Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-10 / 187. szám

1987. augusztus 10., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Fehér bottal a miskolci forgalomban Mozgás nélkül nincs élet! Ez a törvényszerűség vak em­berekre éppúgy vonatkozik, mint látókra. Ma már a vak emberek is szép szám­mal indulnák naponta meg­határozott időben mun­kahelyeikre és vissza a városban. És ma már sen­ki sem tartja csodála­tosnak, hogy vak embert a legritkábban ér szeren­csétlenség. Biztos, hogy ő ma­ga is óvatosan közlekedik, azonban többszörösen igaz az, hogy a fehér bőit vise­lőjére vigyáznak a látók, de közöttük is leginkább a leg­nagyobb járművek veze­tői: a villamos- és busz­vezetők. A tömegközle­kedés járműveinek vezetői minden alkalommal a kellő magatartás példáját nyújtják a vak közlekedővel szemben. Bár ez a magatartás meg­honosodhatna a személy­autók vezetőinek gyakorla­tában is! Síijnos amikor a függőlegesen kissé megemelt fehér bot kéri viselőjének átboosátását mondjuk a Marx téri lámpa nélküli zeb­rán, akkor úgy tűnik, az át- bocsájtás feladatát minden személyautó-vezető a mögöt­te lévőre hárítja ... A fehér botot viselő gya­logost az esetéit kilencven százalékában látók kapják karon és kísérik a túloldal­ra. A fennmaradó tíz száza­léknál, amiikör nincs veze­tő, a vált embernek vállalnia kell önmagát. Mit tegyen hát a jelzőlámpa nélküli zebrá­nál? Legelőször is várni, vár­ni, kivárni! Ebben a vára­kozásban a bal oldalánál lógó fehér bot még függőlegesen mutat a talaj felé. Amikor a biztonságot jelentő csend be­következik, a fehér bot vé­ge majdnem derékszögig megemelkedik határozott mozdulattal jelezve az átke­lés szándékát. Az a vak em­ber tud jól közlekedni, aki mltVtlW' .időben, határozott mozdulatokkal tudja jelezni szándékait a" közlekedésben. Határozatlanul, figyelmetle­nül, vagy éppenséggel fehér bot nélkül közlekedő vak ember igen könnyen súlyos szerencsétlenség okozójává válik az önmaga, vagy látó útitársai számára! A fehér bot nélküli közlekedés sú­lyos felelőssége álól a vak embert semmi sem mentesít­heti! Városunkban a sok­szor mellékútra terelt óriási forgalom közútjain kát sok­szor veszélyesen túlzsúfolja. Ez .a túlzsúfoltság még az egészséges, látó embereket is kemény próbának teszi ki. A vakdk és egyéb hátrá­nyos helyzetben közlekedők problémáival állami szinten is igen behatóan foglalkoz­nak. Tavaly ősszel az Orszá­gos Közlekedésbiztonsági Ta­nács Budapesten rendezeti ankétot a látás-, hallás-, és mozgássérültek részére. A hallás- és mozgássérült em­berek vezethetnek gépjármű­vet, míg a vakok nyilván­valóan nem. Ezt a közleke­dési hátrányt a vak ember csak a tömegközlekedés jár­műveinek igénybevételével csökkentheti. Ezért a Vakok Szövetségének tagsági igazol­ványával rendelkezők a tö­megközlekedésben viteldíj­kedvezményt kapnak. Az OKBT őszi ankétjén felve­tettem, hogy a látássérült részére a gyalogos közleke­dést aránylag csekély költ­ségkihatással igen hatéko­nyan lehetne megkönnyíteni. Városunkban már nem egy helyen működnek hangjel­zéssel ellátott jelzőlámpák. A vakok közlekedésének na­gyobb biztonsága érdekében ezeknek a jelzőlámpáknak a számát kellene szaporítani olyan helyeken, ahol első­sorban a gyalogosok közle­kedését szabályozzák, örü­lünk, hogy például a Szik­ra mozinál a jelzőlámpa már hangjelzéssel van ellátva Szükséges lenne azonban például az .avasi műemlék­templom előtt és a diósgyő­ri villamos-végállomásnál is hangosítani a jelzőlámpákat. Ezeknek a hangjelzőknek az éjszakai órákban nem is kel­lene üzemelniük. A továbbiakban igen jó lenne minden fehér botra az úgynevezett fényvisszaverő felületből ragasztani egy­két csíkot úgy, ahogyan a kisdiákok táskáján is látha­tó. Szövetségünk az OKBT- től már kapott ilyen anya­got. Az utcán közlekedő vak számára természetesen a leg­nagyobb biztonságot az je­lenti, ha bejut a villamos, vagy a busz belsejébe. Min­dig az első ajtón száll fel, ment úgy érzi, hogy a ko­csivezető figyelme legbizto­sabban az első ajtónál ter­jedhet tói .rá. Sók .esetben pedig a vezető leér a fehér bottal utazó részére ülőhe­lyet. Ilyenkor ,az utasok kö­zött néha felmerül a kér­dés, vajon tényleg szüksége van-e ülőhelyre egy olyan embernek, aki a látáson kí­vül teljesen ép fizikummal rendelkezik? A kocsivezetők sok esetben balesetveszélyes­nek tartják, ha egy vak áll­va utazik a mozgó utastér­ben. És ha ez az utastér rá­adásul még zsúfolt is, akkor bizony a fehér botos utasnak nem is egy nehézséggel kell megküzdenie. A zsúfolt utas­térben a fehér bot minden esetben eltűnik, láthatatlan­ná válik. Tehát mindenki azt hiszi, hogy ép emberről van szó, aki nem képes, vagy in- “ kább nem alkar alkalmaz­kodni az ajtónál az igen gyors utasáramiláshoz. Ekkor jönnek a kellemetlen konf­liktusok, melyekből a vak utas rendszerint úgy akar kikerülni, hogy tapintással próbál kapaszkodót, fogózko- dót keresni. Közben pedig ujja hegye csak váltakba, ka­lapokba, hajfürtökbe ütkö­zik, mely újabb konfliktus forrása lehet. Ezenközben még azt sem érzékelheti, ha netán pont mellette szaba­dul fel egy ülőhely, melyei a látó utas akár a kocsi vé­géről is észrevesz. Itt bi­zony csakis egyetlen tanul­ságot lehet levonni, mégpe­dig azt, hogy a vak, vagy gyengén látó közlekedő min­den segítséget fogadjon el, melyet számára felkínálnak. Gondoljon arra is, hogy a segítség elfogadása néha n segítőknek is jó érzés — így is mondhatom —, sikerél­ményt nyújt. Én most szeretném meg­kérni kedves sorstársaimat, fogadjanak el tőlem szere­tettel egy talán minden más­nál hasznosabb közlekedési tanácsot. Ha a látókat köte­lezi az udvariasság a közle­kedésben, ez a kötelezettség a vak emberre kétszeresen vonatkozik. A következetesen udvarias magatartás nem­csak a fehér bot viselőjének dolgát könnyíti meg, hanem segítőjének válláról szinte már félig le is vette a se­gítés esetleges nehézségeinek terhét. Engedjék meg, hogy elmondhassam, hogy én ezt akkor tanultam, mikor a for­galmas zebrán a legtermé­szetesebb szívélyességgel kí­sért át egy édesanya, akinek egyik kezét nagyobb gyer- méke fogta, másik karján ki­sebb gyermeke ült... Simon Gyula, a vakok és gyengénlátók megyei szervezetének elnöke Az aggteleki cseppkőbar­lang több, mint két éve ke­rült a nemzeti park keze­lésébe, a körülötte levő, mintegy 20 ezer hektár nagyságú területtel együtt. — Nincs könnyű dol­gunk azóta, hiszen a Bor­sod Tourist, amely előttünk üzemeltette a cseppkőbar- langöt, valamint a kempin­get és a turistaszállót, két­szer annyi fenntartási pénzzel rendelkezett, mint mi, az egész területre — kezdte a beszélgetést Kiss Ernő, az Aggteleki Nem­zeti Park idegenforgalmi felügyelője. — Persze, azért nem saj­nálhatjuk magunkat, mivel a rendelkezésünkre álló anyagi eszközökből szeret­nénk sok mindent megva­lósítani, hogy vonzóbb le­gyen a vendégeknek, és bő­víteni tudjuk a szolgálta­tásokat az idelátogatóknak. Nem panaszkodhatunk azért sem, mert a kempingünk kihasználtsága 65—70 szá­zalékos, és ha előre jelzik a helyfoglalást, étkezést is tudunk biztosítani a Csepp­kő Szállóban. — Mi az oka annak, hogy |a barlang bejárata mellett zárva van az aján­dékbolt, holott már szezon közepe van, és a parkírozó mögötti butiksorban „arat­nak” a maszekok? — Sajnos, eddig nem tudtuk üzemeltetni, mert kötött a létszámkeretünk, pedig nagyon nívós, zsűri­zett ajándéktárgykészletünk van. Reményeink szerint néhány napon bélül meg­nyitjuk az üzletet. — Milyen változásokat terveznek a barlangban? Hiszen elég régen volt már hangverseny, és a csónaká­zótó sem üzemel legalább két éve. — Mindenekelőtt a mi­nőségi változásokról beszél­nék. Szeretn én.k a túra veze­tés színvonalát javítani. Pro- pagandaanyag kiadását is tervezzük, amelyek egyike egy színvonalas prospektus a nemzeti parkról, annak látnivalóiról. A műszaki változtatások közül elsősor­ban a világítás felújítása lenne a legfontosabb. En­nek során többek között ki­iktatnánk bizonyos megvi­lágításokat, amelyek a ter­mekben nem mindig az ér­demes értékekre hívták fel a figyelmet. A fények csök­kentésével elérhetnénk a zöld növényesedés megszű­nését és energiatakaréko­sabb lenne az üzemeltetés. A vésztelefan-hálózat ki­építését és a vízvezeték- rendszer felújítását is ter­vezzük. A hangversenyte­remben a padok karban­tartását is el kell végezni. Könnyűzenei hangverse­nyeket a barlangban a jö­vőben nem szándékozunk rendezni, annak nem kívá­natos utóhatásai, a vanda­lizmus miatt. A hangosító- berendezéseket, a fényjá­tékot és a hangtechnikát viszont a közeljövőben fel­újítjuk. A csónakázótó el­iszaposodott, ki kellett szi­vattyúznunk, de hasznosí­tása csak akkor valósulhat­na meg, ha minderre ele­gendő esziköz, mindenek­előtt pénz állna rendelke­zésünkre. — \Aki úgy dönt az ide­látogatók közül, hogy né­hány napot itt töltene, gyönyörködve a környék csendes szépségében, an­nak milyen szálláslehetősé­get tudnak ibiztosítani? — Kempingünkben ösz- szesen 250 embert tudunk elhelyezni. A .menedékház korszerűsí lésével — amely­re mér tanulmányterv ké­szült — a jelenlegi 64 fé­rőhely mellé még 30-at nyerünk. A ház — amelyet még Kessler Hubert ide­jében építettek — belsője is egészen megváltozik majd, mert a földszinti ki- á'Uítáterem meghagyása mellett, minden szinten, a társalgókban is, a környék természeti és kultúrtörténe­ti értékeit bemutató tárlók elhelyezését tervezzük. Tá­volabbi elképzelés, hogy komoly vállalkozók baszno- sítihatóvá építsék ki a Bé­ke-barlang gyógyászati adottságait. Mindemellett fölfuttatják az aggteleki és a jósvafői fizetővendég- szotgélatot. Egyben arra is odafigyelünk, hogy ebben a két. községben megőrizzék a múlt szépségeit, a régi né­pi építészeti alkotásaival. Szeretnénk tájházat beren­dezni, és mindkét község­ben az értékes fej fákat egy kegyeleti parkban össze­gyűjteni. — Milyen programot kí­nálnak az idén nyáron ide­érkezőknek? — Augusztus 14—15—16- án egy háromnapos ren­dezvénysorozat színhelye lesz Aggtelek. Első nap délelőtt 11-kor a nyírbáto­ri nemzetközi ifjúsági vo­nószenei tábor zenekara ad egyórás koncertet a hang- versenyteremben. Mindhá­rom napon a Zichy Mihály Galéria tárlatát láthatják az érdeklődők, a Barlang Szálló udvarán. Vasárnap 10 órakor pedig a cigány- foliklór-fesztáváil bolgár, francia és magyar együtte­se lép föl, ez lesz a záró- program. Orosz B. Erika í:»l: Mária videokészülékén vá­ratlanul megjelenik Fox- man kékre borotvált, mar­káns vonásokkal megrajzolt arca, szép, ősz feje. Mánia sürgősen a video alá. zavar­ja Algernont. — Ejnye, Mária, ez nem módszer, ez a dugdosódás, ezzel a pákosztos kisegérrel. Kapott diót a kicsikéje? — Algernon ? — Szóval már neve is van. S ráadásul milyen undorí­tóan irodalmias . . . — Igenis .. . — Azért hívtam fel, hogy közöljem, holnap egy órá­val korábban jöjjön be, a döntő kísérlet, kritikus fá­zisát kezdjük el. Szükségem van a segítségére ... — De hisz én még .. . — Csak semmi kishitűség! Hogy maga mit tud, azt én döntöm el. — Természetesen, profesz- szor úr! — Akkor ... holnap reg­gel találkozunk. És ne ad­jon sok diót Algernonnak . . . — Kövér? — Igenis kövér. — Algernon, bújj elő ... ez kövér, professzor úr? — Kövér. Mária újra egyedül van. Szerencsére, kevéssel főnö­kének „eltűnése” után meg­jelent József. — Már nem is vártalak. Azt hittem, egyedül megyek a mamához. Ha nem tud­nád, elmúlt, éjfél. — De csak a tavaszi idő­számítás miatt... — Mindegy. Indulhatunk. — Mária! Miért nem köl­tözöl hozzám?. — Elmondtam már né­hányszor. De mondom új­ra : félek a kísérleteidtől, és a mama is betegeskedik. Ná­lad mindig olyan rossz szag van. — Ezért? Csak ezért? — Igen. — És ... szeretsz? — Hogyne szeretnélek, drága Józsefem... De most már siessünk, igazán sies­sünk. A mama vár. — Igaz, a mama vár. József és Mária elindul­nak. Üres a lakás, az úszó­medence üvegfalán hideg, gyilkos, kékeszöld fény lob­ban. 18. — Parancsoljanak, fárad­janak be. Magát még nem ismerem. — Charlie .. . — Emmanuel Foxman. Most telefonáltam az asz- szisztensnőmnek, hogy hol­nap korábban jöjjön be. Sajnos, nincs sok időm. — Igazán nem akarjuk feltartani, professzor úr. De úgy hallottuk, hogy zaklat­ják ... hm .. . bizonyos sze­mélyek . . . — Igen. De kibírom. Ki fogom bírni. Még befejezek egy utolsó kísérletsorozatot, és kérem a nyugdíjaztatá­somat. öreg vagyok már. — Professzor úr, az öreg­ség az élet koronája. — Szavak, szavak. Tessék, üljenek le, mondják el rö­viden, hogy mit akarnák. Charlie és Jones udvaria­san megvárják, míg a pro­fesszor leül. Tágas, szellos teraszon vannak, hatalmas úszómedence fölött ringatóz­nak kényelmes székeikben. A medence felől füttyögő hangok hallatszanak, a víz­ből fénylő testek ugranak ki, és csúsznak vissza a víz­be, szinte hang nélkül. — A delfinjeim — mond­ja Foxman. Láthatóan büsz­ke erre a társaságra. — Bár helyesebb volna, ha egysze­rűen csak delfineket monda­nék. — Miért, professzor úr? — Ezt nem értjük — bái tortalankodik Charlie is. — Mert nem vagyok a tu­lajdonosuk, és sok nem ké­pezik a tulajdonomat. — Biztosan nagyon értel­mesek . .. — Éppen ez az... sem­mivel sem ostobábbak, mint az ember. Csak más köze­get választottak $tz életük számára. Nem a szárazföl­dön élnek, hanem a víz* ben. Ennyi az egész. — Minden állat fél a fűz­től... — Charlie szellemes- kedik. A delfinek nem állatok! — A . professzor kiabál. — Nem tudom, micsodák, de nem álla talc! — Aztán kis­sé halkabban hozzáteszi: — De a tűztől nagyon fél­nek. És meg is van rá min­den okuk... — Ezt hogy érti, profesz- szor úr? — Hosszú történet, erre most nincs idő. Mondják el, mit óhajtanák. — Tulajdonképpen sem­mit. A szolgálatainkat sze­retnénk felajánlani. — Köszönöm, elfogadom. Jones, én magát ismerem. Maga becsületes ember, és esze is van, meg saíve is. Megbízom magában. Tudom, hogy maga is csak rendőr­féle, de inkább egy rendes rendőr védjen meg, mint­sem, hogy sok-sok gazember zaklasson, faggasson, vádas­kodjon. — Miivel vádolják, pro­fesszor úr? — Ez kihallgatás? I— Nem, dehogy. Beszél­getünk. — Nos, azzal vádolnak, hogy utolsó kísérleteim na­gyon veszélyesek. — Felrobbanhat a labo­ratórium? — Megint Char­lie szellemeskedik. persze ügyetlenül. — Charlie! — Nem. A biztonsági be­rendezésék egészen kiváló­ak. A veszélyesség szellemi természetű, egyelőre. — Hallhatnánk bővebbet erről? — Sajnálom, nem. A kí­sérlet még nem ért véget. Addig nem nyilatkozom. S lehet, hogy azután sem. — Nos, ha így áll a hely­zet, professzor úr, akkor mi távozunk. Bármikor, bármi­ben állunk rendelkezésére. Tessék, itt az ügynökség te­lei onszáma. — Köszönöm, uraim. A viszontlátásra. Hogy is hív­ják magát? — Charlie. — Viszlát, Charlie. Visz­lát, Jones. Jones és Charlie kilép a villa kapuján. — Mit kezdjünk az öreg gél? — Nem tudom, Jones, nem tudom. Jones és Charlie gondter­helten bandukolnak az éj­szakában. Távolról hallatsza­nák a delfinfüttyök, mintha a delfinek búcsúznának tő­lük. — És ezek a delfinek is ... Bogaras az üreg, annyi szent. (Folytatjuk) A kempingben csak jövőre lesz folyamatosan meleg víz, de addig is sokan választják ezt a lehetőséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom