Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-04 / 54. szám
a ~mr\ o l^n . H9SW»iaOfc. SSMPRM NAPRÓL NAPRA HAPItOl. üli 11' íüllí m Lili .ImÄ/ll 11 NAPRÓL NAPRA MPRÖL HURRÁ NAPRÓL NAPRA Készülődés tavaszi ünnepeinkre Közeledik a tavasz, s közelednek tavaszi ünnepeink is. Egyre többen vehetik kézbe a megyei KISZ-bizottság szép kiállítású füzetét, melyre az van írva: Tavaszi történelmi évfordulók. A rendezvénysorozat kiemelt eseményei március 15- én Monokon és Miskolcon kezdődnek. Monokon 15 órakor tartják meg a koszorúzással egybekötött megyei emlékünnepséget, melyen Veres Margit, a MUSZ megyei elnöke mond beszédet Kossuth Lajos emlékházánál. Miskolcon 17.30-kor ifjúsági nagygyűlés kezdődik, melyet fáklyás felvonulás és koszorúzás követ az 1848-as hősök emlékhelyeinél. A sportcsarnok előtti téren Gúr Nándor, a KISZ Miskolc Városi Bizottsága első titkára köszönti ünnepünket. Leninvárosban március 21- én kerül sor az országos központi ünnepségre. A Tanácsköztársaság 69. és a KISZ zászlóbontásának 31. évfordulója tiszteletére két helyszínen, a Leninvárosi Ifjúsági Parkban és a Lenin téren életképekben történelmi játék előadására kerül sor. Ünnepi beszédet Dud- la József, a megyei pártbizottság első titkára mond. A megye több községében, városában, már március 12- én elkezdődnek a történelmi évfordulóhoz kapcsolódó programok, s április 4-ig sportvetélkedőkkel, filmvetítésekkel, vetélkedőkkel tarkított események várnak minden fiatalt. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint, a Budapesten megtartott 9. heti 'lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 35 17 51 55 81 — A magyar és a szovjet posta kölcsönösen bevezette a gyorsposta-szolgálatot. A szolgáltatás keretein belül Magyarországról csak Moszkvába szóló küldeményeket lehet feladni, a Szovjetunióból azonban bármely magyar helységbe lehet gyorsposta-küldeményeket címezni. Ezeket a feladást követően 48—72 órán belül megkapják a címzettek. Részletes tájékoztatást a postahivatalokban kaphatnak az ügyfelek. (MTI) — Ülést tartott tegnap a Hazafias Népfront megyei közművelődési bizottsága Miskolcon. A résztvevők elsőként a bizottság és a munkacsoportok idei terveit vitatták meg, s fogadták el. Tárgyaltak a zempléni városok közművelődési lehetőségeiről, s elhangzottak az olvasótábori mozgalom időszerű kérdései is. — Miskolcra látogatott tegnap Müller István, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, valamint főosztályvezetője, dr. Sziklavári János. A két szakembert az LKJM vezérigazgatója, Drótos László és műszaki igazgatója, dr. Tolnay Lajos fogadta. Eszmecseréjük tárgya a kohászati vállalat stabilizációs programjának végrehajtásához szükséges feltételrendszer kialakítása volt. A megbeszélések után a vendégek megtekintették az IjKM főbb termelőegységeit. Közlemények Értesítjük a tisztelt utazó- közönséget, hogy a hóviszonyoktól függően, 1988. március 5-én és 6-án, a továbbiakban pedig április 4-től szeptember 30-ig a bánkúti kirándulókörzet kedvezőbb megközelítése érdekében új járatokat állítunk forgalomba. A menetrend szerinti autó- buszjáratok Miskolc, autóbusz-állomásról 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 és 16.00 órakor indulnak, vissza Bánkút, mályinkai elágazástól 15.00, 16.00 és 17.00 órakor közlekednek. Az autóbuszjáratokon kedvezményes menet-és menettérti díjtételeket alkalmazunk. Egy kedvezményes menetjegy ára 30 Ft, menettérti oda-vissza útra érvényes jegy ára 50 Ft. Az autó- buszjárat megállóhelyeire és viteldíjára vonatkozó részletesebb tájékoztatást a Miskolc, Búza téri autóbusz-állomáson és a 38-555-ös telefonon adunk. BORSOD VOLÁN Miskolc * Az ÉMASZ V. Miskolci Üzem- igazgatósága értesíti fogyasztóit, hogy a Miskolc I., Árok u. 2— 42-ig, 1—47-ig, Sólyom, Balázs diák, Eszter, Galagonyás 1—23- ig, 1988. március 7—31-ig munkanapokon 7—15 óráig, az áramszolgáltatást fenntartási munkavégzés miatt szakaszosan szüneteltetni fogja. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1988. március 4-én (pénteken) 15.30-tól, 1988. március 7- én (hétfőn) reggel 7.30-ig ügyeletes dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Vörösmarty u. 52. Telefon: 86-026. Bejelentés: 8— 9 és 13—14 óra között. Telefonos lelkisegély szolgálat: 88-884. Hívható szombaton reggel 6 órától, hétfőn reggel 6 óráig, nappal is. Hétköznapokon este 6 órától másnap reggel 6 óráig. ISM-lffifllffiüÄSi - A, MSZMP —SA-PZ.,. lén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja 'i a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapclőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Naptár________ 1988. MÁRCIUS 4., PÉNTEK A nap kelte 6.19 — nyugta 17.33 órakor A hold kelte 18.33 — nyugta 6.37 órakor Névnap: Kázmér Kilencvenöt éve született Füzesgyarmaton Rákos Ferenc (1893—1963) jogász, író. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nélkül. Az északi, északnyugati szél mérséklődik. Hűvös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 7 fok között alakul. (MTI) A hét műemléke (9.) A vizsolyi református templom. A templom mai alakját, formáját — ahogy azt nekünk Barna József vizsolyi presbiter elbeszélte - három építkezési szakasszal nyerte el. A legrégebbi rész a kápolna, még I. István királyunk idejében épült, román stílusban. Az első bővítés 1200 táján, II. Endre idejében történt, akkor készült el a mai szentély, míg a következő átalakítás a XIII—XIV. század fordulójára tehető. Vártemplomnak épült, kőfal vette körül. A templom legértékesebb részei falképek, freskók. A nagyhajó képei hatszáz évesek. Közülük a Golgota jelenete Közép-Európa egyik legnagyobb méretű falfestménye abból az időből. (ha) Fotó: Fojtán L. Házikertek tavaszi agrokémiai munkái Madáretető tlakonból A kiürült műanyag flakonokból az ónodi iskolások madáretetőt készítenek. Az iskola közelében lévő fákon találják meg a madarak a szines madáretetőket. Fotó: Laczó József Halálos balesetek Körösnagyharsányban Czeg- le Zoltán 27 éves magánkereskedő, helyi lakos személy- gépkocsijával elütötte az úttesten fekvő Szamosi Gergely, 49 éves segédmunkást, helyi lakost. Szamosi Gergely, 49 éves segédmunkás, A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség vizsgálatot indított. Budaörsön Jósvai Lajos, 37 éves víz- és gázszerelő kisiparos, helyi lakos tehergépkocsijával áttért az úttest bal oldalára, és ott egy álló autóbusznak ütközött. Jósvai Lajos a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Jósvai Lajos nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Szeged külterületén Csáki Imre, 43 éves rakodómunkás, bácsalmási lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára, és az árokban felborult. Csáki Imre a helyszínen meghalt. Növényeink megfelelő tápanyaggal való ellátása természetesen nemcsak a nagyüzemben, hanem a kiskertjeinkben is alapvető, lényeges. Erről kérdeztük Lovász Attilát, a megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás munkatársát. — Tavaszi munkáinkban az elsők között jelentkezik az ültetvények (gyümölcs, szőlő, bogyósok) telepítése, pótlása. Az ültetvények több éven keresztül egy helyen maradnak, ezért rendkívül fontos, hogy a növénynek már a telepítéskor a megfelelő tápanyagszintet biztosítsuk, valamint a tápanyagot a megfelelő mélységbe juttassuk. A telepítés előtti tápanyag-utánpótlás mennyiségéről a legbiztosabb támpontot a talajvizsgálat adja. A talaj- és levélvizsgálatokat, valamint a trágyá- zási szakvéleményeket a B.-A.-Z. Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás készíti. (Miskolc, Blas- kovics L. 24. sz.) A mintákat megrendelő kíséretében kell állomásunkra eljuttatni, melyben fel kell tüntetni a nevet, címet, a minták számát, a terület elhelyezkedését, a trágyázandó növények fajtáit. Ennek hiányában javasoljuk: a kiásott ültetőgödreinkbe egyenként 5—6 kg szerves trágyát, 1—2 kg mészkőlisztet, 15—20 dkg szuperfoszfátot és 25— 30 dkg kálisót, lehetőleg káliumszulfátot adagoljunk. Bogyósok telepítése esetén a fenti mennyiségek 50 százalékával számoljunk. Lényeges, hogy a műtrágyát a gödörbe visszatöltött talajjal alaposan kell keverni! — Termő ültetvényeken már csak a terméssel és növekedéssel kivont tápanyagokat kell pótolnunk. A foszfor- és kálium-műtrágyákat már ősszel célszerű kiadagolni, hogy tavaszra csak a fejtrágyaként alkalmazott nitrogénműtrágya (pétisó vagy agronit) kiszórása maradjon. A nitrogént célszerű a tenyészidő alatt megosztottan, 2—3 alkalommal a területre kivinni, alkalmanként 1 négyzetméterre 2—3 dgk-os dózisban. — Zöldségfélék esetében — bár az egyes kultúráknál eltérő a tápanyagigény — a négyzetméterenként kijuttatott 4—5 kg szerves trágyával vagy komposzttal javítjuk a talaj szerkezetét, biztosítjuk a növények mikroelem-szükségletét. Amennyiben ia 'tápanyagigényt műtrágyával biztosítjuk, komplex műtrágyából négyzet- méterenként 15—20 dkg-mal kell számolnunk. A dohányról képben, szóban, zenében Füstmentes mozgalom — Ez a miniatűr máglya, melyen a dohányzók elégetik szervezetüket. A dohányzás évente 70 ezer ember halálát okozza, s a táppénzen levők 20 százalékánál közrejátszik a betegségben — mondta bevezetőjében dr. Tóth Judit, a Borsod Megyei Egészségnevelési Intézet igazgatója, a Hungária Biztosítóval közösen a napokban rendezett módszertani bemutatón. A tanácskozás egy film vetítésével folytatódott, melyből a résztvevők azt is megtudhatták, hogy a hazánkban évente forgalmazott cigarettamennyiség háromszor érné körbe a Földet, egymás mellé sorakoztatva, az Egyenlítőnél. A film szerzője dr. Vértes László, a budapesti VI. Kerületi Tanács egészségügyi osztályvezető főorvosa arról beszélt; hogy nem elég tilalmakat szaporítani, hiszen azok úgymond eredménytelenek, hanem az embereket rá kell döbbenteni az egészséges életmód fontosságára. Nem dicsekedhetünk ugyanis, hiszen világviszonylatban másodikok vagyunk a dohányzásban, és negyedikek az alkoholfogyasztásban. Sajnos, nálunk még látni dohányzó kismamákat és betegeket, a soksok tiltás és propaganda ellenére. Azért nehéz az egészségvédelemben eredményeket elérni, mert az emberek csak egészségük elvesztésekor jönnek rá, mit is kell tenniük. Érdekességként azért elmondta, hogy a 20 évvel ezelőtti napilapok házassági hirdetéseinek még csak 10 százalékában, a múlt évieknek pedig 70 százalékában volt kitétel, hogy a jelentkező ne dohányozzon. Lipták József, a Hungária Biztosító üzleti vezetője két kezdeményezésről szóit. Az egyik a „Füstmentes falu” országos akció, melybe megyénkből három község nevezett be: Tornakápolna, Varbó és Csernely. Az elmúlt évet; már értékelték, Borsod községei, igaz most nem nyertek, de ezt a kezdeményezést a jövőben is folytatják. A HB és a Vöröskereszt megyei szervezete pedig „Nikotinmentes osztály” címmel indított pályázatot, melyre eddig 107 Füst nélkül kellemesebb középiskola nevezett be. A díj 50 ezer forint, eredmény- hirdetés májusban várható. Feltétele, hogy se a tanulók, se az osztályfőnökök ne gyújtsanak rá. (obe)