Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-26 / 48. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. február 26., péntek Több gondolat bánt Ma este a képernyőn és a moziban engemet... Elysium Előre bekalkulált bírságokról gyakran hallani. Erről esett szó egy nagyobb szabású tévériportban is. Azokról a bírságokról, amelyekkel például az építtetők előre számolnak, tudva, ha eltérnek az építési engedély előírásaitól, vagy engedély nélkül kezdik meg az építkezést, egyáltalán, ha a hatósági előírásokat semmibe veszik, mindig kiszabják az illetékes hatóságok. Ezeknek a bírságoknak a nagyságát általában előre ismerik — legalább megközelítőleg — a szabálysértek, vagy jogi képviselőik, tudják, hogy a kiszabás eléggé hosszadalmas procedúra eredménye, meg is fellebbezhető. Közben persze nemcsak az idő múlik, hanem többnyire maga az építkezés is halad, mégpedig a szabálysértő tervei és nem a hatósági kifogások szerint, s ha valamikor csak kijön a határozat a bírságról, annak összege általában megéri a kockázatot, akkorra már az építkezés olyan stádiumban van, hogy igen ritkán kerülhet sor a szabálytalanul épített rész visszabontására, hanem újabb hivatali eljárás következik némi büntetéssel, végül fennmaradási engedéllyel. Felháborító példákkal ismertetett meg a riport, hányán és hogyan élnek vissza ezzel a lehetőséggel. Én most azonban nem az építtetők oldaláról akarom ezt a témát megközelíteni, hanem azon a hatósági furcsaságon töprengek, milyen tempós lassúsággal tud érvényt szerezni egy-egy hivatal önmaga indokolt rendelkezéseinek, mennyire nem képes meggátolni nyilvánvaló szabálysértéseket az eljárás lassúsága miatt, holott ez esetben azok évtizedeken át fennálló eredményeket produkálnak, azaz a szabálytalanul született építmény évtizedekig rontja a környezetet, a szomszédság közérzetét, egyebet... De ez is csak azért jutott eszembe, illetve azért bosszant, mert másfajta szabálysértésekről is van tudomásom ... * Olyan szabálysértésekről beszélnek igen sokat az emberek, amelyeket hatósági közegek helyszínbírságolással torolnak meg. Ezek a szabálysértések általában gyorsan múlok, nem járnak olyan következményekkel, mint az előbb említett építési szabálytalankodások. Nem a rendőrségi hatáskörbe tartozó szabálysértésekre gondolok, illetve az azokkal kapcsolatos helyszúnbírságolásoíkra, hiszen azoknak már hazánkban is — tudomásom szerint — több mint három és fél évtizedes hagyománya és kialakult joggyakorlata van, hanem más hatósági intézkedésekre, amelyeknél még korántsem alakult ki a megfelelő gyakorlat, amelyek kampányszerűnek tűnnek, s bizony még igen gyakran szülnek berzenkedést. Ugyanis e hatóság, amely a közterületek felett gyakorol felügyeletet, olyan jogkörrel jelentkezik, olyan dolgok miatt is büntet — fotózik is hozzá —, amelyeknél a kemény szigor nem mindig indokolt, az eljáró közeg intézkedése vitára sarkallhat, az is előfordul, hogy nyomtatványon közli a helyszínbírságolást. Azaz nem áll szemtől szemben a hatósági közeg a szabálysértő állampolgárral, aki így védekezni sem tud, hanem az írásos közlésnek megfelelően utólag szabja ki a bírságot. (Egyáltalán, miért helyszínbírságolás ez?!) ... Ez juttatta eszembe az építési bírságok kiszabásának ügymenetét, meg azt, hogy ez az újabb hatósági .intézmény — legalábbis a helyszínbírságolásban! — mennyivel, gyorsabb a másik hatóságnál... * * Ez meg újabb gondolatot indított el bennem. Mindenféle büntetésnél tudhatja a megbüntetett, miért büntetik; ezt részben közük vele, részben kap róla yalami dokumentációt is. Mi lenne, ha a helyszínbírságolási jegyekre, illetve azol* hátoldalára, akár előnyomtatott szöveg kitöltésével, a ■bírságoló közeg feljegyezné, kit mikor, miért bírságolt meg a túloldalon jelzett összeggel. Ez sok mindennek elejét vehetné. Például, ha a megbírságolt egyén utólag kételkedne a bírságoló közterületi közeg judiciumában, amihez tagadhatatlanul joga van. Ha a bírságolás pontos oka a céduláról kitűnne, hozzáértő ember a megbírságoltat felvilágosíthatná a büntetés jogosságáról, vagy esetleg a hatóság felügyeleti szervénél akár panaszt is lehetne tenni. Mindenesetre megnyugtatóbb lenne, mint a minden utólagos felszólalást kizáró eljárás... * Sokadszor találkozom azzal a problémával, amikor valamely vezető beosztású, vagy hatósági jogkörrel bíró ember a világ történetét attól a naptól számítja, amelyen ő átvette hivatalát. Nem egy vállalati, intézményi vezető ragaszkodik ehhez a furcsa időszámításhoz, nem akarva figyelembe venni, hogy ő egy folyamatba lépett be, élet előtte is volt. A múltat nem lehet figyelmen kívül hagyni soha. A minap egy sok lakost érintő ügyben egy községi tanács végrehajtó bizottságának titkára országos nyilvánosság előtt úgy hárította el a tanács felelősségét, hogy közölte, nem ő, hanem az előző vb-titkár hozta a kifogásolt határozatot, amely egy egész községet érint károsan, ö nem tud mit tenni. Egy percig sem jutott eszébe, hogy a hatósági személyek változhatnak, de maga a hatóság, adott esetben a tanács azonos, annak élete folyamatos, s aki hivatalt vállal, annak múltját is magára kell, hogy vállalja ... * Szántó Erika neve ismerősen cseng a tévénézőknek. Megszám. láthatatlanul sok tévéjáték dramaturgja, írója, forgatókönyvirója, s jó néhány film rendezője. Ma egy olyan filmje kerül képernyőre - 21.20-kor az első műsorban —, amelyet a mozik az elmúlt év januárjában már bemutattak. Elysium a címe, Keszi Imre azonos című regényéből készült és egy tízéves kisfiú szemével láttatja 1944 emberirtó szörnyűségeit, benne a gyermekekkel való orvosi kísérletekre szervezett német koncentrációs lágert. E filmből való képünk, amelyen Bács Ferenc és Mensáros László látható. - A miskolciak ma egy másik alkalommal is találkozhatnak Szántó Erikával: a Hevesy Iván Filmklubban fél 5-től vetítik a közeljövőben országos bemutatásra kerülő Küldetés Evian- ban című filmjét, amely Hans Habe ismert regénye nyomán az 1938-as eviani konferenciát idézi mozivászonra. A felnőttek legalább olyan izgalommal, s talán még nagyobb szorgalommal készülnek egy-egy vetélkedőre, mint a kisiskolások, hiszen a játék izgalma mellett szinte presztízskérdés számukra a jó szereplés. A megméretés lehetőségét most a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő jelentette. A megyei döntőre a miskolci Dolgozók Gimnáziuma látta vendégül a dolgozók középiskoláinak csapatait. A többféle érdekes feladat nemcsak szerteágazó és alapos lexikális ismereteket kívánt a résztvevőktől, hanem logikus gondolkodást, helyzetfelismerést, a Szovjetunióban bekövetkező pozitív változásokkal történő értelmi, érzelmi azonosulást is. A mindvégig izgalmas versenyt Kutasi István tanár vezette nagy tapasztalattal és hozzáértéssel. A 4 fős csapatok szinte fej fej melletti küzdelemben döntötték el a helyezések sorsát. Első lett, s ezzel az országos elődöntőn való részvétel jogát is megszerezte a kazincbarcikai 105. Sz. Ipari Szakmunkás- képző és Szakközépiskola levelező tagozatának csapata. Második a házigazdák, a Dolgozók Gimnáziumának csapata, s minimális pont- különbséggel szorult a harmadik helyre a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola levelező tagozatának csapata. Többen egyénileg is kitűntek jó felkészültségükkel, közülük is kiemelkedett az első helyezett csapatból Bencze Erika. A jutalomkönyveket, okleveleket, emléklapokat Sta- dinger Csaba, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei KISZ-bizottság titkára, a zsűri elnöke adta át a verseny helyezettjeinek, résztvevőinek. GrassaJkovich -Mária Egyéni pályázat általános iskolásoknak Egyik televíziós magazinműsorban szó esett egy új vállalkozásról. Annak egyik magas beosztású képviselője riporteri kérdésre büszkén jelentette ki, milyen határozottan ragaszkodott elképzeléseihez: „Ügy tettem, mint Cicero, aki addig mondta, hogy ceterum censeo, míg megvalósult, amit akart”. A fontos az eredmény, de megjegyzendő, hogy bár Cicero igen sokfélét mondott, azt, hogy „Ceterum censeo, Carthaginem esse delendaim”, azaz „továbbra Is az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani”, Cato mondta igen sokszor. Egyébként 85 évesen halt meg, 43 évvel előbb, mint Cicero megszületett... Római — római?... (benedek) Vendég a Kecskés-együttes A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár február 29-én délután 3 órakor vendégül látja a Kecskés-együttest. A zenés irodalmi előadáson, melynek címe Emberségről példát, vitézségről formát”, XVI—XVII. századi versek, dalok és hangszeres művek hangzanak el. * Néhány éve a hagyományos szaktárgyi versenyek helyett a Művelődési Minisztérium és a Magyar Úttörők Szövetsége több társszervvel közösen újfajta megméretési lehetőséget keresett az általános iskolai tanulók részére. Az egyéni pályázat során komoly kísérletező-, kutatómunka, alapos felkészülés után pályamunkát nyújtanak be a tanulók. Az 1987—88-as tanévben, az első fordulóban a megye 6., 7., 8. osztályosai közül 3645-en készítettek pályamunkát. Közel 40 százalékukat értékelte úgy a zsűri, hogy továbbjuthatnak a második fordulóba. A legtöbb szakágban — például társadalomkutató, természetkutató, matematika, magyar nyelv, földrajz — most újra kutatnak, kísérleteznek, feladatokat oldanak meg a tanulók, ismét pályamunkát készítenek. Ezeknek 1988. március 15-ig kell beérkezniük a megyei Pedagógiai Intézetbe (3534 Miskolc, Marx Károly u. 96.) A mindkét fordulóban eredményesen pályázókat áprilisban megyei találkozóra hívják össze, ahol szóban is számot adhatnak tudásukról, felkészültségükről, egy-egy szakág iránti érdeklődésükről. Az orosz és német nyelvi találkozó már március 26-án lesz. A legtehetségesebbek — közel 200 fő — a nyárion országos és megyei szaktáborban vehetnek részt, ahol a pihenés mellett szakemberek irányításával fejleszthetik képességeiket, gyarapíthatják tudásukat. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Mai programok. — c.20: Tér-idő. — 8.45: Népdalcsokor. — g.24: Éneklő Ifjúság. — 9.39: Óvodások műsora. — 10.05: Simon István versei. — 10.10: A zene is összeköt. — 11.10: Magyar Írás. A Rádió irodalmi hetilapja. — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma — Tatán? — 12.40: Reklám. — 12.45: Tudományos híradó. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Fiók Szerkesztőség — Nem tárolható történetek. — 15.30: Népdalok, néptáncok. — 15.54: Prózai MK. — 16.05: Éjszakai dolgozatjavítás. Rádiójáték. — 17.00: Mi közünk hozzá? Csökkenő forintok. — 17.25: Rólunk van szó! — 17.30: Idősebbek hullámhosszán. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Embermesék. — 20.15: Lotte Lehmann művészete. — 21 -21: Könnyűzene orgonára. — 21.30: A sorsváltás kényszere. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Rádiózenekar fúvósötöse játszik. — 23.30: Szimfonikus táncok. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Szirmai Albert operettjeiből. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. —■ 12.10: Percy Sledge énekel. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Pophullám. — 14.00: Péntektől péntekig. — Közben: 15.05: Könyvről könyvért. — 16.55: Reklám. — 16.58: Műsorismertetés. — 17.05: Ipargazdák. — 17.10: Fiatalok popzenei felvételeiből. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Reklám. — 18.33: Fiataloknak! — Középhullámon : 19.05: Közvetítés a /j égkorongba jnokság döntői érő'. — Csak URH-n: 19.05: A Fiataloknak folytatása. — 19.50: Egészségünkért! — 20.00: Nóta- kedvelőknek. — 21.05: Rádiószínház. — 21.53: Dave Grusin dzsesszegyüttese játszik. — 22.00: Bagoly. Éjszakai érdekes magazin. — 0.15: Éjfél után . . . BARTÓK; 6.05: Muzsikáló reggel. — o.Oö: Műsorismertetés. -- 8.08: Időszaki kiállítások. — 8.13: Vezényel: Lórin Maazel. — 0.46: Lehoczky Éva operaáriákat énekel. — 10.10: Csak fiataloknak! — 11.05: Lausanne-i énekkarok felvételeiből. — 11.28: Vonós muzsika. — 12.06: Századunk zenéjéből. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: írók, költők, rendezők a rádióról. — 13.49: Filmzene. — 13.59: Barokk zene. — 15.04: Operatörténeti érdekességek. Hoffmann: Undine. Opera. — Közben: 15.53: Könyvszemle. — 16.03: Az operaközvetítés folytatása. — Közben: 17.00: Nyit- nikék. — 17.30: Az operaközvetítés folytatása. — 18.05: Kamarazene. — 19.03: Műsorismertetés. — 19.05: A kamarazene folytatása. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — A Grúz Kamarazenekar hangversenye. — Közben: 20.20: Riportműsor. — 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. — 21.30: Operakórusok. — 21.49: Kocsár Miklós műveiből. — 22.30: Pillantás az európai diszkókba. — 23.15: Madrigálok. MISKOLCI STÜDIÓ (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. — 17.30: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.35: Péntek este Észak-Magyarországon. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 18.00—18.15: Észak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. televízió Négy szocialista ország tévéműsora. — 18.05: ötöt a negyvenből számainak sorsolása. — 18.20; Esti mese. — 18.30: Mezőgazdasági magazin. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tévéhíradó. — 20.00: Finn természetfilm a szitakötőkről. — 20.25: Polip II. 5. rész. — 21.30: Melódiák. — 22.00: Olimpiai összefoglaló. — 22.30: Kurtizánok tündöklése és bukása. NDK tévéfilm. — 23.45: Népdalok. — 0.15: Hírek. mozi BÉKE; Feltámad a Vadnyugat. Mb. színes amerikai kalancLfilm. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: nlO, fl2 órakor. — Tangók. Színes argentin film. Féléméit helyár! 14 év! Kezdés: Í3 órakor. — Kobra. Mb. színes amerikai krimi. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 órakor. — Végső visszaszámlálás. Színes amerikai film. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: fg órakor. — BÉKE KAMARA: Nősül a kapitány. Színes szovjet film. Kezdés: 11, f4 és f6 órakor. — BÉKE KAMARA VIDEO: Mentőangyalok. Színes olasz kalandfilm. Kezdés: 9, f8 órakor. — KOSSUTH: Végső visszaszámlálás. Színes amerikai film. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 9, 11, hn5, 7 és 9 órakor. — HEVESY IVAN FILMKLUB: Küldetés Evianban. Színes magyar— NSZK játékfilm. Kezdés: f5 órakor. — Áldozathozatal. Színes svéd—francia film. 14 év! Kezdés: n órakor. — HEVESY IVAN VIDEO: Menekülés New Yorkba. Színes amerikai krimi, ifi év! Kezdés: 10. f!2, f3 és f9 órakor. — TÁNCSICS: Az erdő kapitánya. Színes magyar rajz-játékfilm. Felemelt helyár! Kezdés: f4, ffi órakor. ------ Rázós futam. M b. színes új-7.élandi kalandfilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: ffi órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Börtönemlékek I—II. Színes brazil film, 16 év! Dupla helyár! Kezdés: 5 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Forgószél kisasszony. Színes hongkongi kalandfilm. Kezdés: Í3. f5 és f7 órakor. — FÁKLYA: Casanova I—II. Színes olasz film. is év! Eiupla felemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Akii Miklós. Színes magyar történelmi film. Kezdés: fg órakor. — FÁKLYA VIDEO: Félkezű bokszoló. Színes hongkongi kung-fu film. Kezdés: f3, f7 órakor. — PETŐFI: Leszámolás Hongkongban. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: Csapda a sakáloknak. Mb. szí. szovjet krimi. Kezdői, 3 órakor. — HÁMOR. BÜKK: Abigél I—n. Színes magyar film. Dupla helyár! Kezdés: ffi órakor. — SZIRMA, RADNÓTI: Fogadjunk! Mb. színes olasz vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: ffi órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: A Nílus gyöngye. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 4 és fi órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Hajnali háztetők. Színes magyar film. 14 év! Kezdés: 5 órakor. — FILMMÜZEU- MI ELŐADÁS: A Diadalív árnyékában. Amerikai film (1S40). Kezdés: 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Az erdő kapitánya. Szines magyar rajz-játékfilm. Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — Vang Vu, ,7 kung-fu hőse. Színes kínai történelmi kung-fu film. 14 év! Kt- jemelt 1. helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY. BEKE: A zsaru nem tágít. Mb. színes francia bűnügyi filmvígjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Széljáró. Színes amerikai kalandfilm. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: e órakor. — ÓZD. ADY: Búcsúzás I— II. Színes szovjet film. Enpla helyár! Kezdés: f6 órakor. » RÓNAI VIDEOMOZI A TENGER ZAMATA Mb. színes olasz filmvigjáték Szereplők: Jerry Cala, Marina Suma Kezdés: 15 óra 1. MŰSOR: 8.55: Képújság. — 9.00: Tévétorna. — 9.05: Ay, absztrakt művészet felfedezése. Francia dokumentumfilm. — 9.55: Nótaszó. — 10.15: Szomszédok. — 10.45: Mozgató. — '10.55: Képújság. — 17.05: Hjírek. — 17.10: Három nap tévéműsora. — 17.15: Péntek délután. — 19.00: Áruházak ajánlata. — 19.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — — 20.05: Telefere. — 21/15: Reklám. — 21.20: Keszi Imre: [Elysium. Tévéfilm i—II. rész. >- 23.20: Beszélgetés a filmről. — 23.30: Híradó. 2. MŰSOR: 17.20: Szerbhorvát nyelvű hírek. — 17.25: 03 mamát keresek. Bolgár film. — 10.20: Körmönfontoló. — 18.50: Képújság. — 18.55: Budapest Big Band. — 19.30: Kirgiz motívumok. — 19.40: A téli olimpiáról jelentjük. — Benne, kb. 21.30: Híradó. — 23.00: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.50: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9.15: Zenés gyermekműsor. — 9.55: Földiek. 21. rész. — 10.55: Vetélkedő. — 11.35: Olimpiai összefoglaló. — 12.35: URH-kocsival. — 15.05; A testmozgás egészség. — 15.10: Alkotás és személyiség. — Ifi.10: Csehszlovákia felszabadítói. Ri- portfllm. — 16.55: A nap eseményei pár percben. — 17.05: Olimpiai összefoglaló. — 17.35: BOLDOG KARÁCSONYT Kíméletlen háborús angol—japán film Főszereplő: David Bowie Kezdés: 17 és 19 óra Csak 18 éven felülieknek! színház 26., péntek Danton halála Bemutató bérlet Kezdés: este 7 órakor Dolgozókat alkalmaznak Felveszünk portás munkakörbe dolgozókat. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni a vállalat központjában, a munkaerő-gazdálkodási csoportnál lehet: ÉAÉV Miskolc, Zsigmondy u. 2. A Borsod Megyei Tejipari Vállalat központi üzeme felvételt hirdet raktárosi és targoncakezelői munkakör betöltésére, kereskedelmi áruraktáraiba. A raktárosi munkakör betöltését érettségi végzettséghez kötjük.. A már raktárosi gyakorlattal rendelkező jelentkezők előnyben részesülnek! Jelentkezés: 3510 Miskolc, Erdélyi út i. sz., az üzem kereskedelmi vezetőjénél. Középiskolás felnőttek vetélkedője