Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-15 / 63. szám

1988. március 15., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Nehézségekkel telített év »tán az ÉMV-ben

Miben bizakodnak Sajóbábonyban?

Gyökeres fordulat következett be az importalapanyag- ellátásban - mondta tavaly ilyenkor Szőke Béla, az Északmagyarországi Vegyiművek vezérigazgatója. Ez azt jelentette, hogy az év eleji megtorpanás után élénkebbé vált a termelés. Persze, ezt a fordulatot nem követte egész éven át tartó kiegyensúlyozott kapacitás-kihaszná- • lás. Már csak azért sem, mert az ÉMV sokféle, nagy mennyiségű alapanyaggal dolgozik, s hol a belföldi, hol pedig a tőkés, illetve szocialista importanyag-ellátás akadozott.

— Végül is a tervben megfogalmazott főbb célokat valóra váltottuk — állapította meg a minap a vezérigazgató. — Egyedül a szocialista exportfeladatot nem tudtuk maradéktalanul teljesíteni. Az importfelhasználásnál, illetve -kontingensnél ugyanis elsőbbséget élvezett a nem rubel elszámolású kivitel növelése, és a belföldi ellátás biztosítása. Ennek az a magyarázata, hogy igen tetemes tőkés alapanyaggal dolgozunk, amiből ezúttal sem állt elegendő mennyiség a vállalat rendelkezésére.

— Ebben a nehéz helyzetben az ÉMV mégis növelhette termelését.

— összes exportunk 1986- hoz képest mintegy másfél százalékkal emelkedett. Ezen belül a tőkés kivitel a nép- gazdasági céloknak megfelelően alakult, elérte "a 7,7 millió dollárt. Ha a termék- csoportokat vizsgáljuk, a növényvédő szerekről elmondhatom, hogy mind a nem rubel elszámolású piac igényeit, mind .pedig a belföldi megrendeléseket kielégítettük. A műanyag termékek esetében már nem ilyen kedvező a kép, itt már gondjaink voltak a termelésben.

— Ügy tudjuk, erre az évre több tervvariációt dolgoztak ki. Miért?

— Számításba vettük a szabályozók változását, illetve szigorodását, másrészről azokat a lehetőségeket, amelyek az importanyag-ellátásban a vállalat számára kínálkoznak. Mi mindenesetre vállalkoztunk rá, hogy minden területen növeljük a teljesítményt. Ha minden az elképzeléseink szerint alakul, éves termelési tervünk meghaladja a 4 milliárd forintot; 30 százalékkal fokozzuk a szocialista kivitelünket, s csaknem 40 százalékkal növeljük a nem rubel elszámolású exportunkat, amely így elérné a 11 millió dollárt. Egyébként a tőkés kivitel növekedésétől függ, hogy az idén milyen lesz az import- alapanyag-ellátásunk.

— Sok függ attól, milyen nyereséget ér majd cl a vállalat.

— Kétségtelen, a gazdaságosság mértéke nagymértékben meghatározza a két és fél ezer fős kollektíva sorsát. A nyereség nagyságát úgy kell meghatároznunk, hogy jusson is és maradjon is. Pillanatnyilag 140 millióról beszélhetünk, ám ennél többre lenne szükség. Ha a körülmények számunkra kedvezően alakulnak, elképzelhetőnek tartom a 250 millió forint eredményt is.

— Piaci gondoktól valószínűleg az idén sem kell tartaniuk.

— A helyzet ma úgy fest, hogy minden igényt nem tudunk kielégíteni. Ami a növényvédőszer-, illetve intermedier-termelést illeti, a belföldi ellátásban nem lesz hiány. Viszont a műanyag-, azaz a poliuretán-ellátás ezután sem lesz zavartalan. Elmondhatom, hogy 19811. jobban indult mind a termelés, mind pedig az anyagellátás szempontjából, mint az előző esztendő, s ez mindenképpen biztató az ÉMV számára.

— Lesz-e bérfejlesztés az ÉMV-ben?

— A központilag engedélyezett béremelési lehetőség minimális, vagyis 2,5 százalék. Ez nem sok. Ha viszont sikerül megvalósítani a termelés, a hatékonyság növelésével kapcsolatos elképzeléseket, ha számottevően növeljük az exportot, ezen belül is elsősorban a nem rubel elszámolású kivitelt, ennél nagyobb mértékű béremelést is el tudok képzelni. Sok tartalékot látok még a dolgozó kollektívákban, hiszen vannak még tartalékaink a munkaszervezésben, a termelékenység fokozásában, szellemi értékeink kamatoztatásában — mondta végezetül a vezérigazgató.

Lovas Lajos

Költséges pénzkereset I Kórházi

„melléküzemágak”?

Az egészségügyi kcHségvetés immáí évek óta kisebb mértékben emelkedik, mint az árszínvonal. Aminek következménye, ugye világos: ez a pénz nemhogy fejlesztésre, .minőségjavításra, de még szintentartásra sem elegendő. Pedig hát a világ legfejlettebb országaiban az egészségügyi ellátás az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat. Egyre újabb és jobb készülékek, műszerek segítenek a pontos és gyors diagnóziskészítésben. újabb és újabb gyógyszerek a terápiában. újabb műtéti technikák terjednek el a hozzájuk tartozó felszerelésekkel. S hogy mennyire javul a kórházi kényelem, arról épp mostanában ad némi ízelítőt a televízióban látható Klinika című NSZK- beli filmsorozat.

A vállalkozással ismét barátkozó országunkban különböző ötletek bukkannak föl, hogyan is segíthetne magán a magyar kórház jelenlegi, nem éppen rózsás helyzetében. Konyhája kiszolgálhatná például a környékbeli üzemeket. Megteheti ezt a kórházi mosoda is, ha elegendő rá a kapacitása. Bérbe lehet adni kórházi járműveket, kivált a hét végén, amikor rendszerint nincsenek használatban. Rehabilitáció vagy munkaterápia címén a kórházi kertekben — ahol vannak — lehet dísznövényt termeszteni, s piacra vinni. A felsorolt ötleteknél akadnak még vadabbak is, amelyek a kórház tulajdonképpeni tevékenységétől még távolabb jelölik meg a pótlólagos pénzszerzés lehetőségeit.

De hát vajon nincs a kórház birtokában olyan tudás, amely készpénzért is értékesíthető? És nem rejtegeti magában azt a veszélyt, hogy a kórházi figyelem az értékesebbnek látszó melléktevékenységek felé fordul? Hogy a végén a mosodát korszerűsítik majd a laboratórium helyett, mondván; az hozza, az utóbbi viszont csak viszi a pénzt.

Tudjuk, hogy az 1975. évi egészségügyi törvény értelmében ma minden magyar állampolgárnak állampolgári jogon, igyene- sen jár a magas színvonalú egészségügyi ellátás, és ennek mindenki számára egyformán hozzáíérhetőnek kellene lennie. A kórház tehát alaptevékenységét csak külföldi páciensekkel fizettetheti meg, illetve egy múlt év végi rendelet értelmében egyes magánkezdeményezéséi vizsgálatokat hazaiakkal is.

Gondolkodnak az egészségügy berkeiben olyan megoldáson is, hogy bizonyos

szabad kórházi ágykontingest csupán felügyeletre és otthon is végezhető ápolásra szoruló emberek ellátására használnának föl — térítés ellenében. A térítést fizethetné a betek vagy' hozzátartozója, de szükség esetén a tanács szociális alapja is.

Nos, a fenti három, nem „kórházidegen'' tevékenység integrálása távolról sem olyan egyszerű. Hogy hátulról kezdjük: ma egy kórházi ápolási nap átlagos önköltsége 700 forint körül van. Igencsak kérdéses, hányán tudnák ezt az összeget — ráadásul többnyire huzamosabb időn át — megfizetni. A tanácsok szociális alapjából biztosan igen kevés rászorulónak jutna. Talán ezért is késlekedik a döntés, jóllehet kapacitást lehetne rá találni.

De nincs még végrehajtási szabályozás a „magánkezdeményezésű” térítésköteles vizsgálatokra sem. Amennyiben ez kiterjedne, mindenféle munkaalkalmassági vizsgálatra, alaposan meg kellene nézni, mire van ezek közül ténylegesen szükség. Mert az egészségügy „ingyenességével" kalkulálva, a szabályozók éveken keresztül meglehetősen könnyű kézzel írtak elő orvosi vizsgálatokat. Ha ezt a piacra terelik, akkor az a szabály is érvényes lesz rájuk, hogy csak azért fizetnek, amiért tényleg kell.

Ha a kórházak tudatosan törekednének bizonyos fizető külföldi betegkör megnyerésére, annak számos egyéb problémán kívül beruházási konzekvenciái lennének. Orvostechnikaiak is, de előbb talán olyanok, amelyek a beteg nagyobb kórházi kényelmét szolgálnák. Egy- és kétágyas szobák saját fürdőszobával, kívánságra odavihető tévével, telefonnal. Feltehetőleg ezeket a plusz szolgáltatásokat (meg például a javított étkezést) a hazai betegek egy része is szívesen megfizetné. Csakhogy ilyesmivel még az utóbbi tíz évben épült vagy rekonstruált kórházak is alig tudnak szolgálni. S hogy a jövőben törekedjenek-e ilyen beruházásokra akár hitel igénybevételével is, ahhoz azt kellene tudni: átmeneti vagy tartós állapot-e a „piacra lépés" kényszere. Amíg ez nem tisztázódik, maradnak a kórházi „melléküzemágak”, olyan kínszülte, közvetlenül pénzt hozó tevékenységek, amelyek bevétele szinte teljesen rá is megy a velük járó többletmunkára. Éppen ezért ezekből a többletekből nemigen pótolható az, ami az elért színvonal tartásához hiányzik. Márpedig ez volna a minimális követelmény.

Az új ofszetgépnél. Ezen készül lapunk 1986-tól.

Munkájukkal mindennap találkozunk

Lapközeiben

a nyomdászok

Talán azért, mert egy épületben dolgozunk, vagy pedig azért, mert munkájukkal mindennap találkozhat az olvasó — meglehetősen keveset írunk lapunk előállítójáról, a Borsodi Nyomdáról. Pedig ez a cég az elmúlt esztendőt igen tisztes eredménnyel zárta, a 163 millió forintos árbevételükkel 18,4 millió forint nyereséget produkáltak, (igaz, ennek majd’ kétharmadát az adók „elvitték"). úgy, hogy közben létszámuk is csökkent. Ma,alig 360-an mondhatják itt nyomdásznak magukat.

Amikor Horváth Ferenc főmérnök ezeket az adatokat elsorol ta, hozzá tét te:

— Szép a tavalyi mérleg, kétségtelenül, de az idén sokkal többet kell lennünk a talpon maradás érdekében. Árbevételünk visszaesésével számolunk, most, úgy néz ki, mindössze 149 millió forintot tudunk inkasszálni, elsősorban azért, mert a piaci viszonyok változása számunkra egyáltalán nem kedvező. A jelenlegi műszaki színvonalon, a jelenlegi technológiával igen nehezen tarthatjuk a határidőket, s félő, gondjaink lesznek a minőségi munkával is. A gyártáshoz szükséges anyagok biztosítása — különösen az importból származó segédanyagok beszerzése — is körülményes. Ha áprilistól árainkat legalább 14 százalékkal megemelhetnénk, akkor mintegy kilencmillió forinttal megnőne árbevételünk, s így továbbra is nyereségesek lehetnénk. Persze, az áremelkedésnek csak akkor lehet alapja, ha termékeink minőségét — a nehézségek ellenére is — javítani tudjuk, s a

Munkában Popovics Pál, a mettőr. A harmadik legnagyobb napilap-elöállitó a Borsodi Nyomda.

határidők betartására is garanciát vállalunk.

A Borsodi Nyomda — hasonlóan majd' minden vidéki nyomdához — igen vegyes profilú, sok mindennel foglalkoznak. Nyomtatnak két napilapot (a budapesti Szikra és Athenaeum Nyomdák után ez a harmadik legnagyobb napilap-előállító; az Észak-Magyarország több mint százezer, a Déli Hírlap pedig majd’ húszezer példányban jelenik meg), készül itt hetente húsz üzemi újság (nemcsak borsodi, hanem fővárosi cégek lapjai is) ezenkívül évente több mint egymillió példányban elhagyja a vállalatot majd’ százféle könyv, de gyártanak csomagolóanyagokat. ügyviteli nyomtatványokat, s bélyegzőket is. Csak érdekességképp:

ez utóbbiból 25—30 ezret készítenek egy esztendő alatt. A miskolci telephelyen kívül Özdon. Szerencsen és Sárospatakon foglalkoztatnak

nyomdászokat, s e három vidéki üzem majd' negyedét adja az összes árbevételnek. Mondja is a főmérnök, hogy ezeket a kis nyomdákat a jövőben is fejleszteni kívánják, elsősorban azért, hogy e területeken is legyen munkahely', s persze azért is, mert például a Sátoraljaújhelyi Dohánygyárhoz közelebb van Sárospatak, mint Miskolc, így Patakon gyárthatják a cigarettacsomagoló anyagokat is.

Ebben az évben a Borsodi Nyomda — ha szerény mértékben is — tovább folytatja az 1982-ben megkezdett fejlesztéseket (bár itt úgy hívják: elhúzódó rekonstrukciós folyamat), új filmhívót, filmvágót, fotópo- limer-kidolgozó rendszert, fényképezőgépet, vágógépet vesznek, s fejleszteni szeretnék a szövegszerkesztést is. Mindez, s a szinten tartó beruházások bő 13 millió forintot emésztenének fel.

— Ha megkapjuk az importból származó gépekhez a behozatali engedélyt, akkor mívesebb munkával rukkolhatunk már ki ebben az évben. Ha nem... — a főmérnök elhallgat, de azért, ha kicsit szkeptikusan is, de befejezi a mondatot:

— A borsodi nyomdászokon nem múlhat, hogy ne jelenjen meg újság, vagy könyv.. Kétségtelen, igen nehéz helyzetben leszünk, ha a mostani gépekkel, a mostani műszaki szinten kell dolgoznunk, de amíg lehet, tartjuk magunkat...

I. S.

Fotó: Laczó József

Nemcsak újság és könyv, hane m csomagolóanyag, plakát és térkép is készül a nyomdában