Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-10 / 34. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XLIV. évfolyam, 34. szám 1988. február 10. Szerda Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Megnyitották a mezőgazdasági könyvhonapot Az idei könyvhónapra 52 szakkönyvet jelentettek meg a kiadóvállalatok. Gorbacsov hétfői nyilatkozata Ésszerű kompromisszumok az algáo kérdés megoldására A következetes elvi politika, az érintettek érdekeivel számoló magatartás, a realitásokat számba vevő új gondolkodásmód ismét világpolitikai jelentőségű megállapodást hozott elérhető közelségbe. Az ésszerű kompromisszumok feltárására és vállalására yaló készség nyomán csak az utolsó simításokra és az aláírásra vár az a szerződés, amelynek révén meg lehet oldani a több mint nyolc éve létező afgán kérdést. Tegnap Mezőkövesden, a Városi Művelődési Központban nagyszámú mezőgazda- sági szakember, kistermelő, könyvbarát jelenlétében ünA januári szállítási fellendülés után február elejétől számottevően visszaestek a megbízók igényei — állapították meg kedden a vasút- igazgatóságok vezetői ázom a telefonon lebonyolított megbeszélésen, amelyen Mészáros Andrással, a MÁV vezérigazgató-helyettesével közösen értékelték az elmúlt napok szállítási teljesítményét. A csökkenő igényeket jelzi, hogy az elmúlt héten például 2500 kocsival kevesebbet vettek igénybe a szállíttatok, mint egy héttel korábban. Ez a helyzet a MÁV számára előnytelen, hiszen most ideálisak a szállítások növelésének lehetőségei. Az időjárás a naptárt megcsúfolva tavasziasan kelA családok kiegyensúlyozottabb életvitelének, gondjaik megoldásának segítésére 1985 óla 36 családsegítő központ alakult a fővárosban, illetve tíz megyében. Bár az eredeti céljaikat eddig csak részben teljesítették, tevékenységüket az érintett körzetek lakossága elfogadta, munkájukat szükségesnek tartja — többek között erről beszélt Ballai László, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke kedden azon az országos konferencián, amelyet a Köz- alkalmazottak Szakszervezetének székházában rendeztek a családsegítő központok helyzetéről, működésük tapasztalatairól. további feladatairól. A KNEB elnöke a család- segítő központok létrehozásának szükségességéről szólva emlékeztetett arra, hogy a hagyományos családi kapcsolatok változásai, a nagy családok fellazulása, a gyermekek és az idősek ellátási nepélyes keretek között megnyitották a 31. mezőgazda- sági könyvhónap megyei rendezvénysorozatát. A gazdag választékú szakkönyvlemes; pályaépítés, karbantartás lényegében nem folyik, és bőven van szabad szállítóeszköz is. Erre jellemző, hogy az elmúlt napokban mintegy tízezer vas-' úti kocsi állt fuvar híján. Különösen néhány nagy szállító partnernél, így például a bányaüzemeknél, az építési tömegárut kibocsátó helyeken, a kavicsbányáknál, a műtrágyagyáraknál tapasztalható a szállítási igény csökkenése. Érdeke és törekvése a MÁV-nak, hogy kocsiparkját mindinkább lekösse fuvarozási feladatokkal. Ezért a vasútigazgatóságok — együtt a vezérigazgatósággal — a fuvarszerző tevékenység erősítését határozták el, s egyben kérik is >a szállítproblémái miatt az elmúlt évtizedekben szaporodtak a családokon belüli konfliktusok. E társadalmi gondot felismerve döntött a kormány az új intézménytípus megalakításáról, amely a család egészével foglalkozik, s munkájában a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A népi ellenőrzés 1987-ben zárult vizsgálata szerint, az eddig létrejött családsegítő központok működésükhöz megteremtették a nélkülözhetetlen alapfeltételeket, ám felszereltségük —T- még egyes megyéken belül is — igen különböző — hangoztatta. Gondként jelezte, hogy a központok dolgozóinak képzése nem megoldott, s az országos továbbképzés jelenlegi rendszerét elégtelennek tartják, örvendetes viszont, hogy e központok működését tág keretekbe foglalták, mozgásterük lehetőséget ad a helyi jellegzetességek fokozottabb figyelembevételére. kiállítással és -vásárral is reprezentált megnyitón Farkas József, a Mezőgazdasá- sági Könyvkiadó Vállalat (Folytatás a 2. oldalon) tató partnerek segítő közreműködését abban, hogy lehetőség szerint hozzák előbbre a későbbre ütemezett fuvarmegbízásaikat. Ez mindenkinek érdeke, hiszen jó együttműködéssel most lehetne mérsékelni a későbbi időszak szállítási feszültségeit. Az idén a vasút nem hirdette meg előszállítási kedvezményes akcióját, de lehetőség van arra, hogy a MÁV-val kötött kétoldalú szerződések alapján a vállalatok előszállítási kedvezményt kapjanak. (MTI) • Nagyszabású esemény előkészítésén munkálkodnak a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Február 25 —27. .között itt rendezik meg a microCAD számítástechnikai és műszaki találkozót. Látszólag meglepő, hogy éppen azon a tájon szerveznek a csúcstechnikával összefüggő kiállítást és konferenciát, ahol a régi technikákkal oly sok a gond. Ám: egyfelől valamit tenni kell, hogy az északi iparvidék felhívja magára az ország figyelmét, másfelől viszont igyekezni kell, hogy a korszerű technika könnyebben utat találjon a térség szakembereihez. Éppen most, a nehézipar nehéz éveiben kell megtalálni a technológia, s az ipari s t r ük t ú ra ko rszerűs í t ésének lehetőségeit. Amihez viszont nemcsak a modern berendezések kellenek, hanem modern ismeretek és felkészült szakemberek is. Az idén, február 25—27. között a kiterjesztett körnek megfelelően a microCAD műszaki találkozóra sok ezer érdeklődőt várnak. Ismét az egyetemi könyvtár 1800 négyzetméteres területén kap helyet az általános számítástechnikai kiállítás és vásár, külön traktusban az utánpótlással, az amatőr számítógépesek táborával. Ehhez kapcsolódik a kiemelt CÁD CAM-kiállítás, ahol az előzetes várakozásnak megfeleMihail Gorbacsov hétfői nyilatkozata és Nadzsibullah televíziós beszéde azt tudatta a világgal, hogy ha Genf- ben — az ENSZ-főtitkár személyes képviselőjének közvetítésével folyó közvetett tárgyalásokon — Afganisztán és Pakisztán képviselői március 15-ig aláírják a gyakorlatilag végleges formába öntött megállapodásokat, akkor május 15-én megkezdődhet és tíz hónap alatt le is bonyolódhat az Afganisztánban tartózkodó szovjet csapattestek teljes kivonása. Az Afganisztán körüli válság politikai rendezésének feltételei hosszú ideje ismeretesek voltaik. A szovjet csapatok kivonását az érintették egyetlen körülménytől tették függővé: megszűnik-e az a külső beavatkozás, amely miatt a szovjet vezetés annak idején végül is eleget tett a kabuli kormány többszöri segítségkérésének. A rendezési folyamat fel- gyorsulásának előzményeihez tartozik, hogy Afganisztán élére új vezető került, aki nevének változásával is érzékeltette egy politikai folyamat érésének szakaszait. lően az automatizált mérnöki tervezés számos hazai és külföldi képviselője mutatja be legfrissebb eredményeit. Közöttük lesz például a Számaik ASKA elnevezésű, vé- geselcmes tervezőrendszere, A Nndzsibullalrként született, majd kezdetben csak pártpolitikusként tevékenykedő vezető az egyszerű Nadzsib mozgalmi nevet használta, de a mostani eredményeket megalapozó nemzeti megbékélési folyamat részeként visszavette az eredeti Nadzsibullah (Allah jámbor gyermeke) nevet, jelezve, hogy immár az ország egész népének vezetőjeként kíván tevékenykedni. Az általa jegyzett nemzeti megbékélési program célja az országépitö együttműködés nemcsak a progresszió erőivel, de még azokkal is, akik eddig — olykor fegyveresen — szemöenálltak Kabul törvényes kormányával. A Genfiben aláírásra váró dokumentumok rendelkeznek egyebek között az afgán—pakisztáni viszony fő elemeiről, a belügyekbe való beavatkozás beszüntetéséről, a Pakisztánban élő menekültek hazatéréséről. Nyilatkozatában Gorbacsov is utalt rá, és Nadzsibullah is beszélt róla, hogy csak a térség békéjének erősítését segítené, ha a másik szomszéd. Irán is tevékenyen bekapcsolódnék a rendezésbe, hiszen politikai szerepénél, a Novotrade Rt. új termelés- irányító rendszere, de megjelennek a budapesti és miskolci egyetemi .fejlesztések is. Konferenciákat is rendeznek. Február 25-én, csütöraz Afganisztánban is hivatalosan elismert iszlám egyház súlyánál fogva Iránnak nagy szerep jutna a térség helyzetének normalizálásában. Moszkva külpolitkájának alapvető feladata továbbra is a belső építő munka kedvező nemzetközi feltételeinek szavatolása. Közéjük tartozik az afgán válság rendezése is. Ha Genfben aláírás kerül a válságot lezáró szerződésekre, az esemény jelentősége megint több lesz, mint csupán egy zaklatott sorsú nép és térség békéjének megteremtése. Reményt kelt, hogy más válságok rendezésében is követhető az út: elvi politikával, rugalmas magatartással, egymás véleményének meghallgatásával és tiszteletben tartásával kiolthatok a veszélyes tűzfészkek. Az első — a televíziós híradókban és a rádióban elhangzott — kommentárok szerint az új szovjet tervezet — közölvén a szovjet csapatok kivonásának kezdetét és időtartamát — megfelel az Egyesült Államok hirdette elképzeléseknek. Japán üdvözli Mihail Gorbacsov bejelentését az Afganisztánban állomásozó szovjet csapatok teljes kivonásáról, amely a térség katonai konfliktusainak a megoldásához nagymértékben hozzájárul majd. tökön, az ipargazdaságtani tanszék és a közgazdasági intézet szervezi meg „A vállalatirányítás és a számítástechnika kapcsolata” című (Folytatás a 4. oldalon) Több árut vár a Konferencia a családsegítő központokról MicroCAD műszaki találkozó a miskolci egyetemen r 'twmmmmm«■wpmwiiiiuujujhuuuíiii—wihiwum mu A számítógépekkel már a szakközépiskolákban is ismerkednek.