Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. december 5., szombat A mívesség tradíciója jegyében Visszatérés Szanyi Péter szobrászművész kiállítása a Miskolci Killián György Gimnáziumban Kevés olyan országos kiállításunk van, amely olyan kitartóan és hagyományt te- remtően létezne-működne, mint a miskolci grafikai biennále, amely a sokszorosító grafika műfajában tevékenykedő-alkotó művészek számára kétévenként kínálja a megméretés-megmérettetés fórumát és lehetőségét. A biennále mindig a műhelyekből kikerülő friss és kvalitásos lapokat várja és mutatja be, de nem törekszik — igazság szerint nem is törekedhet — a műfaj panorámájának vagy egyszerűen időszaki állapotainak hű fölmutatására, megteremtésére. Elvégre — s ez már sokéves tapasztalat — mindig akadnak olyan neves művészek, akik valamilyen okból távol kívánnak maradni ettől a reprezentatív tárlattól. Bármilyen fájó érzékelni például Maurer Dóra vagy éppen a korábbi évek egyik nagydíjasa, Somogyi Győző munkáinak a hiányát, megállapítható, hogy a XIV. Grafikai Biennáléra sok értékes és nívós lap érkezett. Ennyiben tehát tar- j tóttá magát kialakult „konvencióihoz" a biennálé. 1 Ha nemcsak a mostani biennáléra figyelünk, hanem 1 kicsit történetiségében is szemléljük e kiállítások so- 1 rát, akkor fölfigyelhetünk arra, hogy a díjazottak ■ irányzatokhoz, grafikai stílusokhoz tartozásában is ki- 1 alakult egyfajta folyamatos'• ság. Az idén is folytatódott 1 a lírai-szürreális-groteszk tendencia sikersorozata. < Banga Ferenc, Szemethy Imre és a két évvel ezelőtti nagydíjas, a most a Mini Galériában önálló kiállításon bemutatkozó Almásy Aladár után 1987-ben Püs- pöky István kapta meg Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megye Tanácsa nagydíját. Természetesen a közös ! irányzatba sorolás nem jelent feltétlen és tudatosan vállalt azonosságokat, in- ; kább olyan, a kor és a művészek érzékenysége, egyéni vonzódásai szülte jegyekről van szó, amelyek egybe- ‘ csengése — túl a technikán — szellemi értelemben meg- í határozó. Az együvé tartozás 1 jele egyebek között a sok1 szór lenézett-lebecsült irodalmiság, a vállalt illusztra- tivitás is. Ezt a vonzódást éppen az idei nagydíjas Püspökynél érhetjük tetten, hiszen a művész jellegzetesen kimunkált, expresszív megfogalmazású, a vonalat és a foltot egyenértékű „szereplőnek” tekintő színes rézkarcai ismert motívumaival idézik meg az írók-köl- tők alkotói világát (Hommage á Pilinszky, Hommage á Dosztojevszkij és Hom- | magé á József Attila). Szemethy Imre rézkarcán (Lombik-pápa) már áttételesebb az irodalmi hatás, de a szépen kivitelezett, míves lapon azért érezni a nemrégiben készített Borges-il- lusztrációk és az újabb Szentkuthy-rajzok látomásait. Almásy Aladár is látomásokból formálja változatos — de lapról lapra „járva”, alaposabb motívumvizsgálat után azonosítható, fölismerhető tárgyi világú — nyomatait. A látomások sajátok, s sajátosak, hiszen a művész nemcsak a rézkarctűvel, hanem az írók munkaeszközével, a tollal is jól bánik. Munkái címét (A lélek trenológiája, Arán Tamás hamis eretnek Debreczenbe’ 1562-ben) mindig is szívesen elemezték. Banga Ferenc ismét szorosabban kötődik az irodalomhoz, hiszen szitanyomatai, amelyek a tüskés, manószerű emberi lények folytonos, szinte rögeszmés cselekedetsorozatait ábrázolják, regényillusztrációként is szolgálnak (Naplójegyzetek IV-V-VI1). A mai magyar grafika folyamatosságának, értékességének egyik záloga — a biennále tanúsága szerint is — az, hogy megőrződik, a fiatalabb, az új hullám és az új expresszionizmus és szen- zibilitás vonzásában alkotó művészek szerint is továbbvitelre érdemesnek mutatkozik a mívesség — szélesebb értelemben vett — tradíciója. Hogy milyen sokféleképpen értelmezhető és közelíthető meg a mívesség fogalma és eszköztára, arra mutathat példát az igényesen, politikusán gondolkozó — s ebben a mezőnyben ezzel lényegében egyedülálló — Prutkay Péter gondolatcsúsztatásokkal dolgozó, aktuális gondokat elevenbe vágóan megjelenítő lapja, az Erdélyi szalonna, illetve a korábban szintén társadalmi kérdésekkel foglalkozó, a biennálén viszont esztétizáló, a növények ornamentikáját megelevenítő (Árból tropical I—III.) Sáros András Miklós. (Az előbbi művész a váci Grafikai Műhely, az utóbbi a Salgótarján Város Tanácsa által fölajánlott díjat kapta meg.) Hideglelős, az elidegenedettséget szimbolikus figurákon értelmező hidegtűivel és rézkarcaival a mívességet sajátos módon — sőt, néhány tanítvánnyal : Korányi Gáborral és Parádi Tamással — képviseli Muzs- nay Ákos, valamint a precíz, klasszicizálóan előadott nyomataival, szilánkos humorával magát mindig ész- revetető Rékassy Csaba (LaPüspöky István színes rézkarca birintus). Mindketten díjat is érdemeltek. Érdemes azonban a fiatalabb alkotókra odafigyelni. A zsűri szerencsés választásaként a huszonéveinek közepén járó, igen tehetséges Gaál József szintén míves, Szemethy Imre „vonzáskörében” — ez nem szellemi önállótlanságot, hanem intellektuális kapcsolódást jelent két egyenlő partner között — alkotott műveire: a Földből fakadt bánatra és az Alom-csorgás I—III.-ra kapta meg a Miskolc Megyei Város Tanácsa díját. Mint művei címei is nyilvánvalóvá teszik, Gaál a szürrealizmus eszközeit használja, annak gazdag asszociációs technikájával él. Munkáit — s ez választja el egyebek közt a szintén szürrealisztikus Almásytól vagy Farsang Sándortól (Leányok a biennálén bemutatott karcának címe) — a mértéktartó, de sűrű érzékiség hatja át. Kissé frivo- labb és egyszerűbb módon teremti meg az erotikus hangulatot F. Zámbó István a Meleg a hidegnek litográfiáján. A szürrealizmushoz közelálló, a mívesség tudományát szintén gyakorló művész Kéri Imre, aki egy ideje nagyméretű, sötétzöld színben mozgó, alig-törté- néseket rögzítő, metafizikus magányokat megérzékítő karcokat csinál. Méreteiben is meglepő lapja az irodalmi élmény hatására született, Bulgakov: Mester és Margarita című borzolása. Hozzá hasonlóan, az Idő művésze a magyar grafikába új színt hozó Unen Enkh, akinek végtelenséget, időn kívüliséget, csöndet hordozó és megérzékítő munkái, a Halhatatlanság, a Csend és az Árnyék méltán juttatták alkotójukat a Képző- és Iparműyészeti Lektorátus díjához. Ügyszintén az időtlen időkhöz nyúlt vissza Zá- borszky Gábor, aki alumínium- és carborirum-nyoma- taival — mindenekelőtt az ősmadárral — azt a teret töltötte be, amelyet Enkh nyomatai megteremtettek. A nyugodt, szinte békés csöndbe Záborszky földbarna ősmadarát képzelhetjük, ahogyan száll, és megtalálja abban a világban a maga helyét. De nyugodtan mellégondolhatjuk Kéri Ádám furcsa színekben — mintha egy színeiben variált videó- képet rögzített volna „kifényképezés” után a szitanyomat — pompázó Macskáját, ezt a csak látszólag megszelídített, azonban még mindig kiismerhetetlen kis vadállatot. A színek, a szép, meleg, kellemes színek azért hiányoztak a grafikákról. Talán Keserű Ilona női érzékenységgel régi és újabb motívumaiból és a gesztusok nyomából komponált Címer című szitanyomatának derűs színkavalkádja némileg pótolhatja e hiányt. Akár a fiatal — és Gaálhoz hasonlóan tehetséges — Szurcsik József két szitájának — ősi jövő és Janus — mozgalmassága, dekorativi- tása, színharmóniái. Keserű és Szurcsik: két korosztály, eltérő művészi látásmódok. Szerencsés a biennále, hogy mindkét generációt — és a többieket, elsősorban a lassan derékhaddá izmosodó harmincasokat-negyvenese- ket — integrálni képes. A nyitottság fontos. S a biennále olyannyira gyakorolta a nyitottság erényét, hogy egy, a jövő grafikusait képviselő, még csak 18 éves művész előtt is megnyitotta kapuit. S úgy gondolom, Kováts Borbála, a Vendég jött című litográfia alkotója ehhez a „joghoz” nem egyszerűen életkora révén jutott. Gyárfás Péter Ismerjük-e a visszatérés valós indítékait, lelkünk mélyén lappangó érveit? Miért keressük fel életünk korábbi színtereit? Talán mai énünk forrás vidékeinek vonzáskörébe kerülünk, amikor — nem kis bátorsággal — önként vállaljuk a szembesülést régi önmagunkkal, mert az igazi találkozás mindig is egyfajta megméretéssel együtt járó visszatekintést, múltidézést jelent. Szanyi Péter szobrászművész, iskolánk egykori tanítványának mostani visszatérése példa nélkül álló a Killián György Gimnázium történetében. Tért már meg volt killiános a Déli-sarkot megjárt meteorológusként, felelős beosztásban dolgozó .vezetőként, országos, nemzetközi eredményeket felmutató sportolóként, Dél-Ameri'ka őserdeit kutató zoológusként, egyetemi oktatóként, újságíróként, rádiósként, és sorolhatnánk tovább a dicsekvés legkisebb szándéka nélkül, de mindenképpen jogos büszkeséggel. Szanyi Péter azonban nemcsak visszajött, hanem magával hozta tehetségének bizonyítékait, emberiművészi vívódásainak megszólaltatását, nyugtalan világunkról alkotott gondolatainak szoborba formált felkiáltójeleit. A mostani kiállítás nem minden előzmény nélküli, hiszen már évekkel ezelőtt felvetődött megrendezésének gondolata, de akkor a szobrok nem voltak együtt, különböző hazai és külföldi tárlatokon szerepeltek a művök. Most azonban a Miskolci Galériában rendezett bemutatkozás kedvező helyzetet teremtett. A bemutatkozás a mozgalmas Killián- napokra esik, almikor is színes programok, rendezvények váltogatják egymást iskolánkban. A kiállítást Ju- recskó László művészettörténész nyitotta meg, aki maga is „visszatért” killiános, a Miskolci Galéria munkatársa. A kiállított művek — krokik, vázlatok, szobrok, plakettek — művészi megítélése, megméretése a galé- riábeli bemutatkozáskor megtörtént: egyöntetű szakmai és közönségsikerrel zárult a kiállítás. Számunkra a kiállított alkotások keltette művészi élmény elválaszthatatlan az emberi konzekvenciáktól, hiszen mindamellett hogy tanulóink az iskola falai között tekinthetnek meg magas szinten megformált, gondolatgazdag műalkotásokat, találkozhatnak a művésszel, kapcsolatba kerülhetünk a Miskolci Galériával, munkatársaival, akiknek segítségével valósult meg a kiállítás, s mindezzel az iskola sokat emlegetett nyitását is szorgalmaztuk, mindamellett legalább olyan fontos a visszatéréssel megerősített folyamatosság, az iskolához, az útnak eresztő alma materhez kötődés nemes indítéka és megvalósulása. Különösen értékes ez napjainkban, amikor a közösség és az egyén, az emberi kapcsolatok lazulásának, elsekélyesedésének nem egy riasztó jelét tapasztalhatjuk. Szanyi Péter Miskolchoz, megyénkhez erős szálakkal kötődő, a mind gazdagabb kiteljesedés útján járó művész, aki számos hazai és külföldi elismerést, díjat mondhat magáénak. Művei gyűjteményekben, középületekben, köztereken, rangos kiállításokon töltik be nemes hivatásukat. Mindig is figyelemmel követtük pályájának alakulását, tárlatait, sikereit. Ügy érezzük azonban, hogy a mi kiállításunk alapvetően különbözik a korábbi bemutatkozásoktól: könyvtárunk olvasótermében természetes környezetben, azzal összhangban élnek, hatnak az alkotások. Az olvasóterem a kiállítás idején is eredeti szerepét tölti be, csak magasabb, megemelt szinten, hiszen ha hövid időre is, de megvalósul az a jogos igény, hogy környezetünkben, életünkben jelen legyen a művészet. József Attila szerint, ha kihalna a vers, a költészet, akkor elgörbülne a világ gyémánttengelye. Ez a megállapítás minden művészeti ágra érvényes igazságot rejt magában: Szanyi Péter alkotásai a bennünk formálódó gyémánttengelyt építik, erősítik és óvják meg a leselkedő veszélyektől. Fábián József Ifjúsági Díj adományozásához javaslatok megtételére Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal felhívja a társadalmi és tömegszervezeteket, a minisztériumokat, az országos hatáskörű szerveket, a tanácsokat, a vállalatokat, a szövetkezeteket és intézményeket, az ifjúsági kollektívákat, hogy tegyenek javaslatot Ifjúsági Díj adományozására. A díj azoknak a magyar állampolgároknak, valamint kollektíváknak adományozható, akik, illetve amelyek kiemelkedő szerepet vállalnak a gyermekek és fiatalok társadalmi életre való felkészítésében, közéleti aktivitásuk kibontakoztatásában, egészséges életmódjuk kialakításában. Szervező, irányító, alkotó közművelődési, művészeti, pedagógiai és sportvezetői tevékenységükkel hozzájárulnak az ifjúság- politikai célok megvalósításához. Sokoldalúan és eredményesen segítik a fiatalok pályakezdését, termelőmunkáját, otthont teremtő törekvéseiket. A díjakat az erre az alkalomra létrehozott társadalmi bizottság véleményének figyelembevételével az ÁISH elnöke ítéli oda. Az egyéni díj 30 ezer forint, a kollektíváknak adományozott díj maximális összege 100 ezer forint. A személyi adatokat tartalmazó, részletes indoklással ellátott javaslatokat (maximum 5 gépelt oldal) 1987. december 31-ig kérjük eljuttatni az Állami Ifjúsági és Sporthivatal személyzeti főosztályára (1054 Budapest, Rosenberg házaspár u. 1.). Állami Ifjúsági és Sporthivatal AASwaseeasssssess .jMtt./A/rA'wouiicsesssr^eep' ...mx- «x.** »t Stefanovits Péter: Angyali üdvözlet Benes József: A nagy szárazság.
