Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
1987. november 21., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Sály tudós és hűséges fia Szerencsésnek mondhatja magát Sály, amiért a sors tudós fiát a lokálpatrióták hűségével és alázatával is jutalmazta. Az eszmélés egyedi élményeiért, az egész életének értelmet adó nemes „munkaalkalomért”, pályára vezérléséért dr. Barsi Ernő neves zenepedagógus, jeles etnográfus szülőfalujának mindvégig hálás volt, s az a mai napig. A század húszas éveinek bükkaljai faluja neki is, mint annyi falusi gyereknek „kincseit” kínálta, s ő boldog volt a kapott ajándékoktól. Őszi szél fújta, vagy tán májusi szellő az elsőt? Gyócs az ingem, gyócs a gatyám, lobogós az ujja, / nem lobog az nem lobog az, ha a szél nem fújja... — hozta a szél az ősök egyik lé- leküzenetét, s a gyermeki fül, a gyermeki lélek értette és köszönte az ősapák szavát. Éppen későbbi mestere, Kodály írta le egyszer: sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenéhez, — majd így folytatta: ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége. Ö sem ragadt le a véletlennél ... Hamar rájött, hogy az emberi gégében van egy Olyan hangszer, ami szebben szól a világ minden hegedűjénél, csak legyen, aki megszólaltassa! Ezzel a hangszerrel eljuthat az ember a legnagyobb zenei géniuszok éltető közelségébe, csak legyen, aki vezessen. Dr. Barsi Ernő talált ilyen iskolákat, talált ilyen vezetőket. A sályi elemi iskola, jó szülei irányításával éppúgy ápolták, táplálták a Dr. Barsi Ernő pendelyes gyerekként kapott zenei élmény szikráját, tü- zét, akár később a dr. Szabó Ernő és Harsányi István nevével fémjelzett pataki iskola, nem is beszélve a budapesti Zeneakadémiáról, ahol zenei anyanyelvet Weiner Leótól, Bartha Dénestől, Kodálytól kapott. S a cél, ami hajtotta, űzte nem volt más: őrizni a lángot, s azt tovább adni: — Mesterem, Kodály mondotta egykoron: nálunk még háromszáz éve ugyanaz a dal zengett várban és kunyhóban. Azóta a vár romba dőlt; ha áll, lakója idegen, vagy hűtlen lett a magyar dalihoz... A kunyhó hű maradt ... A falu megmentette a tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni. A tűznek nem szabad kialudni. Mestere hitvallásának élt, dolgozott 1947-től a győri Állami Zenekonzervatóriumban, később a győri Tanítóképző Főiskolán... és ennek élt mindig idehaza is Sályban. Mert számára a szülőföld a regenerálódás, az újabb és újabb újjászületés színhelye. Sály az a fészek, ahová — bármilyen messze repül — a madár, mindig visszaszáll. Ülünk a sályi fészek egyik szobájában. Néhány órája érkeztek haza Győrből, illetve még távolabbról, Burgenlanditól. Minap a televízióban is láthattuk, Burgen- landban nagyszabású ünnepség keretében mutatták be dr. Barsi Ernő legújabb kétkötetes művét, a Daloló őrvidéket. Ez a felbecsülhetetlen értékű munka a burgenlandi őrvidék még fellelhető magyar zenei anyanyelvének maradványait tartalmazza. Ülünk a sályi fészekben s Ernő bácsi dalba kezd: Tisza partján elaludtam, / Jaj, de szomorút álmodtam. / Alig el sem szenderedtem / Kilenc zsandár állt felettem. / Csak azt kérdezgetik tőlem: / Hol az utazó levelem? ! Kettőt, hármat agyonlőttem: / Itt az utazó levelem! Szelíd mosoly kíséri a visszafogott hangon, szívmeleggel teli dallamot, ami ritka és szép példája a pen- taton hangkészletű, ereszkedő szerkezetű dallamainknak. — E daloknak — mondja azután — a; zenei élmény mellett pótolhatatlan történeti, kultúrtörténeti értékük van. Ebben a dalban —, amit 1961-ben itt Sályban Sárándi Fefenctől gyűjtöttem — ott az a szó: utazó levelem? Hányán vannak olyanok, akiknek erről ma pontos ismeretük van. Nagyon kevesen. Gárdonyi Géza sályi tanítójának, Malyá- ta Ignácnak iratait nézegettük egy alkalommal az unokáival. Egyszer csak előkerült a német nyelvű, kétfejű sasos útlevél: Reisepass. Unokái felkiáltottak: „Jé a nagyapa külföldre is utazott!” Ahogy jobban megnéztük, akkor láttuk, hogy egyáltalán nem külföldre szólt az útlevél, hanem Egerből Bogácsra. A 48-as szabadságharc bukása után, a Hay- nau-rezsim alatt Magyarországon még az egyik faluból a másikba is csak útlevéllel lehetett utazni. Akkor egyedül a betyár volt az, aki „utazó levél” nélkül is útra mert kelni, sőt az még pisztolyt is szegezett olykor az elnyomó hatalom képviselőire. Ez előbbi dal ezeket az időket idézi. Ez évben másik könyve is megjelent Ernő bácsinak. Sály története. A korábbi könyveinek pedig se szeri, se száma. Bár ma már nyugdíjas, ennek ellenére fáradhatatlanul gyűjt, ír, népdal- kórusokat irányít Sályban és a Kisalföldön, gyerekeket oktat hangszeres zenére és gyermek néprajzi, honismereti szakkört vezet. A gyermekek zenei nevelése különösen szívügye Ernő bácsinak: — Nézzétek, minden énekelt hang a mai iskolából jóformán száműzött múzsáknak készít szállást a gyermek lelkében. A gyermek ösztönszerű, természetes nyelve a dal. Miközben ezeket mondja, hit sugárzik az arcán, őszinte hevület, cselekvő tenni akarás. Ernő bácsi! A legközelebbi viszontlátásig — ami reméljük hamar jő —, mi mást kívánhatnánk? Ugyanazt, amit hosszú távra is! Erőt, kedvet, kellemet, soksok „dalos-éveket”. Irodalmi barangolások 74. Répássy János emléktáblája a bükkábrányi plébánia falán A bükkábrányi parókia falán szerény emléktábla hirdeti: hosszú ideig (20 évig) itt élt és munkálkodott Répássy János plébános, író, költő, aki nem is annyira írói munkásságával, hanem mint Gárdonyi Géza egri, tanítókópezdei magyartanára szerzett magának „hírnevet” a magyar irodalomban. ö volt ugyanis az, aki 1681-ben, az akkor harmadéves Ziegler Gézát félévkor magyar irodalomból bizony megbuktatta. No, de mielőtt e fölöttébb meglepő eset részleteire kitérnénk, lássuk röviden Répássy János addigi életútját! Az akkor még Zemplén vármegyéhez tartozó Her- nád németiben született 1844. február 2-án. Iskolai tanulmányait a miskolci algimnáziumban, majd az egri érseki Lyceumban végezte. Az egri papnevelő intézetben — ahol a teológiát tanulta — jelentős irodalmi tevékenységet fejtett ki. Pappá szentelése után előbb poroszlói káplán volt, majd 14 hónapon át a fővárosban, a Magyar Állam című lapnál dolgozott mint belső munkatárs. Ám innen visszavágyott vidékre, s a papi hivatáshoz, ekkor érseke Jászapátiba nevezte ki káplánnak. Jászapátiból került aztán Egerbe, hol főegyházi hitszónokként és tanítóképző intézeti tanárként egyaránt működött. S ott a képzőben került kapcsolatba Gárdonyi, illetve akkor még Ziegler Gézával. A magyar irodalomból adott elégtelen, illetve a javítóvizsga kettese, no meg Rópássynak azon kijelentései: Ziegler csak Ziegler marad, illetve Fiam! Tebelőled sohasem lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni — azt bizonyítják: tanár-diák viszonya nem volt felhőtlen. Az ok? Közvetlen személyes okként azt említik, hogy egy tréfás lapban Gárdonyi zoológiái jegyzeteket írt Ribizke néven, Répássy tanár úrról. Persze kérdés, hogy a Répa- fi és Répa Matyi bohózatos szerepével ő ruházta-e fel tanárját. Fia, Gárdonyi József szerint „az éretlen Ribizke kitermelője, a Pasqu- ino név alá bújt szerző nem Ziegler Géza volt.. Ám a tényeken ez mit sem változtat. Répássy a hivatalnok-tanár magyarból megbuktatta Ziegler Gézát, aki viszont... ... aki viszont később mégsem haragudott tanárjára, sőt, — fia is ezt állítja: — „Ziegler Géza, Gárdonyi Géza dicsőségét elsősorban Répássynak köszönhette”. Hogy miért? Répássy nagyon sok fogalmazást adott fel tanítványainak. Ugyanakkor a kitűnő, a jeles érdemjegyek nála ismeretlenek voltak. Következésképp otthoni dolgozatírások nem éppen kedvenc időtöltésük volt az egri képzősöknek. Egy kivétel volt közöttük: Ziegler Géza. Irta a dolgozatokat megrendelésre. Egy dolgozat egy hatos. Ugyanazt a témát néha tíz változatban is megírta, „Írói munkássága e dolgozat-kínokon fejlődött és éleződött”. Az más kérdés, hogy Répássy - nak a stílusérzéke nem a legdicséretreméltóbb volt. Hisz mi más a magyarázata annak, hogy éveken át nem vette észre, az osztályban a dolgozatok jó részét ugyanaz a diák írja? Ellentétben Répássy állításával, Ziegler nem maradt meg Zieglernek. Rájött erre később a tanár úr is. Az élő Gárdonyi életrajzi munkájában írja Gárdonyi József: „Szegény derék Répássy professzor teljes életén bűnhődött e kijelentéséért. Emlékszem: egy nyári délután fel- vánszorgott hozzánk a Hóhérpart meredekjén. Becsöngetett a Gárdonyi-portán. E sorok írója fogadta, kisdiá- kos rövidnadrágban és mély tisztelettel. — Apám nincs itthon — válaszoltam sajnálkozóan az érdeklődésre. — Nincs? Hát akkor mondd meg fiam, itt járt az a szerencsétlen, aki őt megbuktatta magyarból. Életem legnagyobb gyalázata.” Répássy 1886. október végéig működött Egerben. Akkor, saját kérelmére, Alsó- Ábrányba (ma Bükkábrány) nevezték ki lelkésznek, ahol 20 esztendőt töltött. Több lapnak, például a Religió- nak, a Magyar Sionnak, a Népiskolai Tanügynek volt külső munkatársa. Irodalmi munkásságát Répássy János költeményei. A jegyes öröme, a Csevegő habok, a Karácsonyi pásztorjáték, az Üjabb költemények jelzik. A Hárfahangok című művének maga Gárdonyi keresett kiadót. A tanítvány egykori tanárjának évről évre visszaköszönt egy-egy levéllel. A sors úgy adta, hogy a tanár túlélte tanítványát. Gárdonyi 1922. október 30- án délután hunyta le örökre szemét, Répássy János 1926. január 19-én halt meg Budapesten. Tanítványa halálának második évfordulóján Répássy „ihletett lélekkel szorította magához a költői lantot, hogy megénekelje diákja elmúlását ... Utolsó rímei annak az agg költőnek, ki dalolni tanította Gárdonyit.” Íme részletek a hattyúdalból: „Sírdombodon égnek a halotti mécsek j S a szívemből hozzád száll még e haty- tyúének. / — Nyugvó poraidra Isten — áldás szálljon; / Almod legyen üdvös — régi jó diákom!...” Műemlékbejáráson A kövesdi nagytemplom Művészi megoldását, külső formáját, tehát architektúráját tekintve szemet vonzó, értékes épület Mezőkövesd legértékesebb műemléke a katolikus nagytemplom. Város fölé emelkedő légies tornya feloldja az épület méretéből, nagyságából egyenként egyenesen követhető robusztusságot, vaskosságot. A műemlék épületben harmonikus egységet alkot a XV. századból származó gótikus szentély (ma kápolna) a XVIII. században a mai méretekre barokk stílusban kibővített, ezáltal uralkodóvá vált templomrésszel. Ez a belső térben még inkább tapasztalható harmonizáció fő érdeme Takács István országos hírű, mezőkövesdi származású templomfestő művésznek, aki a templom freskóit készítette nagy műgonddal. A kövesdi nagytemplom építészetileg legértékesebb része a XV. század táján épült „előd-templom” gótikus stílusban épített szentélye, mai oldalkápolnája. „Építésének közelebbi idejét nem tudjuk meghatározni, csak következtetni tudunk rá — írja Mezőkövesd város monográfiájában Sárközi Zoltán. — A gótikus stílus a tatárjárás után váltotta fel országszerte, s természetesen Borsod megyében is a román stílust... Mezőkövesd, mint vásártartó hely a tatárjárás utáni második évszázad elején bizonyára eljutott addig, hogy egy ilyen épületet létrehozhatott. A község korabeli hovatartozásának, továbbá társadalmi összetételének imerete nélkül is joggal tételezhetjük fel, hogy a békés időkben előnyösnek számító helyen fekvő mezőgazdaságilag jól hasznosítható földeket birtokló lakosság számban és vagyonban meggyarapodva, megfelelő patrónus segítségével a XV. század elején már elég erős volt ilyen anyagi megterhelés elbírására.” A XV. század eleji — esetleg még korábbi — gótikus templom építését egyesek Nagy Lajos király feleségének tulajdonítják. Így van-e nem tudjuk. Arról viszont tudomást szereztünk Varga Sándor kanonok úrtól, hogy ez az egykori kelet—nyugati irányú gótikus templom idővel szűknek bizonyult. — A régi templom hajóját lebontották, csupán a szentélyét hagyták meg. Mai templomunknak ez a legrégebbi, legértékesebb része, a Mária kápolna. A mai méretek 1770-ben alakultak ki. Természetesen azóta történtek átalakítások, változtatások. A Mária kápolna freskóit e század 30-as éveiben festette Takács István, a hajó A kövesdi nagytemplom műemlék épülete mennyezet-freskóit pedig már az én működésem alatt készítette a mester. A leg- j frissebb freskó az Angyali üdvözlet, a torony alatti előcsarnokban. Jellemző érdekessége a képnek, hogy rajta mind az angyalt, mind pedig Máriát matyó népvi- 1 seletben ábrázolta Pista bá- : esi. A matyó népviselet egyébként több freskón is visszaköszön. A Mária ká- i polna úrnapi körmenetet ábrázoló képén az összes korosztály — gyermektől — az eladó lányon át az öregekig — felvonul matyó színpompában. A kövesdi nagytemplom védőszentje Szent László, öt ábrázolja a főoltárkép — ami Kovács Mihály neves művész alkotása — de a mennyezeti freskók között is található olyan, amely a nagy király életének jeles tettét örökíti meg. A templom tornya 1956- ban, az ellenforradalmi események alatt találatot kapott, súlyosan megsérült. Először csak ideiglenesen állították helyre, de aztán — már Varga Sándor működése alatt — eredeti formában újult fel a torony. A kanonok úr 1968-cal kezdődő ittléte óta hozták rendbe a toronyórát, pótolták a korábban elveszett nagyharangot, automatizálták a harango- ! zást, kétezer síposra bővítet- I ték az orgonát, s mint már említettük a nagyhajó mű- | vészi festése is megtörtént. A kövesdi nagytemplom kapcsán a mellette álló plébánia történelmi, kultúrtörténeti nevezetességéről is kell szólnunk. Az épület egyik szobájában — ma ko- í nonaszobának nevezik — őrizték 1806. március 19-én egy éjszaka a magyar szent koronát, amit a napóleoni háborúk idején a császár elől menekítettek. Erre az egykori jeles eseményre a koronaszobában márványtáb- la emlékeztet. A gótikus Mária-kápolnában Takács István freskója: a matyóruhás úrnapi körmenet Ai összeáilitást írta: Hajdú Imre Fotó: Fojtán László-4-t-I:
