Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-04 / 54. szám
1988. március 4., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Tyihonov marad és tervez Nem mondott le Viktor Tyihonov, a szovjet jégkorong-válogatott vezető edzője. Illetve lemondott, de nem most, hanem hét hónappal ezelőtt. Erről és terveiről beszélt abban a villáminterjúban, amelyet csütörtöki számában közöl a Szovjetszkij Szport című lap. Tyihonov elmondta, hogy az őt ért, sokszor bántó és igaztalan sajtóbírálatok miatt hét hónappal ezelőtt valóban beadta felmentési kérelmét. (Erre emlékeztetett Calgaryban tartott sajtóértekezletén Marat Gramov, a Szovjet Állami Sportbizottság és a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke.) „A sajtóértekezletről beszámolva, a TASZSZ tudósítója hibázott — mondta Tyihonov —, mert úgy állította be a dolgot, mintha az olimpiai versenyek után tettem volna a nyilatkozatot.” A vezető edző még elmondta, hogy annak idején felmentési kérelmét nem fogadták el, a sportbizottság támogatásáról biztosította. Nyugodt felkészülést, kitartó munkát javasolt neki, kérve, hogy vigye végig a megkezdett programot. Ennek sikerét a most hazahozott olimpiai aranyérem bizonyítja. Az olimpiai diadal feletti öröm is lehetőséget nyújt az elemző munkára, hiszen mint a szovjet csapat sikerének kovácsa elmondta: nemcsak a vereségekből, hanem a győzelmekből is lehet tanulni. A szovjet edző már az 1992-es olimpiai felkészülés legáltalánosabb irányairól is beszélt az őt faggató újságírónak: lehetőleg új, fiatal játékosok felkutatása; kemény fizikai felkészítés; új elképzelések, taktika kidolgozása; lélektani felkészítés — ezek szerepelnek a programjában. Viktor Tyihonov szavai azt mutatják, hogy az edző meg- bántottsága a múlté, mint ahogy a múlté a távozás gondolata is. Ezt bizonyítja, hogy a szakvezető már a következő négy évre tervez. Gretzky újabb rekordot döntött Wayne Gretzky, a híres amerikai jégkorongozó újabb, eddig megdönthetetlennek vélt csúcsot döntött meg. Az Edmonton Oilers kiválósága a Los Angeles Kings elleni 5:3-as győztes mérkőzésen az 1050. gólpasszt adta. Az amerikai profi ligában, az NHL-ben ezt a rekordot eddig a legendás Gordie Howe tartotta. A 27 éves Gretzky, aki most kezdte meg kilencedik szezonját az edmontoni színekben, és akit pályafutásának valamennyi eddigi esztendejében a liga legértékesebb játékosának választottak meg, több szempontból is felülmúlta a nagy elődöt. Míg Howe-nak 26 évre és 1767 mérkőzésre volt szüksége az 1049 gólpassz eléréséhez, addig a profivilág legjobbjának számító Gretzky kevesebb, mint kilenc év alatt és csupán 681 mérkőzésen produkálta az új rekordot. Howe egyébként televízión nézte az Edmonton Oilers és a Los Angeles Kings összecsapását, és rögtön a telefon után nyúlt, amikor Gretzky csúcstartóvá lépett elő. Természetesen mégj a mérkőzés közben a hangosbeszélőn bemondták a legendás jégkorongozó gratulációját, amely szerint „örömmel csatlakozik azokhoz, akik csodálattal adóznak Gretzky újabb fantasztikus teljesítményének". T úrák DVTK: A diósgyőri természetbarátok vasárnap vezetik soron következő túrájukat. Találkozás reggel fél 9-kor a Papírgyárnál levő autóbusz-megállóban. Az útvonal: Gulicska—Nagyrét— Áfonyás—Kis-Dél — Bársonyos-forrás—Lillafüred. Túravezető: Placz Gyuláné. KVSE: A barcikai természetbarátok szombaton reggel negyed hétkor találkoznak a BVK-nál levő autóbusz-megállóban. A 17 kilométeres gyalogtúra főbb állomásai: Mályinka—Barócvölgy — Recemvölgy — Kerekhegy — Kemesnye—Od- vaskö — Nagyszállás-völgy —Tardona. Túravezető: Simon Lajos. MISKOLCI HELYIIPAR: A szakosztály tagjai vasárnap reggel fél kilenckor gyülekeznek a Majálisparkban. Az útvonal 13 kilométeres, a főbb színhelyek: Helyiipari-forrás — Vidrócki-barlang — Sólyom- kút — Válint-kereszt — So- ros-teber—Kaszásrét — Papírgyár. Túravezető: Csontos Sándor. Sorsoltak az Ml-ban Csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Népköztársasági Kupa negyeddöntőjének sorsolását. A csapatok március 9-én és 23-án a következő párosításban lépnek pályára: Szolnok—Haladás. Békéscsaba—Bp. Volán, Videoton—Rába ETO, Bp. Honvéd—Vasas. ÉM sport Félmillió néző, 22 gól, havas kupanyitány A váratlanul későn jelentkező tél — a müncheni Olimpiai stadionban például havazott — sem riasztotta el a közönséget attól, hogy tekintélyes számban foglaljon helyet a pályák lelátóin, amikor kedden és szerdán az európai labdarúgó kupák negyeddöntőjének első mérkőzéseit rendezték. A tizenegy találkozót — a tizenkettediket, a Young Boys—Ajax KEK- összecsapást március 9-re halasztották —, összesen csaknem félmillióan látták a helyszínen, a televízió jóvoltából pedig ennél sokkal többen. A nézőcsúcsot ebben a fordulóban Lisszabonban állították fel, a Benfi- ca—Anderlecht BEK-mérkő- zést százezren tekintették meg az Estadio Luxban, azaz a Fény stadionjában. Ugyanakkor Mechelenben a helyi csapatnak a Dinamo Minszk elleni KEK-mérkő- zésére mindössze nyolcezren voltak kíváncsiak ... A tizenegy találkozón szerzett huszonkét gól kettes ‘átlagot jelent, ami arra mutat, hogy ebben a korai időpontban fnég nem melegedtek be a mesterlövészek. A negyeddöntőkben még egyformán három-három csapattal jelenlevő nyugatnémet és' spanyol labdarúgás két fronton is szembekerült. Bár három pontot szereztek a nyugatnémetek, a mérleg valójában lényegesen kedvezőbb az ibériaiaknak, hiszen idegenben egy minimális különbségű vereség, valamint egy döntetlen igazán nem rossz. A szerda csúcsmérkőzésének számító Bayern München—Real Madrid összecsapás 3-2-es eredménye mindenképpen a hatszoros BEK-győztes madridiaknak hízelgő, úgy tűnik, feledtethetik a tavalyi keserű kiesést. — Egy órán keresztül nagyszerűen játszottunk, már-már biztonságban éreztem magam — nyilatkozta Jupp Heynckes, a Bayern edzője. — Aztán öt perc alatt szinte minden esélyünket eljátszottuk. Az előny matematikailag persze még mindig a mi oldalunkon van, csak ne ijedjenek meg a játékosaim a Bernabeu stadionban! — Egy félidőn át túlságos san is biztonsági futballt mutattunk be, 3-0-ás hátrányba kellett kerülnünk ahhoz, hogy elkezdjünk játszani — mondta Leo Been- hakker, a Real edzője. — Ezután már mi irányítottuk a mérkőzést, bár igaz, hogy mindkét gólunk szerencsés volt. Nagyon jó eredmény a 2-3, otthon 1-0-ra vagy 2-1- re bármikor képesek vagyunk százezer szurkolónk biztatásától kísérve. Kölnben 41 ezren voltak kíváncsiak a Barcelona és az egykori városi kedvenc, Bernd Schuster vendégjátékára a Bayer Leverkusen elleni UEFA Kupa találkozón. A 29. évében járó Schuster, aki 1980 óta viseli a katalán csapat piros-kék mezét, klubtársával, Zubizarreta kapussal együtt a mezőny legjobbjának bizonyult. Tanári módon irányította a Barcelonát, s távoli lövéseivel állandó rémületben tartotta Vollborn kapust. A közönség igen sportszerűen, többször is vastapssal jutalmazta Schuster produkcióját, aki a találkozó után meghatottan nyilatkozta: — Nem gondoltam volna, hogy ilyen meleg szívvel fogadja a kölni közönség a „tékozló fiút”. Ügy érzem, csapatunk vesszőfutása befejeződött, a bajnoki kudarcok után most már fölfelé ível a formánk. Ami a többi mérkőzést illeti, igazán nagy meglepetés nem született. Talán a Sporting Lisszabon kétgólos veresége számít váratlan eredménynek a középszerűnek tartott Atalanta otthonában, no és arra is kevesen gondoltak, hogy a Werder Bremen elhozza a két pontot a Hellas Verona otthonából. A visszavágókat két hét múlva rendezik, s akkor már — a vélhetően kedvezőbb talajú pályákon — a mostani huszonkettőnél több gólra lehet számítani. A hét végén Miskolcon, a Nagyváthy utcai általános iskolában rendezik meg az idei országos ifjúsági egyéni tollaslabda-bajnokságot. A küzdelmek szombaton 12, vasárnap pedig 8 órakor kezdődnek. (Képünk az egyik korábbi miskolci versenyen készült.) Sportműsor PÉNTEK TÖMEGSPORT. Kőhalmi Kupa kispályás labdarúgótorna. Miskolc, városi sportcsarnok, 16.30 óra. SZOMBAT TÖMEGSPORT. Az ÉMÁSZ sportnapja. Miskolc, városi sportcsarnok, 8 óra. BIRKÓZÁS. Imrik Károly junior szabadfogású verseny. Miskolc, DVTK-csar- nok, 8.30 óra. CSALÁDI TÜRA. A KISZ Borsod Megyei Bizottsága által rendezett családi versenysorozat első fordulója. Az útvonal: KISZ-iskola— Csanyik-völgy — Gulicska —Nagyrét—Vadas Jenő-for- rás—Ságvári-telep — KISZ- iskola. A táv 8 kilométer, a szintidő 3,5 óra. Nevezési díj: 50 forint. Jelentkezni a KISZ-iskolán 8.30—9.30 óra között lehet. TOLLASLABDA. Országos ifjúsági egyéni bajnokság. Miskolc, Nagyváthy utcai Általános Iskola, 12 óra. TEKE. NB II., férfi: Borsodi Építők Volán—Egri Spartacus. Miskolc, LKM- pálya, 9 óra. Ózdi Kohász— Szegedi Spartacus, Özdi Spartacus — Agria Bútor. Ózd, 9 és 12 óra. RÖPLABDA. NB II., női: Miskolci VSC—DUSE. Miskolc, Vasutas sporttelep, 10 óra. Mezőkövesdi Munkás— SZÁÉV. Mezőkövesd, Rozmaring u. 2., 10.30 óra. NB II., férfi: Kazincbarcikai Vegyész—DUSE. Kazincbarcika, KVSE-sporttelep, 11 óra. Borsodi Építők Volán —Szolnoki TITÁSZ. Miskolc, Pallos u., 10 óra. ASZTALITENISZ. NB II., férfi: Borsodi Kinizsi—Ko- lacskovszky SE. Bocs, általános iskola, 11 óra. VASÄRNAP TOLLASLABDA. Országos egyéni ifjúsági bajnokság. Miskolc, Nagyváthy utcai Általános Iskóla, 8 óra. KÉZILABDA. Kerekes Já- mos-emléktorna. Miskolc, 7- es Számú Általános Iskola, 9 óra. TÖMEGSPORT. Kőhalmi Kupa, kispályás labdarúgótorna. Miskolc, városi sport- csarnok, 8 óra. ASZTALITENISZ. Megyei kizárásos ifjúsági bajnokság. Miskolc, Killián-dél, 34- es iskola, 9 óra. RÖPLABDA. NB II., férfi : Sátoraljaújhelyi TK— Dél-borsodi Tsz SE. Sátoraljaújhely, Bolyai u„ 9.30 óra. LABDARÜGÁS. NB II.: Ózdi Kohász—Szekszárdi Dózsa, Ózd, Kohász-sporttelep, 14.30 óra. DVTK—Szeged SC. Miskolc, DVTK-sporttelep, 14.30 óra. Metripond—Kazincbarcikai Vegyész. Hódmezővásárhely, 14.30 óra. NB III., Tisza-csoport: Olefin SC—Kisvárda. Leninvá- nos, 14.30 óra. (A Magyar Népköztársasági Kupa borsodi selejtezősorozata 4. fordulójának párosítását szombati lapunkban közöljük.) APRÓHIRDETÉSEK ingatlan Miskolc legcsendesebb helyón. jó levegőn családi ház eladó, mely 3 szobából, központi fűtéssel, fürdőszobából -I- szoba, konyha, melléképületből áll. Érdeklődni: Miskolc-Pereces, Kara József u. 3. Sajóládon eladó kétszintes. összkomfortos családi ház. Bajcsy- Zs. u. 22. sz. _________ K étszintes, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Érdeklődni: Onga, Oprendek S. u. 51. sz., szombaton 10—15 óráig.____________ O laszliszkán, a Kossuth L. u. 122. sz. belterületi beépíthető telek sok gyümölcsfával. reális áron, megosztva is eladó. Területe kb. 4000 négyszögöl.___________ Lcgyesbényén, a Dózsa Gy. u. 10. sz. alatt családi ház, 1200 négyszögöl kerttel, több melléképülettel — víz az udvarban — eladó. Ugyanott 2X500 négyszögöl szőlőtelepítésre alkalmas szántóterület eladó. Eladó 228 négyszögül zártkert. io m--es faházzal Lyukóban Érdeklődni: Balogh, Miskolc, Lavotta u. 8.. 17 óra után._________ M iskolctól 12 km-rc jól bevezetett vegyes- kereskedés eladó, lakóháznak is megfelel. Érdeklődni telefonon: 09-596, vagy 51-745, Eladó Alsó-Bedegh- völgyben 510 négyszögöl szőlő-gyümölcsös. hétvégi házzal, szerszámossal. Sürgős. Lakatos Ferencné. Miskolc. Katowice 13. Kertes, 2 x/-i szobás, komfortos családi ház eladó. 70 m-. éjszakai áram. Irányár: i 800 000 Ft. Érd.: 11—16 óráig. Miskolc III.. Lányi Ernő 34. _______________ S ürgősen eladó 220 négyszögöl zárt telek Perecesen, az Alma utcában. Faház. víz, villany, pincével ellátva. Érdeklődni: az esti órákban, telefonon. 64-118. Eladó Tapolcán, áron alul, 255 négyszögöl belterületi ingatlan. Telefon: 38-693. Tapolcán zártkerl- ben, GOO négyszögöl gyümölcsös eladó. Villany. víz van. Telefon: 18-814. Kétszobás, telefonos, szövetkezeti lakásomat és kistokaji horgásztanyámat eladom vagy családi házra cseré- lcm. Tel,: 63-592. Eladó nyéki öregtó u. 3. alatt, 2 szoba -4 3 mellékhelyiségből álló hétvégi ház. Megtekinthető: minden hétvégén. ___________ A Győri kapuban családi házat vagy beépíthető telket vásá- rolnék. Tel,: 86-248. Lévay u. 26. sz. alatt. 3 szobás, családi ház eladó, azonnali beköltözéssel. Érdeklődni: szombaton délelőtt.________________ K iskirály-dűlőben első osztályú szántóföld. parcellázva cladó. Hutás út 8._____ M ályi-tóparton augusztusra nyaralót bérelnék. ..Pecázás 224776” jeligére a kiadóba;_______________ A varból halastónál 380 négyszögöl hétvégi telek. építési engedéllyel eladó. Érdeklő^önij_64-376.___________ E lcserélném stadionnál lévő 1 szoba-komfortos, tanácsi, gázos, telefonos lakásomat. 1,5, vagy 2 szobás, szintén tanácsira. Telefon: 71-658. Régi típusú négyszobás. kétgarázsos. családi ház eladó. Torontáli 61. sz. Érdeklődni: szombat, vasárnap.___________________ 2,5 szobás, tanácsi lakásomat elcserélném belvárosi, 2 szobás, tanácsira. Árpád u. 8 sz. Vilii,______________ E ladó Miskolc-Tapolcán. a Zója u. végén, 310 négyszögöl szőlő-gyümölcsös. Érdeklődni: Hl.. Vájár u. 21. sz. alatt, 17—19 óra között. Eladó kertmüveléscs terület. 950 m-, a Tokaji Ferenc 67. alatt. Érdeklődni lehet: Miskolc. Nap utca ll. sz. alatt. egész nap. Böcsün új, 5 szobás, gázfűtéses családi ház eladó. Garázs -I- melléképület. Cím: Bocs, Móricz Zs, 50. _______ N yék Iád házán, az István-ló mellett kiépített vikcndtelkek folytatásában hétvégi telek eladó. Cím: Oszt- róczki Miklós, Nyék- Iádháza, Ady Endre 17. ______________________ E ladó i 4- 2 fél szobás, most felújított szövetkezeti lakás, tehermentesen. Tizes honvéd u. 14. SZ. VII 2._________ T etemvári kis ingatlanom bérházira cserélném. Leveleket: ..Minden megoldás érdekel 348600” jeligére a hirdetőbe. Eladó kétszintes, összkomfortos, kertes családi ház 950 000 Ftért. Garzonlakást beszámítok. Érdeklődni: Hernádnémeti. Petőfi u. 146. sz,___________ E lcserélném komlós- tetői 2 szobás OTP- lakásomat, 1,5 szobás tanácsira. Különbüze- tet kérek. Leveleket: ..Minden megoldás érdekel 362821” jeligére a hirdetőbe,________ Alsózsolca központjában 260 négyszögöl telek eladó. Érdek- lődni: Ilona u, 13. sz. Eladnám, vagy elcserélném Bü’kkab- rány. Sályi u. 30. sz. alatti. 2 szobás, családi házamat. Csere esetén miskolci, vagy egri tanácsi lakást beszámítok. Érdeklődni: mindennap. __________ 3 00 négyszögöl hétvégi telek. termő gyümölcsfákkal a Kis- szentbenedeken eladó. Érdeklődni az esti órákban. Telefon: 72-497._________________ ö zugróban 222 négyszögöles termő zártkerti ingatlak, bekerítve, faházzal. villannyal. pincével sürgősen eladó Telefon: 06-101. Avas, ni. ütemben 2 szobás OTP-lakást garzonra cserélnék, esetleg eladnám. Minden megoldás érdekel Érdeklődni : 67-572. délután 6 órától. Eladó a Népkert környékén magasföldszinti. 2 szoba-étkezős 4 szuterén garzon, gáz központi fűtéses társasházi öröklakás, egyedi építésű garázs- zsal 4 gépkocsitárolóval, nagy udvar, kert, telefon van. Leveleket: ..Azonnali beköltözéssel 362653” jeligére a hirdetőbe. Eladó Szentistvánon, az Ady E. u. ll. sz. alatti lakóház, a Zsó- ri-fürdőhöz közel, 2 szoba-konyha. spájz, kamra, rakodó pince, melléképület, nyári konyha, istálló, malacól, 600 négyszögöl szőlőlugas, gyümölcsös, irányár: 360 000 Ft. Érdeklődni: Miskolc, Győri kapu 12. X/3. Telefon: 06-4684-972. Eladó egy 400 négyszögöl területen lévő. 90%-ig kész családi ház. OTP-átvállalással 4- készpénz. Érdeklődni lehet: Tállya, Rákóczi út 93. sz. alatt. Eladó Tokaj központjában 471 m2 telken kétlakásos lakóépület, borospincékkel, valamint. 4 hektár terület, külön-külön. vagy egyben Irányár: házas ingatlan 750 000. földterület 200 000 Ft. Érdeklődni: INKÖZ iroda Sátoraljaújhelyi Kirendeltség, Kossuth u. 16.. szerdai napokon. Miskolcon, az End- resz György 2. sz. alatt, a stadionnal szemben 2 szoba-hallos, gáz- és központi fűtéses, összkomfortos családi ház 4 mclléépítve egy egy- szoba-konyhás lakás eladó. Érdeklődni lehet : személyesen az Endrcsz György 7. sz. alatt, valamim telefonon, az. 52-893-as számom____________________ Eladó Miskolc, Des- sewffy u. 32. sz. alatti. kétszintes, 140 m2 lakóterületű családi ház, garázzsal, i 4 2 fél szobás, szövetkezeti vagy OTP-lakást beszámítok. Érdeklődni a címen, 17 óra után. Mádon 1200 négyszögöl. 10 éves kordo- nos szőlő eladó. Mád, Árpád út 68, _________ C saládi ház, másfél holdas telekkel Fclső- gagyban 100 000 Ft-ért eladó. Víz. villany van. Érdeklődni: Martinte- lep. Latinka Sándor 49. ___________________ S zőlő 4; szilváskert Edelény körzetében jutányosán eladó. Kocsival. busszal elérhető. Szép környezel. ,,Házikó 225048” jeligére a kiadóba. Eladó Alsózsolcán 422 négyszögöl telek, öreg házzal. \ársasház*épí- tésre alkalmas, megosztható. Érdeklődni: Ady E. u. 12.. 15 óra után. Orbánnénál. Eladó Pünkösd-hegyen 296 négyszögöl telek. Érdeklődni bármikor: Miskolc. Hato- dik u. 20._____________ V arbói tónál hétvégi telek eladó. Érdcklöd- ni: 62-185, 17 óra után. Sürgősen eladó új családi ház. Tiboldda- róc. Zöldfa út 18. Elcserélném Árpád úti. X. emeleti 2,5 szobás, tanácsi lakásomat. tanácsi garzonra. ..Sürgős 225546” jcligé- re a kiadóba._________ K ét szoba, összkomfortos. szövetkezeti lakás a tapolcai elágazásnál eladó. Érdeklődni : Testvérvárosok útja 26. V/l. sz. alatt, vagy a 64-l8l-es telefonon, az esti órák- ban.____________________ M ályiban, a Kossuth utcában új családi ház eladó. Érdeklődni 17 óra után a 74-832-cs telefonon. Pótkerék csárdánál hétvégi telek kőházzal, víz, villany van, 250 000 Ft-ért eladó. Lévay u. 67. sz. * 1 Eladó a Feszty Árpád utca folytatásában 895 négyszögöl zártkert. Telefon: 15-699. 1 4- 2 fél szobás, panorámás szövetkezeti lakás, tehermentesen eladó. Érdeklődni este 6-tól: Kazincbarcika. Szabó L. u. 34. 1/2. Fclsözsolca központjában lévő 50 négyzetméteres lakóház. 1 szoba-összkomfortos (egyedi, központi fűtéssel). különálló épületben lévő. 140 négyzetméter alapterületű műhellyel, udvari garázzsal, pincével, 417 négyzetméteres telken eladó. Irányár: 1 millió 500 ezer Ft. Érdeklődni: MIK INKÖZ Iroda. __________________ S árospatakon, központi fekvésű helyen, 2 szoba-konyhás házrész, melléképületekkel eladó. Érdeklődni lehet a Zrínyi u. 33. sz. alatt. ____________ Sárospatak központjában 55 négyzetméteres alapterületű, közművesített, telefonos helyiség eladó, vagy bérbe adó. Érdeklődni: Sárospatak, 41-es körzetszám, ll-789-es telefonon. ___________ Miskolclioz 60 km-re lévő, 3 szobás, új fürdőszobás családi házat nagy telekkel miskolcira cserélnék. Minden megoldás érdekel. Leveleket: ..Tavasz 362822” jeligére a hirdetőbe. Taktaszadán, 370 négyszögöles telken. 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Budapest XI. kér.. Villányi u. 72. sz. 113., vagy telefonon 8—14 óráig- 868-134.