Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-29 / 24. szám
1988. január 29., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 „Nehéz ez a könnyűipar...” Ingatag helyzetben — Nem volt . könnyű az elmúlt esztendő, de ez sem •lesz az ... — sóhajt föl az Avas Ruhaipari Szövetkezet elnöke, Kmeczkó István. Ezelőtt két évvel alaphiányos lett a szövetkezet, (2,8 millió forint), ezt ’87 végére s i kerül t megszün tőtni ük. Hogyan ? Három üzemüket — a tardit, a krasznokvaj- dait és a taktakenézit — fölszámolták. — Sajnos, Rakacaszenden is hasonló jövő vár üzemünkre. Nincs munkavállaló, lecsökkent a létszám. Meg a távolság is elég nagy. Jelenleg 217-en dolgoznak a szövetkezet miskolci, szikszói és a még létező ráka- caszendi telepein. És 1987. július elsejétől az abaújszán- tói üzemükben. Merthogy ekkortól kezdve itt is van egy részlegük. Itt harmincán dolgoznak. — A mostani gépparkunkkal egyre nehezebb a jó színvonalat tartani. Márpedig mi főképp tőkés piacra dolgozunk. Ót nyugati céggel állunk kapcsolatban, s bizony ők nem csupán azt nézik meg, hogy milyen a termékek minősége, hanem azt is, hogy hol gyártják ezeket... — Egyre csökken a berendezések színvonala — szó! közbe Losonczi Csaba, főkönyvelő. — Átlagban közel tízévesek a gépek, s az alap- hiány miatt fejleszteni sem tudtunk. Mindezek ellenére 30 százalékkal növekedett a tőkés export, viszont 50 százalékkal visszaesett a szocialista kivitelünk. . . — Milyenek a fejlesztéssel kapcsolatos kilátások ? Először a főkönyvelő szólal meg: — Szinte semmi. Legfeljebb gépek bérbevételével lehetne javítani a helyzeten. A következő két-három évben ezzel mindenképp számolnunk kell. Ugyanis most az a helyzet állt elő, hogy helyiségeink vannak, csupán' munkaeszközök hiányoznak. A két vezető úgy mondja, hogy a minőséggel nincs probléma, inkább a mennyiséggel. Nagyon munkaigényes ez a szakma. Ugyanakkor sok a családos, gyermekes édesanya, akiknek nyilván otthoni kötelezettségeik is vannak; nehéz ezeket összeegyeztetni a sokszor nagyon is szükséges hétvégi műszakokkal. — Pedig a szombati műszakért 50, a vasárnapiért 100 százalék pótlékot fizetünk —, fűzi tovább a gondolatot az elnök. — Most gondolja még hozzá, hogy a tőkést az nem érdekli, hogy mikor csináljuk meg azt a ruhát. Csak kész legyen határidőre. És a fizetések? Az átlagbérszínvonal tavaly 48 ezer forint volt, idén talán eléri az 50 ezret. Ez nem túl sok. — Most a változások következtében eléggé ingatag állásponton vannak dolgozóink — mondja az elnök. —- Hiszen nálunk darabteljesítményre kapják a fizetést. Aki többet dolgozik, többet is fog adózni .. . Elképzelhető, hogy elmennek innen az emberek ... Vágvölgyi Gusztáv műszakvezető a szövetkezet Palóczy utcai üzemében: — Sajnos, túl nagy a fluktuáció. Az összes üzemnél tavaly meghaladta az ötven százalékot, itt pedig, a miskolcinál úgy tíz százalék körül alakult. Ennek én két okát látom: az egyik, hogy nehéz ez a munka — kevés a fizetés, a másik, hogy sok és nagy a csábítás más helyekről. Hiába van több tanulónk, ha végeznek, tizenötből jó, ha kettő, három marad, ők is csak egy évig... Berta Mária, aki nemrégen fejezte be az iskolát, egyelőre marad. — Két éve dolgozom, a Mérusztól jöttem ide, ez a második munkahelyem. Innen többet viszek haza a borítékban. Többet is kell érte dolgozni. A múlt hónapban 89 százalékra teljesítettem a normát, ekkor 3200 forintot kerestem. De volt már olyan hónap is, amikor négyezer forint fölötti összeg szerepelt a fizetési papíron. A jövő? Nem tudom, lehet, hogy máshová megyek majd ... Persze, van aki már ugyancsak régen kezeli itt a varrógépét. Fejjel Józsejné 1959-től. — Magam sem tudom, hogy maradtam itt ennyi ideig. Nekem az a véleményem, hogy ebben a szakmában bárhová is megyünk, mindenütt egyforma. Gyakorlott mozdulatokkal igazgatja a varrógép tűje alá a Franciaországba készülő gyermekkabátkát. — Sokat kell dolgozni, mert elég magas a norma. Jelenleg én még egyáltalán nem vagyok tisztában ezekkel a bruttósítási és adózási dolgokkal. Sóknak tartom a tíz százalék nyugdíjjárulékot. Egyébként meg dolgozunk tovább, hiszen mit tehet az ember ? .. . Mindig más és más darabokat „gyártanak”, mert itt az ezer-, kétezer darabos szériákon kívül van olyan is, hogy egy modellből mindössze harmincat rendel a partner. És ha nem készülnek el vele időben, bizony előfordulhat, hogy a tőkés nem, vagy csak csökkentett áron veszi át. Vágvölgyi Gusztáv mondta, hogy egy alkalommal késés miatt egyenesen a boltba kellett szállítani .. . — Itt a megrendelj diktálja a feltételeket — folytatja a műszakvezető. — S bizony az utóbbi időkben ezek mind szigorúbbak, egyre csökken a gyártási, szállítási idő. Most ha hozzáveszi a már elmondott nehézségeinket, jól érzékelhető, hogy nehéz ez a köny- nyűipar. Mészáros István ■Híj Régi gépek Fotó: Kerékgyártó Mihály A Bodrogköz — akár a nagy egész, azaz a megye — mezőgazdasága az elmúlt esztendők alatt rendkívül ellentmondásosan fejlődött. A felszámolt cigándi termelő- szövetkezet árnyékában a ti- szakarádi tovább erősödött, Kenézlőn pedig olyan tehenészeti, telepi rekonstrukció fejeződött be, amely megyén túlról is odacsábítja a szakembereket. Az adósságok által terhelt ricsei közös gazdaság új állattenyésztő ágazata (is) próbál kapaszkodni, terhei enyhítéséért. Néhány lépéssel arrébb pedig a nagyrozvágyi tsz (tán tanulva a szomszédok példáján), nem akart túlságosan eladósodni. Ezért, az állat- tenyésztés újraélesztése során olcsón, szellemes technológiával átépítette a telepet. A sárospataki termelőszövetkezet viszont — a hírek szerint — nemcsak a térségben, de a megyében is a legdrágább tehenészeti telepi rekonstrukcióba — beruházásba kezdett. Az okokról kérdeztük Szaniszló Sándort,. a Kossuth Termelőszövetkezet elnökét. — Gazdaságunkban lényegesen hamarabb döntöttünk a szarvasmarha-ágazat sorsáról, illetve a telep bővítéséről, mint ahogy az országos rekonstrukciót serkentő, ekképpen támogatást adó MÉM-program megszületett volna. Sokszor feltették már a kérdést, hogy abban az időben a meglevő két ágazat közül miért a tejtermelő fejlesztésére voksoltunk, s miért határoztunk a húsmar- ha-tenyésztés felszámolása mellett. A helyzet az, hogy természeti adottságunk nem kifejezetten az intenzív növénytermesztésnek felel meg, sokkal inkább megfelelő a tömegtakarmány termesztésének. Világos tehát, hogy a szarvasmarha-tenyésztésről nem mondhattunk le. Annál is inkább, mert körülbelül 26 éve tenyésztjük ezt az állatfajt, s mostanra igazán jó ÉT* JT* J0T* ff arm Am Mm # mmmm MjtSSbK SM K&tjJOmßmß&l avagy megalkuvás nélkül? eredményeket vallhatunk magunkénak. Kétségtelen ugyanakkor, hogy döntésük évében sem a tej-, sem pedig a hústermelést előtérbe helyező ágazatok nem élvezték magasabb támogatást. Ennek köszönhetően több helyen csökkentették, vagy megszüntették e tevékenységeket. S bár itthon, már javában benne jártunk a meghirdetett hősprogramban, a külpiacon jelentősen zuhant a marhahús ára. A belpiacon ugyanakkor a tejfelvásárlás sehogy nem nőtt, köve tkezésképpen Sárospatakon úgy számoltak, hogy a honi tejellátás zavartalanságának biztosításáért mind a feldolgozóknak, mind pedig a tárcának, mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. A számítás bejött, hiszen az időközben meghirdetett tehenészeti telepek rekonstrukcióját, illetve beruházását biztosító világbanki hitelpályázók között szerepelt a sárospataki Kossuth Termelőszövetkezet. Akkor harminchat- millió forintos beruházásiban gondolkodtak, ma 60 milliós hírek keringenek. — Sajnos — mondja az elnök. — Elhúzódott ugyanis a világbanki standard tárgyalás, amit végül a fejő- házra a Taurino Agrárfejlesztő Közös Vállalat Melo- te berendezéseik üzemeltetésével nyert meg. Tehát mikorra eldől, hogy milyen vállalat, milyen technológia! megoldásaira kapjuk a világbanki hitelt, már a folyamatos áremelések miatt a beruházás végösszege valóban 60 millió forint lett. Ennyi pénzünk persze nincs. Ezért három szakaszra osztottuk a megvalósítás menetét. Első lépésben tavaly felépült a fejőház, amely ma kétségtelen a világszínvonalat képviseli, s egy 196 férőhelyes istálló. (Ne feledjük, ezen a telepen a rekonstrukció végeztével a mostani 680 tejelő tehén helyett 1150-et kell elhelyezni.) Az idén 30 milliót tervezünk az épületek átalakítására, bővítésére. Jövőre pedig, a befejezés évében 10 millióba kerül a szennyvízelvezetés műszaki megoldása, valamint a trágyatér kialakítása. — A gazdaság beruházási programja végül is nyúlik, mint a rétestészta, az árak emelkedtek, s közben a térség szomszédos szövetkezeteiben a lényegesen későbbi döntések ellenére hasonló 1 é tes í tmények fel e—ha rm a d - összegért ma már működnek. — Igaz. Napok kérdése, s nálunk is üzemel a fejőház, amely az egész telep lelke. S ez a fejöház ám nem egyszerűen csak korszerű, hanem mint említettem világ- színvonalú, azaz benne csúcstechnikákat alkalmazunk. Kétségtelen. h~— ez drága, mi több. ma Magyarországon a legdrágább, de egyben a legjobb is. Mi pedig azt valljuk, egy ilyen jellegű beruházás hosszú távú gondolkodást igényéi, azaz olyan megoldást szerettünk* volna, amely 15 év múltán sem lesz elavult, sőt a melyben megvár, a továbbfejlesztés lehetősége. Ahol az alkatrészek kompatibilisek, szóval egymással helyettesi thetők. Olyan telepet szeretnénk, amely mindenkor megfelel az adott csúcstechnikák alkalmazásának. Ügy is fogalmazhatnék, ez drága, de számításaink szerint jól megtérül, s egyébként is egyáltalán nem biztos, hogy egy olcsóbb berendezés az állandó karbantartási, üzemeltetési gondok miatt valóban olcsóbb is. Nálunk alapelv: csak a legjobbat, s ebben nem ismerünk megalkuvást. A 26 éves, magas termelési szintre eljutó tenyésztői munka eredménye a nyereséges gazdálkodás, a közös gazdaság milliós gyarapodásában mérhető. Az elért lépéselőnyt azonban a jövőben nemcsak tartani, de növelni is szeretnék. Ebbe a tervbe pedig jól beleillenek a tehenészeti beruházások, s hamarosan a mindennapossá váló csúcstechnika. A számítógéppel irányított telepi rendszertől a fejőházban alkalmazott automata kehelylevevőn keresztül a mindennapossá váló korszerű biotechnikáig. Balogh Andrea A jó értekezlet anatómiája ..Az a jó értekezlet, amelyik elmarad”, mondta egyik üzemvezető ismerősöm. A maliciózus megjegyzésben nem kevés igazság van, mert a hazai felmérések szerint az értekezletek. tárgyalások az igazgatók munkaidejének- 28. (átlag napi három órát), a főmérnökök munkaidejének 33 százalékát (napi 3,5 órát) töltötték ki. A napi munkaidő első felére esett az értekezletek 63 százaléka. Mindezek persze nemcsak a politikai és munkahelyi felső vezetők munkaidejét érintik, hanem szinte az egész vezetői állományt, bár nyilván eltérő mértékben. A hétköznapi tapasztalások szerint sok az időt rabló, a rosszul előkészített, a homályos célú. így döntést nem eredményező értekezlet. A jó megbeszélések kulcsa a pontos cél megjelölésében, a körültekintő, gondos előkészítésben rejlik. Ezt egészíti ki a célratörő, operatív értekezlet-vezetés. Már az előkészítés szakaszában érdemes a meghívottakkal ismertetni, hogy mit várnak el személy szerint tőlük, milyen a tárgyalás jellege, mi a kívánatos „végtermék”. E kérdések tisztázása az értekezletet tervező fejében azért is fontos, mivel így nemegyszer kiderülhet, hogy a kívánt célt más munkaformákkal, kevesebb szófecsérléssel, kollektív időveszteséggel is el lehet érni. Mivel az értekezleteken rendszerint a vezető tekintélyének megszilárdítása és újraterémtése is folyik, így óhatatlanul jelen vannak a hatalmi erővonalak is. Nyilván a vezető a saját elképzelését igyekszik elfogadtatni, és ehhez mindig nagyobb a helyzeti energiája, mint másoknak. Már csak azért is, mert az előzetes információk egyenlőtlenül, az ő javára vannak megosztva. Ezért gyakorta érzékelhető, hogy a csoport teljesen rábízza magát a vezetőre, feltétlenül megbízik benne. A baj ilyenkor csak hosszabb távon jelentkezik, a hibák egyre gyakoribbak, s a végén e folyamatnak maga a vezető is áldozatul esik, hiszen pont a nehéz helyzetekben nem talál kritikus, kezdeményező és fe- lelősségvállalóbb munkatársakra. Az értekezlet operatív vezetése közben is szükség van a kutató szellemre, az önfegyelemre, amelynek egyik célja, hogy szigorú ellenőrzés alá vonják a felmerülő elképzeléseket. E szándéknak azonban sokszor ellentmond a vezető viselkedése, amely azzal kezdődik, hogy nem egész egy ólában, tételesen, kétséget nem hagyva, kategorikusán kifejti a megoldandó kérdésről a véleményét. Ez nyilvánvalóan a vita szükségességét megkérdőjelező konformitást eredményez, hiszen itt már szinte minden kritika, megjegyzés, új javaslat a „főnök” gondolatait csorbítja. Ám az sem segíti a szabad véleménynyilvánítást, ha a vezető a vita során célzatosan emel ki kijelentéseket, és nagyobb érdeklődést tanúsít a koncepcióba illő tényeknek. Zavaró, ha véleményét folyamatosan elárulja arcjátékával, figyelmével, vagy éppen szemmel látható érdektelenségével. Kerüljük hát az öncélú, rosszul előkészített értekezletei két. Gondosan mérlegeljük, mikor, melyekre van szükség, és csak akkor kezdeményezzük összehívásukat, ha a feladatok jó megoldásához, a demokratikus döntésekhez, a helyzet reális megítéléséhez nélkülözhetetlenek. B. P.
