket tesz a me­netrend szerinti közlekedés biztosítására. A járatsze­mélyzet felelőtlen munkája, vagy egyéb objektív ténye­zők miatt sajnos mégis adódnak problémák. Ameny- nyiben tudomásunkra jut, hogy egy-egy járat kimarad, vagy késik, s azért a járat­személyzet okolható, minden esetben fegyelmi felelősség­re vonóst kezdeményezünk. Egyébként személyforgalmi szakálkalmazottaínk, vala­mint ellenőreink folyamato­san ellenőrzik autóbuszveze­tőink munkáját. A menet­rend szerinti közlekedési a hiányos anyagellátás is be­folyásolja. Gondként jelent­kezett az elmúlt évben, hogy országosan hiánycikk volt a gumiabroncs. Fűtési probléma a helyi járatokon van. Ezek ugyan­is gyakorta megállnak, és a rövid utazási idő miatt nem lehet a kellő hőmérsékletet biztosítani; de műszakilag sem a legtökéletesebb a fű­tés. Január első felében a 42-es jelzésű járat végállo­mása a KISZ-lakótelepnél megrongálódott, s emiatt nem lehetett biztonságosan megfordulni a csuklós autó­busszal. A kazincbarcikai tanáccsal egyeztetve, egy hétig leállítottuk a járatot, illetve végállomását az au­tóbuszállomásra helyeztük át mindaddig, amíg a forduló újra biztonságossá nem vált. Elképzeléseink szerint a jelenlegi ideiglenes jelle­gű, végleges megoldására az utak kiépítésével visszaté­rünk. Levelében „Képviselők taka­rékon? című cikkünkre rea­gál, ahogy írja — keserű szájízzel. — Nevek és intémények nem szerepeltek a cikkben, és ezt sajnálom, hiszen a teljes igazság megismerése nélkül nem tudjuk „kiket tiszteljünk és kikre haragud­junk”. Olvasónknak bizony, igaza van. Az újságíró mentségé­re csak annyi szolgál, hogy nem a képviselőt lekis- lányozó intézményvezetőt „féltette" a nyilvánosság vé­leményétől, hanem — ahogy meg is fogalmazta — a kép­viselőt attól, hogy választói bizalmát elveszítheti. Bizony, még ennyi idő után is van mit tanulni a demok­ráciából, s ezt annál köny- nyebben tesszük, minél job­ban magunk mögött érezzük az olyan olvasói véleménye­ket, mint a Czimma Jánosé. Kildjüii egy érdekes fótit! Leszoksz a dohányról, ha ezzel o pipával dohányzol. Csí­pős illata a fejedbe száll, nem kell többet a cigaretta­szál. Tüsszentesz sokat tőle, váljon mindenki egészségére. E sorokkal ajánlja tormapipáját Lévai László miskolci ol­vasónk. Már vártuk őket... Az első melegebb napsugár nemcsak a növényvilág ta­vaszi hírnökeit csalogatta elő, hanem megbolygatta a ma­dárvilágot is. Téli vendége­ink útrakelnek, hogy átadják helyüket a messzi délről ér­kező társaiknak, amelyek év­ről évre tavasszal, egy „bel­ső parancs” szavára ismét visszatérnek költőhelyükre. Ennek az ismétlődő esemény­nek lehetünk megint szem­tanúi. Az első fajok már meg is érkeztek: a bükkösök la­kói, a kék galambok. S itt vannak a csapatosan repke­dő seregélyek, amelyek elő­szeretettel keresgélnek a mű­velt területeken. A jól is­mert, kedves hangú mezei pacsirták is újra ott rep­kednek a rétek, a vetések felett. De várjuk további fa­jok érkezését; a barázdabil­legetőket, a rigókat, vörösbe­gyeket és más délre húzódott madarakat. Vizslán Tibor Sajóbábonv Nagyapák versenyeztek Az ózdi Hazafias Népfront Kun Béla Körzeti Bizottsága a közelmúltban játékos sportve­télkedőt rendezett nyugdíjasok részére a Bolyki Főúti Álta­lános Iskola tornatermében. A résztvevők üdvözlése után megkezdődött a több órán át tartó küzdelem. Rási István testnevelő tanár tréfás gyakor­lataival ráhangolta az idős em­bereket a közel tízféle játékban való közreműködésre. A leg­Szerkesztői V.-né, Miskolc: Az ott­hon lévők nyugalmát nap­pal sem lehet indokolatla­nul zavarni. A levelében le­írtak alapján szomszédja csendháborításért felelősség­re vonható. Javasoljuk, for­duljon panaszával a tanács városi hivatala szabálysérté­si csoportjához. * Tuka Tódor, Putnok: Vá­laszlevelünket „a címzett is­meretlen” jelzéssel vissza­kaptuk. ★ Többeknek üzenjük: 1988. január 1-töl módosultak a aktívabb és legügyesebb játéko­sok tárgyjutalomban részesül­tek. Külön említést érdemel Bélák János bácsi, aki idős ko­ra ellenére is szívósan küzdött a pingpongversenyen. A szer­vezők a jövőben rendszeressé szeretnék tenni a vasárnap dél­előtti sportot, játékot. Kerékgyártó Mihály ózd üzenetek nyugdíjasok kedvezményes utazási feltételei. A nyug­díjasok az országos közfor­galmú vasutak és a Volán menetrend szerinti járatain évente változatlanul 16 al­kalommal, 50 százalékos utazási kedvezményben ré­szesülnek. A nyugdíjasok azonban választhatnak, és két 50 százalékos utazási lehetőség összevonásával egy 90 százalékos kedvezményt is igénybe vehetnek. A 16 alkalomra szóló kedvezmény („Nyugdíjasok utazási iga­zolványa”) felhasználása után további két 90 százalé­kos mérséklésű kedvez­ménnyel utazhatnak az érintettek. Összeállította: Bodnár Ildikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom