Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-02 / 27. szám
o 1988. február 2., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A kétszerkettő igazsága V annak alaptörvények, amelyek úgy igazak, ahogy vannak. Bizonyításra nem szorulnak. A szakszerű szóhasználat szerint axiómák ezek. Ilyenek közé tartozik az anyagmegmaradás törvénye, a klasszikus „ánégyzet plusz bénégyzet egyenlő cénégyzet”, Pythagoras-féle tétele. A kétszerkettő igazsága ez. Állok a kirakat előtt, s a gyereknek hatszáz-valahány forintért vehetnék egy pár cipőt. Anorák is kapható, ezer forint körül. Pillanatnyi anyagi tehetősségemet ez meghaladja, de józan eszem belátja, hogy az árak legyenek értékarányosak. Az 196í!-as mechanizmus bevezetése óta törekvés ez, ellene aligha szólhat közgazda- sági érvekkel az ember. A dotáció torzítja az árakat, indokolatlan előnyöket teremthet, rosszul orientálja a termelőt és a fogyasztót. Jó, legyenek értékarányos árak, s mondjunk le a preferenciáról, támogatásról, amely a ráfordítás költségeinél — szociálpolitikai meggondolásból — olcsóbbá tette a gyermekbútort, a ldscipőt... De aki ári mond, mondjon bért is! A sok reform közepette elmaradt a bérreform. Szükségképpen visszaesik a fogyasztás. A gyerek persze nem járhat mezítláb, a nadrág rövid lesz, a kabát szűk. A ruha miatt a szülő a saját ruhatárán spórol. És anyuka nem megy a fodrászhoz, nem vesz puccos illatszereket, apuka csökkenti a vasárnapi sörök számát, kevesebb könyv kerül a polcra, s a kopott szőnyeg kicserélése is áthúzódik a következő tervidő- szakra. Vendéglői étkezés nincs, megszűnnek a traktás baráti összejövetelek is: mert ugye a hivatalos verzió szerint vissza kell fogni a fogyasztást, hogy ne éljük fel a holnapunkat, ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot. Közgazdasági kifinomultságunkra és fogékonyságunkra hivatkozva és apellálva — éppen a kétszerkettő igazsága okán — szabadjon tennem néhány elméleti megjegyzést a nagyon is gyakorlatias háziasszonyok számára, tudva azt, hogy a ház ura (akár az apparátusban dolgozik, akár a külfejtésen, akár sofőrös kocsival jár, akár munkásszállító autóbuszon), végül is a családi költségvetésből él' és boldogul. Szóval: a politikai gazdaságtan legszebb és legrondább alaptétele az értéktörvény. Egyszerűen fogalmazva arról van szó, hogy a mindenkori keresleti és kínálati viszonyok meghatározzák a piacot, s éppúgy befolyással vannak a fogyasztásra, mint a termelésre. Az árak a közvetítők, s a klasszikus időkben az árakat nem korlátozta adminisztratív intézkedés. Steril körülmények között a termelés motorja a fogyasztás. Ha egy öntörvényű folyamatba fékeket rakunk, akkor az egész rendszer megváltozik, a produkció torzul, de — éppen a klasszikusok által megálmodott tendenciajelleg miatt — hosszabb távon csak az alapmotívum variánsai vagy éppen mutánsai jönnek létre. Volt időszak, valamikor az ötvenes években, amikor hazánkban is tagadtuk a termékek árujellegét. Az értéktörvény csak húsz évvel ezelőtt nyert igazi értelmezést. A piacgazdálkodást még mindig csak tanuljuk, s elfeledkezünk olyan népi bölcsességekről, mint amelyeket a törvények nem szentesítenek ugyan, de a gyakorlat igazol. Például: pénzt csak pénzből lehet csinálni. Vagy: takarékoskodni csak az tud, aki tehetős. Nézegetem a Központi Statisztikai Hivatal múlt. évről szóló jelentését. A nemzeti jövedelem ugyan nőtt 2,5 százalékkal de a belföldi felhasználásra fordított termékek és szolgáltatások mennyisége az előirányzott csökkenés helyett körülbelül két százalékkal emelkedett. Az indoklás szerint: „Többet fordítottak fogyasztásra és beruházásra az előző évinél, a készletek mennyisége nem nőtt. A fogyasztás növekedéséhez hozzájárultak az év második felében fellendülő iparcikkvásárlások. A lakosság megtakarítási hajlandósága csökkent. A belföldi felhasználás értéke több volt a termelésnél.” Ördögi ez a kör az árak, bérek, termelés és fogyasztás ringlispil jén. Azért akartuk visszafogni a fogyasztást, hogy részint több jusson felhalmozásra, hiszen a beruházás a majdani fogyasztásnövekedés forrása lehet, részint pedig, hogy külföldi adósságunk ne nőjön. Mivel azonban föléltük azt a kis hasznot is, szükségszerűen fékezzük a gazdaság dinamizmusát. A piac ingatagsága változatlan, s a lakosság előrehozott vásárlásai inkább a feszültséget növelték, mint a termelést stimulálták. A már említett steril körülmények között, amelyekkel a valóságban természetesen sohasem találkozhatunk, a nagyobb vásárlói igény fölhajtja az árakat, több profitot hoz a termék az átlagosnál, s ösztönzi a befektetést. A több portéka miatt bekövetkező túlkínálat viszont lefelé szorítja az árakat, s mérsékli a beruházást. Ilyen egyszerű a képlet. Egyszerű? Az adminisztratív intézkedések fékezik a törvény hatását, jó és rossz irányban is. Csak néhány alkalmi példa: a gyermekholmik értékarányos árának megállapítása nem járt együtt egyenértékű szociális kompenzációval. Vagy például, néhány tartós fogyasztási cikk kiemelése a hitelakcióból kétségkívül csökkentette a keresletet, de az akció a közvéleményben rossz visszhangot keltett. Felemás értékű ez az egyensúlyi helyzet. Aztán itt van ez a magyar gazdaság történetében szinte párját ritkító évkezdés. Egy rosszmájú megjegyzés szerint csak a 31 forintos napidíj nem változott meg! A vásárlói kereslet változatlanul magas, a többnyire magasabb árak dacára is, s mindenki az árstop utáni időszakra spekulál. Ha letelik a negyedéves türelmi időszak, akkor meglódulnak, illetve meglódulhatnak az árak, Ez, véleményem szerint önmagában még nem lenne baj, hiszen a fentebb emlegetett és hiányolt piaci viszonyok szabadabb érvényesülésének nyitna utat. Ám a spekulációs jelek már most nagyon markánsan jelentkeznek. A kereskedelem spájzol, az ipar részint visszafogja, részint pedig visszatartja a termelést, abban a reményben. hogy az ártilalom megszűnte után nagyobb hasznot inkasszálhat. Ez pedig bizony, nemcsak az írott, hanem az íratlan szabályoknak is ellentmond. Mit tehetek? Mit tehetünk? Én sem szeretem, ha a pénztárcámba nyúlkálnak. Számolgatom bruttósított bérem forintjait, r, aligha fizetek be olaszországi turistaútra, vagy indiai Marutira, tudva azt, hogy az árszínvonal tavaly 8,6 százalékkal emelkedett, erre az évre viszont 15 százalékot prognosztizáltak. Én hiszek a hivatalos szervek által kiadott statisztikáknak, kommünikéknek. De még inkább hiszek az alkalmi érdekekből sem megváltoztatható, a kétszerkettő igazságán alapuló törvényeknek. Brackó István Villamosenergia-ellátás A háztartások fogyasztása megváltozott A háztartások villamos- energia-fogyaszlása az eltelt két és fél évtized alatt alaposan megváltozott. Ezt az átrendeződést legszembetűnőbben az mutatja, miszerint ennek a szektornak a felhasználása ma tizennégy- szerese az 1960-as évinek. Sőt, vidéken a növekedés még dinamikusabban ment végbe, ugyanis itt 22-szere- sére nőtt a fogyasztás az említetett időszakban. Ebben a periódusban a háztartási fogyasztók száma megduplázódott: ma több, mint 4 millió, az ország elektromos energetikai rendszerébe bekapcsolt háztartást tartanak nyilván. Napjainkban egy-egy háztartás évente mintegy 2000 kilowattórát használ fel villamos energiából. Az embereket — vagyis a háztartásokat — a villamosítás kezdeti fólián általában arra biztatják, hogy a termelési csúcsidőben mérsékeljék a fogyasztásukat. így történt ez egyébként hazánkban is. Ma azonban ennél lényegesen többre, van szükség, vagyis ésszerű energiafelhasználásra kell ösztönözni a ' háztartásokat, mégpedig elsősorban gazdasági eszközök igénybevételével. S ezt a folyamatot a jövőben tovább kell erősíteni; ugyanis, várhatóan a következő évtized elején lesz egy rövid periódus, amikor — erőművi kapacitás hiányában, ha importból nem tudjuk fedezni a szükséges energiatöbbletet — a villamos energiával rendkívül takarékosan kell majd gazdálkodnunk. Mégis, milyen lehetőségek közül választhatunk? Erre a kérdésre keresi a választ az az előadás, amelyet a Magyar Elektronikai Egyesület és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság közösen rendez február 2-án Budapesten A háztartási villa- mosenergia-ellátás jövője címmel. A szakemberek többségének véleménye szerint a háztartások fogyasztását alapvetően nem mérsékelni szükséges, hanem a felhasználás módján kell változtatni, mégpedig úgy, hogy az alkalmazkodjon az energia- rendszer teljesítőképességéhez. Ez pedig úgy oldható meg legracionálisabban. ha a fogyasztót érdekeltté teszik abban, hogy az általa használt elektromos árammal működő készülékek energia- takarékosak legyenek, s akkor fogyasszon villamos ener giát, amikor ez számára, valamint energetikai szempontból a legkedvezőbb. Ez utóbbit az elektromos energia árának differenciálásával le hetne legkönnyebben elérni Például, más árat fizetnének a fogyasztók a csúcsidőben használt áramért és mást a kevésbé ' terhelt időszakokban. —s A fejlesztés elengedhetetlen. Sajnos, sokszor egy-egy mérőműszer beszerzése is nehézségekbe ütközik ... Deviza csak „csepegtetve"... Bonyolal feladatokra is képesek Az idegennek a legmeglepőbb az, hogy a Telefongyár Zempléni Gyáregységében — bármennyire is egyértelmű lenne a következtetés —, nem telefonkészülékeket, hanem úgynevezett nehéz híradástechnikai berendezéseket készítenek. Vagyis a települések közötti összeköttetéshez nélkülözhetetlen rendszereket, a táv- adat-feldolgozáshoz szükséges elemeket. Például a 3- tól 2700 csatornáig terjedő átviteli rendszereket, melyek közül az alacsony csa- tornaszámúak nagy részét (70—90 százalékéit) éppen Sátoraljaújhelyen gyártják. A technikai fejlődés, a kor szelleme itt is kell, hogy érződjön, hisz másképpen ez a gyár sem tudna megélni. így ma már olyan számítástechnikai távadatfeldolgozó rendszereket is gyártanak, melyek képesek arra, hogy például két számítógép tudjon egymással „kommunikálni”. S akkor még nem is beszéltünk a digitális technikáról, mely már szintén jelen van a magyar iparban. Adódik tehát a kérdés: milyen, egyáltalán ezeknek a követelményeknek megfelelő-e a technikai felszereltség? Nem vagyunk ezen a téren egy kicsit elmaradva? A zempléni gyáregység igazgatója, dr. Béza Dániel úgy véli, hogy felszereltségük, technikájuk megfelel a magyarországi átlagnak. Ám nemzetközi összehasonlításban már nem ilyen kedvező a kép. Véleménye szerint az átlagos nyugat-európai polgári technikai, technológiai szinthez képest mintegy 12—15 éves lemaradás érzékelhető. „FRISSÍTÉS” ELADÓSODÁSSAL Minek „köszönhető” ez a tetemes lemaradás? Mondjuk, a Telefongyár esetében. Jó pár éve nagy fejlesztést hajtottak végre ennél a gyárnál is. Mire ezzel végeztek, a technika nagy léptekkel haladt előre ... Közben a pénz is elfogyott, minek következtében további fejlesztésekről — újabb „utolérésről' — már nem nagyon lehetett szó. így aztán, úgymond konzerválódott ez a hátrány. S ma? — Nem látjuk olyan sötéten a helyzetet, rekonstrukciós folyamatba kezdünk — mondja a gyáregység igazgatója. Erre hosszú távú stratégiát dolgoztunk ki. (Egy közbevetés: az újhelyi igazgató tagja a vállalati tanácsnak, így első kézből származó információkkal szolgál.) A cég most dilemma előtt áll: eladósod- jon-e vagy sem? Másképpen fogalmazva: azt tegyék-e, amit korábban, tehát egyszerre, nagy kölcsönből ugorjának nagyot, vagy kisebb hitelekből, fokozatosan fejlesszenek, érjék utol a technika ma diktálta követelményeit. Nos, a választás ez utóbbit részesíti előnyben. Készült egy prioritássor: elsőként az alaptechnológiai fejlesztést valósítják meg. Már a vége felé tart a komplett galván-rekonst- rukció és a nyomtatott hu- zalozású lapok gyártásának korszerűsítése — ez utóbbit szintén Üjhelyen állítják elő. A következő évre a számítástechnikai „frissítés” is befejeződik. ZÖLD ÜT - KORLÁTOK NÉLKÜL? Lesz, illetve van erre fedezet? Az igazgató először „elvi” síkon közelíti meg ezt a kérdést. Ügy vélekedik, hogy magas színvonalú híradástechnika ma nélkülözhetetlen. Enélkül a gazdaság nem tud előrelépni. Tehát előbb-utóbb itt zöld út lesz... A nyereség is jól alakult az utóbbi években: vállalati szinten (1986-ban például) 840 millió forint volt, s az idei is jócskán meghaladja a 600 milliót A zempléni gyáregységé ebből több minit 30 millió forint. Ez hozzávetőlegesen hatszázalékos túlteljesítést jelent. Mindezt elérni nem volt túl könnyű. A legnagyobb nehézségek abból adódtak, hogy későn jutott a cég az importkerethez. Októberben még nem tudták, hogy mit hozhatnak be. S ez csupán adminisztratív korlát miatt, A devizaszűke, és az emiatti „csepegtető” elosztás pedig hullámzást okozott a termelésben. Várható-e változás ezen a téren? Remélhetőleg. Mert a kormány is látja ezt a problémát. A jövőben pályázni lehet arra, hogy ezt a devizakorlátot megszüntessék, vagyis igényük szerint folyamatosan hozzájuthassanak az üzemek az éves devizakerethez. Ezért cserébe javítani kell a dollárelszámolású devizaegyenleget. A Telefongyár is megpályázta ezt. Sokat várnak tőle ... NINCS SZAKEMBERGOND Még egy nehézség: az embargólista. Van egy-két olyan mérőműszer, amit nehéz beszerezni. Ennek ellenére — ha nehezebben is —, de fejlesztenek Üjhelyen is. Tavaly például 11 új, úgynevezett nullszériás fejlesztést valósítottak meg, melyek már többségében a legújabb technológiák körébe tartoznak. Ehhez persze kvalifikált szakemberekre van szükség. Nincs szakembergondjuk, s ebben nagy szerep« van annak, hogy évente 25—26 mechanikai műszerészt képeznek a 117. Számú Szakmunkásképző Intézetben. Az érettségizetteknek elektronikai műszerész osztályt indítanak évente. Ennek köszönhetően, az újfelvételes dolgozók 70—90 százaléka „saját nevelésű”. Az itt dolgozókat a változó követelményeknek, igényeknek megfelelően átképezik. így aztán, állítja az igazgató, ez a gárda a mainál is bonyolultabb feladatok elvégzésére is alkalmas. Arra nagyon vigyáznak, hogy az innen kikerülő termékekre ne legyen panasz. Nemrégen több olyan visz- szajelzést kaptak — bel- és külföldről egyaránt —, hogy elemi, forrasztási hibák miatt hibásodtak meg a készülékek. Gyorsan cselekedtek: forrasztó-, rajzolvasó- tanfolyamot szerveztek, a reklamációk megszüntetése végett. Mészáros István A gyáregységben a dolgozók nagy része szakmunkás.
