Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-29 / 255. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. október 29., csütörtök Filmlevél 9 Érzékeny búcsú a fejedelemtől HŰSOROK Bethlen Gábor és öccse, István ván). Vitézy László rövid doku­mentumfilmjei, majd későb­bi dokumentumjáték-filmjei mindenkor nagy érdeklődést és vitákat keltettek. Jó ér­telmű vitákat. Ugyanis a viták nem arról folytak — például a Békeidő, vagy a Vörös föld esetében —, hogy azok művészi színvo­nala milyen, az vitathatat­lan volt a maga műfajában, hanem az volt a polémiák témája, vajon a rendező által az adott műben fel­rajzolt élő társadalmi, min­dennapi problémák a való­ságban milyen gyökérrel kötődnek az ábrázolt idő­szakhoz, környezethez, mi­ként rezonálnak azok rész­ben az érintett közegben, részben az egész ország tár­sadalmának közéleti gondo­kért felelősséget érző hánya­dában. Sokféle utóhatás is kísérte mindenkor Vitézy ilyen filmjeit, vitatták jo­gosultságukat, helyeselték, a bennük ábrázolt témák ré­vén maguk a filmek is köz­életi vitatémák lettek. Most a rendező játékfilmmel, rá­adásul történelmi témájú já­tékfilmmel jelentkezett. Ér­zékeny búcsú a fejedelem­től című filmjét Hankiss Ágnes írta, Jankura Péter fényképezte, zenét pedig Mártha István szerzett hoz­zá. A film címében emlegetett fejedelem nem más, mint Bethlen Gábor, Erdély XVII. század eleji fejedelme. Az ő életének, illetve uralko­dásának, betegeskedésének utolsó időszakát látjuk ben­ne, s megismerjük az akko­ri, három részre tagolt or­szág erdélyi kormányzatának „hintázó” politikáját, a tö­rök és a Habsburg-kedvez- mények keresését, azok egy­más elleni uszításának kí­sérleteit, Mindez azonban az érdeklődőnek, meg aki az iskolában megtanulta a tör­ténelemleckét, ismerős. Eb­ben a filmben mindezeket más, nagyon sajátos szem­szögből látjuk. Alapvetően egy idegenből jött lovag, a spanyol származású, de Ve­lencében élt Don Diego di Estrada szemével, akit Beth­len Gábor hozatott udvará­ba táncmesternek, de való­jában azért, hogy megírassa a maga fejedelemségének történetét, úgy, ahogyan ő láttatni szeretné magát és uralkodását részben a kor­társ külföld, részben az utókor szemében. Ez pedig azt is jelenti, hogy szubjek­tív történetírást kívánt, sok­(Bessenyei Ferenc és Avar Ist­féle elhallgatással, utólagos „kozmetikával”, amit vi­szont az érdektelen, de igaz­ságosságra törekvő spanyol lovag nem fogadott el, s kö­vetkeztetéseivel, magánnyo­mozásaival a fejedelem szán­déka ellenére is felderített néhány olyan történelmi adalékot, amelyelk bizony összességükben Bethlen Gá­bor emlékét nem díszítik túl, hanem kisebb mértékben de- heroizálják is e történelmi alakot. A történelem jobb megis­mertetése, korábbi történet- írások szakadékainak feltöl­tése, bizonytalanságainak tisztázása a történelemmel foglalkozó művészetnek is feladata. Ebben a műben azonban igen elhatalmasodik az udvari intrika, a sokféle összefonódás-szövődés, egy­más hatalmára, befolyására való féltékenység, s nem utolsósorban a fejedelem ifjú felesége, Brandenburgi Katalin határtalan szerelmi éhsége és annak sokféle kö­vetkezménye. A fejedelmi udvar körül megjelenő fér­fiak egy része elsősorban ilyen jelleggel van jelen, ki a íejedelemnénelk udvarol, ki a társalkodónővel űz meghökkentő szerelmi játé­kot, amiket a film nagyon látványosan érzékeltet is, s szinte nehéz eldönteni, hogy egy országot irányító politika hátterében l'olynak-e itt mindenféle szerelmi játé­kok, vagy azoknak szolgál hátterül az erdélyi politika. Legyünk jóhiszeműek, fogjuk fel az első értelmezés sze­rint. De így meg sok ezek­ből a cselekvésekből. Történelmileg hitelesíteni, elfogadni a filmben felbuk­kanó történeti adalékokat a szaktudomány dolga. A né­ző érzékletes történetet, ne­mes szórakoztatást várhat, de azt csak részben kapja meg. Egyenetlen a film. Pedig nagyszerű színészek vállal­tak benne szerepeket: Bes­senyei Ferenc, Avar István. Cserhalmi György, Pap Ve­ra. Andorai Péter, Vajda László és két külföldi: Krysztof Wakulinski és Hanna Mikuc. Megnézni mindenképpen érdemes. De csak felnőtteknek. * A hét másik új filmje A Bounty című amerikai ka- landfiim, amely nem más. mint a legutóbb 1973-ban látott Lázadás a Bountyn című kalandos történet újabb, 1984-es, immár soka­dik feldolgozása. rádió KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 0.05: Műsorismertetés. — 8.15: Mai programok. — 8.20: Egy kis figyelmet kérek! — 8.30: Most érkezett. — 0.16: Zeneiskolások­nak. — 9.30: A külpolitikai ro­vat műsora. — 10.05: Diákfél­óra. — 10.35: Törpék felvonulá­sa. — 10.50: Millöcker operett­jeiből. — 11.28: Tizenkét szék. Ilf és Petrov regénye rádióra al­kalmazva. — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Mozaik a frankfurti könyvvá­sárról. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Műsorismer­tetés. — 14.10: Halottak napja Bécsben. Vers. — 14.25: Nóták. — 15.01: Hatalom nélkül. Jele­netek Dobozy Imre regényéből. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Operafelvételekből. — 17.30: Kó­rusportrék. — 18.12: Müsoraján- lat. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.25: Könyvújdonsá­gok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.25: Ifjúság ’87. — 20.25: Népzene Törökországból. — 20.40: Kutatásértékelés. Beszél­getés. — 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Otto Fe­renc: Nagy fanfár. — 22.43: Egy igazgató névjegye ... — 23.03: Évszázadok mesterművei. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. Zenés műsor hajnalig. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Verbunkosok. — 8.20: Á Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. — 10.35: Széljegyzet. — 10.45: Lát­tuk. hallottuk. — 11.30: Világ­újság. — 12.00: Hírek. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.25: Útikala­uz üdülőknek. — 12.30: A nép­művészet ifjú mesterei. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Nosz­talgiahullám. — 13.45: Színe-ja- va . . . — 15.05: Tudományos könyvespolc. — 15.10: Operaslá­gerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Kirándulás a spanyol popzenében. — 16.45: Virágéne­kek. — 16.58: Műsorismertetés. — 17.05: Ipargazdák. — 17.10: Zoltán Erika felvételeiből. — 17.30: Zöld telefon. — 18.30: Slá­gerlista. — 19.05: Debreceni dzsessznapok. — 20.00: A Pop­tarisznya dalaiból. — 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpa­da. — 22.16: Tárogatómuzsika. — 22.30: Operettkedvelőknek. — 23.20: Prince nagylemezei. — 0.15: Éjfél? után. Zenés műsor hajnalig. BARTÓK: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.08: Időszaki kiállítások. — 8.13: Operafinálék. — 8.50: Glenn Gould csembalózik. — 10.00: Zenekari muzsika. — 11.05: Felhívjuk a figyelmet! — 11.10: A szimfonikus zene folytatása. — 11.50: Adhan Saygun művei­ből. — 12.39: A szpvjet kultúra hónapja. — 13.03: Műsorismerte­tés. — 13.05: Magyarán szól­va .. . — 13.20: Utak és irányok. — 14.08: Liszt: Dante-szimfónia. — 14.58: Pophullám. — 16.00: Vi­valdi-müvek. — 16.32: Bemutat­juk új felvételeinket. — 17.00: Bevezetés a filozófiába. — 17.30: Zeneközeiben a magnó­sok. — 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi mű­sora.— 18.58: Műsorismertetés. — 19.00: Don Giovanni. Opera. Közben 20.30: Elfelejtett költők. — 20.50: Az opera folytatása. — 22.30: Balettzene. — 22.51: Napjaink zenéje. MISKOLCI STÚDIÓ (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Bor. sód. Heves és Nógrád megyéből. — 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: A Tiszától a Dunáig. Zenés magazin. — Közben 18.00—18.15: Eszak-ma- gyarországi krónika. — 18.25— 18.30: Lap- és műsorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 9.00: Tv-torna nyug­díjasoknak. — 9.05: Teledoktor. — 9.15: Zenés, anekdotikus já­ték Zerkovitz életéről. — 10.20: Kalendárium 1987. — 11.10; Kép­újság. — 17.05: Hírek. — 17.10: Tv-börze. — 17.20: Popkorong. — 18.00; Képújság. — 18.05: Te­lesport. — 18.30: Reklám. — 18.40: Miki és Donald. Amerikai rajzfilmsorozat, — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás! — 19.20: Reklám. — 20.05: Szerelmi félidő. Csehszlovák tv-játék. — 21.10: Van öt perce? — 21.15: Panoráma. — 22.15; A 75 éves Boldizsár Ivánnal beszélget Fe- ledy Péter. — 23.00: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.05: Képújság. — 17.10: Torna. — 17.15: Digit-alk. — 17.45: Pannon Krónika. — 18.45; Színházi este... — 21.20: Betűreklám. — 21.25; Híradó. — 21.40: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.50: Hírek.— 9.00: Iskola-tv. — 9.20; Rétkaszálás. Szlovák film. — 10.45; Katonák magazinja. — 11.25: Orvosi taná­csok. — 11.35: A jelenkor törté­nelmi tapasztalatai és forradal­mi feladatai. — 12.05: A televí­zió diszpécserszolgálata. — 12.35; Hírek. — 16.35: Hírek. — 16.40: Szakmunkástanulók műsora. —■ 17.10: Törökország. Dokumen­tumfilm. — 17.30: A vandaliz­mus veszélyei. Kisfilm. — 18.00: Közép-szlovákiai magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: URII- kocsival. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.20: Időjárás­jelentés. — 19.30: Híradó. —­20.00: Csend a tárgyalóteremben. Tv-játék. — 21.10; Csehszlovák- szovjet kulturális kapcsolatok. Dokumentumsorozat. — 21.40: Baráti találkozó. Magazin. — 22.20; Éjszakai hangverseny. — 23.00: Hírek. mozi BÉKE: Montreali bankrablás. Mb. színes francia krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés; nlO és f 12 órakor. — Bounty I—II. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 év! Dupla, felemelt helyár! Kezdés: 3 és í6 órakor. — Kro­kodil Dundee. Színes ausztrál vígjáték. Kiemelt l. helyár! Kez­dés: 8 órakor. — KOSSUTH: Bounty I—II. Mb. színes ameri­kai kalandfilm. Dupla, felemelt helyár! Kezdés.- hn5 és 8 óra­kor. — Érzékeny búcsú a feje­delemtől. Színes magyar film. 16 év! Kezdés; 9, 11. f3 órakor. — HEVESY IVAN FILMKLUB: A szurámi vár legendája. Színes szovjet film. 14 év! Kezdés; f7 órakor. — HEVESY. VIDEO: Hét csodálatos harc. Színes hongkon­gi kung-fu film. Kezdés; flO. f 12 és Í3 órakor. — TÁNCSICS: Ma­lom a pokolban. Színes magyar film. 14 év! Kezdés: f4 és f6 órakor. — Fogadjunk! Mb. szí­nes olasz filmvígjáték. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés- Í8 óra­kor. — TÁNCSICS, KAMARA: Jim Craig. Mb. színes ausztrál vvesternfilm. Felemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁN­CSICS, VIDEO; Kalandorok. Szí­nes francia kalandfilm. Kezdés: 9, 11, f3, Í5 és Í7 órakor. — SZIKRA: Macskafogó. Színes magyar rajzfilm. Felemelt hely­ár! Kezdés; 4 órakor. — Búcsú­zás I—II. Színes szovjet film. Dupla helyár! Kezdés; 6 órakor. — FÁKLYA; Country Texasban. Színes zenés amerikai film. Ki­emelt 1. helyár! Kezdés- 4. 6 és 8 órakor. — FÁKLYA. KAMA­RA: Ezermilliárd dollár. Mb. színes francia politikai krimi. 14 év; Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 órakor. — ADY MŰVELŐDÉ­SI UAZ; Kicsorbult tőr. Mb. szí­nes amerikai bűnügyi film. Ki­emelt 2. helyár! 16 év! Kezdés: 5 és 7 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: Siker. Színes szovjet film. 14 év! Kez­dés; 5 és 7 órakor. — HÁMOR: Bounty I—II. Mb. színes ameri­kai kalandfilm. Dupla, felemelt helyár! Kezdés: f6 órakor. — PERECES, BÁNYÁSZ: Schi­mansky felügyelő. Mb. NSZK- beli krimi. 14 év! Felemelt hely­ár! Kezdés: 6 órakor. — KA­ZINCBARCIKA, BÉKE: Két választás Magyarországon. Szí­nes magyar film. Kezdés.- 4 és 6 órakor. — LENIN VAROS, DER­KOVITS: Dr. Minorka Vidor nagy napja. Színes magyar if­júsági film. Kezdés; f6 órakor. — BMX-banditák. Mb. színes ausztrál ifjúsági kalandfilm. Fel­emelt helyár! Kezdés- f8 órakor. — MEZŐKÖVESD. PETŐFI: A bátor lovacska. Mb. színes ar­gentin mesefilm. Kezdés: 5 óra­kor. — sandokan. színes olasz —francia—NSZK-beli kalandfTlm. Felemelt helyár! Kezdés- 7 óra­kor. — SÁROSPATAK. ' RÁKÓ­CZI : Gyilkos robotok. Színes amerikai tudományos-fantaszti­kus film. 14 év! Kiemelt 2. hely- ár! Kezdés; f5 és 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Tex és a Mélység Ura. Mb. szí. olasz kalandfilm. 14 év! Fel­emelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÖZD, BÉKE; Az én kis falum. Mb. színes csehszlo­vák komédia. Kezdés; 5 órakor. — Vissza a jövőbe. Mb. színes amerikai tudományos-fantaszti­kus film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés; 7 órakor. — SZERENCS. RÁKÓCZI: Napló szerelmeim­nek I—II. Színes magyar film. 14 év! Dupla helyár! Kezdés; 5 órakor. — EDELÉNY. MÁJUS 1.: Én a vízilovakkal vagyok. Mb. színes olasz filmvígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f6 órakor. — ENCS: A cápa 2. Szí­nes amerikai kalandfilm. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 órakor. — TOKAJ, PETŐFI: A tuareg bosszúja, színes olasz kalandfilm. Kiemelt 1. helyár! 14 év! Kezdés; 6 órakor. RÓNAI VIDEOMOZI: A VASÁRNAPI Nő Olasz krimi Fsz.: Jacqueline Bisset, Marcello Mastroianni 18 éven felülieknek! Kezdés: 15, n és 19 órakor színház 29., csütörtök Benedek Miklós A Bounty című amerikai film egy csábító kockája. II. Lajos király Madách bérlet (7) A Miskolci Nemzeti Színház 1987. november havi játékrendje DATUM ELŐADÁS BÉRLET, KEZDÉS DATUM ELŐADÁS BÉRLET, KEZDÉS November 21., szombat KVANTUM FANTUM Gyermekelöadás CSAPDAJA Délután 3 órakor 1., vasárnap MARIA FŐHADNAGY Bérletszünct (Matiné — féláron!) Délelőtt 11 órakor CSILLAGOK Katona bérlet A HAJNALI Este 7 órakor 2., hétfő A MISKOLCI Népszerű bérlet ÉGBOLTON SZIMFONIKUS Este fél 8 órakor ZENEKAR 22., vasárnap KVANTUM FANTUM Gyermekelöadás HANGVERSENYE CSAPDAJA Délután 3 órakor 3—4. Nincs előadás CSILLAGOK Déryné bérlet A HAJNALI Este 7 órakor 5., csütörtök Csehov: Este 7 órakor ÉGBOLTON CSERESZNYÉSKERT A Gdanski 23., hétfő A MISKOLCI Téli bérlet Tengerparti Színház SZIMFONIKUS Este fél 8 órakor ► vendégjátéka ZENEKAR HANGVERSENYE 6., péntek Nincs előadás 24., kedd CSILLAGOK Csortos bérlet 7., szombat DÍSZELŐADÁS Este 6 órakor A HAJNALI Este 7 órakor A NAGY OKTÓBERI Jegyek nem válthatók ÉGBOLTON SZOCIALISTA FORRADALOM 25., szerda CSILLAGOK Lehár bérlet ÉVFORDULÓJA A HAJNALI Este 7 órakor TISZTELETÉRE ÉGBOLTON 8., vasárnap Nincs előadás 26., csütörtök CSILLAGOK Huszka bérlet 9., hétfő A MISKOLCI Téli bérlet A HAJNALI Este 7 órakor SZIMFONIKUS Este fel 8 órakor ÉGBOLTON ZENEKAR HANGVERSENYE 27., péntek CSILLAGOK Vörösmarty bérlet A HAJNALI Este 7 órakor 10—11. Nincs előadás ÉGBOLTON 12., csütörtök CSILLAGOK Egyetemi bérlet 28., szombat CSILLAGOK József Attila A HAJNALI Este 7 órakor A HAJNALI ifjúsági bérlet ÉGBOLTON ÉGBOLTON Délután 3 órakor 13., péntek CSILLAGOK Bemutató bérlet A HAJNALI Este 7 órakor 29., vasárnap KVANTUM FANTUM Gyermekelőadás ÉGBOLTON CSAPDAJA Délután 3 órakor 14,, szombat KVANTUM FANTUM Gyermekelöadás CSAPDAJA Délután 3 órakor 30., hétfő Ncbdal: A Kassai Állami MESÉBŐL MESÉBE Színház CSILLAGOK Csiky bérlet Gyermekbalett balettegyüttesének A HAJNALI Este 7 órakor 3 felvonásban vendégjátéka ÉGBOLTON Délután 3 órakor 15., vasárnap 16., hétfő 17., kedd KVANTUM FANTŰM CSAPDÁJA CSILLAGOK A HAJNALI ÉGBOLTON Verdi: TRAVIATA A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka II. LAJOS KIRÁLY 18., szerda II. LAJOS KIRÁLY 19., csütörtök CSILLAGOK A HAJNALI ÉGBOLTON 20., péntek KVANTUM FANTUM CSAPDÁJA CSILLAGOK A HAJNALI ÉGBOLTON Gyermekelöadás Délután 3 órakor Szigligeti bérlet Este 7 órakor Este 7 órakor Kossuth ifjúsági bérlet Délután 5 órakor Shakespeare ifjúsági bérlet Este 7 órakor Madách bérlet Este 7 órakor Gyermekelöadás Délután 3 órakor Upor bérlet Este 7 órakor December 1., kedd TŰZIJÁTÉK 2., szerda TŰZIJÁTÉK 3., csütörtök II. LAJOS KIRÁLY 4., péntek II. LAJOS KIRÁLY 5., szombat KVANTUM FANTUM CSAPDÁJA 6., vasárnap KVANTUM FANTUM CSAPDAJA Arany János ifjúsági bérlet Este 7 órakor Petőfi ifjúsági bérlet Este 7 órakor Schiller ifjúsági bérlet Este 7 órakor Földes ifjúsági bérlet Este 7 órakor Gyermekelőadás Délután 3 órakor Gyermekelőadás Délután 3 órakor SZERVEZÉSI OSZTÁLY: Telefon: 38-960 Jegypénztár telefonja: 15-680 Színházjegyek a bérleti előadásokra is válthatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom