Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-01 / 51. szám

1988. március 1., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Fizet — nem fizet? A Borsod Volán közúti el­Váltópapucsban a fodrászhoz Matyi, Bem József utca. Az itt lakók a három-négy éve épült lakásukba az enyhébb időben nem nagyon tudnak bejutni. Autóval tengelyig, lábbal térdig jár­nak a sárban. Valóságos lakógyűlés toborzódott ottjártunkkor, s a szebbnél szebb házak tulajdonosaiból ömlött a pa­nasz. Tömött buszok, akadozó szemétszállítás A lakók reménykednek abban, hogy egyszer csak folytatódik a munka. lenőrzési osztályán lapozgat­juk az iratokat, jegyzőköny­veket. amelyek egy eszten­dő munkájába engednek be­tekintést. Az adatok elszo­morítóak, bár lehetne rosz- szabb is a kép, minden né­zőpont kérdése. Ha azt vesz- szük alapul, hogy a Borsod Volán naponta több mint hétezer járatot üzemeltet, hogy évente száztizenötmil- lióan utaznak a vállalat autóbuszain, az a tizenegy és fél ezer eset, amikor az utasok l!)87-ben nem ren­delkeztek érvényes menet­jeggyel, illetve bérlettel, el­enyésző szóm. Ha viszont abból a szempontból vizs­gáljuk, elemezzük a statisz­tikát. hogy az ellenőrzés ob- jéktív okok miatt csupán az utasok kis töredékére ter­jedhet ki, már korántsem rózsás a kép. A közelmúltban Tari Ló­ra nd és Nagy Béla íoellen- őrökkel magam is részt vet­tem egy ellenőrzésen Ka­zincbarcikán és Özdon. Az első járat, amelyre felszáll­tunk, a kazincbarcikai vas­útállomásról a városi autó­busz-pályaudvarra közleke­dett. Mindössze tíz-tizenöt utas tartózkodott a járaton, és minden a legnagyobb rendben volt. Ilyen is ritka — jegyezték meg útitársaim. A pályaudvaron a Mocso- lyásdg közlekedő autóbusz­hoz vezetett az utunk. Az előttem lévő ülésen egy ja- vakorabeli hölgy foglalt he­lyet. A buszvezető, kezében lyukasztóval, köszöntötte a felszállókat, de nem sok dolga akadt. Az első meg­állóban a két főellenőr ud­variasan közölte a tényt: ellenőrzést tartunk. Az előt­tem ülő asszony is átnyúj­totta a keze ügyében lévő je­gyet, amely azonban keze­letlen volt. — Ez száz forint, asszo­nyom — 'közölték az utas­sal. — Tetszik fizetni a hely­színen, vagy ...? A hölgy a pénztárcájába nyúlt és rezzenéstelen arc­cal átnyújtotta a helyszíni bírságként elkönyvelt ösz- szeget. majd a következő megállóban, mint aki jól vé­gezte a dolgát, leszállt a járműről. Ózdon a város széléről, pe­reméről, a centrumba igyek­vő csuklós autóbuszra száll­Segít a segély A Borsod Megyei Társa­dalombiztosítási Tanács el­múlt évi feladatai közül kü­lönösen nagy hangsúlyt ka­pott a nehéz anyagi körül­mények között, rossz egész­ségi állapotban élők meg­segítése, anyagi támogatása. Ennek szükségességét jó né­hány statisztikai adat is in­dokolja: 1987-ben megyénkben 784 ezer lakost tartottak nyil­ván, akik közül a megvál­tozott munkaképességűek száma meghaladta a 14 ez­ret. Az egy lakosra jutó át­A Balatoni Halgazdaság keszthelyi angolnanevelő te­lepén ezekben a hetekben zajlik a nemzedékváltás. Az Atlanti-óceán keleti partvi­dékén ugyanis január és március 'között halásszák ki a gyuífaszál nagyságú angcl- naivadékok tömegét, és szál­lítják a meslterséges nevelő­helyekre; Keszthelyre példá­ul egy szezonban hatmillió érkezik belőlük. A sós tengeri vízben élet­tünk fel. Nem volt zsúfolt­ság, legfeljebb huszonötén lehettünk a járművön. Itt már akadt dolguk az ellen­őröknek; hárman vették igénybe jegy nélkül a Volán szolgáltatását. Az egyik esel különösen kellemetlen volt, egy bányász dühében csak­nem ellökte az útját álló el­lenőrt, aki végül is karhatal­mat hívott segítségül. Ez­után a 4-es és a 7-es számú helyi járat következett. A né­gyes busz zömmel kisdiá­kokkal volt zsúfolt, akik szin­te felszólítás nélkül nyújtot­ták át bérleteiket. Itt sem akadt bliccelő. Ám a hetes járaton már előkerült a no­tesz és a toll. Egy fiatal, jól öltözött hölgy arra hivatko­zott, hogy odahaza felejtet­te a bérletét, egy másik asz- szonynak jegye nem volt, egy férfi pedig, aki kék mun­kásruhát viselt, nemhogy je­gyet, de még igazolványt sem tudott felmutatni. Talán mondani sem kell, hogy ket­ten csekket kaptak, hogy az­után kiegyenlíthessék a Vo­lánnal szembeni tartozásu­kat. Az állítólagos bérletes hölgy megúszhatja, ha a Vo­lán-irodán másnap bemutat­ta érvényes utazási igazol­ványát. Dolguk végeztével a két főellenőr úgy summázta az eseményt, 'hogy egy esettől eltekintve, csendes nap volt a mai. Akadt már ennél több dolguk is, s kerültek mele­gebb helyzetbe is. Mert hát akadnak, akik nemcsak nyelvükkel fenyegetőznek. Nemrégiben Leninváros- ban és Kazincbarcikán tar­tottak az osztály dolgozói át­fogó ellenőrzést. Ez alka­lommal mindkét városban egy műszakváltást és csak ■a helyi járatot ellenőrizték. Az eredmény: Leninváros- ban hetvenötén, Kazincbar­cikán pedig csaknem százan utaztak jegy nélkül, vagy érvénytelen bérlettel. Egyébként tavaly az ér­vénytelen menetjeggyel uta­zó tizenegy és fél ezer em­ber közül 5700-an a hely­színen kifizették a bírságot, ugyanennyien pedig csekken egyenlítették ki tartozásu­kat. Elég gyakoriak a bér- lethamisítások is, ilyen ese­tekben szabálysértési .eljá­rást kezdeményeznek az el­lagjövedelem elmarad az országos átlagtól, mint aho­gyan a munkaképes korúak foglalkoztatottsága is. Ma­gas a táppénzesek és a nyugdíjas járadékosok szá­ma szőkébb pátriánkban. Életkörülményeik javítását, mindennapjaik megkönnyí­tését szolgálják azok a se­gélyek, juttatások, amelye­ket a társadalombiztosítási tanács évről évre kifizet. A kérelmek indoka leggyak­rabban a gyógyszerek ma­gas ára, a hosszan tartó be­tegség és az alacsony jöve­delem. A tanács — méltányossá­gi jogköréből fakadóan — 1987-ben összesen 2 617 000 forintot fizetett ki, 2850 ké­relmezőnek. A segélyeken túl, jó néhány járadék össze­gét is megemelték. 1988-ban pedig az alacsony nyugdíj­jal rendelkezők körében, az eddiginél — havonta — húszezer forinttal többet oszthatnak szét támogatás­ként. re kelt parányi állatok gyor­san hozzászoknak az édes- . vízi környezethez. Általában két éven belül elérik a megrendelők által kívánt 15—20 dekás súlyt. A karibi térségből szállítotít és a hé­vízi telepen nevelt angolnát ugyanis teljes mennyiségben Olaszországba, az NSZK-ba, Hollandiába és Belgiumba exportálják. A kígyótestű halak tavaly körülbelül egy­millió dollárt hoztak. (MTI) Lévay Barnabás: — Ami­kor megkaptuk a telket, úgy volt, hogy teljes a közmű­vesítés; víz, villany és nyílt csapadékvíz-elvezető való­ban volt, de szennyvízcsa­torna nem. Most ezt építik — Luca széke módjára — társulásos alapon. Az egész környéket .feltúrták, de ja­nuárban mi itt még dolgo­zó embert nem láttunk. Az­tán kiástak egy másik árkot, valamilyen kábelt fektetnek majd bele. Tavaly november 25-től nyitva az árok, a ká­bel pedig tekercsben, azóta ázik. Kocsival nem lehet megközelíteni az utcát. Ne­kem is hozták a szenet, a kiásott árkot kicsit bete­mettem, de a házig sem tu­dott jönni a .teherautó. Le Ladányi Lajos: — Ivóvi­zünk nem volt a nyáron két hétig. Körülbelül 150 lakás van a telepen, de még nem lakik itt mindenki. Mi lesz akkor? Egész nyáron horda­ni fogjuk a vizet? Gyerme­keknek nem merjük adni, mert nitrátos. A buszmegál­lóban nincs lámpa, a sötét­ben bukdácsolnak a pocso­lyában. A tanács szerint az ÉMÁSZ-nak kellene egy égőt odatenni, az ÉMÁSZ viszont azt mondja, bármikor fel­szerelik, ha a tanács meg­rendeli. Kinek lehet itt hin- n i ? Fekete Attila: — Felépí­Laczkó Istvánná, fodrász: — Másfél évvel ezelőtt nyi­tottuk az üzletet, akkor még nem túrták fel az utat, el­fogadható volt. Mivel ez az egyetlen férfifodrászat a faluban, forgalmunk is volt. De most... ? Szombat van és még egy vendéget sem, láttam. Az emberek szégyen­keznek, hogy nyakig sárosak és váltópapucsot hordanak, hogy be tudjanak jönni. Így aztán elpártolnak, az adót pedig fizetnünk kell. Tizen­egy éves lakóslgénylést mondtam vissza Miskolcon, de ha így maradnak a dol­gok, bizony megbánjuk, hogy itt építkeztünk. Durai Imre, Cserebere bolt: — Fél éve építettük a házat, s az üzletet. Felvásá­roljuk a használtat, de tar­tunk új gyermek-, felnőtt­ruhát is. Persze csak ol­akarta önteni 50 méterre, a sárba, mert ha beljebb jön, elakad. Nem kívánunk asz­faltozott utat, csak valami zúzalékot hozassanak, amit majd elterítünk. Mátó Barna: — Mire el­jutunk a buszmegállóig, olyanok vagyunk, mint a disznók. Keresni kell egy pocsolyát — amiből „szeren­csére” jócskán akad —, hogy lemossuk a cipőnket, mielőtt felszállunk. A szemétszállí­tásért lakószobánként fize­tünk, hetente kellene elvin­niük. A múlt év december 15-től, január második heté­ben vitték el először. A szomszédok szerint már meg sem kísérelte a kukásautó, hogy ide bejöjjön. tettek egy gázcseretelepet 750 ezer forintért, de senkii nem cseréli ott a palackot, mert hetente háromszor helybe hozza egy maszek. Ez egy felesleges beruházás, de gyógyszertárra nem fut­ja. Minden gyógyszer 16 fo­rinttal többe kerül, mert be kell érte mennünk Miskolc- í-a. Erre fizetjük a tehót, de mikor lesz ebből valami? Ha a tanács adna anyagot, mi minden társadalmi mun­kát elvállalnánk. Ahány fia­tal, annyi szakma van kö­zöttünk, akik hajlandók len­nének segíteni, ha értelmét csóbbakat, hiszen, aki épít­kezik, annak nem marad pénze a luxusárukra. Ezek­hez az igényekhez alakítjuk a kínálatot. Novemberig jó forgalmunk volt, aztán hogy feltúrták az utcát, s ekkora sár van, akár be is zárhat­nánk. Mi sajnos nem érez­tük az év végi felvásárlási lázat, mert be sem tudtak jönni a vevők. Az áruval telt autót két utcával innen leállítjuk, s háton hordjuk be a cuccot. Elmentem a ta­nácselnökhöz, hogy hozza­nak salakot, s boldogan vál­laljuk, hogy elegyengetjük. A válasz az volt: mit pa­naszkodnak, önszántukból építkeztek itt, tudták hová jönnek. Durai lmréné: — Reszke­tünk, nehogy tűz üssön ki, vagy valaki beteg legyen. A segélykérő telefon messze van és mindig rossz. A szomszédasszonynak eltörött a lába, a mentősök ölben vitték ki, mert csak innen három utcáig jutottak az úton. A tűzoltóautó sem tud­na bejönni. Bállá András, szerződéses iparcikk-vasudvar: — Ingyen kapott a falu egy üzletet, melyet, a Borsodi Iparcikk Kereskedelmi Vállalat nyi­tott. A szögtől a radiátorig, az automata mosógéptől a színes televízióig minden árunk van. Októberben 900 ezer forintot forgalmaztunk, Ezek után arra is kíván­csiak voltunk, valóban csak a jó szándékon múlik-e, hogy a gondokra megoldást talál­janak, ezért megkerestük Lukács János tanácselnököt, aki sorba véve a lakosság által említett panaszokat, a következőket mondta: — Szó sincs arról, hogy közömbösek vagyunk az itt lakók gondjai iránt, és az sem igaz, hogy hiányzik a jóakarat. Máshol is akadnak problémák, azokkal ugyan­úgy foglalkoznunk kell. Csak hogy egy adatot mond­jak, a falu 25 kilométeres úthálózatából mindössze 5 kilométernyi a szilárd bur­kolatú. A többi nem por­mentesített, elhasználódott, kátyúsodott, s az évi költ­ségvetésünkből erre 250 ezer forint jut. Egyébként már többször vittünk oda sala­kot. Gyakran járok az em­lített területen, ismerem a lakókat, s gondjaikat, de az együttműködési készségük korántsem olyan, mint ahogy elmondták. A múlt héten ugyanis szállítottunk 320 járdakookát, hogy amíg a munkálatok tartanak, ezt lerakva ne járjanak akkora sárban. Akkor vállalták is, de aztán csak néhány ház előtt rakták le. Hol van hát a nagy tenni akarás? Az út valóban nagyon rossz, de hát a szennyvízcsatornázást az egész községben meg akarjuk oldani, — 1990-re fejeződik be —, az ezzel já­ró kellemetlenségeket tűr­nünk kell. A kivitelező vál­lalta, hogy szakaszokban novemberben, decemberben, — amikor máshol csúcs volt — 300 ezret. Arra gondolt a vállalat, hogy becsukja a boltot, ha nem változik a helyzet. Az árut. nem tudják ideszállítani, s a házhozfu- varozást sem vállalhatjuk. Az Iparcikk perrel fenyeget­te a tanácsot, erre leszórtak két kocsi salakot, de ezzel még nem jobb. A szomszé­daink a Saroktól — 150 mé­ter — hordták f úrikkal a téglát az építkezéshez, mert a szállító ott lerakta, nem kockáztatott. csinálja a munkát és amikor kész van egy-egy rész, azon­nal helyreállítja az utat. Ettől többet sem ők, sem mi nem tehetünk. A gázcseretelepet a Tigáz építette, a tanács csak a telket adta hozzá, nem ke­rült egy fillérünkbe sem, s a község érdekét szolgálja. A víz 1986—87. évben va­lóban gond volt az egész faluban, aztán a nyáron csi­nált egy leágazást a Mis­kolci Vízművek. A meny- nyiséggel azóta nincs baj, de időnként előfordul nit­rátszennyeződés. Megvizsgál­tuk, de nincs akkora vész, hogy zacskós vizet kelljen hordatnunk. A buszmegállót megvilá­gító lámpát novemberben megrendeltük az ÉMÁSZ- tól, beiktatták terveikbe. A tehőból évi 260 ezer fo­rintja van a tanácsnak. Meg­előlegeztük a Tó ABC épí­téséhez a hiányzó összeget, amire nagy szükség volt, a nyári forgalom miatt. A la­kosság pénzéből öt év alatt sem jön be annyi, amennyit pótoltunk. A tehóból való­ban két célt javasoltunk. Az egyik az ABC, a másik a gyógyszertár létesítése vol­na, de erre most nem fut­ja. A Bem József utca és kör­nyékén egyébként két hét múlva végez a munkával a Vízép Vállalat, s már meg­rendeltük a 300 tonna mész­kő-murvát, amellyel majd megszórjuk az utat, és el­terítjük. Majd- ötven év előtti — 1939-es — adatok szerint: a 180 bel- és 180 külterületi házból álló községet 1053-an lakják. A jövő fejlesztési terve a járdaépítés és a villanyvilágítás be­vezetése. A legközelebbi gyógyszertár Hejőcsabán van. Ivó­vizük jó. Mára jócskán változtak a körülmények. Igaz, gyógy­szertár még nincs, s a járdaépítés is feladatként szerepel cgy-egy új területen. Az 1250 házból álló Mályiban azonban ma három és fél ezren élnek. Nyári időszakban, s egy-egy hét végén megduplázódik ez a szám, a tóparti üdülők (501) tulajdonosai és a víz szerelmesei miatt. A Bem József utca csak egy a falu 48 és a tó környékének 19 utcájából. Orosz B. Erika követekkel szemben. L. L. Váltás az angolnatelepen ígéret van — víz, világítás, gyógyszertár nincs lat jak. Csökken a forgalom Nem közömbös a tanács... A mi utcánk térdig sáros

Next

/
Oldalképek
Tartalom