Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
1987. december 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 Súlyemelés VizilabÉm... . .. kezdődött pénteken Miskolcon. A tapolcai sátortető alatt három csapat részvételével a Felszabadulási Kupa küzdelmeire kerül sor. A MEAFC rendezése mellett a MAFC, a Miskolci Vízművek és a házigazdák csapatai vetélkednek. Ma 17, vasárnap 8 óra a kezdési időpont. A jövő héten: felnőtt OB Miskolcon Európa Kupa — világklasszisokkal A jövő héten rendezik meg Miskolcon a felnőtt magyar súlyemelő-bajnokságot. Az eseményre a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban kerül sor december 10—12. között. — Sokan megkérdezték már, hogy miért nem a városi sportcsarnok a viadal színhelye — mondta Juhász István, a DVTK vezető edzője. — Az okok meglehetősen prózaiak. A DVMK-ban hangulatosabb körülményeket lehet teremteni. A közönség szemből figyelheti a súlyemelőket, a széksorok közel vannak a dobogóhoz, a valószínű telt ház esetén — ez 400 nézőt jelentene — így családiasabb lesz a légkör. Az sem mellékes, hogy a bemelegítő, előkészítő helyiséget közvetlenül a küzdőtér mellett alakítják ki. összességében a technikai részlet- kérdések döntöttek a művelődési központ mellett. Amint arról már beszámoltunk, belépődíjat nem szednek majd, így bárki megtekintheti az eseményt. A DVTK sportolói iközül 52 kg-ban Csodó, 60 kg-ban Lakatos, 75 kg-ban Varga S., 110 kg-ban pedig Jacsó vesz részt az eseményen. Barsi László világbajnok az OB időpontjában Szöulban versenyez majd, az ott elért eredménye viszont beszámít, így minden bizonnyal azt a bravúrt hajtja végre, hogy Dél-Koreában harcolja ki a magyar bajnoki címet. Ezt egyébként joggal várják el tőle a miskolci sportkedvelők. Ami a piros-fehérek további esélyeit illeti: Lakatostól dobogós helyet remélnek, a vezető edző szerint akár nyerhet is. Megtudtuk, hogy Jacsó derékfájdalmai miatt nincs jó erőben, kiemelkedő teljesítményt tehát valószínűleg nem nyújt majd. Ennek ellenére győzelmét várják. A Magyar Súlyemelő Szövetség egyébként a napokban megküldi a pontos rajtlistát és rövidesen megjelenik az esemény műsorlapja is. (Az .indulók névsorát lapunkban ismertetni fogjuk.) A háromnapos viadal keretében — amint azt már többször hírül adtuk — Európa Kupa verseny is lesz. A nézők 11-én, pénteken este világklasszisoknak tapsolhatnak majd. A közelmúltban a külön- böiző szintű és rangú nemzetközi felnőtt birkózóviadalokon hárman képviselték a DVTK szakosztályát. A nagy trió — Szalontai Zoltán, Szabó Lajos és Szalontai Imre — sikeres menetelése azonban egy-két esztendeje már befejeződött. Helyükre Repka Attila lépett, aki még mindig nincs húszéves, ennek ellenére többször volt alkalma belekóstolni a diadalok „ízébe”. Idei nemzetközi szereplését nem könnyű értékelni, egyesek többet vártak tőle, másak azt mondják: azt produkálta, amit tud, senki ne türelmetlenkedjen, az idő neki dolgozik ... Hol járt, mit ért el? A puszta felsorolás is hosszú. Az Akropo- lisz Kupán második lett, az NSZK Nagydíjon kiesett, az Osztrák Nagydíjon a dobogó legmagasabb fokára léphetett. Az Artex Grand Prix versenyén negyediknek ért célba, a finnországi EB-n pontot gyűjtött, hatodik lett. Járt Kanadában, a junior világbajnokságon és „csak” az ötödik fokozatot harcolta iki. A tengerentúlról szinte egyenesen Franciaországba, a felnőtt világbajnokságra repült, hogy később „átvegye” kilencedik helyét. A Világ Kupa gála következett, bronzéremmel, majd egy szöuli „kirándulással” zárt, az előolimpia negyedik helye tiszteletet parancsoló volt. Először a kanadai és franciaországi VB-ről váltottunk szót. (A versenyek után hosszan beszélgettem Gutman Józseffel, az egyesület ügyvezető elnökével, birkózó mesteredzővel, aki azt mondta: nem szabad lett volna mindkét viadalra menedzselni. Ennék az lett a vége, hogy két szék között esett a földre ...) — Ez nem történt meg — szögezte le —, a juniorok mezőnyében elért ötödik helyem mégsem olyan csúnya. Én is hallottam ezeket a szavakat, Jóska bácsinak biztosan igaza van, mégsem ilyen könnyű a helyzet. Utólag ugyanis már csak az okokat kutathatjuk, biztos választ pedig sohasem kapunk. Azt szeretném érzékeltetni, hogy egy sportoló roppant nehéz helyzetben van ilyen esetekben. Nekem ott kell küzdenem, ott kell Táborból táborba, versenyről versenyre Év végi leltár Repka Attilával Repka Attila (szemben) akció közben. Fotó: Mák bizonyítanom, ahová küldenek, ahol indítanak. Mindenhol nyerni akarok, ez természetes! Kanadában is ezt akartam. A dobogóra mindenképpen felkerülni. Nem sikerült, mert elvettek tőlem egy mérkőzést. Szovjet ellenfelemet legyőztem, méghozzá kétvállal! De nem adták meg. Tévedtek a bírók. Ha nem kerülök bele abba a bizonyos „szórásba”, az aranyért meccselhettem volna. Ilyen a sport, ilyen a birkózás. Ezzel számolni kell. Aztán következett az újabb VB ... Immárom a felnőttek között. Életében először, a nagyok, a legjobbak táborában. Többször mondták már, hogy a junior és a felnőtt mezőny két külön világ. Az előbbi a kiforratlanok, a fejlődésben lévők csatája, az utóbbi az érett birkózók seregszemléje. A nagyoknál az erő dominál, aztán a rutin, a higgadtság, a megfontoltság. És mindkettőnél a sorsolás. Mert nem mindegy, hogy kivel kezd egy versenyző, kiket terel az ágára Fortuna. Repka Attila fáradt volt, valós tudása így nem jutott kifejezésre. Szereplésének görbéjét biztosan megrajzolták már az országos szövetségben, ahol végső soron azt a döntést hozták, hogy itt is, ott is indítják. Végtére ők a szakemberek, így látták jónak, lelkűk rajta. Elkeseredésre, gondolkodásra szinte nem is volt ideje. Mert — szerencsére — eljuthatott Szöulba. — Erősebb volt a mezőny, mint a felnőtt világbajnokságon ! — folytatta. — Olyan könnyen a döntőben köthettem volna ki, hogy szinte hihetetlen. A szovjet fiúnak visszavágtam a Kanadában „el nem szenvedett” vereségért, megadásra kényszerítettem egy japán és egy finn fiút is. Csoportomban mégis csak második lettem, mert kikaptam a kanadaitól. Pontosabban: megvertem magam. Kiemeltem, aztán nagy bánatomra magamra ejtettem — és egy ponttal kikaptam. Ennek következtében csak a bronzért mehettem csatába. Kijut-e még egyszer Dél- Koreába? Az olimpiára? Ez talán nem is lehet kétséges. Mert megnyerte a 68 kg- osoík között a felnőtt magyar bajnokságot kötött- és szabadfogásban egyaránt. Ezt a „huszárcsínyt” véghez- vitte a juniorok között is. A kiküldetéshez ennyi nyilván elég — például bizonyítéknak. Elbizakodottságra persze semmi oka nincs, a „Repka-kutatók” szerint az emeléséket nem hajtja végre tökéletesen, támadásai lehetnének magasabb színvonalúak, precízebbek. Aztán szeret védekezni, pedig — a sakkozók esküsznek rá — a legjobb védekezés a támadás. A DVTK birkózójáról az olimpiai szemüveget feltéve mégis nyugodtan leszögezhetem: 1987-ben nyújtott éves teljesítménye alapján ; reális esélye van az első hat | közé jutásra. Ez pedig manapság nem kis dolog. Repka ma már Kaszópusz- , tán gyűjti az erőt. A váló- | gatott keret többi tagjával j egyetemben. — Szeretem a táborozásokat — mondta búcsúzóul. — Olyanok között lehetek, olyanokkal dolgozhatom, akik a birkózásért élnek-halnak, magánéletüket alárendelik a sportágnak és áhítoznak a sikerekért. Jó kis közösség a miénk, családias a hangulat —, baráti viszonnyal fűszerezne. T áborból táborba, versenyről versenyre, edzésről edzésre... Ez Attila jövő évi programja. Hogy végül hol küzd majd, hol lép szőnyegre, az hamarosan eldől. Kolodzey Tamás Ha valaki egy esztendővel ezelőtt azt mondja Bánkúti Lászlónak, hogy csapata az 1987—88-as bajnokság őszi idényét elsőként zárja, a szakvezető alighanem kineveti az illetőt. Egy éve az Ózdi Kohász labdarúgói a 16. helyen fordultak, s csak jobb gólkülönbségüknek köszönhették, hogy megelőztek másokat. Tizenkét hónap azonban jelentős idő, s a világ kereke nagyot fordult a kohászvárosban is. A fekete-fehérek 20 mérkőzés lejátszását követően vezetik a táblázatot, s a szurkolók máris rózsaszínű álmokat szövögetnek. Egyre többször vetődik fel az NB I-be jutás lehetősége. A III. kér. TTVE ellen a fővárosban kiharcolt győzelem után a kollégák valósággal ostrom alá vették az ózdi szakvezetést. Mondja is Bánkúti, hogy alig győzte kielégíteni a kíváncsiságukat. Ismét reflektorfénybe került az Ózdi Kohász! A labdarúgásban előfordulnak furcsaságok. Megtörténik, hogy az egyik esztendőben kiesőjelölt együttes a következőben bajnokságot nyer. Persze, korántsem ez a jellemző. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy az ózdiakkal igenis számolni szükséges a vetély- társaknak. Bánkúti higgadt és tárgyilagos. A félszezonban elért sikerek nem változtatták meg. — Hány pont megszerzésével lett volna előzetesen elégedett? — Ügy terveztük, hogy húsz találkozón tizennyolc „Rosszul teszi, aki nem figyel ránk!” Beszélgetés Bánkúti Lászlóval Az ózdi kispad lenne az Igazi? pont begyűjtésére képes lehet a társaság. Helyezést nem határoztunk meg, gondoltam, a tizenkettő—tizenöt között fordulhatunk. — Jelenleg huszonhat ponttal listavezetők, s ezt a teljesítményt úgy produkálták, hogy a nyáron jószerével alig történt személyi változás ... — Egyetértek a megállapításával. Dudás és Jegesi távozott Ózdról, hozzánk került viszont Munkácsi. — Gondolom, nem neheztel majd a következő kérdésért. Tehát: adott egy csapat, amelyik a létéért harcol, Erőfeszítéseit siker koronázza, bentmarad a második vonalban. Eltelik néhány hónap, és ugyanez az együttes az élre tornássza magát. Nem érez ebben ellentmondást? Ennyire hullámzó lenne a csapatok formája? — Az Ózdi Kohász játékában már a tavaszi idényben felcsillantak biztató jelek, de mivel a kiesés ellen küzdöttünk, többnyire a görcsös erőlködést lehetett észrevenni. Ki merem jelenteni, hogy állományunk semmivel nem gyengébb, mint bármelyik más csapaté, ki- álljuk velük az összehasonlítást. A mi gárdánk nem ,túl fiatal, rutinból ezen a szinten csak bizonyos feladatokat lehet megoldani. Aki magasabbra tör, annak többet kell vállalnia. Nos, Óz- don a fizikai képességek igen jó szintje a jellemző. Igyekeztünk játékunkat tu- datosabbá tenni, sok technikád elemet gyakoroltunk. Nem a véletlen műve, hogy meglehetősen sok gólt értünk el például kényszerítő átadást követően. — Csapatának alapfelállását többnyire a kétcsatáros játék jellemezte. Hazai környezetben egy-két alkalommal megpróbálkoztak három támadóval, de gyorsan viszszatér*ek az eredeti elképzeléshez. Miért? — Kiderült, hogy semmivel sem lettünk hatékonyabbak, nem kötöttük le nagyobb mértékben a védők figyelmét. S az sem elhanyagolható, hogy nincs olyan sok gólérzékeny csatárunk... Csak érdekességként említem: támadóink közül Munkácsi három góllal bizonyult a legeredményesebbnek, ugyanakkor Farkas Simon és Kovács hat-hat esetben talált be az ellenfelek hálójába, noha középpályások. S ezzel szóltam gondjainkról is. Szükségünk lenne egy vérbeli csatárra. — Ha dohog is kicsit a támadójáték hiányosságai miatt, bizonyára voltak átlagon felül produkáló labdarúgói is ... — Jó érzéssel sorolom fel őket, mert kulcsszerepet vállaltak az őszi remek menetelésből. Fekete, Urálik, Tokár, Osváth, Farkas S., Farkas B. tartozik ebbe a csoportba, de Kovács, Utassyés Munkácsi is nagyon sokat tett. — Ózdon mostanság sok fórumon téma a pénz. A minap hallottam valakitől, hogy a kohászváros sportélete, annak pozitív irányú változása fontos részecske lehet a hangulat javításában. Amennyiben nem hétpecsétes titok, elárulná, hogyan ösztönözték Önöket? — Nincs értelme a köntörfalazásnak. Ózdon két megkülönböztetett módon kezelt szakosztály működik. A férfi kézilabda (sajnos, ők kiestek az NB I-ből) és a labdarúgás. Jobban figyelnek ránk, az érdeklődés középpontjában vagyunk. Ami pedig az anyagiakat illeti: nem szűkölködünk semmiben. Korszerű és szép stadionnal rendelkezünk, a szertárunk választéka megfelelő, szívesen jönnek vasárnaponként a mérkőzésekre szurkolóink, s az egyesülettől minden támogatást megkapunk. Van ösz- szehasonlítási alapom, ezért kijelenthetem: itt semmivel sem rosszabbak a feltételek, mint Diósgyőrött. — December kilencedikén összeül az ÓKSE elnöksége, s többek között megtárgyalja a labdarúgó szakosztály vezetőinek jelentését. Ügy gondolom, Ózdon új helyzet állt elő, hiszen a bajnokság előtt senkinek a fejében nem fordult meg az esetleges feljutás. Most viszont már képtelenség a fejeket homokba dugni. Szólni, beszélni kell róla és egyfajta állásfoglalás elől sem lehet kitérni. — Igen, ez valóban így van. — Megfordult a fejében, mi történhet, ha netán ezen az ülésen többen kardoskodnak majd a „fékezés” mellett? — Gondoltam rá, de elképzelhetetlennek tartom. Semmilyen vezető és vezetés nem állhat oda egy csapat elé azzal: szép volt fiúk, amit eddig produkáltak, de ne erőlködjenek tovább, mert nincs miből fizetni. Szerintem jó érzéssel kell tudomásul venni, hogy ebben a városban a labdarúgás újra fontos sportpolitikai elem lett. — Mindez persze korántsem jelenti, hogy biztos feljutóként tekint együttesére... — Hosszú még az út. Kérdés, mikor futnak ránk az ellenfelek, mennyire tudnak megközelíteni. Annyit mondhatok: rosszul teszi, aki figyelmen kívül hagy bennünket! Nem olyan régen az ózdiak váratlanul bekopogtak az az NB I. kapuján. Az ott töltött hónapok nem múltak el nyomtalanul. Következett a második vonal, majd még mélyebbre süllyedt az együttes. Aztán ismét felszálló ágba kerültek. Kísért a múlt? A teljes biztonsággal fogalmazható válaszra fél esztendőt kell várnunk. Doros László
