Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

1987. november 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 o Nemtörődöm, elegánsan hanyag mozdulat után repül a csikk a sínek közé. Pontosab­ban nem csikk az, félig szivott Symphonia ér földet tisztes röppálya után az ágyazat bazaltkockái között. A nyakkendösen elegáns cigarettázó közömbösen a megálló pirosán hivalkodó szemétgyűjtője felé tekint, majd felszáll a szürkéssárgán bezörgö villamosra. A hölgy, kezében valódi bőr retiküllel, fe­jén kalapkölteménnyel, lábán vagyont érő csizmával tapos a pázsiton. Jobban mondva nem pázsit már az, hanem valóságos mezs­gye a parkban. Az elsárgult fü szinte már nem is mutatja magát itt, a Vologda lakó­telepen, a déli tehermentesítő út mentén. Dózerral nem lehet hagyományt teremteni konkrét és egzakt mérése­Miskolc a csikkszedők eldorádója lehetne, ha vol­na még csikkre szoruló ember a városban, aki el­viselné a szedegetés fára­dalmait, a szánakozó pil­lantásokat. Miskolc a par­kokba taposott ösvények városa lehetne, ha létezne ilyen cím. Lakóhelyünk a környezetért aggódó embe­rek városa kitüntetést is .joggal kiérdemelhetné,' hi­szen bármely fórumon ke­rüljön szóba az utcák és közterek állapota, a leve­gő és a víz minősége, az utcák, a lakótelep élete, azonos hevülettel buzog fel a résztvevők jobbító szándéka, és úgy gondol­hatjuk: ha a szavakat tet­tek is követik, nincs itt semmi baj, Miskolc rövi­desen tisztább lesz, mint a patyolat. Ám különös lények va­gyunk mi miskolciak. Mert egykönnyen előfordulhat, hogy a cigarettázó úr ép­pen egy környezetvédelmi tanácskozásra sietett, s a parkon keresztül gyalogló hölgy negyedórája, félórá­ja elszántan ostorozta a szemetes, piszkos várost, s a köztisztasági szabályok megsértőire még szigo­rúbb büntetést kért. A vá­ros közérzetét, az emberek hangulatát a környezet, -a lakóhely értéke is megha­tározza. Miskolc nem tör­ténelmi város, nem gyógy­fürdőhely, idegenforgalma elhanyagolható. A telepü­lés Eddáékkal szólva „acél­város”, szívében egy kohá­szattal és egy gépgyárral, tengelyében egy szennye­zett patakkal, a Szinvával, központjában, a Széchenyi úton, a „forinton” ideges, lökdösődő tömeggel. Ez az otthonunk. Két­százhúszezren lakunk ben­ne. 0 Miskolc környezetvédel­méről tárgyal a város ta­nácsa. A tanácstagok négy esztendővel ezelőtt tekin­tették át részletesen a kér­dést, néhányan emlékeznek még az akkori vitára, a többiek újonnan választott tagjai a testületnek. „Hosz- szú lesz a napirend” — súgja egy bennfentes, a másik rábólint. Nem csa­lódnak. Előbb a kérdések záporoznak, majd a véle­mények hangzanak el, ta­lán tucatnyian jelentkeznek szólásra. A jegyzőkönyvve­zető ceruzája szántja a pa­pirost, a magnókazetták fogynak, a Vitát hangfel­vételen is megörökítik. Mit hallunk? Szinte ugyanazt, mint négy évvel korábban. Szemetesek az utcák, elhanyagoltak a közterületek. A virágokat a parkokból ellopkodják, az elhagyatott helyeket so­kan illegális szemétgyűjtő­nek használják. A levegő minősíthetetlenül poros, a csapból sárgásbarna víz folyik, a főutak mentén fuilasztó a kipufogó gáz. Ömassán és Bükkszentke- reszten nincs szennyvízcsa­torna, ellenben haladás, hogy a Szinva medrét a közmunkások végre meg­takarították. Egy kérdésre többen felkapjuk a fejün­ket: miért nem tiltják ki a Bükkből a csipkéskúti mé­nest, hiszen a lovak anyag­cseréje is szennyezi a karsztvizet. Sürgős cselek­vést, elsősorban még kö­vetkezetesebb ellenőrzést, szigorúbb bírságolást, al­kalmanként megszégyení­tést követelnek a tanácsta­gok. Elhangzik egy érde­kes javaslat, a városka­pukba építsenek kocsimo­sókat, s az autók csak ak­kor gördüljenek be Mis­kolcra, ha alaposan meg­fürdették a karosszériát. A feliforrósodó hangulat, az indulatos szavak, a túlzá­soktól sem mentes véle­mények jelzik, hogy a vá­lasztópolgárokat képvise­lő tanácstagok elégedet­lenek a környezet állapo­tával. tisztább, virágosabb, emberibb, településen sze­retnének élni. Az igény jo­gos, érthető, kérdés, sike­rülhet-e máról holnapra — egy város életére fordít­va: egyik évről a másik­ra — gyors, látványos fej­lődést elérni. Kevesen gondolkozunk távlatokban, tizenöt, húsz években, egy és több „ciklusban", pedig minden valószínűség szerint ennyi időre lesz szükség az alapvető válto­zásokhoz. De Miskolc még az évezred fordulóján sem lesz olyan szellős, mint Debrecen, a Széchenyi út nem „veri" a Váci utcát, s a felújított belváros sem múlhatja felül a szentend­rei hangulatot. 0 A barátságosabb, ottho­nosabb, emberibb városi környezet létrehozását per­sze már ma megkezdhet­jük, s ha valaki reálisan méri fel a település helyzetét, városszerkezeti adottságait, el kell ismer-“ je: ez a munka már meg­kezdődött. A minőségi vá­rosfejlesztés elveinek meg­hirdetése volt a választó­vonal, abban az időpont­ban, amikor nyilvánvaló­vá vált, hogy nem folytat­ható a korábbi évek gya­korlata. Nem épülhet any- nyi lakás, a beruházások­ra és a fejlesztésekre egy­re kevesebb pénz jut, s a tanácsüléseken, mind gyak­rabban hangzott el a szó: rangsorolni. A völgyekbe szorult Miskolc, a még évtizeddel ezelőtt is „egyutcás” várűs környezetvédelmi szem­pontból is hátrányos hely­zetben van. A Győri kapu otthonainak ablakából nap­ról napra nyomon követ­hető .a kohászat élete, a panelházaktól csak kőha- jításnyira füstölögnek a kémények. A lakó- és az ipari területek összeolva­dása, egybemosódása tör­ténelmi örökség, s egysze­rűen nincs pénz arra, hogy rövid időn belül felszámol­ják a város szívébe ékelő­dött „peremterületeket”, a Szondi telepet, vagy a Bé­ke szálló rosszhírű utcáit. Csak dózerral nem lehet várost építeni, hagyomá­nyokat teremteni. o Mi lehet a reális cél? Az említett tanácsülés előtt a városatyák címére postáz­ták azt a tájékoztatót is, amely a jelenlegi tervidő­szak reális, megvalósítható feladatait részletezi. A szakmabeliek véleménye szerint a levegő védelme érdekében elsősorban a por- és szénmonoxid-szennye- zés csökkentését kell elér­ni. Ennek megvalósítására két kell végezni, s a leve­gőt szennyező ipari és építőipari vállalatokat rá kell szorítani a kibocsátás csökkentésére. A legfor­galmasabb útvonalakon és útkereszteződésekben — például a Szemere Berta­lan és az Uitz Béla utcák­ban — a mostaninál több köztisztasági emberre van szükség, s a takarításra szánt összegeket emelni kell. A levegő szennyezésé­ben a közlekedés is' nagy­mértékben ludas. A füstöt okádó gépkocsiknak nincs helye a miskolci utcákon — ebben a rendőrség se­gíthet a városnak. • A vizek védelmére foly­tatják a városi szennyvíz- tisztító hosszú évek óta tar­tó építését. Az évtized for­dulójára a biológiai tisztító fokozat különböző egysé­geinek megépítése lehel a cél. Ezt a munkát már nem a városi tanács, ha­nem az Országos Vízügyi Hivatal finanszírozza, s 320 millió forintja van er­re a célra. A berendezé­sek szerelése jövőre kez­dődhet meg. s várhatóan csak a VIII. ötéves tervben fejeződik be. A tisz­títómű biológiai fokozatá­nak üzembe helyezésével a város szennyvizeinek nyolcvan-kilencven szá­zalékos tisztítása oldható meg. Több parkot kell a kö­vetkező években építeni a városban, s ami lényeges, összefüggő, nagyobb zöld­felületekre van szükség. Konténer és kukamosó gé­pek beszerzése is szerepel az elképzelések között, ugyanúgy, mint a városi kommunális hulladékártal­matlanító építése, valamint a földvédelem különböző problémáinak megoldása, a termőterületék védel­me. © Igen ám, de mi lesz a csikkekkel, az eldobott té- jeszacskókkal, papírdara­bokkal? Az ülésen Kovács László tanácselnök a kö­vetkezőt mondta: a mis­kolci motoros találkozó megtartásához fenntartá­sokkal, aggodalommal ad­ták beleegyezésüket a vá­ros vezetői. A találkozó baj nélkül lezajlott, s pénzt hozott a városnak. Nagyon tanulságos volt körülnézni az Éden kempingben a sát­rak körül. A vendégek — a motorokat letéve — it­tak. és nem is keveset. A sátrak közelében, környé­kén található szemétből mégis következtetni lehe­tett rá, ki a külföldi és ki a magyar. Vérző szív­vel kellett megállapítanom, hogy a külhonból érkezők sokkal igényesebbek vol­tak környezetűikre. A múlt héten egy zala­egerszegi ismerőssel beszél­gettem. Neki tetszett a miskolci sétálóutca, sőt az utcabútorokat is dicsérte, és — halljanak olvasóink csodát! — egy kisvendég­lőben hangulatosan töltöt­te el estéjét. Miskolc fe­lett nem lebeg a város éle­tét megkeserítő fátum. Erről magunk is meggyő­ződhetünk, ha szembené­zünk önmagunkkal és valóban otthonunknak te­kintjük lakóhelyünket. Udvardy József tri «SB 8K WmMéé p ■ n ^ § m||B 6 fít AMIKOR NEM AD KÖLCSÖNT AZ OTP Kérdezzen-azíaiK­liRíMfi válaszol Marincsák Sándor, Miskolc: Lakását - annak ellenére, hogy szanálásra ítélték — bő­víteni akarja. Ehhez a tanács kártalanítási igény kizárásával megadta az engedélyt. Az olvasó vállalja ennek a kockázatát, vagyis azt, hogy szanáláskor nem fizetik ki neki a most befektetett pénzt, értéket. Nem érti azonban, hogy az OTP miért nem ad ilyen eset­ben kölcsönt, hiszen ö azt visszafizeti. VÁLASZOL: Adámy Tibor, az OTP megyei igazgatóságának osztályvezetője. — Az OTP új lakás- vagy akár toldaléképítéshez csak akkor tud kölcsönt adni, ha a kérelmező jogerős építési engedéllyel rendelkezik. Ab­ban az esetben, ha az épí­tési engedélyben a hatóság kizárja a kártalanítási igény érvényesítését, tehát a meg­építendő objektumnak a fennmaradása bizonytalan, akkor az állami pénzinté­zetnek mines fedezeten nyúj­tandó hitelre. Ha az illető vállalja, hogy saját pénzét. erejét ilyen célra — s ilyen kockázattal — felhasználja, úgy tegye. De hogyan is fo­lyósíthatna kölcsönt egy ál­lami szervezet egy olyan do­loghoz, jelen esetben építke­zéshez, amit egy másik álla­mi szervezet — a tanács — úgy ítél meg, hogy az- ér­demtelen valamilyen ok mi­att. Tudok arról, -hogy Mis­kolcon sok olyan ingatlan van, amelyekre építési tila­lom van. Arról is tudok, hogy ezeket folyamatosan felülvizsgálják, s amennyi­ben az adott területnek a városrendezési tervekbe való beilleszkedése olyan, -hogy hosszabb, vagy akár -rövi- debb távon is indokolatlan az építkezéseket korlátozni, akkor ezeket a tilalmakat föloldják. Abban a pillanat­ban, mikor ez megtörténik, az építési hatóságoknak -már lehetőségük van kikötésmen­tes engedélyeket kiadni. Ezek után pedig az OTP-kölcsön is adható. KÉRDÉS: Vass Jánosné mivkolci lakos ai iránt érdeklődik, hogy miért nem veszik ót a használt, sokszor szinte újnak látszó, esetleg valóban új holmikat a bizományiban? VÁLASZOL: Szőke Béláné, a Bizományi Áruház Vállalat miskolci áruházának igaz gatója.- — A ruházati cikkeket a műszaki árukhoz és a búto­rokhoz hasonlóan, minden­kor a keresletnek megfelelő­en vásároljuk .meg ügyfele­inktől. Meghatározza a fel­vásárlást a szezon is, sőt, bizonyos mértékig a divat. A már nagyon divatjamúlt — főként hagyatékokból származó — ruhákat, kabá­tokat és -egyéb holmikat ugyanis már nem vesszük be. mert nem -tudjuk eladni. Egyszerűen nincs rá vevő. Márpedig a rali táró zás i le­hetőségeink végesek. Nem áll módunkban hosszasan tárol­ni a portékákat, mint aho­gyan ügyfeleinknek sem ér­deke hónapokig bizomány­bán tartani nálunk az ott­hon már szükségtelenné vált ruhát. Természetesen az sem szolgálja javunkat, ha olyan cikkeket utasítunk vissza, amelyek iránt érdeklődnek üzleteinkben. Ezeket figye­lemmel kísérjük a vásárlá­soknál. Mi is gazdálkodunk és ezért igyekszünk mindig megfelelő mennyiséget és választékot kínálni. Ennek függvényében pótoljuk kész­letünket, és ennek alapján vásároljuk meg, vesszük át bizományba a hozzánk be­hozott holmikat. KÉRDÉS: Hroyers Jóiset, miskolci olvasónktól: Miért kell 4-5 hetet várakozni az óra és az aranytárgyak javítására? VÁLASZOL: Vaszil Andrásné, az Órások Szövetkezete, Miskolc, Kossuth Lajos utcai fiókvezető-helyettese: — Ez a várakozási idő ál­talános. Órát és aranytár­gyakat is két hét alatt javí­tunk, de az utóbbi -időben annyira felhalmozódott a munkánk, hogy kénytelenek voltunk ezt meghosszabbíta­ni. Az aranytárgyaknál egyébként gyakori, hogy Bu­dapestre kell küldenünk, mert' itt nem tudjuk vállal­ni. Ebben az esetben még inkább megnövekszik a vá­rakozás ideje, de természe­tesen amikor lecsökken a munka, egy hétre is elvál­laljuk. Azt sem szeretnénk azonban, hogy a minőség -rovására menjen a mennyi­ségi munka siettetése, ezért kérjük vásárlóink türelmét. Tudjuk, mindenkinek fontos, hogy minél előbb elkészül­jön az órája, de nem biztos, hogy örülne annak, ha két­hetente újra hoznia kellene, csak azért, mert -műszerésze­ink elkapkodták a javítást. KÉRDÉS: (Nagy Arpádné, Miskolc, Leszih A. u. 7. M 2.) az Észak-Magyarországba kerülő fényképeket ki birálja el? Az újság színvonalát mennyire emeli, vagy csak a hely­töltés miatt van szükség a fotókra? Mennyi pénzt kap egy fotóért a fotóriporter? VÁLASZOL: laczó József fotórovat-vezetö. — A megyei napilapban megjelenő fotókat a mon­danivaló, a téma, az ese­mény. és a megoldás függ­vényében a fotóriporter vá­lasztja ki, azáltal, hogy me­lyik filmkockákat nagyítja ki. Majd ezt követően kö­zös döntéssel születik a „végeredmény" az olvasó-, illetve a tördelöszerkesztövel. Ha, fontos esemény fotóról van szó, akkor a főszerkesz­tő-helyettes, illetve a fő- szerkesztő dönt, hogy melyik kép kerüljön a lap hasáb­jaira. Tehát a megjelenés tulajdonképpen közös „pro­dukció”. Azt viszont, hogy az új­ság színvonalát emeli-e a fotó, döntse el a kedves ol­vasó. Mindenesetre a kis­számú fotós kollektíva (3 fő) arra törekszik, hogy a me­gyei pártbizottság lapjában mennél színvonalasabb ké­pek jelenjenek meg. Úgy ér­zem, hogy a fotók nem hely- töltő anyagok — szerencsé­re a szerkesztőség vezetői is így gondolkodnak — hi­szen az írott anyagokban megjelenő úgynevezett il­lusztrációfotókon kívül mind több szóló (önálló) kép, valamint képes, illetve kép­riport jelenik meg. Az of­szet technikára áttérve még nagyobb szerep jutott a , fotóriportereiknek, hiszen ez a nyomdai eljárás tette le­hetővé, hogy időnként szín­vonalasabb (művészi) fotók is megjelenjenek. Azér.t meg­lepő a kérdés, .mivel nagyqyi sok olvasó még több fotót szeretne látni lapunkban. Mert el lehet képzelni a lapot fotóik, illetve rajzok nélkül, tiszta betűtengerként? Rohanó időnkben minden magára adó lap — köztük az Észak-Magyarország is — a vizuális újság készítésére törekszik. Nem véletlen ha­zánkban sem az egyre több képesújság megjelenése. Ki merem jelenteni tehát, hogy a fotókra igenis szükség van, így a fotóriporterekre is. Kis túlzással fogalmazva: a fotósok képeikkel írják a tör­ténelmet. Mi a lapnál me­gyei történelmet... Hiszen sok olyan filmkocka (kép) van birtokunkban, ami már „történelem”. Csak hogy egy pár dolgot említsek: az Ist- ván-malom leégése, a Rorá- riusz cukrászda felrobbantá­sa, számos városrész, ami már nincs; megyénkben számos nagyüzem „születé­se'; kiemelkedő politikai, és gazdasági eseményeik képek­ben stb., stb.... El lehet képzelni, hogy mennyivel szegényebbek len­nénk a fotóik nélkül. Ha, Daguerre 1837-ben nem ta­lálja fel az ezüstjodiddal be­vont fémlemezre felvett kép előhívás! módját. Ha, elő­deink nem örökítik meg fényérzékeny anyagra Petőfi és Ady portréját. Mennyivel szegényebbek lennénk, ha a fényképezés úttörői nem lettek volna ott világesemé­nyeken. Az sem nagyképű­ség. hogy tudósakat és tör­ténészeket sokszor a fény­képek segítették munkájuk­ban ... Az utolsó kérdésre viszont nem tudok válaszolni, mi­vel a fotóriporterek havi bérért dolgoznak. Havi nor­májuk 55 megjelent kép. Át­lagban havonta egy fotós­nak 100 fényképe jelenik meg... A fotóriporterek nevében azt kérem, hogy olvasóink az ötletekkel is segítsék munkánkat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom