Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-18 / 14. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. január 18., hétfő Ma délután nyílik Az újra felfedezett Tornyai Tornyai János Népoktatási a tanyán cimü képe :•! Kiállítás a Miskolci Galériában Tornyai Jánosnak, az alföldi festészet iskolateremtő mesterének műveiből nyílik kiállítás ma délután 5 órakor a Miskolci Galériában. E kiállítás anyaga részben abból a festményanyagból adódik, amelyet 1984 novemberében a művész egykori műteremlakásának padozatában elrejtve fedeztek fel. A kiállítást rendezte és a mai megnyitót tartja dr. Bodnár Éva művészettörténész. A még rendezés alatt álló kiállítást az ő kalauzolásával tekintettük meg és ajánljuk előzetesen az érdeklődő közönség figyelmébe. A Galéria összes kiállító helyiségét betölti a Tornyai- anyag. Mint dr. Bodnár Éva tárlatvezetéséből is kitűnt, a rendezésnél az a szempont érvényesül, hogy kronologikus sorrendben tekinthesse végig a látogató a gazdag anyagot. így az első nagyterembe belépve a bal oldal mellett kell haladnunk, majd a belső nagytermen körben és vissza a jobb oldali nagyteremrészbe. Ezzel folytatólagosan bontakozik ki előttünk az alkotó pályaíve, életműve. Elsőként, ahogy beléptünk, a Népoktatás a tanyán című festmény látható, amelyen egy nagymama a Bibliából tanítja az unokáját olvasni. E művét többször megfestette, és először 1896-ban jelent meg fotómásolata az Üj Idők című lapban. Itt láthatók a korai művei közül — többek között — a Szitáló lány, a Hurkatöltés, valamint néhány kisebb méretű, egy-két alakos festménye, és ugyancsak a közelben tekinthető meg az 1980-ban Amerikából hazakerült Juss című, nagyméretű festmény, amely egy örökségen veszekedő parasztcsaládot ábrázol. Ezt is több variációban festette meg. Az itt látható 1904-ből való, és 1946-ban az akkori hódmezővásárhelyi tulajdonos vitte külföldre, ahonnan dr: Bodnár Éva hozta haza 1980-ban. Tornyai harminc éven át dolgozott ezen a témán, igen sok variánsát készítette el. Nem érdektelen a kiállításon látni az e témához készített ta - nulmány fotókat. Nehéz lenne felsorolni minden kiemelkedő értéket erről a tárlatról. De megemlítendő feltétlenül az Édesanyám a szobájában című, 1905-ös keltű képe, 1907-ből a Betyár búcsúja, az 1933—34-ben készült szentendrei képek sora, köztük a Csokorkötő asszony, és igen sokáig lehetne sorolni még, de feltétlenül kiemelendő a feltalált kisméretű képek több mint kétszáz darabot kitevő értékes látványa. Mint annak idején nagy szenzációt keltett, átépítés során került elő 714 darab festmény, amelyek között 680 körüli volt a kicsi, a többi nagyobb méretű. Ezeket hajdan élettársa rejtette el, és annak halála után került elő. Ezek a kisméretű képek többségben kemény kartonra, illetve fából készült- szivardoboz-tetőkre vannak festve, alföldi tájképek, tanulmányok, későbbi időkből figurális alkotások is. Mindegyikük egy-egy külön kis remekmű, s a miskolci közönség most találkozhat ezekkel először. Lehetne még hosszan ecsetelni a kiállításon látható értékeket, de inkább arra biztatnánk az olvasót, menjen el, személyesen nézze meg. Mi a tárlat körbejárása után arról beszélgettünk dr. Bodnár Évával, mit jelent az, hogy: „az újra felfedezett Tornyai”? — Tornyai János és művészete korábban is élt a köztudatban — válaszolja dr. Bodnár Éva —, ez1 az 1984-es felfedezés azonban valóban az ájra felfedezést, a művész újra felfedezését is eredményezte. Ezen a Tor- nyai-kiállításon nemcsak a régi művei vannak, hanem mintegy kétszáz darabos ízelítő ebből az újonnan megismert anyagból. Igazán ritka dolog, hogy igy kerüljenek elő festmények valahonnan, és ilyen jó állapotban. Szerencsére, nagyon jó száraz helyen voltak elrejtve a már ismert felfedezésig. Egyébként a Tornyairól írt és 1986-ban megjelent újabb monográfiámnak is ezt a címet adtam: „Az újra felfedezett Tornyai”. — Ismert egy 1956-ban megjelent Tornyai-kötete is. Miből származik ez a nagyfokú érdeklődése, kötődése Tornyaihoz? — 1947-ben Tornyai volt a disszertációm témája. Gyakorlatilag negyvenkét éve foglalkozom vele, kutatom életművét. így jelent meg a már ön által említett 1956- os Tornyai-kötetem, és most két évvel ezelőtt az újabb, ami természetesen nem az előzőnek az átdolgozása, hanem a most felfedezett képek tükrében az életmű kibővítése. Egyébként egyetemi tanulmányaim során Gerevich professzortól kaptam a témát, így kezdtem Tornyaival foglalkozni. Hódmezővásárhelyre mentem, és már akkor ott hallottam, hogy kell lenni még valahol Tornyai-műveknek, amelyek akkori ismereteink szerint sehol nem voltak fel- találhatók. Nos, hát ez volt a későbbi, 1984-es „lelet”, de ez nem változtatta meg a róla kialakult képet, csak színesítette, gazdagította. És segített engem abban, hogy új könyvemben sok részletei jobban kidolgozzak. Ebben segítettek az előkerült naplórészletek is. Egyébként Tornyainak 1946 előtt nem volt semmi irodalma. Mindössze egy kis, Hódmezővásárhelyen kiadott, 1934-ből való füzet volt fellelhető. — A miskolci kiállítás anyaga a Magyar Nemzeti Galéria és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum gyűjteményéből való válogatás. Minek alqpján állt ösz- sze így az anyag? — Az volt a célom, hogy átfogó, összefoglaló kiállítást rendezzek az említett két múzeum anyagából a rendelkezésemre álló, viszonylag szűk területen. Természetesen nem törekedtem teljességre, az életművet kívántam érzékeltetni, a terjedelem szabta leszűkítésekkel, és igen nagy szerepet szánva a kétszáznál több kisméretű újra felfedezett alkotásnak. Egyébként Tornyai Jánosnak a két világháború között már voltak kiállított képei Miskolcon, nem először szerepel a várokban. Tehát ma délután 5 órakor megnyílik a kiállítás, és február 14-ig látogatható. Benedek Miklós Nemzetiségi-szociológiai kutatások Magyar és délszláv nyelvészek, történészek, politológusok, demográfusok, pedagógusok, néprajzkutatók ebben az évben folytatják nemzetiségi-szociológiai kutatásaikat, amelyeket néhány évvel ezelőtt az Állami Gorkij Könyvtár és a ljubljanai Nemzetiségi Kérdések Intézete kezdeményezett. Európában első ízben vizsgálják két ország kutatói — több tudományág képviselői együtt — egymás településein élő nemzetiségek gazdasági, társadalmi, kulturális helyzetét, életkörülményeit, határ menti együttműködésük hatását. Igyekeznek kölcsönösen megismerni, hogy a Magyarországon élő délszlávok és a Jugoszláviában élő magyarok miként őrzik anyanyelvűket, kultúrájukat, hagyományaikat, nemzetiségi tudatukat, adottak-e a nemzetiségi oktatás, művelődés feltételei. Korkóstoló Tudomány — politika — társadalom Jártamban-keltemben, de szűkebb környezetemben is felfigyeltem egy — számomra — ijesztő jelenségre, amit tömören értelmiség- és tudományellenességnek neveznék. Nem merem azt állítani, hogy nem ismerem a jelenség okát. Valahol az iskolapadban kezdődik, s csak tovább rontja a helyzetet az értelmiségi pályák anyagi, „megbecsülése”. Vulgáris és siváran elanyagiasodott társadalmunkban bizonyos rétegeknél az érték csak forintban fejezhető ki. Az elmondottaknak — látszólag — semmi köze a csütörtök este (Kossuth, 21.30—22) hallott KorKóstoló című műsorhoz, amelyben ezúttal a tudományos kutatás és a politikai döntésmechanizmus kapcsolatát feszegette Simkó János. A kibontakozásról szólva senki se vitatja el a tudomány fontosságát. Természetesen a kutatásét sem. Mert érdekel, hát rákérdeztem: milyen a kutatás helyzete megyénkben? Nos, az egyetemen és az MTA Olajkutató Intézetén kívül nincs megyénkben számottevő kutató bázis. Igen sok gyárunkban, termelőüzemünkben egyáltalán nincs, néhány büszkeségünk (lásd vegyipar) beéri azzal, hogy li- cenceket adaptál. Miért baj ez? Mert kutatás nélkül nincs új gondolat, új gondolat nélkül új termék,, új termék nélkül pedig nem lehetünk versenyképesek a világpiacon. Fordítsuk meg a logikai sort! Honnan van (legyen) pénz a kutatásra? Az eladott termékek áréból, amelyek... — lásd fentebb. Ebből a csuka fogta róka helyzetből az állam húzhatja ki — az adózó polgár pénzén! — a kutatást a csávából. Simkó János beszélgetőpartnerei is erről beszéltek. A pénzről, s nemcsak a pénzről. Az egyik gond az, hogy valóban kevés, a másik pedig — fejtette ki Farkas János szociológus —, hogy ennek egy része is „elszivárog”. Magyarán, az történik a tudomány pénzének egy részével is, ami a nagy beruházásokéval: minél több van, annál több pocsékolódik el belőle. Ez a probléma azonban már általánosabb, a struktúráé, a döntésmechanizmusé. Sokáig tabunak tekintettük ezt (is), vagy finnyáskodva hallgattunk róla. Érthető: komoly egyéni és csoportérdekről van szó, amelyek nem szívesen fedik fel a kártyáikat. Az információk birtoklása hatalom, s a politika feladata, hogy érvényesítse a nyilvánosság és a demokrácia elveit. Másképpen fogalmazva: a csoportérdekek ütközései nem kerülhetnek szembe az össztársadalmi érdekkel. Még egy gondolat kívánkozik ide. A műsorban (s nem először) többen is szóvá tették, hogy nemcsak a tudományra költendő pénzt kell növelni, hanem az értelmiségiek létszámát is. Tehát a képzett emberfőkét, akik képesek új gondolatokat termelni, alkalmazni, mert ebben is (tudniillik a meny- nyiségben) leszakadtunk a világszínvonaltól. Mondjuk Délkelet-Ázsiától... (Korea, Kambodzsa). horpácsi Az egyetemen Számítástechnikai és műszaki találkozó A számítástechnika egyre nagyobb tért hódít és mind nélkülözhetetlenebb lesz a műszaki életben. Ezt felismerve az egyetem KlSZ-ibi- zottsága a gépész valétabi- zottsággal és más intézményekkel közösen február 25 —27. között számítástechnikai és műszaki találkozót szervez a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Az észak-imagyarországi ipari régió ilyen témában érdekelt intézményein, üzemein kívül dunántúli vállalatokat, kisszövetkezeteket is meghívtak. Az egyetemen múlt évben rendezett számítástechnikai 'kiállítás és vásár sikere, nemkülönben tapasztalatai alapján kerül sok az idén — kibővített programmal — a rendezvényre, amelyet most az egyetem, a vállalatok és a hallgatók igényeihez igazodva ipari—szakmai találkozóval egészítenék ki. A háromnapos rendezvény változatos és gazdag programjából csak a legfontosabb és legjelentősebb, érdeklődésre számot tartók közül néhány. Ilyen lesz például az első alkalommal szervezésre kerülő „állásvásár”, amelynek során a hallgatók megismerkedhetnek elhelyezkedési lehetőségeikkel, személyes találkozáson lehetőség lesz a vállalatoknak a leendő munkatársaik keresésére. Az egyetemi könyvtárban rendezik meg a CAD-kiállí- tást és bemutatót, valamint a számítástechnikai kiállítást. CAD/CAiM konferenciát és konzultációt tartanak a mérnöki munkát segítő tervezés és gyártás ismertetésére. Nemzetközi lesz A vállalatirányítás és a számítástechnika kapcsolatai című konferencia, külföldi részvevőkkel. Az általános és középiskolások löszére számítástechnikai vetélkedőt, valamint programcserét is szerveznek. A KISZ-bizottság alapítványt létesít az egyetemi hallgatók és a fiatal oktatók - .kutatók fejlődésének, innovációs tevékenységének támogatására. Az alapítvány nyílt, s erre az üzemek, vállalatok fizethetik be hozzájárulásukat. A megbeszélések, információs találkozókon kívül a szórakoztató együttlétet szakestély, valamint diákba! egészíti ki. Visszarepült a holló a Hollóházi Porcelángyárba Aki az utóbbi időkben hollóházi porcelánt vásárolt, és megnézte a finom művű teás-, mokkáscsé- sze, vagy dísztárgy alját, meglepődve láthatta, hogy az évtizedek óta mostanában megszokott pioi zöld fenyő helyett egy holló fe- ketéllik a gyár újabb termékein. Talán új „trade markról”, gyári jelről lenne szó? Egyáltalán nem, csupán a több mint 150 éves hajdani védjegynek, a hegyközi hollónak a „rehabilitálásáról”, vagy ha úgy tetszik: „ősi jogaiba” való visszahelyezéséről. Nemigen van hazánknak még egy üzeme, amely a Hollóházi Porcelángyárnál szebb vidéken, kellemesebb környezetben működne. A gyár, de maga a mindössze egyutcás község sem látszik ki a kétoldalt szegélyező erdők, hegyek közül. Ipartörténeti szempontból is nevezetes Hollóháza, hiszen üzeme a legrégibb gyáraink közé tartozik, a kerámiaágazatban pedig vitathatatlanul a legnagyobb múltra tekinthet vissza. Őse az az üveghuta volt, amelyet 1777-ben .,Roily József tekintetes úr emelt, s amely épület becslés szerint 230 Rhenus forintokat ért”. A kis manufaktúrában pár évtized múltán megszűnt az üveggyártás, és 1831-től kezdve a Hegyközben ma is bányászott kaolin felhasználásával keménycserepeiket: tálaikat, tányérokat, bögréket, kanosokat, korsóikat, butykosó- kat készítették. Az Í880-as években gőzgépek, újabb és újabb korongoik beállításával már 640 ezer darab különféle edényt gyártottak Hollóházán. Ezek kiváló minőségük, a színék, minták gazdagsága folytán nemesük Ahaújban — Hollóháza régen ebbe a megyébe tartozott — és Zemplénben, hanem az ország közeli és távolabbi tájain is igen kapósak voltak. És mindegyik darabnak az alján látható volt a fekete holló, és természetesen a manufaktúra épületének homlokzatán még az 1950- es években is, amelyet a végén már csak raktárnak használtak. A felszabadulás után néhány évig porcelánszigetelőket készítettek a hollóházi gyárban, mert akkor erre nagy szüksége volt az országnak. Jó harminc évvel ezelőtt áttértek a finom porcelánok: étkészletek és dísztárgyak gyártására. Ezek aljára azonban már nem holló, hanem egy teljesen jellegtelen pici, zöld fenyő került gyári védjegyként. Ipartörténeti szempontból is nagy kár volt annak idején a jó öreg hollót elhessegetni a hollóházi porcelánokról. Hiszen a világon minden üzem büszke arra, ha minél régibb alapítási évvel és ezt kifejező trade markkal dicsekedhet. Úgy látszik, a napjainkban mindinkább erősödő hagyományápolás, múltbeli értékeink megbecsülése „kedvezett” a Hollóházáról „száműzött” hollónak is, mert íme, visszaröptették az egykori manufaktúra helyén épült, korszerűen felszerelt, modern gyárba, így aztán valahányszor teázás, kávézás közben szemünkbe tűnik Hollóháza „rehabilitált” fekete madara, jóleső, melengető érzéssel s még nagyobb büszkeséggel gondolunk megyénk s hazánk legrégibb porcelángyárára. Hegyi József