Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-01 / 51. szám

1988. március 1., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Az ideológiai tézisekről

Viták után döntés előtt

Illúzióink természetrajzához

Ideológiai életünk fejlődésének egyik alapkérdése meggyőződésem szerint az, hogy eredményeink ismeretében biztos alapon állva képesek vagyunk-e szembenézni tévedéseinkkel. Képesek vagyunk-e szocialista értékeinket „megszüntetve meg tartani”.

Feltettük már magunknak a kérdést — csak úgy, elgondolkodás céljából —, vajon volt-e olyan forradalom az emberiség újkori történetében, melynek ne kellett volna szembenéznie az önmaga által meghirdetett célokkal és az ezeket megjelenítő jelszavakkal? Ügy hiszem, ha végiggondoljuk, többségünkben arra a következtetésre jutunk, hogy nem. Forradalom nem volt hit nélkül és nem lesz hit nélkül. Ma is daloljuk: „ez a harc lesz a végső'’, közben tudjuk, hogy holnap is meg kell harcolnunk harcainkat és utódainknak is jócskán marad még tennivalójuk.

A „holnapra megforgatjuk az egész világot” meggyőződésével indultak harcba eleink, és ez a hit, a gyors és radikális változások iránt táplált illúzió itt van közöttünk, a mai magyar társadalom párttag és párton- kívüli tagjainak génjeiben.

Az ideológiai vitában ez •a hit többnyire kérdések — esetenként pedig indulatos eszmefuttatások formájában volt jelen, „Nem ezt ígérte a szocializmus”. „Nem ezt tanultuk az iskolában, amit csinálunk”; Visszaállítjuk a kapitalizmust?” „Milyen szocializmust építünk?” — és lehetne tovább folytatni.

Annak tudatában, hogy a forradalom — egyáltalán az értelmes emberi élet hit (vagy hogy a félremagyarázást elkerüljem: célokból és értékekből ötvöződött meggyőződés) nélkül elképzelhetetlen, előttünk áll az a távolról sem egyszerű feladat, hogy szembenézzünk tegnapi önmagunkkal. Tegnapi jelszavainkat szembesítenünk kell mai valóságunkkal. hogy ki (tudjuk alakítani a Károlyi Mihálv- féle illúziók nélküli hitet, önmagunkban és társadalmi méretekben egyaránt.

Nem hiszem, hogy örülnünk kellene tévedéseinknek, vagy büszkélkednünk kellene velük. A dolog lényege azonban ott van, hogy miilyen gyorsan vagyunk képesek felismerni, és milyen gyorsan vagyunk képesek kijavítani azokat, mert a lenini gondolat szerint a politikai párt komolyságát saját hibáihoz való viszonya jelenti.

Szocializmusképünk illuzórikus elemeit — ha úgy tetszik ideológiai tévedéseinket — azonban célszerű kategorizálni, típusokba sorolni. Már csak azért is, hogy annak tartós elemeit számba véve, értékükön tudjuk kezelni eredményeinket. Nem mehetünk ugyanis bele abba az utcába, hogy tévedéseink „törvény,szerűek”, azok az eredmények pedig, melyekben benne van jó tízmillió magyar több évtizedes munkája, valamiféle istencsapásként, akaratunk és munkánk ellenére szakadtak a nyakunkba.

A szocializmussal kapcsolatos illúzióink első csoportjában — legalábbis én, személy szerint — a forradalom és a forradalmárok illúzióit tartom számon. Amennyiben szabad az egyháztól plagizálnom, ezeket egyfajta „bocsánatos bűnnek" kell tekintenünk. Ráadásul ma sem vagyunk mentesek tőlük, nap mint nap elkövetjük őket. Mert tenni akarunk a szocializmusért, ezért a nemzetért, miközben mindannyian táplálunk illúziókat. Nem „sértésként”, hanem abban az értelemben használva e fogalmat. hogy a tenni akaró emberek zöme képességei és legjobb tudása szerint teszi a dolgát, hisz abban, amit csinál, miközben tudja, hogy holnap sok mindent másként csinálna. Tudja, hogy ma nem olyan okos, mint tíz év múlva lesz. És tudja, hogy tíz év múlva lesznek „okosak", akik elmagyarázzák neki, annak idején hogyan kellett volna cselekednie.

A másik csoportot, az illúziók másik típusát a hatalom illúziói jelentik. Tudjuk, jó évtizede mondjuk is — bár esetenként nehezen értjük, elfogadtatni pedig még nehézkesebb —, hogy a politikai hatalomnak meg vannak a maga nagyon rideg és kemény korlátái. Ezek a korlátok valahol a társadalom gazdasági teljesítőképességének színvonalával kezdődnek és a társadalmi élet sokágú áttételein keresztül ott is végződnek. Politikai eszközökkel a társadalmi újratermelés folyamatainak feltételrendszerét képesek lehetünk kedvező vagy kedvezőtlen irányban befolyásolni, ám nem helyettesíthetjük a politikai szféra fejlesztésével a termelőerők fejlettségét és fejlesztését.

Amennyiben ezzel nem vagyunk eléggé mélyen tisztában (és úgy tűnik, gyakorta nem vagyunk) mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy a közéletet eluralja a voiuntarizmus két típusa. Az egyik a „hivatalos politika” napjainkra jellemzően kulturált formában megfogalmazott apologetikája, és a másik, a politikai viszonyok álkritikája, felelősségre vonása — esetenként „kínpad- ra feszítése” — a társadalmi-gazdasági folyamatok valóban létező feszültségei ürügyén. (S e kettő lassan háttérbe szorítja a kritikai tenni akarást.)

Mindkét nézetcsoport a politikai szféra (vagy ha úgy tetszik: a hatalom) korlátlan lehetőségeivel összefüggő illúziókhoz kapcsolódik és bár „ellenséges”, mégsem áll ellentétben egymással — lévén, hogy gyökereik azonosak.

Mindezekkel egyetemben azonban nagyoh éles. határt kell vonnunk az ismereteink adott szintjéből fakadó illúziók. a tisztességes tévedések és a hatalomhoz való ragaszkodásból fakadó — ha úgy tetszik tisztességtelen — manipulációk között.

Az ideológiai tézisekről folyó vita kellős közepébe — legalábbis ebből a szempontból — nem véletlenül ékelődött be a párt vezető szerepéről és a politikai intézményrendszer korszerűsítéséről folytatott vita, mivel a két terület szorosan összefügg egymással.

A hatalom társadalmi ellenőrzésének fejlesztése ugyanis számottevően korlátozza tisztességtelen tévedések „létfeltételeit”, csökkenti — bár nem zárja ki a hibás döntéseket, a jóindulatú tévedéseket. Döntéseink minőségét azonban az eredményesség szabja meg, nem pedig az, hogy hány ember és testület vitatta meg azokat, mivel a „több szem többet lát” népi bölcsessége csak akkor igaz, ha jó szemekről van szó ...

Éppen ezért óvnunk kell magunkat attól, hogy miközben régi illúzióink ellen hadakozunk, újakat plántáljunk magunkba. Az ideológiai tézisekről folyó vitákban — és azon kívül is ilyen új illúziókat véltem felfedezni a demokrácia fejlesztésével kapcsolatban. Sokan tekintik a demokráciát mindent megoldó csodaszernek. melyet csak ki kell szélesíteni és minden gondunk, problémánk megoldódik.

Nem becsülöm le a demokráciát, de sokadmagam- mal politikai kategóriának tartom, amit elsősorban a politikai szférában tudunk alkalmazni eredménnyel. (A d e m ok ra t ik u s lakáskiutalás különböző rendszereit a lakáshiány hívta életre, több lakás nem lesz tőle; a bérek demokratikus elosztása nem emeli a béralapot, stb.) Mégis, bár a demokrácia roppant kényelmetlen dolog vezetőknek és vezetetteknek egyaránt — olyannyira nélkülözhetetlen, hogy a szocializmus természetes állapotának kell tekintenünk.

Sok előnyös vonása között talán az egyik legfontosabb, hogy képes mozgásba hozni az emberekben levő alkotó energiákat. De csak azokat, amelyek valóban bennünk vannak, s azokat az alkotó energiákat, amelyek az országban benne vannak. Ez az ország pedig gazdaságilag és kulturális értelemben egyaránt közepesen fejlett ország. Ahol a munkaképes korú lakosság 18 százaléka 40 év elmúltával sem fejezte be a nyolc osztályt, ahol a munkásság nem egészen 50 százaléka szakmunkás, ahol az értelmiségiek súlyos csoportjai inkább csak diplomások, ahol egy üzemen belül egymástól néhány száz méterre dolgozik a CNC-esz- tergagép és a 00 éves, ipari műemlékszámba menő nagykalapács.

A demokráciát a szocializmus természetes állapotának kell tekintenünk, s mindenekelőtt eszköznek a társadalmi fejlődés meggyorsításához. Ám óvnunk kell magunkat mindenféle neo- voluntarizmustól, mert illúziók ellen új illúziókkal — legalábbis eredményesen nem harcolhatunk.

Régi igazság ugyanis, hogy nem az a nagy horgász, aki sokat ül a vízparton, hanem aki sok halat fog.

Kun László,

az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén

Megyei Bizottsága titkára

(Folytatjuk)

j Február 29. Ha nem i is nagy, de minden- ! képpen emlékezetes | nap Krimin János to- [ kaji kötélgyártó életé* ' ben. Márciustól nyug- i díjas, 46 év szolgálati ! idő után beadta az [ ipart.

i — Azt lehet monda- i ni, hogy a kenderföl- ! dön nőttem fel, nem- [ csak a termesztését, ' hanem a feldolgozá- ! sát is megtanultam — i kezdi a visszaemléke- [ zést.

így lesi a négy vékonyból egy vastag kötél - mutatja Krimin János. Fotó: Fojtán László

Érdekes mesterségek

A megye egyetlen kötélgyártója

1940-ben került két nagyhalászi barátjával Egerbe, hogy a kötélgyártó szakmát megtanulják. De nem bírták a távolságot, hazamentek. Persze a szaktudást és vele az oklevelet a későbbiekben megszerezte. Sok helyen dolgozott: nagy gyárakban, ipari szövetkezeteknél... először az ötvenes években váltotta ki az ipart. Majd az ismert politikai hatások arra késztették, hogy megint üzemben keresse a kenyerét. Sok részét bejárta az országnak, míg végül családjával együtt Tokajban leltek otthonra és munkára.

— 1972-ben lettem ismét önálló ipai'os és mondhatom, nem bántam meg. Ha elölről kezdeném, újra csak ezt tenném. Nemcsak magát a szakmát szerettem és szeretem, hanem azt, hogy a magam ura vagyok, nem parancsol senki.

Ez teljesen azért nincs így, hiszen a megrendelők, a kötelek felhasználói azért nap mint nap „dirigálnak” akis- i pa rosnak, ér ték i télét ü k tői

függ, hogy megmaradnak nála, vagy máshoz pártolnak. Krimin János állta a sarat az eltelt évek alatt, hiszen sokan ragaszkodnak portékájához. Hogy kik is ezek a megrendelők? Termelőszövetkezetek, iskolák — mászókötél! —, különböző kö- zületek, magán állattartók.

Kimegyünk a fészerszerű kis műhelybe, feleségével ott magyarázzák a szakma fogásait. Az alapgép a fonókerék, amit régen kézzel

hajtottak, napjainkban villanymotor üzemeltet. Ráteszi a gépre a kendert, ami sodorja, fonja. A másik gép, az úgynevezett „sír kötélfonó”, öt fogaskerékkel működik. Be is mutatják, hogyan. Az iparos a kezébe vesz egy lehr-kötélössze- eresztőt, ezen áramlik át a négy szál, ami pillanatok alatt eggyé fonva tekeredik fel az orsóra. Hogy mi ebben a szép?

— Az, hogy olyan kötelet csinálok, amilyet akarok, a megrendelő igénye szerint. Az egész vékonytól az ötven milliméteresig mindent, de ha kell, vastagabbat is.

Nem titkolja, jól megéltek ebből a szakmából. Két gyereket neveltek, van négy unokájuk, most őket támogatják. Volt olyan időszak, hogy egy évben majdnem 130 ezer forint tiszta nyereséget ért el Krimin János... most mégis a nyugdíj mellett döntött.

— Egyértelműen az adózás miatt. így is sok társadalombiztosítást, forgalmi és jövedelemadót fizettem, aztán kiderült, hogy a nyugdíjnál csak havi 8 ezer forintot vesznek figyelembe. Hát, nem sokra számíthatok, az biztos — mondja nem kis keserűséggel.

A szakma azéi't nem hal ki. Felesége időközben elleste férjétől a mesterséget, ő váltotta ki az ipart.

— öt évet kell még dolgoznom — mondja az asz- szony —, mert különben nem kapnék nyugdíjat. Kiszámoltuk a férjemmel, hogy évente hetvenezer forint tiszta jövedelmet érdemes elérni, mert akkor csak húsz százalékot ér el az adó. Ha ennél többet termelek, az már nem éri meg.

Persze — mondják mindketten' — ez még nem végleges elhatározás. Ha a helyzet úgy alakul, a férj, mint nyugdíjas családtag vállal bedolgozást a feleségénél. Mert a pénzre szükség van, a nyugdíj önmagában kevés. Maguk még csak megélnének belőle, de ugye kell a gyerekeknek a kis támogatás, ki segítsen nekik, ha nem a szüleik ... ?

— A fiam. aki itt él Tokajban, gépkocsi-villamossági szerelő, most sofőrként dolgozik, öt érdekli a szakma, lehet, hogy kiváltja majd az ipart.

— Jó szem és kéz kell

Krimin János a megye

egyetlen kötélgyártó kisiparosa — volt. Hogy sokáig élvezi-e a nyugdíjas tétlenséget, nem tudni, de szakmaszeretetét látva, gyanítani lehet, hogy nem sokáig ül tétlenül. Már csak azért sem, mert köteleiért, kötőfékjeiért 40—50 kilométerről is eljönnek a vevők. Munkáját dicséri, hogy megkapta a Kiváló Kisiparos cím bronz fokozatát. Tevékenysége hézagpótló, hiszen azt gyárt, amit a nagyipar nem. És állattartás, tornaóra mindig lesz, így szükség lesz az ehhez szükséges eszközökre, köztük a kötélre is.

M. Szabó Zsuzsa

Harmincéves a népi ellenőrzés

Az alapítók közül

Harminc év egy ember életében nagyon nagy idő. Mihók Rezső, a Borsodi Autójavító Vállalat igazgatója az év végén nyugdíjba készül, 1958-ban 32 éves ifjú szakember volt a Lenin Kohászati Művek munkaügyi igazgatóságán.

— Pontosan emlékszem az alakulás körülményeire. Engem, mint 45-ös párttagot és gépészmérnököt a pártszervezetem javasolt népi ellenőrnek. örömmel vállaltam az új természetű munkát, megtiszteltetésnek vettem a megbízatást.

— Milyenek voltak az első évek?

— Lakossági bejelentések, panaszok kivizsgálásával kezdődött a népi ellenőrzés. Nekünk, műszakiaknak is jutott belőle bőven, sok volt a panasz gépre, bútorra. Később egyre inkább előtérbe kerültek az átfogóbb célvizsgálatok, témavizsgálatok. Nemsokára megalakultak a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság szakcsoportjai is, szakosodtak a népi ellenőrök. Kezdetben az ipari szakcsoport tagja voltam, aztán amikor igazgatónak neveztek ki az autójavítóba, átkerültem az építőipari-közlekedési szakcsoportba. Ennek is már tizenöt éve.

A megalakulás harmincadik évfordulójára rendezett megyei ünnepségen Mihók Rezső és még öt társa vette át az alapító tagságért járó Emlékplakettet.

— Sok régi ismerősöm van az alapítók között, ám egyre kevesebben vagyunk már aktív népi ellenőrök. Űjabbak, fiatalabbak kerültek a testületbe.

— Egy vállalatigazgatónak hogyan jut ideje, energiája erre a társadalmi munkára?

— Arra ügyel a megyei NEB, hogy ne terhelje túl az embereket. Évente két vizsgálatban szoktam részt venni, sőt. amikor kineveztek igazgatónak, két évig nem is kaptam megbízatást. Az évi két vizsgálat nem sok, és nekem, úgy érzem, hasznomra válik. Központi gazdasági témákat kell körbejárnunk több ágazatban

is. Az ellenőrzés megkezdése előtt alaposan fel kell készülni, meg kell ismerni a szabályokat, rendeleteket, a vizsgált vállalatnál folyó munka vázát, el kell gondolkodni a szóba jöhető kiskapukon .. . Másképp nem megy, ha a gazdasági vezető látja, hogy a népi ellenőr

információi hiányosak, félrevezethet és ez már nemcsak az én személyes kudarcom, hanem a népi ellenőrzésé is. Ezért én mindig lelkiismeretesen felkészülök és ennélfogva a népi ellenőri munka számomra folyamatos továbbképzést Is jelent. Mint vállalati vezető is sokat kamatoztattam a tapasztalatokból az évek során. Ha hiányosságot, félreértelmezést tártunk fel valahol, azonnal utánagondoltam, nálunk hogyan is van ez.

— Voltak kellemetlenségei az ellenőrzések során?

— Talán szerencsém is van? Soha nem vettem részt olyan vizsgálatokban, melyek „eredménye” büntetőeljárást, vagy felfüggesztést vont volna maga után. Így nem voltak kellemetlenségeim, mindenütt respektálják a munkánkat. A népi ellenőrzésnek nem a mindenáron való hibakeresés a feladata, hanem a hibafeltárás és a konstruktív javaslattevés. Itt, az autójavítóban, mióta itt dolgozom, négy bejelentést vizsgáltak a népi ellenőrök és öt témavizsgálat volt. A külső megközelítésnek csak a hasznát láttuk.

— Említette, nyugdíjba készül ...

— Ha szükség lesz a munkámra, továbbra is szívesen maradnék népi ellenőr, az ezzel járó fegyelmezett, precíz, tisztességes munka talán még a váltás nehézségein is átsegít.

— lévay —