Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-15 / 295. szám

1987. december 15., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5

Idősek ebédre várva...

Kétszázan állnak sorban

Miskolcon 38 ezren nyugdíjasok, közülük 1500-an eljárnak az idősek klubjaiba. Itt étkeznek naponta háromszor, kedvező térítési díjért. Még mintegy kétszázan várakoznak arra, hogy bejussanak egy-egy ilyen klubba, amelyben egész napjukat eltölthetik.

— A szociális étkeztetés fogalma, köre megváltozott napjainkban. A háború után a közkonyhákon sorakozást egy tál meleg „valamiért”., mindenki restellte. Ma azonban az étkeztetés bizonyos gondoskodási formával is bővült. Az igény egyre növekszik, amelynek megoldása mind nehezebb feladat. — mondta szóbeli kiegészítőjében a Miskolc Város Tanácsa V. B. egészségügyi osztályának megbízott vezetője, a Fogyasztók Városi Tanácsának legutóbbi ülésén, melyen az időskorúak étkeztetésének helyzetét elemezték. A szociális otthon igazgatója — válaszolva a tanács tagjainak kérdéseire is — beszélt a jelenlegi gondokról, a megoldás lehetőségeiről. Elmondta, hogy amíg csak néhány idősek klubja működött, addig a szociális otthonból biztosították az étkeztetést, de most már tizenöt van városunkban, ezeket képtelenek ellátni teljes mértékben. Ennek ellenére még többre van szükség, ezért a tanács úgy tervezte, hogy a következő klubot a Hámorban alakítják ki, ahol a lakosság elöregedett.

Ahogy az elmúlt években emelkedett az igény, a vendéglátóipari vállalatot is bevonták az ellátásba, de a költségnövekedés miatt, innen már csak 29 olyan nyugdíjas top ebédet, aki e magasabb térítési díjat is vállalta. Az országban először kezdeményezték, hogy a bölcsődei konyhák segítsenek, így ma tizenegyből, több mint ezer adagot juttatnak a város különböző pontjaira.

Az egyik tanácstag kérdése az volt, hogy a kórházaink miért nem tudnak segíteni, hisz akkor talán az öregek azon óhaja is teljesülhetne, hogy diétás menüt is tophatnának. Az igazgató válaszából kitűnt, hogy három nagy kórházunk konyhája, vagy a túlzott leterhelés, vagy a leromlott állapot miatt, a legjobb akarat mellett sem tudná megoldani e gondokat. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat igazgatója megoldási ja- , vasolt. Elmondta, hogy az egyik nagy konyhájuk valamikor csak az idősek ellátását biztosította, de ezt a szociális otthon lemondta, ezért bezárták és az embereket elküldték. De, ha szükség van rá, akár holnap is indíthatják újra. Nincs kapacitási gond, ha kell, akár háromezer adag .ebédet is adhat a vállalat különböző helyekről. Az igaz, hogy ha január elsejétől az árkiegészítést nem topják majd, a rezsi- és az áremelések miatt megdrágulnak az előfizetéses ebédek, s a tanácsi költségvetésből is kevesebb jut erre... Ezért a jelentkezők között differenciálni kell majd, hiszen bizonyára akadnak olyanok, akik vállalják az éttermi árakat, s lesznek, akik a legalacsonyabbat sem tudják fizetni.

Szó esett a minőségről és a mennyiségről is. Régebben gyakorta késett a szállítás, s így az ebéd kihűlve érkezett a klubokba. Megpróbáltak ezen javítani — igaz messziről és csak hét kocsival tudják biztosítani a klubokba és lakásokba a szállítást — s így 12—1 óra közötti mindenhová odaér az ebéd. A mennyiség elegendő, nem panaszkodnak a nyugdíjasok, a minőségre sincs érdemi kifogás.

Óránként plusz 30 fonim- tot fizetnek azok. akik otthon igénylik a szociális gondozást, Ez az összeg a nyugdíj mértéke alapján kevesebb is lehet 20—40—60—80 százalékkal. Nékik a gondozó nemcsak az ebédet viszi ki, hanem az apróbb ügyeket is elintézi. Bevásárol, gyógyszert hoz, orvost hív, levelet ír stb. A baj csak az, hogy beszélgetésre nagyon kevés idő jut, melyre az öregeknek talán leginkább szükségük lenne.

A családi hátteret kellené biztosabbá tenni, erősíteni, — mondta összefoglalójában a fogyasztók tanácsának elnöke. Mondatára a következő kép villant elém. Nemrégiben jártam egy idősek klubjában, ahol a nénik, bácsik büszkén mutatták gyermekeik, unokáik fényképét, de rögtön hozzá is tették, nagyon elfoglaltak ám, sokat dolgodnak, hogy a gyermekeknek mindent megvehessenek, nincs idejük a vénekkel bíbelődni. Nem is akarunk a terhűkre lenni . . .

O. B. E.

Egy lókaparó különös összefüggései

ESKÜSZÖM, hogy nem tudom, mi egy ló-, s marhakaparó közötti különbség. Árban biztos van — ha van —, de mindkét eszköz élő jószágok tisztítására szolgál. Nos, ez az eszköz valahogy állattenyésztő telepeinken meglehetősen gyakran romlik el. Hasonlóan a vasvillához, amely jó magyar acélként, híven elgörbül. Egy élelmes állattenyésztő, ha éppen nem akar dolgozni, akkor egyik ágát addig feszegeti, s ehhez nem kell sok idő, amíg el nem törik. Akkor usgyi a raktár, oda is ér fél óra alatt, felvételezi az új szerszámot, amit elvisz a műhelybe, hogy a szükséges szöggel rögzíteni is tudja nyeléhez. Ha éppen nincs kedve dolgozni, akkor az újonnan felszerelt szerszám órák alatt eltörik. Ennyire rossz a magyar acél?

Vagy a magyar láb, amely elhajlítja az eszközöket. Nos, megyénk egyik termelőszövetkezetében választ kerestek erre a kérdésre. Ó, nem ellenőrök, felvigyázók figyellek a gondozók tevékenységére, egyszerűbb eszközt választottak. A munkaeszköz használatáért bért fizetnek. A gondozónak, hogy hozza el otthonról. Nem sokat, átlagban havi 150 forintot, s már erre megtörtént a csoda. Nem törtek az eszközök, a tehenek ragyogóra pucolva várták nemcsak a külföldi vevőt, hanem a mindennapos vezetői ellenőrzést. Sőt, amikor egy brigádvezető almozás helyreigazítása címén egy oszlophoz támasztott villához mert nyúlni, saját munkása szólt rá, hogy inkább a saját villáját használja. Nem tehetett mást, mint hogy elmosolyodott.

ÉRTHETŐN negyedére zuhant vissza a szerszámszükséglet. Jól járt a termelő- szövetkezet, jól jár a dolgozó. Ügy tűnik, a saját tulajdon még mindig fontosabb, mint a közösé. És az jár jól, aki ügyes trükkel, ezt a szövetkezetben is használni tudja. Kommentár nélkül: ez is a társadalmi tulajdon őrzésének új, s hatékony formája. Más kérdés az, hogy miért tartunk itt...

— ki —

Az iskola egymüszakos és pompás tornaterme van. Balogh Imre felvételei

Ha kevés a múlt, akkor álmodnák jövőt...

A községet a vasútvonal úgy választja ketté, mint valami nehezen áthatolható akadály, mint valami folyó. Pedig vize is van Taktahar- kánynak. A hajdan jobb napokat látott Takta, „amely valaha Tokaj alatt, Tiszala- dány határában szakadt ki, azt itt már hírhedt lassúsággal hömpölygő Tiszából, hogy majd Tiszalúc alatt ismét visszatérjen kibocsájtó anyjába”, s a kertek alatt kanyargó Harangod patak, amelynek léte és minősítése alig több, mint a miskolci Szinváé. Még a múlt század végén is, Tokajból csónakkal jártak ide, a halászat mindig biztos zsákmányt ígért, s a folyók ölelte sziget (Királyszigetnek is hívták) fejedelmi vadászmezőnek bizonyult.

Jelent térképezni, múltat kutatni jártunk Harkányban. Az előbbiekhez a mostani, közlékeny, de sietős lakói adtak segítséget, az utóbbi tudnivalók forrásául a Juhász Károly vezette honismereti szakkör községi monográfiája szolgált.

JÓ BOR SEM TEREM

Az állomáson mindig nagy a forgalom. Jönnek, mennek a vonatok, autóbuszok berregnek. Csak iramodásnyira fekszik Szerencs, tíz kilométer, s fél órán belül elérhető Miskolc. Naponta 1500-nál többen kelnek útra a két város vonzásában élő község 4400 lakosa közül. Teljes foglalkoztatottságot nem biztosít, korábban sem biztosított a falu, de a harkányiak bánják is, nem is a kétlakiságot. A városi munkahely adja a fix fizetést, a boldogulás forintjai a kertből, a háztájiból

származnak. Itt nem gond, ha hirtelen vendég jön, ha ha- mari étket kell tálalni. A zöldséget megtermi a ház körüli birtok, az udvaron ka- pirgáló baromfi gyorsan a fazékba kerülhet, s ahogy épület alig van pince nélkül, pince sincs bor nélkül. Tehetős nép lakja ezt a tájat, s ennek az sem mond ellent, hogy a lakosság 12 százaléka cigány. A becslések szerint a magántulajdonú gépkocsik száma meghaladja az ötszázat.

A honismereti szakkör tagjai által készített dolgozat himnikusan szép szavakkal összegzi a lényeget: „Nem született itt nagy költő, világhírű tudós vagy politikus, hadvezér, aki hírnevet szerzett volna községünknek. Erre már jó bor sem terem, mint a Hegyalja falvaiban, de terem bőven kukorica, búza és cukorrépa. Lakosai mindig szorgalmas, haladó szellemű emberek voltak ... Tájszólása sincsen, azt a tiszta, irodalmi nyelvet beszéli, melyen ez az írás is készült.”

TÖHÖTÖM FIA, HORKA

A félezernél több általános iskolás — s ez igazán ne tűnjön oktalan dicsekvésnek a helybeliek szájából — városi, vagy ha úgy tetszik, fővárosi szintű körülmények között tanul. Magas szinv nalú az oktatás, 12 számítógéppel rendelkeznek, s jeles dolgokat produkálnak a szakkörök.

És ismételten a már idézett dolgozatra hivatkozunk, bizonyítandó, huzatos ez a táj. Komolyabb írásos falukrónika még nem jelent meg, s így többnyire szájhagyomány őrzi az emlékeket. Hogy az előnevet a tok-hal adta volna, hogy az utónév Töhötöm fiáihoz, Horkához fűződik? Vagy talán bizánci hatásra a méltóságot jelentő Harkan a titulus őse? Ki tudja? A múlt század elején Fényes Elek említést tesz egy Tisza melletti, ezerlelkes, Szerencstől kétórányira fekvő, református anyaszentegy- házzal rendelkező Harkály nevű faluról. Korábban meglakták ezt a tájat a honfoglalók, pusztítottak itt, tatárok, törökök, labancok. Jaj- halmán, a harangodi csata után, 1697-ben 327 levágott kuruc vitézt temettek el. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy 1875-ben itt lakott Gárdonyi Géza író. Persze, az sem hallgatható el, hogy a település az első világháborúban ötven, a másodikban 120 halottat veszített.

És — ne tűnjön ez hatásvadász fordulatnak — a községben a temető rendezése, s egyáltalán, a végtisztesség megadásának humánus megteremtése igazi, nagy fordulatot jelentett a lokálpatrióta indulatok összekovácsolódásában. A tanácselnök mindenképpen szerette volna, ha megnézzük és lefényképezzük a „szép temetőt”. De lehet-e egy temető szép egyáltalán? Nem ez a legmegfelelőbb jelző.

BÚCSÚ PÉTER-PALKOR

Szatmári Gyula tanácselnök Taktaharkányban született. Ötvenéves. Pedagógus szeretett volna lenni. Ám a sors kifürkészhetetlen akarata folytán kanyargós pályát járt be. A diósgyőri kohászatban öntő- és mintakészítő tanuló lett. Aztán technikumba járt, katona lett, s a leszerelés után igaziból gyáristává vált. A Digépben dolgozva lépett be a pártba, majd hazatért. Sokfunkciójú munkáinak sora hosszú a helyi termelőszövetkezetben, s annak melléküzemágaiban. Szép éveket élt, akkor alapított családot, s belevágott az otthonteremtésbe.

Nem értett a tanácsi munkához, nem készült arra, hogy tanácselnök legyen. Belecsöppent, s csinálta becsülettel. A papot keresztnevén emlegeti, s alighanem fordítva is ugyanez a helyzet, ö az egyetlen tanácselnök idáig, aki már a második ciklust teljesíti. Vannak persze irigyei, feljelentői is. De az sem titok, hogy a harkányi községvezetők belevágtak szabálytalan, de a köz igényeit megtestesítő beruházásokba is.

— Akinek nem volt pénze, vagy nem tudott ígérni, az nem fért az asztalhoz ... Kockázat nélkül nincs üzlet. És én, kollégáimmal együt'. a harkányiak javát akartam. Ügy hiszem, hogy megnyertük. Ritka szép házak épülnek itt. A község lélekszáma nem fogy. Két város vonzásában is megmaradtunk, élünk, s hiszem, hogy boldogulunk.

Megnéztük az elválasztó vasútvonalon túli új épületeket. Itt lakik az orvos, ez a pedagógusok otthona ... Egyetlen egy „tükrös házat” láttunk. December második hetének második napján az új ABC-áruházban 90 forintért kínálták a paradicsomot, a paprika darabja 11 forint volt, az almát 18 forintért mérték. A húskínálatot a füstölt csülök is reprezentálta. Árultak perecet is. darabonként 2 forint 20 fillérért. Az idegen meglepődhet: a termelőszövetkezetet és a mozit is a legjelesebb magyar költőről nevezték el. Pedig Petőfinek semmi közvetlen köze nincs Tak- tahar'kányhoz.

A decemberi első hó itt fehérítette kabátunkat. Egyházban vendégeskedtünk, duruzsoló kályha mellett, abban a reményben, hogy jövőre. a hagyományos harkányi Péter-Pál-napi búcsún újra találkozunk. Senki nem ígért, senki nem fogadkozott. A nyolcvannyclcas naptárt még egyikőnk sem vette meg, s az idei leltár sincs kész...

A Takta ABC havi forgalma kétmillió forint. Braekó István