Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1988. január 16., szombat A „Pilyeri-bandától” napjainkig Január 1-től 1T-ig 1848. január 1-jén szűnt meg Miskolcon a dézsmakö- telezettség. 1893. január 3-án a városi közgyűlés határozatot hozott, hogy miután Miskolc az önálló (reménye szerint királyi) városok sorába fog emelkedni, ezért a város elöljáróit ezután már nem az egész város, hanem egy ,orre a célra választott 100 tagú tanács (1870-től a törvény- hatósági bizottság) fogja választani. 1849. január 4-én Schlick generális Kassánál a magyar tábort szétverte. Szemere Bertalan kormánybiztos plakátokon értesítette a lakosságot a szerencsétlen ütközetről. 1929. január 5-én Pávay Vaj.na Ferenc geológus Gö- römböly-Tapolcán 728,2 m mélységben 32 °C-os meleg vizet talált. 1894. január 7-én díszközgyűlés keretében a város díszpolgárává választották Jókai Mórt, s határozatot hoztak, hogy utcát neveznek el róla. 1945. január 9-én a nemzeti bizottság a 4 miskolci mozit a város kezelésébe adja át. 1933. január 10-én megnyílt a garadnai halkeltető állomás: 12 vályúban 1 millió halikrával. 1926. január 11-én az átalakított színház Herczeg Ferenc A híd című színművével nyitott. Széchenyit Sebestyén Géza igazgató játszotta. 1924. január 11-én sztrájkoltak a bányászok a sajóka- zinci szénbányában, mert a borsodi bányavállalatok (bá- : nyakartell) le akarták szállítani a munkabéreket. 1934. január 13-án óriási tűzvész pusztított Diósgyőr- Majláthon; leégett az erdőikincstár fiam'egimunfcáló telepe. (A kár 4—5000 pengő.) 1945. január 14-én jóváhagyta Erdei Ferenc belügyminiszter a borsud-miskolci nemzeti bizottság javaslatát, hogy Diósgyőrt, a Vasgyárat, Hejőcsabát és Tapolcát NAGY-MISKOLC néven egyesítsék. Az ötlet először (1905-ben) dr. Szent- pály István polgármestertől eredt: akikor még (csak) Diósgyőr MíákolOhoz • csatolásával. Akkor a megyei urak berzenkedtek a város „túl nagy'’ önállósága ellen. 1908- ban még Miskolc önállóságát is kétségbeesve ellenezték olyan elöljárók is, mint az akkor már nyugdíjas „aranytollú” főjegyző-alispán Lévay József, aki a megyei kulturális (irodalmi) mecenatúra (pl. Radvá.nszky, Melczer) elvesztését fájlalta Miskolc elszakadásában. Aztán a város-megye honatyáinak jó viszonya érdekében elcsendesülnek az egyesülés körüli vita hullámai. 1919. január 17-én a miskolci nemzeti tanács szorgalmazta Miskolc, Diósgyőr és a Martimtelep egyesítését, azonban ez is — mint sok más — csak álomterv maradt. (Itt érthető az egyesítés indoka: a Vasgyár Miskolc környéki munkásainak összérdeke a közigazgatási centralizáció.) A Horthy- korszak helyi előkelőségeinek már nem volt érdeke az egyesítés. A széttagolt köz- igazgatási egységek több (és nagyobb) egzisztenciát biztosítottak a helyi elit számára. Az egyesítés legnagyobb ellenzője a diósgyőri törvény- hatóság volt. A diósgyőri elit — meglovagolva a lakosság Vasgyárhoz kötődését — a hajdani váruradalom területi (4—5 megyényii) nagyságának „történelmi jogán” akarta Diósgyőrt rendezett tanácsú várossá fejleszteni. E cél érdekében, e harc jegyében indult 1931. január 18-án a Nagydiósgyőr c. hetilap, mely „forrón szeretett v árosközség(ünk) érdekeinek szemmel tartásával, egy fl;l- lérnyi ellenszolgáltatás nélkül” mintegy 5 éven át szolgálta az ügyet. Diósgyőr az önállóságra való képességét igyekezett ezzel (is) minden erővel dokumentálni. Átalakított községházának nagyterme „túllépte” a miskolciét, vágóhidat épített, járványkórházat tervezett, és hogy a vasgyáriak lelkesedését is meghódítsa az újgyőri és diósgyőri vámhatárra (ma: a killiáni LÁEV- végállomás) városházat ígért. A lap élénk (nemzeti radikális alapú) pártpolitikai küzdelmekbe avatta magát. (Bajcsy-Zsiliinszky évenként találkozik pár (híveivel a diósgyőri Tapolcán.) Ami viszont kétségibeejtet- te a „nagydiósgyőri” közhangulatot, az a miniszteriális hír volt, hogy (miután Hámor határának kialakításánál — 1910—11-lben Diósgyőrből 9782 kh-at kiszakítottak), 1926-iban Űjhuta és Répáshuta határának kialakításakor újabb 20 723 kh-at „szabtak el” Diósgyőr térképéből, s így Diósgyőr a hajdani tartományból mindössze 10 000 holddal kénytelen majd megelégedni. 1944. december 27-én tehát a borsod-miskolci nemzeti bizottság — kormány híján — „teljes állami jogkörével élve” határozati javaslatot hozott a környék egyesítéséről. 1945. február 29-én megalakult az önálló miskolci törvényhatóság (dr. Gálffy Ignác polgármester elnökletével), s július 26-ával 5 kerületre osztotta Nagy-Mis- kolcot, de a jogerős határozat végrehajtása körül még heves vita dúlt a városi törvényhatóságban, november 14-én is. Végül szavazás útján döntöttek: a diósgyőri kisebbség retináit a korszerűség elve előtt, így Miskolc „az ország első vidéki városává lép elő és sokkal nagyobb súllyal tudja majd biztosítani a vasgyári, diósgyőri és csabai dolgozók érdekeinek védelmét.” Hát ilyen hosszú út vezetett Diósgyc*rtől a mai Mis- kolcig. Dr. Kárpáti Béla leien cikkünk a moszkvai bűnügyi nyomozóhatóság bűnözés elleni harcának epizódjait eleveníti fel. Az októberi forradalom győzelme után a szovjet köztársaság nehéz időket élt. A külföldi intervenciósok által támogatott belső ellenforradalom fegyverrel akarta megdönteni a munkások és parasztok hatalmát. Olyan idő volt ez, amikor a ki kit győz le kérdése dőlt el, s nemcsak a polgárháború lövészárkáiban, hanem az ellenforradalmárok támadásaival, a hátországban, dúló bűnözéssel szembeni harcban is. A küzdelem Moszkvában volt a legélesebb. Több mint 30 nagy létszámú hivatásos bűnözőbanda működött a fővárosban. Ezek csupán 1919 januárjában 60 merész fegyveres rablást hajtottak végre, melyek során több állampolgárt meggyilkoltak, illetve megsebesítettek. A banditák nemcsak a városi lakosságot, hanem a rendőrség munkatársait is igyekeztek rémületben tartani. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a moszkvai banditiz- musnak nyílt szovjetellenes tendenciája van, és azzal fenyeget, hogy ellenforradalmi terrorrá növi ki magát. Január 24-én Lenin utasítást adott a VCSK-nak, (Össz- oroszországi Rendkívüli Bizottság az ellenforradalom és szabotázs elleni harcra), hogy „azonnali kíméletlen intézkedéseket foganatosítsanak a banditizmus elleni harcra”. A másnapi tanácskozásán Feliksz Dzerzsinsz- kij ajánlására a moszkvai bűnügyi nyomozóhatóság élére A. M. T.repalovot, a moszkvai városi tanács elnökét, az 1908-as párttagot nevezték ki. Trepalov a moszkvai bűnügyi nyomozóhatóság vezetőjeként bátran változtatott a rendőrség korábbi módszerein, türelmesen alakította a bűnügyek felderítésének új módszereit, gondoskodott a bűnügyi nyomozóhatóság és a fővárosi munkáskollektívák jó kapcsolatáról. Bátor, hidegvérű, tapintatos ember, nagyszerű szervező volt. Személyesen vett részt a legnagyobb bűnözőbandák felszámolásában. Híres ügyei között szerepelt, amikor beépült a kurszki pályaudvar A moszkvai bűnüldözés történetéből pénztárának kirablását tervező banda tagjai közé, megnyerte bizalmukat, és sikerült elfogadtatnia velük tervét, melyet gondosan egyeztetett a bűnüldöző szervekkel. Mint a ,,'Pityeri-banda” küldötte nyugodtan látogatta a Hitrov piac bűnbarlangjait, hogy előkészítse a bűnözők koronázatlan királyának, a Pestis csúfnevű bűnözőnek és társainak letartóztatását. Napjainkban mint az országban mindenütt, a moszkvai rendőrségen is folyik az átalakítás. Ennek eredményeképpen jelentős mértékben aktivizálódott a bűnözés ellen folytatott harc. Ennek egyik példájaként említjük a moszkvai bűnüldöző szervek munkatársainak egyik legutóbbi akcióját. A moszkvai Zarajszkaja utcán lévő cipőbolt volt a napi bevételeket összegyűjtő brigád utolsó állomása. Szokás szerint zárás után néhány perccel érkeztek az üzlethez. Körös-ikörül már nem volt egy lélek sem. Az idősebb pénzbegyűjtő hóna alá csapott egy üres táskát, kiugrott a gépkocsiból és az üzlet bejáratához sietett. Két-három perc múlva tűnt fel ismét, hóna alatt a pénzzel teli táskával. Kinyitotta a kocsi ajtaját, s a táskát a szokásos mozdulattal a hátsó ülésen lévő társa kezébe dobta. Már éppen be akart ülni, amikor tompa csattanást hallott. Dermedten állt a Volga félig nyitott ajtajánál. Társa csak akkor értette meg miről van szó, amikor a gépkocsivezető hangosan felnyögött. A gépkocsi ablakai szilánkokra törtek, s egy élesebb csattanás hallatszott. Az üzlet reklámárnak fényénél észrevett egy gépkocsi felé futó férfit. Miközben újabb lövések dörrentek. A mentők és a rendőrség szinte egyszerre érkeztek. A súlyos állapotban lévő pénzbegyűjtőt a kórházba szállították. A másik pénzbegyűjtő sorsa egyelőre ismeretlen volt. A helyszíni szemle szinte semmi adattal ném szolgált. A bűnözők által elhagyott Volgát még aznap éjjel megtalálták, életveszélyes állapotban volt benne a másik pénzbegyűjtő is. A pénz, több mint 250 ezer- rubel természetesen eltűnt. Mindez 1984. decemberében történt. Az azonnal beindított nyomozás során az operatív csoport munkatársainak figyelmét felkeltette egy legújabb típusú Zsiguli eltűnését jelző lakossági bejelentés. A gépkocsi tulajdonképpen már nem is volt az illetőé, mivel azt eladta egy bizonyos Poszpelov- nak, aki azt rendben ki is fizette, ám a gépkocsi még az eredeti tulajdonos nevén volt, mivel Poszpelov a pénzösszeg átadásaikor azt mondta, hogy az adásvételi szerződést és a gépkocsi átírását majd az új évben végzik el. Ebben mindketten megállapodtak. Másnap az eladó rémülten vette észre, hogy a Zsiguli eltűnt. Kétségbeesetten sietett a rendőrségre a gépkocsi felkutatását kérni. Az operatív csoport tagjai felfigyeltek a bejelentő elmondásának egyik tányéré. Az állampolgár szerint a vevő táskájából papírszalaggal összekötött 3 és 5 rubeles csomagokat vett elő és azzal fizetett. A munkatársak tudták, hogy általában az üzletek pénztárosai kötegelik így a pénzt, mivel így könnyebb azt megszámolni. A bankok kötegelési módszere egészen más. Ezek szerint tehát a Poszpelovnál lévő pénzköte- gek nem a bankból, vagy a takarékpénztárból származtak. Az eltűnt Zsigulira körözést adtak ki. Néhány nap múlva az egyik városkörnyéki úton a közlekedésrendészet egyik munkatársa feltartóztatta a gépkocsit. Kormányánál ... Poszpelov ült. Egyre több bizonyíték gyűlt össze a gyanúsítottak ellen. A rendőrség murika- társai megtalálták az elrabolt pénz nagy részét, több hamis okmányt, fegyvert, hamis bélyegzőket. Teljes mértékben bebizonyosodott, hogy Poszpelov és Szoboljev több hasonló erőszakos bűn- cselekményben vett részt. A bíróság a legsúlyosabb büntetést szabta ki rájuk. V. Polubinszkij (APN) • C -táp- / Takarékos télnek is nevezhetnénk ezt a mostanit, amikor nem kell naponta hóekés kocsikat küldeni az utakra, nem kell indítani teherautó-konvojokat fűrészporral, homokkal a jégpáncél borította aszfaltra, kevesebb tüzelő fogy a kályhákban, takaréklángon is elég meleget adnak a gázkonvektorok és ha látni is itt-ott hómunkásokat toborzó plakátokat az utcán (lehetnek akár ■ tavalyiak is), havat lapátolóknak aligha fizettek egy fillért is a mostani télen. Valahol nyilvánvalóan számon tartják, jó lenne ezt persze megismerni is, hogy mindez mennyit is jelent a megyének, egy-egy városnak, illetve a népgazdaságnak. Talán mégsem kellene megelégedni azzal a válasszal, hogy amit nem költünk el ilyen célra, az nem jelentkezik sehol sem fölöslegként, nem fordítható másra stb. A mostani takarékos tél hasonlítgatása a korábbi ugyancsak szigorú telekhez további morfondírozásra késztet. Ha a tavalyi, ta-> valyelőtti mínusz huszonöt—huszonhat fokos zimankó idején millió forintokat kellett kifizetni .arra, hogy újra, meg újra szabaddá váljon több település bekötőútja, hogy a buszmegállókban ne kelljen térdig hóban állni a várakozóknak, akkor most ezek a milliók remélhetőleg elköltetlenül rendelkezésre állnak más, fontos feladatok ellátására. Napjainkban pedig illik örülni minden megtakarított forintnak, ami számításon fölül költhető .a fontosságban egymást előző napi gondok csökkentésére. Legyen az út-, járda-, hídjavítás, vagy bármi más. Ám az idei télnek egyelőre még a felénél sem tartunk, hiszen a Pál-forduló is odébb van valamivel. Egyelőre csupán any- nyít könyvelhetünk el nyereségnek, amit ez tét a tavaszias december és január ajándékozott nekünk. Persze, hogy hiányzik a vetésekről a holnapi kenyerünket oltalmazó hótakaró, de nem hiányaik a dermesztő hideg és az életet, a közlekedést, az ellátást nehezítő hóbőség. Tavaly ilyenkor, a nagy hidegek és a kiadós havak ellenére is jó híreket kaptunk a rendőrség közlekedésrendészetéről: mindössze negyven balesetet regisztráltak akkor a hónap végéig, és így az első hónap adatai okkal keltettek reményeket: a folytatás is hasonló lesz. Igazából nagyot nem is tévedtek, akik erre számították, mert a tavalyi leltár azt mutatja, számottevően javult a baleseti helyzet, kevesebben vesztették életüket a borsodi utakon, csökkent a súlyos és a könnyű sérülések száma is. Ha az a tavalyi január ilyen kecsegtető volt, akkor az előző gondolatmenet alapján azt hihetnénk, hogy ebben nagyobbrészt ködöktől is mentes, hóbordáiktól, lefagyásoktól, hóakadályoktól kímélt hetekben felére, harmadára esett vissza az ütközések aránya. A közlekedésrendészet megyei vezetője Pónus Ferenc rendőn alezredes éppen ennek ellenkezőjéről adott tájékoztatást az elmúlt napokban, arra kérve a sajtót, legyünk a segítségükre. Nos nem kell szerencsére vészharangot kongatni, elég, ha némelyeknél „ébresztőt” csörög a vekker: vigyázat, ez a már majdnem langyos január azért nem tévesztendő össze a májussal! Naponta két-három balesetet jelez a januári mérleg és ily módon elég lesz hozzá néhány nap, s már elvesztettük kéthetes előnyünket a tavalyi évkezdethez képest. Ha ilyen lesz az időjárás továbbra is, talán marad még idő némelyeknek az ébredésre, eljut fülükhöz az előbb emlegetett vekker hangja: bármilyen barátságos az idő, ez nem nyár! Hiányolják a havat a síelés barátai. Azok, akik hétvégeken rendszeresen túráznak a Bükkben, találkozhatnak olyan autókkal, amelyek tetején ott sorakoznak a sílécek. Néztük december végén, január első heteiben is, vajon hová igyekeznek e sportág csodaváró szerelmesei. Mert, hogy a bakancsban felfelé kaptatok is legfeljebb szélárnyékos északi szurdokokban láttak piszkos színűre zsugorodott olvadó hófoltokat, tenyérnyinél alig nagyobbakat. Ezekben a napokban, amikor Európa-szerte melegebb volt mint Észak-Afrikában és még az Alpokban, a Kárpátokban is csak a kétezer méternél magasabb pontokon maradt a valamivel korábban leesett hóból, egy ilyen lécekkel felszíjazott tetőcsomagtartós kirándulás nem ér többet a felszerelések szellőztetésénél. Nemcsak a hazai, de a szomszédos országok híres téli üdülőhelyei is megsínylik a kieső bevételhiányt, mert ha akad is vendég, az legfeljebb kedvetlenül, kelletlenül táblából ebben a bizonytalan télben. Pedig nem káprázat, hogy a naptárról a lesiklókra nézve nem lógnak fürtökben a tarka öltözetű síelők a felvonókén, hogy jó, ha ketten állnak a forró teát kínáló bódé előtt. Ami a télből még hátra van, az mind- annyiunk előtt talány, mert zúdulhat a hó, betörhet a didergető fagy, de folytathatja eddigi pályafutását ez az enyhe tél is. Mindazzal, amit megtakarított nekünk, azt becsülni kell és ahol lehetséges, azt fel is kell tudni mutatni. Az 1988-as évkezdet mindenesetre nem szolgál hivatkozási alapul a munkájukkal késlekedőknek. Ellenkezőleg: tálcán kínálta eddig a lehetőséget a szabadban végezhető tevékenységekhez is, mintegy megtoldva az évnek azon szakaszát, amit máskor csupán a tavasz, a nyár és az ősz jelentett. Mérlegében több kedvezményt nyújtva, mint amit szigorával elvehetett volna tőlünk. Nagy József
