Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1988. február 6., szombat Az Eszak-Magyarország ifjúsági melléklete Az oldalt összeállította: Monos Márta II tükörben egy tanító bácsi ... Hogy fiatal vagyok és hogyan élek ? Egy réteg életvitelére jellemző az életem? Pont én? De ha gondolod? . .. Akkor talán kezdjük az elején. Fizetésig majdnem egy' hét van még, nekem pedig negyven forint lapul a zsebemben. Még szerencse, hogy az ebédem előre befizetem az iskolában. Tanítani járok oda, már második éve. Vidéki kisegítő iskola, hátrányos helyzetű, „oligofrén gyerekanyaggal”. Szeretek tanítani, ám ide már olyan hivatástudat kell, ami nemcsak belőlem, de sok idősebb kollégámból is hiányzik. Ráadásul fél éve napközis foglalkozásokat vezetek. öt évfolyam összevonva, szinte lehetetlen eredményt elérni! Én másra vágyom: értekezni, s nem szájba rágni... ha érted, amire gondolok? Tudom, tudom, ehhez kevés lesz a tanítóképzős diploma, de majd utána jöhet az egyetem. Egyelőre Sárospatakon elsős vagyok levelező tagozaton, azután ahogy bírom ... Végül is szeretek tanulni. Ifjúsági mozgalom, KISZ? . .. Tudod, évekkel ezelőtt még örömmel mentem takarítani a buszmegállót. Ma már kétlem, hogy ezt tenném. Elvesztettem valamit, vagy talán hagytak elveszni belőlem valamit. Látom a változásokat, bizakodom, de nem tudom konkrétan, hogy miben. Egy érzés, mely áthatja napjaimat, de nem tudom, hogy én, a tanító bácsi mit tehetnék érte, és egyáltalán nem vagyok bizonyos abban, hogy a KISZ adna erre választ. A kormány programjai, tervei jobban lekötnek, érdekelnek — jelenleg — a KISZ-énél. Azt hiszem, a bizakodásom is feléjük irányul. Hogy ez a középiskolából való kiszakadás eredménye lenne?... Nem tudom. .. Fizetés? Az van, a hónap végén általában azonban csak volt. 4000 forintból 1300 rezsi. Igen, igen, tizenkilenc évesen van egy lakásom. Ez azonban fatális véletlen. Örökség, mely ha nem szakad a nyakamba, beláthatatlan, hogy mikor jutottam volna hozzá. Egyébként sem hiszem, hogy valaha is átgyűjtögettem volna fiatalságom éveit. Amikor még minden érdekel, és van rá energiám, akkor fojtsam le magam a száz forintok félrerakosgatúsá- val?... No, ez nem menne! Így sem jut mindarra időm, és pénzem, amire szeretném. Lehetne másként is élni, de én nem tudok. Színház, mozi, zene, könyvek ... S nemcsak nézek, hallgatok, olvasok, de mintha belső kényszer késztetne gyermekkorom óta arra, hogy mindezeket műveljem is. Nem, nem a közönségsiker csábít, erről szó sincs, önmagámnak van erre szüksége. Kreatív vágyam kielégítője jelenleg az az orgona, ott a sarakban. Nem tanultam soha billentyűs hangszeren játszani, most ugyancsak csak próbálgatok, s nekem már ez is örömöt okoz. .. . Hogy kissé dekadens, szkeptikus ez a hat sor? Mást nem mondhatok, mint hogy amikor írtam, ezt kellett papírra vetnem: „Szögeczki Lászlónak: (Émelygés) Nézd a törtetés már kilépett Az akasztás kioldódott belőlünk Hát akkor vájd, a fehérségbe rongyarcú képed és találj rá választ: utolsó szó kulcsszó” A színházban a rendezői koncepció vonz, a középiskolában színjátszócsoportot alakítottunk. Itt, Miskolcon igyekszem minden darabot megnézni, de ha kell, Budapestre megyek, egy-egy előadásért. Baráti társaságomat egyébként elneveztem avantgárd körnek. Igen laza kapcsolatok szövedéke, de mozi, színház, koncert után velük össze lőhet ülni egy tea mellett, hogy megtárgyaljuk, megvitassuk azt, amit láttunk. Sokuknak a nevét sem tudom, ez viszont nem számít. A zenei irányzatok közül az undergound vonz a leginkább. Igen, itt esetleg táncolok, noha elég „sajátosan”, így nem kell a diszkók világára gondolni. Lényeg, hogy ilyenkor teljesen kikapcsolódom, lazítani tudok. Egyre kevesebb pénzem jut könyvekre, de gondolom, sokan így vannak ezzel. Havilapokhoz (Kortárs, Alföld) szinte csak a könyvtárban jutóik hozzá. Mi történne, ha több pénzem lenne? Azt hiszem, mint mindenki, én is utaznék. (Esetleg nem is mindenki?) No, mindegy, én ezt tenném .. . Tanítani, dolgozni szeretek, de emellett magamba kell szívnom, élnem az életet, amelynek része vagyak, mert csak így érdemes . .. Nagy Zsuzsanna Katonatisztek lesznek őst jó lenni katonának ... Lehet, paradoxonnak tűnik eme megállapítás — különösen mostanság, amikor a nagypolitikában az enyhülés szelei fújdogálnak, amikor a leszerelési tárgyalásokon megkezdődött egy folyamat — de igaz. Nálunk mintha vonzóbb lenne a hivatásos katonai pálya, mind többen öltik magukra a mundért. Valószínű azért, mert nyugdíjas hivatásnak tetszik tisztnek, tiszthelyettesnek lenni, de azért is, mert a fel-felbukkanó munkanélküliséggel szemben ez biztos jövőt sejtet. És persze: elhivatottságból is .. . A fegyvert még nem lehet letenni, Egyenruha is dukál a leendő tisztjelölteknek, de ezt csak ünnepi alkalmakkor viselik. Olyasmiket olvasok katonai szórólapokon, ami igaz, de ami ekkora propagandát ez idáig még mem kapott. Hogy tudniillik „a dolgozó nép fegyveres szolgálata szép hivatás, biztos jövő”. Meg: „válaszd és vállald hazánk hivatásos fegyveres szolgálatát”, és így tovább .. . Egy presztízsrangsorból kiderül, hogy 156 pálya, foglalkozás közül a katonatiszti a 31. helyen áll, megelőzi az agronómust, a műszerészt, a tv-szerelőt, a fodrászt, a mozdonyvezetőt is. Bársony Károly századost, a Borsod Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság pályára irányítási tisztjét kérdem, minek tulajdonítható, hogy nőtt a hadsereg, a tiszti hivatás rangja, tekintélye? — Minden tekintetben jobb a hivatásos állomány helyzete — mondja —, magasabb lett a fizetés, javultak a lakáshoz jutás feltételei... Egyébiránt, sajnos, nagyon massze még az az idő, amikor a katona végleg leteheti a fegyvert; erős, korszerű hadseregre van szüksége az országnak, és a tiszti pálya magas fokú, sokoldalú műveltség megszerzését is biztosítja a fiataloknak ... * A százados kicsiny irodája a „kieg.-en” mostanában mindig zsúfolt. Tizenévesek adják egymásnak a kilincset, akik arra a kérdésre, •hogy mi leszel, ha nagy leszel? egyértelmű és határozott választ adnak: katona. Miért? Azt mondja Bársony Károly, hogy a nyolcadik osztályosok érdeklődése a katonai pálya iránt elsősorban a propagandamunkának köszönhető. A hadsereg tisztjei és á pedagógusok döntő többsége az iskolai honvédelmi nevelő munkára nagy súlyt fektetnek, segítik a táborozásokat, a katonai alakulatok közreműködnek az iskolák patro- nálásában, feladatuknak tekintik azt, hogy a tanulók megismerkedjenek a laktanyák életével, az alakulatok harci technikájával, hogy a gyerekek már a pályaválasztás előtt tisztában legyenek azzal, hol és hogyan élnek a katonák. És tulajdonképpen az sem utolsó szempont, hogy aki középiskolai honvédkollégiumba jelentkezik, annak, illetve a szülőnek jóformán fillérjébe sem kerül a gyerek taníttatása (a hadsereg ezt magára vállalja), s hogy ezekből a kollégiumokból, eredményes tanulás után, egyenes út vezet a hazai és a külhoni katonai főiskolákra. Egerbe megyünk Gáti Sándor nyugállományú ezredessel, akinek szintén feladata a kieg.-en a pályára irányítás. Itt, a Lenkey János honvédkollégiumban élnek és laknak, a Dobó A kollégium múzeumában. Nemcsak a tizennégy éves intézmény életével, múltjával lehet itl megismerkedni. A néphadsereg kézi fegyvereiből is van bemutató. István Gimnáziumban pedig tanulnak a katonatisztnek készülő borsodi fiúk. — Mint nyugdíjas, lassan két éve foglalkozom „hivatásszerűen” a katonai pályára irányítással — mondja útközben az ezredes. — A tapasztalat az, hogy az általános iskolai tanulót szinte lenyűgözi egy laktanyalátogatás, a fiúk lelkes tagjai az úttörőgárdának, a 18—20 évesek viszont már kevésbé örülnek annak, hogy belülről, közelről is találkozhatnak egy-egy körlettel. Egy tizenéves fiatal — hogy úgy mondjam — képlékeny, alakítani, formálni lehet, és kell a szemléletét, s mi azon vagyunk, hogy a katonai pálya felé orientáljuk őket. A hadseregben kedvezőek a továbbtanulási lehetőségek, a biztos jövő, a diploma, a tiszthelyettesek jó szakmája, a magas kezdőfizetés és számos kedvezmény, úgy vélem, meggondolásra, megfontolásra készteti a pályaválasztót. Egerben Kárpáti Lajos alezredes, a kollégium parancsnoka fogad, s rögtön azzal kezdi, hogy a borsodiak jó magaviseletűek, tisztelettudók, szorgalmasak, a megye sok kiváló tisztet adott már a néphadseregnek, akik itt, az egri kollégiumban töltötték középiskolás éveiket. — Tulajdonképpen ez az intézmény egy polgári kollégiumhoz is hasonlítható — magyarázza a parancsnok —, a különbség annyi, hogy itt a fegyelem katonásabb; alaki és lőkiképzést is kapnak a fiúk, akik egyébként gimnáziumi érettségivel hagyják el, 18 évesen a kollégiumot. Persze úgy, hogy a négy év során megtanulnak sízni, gépkocsit vezetni, aki nem tudott, az úszni, evezni. Edzett, felkészült srácok kerülnek ki innen, s méltán vagyunk büszkék arra, hogy a katonai főiskolákon is megállják helyüket. * Zöld Lajos és Hankó Mihály tanárok mutatják be a kollégiumot, amelyet 14 éve alapítottak azzal a céllal, hogy a néphadsereg tisztjeinek utánpótlását innen (s az ország más kollégiumaiból) biztosítsák. Egy körút után lehet, elhamarkodottan mondok véleményt: ha fiam lenne, rábeszélném, itt tanuljon tovább. Ez az intézmény minden feltételt biztosít a középiskolai négy évre. Itt, a fiatalnak mással nem kell törődnie, csak a tanulással. Ruhára, szállásra, étkezésre, tanszerre, sporteszközökre nem kell költeni, 15 ezer kötetes a könyvtár, adottak az eszközök és a lehetőségek a nyelv- tanulásra, a szobák kényelmesek, barátságosak, nem gond a szórakozás, művelődés, sportolás sem . . . A mezőkeresztesi Balassa György már negyedikes, mondja, hogy egyik általános iskolai osztálytársának bátyja járt ide, ő mesélt neki a kollégiumról, így került Egerbe: — Műszaki tiszt szerelhék lenni — teszi hozzá —, érettségi után, a Zalka Máté Katonai Főiskolára megyek. Kétségtelen, nem volt könnyű, míg idáig elértünk, megrostálták osztályunkat az évek, volt aki a tanulást, akadt, aki a kollégiumi életmódot nem tudta megszokni. A szintén mezőkeresztesi Petrovícs Andrást a bátyja hozta ide, s hasonlóan hozzá, ő is tüzér szeretne lenni, továbbtanulásra a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát választja. — Bár a szüleim nem nagyon örültek annak, hogy két katonatiszt is lesz a családban, de végül is rám bízták a döntést. Nekem meg tetszik ez a pálya, civilként soha nem találkozhatnék olyan technikával, mint a hadseregben, ez is motivált pályaválasztásomban, meg az is, hogy tisztként emberekkel foglalkozhatom ... Természetesen nemcsak katonai főiskolákon tanulhatnak tovább a középiskolai évek után a fiúk, a legjobbak jelentkezhetnek polgári egyetemekre, külföldi katonai intézetekbe is. A felsőnyárádi Jakab Józsej például az ELTE-re készül, jogász akar lenni. — Nyilvánvalóan honvédségi ösztöndíjasként tanulnék az egyetemen — mondja —, ami azt jelenti, hogy diploma után katonai jogász leszek, mundért öltök én is ... A negyedikesek, az érettségi előtt állók a „hogyan továbbal” már tisztában vannak, de mi hozta ide az elsősöket? A miskolci Balázs Ákost és az edelényi Ruszin Romoluszt az egyenruha varázsa. — Katonának lenni egész embert kívánó, igazán férfias, megtisztelő, szép feladat — vallják, bár ezek a himnikus szavak gyerekszájból kicsit idegenül hangzanak, de ők ezt nagyon komolyan gondolják. — Nem volt könnyű megszokni ezt a katonás rendet — mondják —, de most már belerázódtunk. Az első hónapokban hiányoztak a szülők, az otthoni környezet, de túl vagyunk már ezen. Jó a kaja, a szabadidőt is kiválóan el lehet tölteni, sok a tanulnivaló is, nincs idő unatkozni... * Hazafelé jövel Gáti Sándor megjegyzi: — Aktív tisztként láttam, megfogalmaztam és elmondtam, hogy mekkora a magasabb egység tiszti, tiszthelyettesi hiánya, most nagyon örülök annak, hogy egyre több fiút vonz ez a pálya. A jövő tanévre is sokan jelentkeztek a megyéből az egri kollégiumba, s bízom benne, ezek a gyerekek is megállják helyüket, jó katona lesz belőlük . . . Illcsy Sándor Fotó: Balogh Imre
