Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
1987. augusztus 1., szombat ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 9 E. KOVÁCS KALMAN: Keserű mandula A langyosokat kiköpi az isten, a törtetőket kinevetik a temetésükön. Aki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, vénségére magára marad. Akinek minden vélt nagyság előtt gerince görbül, az halálos ágyán zokog szégyenében. Aki folyvást hajtogatja: nekem gyermekeim vannak, ezért be kell fogni a pafám, még megkaphatja: apám, mi nem kértük, hogy sunyító légy miattunk. Akit kárörömmel tölt el a bátrak bukása, azt egyszer feltétlenül arcul köpik. Aki barátját igaz ügyében cserbenhagyja, az alábbvaló a béka fenekénél. Aki hízelegve akar nagyra nőni, azt törpévé nyomja az idő. Aki elhallgatja az igazságot, annak homlokán ég a nyomorultak bélyege. Aki a vagyonára büszke, az le van szarvasbőrrel takarva. Aki a méltóságára felíuvalkodott, az fulladjon a protokoll tengerébe! A kijárónak és protekciósnak kijár, hogy a hűvösön elmélkedjenek a tisztességről. A törtetőket kinevetik a temetésükön, a langyosokat kiköpi az isten. Nincs falu álfaiában Bonyhádi Péter és V. Farkas József könyve „Nincs magyar falu általában. Az országos tftlagot ki lehet mutatni, de előfordulhat, hogy pontosan olyan mutatójú falu nem is létezik.” Az egyik jeles közéleti személyiségtől idézik ezt a mondatot Bonyhádi Péter és V. Farkas József „Első kézből” című könyvében. Ismert és kevésbé ismert emberek nyilatkoznak ez ügyben, Enyedi György akadémikus, Megyei Jenő, a Pápakovácsi Községi Közös Tanács elnöke, Romány Pál, a Bács-Kiskun Megyei Pártbizottság első titkára, Szabó István, a TOT elnöke. Szlameniczky István, a Szövosz elnöke. A mai magyar falu bonyolult helyzete tárul fel mondataikból. Kimondják például, hogy erősíteni kell a falvak népességmegtartó erejét, bár mind a háromezer község nem fejlődhet egyformán. Beszélnek a falvak városépítő szerepéről, illetve arról, hogy — persze, nem most, hanem később — nálunk is megtörténhet, hogy a városban lakó emberek ki- sebb-nagyobb része visszavándorol a faluba . . . Ez a néhány gondolat csupán ízelítő a szerzők igényességéről. illetve egy adott téma megközelítésének módjáról. Ugyanezzel az igényességgel keresnek választ könyvükben a hústermelés és húsfogyasztás, az ökológiai mezőgazdaság, az érdekvédelem, a vízgazdálkodás, s még több más, a falu és a mezőgazdaság életével összefüggő számos jelenségre. Ismert és kevésbé ismert emberek mondják el a gondolataikat. Egy kicsit a könyv értékét is jelzi, hogy a Társadalmi Szemle júliusi száma közli például a veszp- rémvarsányi tsz-elnök visz- szatekintését, amelyből az olykor tévedő, ám keményen küzdő, s előrehaladó ember arcéle bontakozik ki. A címlapból megtudjuk, hogy a Mezőgazdasági Könyvkiadó szerkesztői ezt a művet egy sorozat első könyvének szánják — ha megnyeri az olvasó tetszését. Meggyőződésünk, hogy egyértelmű igen lesz a válasz, s újabb, dokumentum- értékű köteteket olvashatunk még e sorozatban. M. L. kell nekik beiratkozniuk. Ugyanebben a levélben a tanító urat egyetlen tollvonással nyugdíjazzák. Hetvenkét éves volt. A döntés törvényes és időszerű volt, de nyers, embertelen, szívtelen és rideg. Egy szó, egy kedves szó, egy kézfogás, még ha formális is, járt volna a felmondólevél mellé. De elmaradt, űrökre elmaradt, Ezt már az „égiek” sem tudják pótolni. Az öreg magába roskadt, betántorgott a tanterembe, felült a katedrára, ráborult a szúrágta fenyőfa asztalra, és zokogott. A pusztaiak szerint így sírni még embert nem hallottak. Nem lehetett megvigasztalni! Nem lehetett megbékíteni, megcsendesíteni. Járt-kelt, és magában beszélt. Napok alatt tes- tileg-lelkileg megrokkant. Augusztus végén mindenki ámulatára, mégis kime- szeltette az iskolát, szépen ■ fehérre, mint azelőtt. Szeptember elsején fölöltötte fényesre koptatott ünneplő ruháját, nyakkendőt kötött és nyolc órakor belépett az üres tanterembe. Végignézett a padsorokon, egy pillanatig várt és imigyen szólott: üljetek le. Aztán elkezdte szokásos tanévnyitó ünnepi beszédét. Szólt a szülőkhöz, szólt a gyerekekhez. A rövid „ünnepség” után elkezdte a tanítást. A nyitott ablakon beözönlött a nyár végi napsugár, melegen sütötte a rideg, elárvult vályogfalakat, és megvilágította az üres padsorokat. Az öreg tíz órakor, annak rendje és módja szerint, elrendelte a szokásos tízperces szünetet, és amikor az lejárt, becsengetett. Így ment ez három évig. mindennap, kivéve a vasárnapot, a karácsonyi, a húsvéti és a nyári szüneteket. Ezeket pontosan betartotta, szüneteltette a tanítást. Egy októberi déielőt tön felkerestem. „Tanított.” Megvártam a tízórai szünetet, és bekopogtam hozzá. Köszöntem. Nem fogadta, rám se nézett. Mint ötven évvel ezelőtt, hosszú meggyfa szipkájába gyömöszölgette sodrott cigarettáját. Időnként kiszólt az ablakon: Csendesebbek is lehetnétek. A becsengetés előtt szólalt meg: — Te mit keresel itt? — Eljöttem meglátogatni a tanító urat. Oriin Krumov; Kicsi szürke ember Egyik reggel kinyitottam az ablakot, és láttam, hogy szürkévé változott a világ. Milyen lehangoló — gondoltam magamban — ilyen világban élni. És kimondhatatlanul nyomasztott a szürkeség, és megzavart az ábrándozásban. Fogtam egy ecsetet, és zöldre festettem a világot. De így sem nyerte el a tetszésemet, és olyan emlékek idéződtek föl bennem, melyek elől egész életemben menekültem. Ezután a kék színnel próbálkoztam, és befestettem eget-földet. Most aztán valósággal szárnyalni fogok — ujjongtam magamban. Néztem-nézegettem a kékséget, ecsettel a kezemben, de szó sem volt szárnyalásról és a repüléshez sem volt kedvem. Mégiscsak biztonságosabb ideien! a földön ... Ekkor belenéztem a tükörbe és láttam, hogy én magam vagyok a szürke. Szürke volt a szemem, szürke volt a zakóm, sőt még a mozdulataimban is volt valami szürkeség. Anatómiai ismereteim révén tudom, hogy az agyam is szürke, s bizonyára a gondolataim is azok. Most aztán milyen színre fessem át magam? Ha álfestem, nem önmagam leszek többé, hanem egy egészem másvalaki. De hát miért is tiltakozzam a természetem ellen? Kinéztem az ablakon. Egyáltalán nem illik ez a tarkabarka világ egy olyan szürke emberhez, mint én vagyok. Megragadtam az ecsetet, és egy hosszú szürke vonalat húztam a horizontra. Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán Fel kell lőni a világűrbe... az Eiffel-tornyot. Természetesen nem magát a tornyot, csak a modelljét. Ezt a különös feladatot kapták azok, akik részt kívánnak venni azon a pályázaton, amelyet a francia főváros nevezetességét üzemeltető társaság hirdetett meg. A társaság így akarja megünnepelni az 1989-ben százéves torony jubileumát. A pályázat szervezői azt javasolják a szakembereknek, hogy ter— Láthatnád, hogy nem érek rá, mindjárt folytatódik a tanítás. — Kérem, engedje meg. hogy részt vehessek a következő órán. — Jó, nem bánom, keress magadnak helyet, hátul valamelyik padban. De ne rendetlenkedj, ne zavarj, mert kihajítlak. Leültem. Csend. Történelemóra következett. Az 1943-as kiadású egyházi tankönyv szerint. Trianon és minden, ami utána következett, pontosan, sorba szedve. Ezen az órán 1939-ig jutott el. Belemélyedt a történelmi múlt értékelésébe. Moccanni sem mertem. így is többször ránk szólt: — Ne izegjetek-mozogja- tok. Ha nem figyeltek, sohasem fogjátok megérteni a nemzet sorsát! Az óra végén így szólt hozzánk: most pedig álljatok fel, és énekeljetek velem. Remegő, rekedtes hangján elkezdte: „Boldogasszony anyánk, régi nagy pátró- nánk, nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk. Magyarországról, romlott hazánkról ne feledkezzél el, szegény magyarokról." A Hartmut Berlin Autótulajdonosok | r f r • r m kalvanaja vet dolgozzanak ki az Eiffel- torony makettjének Föld közeli pályára bocsátására. Elengedhetetlen feltétel, hogy a modellt szabad szemmel látni lehessen a Földről. A társaság szerint ebben a tervben semmi valószínűtlen, nincs. Hiszen száz évvel ezelőtt, amikor a párizsi világ- kiállítás tiszteletére pályázatot hirdettek a legjobb építményre, a nyertes pályázat, Eiffel mérnök merész terve is m egv a lósí bh a táti annak tűnt. refrént kétszer is megismételte. Álltam, és mi tagadás, könnyeztem. Sirattam az öreg pusztai kántortanitót, aki már élve elköltözött erről a világról. Könnyeztem a gyermekkor emlékeit, a kegyetlen múlandóságot. Ezen a napon véget ért a tanítás. Kovács Károly hóna alatt a naplóval és a térképmutogató pálcával, amely- lyel gyakran csapott az asztalra, elindult az ajtó felé, onnan még visszaszólt: aztán ne rendetlenkedjetek hazafelé ! Az év végén vizsgaünnepet rendezett. Reszketeg kezű feleségével feldíszítette a tantermet, és méltóságteljesen nyári szünetre indította tanítványait. 1969. december 22-én, a karácsonyi szünet előtt a katedrán találták halva, öreg Doxa zsebórája az asztalon még ketyegett. A déli harangszó riasztott fel múltidéző álmodozásomból. Egy szál mezei virágot tettem Kovács Károly kántortanító úr fogyófélben levő sírhalmára. Nyugodjon békében. Nyilvánvaló dolog, hogy nekünk autósoknak kicsit nehezünkre esik, ha csak rövid időre is, de meg kell vá lnu nk kedvencün k! ö 1. így történt ez lllgen úrral is. alki Trabantját 1985. júliusában szervizre jelentene be. Előjegyzésbe vették. s fél ev múlva már sorra is kerüli. Miután kis kedvence 12 napig állt a szerviz udvarán, a szerelők nőm tudlak vele mit kezdeni, lllgen úr kicsit ideges lett. Személyesen kereste meg a művezetőt, aki sajnálattal tájékoztatta: csak akkor tudják autóját megjavítani, ha szerez hozzá kardánteingelyt. lllgen úr mit tehetett .mást, megvásárolta a kívánt alkatrészt és elvitte u műhelybe. Néhány nap múlva fékdob- bal segítette ki a szerelőket. A magánhajtómű egyik nagyon fontos alkatrészének beszerzése azonban már nagyobb bonyodalmakkal járt. Egyenesen a gyártóműbe kellett mennie érte, mert üzletekben már nem kapott. Ebből is láthatjuk, hogy nekünk, autósoknak bizonyos áldozatokat kell vállalnunk még akkor is, ha az nem a mi dolgunk lenne. Képzeljék csak el, mi lenne, ha nem lenne autónk, milyen beszerzési örömökről mondhatnánk le. Az önellátás ma már minden szolgáltatás nélkülözhetetlen alkotóeleme. Egy másik példa megmutatja nekünk, hogy a szerelőműhelyekben rövidesen megszűnik a nehéz fizikai munka. Azokon a helyeken, ahol csak félmunkát végez- ndk. ott. a feltételek már ma is rendkívül kedvezőek az ilyen tervek számára. Magdeburgban, Storkmann asszony Wartburgját időszakos ellenőrzésre vitték a helyi műhelybe. Megfelelő várakozási idő után elhozhatta kocsiját, sőt még egy nagyon bensőséges hangú levelet is kapott hozza, amelyen ez állt: Kedves Ügyfelünk! Autóján a következő hiányosságokat állapítottuk meg, illetve kérjük, hogy a következő munkákat végeztesse el sürgősen: fékbetétcsere. váltójavítás, kuplungállítás. önmaga biztonaga érdekében reméljük, figyelembe veszi észrevételeinket. Egyébiránt jó utat kíván a helyi szerviz „Lelkesedés” szocialista brigádja. A szerelőik igazi minőségi munkál végeztek anélkül, hogy egyetlen ujjal is hozzáértek volna az autóhoz. így a legjobb úton haladtak afelé, hogy nemcsak a nehéz fizikai munka szűnjön meg a műhelyben, hanem maga a munka is. Egy ugyanis világos: ilyen fél- illetve negyedmunkavégzésnek egy szép napon sem- mib’en köze nem lesz a tényleges, alkotó, értékteremtő munkához. Fordította: Szabó Béla Wirth Lajos Az Eiflel-toronv - Filii Ml gályán?
