Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-04 / 286. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. december 4., péntek i A vér analizálására szolgál ez a készülék - magyarázza dr. Vilimszki Zoltán, a laboratórium vezetője. Svéd, NDK és magyar gyártmányú gépek segítik a hemoglobin- és enzim-meghatározást a laboratóriumban. Csaknem egy évvel ezelőtt fejeződött be az a korszerűsítés és bővítés, amelynek eredményeként az addigi száznyolcvan helyett, háromszázharminc ágyas intézménnyé lett a szikszói kórház. Igazgató főorvosával, dr. Tóth Imrével arról beszélgettünk, milyen változást jelentett mindez a betegellátásban? — Lényegesen javultak a gyógyítómunka feltételei és színvonala. A gyarapodás nem csupán az ágyak számára vonatkozott, hanem például a műszerezettségre, az új gépek, laboratóriumi felszerelések beszerzésére is. A műszerezettség jelenlegi színvonala megfelel a városi kórházakkal szemben támasztott követelményeknek. Eégi részlegünkben, most a volt encsi járásból és környékéről, a bővítményben a megye egész területéről fogadjuk a betegeket. Ez utóbbit két ötvenágyas krónikus belgyógyászati és egy ötvenágyas klinikai onkológiai osztály kialakítása tette lehetővé. Ez idáig Borsodban csupán egyetlen krónikus osztály működött, a miskolci Semmelweis Kórházban. Oj profilt jelentett az onkológián, a gyógyszeres kezelésre szoruló daganatos betegek gyógyítása is. Hogy milyen nagy szükség volt ezekre az osztályokra, azt néhány adattal lehet igazolni : az egy esztendő alatt az 1-es belgyógyászaton 377, a 2-es belgyógyászaton 414, az onkológián 474 beteget láttak el orvosaink, szakdolgozóink. — A bővítés és gazdagodás sora, az új osztályok beindításával még nem ért véget... — Szerencsére nem. Hamarosan átadják a modern, hatszáz adagos, korszerűen felszerelt konyhát, amely a betegélelmezésre és a kórház alkalmazottainak munkahelyi étkeztetésére lesz hivatott. A még működő konyha átalakításával pedig laboratóriumunkat bővíthetjük majd. Az új proszektúra építése is megkezdődött, a munkát várhatóan a jövő év tavaszára fejezik be. — A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház- és Rendelőintézet tudományos bizottsága, a 150 ágyas részleg egyéves működésének évfordulója alkalmából tudományos ülést tart december negyedikén. Je- lent-e ez egyfajta számadást a szakembereknek? — Mindenképpen. Eddig is gyakorlat volt, hogy kísérleteink, tudományos vizsgálódásunk eredményeiről, a gyógyítómunka színvonalának javításáról évente egy tudományos ülésen és két klinikopathológiai konferencián számot adjunk. Most is ezt tesszük, a három osztályon szerzett tapasztalataink alapján. Így, szó lesz az időskori beteg- ellátásról, a daganatos betegek gyógyításáról, a rehabilitációról, a szociális gerontológia ihelyzetéről és feladatairól. Monos Márta Képek: Fojtán László Jeles napok „Ai olyort napot, m«lyh«J évsiácadok áto állandósult hiedelem vagi sióké» fűződik, jeles napnak nevelik.” Borbála A férfitársadalom úgy tartja: ez a legszebb női nevünk. Ami igaz, az igaz, nincs még egy olyan női név a kalendáriumban, amelyben a vigasság két fontos kelléke, a bor és a bál benne foglaltatna. A férfinevek közül egyedül az Ivó bír ilyenfajta tartalommal, ámbár az már a mulatság egy drasztikusabb, nem éppen követendő formájára utal. A Borbála név a görög eredetű Barbara magyarosított alakja. A görögben a név annyit jelent; idegen, külföldi nő. Általában az idegen, más nemzetiségű nőket nevezték így, kiknek anyanyelve — lévén számukra teljesen érthetetlen volt — a karattyoláshoz hasonlított. A Barbara voltaképpen hangutánzó jellegével gúnyolódó közszó volt a kezdeti időkben. Am a név mégis nagyon népszerű lett a középkorban szerte Európában. Ennek egyik motiválója Borbála (Barbara) vértanú legendája. Maximianus császár idején (i. sz. 250—310) élt Nikodémiában egy előkelő pogány úr, Dioscurus. Az ő lánya volt Barbara, aki az új hitre áttérve kénytelen volt a császártól és tulajdon apjától megalázó büntetéseket elszenvedni, ö azonban mindent eltűrt, elviselt. Kivégzése előtt imádságára szózat hangzott az égből: jövel én szeretőm, nyugodjál immáron ennek utána énvelem az örök boldogságban. S így lett Barbara „Knisztus jegyese”. A vértanú Borbála azóta a jó halál patrónusa, s a tizennégy segítő szent egyike. Mivel a múltban s mában a lányok másféle jegyességre vágynak, mint Borbála, ezért Krisztus jegyesének neve napján azt igyekeznek megtudni: ki is lesz voltaképpen az ő földi jegyesük. Nos, a kíváncsiság kielégítésének legjobb módját, a Borbála-ág állításával eszeltók ki. A Borbála-ág állításának — ami tulajdonképpen nem más, mint levágott gyümölcsfa-, vagy dísznövényág melegben és vízben történő hajtatása — több variációja terjedt el hazánkban. A kevésbé kíváncsi, mondjuk így, szerény lány, csak azt bátorkodik tudakolni: egyáltalán férjhez megy-e a közeljövőben? Ennek érdekében levág a kert.ben egy cseresznyeágat, majd a meleg szobában, vízbe téve türelemmel (no és persze izgalommal) arra vár; hogy az ág mielőbb kihajtson, kizölldelljen. Ha ez karácsonyig bekövetkezik, rövid időn belül jó eséllyel pályázhat egy Pistára vagy Jóskára. Csak hát a lánykák nem érik be annyival, férjhez mennek-e, vagy sem. Nem ám, arra is kíváncsiak: konkrétan, ki lesz az a legény, aki ma'jd beköti a fejüket. Ennek megtudakolá- sa egy kissé több fizikai és szellemi munkával jár, mivelhogy kilencféle gyümölcsfaágat kell levágni, s mielőtt ezeket vízbe állítanák, mindegyikre fel kell kötözni egy-egy cédulát, amelyekre korábban mindenki által jól olvashatóan fel kell írni kilenc legény nevét. S amelyiknek faága leghamarabb nyiladozni kezd, abban a legényben is bimbódzani kezd a ... Szóval előbb-utóbb majd csak történik valami. No de térjünk vissza Borbálához, aki a tüzérek, várak, s talán ez a legismertebb, a bányának védőszentje. Ez utóbbi kultusza nagy bányászati hagyományú országokban napjainkban is él. Jómagam két éve a lengyelországi Katowicében ezt személyesen is tapasztaltam a helyi bányásznapi ünnepségek keretében. A legendák egyik változata szerint Borbála egy gazdag, bányával is rendelkező ember lányaként megmentette a bányászokat az omlástól. Bár apja úgy rendelkezett, a bányászok menjenek le a tárnába, ő könyörögve kérte az embereket, hogy ne engedelmeskedjenek. A munkások hallgattak rá, s nem szálltak le. Nemsokára be is következett az omlás, ám az emberek így megmenekültek. Borbála napján egyes vidékeken csak a férfiaknak szabad tüzet rakni. Van, ahol e napon nem fogadnak látogatót, mert az elviszi a család jövő évi szerencséjét. A népi gyógyászatban ismert a Szent Borbála füve, amit régen himlő, kelevény és villámcsapás elleni védekezésül használtak. Végezetül e valóban jeles napról szóló megemlékezésünket zárjuk egy régi bányászfohásszal, amit Bálint Sándor néprajztudósunk Pécsett jegyzett fel: „Imádkozzunk Szent Borbála tiszteletére, hogy minket a tűz- től, víztől és hirtelen haláltól megoltalmazzon .. (hajdú i.) A /oP '\, /művészeti alöumc /(Cjy Rapes levelezőlapoR posztereR művészeti alßumoR művészeti naptáraR összeraRo- és társasjátéRoR óíszcsomagoloR Több gondolat bánt engemet... Sokadszor láttam a minap egy tévébeli filmmontázsban Huszárik Zoltán halhatatlan remekművének, a Szindbádnak azt a jelenetét, amelyben a címszereplő Látinovits Zoltán ebédel egy kisvendéglőben. Üjra meg újra csodálattal néztem ezt a ma már film- történeti értékű képsort. Ahogyan Szindbád az étlapot tanulmányozza, válogat, majd nekilát az eléteti húslevesnek. Hasas levesestálból meri ki öblös merőkanállal, a cérnametélt tészta vastagon ül a merőkanál szélén, a leves tetején aranyló zsírkarikács- kák úszkálnak és oszlanak el, narancssárga répahasábok tűnnek elő, s Szindbád előveszi, kikattintja hosszú, keskeny pengéjű penicilusát — Krúdy idejében még penicilust hordtak magukkal a férfiak, nem zsebkést, vagy éppen bicskát! —, aprókat szel- des egy száraz cseresznyepaprikából, magját is kikotorja a levesbe, aztán borsot őröl a tányérjába, s csak ezt követően kezdi kanalazni az étket, majd sert rendel a pikológyerektől, s jön az élvezetek csúcsa: a marha lábszárcsontja, s benne a főtt velő. Ahogyan megrendeli hozzá a színész a pirított kény ér szeletkéket, mert „ehhez a zsemlye kevéssé alkalmas”, majd da- masztszalvétájával marokra fogja a csontot és egyetlen ütésre kicsúszik abból a hatalmas, reszkető velő- darab, hogy aztán szeletekben felkenödjék a pirított kenyérszeletkékre, filmművészeti, színészi és nem utolsósorban gasztronómiai csoda. Hát még, amikor utána Szindbád arról érdeklődik a vendéglőstől, vajon a fácánsülthöz használt gesztenye hazai, vagy olasz termés-e!? A szolgálatkész vendéglős, Vendelin ott állt a vendég mellett, beszélgetett vele, még arról is, hogy feleségét elcsábította egy bolond úr... De ez már más lapra tartozik. En most az étkeken meditálok. Például azon, hová lesznek a mai szarvas- marhák velőtartalmú csontjai, merthogy a velöscsont eltűnt a vendéglőkből, akár a marhanyelv a boltokból. Tudom, ma már csak álom amúgy Krúdy módjára ebédelni, a pincér igen ritkán tud számot adni az ételről — „ezt adták ki a konyhán" —, az étlaptól eltérően nehéz rendelni, egyen a vendég, amit kap. S az étteremben nem a vendéglős áll a vendég mellé beszélgetni, mert általában igazgató van vendéglős helyett, hanem a pincér kérdezi meg, amikor elviszi az üres tányért, hogy nem tudja-e véletlenül a vendég, mi lesz ővelük, az étterem dolgozóival, ha bezár a cég, merthogy nem látják a jövőjüket. . . Krúdy Gyula már több mint félszáz éve halott. Eltávozott — nagyon korán — Látinovits, Szindbád alakítója és a zseniális filmcsináló, Huszárik is. S ha az égi vendéglők valamelyikében összetalálkoznak, Szindbád bizonyára ugyanolyan gondos mérlegelés után rendeli meg ebédjét, s üti ki szakszerűen a velőt a csontból... De mi még ezen a világon szeretnénk olykor-olykor utánozni őket.,. Otthonos, barátságos, megfizethető étteremben ... Minden újságíró és más olyan ember, aki rendszeresen megnyilatkozik a nagyközönség előtt, fel kell, hogy készüljön írásának, egyéb megnyilatkozásának visszhangjára. Természetesen örül az elismerő visszhangoknak, ezt kár lenne tagadni, elgondolkodik az érvelő vitapartnerek megjegyzésein, a névtelen leveleket vegyes érzelmekkel fogadja. Bősz- szankodik, ha oktalan névtelenséggel találkozik, a sértő, mocskolódó leveleket meg hamar elfelejti. De néha névteleneken is fennakad. Például ha „Egy hűséges olvasója” aláírással kap géppel írott hosszéi levelet, amelyben az olvasó arról tesz bizonyságot, hogy meglehetősen ismeri írásait, tehát valóban „hűséges", meg arról is, hogy különösen ismerős egy adott témakörben, egy intézmény körül, mert olyan adalékokat közöl, amelyek jártasságát, bcnnfentessé- gét igazolják, ugyanakkor az intézmény egyik munkatársát a végtelenségig csepüli, másokat magasztal, majd céltalan kötekedésbe kezd. Az újságíró szeretné megcáfolni, szeretné levélben tájékoztatni tévedéseiről, álláspontja vitathatóságáról, de nem tudja, mert a levélíró csak annyira „hűséges”, hogy életkorát közölje, a borítékra, a feladó helyére olyan címet irt, ahonnan az utolsó házat már négy-öt éve eltakarították, tehát ott nem lakhat... Vajon mi lehet a célja az ilyen levélnek, kit akar bosszantani írója, kinek akar ártani, netán használni? S milyen hűség az, amely annyira átlátszó, hogy olyan címet ad meg, amely utcának elmúltát éppen a címzett újságíró írta meg egy tárcában évekkel ezelőtt? ... * Nem vagyok borivó, de mostanában sokszor gondolok Bodónéra, aki — mi mást is tehetne? — másról beszél mindig, ha a bor árát kérdezik tőle. Ezt a Bodónét ugyan nem ismerem személyesen, csak a közismert mondásból, de ismerek nem egy pénztárost az ABC-áruházakból, aki kénytelen meglóbálni a vásárló kosarából kiemelt boros palackot és hangosan hívni a boltvezetőt, vagy egyéb szakembert, esetleg a szomszéd pénztárnál ügyködő kolléganőjét, hogy megtudakolja, miként is változott meg az ára az éppen kézben lévő bornak. Ugyanis hivatalosan december elsejétől, gyakorlatilag már korábban is változtak a borárak, s mint ezt hírül adták, a hónap első felében még további bor- és pezsgő-áremelkedések várhatók. (Logikus, a pezsgő árát ilyenkor, karácsony, meg szilveszter előtt érdemes emelni, nemde?!) — Azzal kezdtem, hogy nem vagyok borivó, a pezsgő sem vonz nagyon, személyileg alig érint közvetlenül ez az áremelkedés. Mégis bánt engem maga a tény. Az a tény, hogy a jövő évi áremelkedéseket egyes kereskedelmi szervek — jóllehet, az illetékes űrhatóság jóváhagyására hivatkozva — „tervtúlteljesítéssel" előrehozzák, hogy aztán a jövő évi emelés majd a már megemelt szintről emelkedjék tovább, s félő, hogy ez nemcsak a bornál tapasztalható. Másrészt tartok tőle, hogy borissza emberek a maguk itta bor áremelkedését majd bekalkulálják minden általuk nyújtott szolgáltatásba, legyen az bármilyen számla nélküli munka, vagy akár borravalóért való ünnepi jókívánság. S az is eszembe jut, vajon a megemelt borárak miatt emelkedő láthatatlan jövedelmekkel mit csinál az adóellenőrzés? .. . (benedek)
