Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-04 / 2. szám

1988. január 4., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Mi újság az Edelényi Bányásznál? • JÖL ALLNAK A FOCISTÁK • AUCCAI. AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS FELft • ÚJRASZERVEZIK TORNASZAKOSZTÁLYUKAT Edzésen Mák József felvétele Samaranch nyilatkozata — Érdemes lenne besza­ladni az Edelényi Bányász SE-hez! — válaszolta Hegy­aljai József sportfelügyelő, amikor témajavaslatot kér­tem tőle. — Apropó is akad — tette hozzá —, a labdarú­gók jól szerepelnek, aztán „új fiú” áll a klub élén, nem beszélve arról, hogy felül­vizsgálják az iskolákkal ki­alakított kapcsolatukat. Megegyeztünk, Hegyaljai József körteleíonnal „riasz­totta” az érdekelteket, s fél óra sem telt el, máris az Edelényi Bányász SE szépen berendezett különtermében ültünk. — Csak néhány hónapja töltöm be az elnök funkciót — kezdte Csabai Gyula —, így tulajdonképpen bemutat­kozással kellene kezdenem. Mezőgazdász vagyok, dolgoz­tam a KISZ „kötelékében”, aztán úttörőelnök lettem. A különböző szintű és rangú eseményeken, sportrendezvé­nyeken gyakran összefutot­tam Hegyaljai Józseffel. Vé­leményünket sokszor kicse­réltük, s közben kiderült: a lényegi kérdésekben azonos hullámhosszon vagyunk. Igent mondtam a felkérésre, noha tudtam, tisztában voltam ve­le, nehéz lesz. A mai idő­ben sportvezetőnek lenni? Emberpróbáló feladat. A ki­nevezésem óta eltelt idő megerősítette előzetes vára­kozásaimat: ez a munkanem unalmas, égész napomat le­köti, kitölti. — Köszönöm, ez igazán kerekre sikeredett. Ha nem veszi tolakodásnak, azt azon­ban még megkérdezném, hogy sportmúlttal büszkél­kedhet-e? — Igen, ha nem is túlsá­gosan magas szintűvel. Egy szó, mint száz: fociztam, asz­taliteniszeztem, sőt még at- létizáltam is. — Ami a szakmát illeti: talán a futballal kellene kez­denünk ... — Most mindenki erről beszél Edelény.ben. A har­madik hely nem rossz, s ma­gában hordozza az előrelé­pés lehetőségét is. Ahhoz vi­szont nagyon sok apróság kell még, hogy az NB Ili­ből magasabbra kapaszkod­junk. Másodosztályú feltéte­lekkel ugyanis nem rendel­kezünk, s bármennyire mö­göttünk áll a város vezeté­se, pillanatnyilag úgy fest a dolog, hogy Edelény nem bír­ná eltartani a gárdát, ha egyet ugrana. Ez persze nem azt jelenti, hogy lemondunk erről a szép álomról. Szó sincs róla! Keressük-kutat- juk a megoldást. — Elárulná, hogy mire gondol? — Az Edelényi Bányász SE eredményes működése nagyban attól függ, hogy a bázisszerv, a Borsodi Szén­bányák Vállalat mennyire karolja fel. Nem ' panasz­kodni akarok, csupán a tényt rögzítem. Ha odajutnánk, be­kopogtatnánk a környékbeli üzemekhez, vállalatokhoz, szövetkezetekhez. Arról nem is beszélve, hogy a helyi ta­nács sem lenne szűkmarkú. De nem is folytatom, mert nem szeretném, ha a futball csapdájába esnénk, és egyéb­ként fél szezon még előttünk van. — Szavaiból kitűnik: az edelényiek magukénak tekin­tik a sportegyesületet, és le­hetőségeikhez mérten támo­gatják. Talán joggal vetőd­het fel a kérdés: miért nem „keresztellcednek” Edelényi SE-re? Hegyaljai József vette út a szót. Régi „bútordarab” már, eltöltött két évtizedet a sportéletben. Megfontoltan felelt: — A klub 1921-től viseli a Bányász nevet, így ahhoz mindenki ragaszkodik. Még az áfészesek is, pedig ők szintén hozzájárulnak a ki­adásokhoz. — Milyen kapcsolatot ala­kítottak ki a „nagy testvér­rel”, a Borsodi Bányásszal? — Sajőszentpéter és Ede- lény karnyújtásnyi közelség­ben van, az együttműködés így önmagát kínálja. Mi sok mindenben segíthetjük a bor­sodiakat. Például női kézi­labdában, a későbbiek folya­mán ökölvívásban. Elsősor­ban úgy, hogy az arra al­kalmas, jó felépítésű gyere­keket az iskolákból átirá­nyíthatjuk. Atlétikában és a fociban nagyjából hasonló cipőben járunk, egymás ke­zét persze ennek ellenére nyugodtan foghatjuk. — A kisebb egyesületek­nek — ebbe a kategóriába sorolható az Edelényi Bá­nyász is — többnyire jobban kell figyelniük az utánpótlás nevelésére, mint a nagyok­nak, hiszen szűkösebb anya­gi lehetőségeik behatárolják mozgásterüket, általában ver­senyképtelenek az átigazolá­si frontokon. Egyetért ezzel a megállapítással? — Teljes mértékben, hi­szen ránk nézve minden be­tűje igaz. Ezért a jövőben lényegesen nagyobb figyel­met fordítunk a tehetségek felkutatására, gondozására, pontosan azért, hogy egy-egy átigazolás-akció ne állítson minket megoldhatatlan fel­adatok elé. Elmondok egy példát. Női kézilabdacsapa­tunk bázisa eddig a gimnázi­um volt. Kissé későn ugyan, de rájöttünk, hogy sokkal lejjebb kell kezdenünk, ezért szorosabbra fonjuk szálain­kat az általános iskolákkal, elsősorban az 1-es intézettel. Erre a boltra nem fizethe­tünk rá. — Miskolcon, a megyei szövetségben hallottam, hogy tornaszakosztályukat „fel­élesztik”. — A hír megfelel a való­ságnak — kapcsolódott a be­szélgetésbe Vaszilkó Ferenc. az 1-es iskola igazgatója. — Szakemberünk, testnevelőnk van, a gyerekek szívesen járnak a foglalkozásokra, edzésekre, hiszen mi a DSK keretében nem szüntettük meg a tornászkülönítményt. Ha a klubnál ismét megala­kul a szakosztály, akkor a kicsik előtt új távlatok bon­takoznak majd ki. Miként köztünk és a klub között is. Mert az igazoltak a jövő­ben már nem csupán az is­kola színeiben, hanem a Bá­nyász SE pecsétjével is ver­senyezhetnek. Lendületet kaphat a kiválasztás, megint egymásra találhat a klub és az iskola. Ez a megállapítás nem csupán a tornára vonat­kozik, hanem a többi sport­ágra is. Hiszen testnevelés tagozatot működtetünk, „csak” 112 tanulónk igazolt atléta és így tovább. Még annyit, hogy az iskola és az EBSE kézfogásának eredmé­nye kifejeződött az önköltsé­ges karate- — tanfolyam­jellegű — szakosztály életre hívásában is. — Ezekben a napokban — egyesületi vezetőkkel szót váltva — rendre ezeket hal­lottam: mindenről kérdezhet, csak az anyagiakról nem. Arra céloztak, hogy tulaj­donképpen még nem isme­retesek az új szabályzók, még nem világos, hogy mit lehet és mit nem, s főleg, adó­mentesen. Tervezni persze kell, kellett. Hogyan birkóz­tak, birkóznak meg az átál­lás nehézségeivel? — Könnyen semmiképpen sem. Annyival számoltunk, számolunk, amennyi tavaly volt, szem előtt tartva a ra­cionális felhasználást, a ta­karékoskodást. És új fogal­makkal ismerkedünk, segíte­ni akarunk önmagunkon, nö­velni kívánjuk saját bevéte­leinket, együttműködési szer­ződéseket szeretnénk kötni, ha sikerül, reklámtevékeny­séget folytatunk majd, szó­val nincs megállás! Már hoz­záláttunk az alapozások meg­szervezéséhez, áttekintjük va­lamennyi szakosztályunk idei elképzelését, megbeszéléseket folytatunk az edzőkkel, szak­osztályvezetőkkel, s a napi ügyes-bajos dolgok intézése is sok energiát felemészt. K. T. sport Csak röviden... KAJAK-KENU. Vasárnap reggel egyhetes ausztriai sítáborba utazott a kajak­kenu válogatott olimpiai ki­utazásra leginkább esélyes tagjaiból összeállított cso­port. A keretben helyet ka­pott a leninvárosi Ralcusz Éva is. KOSÁRLABDA. Romá­niában lép pályára több al­kalommal is a magyar női ifjúsági kosárlabda-válogatott. Az együttes tagja a diósgyő­ri Bársony is. A nemzeti olimpiai bizottsá­goknak és a nemzetközi szakszö­vetségeknek nagyobb befolyást kell gyakorolniuk az egész olim­piai mozgalom tevékenységére — mondotta a Szovjetszkij Szport- nak adott, a lap újévi számá­ban megjelent interjúban Juan Antonio Samaranch, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke. Samaranch hangsúlyozta, hogy a mozgalom nem élhet a múlt eredményeiből, meg kell felelnie a korszerű elvárásoknak. Ami­kor a változó világ követelmé­nyeihez alkalmazkodnak, vigyáz­ni kell arra, hogy ne tegyék tönkre azt a felépítményt, ame­lyet az elődök fáradságos mun­kával hoztak létre. A sportdiplomata elmondta, hogy munkaidejének 60 százalé­kát Lausanne-ban, a NOB szék­helyén, a többit utazásokkal töl­ti — eddig több, mint 3 millió kilométert utazott, 155 országban járt. Az elnök tízórás munka­idejének nagy részét találkozók, tárgyalások, ülések töltik ki. Samaranch úgy tartja, hogy az olimpiai mozgalom a NOB-ot, a nemzeti olimpiai bizottságokat és a nemzetközi szakszövetsége­ket egyaránt magában foglalja. Az elnök elmondta, hogy mindig e három tényező egységének erősítése volt a célja. A NOB első embere szerint, a sport társadalmi szerepe szünte­lenül nő, hatalmas figyelmet von magára, ezért sokan tekintik politikai kérdésnek, s ez nehéz­ségeket okoz a mozgalmon be­lül. Éppen ezért sok múlik a politikai vezetők jóakaratán. Szükséges, hogy ne csak tisztel­jék, de támogassák is az olim­piai mozgalmat. Samaranch meggyőződése, hogy a sportolóknak anyagi tá­mogatást kell kapniuk teljesít­ményükért, különben nem tud­nak megfelelően felkészülni, nem lehet esélyük a versenyeken. Az olimpiai részvételre jogosultak körének meghatározásánál a nemzetközi szakszövetségek vé­leménye az elsőrendű szempont, de természetesen csak akkor, ha az adott nemzeti olimpiai bizott­ság jóváhagyta a sportoló indu­lását. Az elnök hasznosnak minősí­tette a sportolói bizottság tevé­kenységét. Ezzel kapcsolatban kijelentette: a NOB mindig a dopping elleni küzdelem élvona­lában haladt. Sajnos akadnak olyanok, akik élnek, visszaél­nek a tiltott szerekkel. Az 1988. évű olimpiákon ezért minden ko­rábbinál szigorúbb lesz az ellen­őrzés, megvannak azok a beren­dezések és módszerek, amelyek­kel a doppingszerek legkisebb nyomait is ki lehet mutatni — mondotta Samaranch. A TOTÓ 1. heti eredménye 1. AVELLINO—ASCOIJ 1-1 X 2. CESENA—PISA 1-1 X 3. 1 IORENTINA—ROMA 1-0 1 I. MILAN—NAPOLI 4-1 1 5. PESCARA—COMO 2-0 1 6. TORINO—JUVENTUS 2-2 X 7. arezzo—taranto 3-1 1 8. BARLETTA—PARMA 1-1 X 9. LAZIO—BARI 0-0 X 10. LECCE—CREMONESE 0-0 X 11 MODENA—CATANZARO 0-0 X 12. PADOVA— UDINESE 0-3 2 13. PIACENZA—BOLOGNA 0-0 X 14.' SAMPDORIA—INTERN AZION ALE 1-1 X Kesjár Csaba: Forma-3 az NSZK-ban Mire mentek 1987-ben? (1.) ötössel az élen a magyar Kesjár! — Ha lett volna bennem olyan érzés 1986 végén, hogy már mindent tudok, mostanra elszállt volna. De nem volt, és ezt nem győz­tem hangsúlyozni, mégis mindenki számonkéri tőlem a tavalyi eredményeket. Vagy csak én érzem így? — vág bele egyből a közepébe Kes­jár Csaba, a legnagyobb ma­gyar pályaversenyző remény­ség. — Bizony hozzászoktunk, hogy Kesjár Csaba sikereiről értesüljünk a versenyévadok végén. Mindenki úgy gon­dolta, már mindent tudsz, amit a versenypályákon tud­ni kell, hiszen 1986-ban Forma Ford 2000-ben osztrák bajnok voltál. Ekkora a különbség? — Igen. Elképesztően nagy. Egy Trabant és egy Porsche között nincs akkora különb­ség, mint a Forma Ford és a Forma—3 között. Ugye hi­hetetlen? Magam sem hit­tem volna, ma pedig már tudom. Például egy normál autó, a Forma Ford vagy az Easter mindig utánaenged egy kicsit a kanyarókban, mindig van lehetőség korri­gálni. A Forma—3-ban nincs! Kőkemény a .kocsi. Ha hibáz­tál, elment a verseny. Rá­adásul harmincnégy sikerre éhes fiatal versenyző tüleke­dik a futamokon azonos, vagy közel azonos autókban. Némelyikük jóval több ver­senykilométerrel a kezében, lábában és a fejében, mint például én. Nem ritka, hogy az első és a tizedik között a célban nincs több egy má­sodpercnél! — Mennyit sikerült tanul­nod ebben a nehéz mezőny­ben a tavalyi versenyeken? — Ügy érzem, sokat. Hogy eleget-e, az idén fog ki­derülni. Forma Easter-es koromban örültem, ha 2—3 ezer kilométert autózhattam évente, és ebben benne volt minden, verseny, tesztelés és edzés. Tavaly körülbelül húsz­ezer kilométert vezettem a versenyautót! Hét NSZK bajnoki futamon és nyolc másik versenyen indultam, s teszteltem, teszteltem, ta­nultam az autót, a pályákat, a különféle beállításokat és a gumikat. Megtanultam olyasmikre figyelni, amikről korábban azt sem tudtam, hogy vannak. Látom, mit je­lent egy-két milliméter eme­lés a futóművön. S még mennyi trükk van! — Kész Forma—3 verseny­ző lettél? Ezt mutatja az idényzárón, Hockenhcimben kivívott győzelmed? — Boldog vagyak, hogy győzelemmel zártam a sze­zont, de az igazsághoz tar­tozik, hogy nem volt ott mindenki, aki számít, bár az is, hogy pályacsúcsot futot­tam. Ám változatlanul állí­tom, nem vagyok kész ver­senyző, még mindig rengeteg a tanulnivalóm. Szerencsére a legjobb csapatban tehetem ezt. Horst Schübel, a csa­patfőnök, nagy tanár és ő elégedett volt velem. Előre megmondta, tanulóév lesz az 1987-es. Csapattársam, Bernd Schneider megnyerte az NSZK bajnokságot, aztán át­igazolt a Forma—1-es Zaks- peed csapatba. S bár jó ér­zés ez nekem, nem jelenti azt, hogy most már előttem is nyitva az ajtó a legfelsőbb osztályba! Annak, dacára, hogy Portugáliában, Estoril- ban Fonna—1-ben teszteltem egy Zakspeedet. Még nyáron, a Magyar Nagydíj idején hí­vott meg Erich Zakowski, a csapatvezető, miután men­tem három kört kocsijával a Hungaroringen. Ez is tavalyi nagy élményeim közé tarto­zik! — Mindezek után, hogyan értékeled az 1987-es szezo­nodat? — Értékesnek tartom. Versenyzői és emberi szem­pontból egjtaránt. Sok hasz­nos tapasztalatot szereztem, sokat tanultam, és ezeket hasznosítani tudom majd a versenypályákon. Közben sok segítséget kaptam, sok bará­tot szereztem, és sok min­denkit, még magamat is, jobban megismertem most, amikor elmaradtak a zajos sikerek. Ebből is lehet, sőt, kell tanulni! S mindenek- felett szükséges volt ez a szezon. Vannak lépcsőfokok, amiket nem lehet, de nem is érdemes átugrani. — Végül stílszerűen: há­nyas bizonyítványt szereztél a tanulóévben? — Tavalyi bizonyítványo­mat idén magam fogom meg­írni, az akkori versenyeken, ám már annak is örülök, hogy a következő szezonban is ott 1 elletek a legjobb csa­patban, a lehető legjobb is­kolában. _ Ehhez gratulálunk és s ok sikert kívánunk! R. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom