Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-22 / 44. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. február 22., hétfő Boldogkő vára Mezey István rajza A Lajos Árpád nevét viselő ózdi honismereti kör sokirányú tevékenységéről, pályázatokon való sikeres szerepléséről az elmúlt évek során is többszörösen hírt adtuinik. Arról is beszámoltunk rendszeresen, hogy e kör honismereti jellegű kiadványok megjelentetésében is jeleskedik, s szívesen jegyezzük fel, hogy most újaibb három könyv jelent meg Ózd- ról. Ezekről röviden: Az Ózdi Honismereti Közlemények című kiadványsorozat 9. darabjaként jelent meg Dobosy László munkája Oktatási és közművelődési intézmények Ózdon címmel. Dobosy László nyugalmazott iskolaigazgató az ózdi hely- történeti kutatásoknak, honismereti munkának egyik legjelesebb és legtöbbet publikáló személyisége. Most közreadott töhb mint másfél száz oldalas kötetében — amelynek megjelentetését a helyi tanács kezdeményezte és anyagilag támoigatta, s amelyhez Boda István, a művelődési osztály vezetője írt előszót — a szerző igen sokrétűen ad képet a város oktatási intézményeiről, az óvodákról, a különböző általános és középiskolákról, könyvtárakról, azon belül még az Ózdi Kohászati Üzemek műszaki könyvtáráról, a nagyszámú közművelődési intézményről. A nagyon részletező szöveges ismertetést számos kimutatás, fotó, statisztikai adat teszi teljesebbé. Mindazoknak, akik a város művelődési élete iránt érdeklődnek, igen hasznos tájékoztatást nyújt. Egyébként e kötet mintegy folytatja a szerző további hasonló jellegű munkáját, és az 1979-től 1986-ig eltelt időt ábrázolja. Ugyanis ölekor záródott a kötet, s közben Ózdon eltelt Ma délután 5 órakor nyílik meg a Miskolci Galériában König Frigyes és Lengyel András fiatal grafikus- művészek kiállítása. A két fiatal grafikusművész munkáiból jó néhányat már ismerhet a miskolci tárlatlá- togató közönség, hiszen az itt rendszeres országos grafikai biennalen mindketten többször is részt vettek. König Frigyes négy évvel ezelőtt végezte el a Képző- művészeti Főiskolát, Kondor Béla-, majd Derkovits Gyula-ösztöndíjat kapott. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Ugyanezekkel a tagságokkal rendelkezik a valamivel idősebb Lengyel András, aki 1976-ban véÚjai ózdi kiadványok egy meglehetősen izgalmas esztendő. Ehhez az izgalmas esztendőhöz kapcsolódóik a sorozat 10. kötete, amelyet Kispap Károly írt, címe pedig Ózd város fejlesztési célkitűzései 1986—1990. Megjelentetése ugyancsak a városi tanács művelődési osztályának javára írandó. E kötet igen nagy részletességgel mutatja be a tanács ellátási és fejlesztési célkitűzésein ék társadalmi feltételeit, a rendelkezésre álló pénzügyi alapot, a különböző ágazatok előirányzatait, az életkörülményiek várható alakulását. Ismerteti a városi tanács 1986. június 10-i ülésének erre vonatkozó határozatát, s nagyon sok melléklettel, táblázattal közelíti mondandóját az olvasóhoz. Ám, mint az előbb jeleztük, az 1987-es esztendő Ózdon nem volt izgalmaiktól mentes, így Utószó is olvasható a könyvben, amely már utal az Ózdi Kohászati Üzemekben folyó szerkezetátalakítás gezte el a főiskolát, és 1985- ben itt, Miskolcon, díjat nyert a XIII. országos grafikai biennálén. Közös kiállításuk anyagát az elmúlt két esztendő terméséből válogatták. A kiállítás lehetőségét felhasználják arra, hogy tevékenységük közös pontjai egymást erősítve jelenjenek meg. Olyan alkotások is szerepelnek a ma nyíló tárlaton, amelyek Miskolcon, a Művésztelepen készültek, ugyanis a két művész itt visszatérő vendég. A kiállítást Hajdú István művészettörténész nyitja meg, és március 20-ig látogatható. és ezzel kapcsolatos munkahelyi változások jelenlétére is. A harmadik kötet a Kun Béla Művelődési Központ Lajos Árpád Honismereti Körének Lakóhelyünk Ózd című évkönyve. Ez is a 10- es számot viseli, s a többiekhez hasonlóan jelzi, hogy itt egy régi jó gyakorlat folytatásáról van szó. Évkönyv jellegének megfelelően számos beszámolót olvashatunk benne, például a kör 1984, és 1985. évi tevékenységéről, a velük szoros kapcsolatban álló Kélemér—gömörszőlősi Múzeumbaráti Kör negyedévszázados életéről; a Város- történet rovatban régi képeslapok és azokhoz fűzött magyarázatok elemzése elevenítik meg a régi Ózdot; részleteket olvashatunk egy népi anekdotagyűjteményből gö- möri embereikről. A Gyártörténet rovatban Vass Tibor három hengermű kialakulásáról ad számot, a Történelem rovatban pedig Ózd első munkásképviselő jóvei, Le- nicziky Gyulával ismerkedhetünk, valamiint részletet olvashatunk Bél Mátyás leírásából az Ózd környéki falvakról. Három néprajzi jellegű írás — a múlt század eleji Púinak környéki pincefeltörések, a bánrévei népszokások és a téli favágás a Sajó mentéin — leírásai után az 1984. és 1985-ös esztendő eseménykrónikáját találjuk még a Lakóhelyünk Ózd című évkönyv 10. számában. íme, az ózdi ^honismereti aktivisták újra számot adtak munkájúikról. A három kiadvány tükrében nem töltötték haszontalanul a bemutatott éveiket. (bm) Hétfőtől: Kedvezményes könyvvásár Az Állami, valamint a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat hétfőtől kedvezményes könyvvásárt rendez. A hagyományos könyvesakciót először tartják azonos időpontban; a könyvterjesztők 50 százalékos engedménynyel kínálják az 1985-ös és az azt megelőző évek könyv- termésének még raktáron lévő példányait. Az ÁKV tájékoztatása szerint a féláron kínált kiadványok között kapható lesz Orbán Balázs Torda város és környéke című könyve. Bajcsy-Zsilinszky Endre Mátyás királyról írt tanulmánya, II. Rákóczi Ferenc emlékiratai, Krúdy Gyula, Örkény István és Németh László művei. A könyvespolcokról elfogyott kiadványokat folyamatosan pótolják, amíg a készlet tart. (MTI) Ma délután nyílik Két grafikusművész kiállítása Miskolcon Emlékezés Nagy Lászlóra A Napjaink februári számáról Viszonylag ritka, amikor tisztán irodalmi anyaggal jelentkezik a megye irodalmi és művelődési folyóirata, a Napjaink. Hiszen profiljából adódóan gyakran foglalkozik olyan általános művelődéspolitikai kérdésekkel, amelyek — gondoljunk csak a közelmúltban lezajlott művelődési ház vitára —, a közművelődés általános problémáira mutatnak rá, s amelyek közéleti tartalmuknál fogva nemcsak az irodalombarátok számára tanulságosak. Nos, a vitára nem véletlenül utaltam, hiszen a döntően versekre, novellákra, irodalmi tanulmányokra és recenziólíra épülő februári lapszámban is olvasható egy hozzászólás a fentebb említett kerekasz- tal-vitához Szegőfi Péter Pál tollából, Adjuk el magunkat! címmel. Nos, a cím — így felkiált tójellel — önmagában is jelzi, hogy meglehetősen indulatos véleményt ismerhetünk meg, ami a költségvetési támogatások radikális beszűkülése ismeretében egyáltalán nem meglepő. Népművelő-berkekben megfogalmazódik olyan vélemény is (— jól működő, nagy intézmények esetében sem ritka —, hogy ha nem jutnak valamilyen pénzforráshoz, akkor szeptemberben becsukhatják a kapukat. Ez az írás többek között azt erősíti, hogy a jövőtől való félelem nem egyedi jelenség a művelődés berkeiben, s hogy valamilyen megoldást — iértsd: pénzforrást — találniuk kell a művelődési intézményeknek. Szegőfi a kiutat egyfajta vállalkozói átalakulásban látja. „A modell kézenfekvő” — írja. „A művelődési házat: az épületet, a technikai berendezéseket, a dolgozókat, és egy bizonyos anyagi támogatást — mindenféle kötöttség nélkül r— tekintsük egy induló vállalkozásnak, egy vállalatnak. A vállalat fő profilja: bárminemű nyereségérdekeltségű tevékenység folytatása, a tagok és a kultúra hasznára. A kultúra hasznára kifejezés azt jelenti, hogy a vállalat köteles a nyereségből kulturális rendezvényeket, kiscsoportos foglalkozásokat stb., vagyis olyan dolgokat finanszírozni, ami segít az egyénnek a kultúra elsajátításának aktív folyamatában, és ami köztudottan ráfizetéses.” A gondolatsort nem folytatom. Viszont érdemesnek tartanám, ha a művelődés- ügy irányítóinak és csinálóinak a véleményét és elképzeléseit valamiképpen megyei szinten is számba vennék. Két tanulmányra szeretném még felhívni a figyelmet. Mindkettő Nagy Lászlóról jelent meg. Jánosi Zoltán a Rege a tűzről és jácintról (1956) című, megrázó erejű, s egyfajta, a megelőző időszak összegzésének is tekinthető Nagy László- mű elemzését adja. Magyar József pedig Nagy László törvénykönyve címmel egy emberi-költői magatartás művekben kifejeződő elemző összegzésére vállalkozott. Amit — stílusosan — maga a vers igazolhat vissza leghitelesebben. S igazol is, például az Aszályban: „Dal hamis húron pendülni ne merjen.” E két tanulmány, a Nagy László-tóvforduló kapcsán — fájdalmasan aktuális. Közhelykoptató mindennapjainkban ugyanis hajlamosak vagyunk leredukálni az emlékezést is, s annak tartalmát is. Csutorás Annamária Rádió mellett Él még az a nemzedék, amely Mohácsként, Szatmáriként, Világosként élte meg a trianoni békeszerződést, ugyanakkor több nemzedék nőtt föl (azóta), amelynek csupán történelmi adat, megtanulandó lecke. De jól tudjuk-e a leckét?, azaz megbízhatók-e az ismereteink az elmúlt hetven év történelméből? A válasz — hisz tudjuk — nem pozitív, s ennek több oka is van. Az én nemzedékem (közel az ötvenhez) úgy nőtt föl, hogy Trianon, „mint olyan”, egyszerűen „tabu” volt. Ez nem azt jelenti, hogy nem került szóba, de mindig akadt a társaságban valaki, aki figyelmeztetett, hogy a téma sikamlós, kényes. Valóban az? Megannyi kérdés, szőnyeg alá söpört dilemma. Ha másért nem, már csak ezért is dicsérni kell a rádiót, hogy a Változatok a történelemre (csütörtök, Kossuth, 21.30—22.00) című műsorában ezt a témát tűzte napirendre. A korszak (történész) szakembereit kérte fel a műsorvezető: Gerő András. Hét évtized már elégséges történelmi távlatot ad, ugyanakkor egyre több új adat, összefüggés válik nyilvánvalóvá. Elég itt csupán utalni arra, hogy az ötven évig zárolt, titkos diplomáciai irattárak az elmúlt évtizedekben nyíltak meg a kutatók előtt. Bevezetőben a történészek felhívták a figyelmet arra, hogy Trianont is csak nagyobb történelmi összefüggésben lehet vizsgálni, hiszen az Osztrák—Magyar Monarchiát szétfeszítő nemVáltozatok a zeti, nacionalista, sőt irredenta mozgalmak még a múlt században bontakoztak ki Kelet-Közép-Európában. A dolog paradoxon®, hogy ezt éppen a Magyarországon megizmosodó iparosítás, polgárosodás tette lehetővé. Az a liberalizmus, amely még a kiegyezés után is képviselte, védte a magyar nemzeti érdekeket Beccsel szemben. Tudjuk, hogy a magyar uralkodó osztály ezenközben súlyos hibáikat, sőt bűnöket is elkövetett. Türelmetlen volt a nemzetiségiekkel szemben, illetve nem figyelt fel, nem vette komolyan azoíkat a törekvéseket, amelyek végül is a történelmi Magyarország összeroppanásához, tragikus földarabolásához vezettek. Ezekről semmit se tudott a korabeli magyar közvélemény, még a mai is viszonylag keveset. Miről is van szó? A későbbi kisantantnak nevezett államok , és nyugati (francia, angol) egyetemeken végzett értelmiségei szívós és eredményes kampányt kezdtek a .korabeli magyar állam ellen. Joggal, óikkal? Nincs értelme utólag mentegetni a Monarchia nemzetiségi politikáját, de ma már tárgyilagosan látnunk kell, hogy a Deák Ferencék szerkesztette kiegyezési törvény nem volt szigorúbb, mint a korabeli francia, angol, orosz vagy német (lásd az írek, a bretonok, provenszálok, a lengyelek stb. helyzete). Egy jellemző példa. Miközben az állami iskolában forszíroztörténelemre ták a magyar nyelv oktatását, a román egyházi iskolákban már akkor sovén román szellemben tanítottak Erdélyiben is. A tehetséges gyerekeket francia egyetemekre küldték, szerepet vállaltak a francia szellemi és politikai életben. A magyar politikai elit — elbódulva a millennium görög- tüzétől — passzív volt, mit sem érzékelt abból, hogy a közhangulat Nyugat-Európá- ban magyarellenessé vált. Az ocsúdást az első világháborút követő békeszerződések hozták, amikor a győztes nagyhatalmaik (Anglia, Franciaország, USA) a kisantant véleményét, érveit, érdékeit fogadták el, mit sem törődve a magyar etnikai határokkal. Ezzel (is) magyarázható, hogy a békeszerződés az új magyar államnak a terület egyhanmadát, a magyar népesség csaknem felét hagyta meg, létrehozva a történelemben eddig példátlan helyzetet, hogy minden harmadik magyar — jóllehet továbbra is ősei földjén élt — a határainkon kívülre szorult. Korántsem véletlen, hogy ezt a paktumot Lenin Is igazságtalannak nevezte. Fájdalmas, sajgó kérdések ezek, mégis beszélni kell róluk. Okosan, higgadtan, ahogyan az említett történészek (Ormos Mária, Litván György, L. Nagy Zsuzsa, Riaffay Ernő) tették, s teszik a műsor március 2-i folytatásában. (horpácsi) Szépirodalmi, ifjúsági és ismeretterjesztő könyvek GAZDAG VÁLASZTÉKÁVAL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT 1988. február 22- március 12. között könyvesboltjainkban I
