Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-04 / 2. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1988. január 4., hétfő Döntő szakasz i H étfő reggel, a munkaidő kezdetekor döntő szakaszához érkezik a peresztrojka, a szovjetunióbeli reformfolyamat. Jóllehet, a vállalatok működését szabályozó új törvény már elsejével hatályba lépett, akárcsak nálunk, a Szovjetunióban is csak január 4-én kezdődik a lényegi munka. S akárcsak nálunk, ott is számos újdonsággal köszönt be 1988. Szovjet és külföldi elemzők egyetértenek abban, hogy a reform csakis a gazdasági fejlődés ütemével mérhető — legalábbis abszolút számokban. Az eddigi lépések, a belpolitikai és gazdasági életben végbement változások csak azt a célt szolgálhatták, hogy előkészítsék a hatalmas ország minden sarkára kiterjedő megújulást. Ennek tartópillére pedig nem lehet más, mint a gazdaság korszerűsítése, hosszú távú fejlődésének megalapozása. A vállalatok mostantól már nemcsak „kísérleti jelleggel", hanem törvényes keretek között, mindenhol egyforma játékszabályok szerint, maguk határozhatnak egy sor olyan kérdésben, amelyeket eddig felsőbb irányító szervek döntöttek el — sokszor a szükséges információk nélkül, néha több ezer kilométer távolságból. A teljes önelszámolás rendszere szerint, a vállalatoknak törekedniük kell majd saját nyereségük növelésére, hiszen ezekből az alapokból lehet csak biztosítani a szociális és gazdasági gyarapodást, részben a technológiai fejlődést is. A korábbi tervutasításos mechanizmus egyes elemei átmenetileg azonban még megmaradnak, a minisztériumok a veszteséges vállalatok támogatására még átcsoportosíthatják ^ máshol megtermelt jövedelmet. Ez a kettősség várhatóan rövid életű lesz, s a Moszkvában székelő több mint száz, össz-szövetségi minisztérium és országos hatáskörű szerv közül is jó néhány fölöslegessé válik majd. Tagadhatatlan ugyanakkor áz is, hogy egy ilyen mértékű reform bizonyos kockázattal is jár. Lehetetlen mindent előre kiszámítani, s az irányító apparátusban dolgozó 18—20 millió ember gondolkodásmódja sem alakítható át egy csapásra. A következő évek fogják csak megmutatni, mennyire volt körültekintő az átalakítás előkészítése, vajon helyesen ismerték-e fel a terveket kidolgozó közgazdászok a gazdasági és társadalmi szükségszerűségeket. U f jévi köszöntőjében Mihail Gorbacsov is szólt az átalakítás és a világpolitikai helyzet összefüggéseiről. Magyarország azonban nemcsak ilyen áttételesen érdekelt a szovjet gazdasági sikerekben, hiszen alapvető érdekünk, hogy korszerűsödjenek a két ország közti együttműködés formái, nem is beszélve a KGST modernizálásáról. Eddig is figyelemmel kísértük a szovjetunióbeli változásokat, ám aligha túlzás azt állítani, hogy most minden kis hírt még alaposabban kell majd átolvasni. Nem „tiszteletből'’, hanem azért, mert valóban döntő szakaszához érkezett a peresztrojka. H. G. Elnézést, leltározunk... Korkedvezményes nyugdíjazás (Folytatás az 1. oldalról) megye üzleteiben. Vásárláskor gondoljunk az üzletek dolgozóira, ha esetleg lassabban állnak rendelkezésünkre, mint egyébként, vagy ha eleltévesztik az árakat. Nagy munka áll mögöttük, csak a hét végén adatik meg, hogy kipihenhessék ez év fáradalmait. ■), Bonyolódik a Waldheim-iigy Ausztria egyik vezető konzervatív napilapjának fő- szerkesztője lemondásra szólította fel Kurt Waldheim államfőt. Ez a Waldheim elleni leghevesebb támadás azóta, hogy karácsonykor Kurt Blecha osztrák belügyminiszter kijelentette: véleménye szerint az államelnöknek vissza kellene vonulnia. A Salzburger Nachrichten főszerkesztője újévi vezércikkében rámutatott: Wald- heimnek a háborús múltjával kapcsolatos bírálatokra adott válaszai nem bizonyultak megnyugtatónak, s az ügy, amely az államelnök személyes tragédiája, még nagyobb tragédia a nemzetre. Mint ismeretes, az 1986- ban, a konzervatív osztrák Néppárt jelöltjeként megválasztott államfő csak utólag, külföldi, főként amerikai közléseket követően erősítette meg, hogy 1941—45. között egy háborús bűnöket elkövetett német hadseregcsoport tisztjeként szolgálta Balkánon. Az amerikai kormány ezek után megtiltotta beutazását az országba. Nincs bizonyíték arra, hogy a korábbi osztrák külügyminiszter és ENSZ-főtitkár személyesen háborús bűnöket követett volna el, de visszatetszést keltett védekezése, amikor arról beszélt, hogy a hitleri hadseregben „csak a kötelességét teljesítette". Ez súlyosan sérti a nácizmus áldozatait, mutatott most rá a konzervatív osztrák lap. Nagy feltűnést keltett, hogy a minap Kari Blecha. az Osztrák Szocialista Párt al- elnöke, belügyminiszter nyilatkozott úgy a Die Presse című bácsi polgári lapban, hogy „személyes véleménye szerint” Waldheimnek lekellene mondania. A Salzburger Nachrichten emlékeztet arra, hogy idén, amikor megemlékeznek Ausztria náci megszállásának 50. évfordulójáról, a Wald- heim-ügy fokozottan a figyelem középpontjába kerül majd. Kurt Waldheim háborús szerepét — az osztrák kormány kezdeményezésére, az elnök hozzájárulásával — nemzetközi történészbizottság vizsgálja, amely várhatóan január végén hozza nyilvánosságra jelentését. A francia televízió ez évi utolsó nagy politikai műsorában Yves Montand-t szólaltatta meg. Ez a másfél órás műsor jókora csattanóval fejezte be a „Kérdések otthoni környezetben" című közkedvelt műsor idei sorozatát. A színhely Montand „fehér háza” — egy gazdagon és ízléssel berendezett, fehérre meszelt udvarház volt, valahol Bretagne-ban. A két riporter: Anne Sinclair, a tavalyi év legnépszerűbb francia újságírója és Jean- Marie Colombani, a Le Monde politikai rovatának illusztris főmunkatársa. Akit kérdéseikkel elhalmoztak: Yves Montand, az egyik legnépszerűbb francia énekes- filmszínész, az, idei cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke. Montand nem véletlenül került a legrangosabb francia politikai tévéműsorba. Az egykor haladó, baloldali gondolkodású filmszínész az utóbbi években látványos pálfordulás után a jobboldal kedvence lett. „Éljen a válság” című kiáltványával 1982-ben üdvözölte a szocialista kormány jobbraíordulá- sát, a szigorú gazdaságpolitikát. Megtagadta, naivitásnak nevezte saját korábbi baloldali nézeteit, örült a szocialista kormány bukásának, s arra is célozgatott, hogy indul az 1988-as elnökválasztáson, mint a jobboldal „populista” jelöltje-. Nyilván megirigyelte amerikai kollégája, Ronald Reagan babérjait és sikereit. A karácsonyi tévébeszélgetés izgalmas kérdése tehát Nagy engedmény, kedvezmény volt, ha valakinek sikerült kiharcolnia a kor- engedményes nyugdíjazást. Azért sem volt ez könnyű, mert évtizedeken át kialakult és rögzült a foglalkoztatási rendből következően, hogy a munkaerőkínálat olyan, amilyen, a kereslet pedig még ma is rendkívül élénk. És ráadásul — a költségvetés szempontjából gondolkodva — minden egyes nyugdíjazás az amúgy is nehezen viselhető nyugdíjterheket súlyosbítja. (Magyarországon jelenleg 2 millió 400 ezer nyugdíjas él, és az átlagnyugdíj csaknem 3600 forint.) Másutt másként gondolkodnak. Ausztriában például a miénknél magasabb — — egyébként a világ legtöbb országában magasabb — a nyugdíjkorhatár: a férfiaknál 65, a nőknél 60 év. Viszont általános szabály, hogy legalább 35 év biztosítási év után nők és férfiak egyaránt öt évvel korábban mehetnek nyugállományba. S esetükben — a viszonylag hosszú biztosítási, azaz szolgálati idő miatt — jóval magasabb az átlagnyugdíj (11 476 schilling), mint a szokványos öregségi nyugdíj (7152 schilling). A biztosítottak jelenleg 60 százaléka él — élhet — a korai nyugállományba vonulás lehetőségével. Vagy: Görögország. A nyugdíjkorhatár szintén 60, illetve 65 év, de mindenkinek törvényadta joga, hogy bizonyos szolgálati idő után — és persze sokkal kevesebb fizetséggel — nyugállományba vonuljon. A rugalmas nyugdíjrendszerek legkülönbözőbb variációi szokásosak a világ nagyon sok országában. Nem kizárólag humánus és szociális indítékok által vezérelve, hanem a foglalkoztatáspolitikai és végső soron üzleti megfontolásokból is. Nálunk — főleg a munka- nélküliség megjelenésével — az elmúlt évben a szak- szervezetek szorgalmazták a korkedvezményes nyugdíjazás kiszélesítését. Nincsenek ugyan — és rövid időn belül nem is várhatóak — földrengésszerű mozgások a munkaerőpiacon, de nagyon remélhető, hogy a mindenképpen felgyorsítandó szeraz volt, bejelenti-e indulását Yves Montand, és miként látja a mai politikai helyzetet. A műsor általános csalódást keltett. A legérdekesebb részek a fiatal Montand fergeteges sikerű dalestjeit idézték a párizsi Olympiából és Moszkvából, felejthetetlen filmalakításait volt feleségével, Simone Signoret-val, aki haláláig baloldali maradt. Montand elmondta azt is, hogyan lett a szegény olasz bevándorló gyerekéből népszerű francia színész, és hogyan őrizte meg népi gyökereit. Politikai mondanivalója kimerült a francia baloldal úgymond tévelygéseinek kárhoztatúsá- ban. Elmondta, hogy maga is tagja volt az FKP-nak egy ideig, de hát erre ma már nem büszke. Az elnökséget nem pályázza meg, inkább azt a jelöltet támogatja — mondta, aki a francia liberális, demokratikus jobboldal legjobb jelöltje. Ez. pedig szerinte nem más, mint Francois Mitterand elnök. Végül adott egy gyakorlati tanácsot is a kormánynak a válságból kilábaláshoz: jövőre öt százalékkal csökkenteni kellene a franciák vásárlóerejét. Mi tagadás, nem volt bombasiker. Pedig a csattanó csak ezután következett. A kezetváltáshoz szükségképpen kapcsolódó átcsoporto- sítási és átképzési gyakorlat egyre általánosabbá válik. És hát ugye, meglehetősen reménytelen vállalkozás — s ezért értelmetlen kívánság lenne, alig néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt, vadonatúj munkahelyen, vadonatúj szakmát tanulni. Kinek mi haszna lenne ebből? Ilyen esetekben tehát sokkal célszerűbb, emberségesebb és — ne kerteljünk — kifizetődőbb a korkedvezményes nyugdíjazás, mint a további munkavégzés erőltetése. Persze csakis a kölcsönös megegyezés alapján. De mélyreható vizsgálódások és részletes szúmítgatások nélkül is sejthető, hogy sokan, nagyon sokan élnének e lehetőséggel. Sokkal többen, mint ahúnyan korábban és lényegében még manapság is — valamiféle kegyként megkapják a korkedvezményt. Az sem feledhető, hogy a foglalkoztatás olyannyira kívánatos racionalizálásának legújabb kori eszközei és módszerei közé tartozik, hogy például a munkáltatók egyszerűen nem pótolják a nyugállományba vonulókat, ily módon is apasztva a vállalati létszámot. Ám e módszer alkalmazásával ki kell várni a törvényes — és jelenleg még mereven megállapított — nyugdíjkorhatárt. Pedig gyorsítható ez a folyamat, s ez ügyben jelent nagy előbbrelépést a Minisztertanács 1987. novembertől érvényes határozata. Eszerint nagyobb szabású vállalati átszervezések esetén a fölöslegessé vált idősebb korú munkavállalók — amennyiben öt évvel vannak a nyugdíjkorhatár előtt — automatikusan megkaphatják a korábban oly nehezen elérhető korkedvezményt, s ezekre az évekre, lényegében, a munkáltatójuk fizeti — a Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak átutalva — a nyugdíjukat. Továbbá: a rendelkezés értelmében, pl. egy VÁÉV-típusú vállalat felszámolásakor e korosztály Időleges nyugdíjköltségei a nemrég létrehozott foglalkoztatási alapot terhelik. A rendelkezés még nagyon friss ahhoz, hogy bármiféle gyakorlati tapasztalatot említhetnénk. De annyi máris Le Canard Enchainé mindig gonoszkodó hírlapírói kifürkészték, hogy az önjelölt politikai orákulum 800 ezer frankért volt hajlandó .személyét és villáját másfél órára a televízió rendelkezésére bocsátani. Ezért az összegért mondjuk, szép lakást lehet kapni már akár a Riviérán is. A szám oly hihetetlen volt, hogy másnap reggel azEuro- pe-I. rádió élő műsorban felhívta Montand-t, és megkérdezte, igaz-e. Az énekes-szí- nész-politikus méltatlankodva közölte: igen. „Rettentően felfújják ezt a dolgot — dohogott. — Nem loptam, nincs semmi takargatni vagy pirulni valóm. Ügynökömnek teljesen igaza volt, hogy eny- nyit kért. Kérhette volna a kétszeresét vagy háromszorosát is. Miért adnék én ajándékot Bouygues úrnak? (Az államiból kiárusított TF1 csatorna sokszoros milliárdos főrészvényesének — a szerk.) Ö talán ajándékozgat másnak? Itt olyan adásról volt szó, amivel Bouygues csatornája meg akarta verni a versenytárs állami tévé- csatornát, és akkor fizessen is érte.” Ez a kirohanás sokat el-, árult a francia tv-csatornák között ma folyó öldöklő tudható, hogy a vállalatok nem örvendenek túlzottan annak a lehetőségnek, hogy ugyan nyugállományba helyezhetik az idősebb korú munkavállalóikat, ám ennek költségeit — mint említettük: maximum öt évig — maguknak kell állniuk. Mert ugye, miért is örülnének, amikor ez a vállalati kasszát terheli. Valóban. De vajon a közvetlenül nyugdíjkorhatár előtt álló emberek —; gyakorta valóban szociális megfontolásokból történő, és nem túl sok hasznot hajtó — — foglalkoztatása nem terheli a vállalati kasszát? De még mennyire! A miniszter- tanácsi rendeletben megfogalmazott lehetőség — ha szabad így mondani — tehát sokkal jobb üzlet, mintha nem élnének vele. Ismét csak a nemzetközi gyakorlatra és tapasztalatokra kell hivatkozni: még a rugalmas nyugdíjrendszerek általános alkalmazása mellett is időnként — a gazdasági körülményekhez való alkalmazkodás nehezebb periódusaiban — egyre gyakoribbak az ilyesfajta korkedvezményes akciók. Olyannyira, hogy a munkáltatók például előnyös feltételekkel átvehető pénzügyi „csomagokat” állítanak össze, hogy ezzel is ösztönözzék, illetve — mondjuk csak ki — sürgessék a mielőbbi nyugállományba vonulást. Sok helyen például tekintélyes kezdő tőkét adnak a munkásoknak kisebb műhelyek felszerelésére és működtetésére, és is- métlendő — mert hangsúlyozandó —, hogy nemcsak humánus, de gazdasági megfontolások miatt is. Mondhatná erre bárki: „hja, kérem, ez a gazdaságilag nagyon fejlett, és ezért nagyon gazdag országok által megengedhető luxus.” Nem luxus. üzlet. Gazdasági racionalizmus. A munkaerőpiaci feszültségek csökkentésének egyik lehetősége. Olcsóbb és kifizetődőbb lehetőség, mint a munkanélküli segély folyósítása, s mint a munka- nélküliséggel együtt járó valamennyi szociális gond kezelése. Annyira nem luxus, hogy szakmai körökben nálunk sem tartják az efféle megoldást eleve elvetendő- nek. V. Cs. harcról a nézettségi százalékokért, de a nagyközönségnek még többet Montand-ról, és moralizálással kevert po- litizálgatásáról. A legtöbb politikus és megfigyelő véleménye abban találkozott, hogy Yves Montand most maga bizonyította be: megmarad színésznek vagy inkább komédiásnak. Aki az országos politika színpadára akar fellépni, annak eszébe sem juthat interjújáért pénzt kérni. Volt aki egyszerűen erkölcstelennek tartotta, hogy Montand a vásárlóerő ötszázalékos csökkentéséi javasolja olyan műsorban, aminek minden percében 9000 frankot, a franciák havi átlagfizetésénél jóval többet keresett. Mások a magánkézbe került TF1 urait és szerkesztőit hibáztatták ezért a kisiklásért, tudniillik, hogy összekeverték a szórakoztató látványt (a „showt”-t, ami pénzbe kerül) a politikai műfajjal. A BBC és az amerikai tv-csatornák képviselői a műfajok megengedhetetlen keverésének mondták ezt az elcsúszást. A TFl-nél azonban szintén nem pirulnak. Ügy vélekedtek, hogy „rendkívüli produkcióért rendkívüli gázsi jár”. A két sztár újságíró pedig azzal védekezett, hogy ők nem tudtak semmiről. Ami mellesleg aligha lehet igaz. Egy bizonyos: a Montand nevű bálvány százezrek vagy talán milliók szemében dőlt le talapzatáról, és a televíziós interjú francia műfaja is beleremegett kissé. Ij. b. Az új év első napjaiban az árazógépé volt a főszerep ... Kedvező áron. És mi van a papir mögött? Fojtán László felvételei Ledőlt egy bálvány
